Magyar Nemzet, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-16 / 165. szám
Man Nemzet NAPI KRÓNIKA A becsület rendszáma Kéthetes külföldi autóstúrájáról igyekszik hazafele a fiatal házaspár. A Balaton északi partján, a hetvenegyes országúton haladnak. Viszik a sok élményt és az ajándékot Alsóörsre a gyereknek, aki a nagymamánál nyaral. Már nagyon várják őket. Még néhány kilométer, alig néhány perc és meglesz az öröm. Több mint ötezer kilométert tettek meg idáig távoli utakon két hét alatt gépkocsijukkal minden hiba, javítás nélkül. Nem úgy, mint az a másik ott, a kanyarulatnál, amelynek vezetője kétségbeesetten, tehetetlenül, segélykérő mozdulatokkal topog a felnyitott motorháztető körül. Az ifjú férj lefékez mellette, kiszáll: „Mi a baj?’’ Szakértő szemmel pillant a motorházba és már hozza is a szerszámait. A lerobbant autó alá bújik, úgy dolgozik a Csavarkulcsokkal serényen. Ért hozzá. Autóvillamossági szerelő Veszprémből. Csaknem egy órájába telik a hiba kijavítása. Felesége közben türelmesen várja, amíg elkészül. Ismeri a párját. Az időrabló segítségért nem fogad el ellenszolgáltatást: „Szó sem lehet róla!” Szabadságon van. Barátságból tette. Emberségből. Autósbecsületből. A becsület rendszáma: ZG 38—49. —csányi — Eszperantista ifjúsági világkongresszust rendeznek július 25.—augusztus 1. között a finnországi Raumában. A kongresszus fő témája: „Népművészeti hagyományok a modern világunkban.” — Szenes Zsuzsa Alma mater című bemutatója július 17-én délután 5 órakor nyílik meg, az Iparművészeti Múzeum II. emeletén. A textilművészként és grafikusként is ismert alkotó ezúttal egykori iskolájának egyik belső terét alakítja át, megidézve a főiskolai évek légkörét. A megnyitón az Új Zenei Stúdió működik közre. — A Szputnyik júliusi száma bőségesen foglalkozik a XXII. nyári olimpiával. „Köszöntünk Olimpia 80” címmel közli I. Novikovnak, az Olimpia 80 szervező bizottsága elnökének, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének nyilatkozatát. Az olimpiák története címmel összeállítást ad a korábbi olimpiai játékokról, bemutatja Moszkva egy napját, s Orosz emléktárgyak című összeállításában ismerteti, milyen emléktárgy, hol szerezhető be Moszkvában. Még néhány érdekes cím a folyóiratból: Mit tud a gyermek születése előtt? A fecskéket megmentjük, ugye? — A hortobágyi hidivásárt is idén augusztus 17—21-án tartják meg. Az évszázados hagyományokat felelevenítő vásárra csaknem háromszáz népművészt, illetve iparművészt hívtak meg, akik a csárda előtti téren árusítják termékeiket. A hidivásár programjában az idén is szerepel a mátai lovaspályán a díjugrató és síkfutó verseny, valamint a pásztortalálkozó. Nőket is alkalmazhatnak a kormányhivatalok Szaúd- Arábia történelmében először. Az új intézkedés lehetővé teszi, hogy nők — az „iszlám törvények” és az arab hagyományok szigorú előírásai mellett — adminisztrátorként, fordítóként, vagy gépírónőként dolgozzanak a kormány intézményeiben. e Gyorsítják a belvízrendezést Dél-Békésben, ahol a belvíz évek óta csaknem tízezer hektár jó minőségű termőföldet tesz használhatatlanná Az OVH és Békés megye vezetőinek kedden Békéscsabán tartott megbeszélésén úgy döntöttek, hogy a szárazeret, a komlósi eret, a kutasén és a cigánykai csatornát még a hatodik ötéves tervben atkoticitássá 'kell'tenni 'a'mezőgazdasági üzemi csatornák vízhozamának levezetésére. — Szabadkán a Szever jugoszláv vállalat és a Transelektro együttműködési szerződést írt alá, amely 1981—85- ig tovább bővíti a két fél között már korábban kialakult együttműködési kapcsolatot. A Hulladékhő hasznosításával közvetlenül meleg vizet állít elő az a hűtőrendszer, amelyet a Nógrád megyei Ceredvölgye tsz tehenészetében helyeztek üzembe, s amelyet kedden szakbemutatón ismertettek. Az eljárás lényege, hogy a tej hűtésére használt hűtőgép léghűtéses kondenzátora helyett vízhűtéses kondenzátort kapcsolnak a hűtőgépre, amelyben a kompreszszió révén 80 fokra felmelegedett hűtőközeg nem a levegőnek, hanem a felmelegítendő víznek adja le a hőt. Nagy mennyiségű zöldséget szállítanak Moszkvába, az olimpián részt vevő versenyzők, kíséretük és a turisták ellátására a szentesi tájkörzetből. Csak zöldpaprikából harminc vagonra kaptak megrendelést. A szentesi ültetvényeken délután szedett termés repülőgéppel már másnap reggel a moszkvai üzletekbe, illetve az olimpiai falu konyháiba érkezik. — Víznyomáscsökkenés, illetve vízhiány várható július 17-én, L lírától 20 óráig a XXII., Költői Anna telepen, valamint a Haros úton és környékén — csőhálózat’. Összekötési munkák miatt, közli a Fővárosi Vízművek. — Európa leghosszabb közúti alagútján, amelynek hoszszúsága 13 kilométer, megindult a forgalom. Az alagút Olaszországot köti össze Franciaországgal. Építési költségei elérték a másfél milliárd francia frankot. A forgalom ellenőrzésére összesen 56 televíziós kamerát szereltek fel. A szellőzést biztosító berendezések másodpercenként 1500 köbméter friss levegőt juttatnak az alagútba. Jelenleg még csak a könnyebb gépkocsik forgalma indulhatott meg, de az év végétől már más járművek is igénybe vehetik. — Gyermekönkormányzat lesz egy hétig — július 19. és 26. között — a Pilisi Parkerdő Gazdaság visegrádi jurta-táborában, ahol 10—14 éves gyerekek vakációznak. Az egyhetes programban a többi között fürdésre, pónilovaglásra, vadászfogathajtásra lesz lehetőségük a gyerekeknek, versenyezhetnek az íjászok, s hernyó talpas rollkával is szórakozhatnak a lejtős réteken. — Művesével él egy kutya tavasz óta a tokiói egyetem orvostudományi kutatóintézetében. A művese egyelőre bonyodalmak nélkül működik. Inao Cunamasza professzor és munkatársai szerint — akik a kísérletet végzik — az állatnak jó esélyei vannak az életben maradáshoz. A készülékhez nincs szükség szivattyúra, a természetes vérnyomás segítségével működik. Nagy kiterjedésű uránérc-lelőhelyet fedeztek fel az indonéziai Flores-szigeten. A geológusok szerint a rendkívül értékes ásványi kincs csaknem kétszáz négyzetkilométernyi területet foglal el. A TILTOTT HELYEN FÜRDÖTT. a Bolvád megyei Varbó határában lévő víztárolóban Boros András 37 éves varbói lakos és a vízbe veszett. Zalakaroson, a fürdőben Béni Károly 45 éves cseri ács fulladt a vízbe. A rendőrség mindkét szerencsétlenség ügyében vizsgálatot folytat. Ifjabb áradásokat okoztak a nyári monszun-esőzések Észak-Indiában, jelentik Új-Delhiből. A felhőszakadások következtében a múlt héten 64 ember vesztette életét, a megáradt folyók utakat, vasutakat öntöttek el, több helyről jelentettek földcsuszamlásokat. — A televízió szerdai műsora: 8.59: Műsorismertetés. 9.00: Tévétorna. 9.05: Óvodások filmműsora. FF. 9.25: Csata töltett- fehérben. FF. 9.45: Egészségünkért. FF. 10.15: Delta. 10.35: Az énekes csavargó. Olasz film. FF. 12.15—12.45: Lehet egy kérdéssel több? FF. Ifi.08: Műsorismertetés. Ifi.10: Hírek. Ifi.15: Zöld múlt. Lengyel film. 17.25: Stop! Közlekedj okosan! 17.35: Kuckó. 18.05: Egészségünkért. 18.15: Csavarhúzó. FF. 18.45: Staféta. FF. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója 19.00: Reklám. 19.10: Tévétérna. 19.15: Esti mese. FF. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Derrick. NSZK bűnügyi filmsorozat. Kalkutta. 21.00: Régi lengyel muzsika. 21.10: Kockázat. 21.40: Ez a Józsi, ez a Józsi . . . Tévéfilm. 22.35: Tv-híradó 3. — 2. műsor. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Felsült trubadúr. Dán tévéfi 21.10: Tv-híradó 2. 21.30. ..Az életem egy lyukasóra . . FF. 22.10— 22.50: Interbalett ’79. A Tailini Estonia Balett. — Új vendéglátóipari üzletház épült fel Szombathelyen, a Derkovits-lakótelep bevásárló központjában. A négyszintes üzetházban műszakonként háromezer adag ételt előállító konyha, önkiszolgáló és hagyományos étterem, eszpresszó-bár és söröző kapott helyet. A tanévben szerzett nyelvtudását és az osztálytársak barátságát ne veszítse el a vakációban, találkoznak továbbra is az angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol társalgási délutánokon és a vidám disco esteken 17—22 óráig, szerdán és csütörtökön a Hungária Kávéháziban, pénteken a Belvárosi Jávéházban 18 órától éjfélig, szombaton az V., Honvéd u. 20. pinceklubban, vasárnap a Durva-parti vízi-üdülőközpontban, a Római-part 31. alatti étterem parkjában, vagy a VI., Népköztársaság útja 130. éttermében. Ez utóbbi három esten disco is van. A mozi- és színházlátogatás, a sétahajózás, a strandolás, valamint a vasárnapi nyelvgyakorló séta időpontjait a foglalkozásokon beszélik meg. Az Erkel Ferenc Művelődési Ház rendezvénye. A háztartási hulladékok Franciaországban évente harmincmillió tonnát tesznek ki. A közeljövőben üzemet építenek, amely a hulladékból szilárd tüzelőanyagot állít majd elő. Ez a tüzelőanyag kétszer kalóriadúsabb lesz a fánál, s előállítására minden éghető hulladék alkalmas. Kiszámították, hogy Franciaországban évente 24 millió tonna hulladékot tudnak feldolgozni, amiből 13 millió tonna szilárd tüzelőanyagot nyerhetnek. Ez a mennyiség öt millió tonna kőolaj megtakarítását teszi lehetővé. Esküvői ruhabemutatót rendez a jelmezkészítő és Kölcsönző Vállalat július 19-én, 3 órakor a Vigadó térről induló Hunyadi sétahajón. A legújabb saját tervezésű, hazai és külföldi anyagokból készült, a vállalat budapesti üzleteiből kölcsönözhető ruhák kerülnek bemutatásra. Jegyek 40.— Ft-os áron, V., Bécsi u. 3—6. szám alatt válthatók. X — A XXVIII. Nemzetközi Élettani Világkongresszussal együtt a Vásárközpont ,.D” pavilonjában rendezett Orvosi Műszerkiállítást a szakemberek a ,.K” pavilonban történő regisztrálás után tekinthetik meg. X — A Budapest Tomist külföldi ajánlatai: Párizs repülőgéppel. 3 nap félpénzes ellátással, novemberben és decemberben. Részvételi díj: 5840.— Ft. London repülőgéppel. 3 nap félpenziós ellátással novemberben és decemberben. Részvételi díj: 5850.— Ft. Isztambul repülőgéppel, 4 nap félpenziós ellátással, szeptember- és októberben. Részvételi díj: 7400.— Ft. Berlin—Koppenhága repülőgéppel és vonattal félpenziós ellátással, okt. 27—nov. 2. Részvételi díj: 5800.— Ft. Jugoszlávia— Bulgária—Törökország autóbusszal félpenziós ellátással dec. 1—8. Részvételi díj: 6790.— Ft. Napospart—Isztambul repülőgéppel és autóbusszal teljes ellátással, szeptember 21—28. szept. 28—okt. 5. Részvételi díj: 7400.— Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tomisz irodáiban és a megyei, városi idegenforgalmi hivatalokban. X — HALÁLOZÁS: Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy Mittelmann Miksa — mindenki szeretett Maxi bácsija , látni, július 14-én, hosszú szenvedés után 85 éves korában elhunyt. Gyászolja felesége, leánya Gál Istvánná, unokája dr. Malonyai Péter és felesége, valamit rokona: itthon és külföldön. Temetése július 18-án, pénteken 13 órakor a Rákoskeresztúri temetőben (Kozma utca 6). Részvétlátogatások mellőzését kérjük. — A Központi Statisztikai Hivatal mély megrendüléssel tudatja, hogy Balassa Györgyné a KSH Népszámlálás nyugdíjas személyzeti osztályvezetője türelemmel viselt betegség után 1980. július 4-én elhunyt. A Hivatal saját halottjának tekinti. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. július 21-én, 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Falus Tiborné sz. Kovács Magda nyugdíjas zenetanárnő, mindenki szeretett Magdi nénije f. hó 10-én elhunyt. Temetése 1980. július 17-én 10. órakor lesz a Rákoskeresztúri köztemetőben (Kozma u. 6.) Gyászolják férje, leánya, veje és kiterjedt rokonsága. — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Salgó Györgyné, szül. Kelemen Gabriella hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. július 18-én, 9 órakor a Farkasréti temető halottasházából lesz. Gyászolják: édesanyja özv. Kelemen Pálné, gyermekei Attila és György, unokája Erika, valamint rokonsága. — Fájdalommal tudatom, hogy egyetlen szeretett testvérem, Szegő Sándorné, VI. 10-én elhunyt. Hajúvásztás után drága tetemét tartalmazó urnáját szüleink közös sírjába az Óbudai temetőben helyeztem őrült nyugalomra. Minden külön értesítés helyett. Bárány Lajos ne. X — Végtelen nagy szomorúsággal közöljük mindazokkal, akik szerették őt, hogy Balassa Györgyné, született Balassa Erzsébet Lili 1980. július 4-én, életének 74. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 1980. július 21-én, du. 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászoló férje és családja. X — Köszönetnyilvánítás: Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága, jó édesanyánk. Dunay Lászlóné sz. Bányai Etelka elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, mély gyászunkban velünk eveztek. Dr. Dunay Ákos és neje. X PRECÍZ SZEMORVOS (Vasvári Anna rajza) tovább melegszik az idő A Skandináv-félsziget déli részétől az Ibériai-félszigetig egy délnyugat-északkeleti tengelyű ciklonrendszer húzódik. Ennek áramlási rendszerében igen hűvös, nedves levegő érkezik a Benelux államok, a német síkság, valamint Franciaország és az Ibériai-félsziget felé. A hűvös léghullámok hatására sokfelé esik az eső, záporeső és zivatarok alakulnak ki. A hőmérséklet a felsorolt területeken több fokkal elmarad az ilyenkor szokásostól. Dél-délnyugati irányból viszont igen meleg, és viszonylag száraz levegő áramlik az Appennini- és a Balkán-félszigeten át kontinensünk belseje fölé. A meleg, száraz léghullámok okozzák, hogy Dél-, Közép és Kelet-Európa nagy részén sok a napsütés, számottevő csapadék nem hullik, a hőmérséklet csúcsértéke pedig általában 27, 34 fok között alakul. Még mindig hűvös az idő a Szovjetunió európai területének jelentős részén. A sarkvidéki eredetű levegő hatására többfelé esik az eső, záporeső, a legmagasabb nappali hőmérsékletek pedig 5—8 fokkal maradnak el a július közepének megfelelőtől. A Kárpát-medence időjárását továbbra is az afrikai eredetű léghullámok határozzák meg, ezért marad a meleg idő. Hazánkban kedden változóan felhős idő volt, több órán át sütött a nap. Számottevő csapadékról nem érkezett jelentés. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödött. A hőmérséklet kora délutánra 211. 30 fokig emelkedett. A várható időjárás szerda estig. Folytatódik a meleg, nyári idő. Az ország legnagyobb részén túlnyomóan naryos idő lesz, de a Dunántúl nyugati északnyugati részén délután már megnövekszik a gomolyfelhőzet és ott zápor, zivatar is lehet. A déli, délnyugati szelet helyenként erős széllökések kísérik. A levegő kora délután 23, 33 fokig melegszik föl. A Duna vízállása Budapestnél, 498 cm. Az 1980. július 16., 06 órára előre jelzett európai időjárási helyzet Európai Időjjárási körkép 1980. július 16. Budapest napos 30 Ankara derült 32 Athén napos 35 Belgrád derült 32 Berlitt esős 13 Szécs zápor 25 Bukarest napos 30 Helsinki felhős 19 Knjet felhős 22 Koppenhága esős Ifi Leningrád derült. 22 Lisszabon zápor 25 London felhős 17 Madrid zápor Milánó felhős 28 Minszk felhős 30 Moszkva zápor 18 München zivatar 21 Oslo felhős 18 Párizs derült 90 Prága zápor 23 Róma napos 34 Stockholm esős 17 Varsó nanos 33 Szófia esős ?n •Szerda, 1980. júílius 16. Hallomásaim Először azt hittem, hogy nem jól mostam meg a fülemet. Előfordul ilyesmi, mondjuk, az ember elgondolkozik mosdás közben, mondjuk, például arra gondol, hogy nem elég, hogy rövid az élet, de még ennek a jó részét is ilyenekkel tölti el, hogy borotválkozás, hajmosás, bevásárlás, sorbaállás, reggeli, ebéd, vacsora, öltözködés, várakozás a buszra, a bált leltár miatt zárva, a másikat tatarozzák, végül valahol gyorsan önkiszolgálom magamat, aztán beállok huszadiknak vagy harmincadiknak egy pénztárhoz, negyedóra múlva sorra kerülök, a munkaerőgond, kérem, ezen aztán nem tudunk sxiltoztatni, tetszik látni, ki van írva, hogy pénztárosnőt és takarítónőt felveszünk, megértem, kit értsen meg az ember, ha nem az embertársát, vagyis a közértet, csakhogy én tőlem nem kérdezi senki, hogy honnan veszem azt a napi két órát, ami ilyesmire elmegy, mármint honnan veszek ehelyett a két óra helyett másik, két órát, amire különben halaszthatatlanul szükségem lenne, mondjuk, pár évvel ezelőtt még naponta egy órát sétáltam, hát ennek vége, érzem is, hogy szuszogok már a második emeleten, nem lesz jó vége ennek, aztán reggelente negyedórát tornásztam is, hát persze, ennek is vége, belátom , én, hogy az embernek szüksége van erre a tornára, de hát kérdezem én, miféle egészséges testmozgás az, ha előtte nem alussza ki magát az ember, mert valahol csak be kell hozni az elvesztegetett időt, nyilván, hogy az alváson, aztán az ember ébredés után remeg egy kicsit a gyengeségtől, akkor ezzel a remegő lábbal álljon neki tornászni, hát ez nem megy, és a nap csak huszonnégy órából áll, kellene még két vagy három óra hozzá, szóval, ilyesmiket gondol magában az ember, miközben lötykölje magára a vizet, miközben félszemmel a gázbojler felé pislog, a fene egye meg, már megint fölfelé is ég, meg lefelé is, be kellene jelenteni, de akkor meg a szerelőre kell várni esetleg egy fél napot, na, szerencsére, ezt is megúszták felrobbanás nélkül, szóval, lehet, hogy az ember ilyen körülmények között nem jól törli ki a füléből a szappanhabot, aztán megy az utcáit, a szappanhab meg szárad és pukkadozik az ember fülében, úgy is akkora a zaj, hát persze, azt hiszi, hogy hangokat hall, kicsit távolról és elmosódottan, hol ilyen hang, hol olyan, az ember oda se figyel, hát persze, mindenki beszél, hol az egyik a másiknak, vagy csak úgy magában, na, de a hangok mégiscsak itt vannak, hát ez a szappanhabtól lehet, lehetne mondjuk fülbemászó is, de hol van itt fülbemászó, teljesen valószínűtlen, hogy egy ilyen értelmetlen jószág a város másik végén felkerekedik, és éppen az én fülembe mászik bele, de ha fülbemászó se, akkor micsoda? Marad mondjuk az érzékcsalódás, azon se kellene csodálkoznom, mert az ember csak dolgozik, meg rohan, és ez így megy hónapokon keresztül, hát nem csoda, ha egyszer csak kezd kimerülni, nemcsak a lába remeg reggelente, hanem most meg a füle is hangokat hall, ha hangokat, az még csak hagyján, de valóságos szövegeket, el kellene menni a fülészetre, hogy mégis tudja az ember, hogy mihez tartsa magát, meg talán idegorvoshoz is, annyiféle gyógyszer, nyugtató van manapság, biztos, hogy van valami a hangok ellen is, na majd legközelebb, először nyugtalanít is, hogy ciripel valami, de nem ám úgy, mint egy tücsök, hanem értelmesen, csak egy kicsit ciripelős hangon, egy másik, mit mondjak, olyan fémesen beszél, mintha valami robotgép gégemikrofonja szólalna meg, felsorolni se érdemes a rengeteg változatot. „Van a tárgyaknak könnyük”, írja Babits, hát, ha könnyük van, akkor hangjuk is lehet, mert ne lehetne, meg persze az emberek is beszélnek, ezen nem is csodálkozom, még ha az illető ki se nyitja a száját, lehet, hogy hasbeszélő, vagy mit tudom én, szóval, jönnek a hangok, eleinte zavarnak, mégis furcsa, hogy az ember sohase lehet egyedül, de hát meg lehet szokni ezt is, néha már oda se figyelek, helyesebben nem kell külön odafigyelnem, olyan ez, mint a háttérrádiózás, istenem, ezt is megértük, eddig csak szemüvegem volt, most már hallomásaim is vannak. Nem szégyen, nem is ragályos, szóval, ki lehet bírni, hát nem mondom, néha megrezzenek egy-egy váratlan hangtól, mint most is, amikor elkezdett beszélni az a vacak, de aztán csak fülelek. Maguk is hallják? Győre Imre * 498