Magyar Nemzet, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-13 / 189. szám
Szerda, 1980. augusztus 13.. A Skála-Coop üzletpolitikája Az áru a legjobb reklám Amikor öt éve megnyílt a Fehérvári úton a Skála áruház, talán még a szakemberek sem jósoltak akkora sikert a vállalkozásnak, mint amilyet ma elkönyvelhetnek. Huszonegyezer négyzetméteren — a Corvin Áruház területének majdnem kétszeresén dolgozik a Skála, s az 1980-ra tervezett kétmilliárdos éves forgalmat már tavaly túlszárnyalta: 2,3 milliárd forint értékű árut adott el. A forgalomfejlődés üteme itt három-ötszöröse az országosénak. Az állami áruházi rendszertől eltérően itt már az indulásnál nagy teret adtak az ABC áruházakban megszokott cikkeknek, hipermarket részleget hoztak létre, ami ragyogóan bevált. Az áruház termelékenysége igen jó: az egy négyzetméterre jutó forgalom az országos átlag duplája. Csak a legjobbak Dr. Simó László, a Skála- Coop vezérigazgató-helyettese a szervezést említi, mint az áruházi munka alapvetőkövetelményét. — Új technológia, szervezési rendszer alkalmazásával dolgozunk. Baráti és tőkés országokban szerzett tapasztalatok figyelembevételével alakítottuk ki saját módszerünket, amelyet már mint önálló Skála-technológiát alkalmazunk. Mint ismeretes, a Skála ma már Skála-Coop, országos szövetkezeti beszerző és értékesítő közös vállalattá nőtte ki magát. Az együttműködésben részt vevők kötelesek ezt a technológiát alkalmazni. Egyébként már külföldről is érdeklődtek a módszerünk iránt, főként a fejlődő országok szakemberei. — Hogyan alakult meg a Skála-Coop? — A szövetkezeti kereskedelemben 75 áruaház van, s ezek tavaly 13 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le. Feltételrendszert dolgoztunk ki, s azok az áruházak, amelyek ennek megfeleltek, önként beléphettek az áruházi integrációba. Harminckilenc jelentkezőt találtunk alkalmasnak — ezek a legnagyobb, legkorszerűbb és leghatékonyabban működő szövetkezeti áruházak. A tavalyi 13 milliárd forintból tízet ők forgalmaztak. Ezek az áruházak a helybeli áfészekhez és nem mihozzánk tartoznak, így utasítási jogunk nincs velük szemben. Az együttműködésre olyan formát kellett kidolgozni, hogy saját érdekük legyen Skála áruházként működni. Vagyis tartják az úgynevezett ,,Skála-standard”-et, amely magában foglalja a belső technológiát, a dolgozók megjelenésének, magatartásának a normáit. Aki belép a kooperációba, arra mindez kötelező. Azért ennyire szigorú a feltételrendszer, mert szeretnénk az embléma becsületét megőrizni. Választékbővítés — A szövetkezeti áruházak működését vevők százezrei minősítik naponta. Hogyan érvényesül a vezetésben a közös akarat? — Tizenegy szakma termékeit árusítjuk. Szakmai bizottságokat hoztunk létre, amelyekbe minden áruház az ehhez legjobban értő embereit delegálja. A bizottságok rendszeresen összeülnek, fél évvel a szezon előtt minősítik a befutott áruajánlatokat, döntenek a rendelésekről, s arról, hogy mely termékekből legyenek monopolcikkek. Tavaly ősszel, az első ilyen ülésen 62 árucikk kapott monopoljogot. Az integráció tavaly jött létre, s hatása most kezd érződni a forgalomban. De itt dől el az akciók sorsa is, s ezekhez természetesen megfelelő árualapot is biztosítanak. — A Skála-Coop nagykereskedelmi feladatokat is ellát, amely korábban nem tartozott az első Skála áruház tevékenységébe. Miért van erre szükség? — Tavaly júliusban egyesült a Skála a volt SZÖVÁRU nagykereskedelmi vállalattal a választék további bővítése, színesítése érdekében. A közös vállalkozáshoz egyébként 190 áfész és huszonnyolc ipari, mezőgazdasági szövetkezet, illetve szövetkezeti vállalat tartozik. Azóta igen nagy az érdeklődés, sokan szeretnének belépni, s egyelőre elhárítottuk a jelentkezőket. Egy éven belül azonban megteremtődnek a feltételek ahhoz, hogy több szövetkezeti áruház és a szakboltok is bekapcsolódhassanak az együttműködésbe. Nagykereskedelmi tevékenységünk azonban nemcsak a velünk szerződésben levő áruházakra vonatkozik, kiszolgáljuk áruval a többi érdeklődőt is. Amikor két vállalat egyesül, illetve szervezeti változás következik be, általában megtorpan, stagnál a forgalom. Nálunk fordítva történt: 37 százalékkal nőtt a nagykereskedelem forgalma az egyesülést követő első félévben. Áruváros — Az együttműködő áruházakban mindenütt kötelező a Skála-monopolcikkek árusítása. Nem jelent-e ez konkurrenciát az első, fővárosi áruháznak? — De igen. Úgy véljük azonban, hogy jobb, ha termékeinket Mezőkövesden vagy Sárospatakon éppúgy ismerik,mint Pesten, s nem kell értük a fővárosba utazni. Ezek az áruk a legjobb reklámjaink, a reklám pedig ma már nélkülözhetetlen; a fogyasztó érdeklődését minden lehetséges módon fel kell kelteni. A belkereskedelem régi gondja: hogyan lehet az árut közelebb vinni a fogyasztóhoz, rövidíteni a szállítások útját, idejét. A Skála-egyesülés tett-e valamit ennek érdekében? — Természetesen, ebben nagy fantáziát látunk. Azok a partnereink, akik tudják az ipari tételeket fogadni, még ha nem túlzottan nagy tételekről van is szó, a teljes kereskedelmi árrés kilencven százalékát megkapják. Az ilyen közvetlen szállításokkal másfél milliárd forintos forgalmat szeretnék elérni idén. Októberben a BNV területén egy húszezer négyzetméter alapterületű áruházat — valóságos „áruvárost” — alakítunk ki, amely ideiglenes jelleggel tavaszig működik. Ennek egy részén — hatezer négyzetméteren — önkiszolgáló nagykereskedelmi raktár működik, s ide hozunk minden árut, amely Magyarországon általában a kereskedelmi forgalomban megtalálható. Aki idejön vásárolni — akár magánkereskedők is —, a lehető legteljesebb választékot találja, s hamar végez a beszerzéssel, nem kell több helyre elmennie. A további 14 ezer négyzetméter a vevőké. Igénytelen eladási körülmények között, fényhatások és pultok nélkül, esetleg gyári csomagolásban találják meg itt, amit keresnek, viszont éppen ezért olcsóbban vásárolhatnak. Raktárunk forgalma havonta legalább ötvenmilliós lesz, az „áruvárosban” pedig hetven-nyolcvanmillió forintos bevételre számítunk. A Skála-Coop vezetési elve: inkább a sűrű fillér, mint a ritka forint. Az előbb említett módszerek, s a különböző akciók sűrítik a filléreket És mihozza a forintokat? — Igyekszünk kínálatunkkal minden vásárlói réteg igényeihez alkalmazkodni. Akinek több pénze van, a kisszériás termékeket vásárolja, s amit ezen keresünk, azzal támogatjuk más cikkeink árát. Cikkeink nagy része import,é s ezeknél természetesen magasabb árrést alkalmazunk — tesszük ezt nem kis mértékben a hazai ipar termékeinek a védelmére is. S hogy még egy példát mondjak a „ritka forint” előcsalogatására: terveink között szerepel olyan üzletek megnyitása, amelyekben luxuskörülmények között, a legdivatosabb árukat lehet majd kapni. ✓ Ez a törekvés ma is szembeötlő a Skála-Coop tevékenységében. Árukínálatukat a hazai termékeken kívül különböző import beszerzésekkel színesítik. Élnek a belkereskedelmi választékcsere, a kisshatármenti forgalom és az áruházi cserék adta lehetőségekkel, s megkezdték a kapcsolatteremtést a fejlett és a fejlődő tőkés országokkal is. A közeljövőben az NSZK-val, Ausztriával, Dániával és Finnországgal szándékoznak üzleti együttműködést kialakítani, s abban is bíznak, hogy még tovább bővül a partnerek köre. — Hogyan foglalná össze a Skála munkáját, üzletpolitikájának a lényegét? — Szerettünk volna új színt, dinamikát, módszereket hozni a hazai kereskedelembe. Amit csináltunk, a vásárló érdekében tettük, s rá bízzuk: minősítsen bennünket. Eddig jó minősítést kaptunk. Rácz Judit Czakó Gábor: Sárkánymese Tisztulási, öntisztulási szertartásnak is megfelelt, hogy nem komppal, vagy kicsit lejjebb, a vasúti hídon keltem át másodjára a Dunán, hanem a természet épp hogy ki nemveszett aggastyán gyermekének a ladikján. Ez elegendő ok, hogy nem autóbusszal, vagy a vashídon átzötyogó vonattal mentem tovább, hanem kínoztam magam a hőségben csomagjaim súlyával. (Nem tudom, kötelező-e bevallanom, így időt nyerhettem, a magam lábán annyi ideig ballaghattam, ameddig kedvem tartta, maradt időm gondolkodni, és nem voltam kiszolgáltatva a vonat, a busz, a körülmények kényszerének, amelyek úgy sodortak eddig, akár szét a faleveleket.) Az első feladat, hogy leszokjam a hazudozásról. Teljesen át kell alakítanom a szavaimat, a mozdulataimat, a reflexeimet, életritmusomat. Mindent. Más embernek kell lennem. Vagyis egyáltalán embernek! És ezt az embert, az aktakukac lárvájából kell kinevelni! Mert így nem állhatok az elé a lárva „bányám” elé. Ha már minden hidat fölemelve nekivágtam az útnak, nem veszíthetek! Kicsit idétlennek ható, de őszinte bölcselkedésemen mosolyogni se tudtam. Nyelvem a hőségtől megkelt a számban, és nyúlós nyálamtól a szájpadlásomra tapadt. Valamivel a város fölött kötöttünk ki, s nekem nagy ívben végig kellett gyalogolnom a régi vásártér sivár lapályán. A vízparti nyaralók kettős sora mögött kezdődő térséget eredménytelenül igyekeztek parkosítani. A fák satnyák maradtak, s az aszály igencsak megviselte őket. A házak fedezékébe húzódtam. Árnyékuk nem igen adott enyhét. A hosszú sor asszonynak se, akik a falak tövében toporogtak szatyraikkal egy üvegvisszaváltó-bolt előtt. Az üzlet zöld vasajtaján tábla: „Rögtön jövök, Pénzér mentem.” Fiatal, égőszemű részeg tartotta nagyhangú szóval őket. Bal hóna alatt két — már jócskán penészes — füstölt féldisznófejet szorongatott, jobbjával a levegőben kaszált. — Rohadtak, szakadjon ki a belük! Úgy packáznak az emberekkel, ahogy kedvük szotyt van rá. Ha véletlenül nem fizetsz ki egy kétforintos csokoládét, rögtön ott terem a rendőr! — Egy melegítő nadrágos, nagybögyű asszonyságot legyezett a penészes disznótűzekkel. — De most harminc asszony drága idejét rabolják, fél órákat az egyetlen életükből, és ki lát a közelben egyetlen egy zsernyákot is? Ezer, tízezer, ötmillió szabályt hoznak naponta, és mindet azért, hogy veled kibasz... — egy sárgára pácolt hajú fiatal nő öt gyűrűvel és arany körmökkel éktelenített kezét szája elé kapta (a füle helyett) és fejhangon sikkantott. A disznófülek most feléje lebbentek, s gazdájuk minden hangot kéjjel szopogatva befejezte a szót. A festetthajú latolgatta, hogy elájuljon-e, vagy segítségért kiáltson, esetleg legorombítsa a pasast, de végül egy vékonyka, közömbös akot bocsátott ki a torkocskáján, majd visszavonult a terebély öreglány mögé. — Ott, abban az üzletben nem veszik vissza az üveget, amelyikben vettem, és amelyiknek az ajtaja előtt kiittam belőle a féldecit. Ezért van az, hogy odabent nem engedik kihörpinteni azt a kis semmi italt. — Ez fáj csak magának! — kiáltotta a nagybögyű a széplelkű festménynő nevében is. Én kerültem a szónok látómezejébe. — Egy ilyen markos fiúnak, mint te, naponta öt üveget kellene összetörni a fejükön. Akkor talán megtanulnák a dolgukat! Ti meg ne álljatok ilyen bárgyúan örökké! — kiáltott az asszonyok birkasorára. — Bikaesököt szerezzetek, avval gyertek vissza! Bikaesököt a nyakuk közé! Bikaesököt! — Elcsuklott a hangja. — Ne álljatok ilyen bárgyún! Halljátok? — Vörös szemében könynyek gyülekeztek. Könyörgött. — Ne álljatok ilyen bárgyún örökké! A disznófülek penészes sorompója lecsapódott előttem. — Te is tűröd, hogy hülyét csináljanak belőled? Idecipelted száz kilométerről ezt a két dlnehéz bőröndöt, a Béla meg közben ellógott. Jóhaverom a szemétláda, hidd el, hogy jó haverom, ivócimborám, de szemétláda! Azért tartják. Meg azért, mert tehetik. Mert te sem vered az üvegjeidet a fejéhez se, a falhoz se, hanem engedelmesen visszacipeled őket haza, száz kilométerre, és holnap kezded életről, meg holnapután, meg azután. Ügy kell neked. Meg ezeknek is. Mindenkinek, aki tűri! — Én nem tűröm, de most máshol akadt dolgom. — Félretoltam vállammal a disznófüleket. — Nagyon penészes már ez az izé. — Penészes, penészes — nem értette. Saját motyogását se. — Bablevesbe se lesz jó. Kiesett a szerepéből. Álldogált még egy darabig, könynyeit piszkos zubbonya ujjával kitörölte a szeméből, majd fejét lehajtva szomorúan elkullogott. . (Folytatjuk.) (3.) Madar Nemzet Vizsgálat a művezetők helyzetéről Ülést tartott a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság Mind a gazdasági vezetők, mind pedig a beosztott dolgozók szempontjából kedvezőbbé, könnyebben áttekinthetőbbé vált az utóbbi években a termelővállalatoknál a művezetők besorolása, jogainak és kötelességeinek a munkahelyi szabályozása. Ezt állapította meg a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság keddi ülésén. Az 1973-ban megjelent, a művezetőkről szóló kormányrendelet nyomán vállalati szabályozások születtek, s ezek gyakorlati tapasztalatait gyűjtötte össze — sorrendben harmadik ilyen vizsgálódásával — a fővárosi népi ellenőrzés hálózata a kerületekben , a legtöbb művezetővel dolgozó, gép-, könnyű- és élelmiszeripari ágazatokban, valamint szövetkezeti ipari vállalatoknál. Megállapították, hogy a beosztott dolgozók is megelégedéssel fogadták a művezetői jogkör új vállalati szabályozását. Az előírásokból ugyanis azt is pontosan megtudhatják, hogy mire kötelezheti őket közvetlen munkahelyi vezetőjük, ugyanakkor azt is, mit várhatnak el ők művezetőjüktől. Az a tapasztalat, hogy a művezetőket kellő mértékben mentesítették a fizikai munka végzésétől, azért, hogy hathatósabban irányíthassák — nemcsak utasításokkal, hanem tanácsokkal, szakmai tapasztalataik átadásával is — a termelést. Azt is megállapították a népi ellenőrök, hogy — az 1977—79-es időszak tapasztalatai szerint — jelentős mértékben javult a budapesti művezetők szakmai felkészültsége, politikai tájékozottsága. 11 Norvégia, Sovejg nélkül A HAJÓ a Nap és a termékenység jelképe Norvégiában. És mennyi hajó? Halászhajó, utasszállító, komphajó, vitorlás, evezős, Norvégia a hajók és a vizek országa, tengeri nagyhatalom, a világ harmadik legnagyobb hajósnemzete. A norvég kereskedelmi flotta hajótere több mint 22 millió tonna. Lenyűgöző a kristiansandi kikötő, ahová érkezem, de ugyanilyen kép fogad később Grimstadban, Arendalban és Oslóban és a kisebb kikötőkben is, hiszen több mint 30 ezer hajóból áll a norvég halászflotta. Ha ehhez hozzávesszük a vitorlásokat, csónakokat, ladikokat, motorosokat, a kis yachtokat, akkor tudjuk csak elképzelni, micsoda nyüzsgés, színes forgatag egyegy kikötő élete. Száradó hálók, halkupacok a piacokon. A heringet a „tenger ezüstjének” nevezik és hatalmas mennyiségben halászszák. Halszag, gumicsizma, füstölgő pipák, csendes öblök, faházak, hallgatag emberek, zord táj, fehér éjszakák, zúgó vízesések, fenyvesek, fjordok, mint óriási nagy, kihűlt gleccserek, ilyennek láttam Norvégiát. Itt minden tizedik ember sporthorgász, és minden ötödiknek köze van a nagy vizekhez, tengerekhez és a zúgó kristálypatakokhoz valamilyen módon. Egész Norvégia felkerekedik a hét végén, már pénteken megszállják a fjordokat, az öblöket, vagy a hegyoldalak tisztásain épült kis nyaralókat. Ma kétszázezer ilyen nyaraló van Norvégiában. A NAP és a hajó! Sziklákba rótt jelek az utolsó jégkorszak végéről. Ugyanez megtalálható a gyermekrajzokon is, láttam egy iskolai kiállítást. 7—8 évesek rajzain: hajó és nap. E körül forog itt az élet, erről szólnak a gyermekmesék- hős vikingekről akik meghódították a távoli országokat, kalandokat kereső vízi népekről, akik felfedezték Amerikát, és késői utódaikról, akik vanínisz hajón indottak neki a végtelen óceánnak. Vannak olyan részei az országnak, ahol két hónapon keresztül 20 órán át az égen látható a Nap. Igaz, aztán bekövetkezik az ellenkezője, amikor télen két hónapig sötétség borul a vidékre. Téli éjszaka. A fiammal este fél hétkor Oslóból egy távoli városba, Ottóba indultunk. Kicsit aggodalmaskodtam: este vágunk neki a hosszú útnak? A fiam mosolygott, ő már ismerte a nyári norvég éjszakákat. Soha ilyen csodálatos utazást! Még tizenegy óra után is gyöngyházfényű volt fölöttünk az égboltozat, amelyen a nap reszkető visszfénye ragyogott. Zöld fényesek, fehér ingben álló nyárfák az út egyik oldalán, a másikon harsogó vizek, habosak, szilárak, zordak, mint a táj, amerre jártunk. Fényesen kivilágított városokon vágtáztunk át, sehol egy lélek, üres terek, zárt ablakok, mintha holdbéli tájon járnánk. Errefelé nem ismerik az árammal való takarékoskodást. Az egy főre jutó energia tekintetében Norvégia első a világon, és itt a legolcsóbb a villanyáram. A hegyekben óriási víztárolók gyűjtik a vizet a fjordok lábánál épített erőművek részére. Norvégia iára az olcsó elektromos áramra épült. A csendes feviki öbölbe, ahol tíz napig laktam, egy reggel beúszott két hattyú. A sirályok fellázadva, rikácsolva, dühösen csaptak le rájuk. A hattyúk nem vettek róluk tudomást, úszkáltak csak, majd két nap múlva szárnyra keltek és eltűntek. Nehezen, lomhán szálltak. Azöreg halász, akivel az öbölben mindennap találkoztam, némán szívta a pináját. (Istenem, hát minden halász ninázik?) Azt magyarázta később, hogy a nénhft szerint a hattyúk szerencsét hoznak. Lehet, hogy aznan azért vágott neki a hullámeretcnek. Amikor reggel ánrtp-VIn/S+om csak znnví+ mondott mogorván: „Vihar,vólt az éjszaka . ..” Lehet, hogy már a hattyúkro hoznak szerencsét? Ezért vesztik el hitüket az emberek a legendákban? Ezért színtelenedik és szürkül el egyre jobban az élet? PEER GYNT útja a neve az Otta völgyében egy széles csapásnak, amely zúgó vízeséshez vezet. Körös-körül védett a terület, a hegy ormán egy szálló ül, étteremmel, úszómedencével, külföldi zenekarral. Errefelé csatangolt valaha a hazudós legény, itt várta egy kis faházban Solvejg türelmesen. De hol van már Solvejg hűsége, Ibsen romantikája, észak nyugalma? Norvégia is ideges. Átjött a Skagerrakon Európából az idegesség, a türelmetlenség, ma már gyakran előfordul, hogy az autósok rádudálnak a járókelőkre, hogy a tisztviselő keményebben szól, ha a felek felidegesítik, hogy a kompon a matróz megrázza az öklét, ha kijön a béketűrésből. Nincs Solvejg, realitás van, emelkedő árak vannak, nehezebb élet köszöntött az országra az utóbbi esztendőkben. Az a régi, romantikus észak, a sejtelmesség szertefoszlott. Vagy csak az általunk ismert könyvek lapjain volt meg? Kutatok most a könyvekben: milyen is ez a Norvégia? Hatalmas területen fekszik, 324 ezer négyzetkilométer, s ebből mindössze 3,2 százalék a mezőgazdaságilag művelhető terület, jóval kevesebb, mint a vizek területe. Sok a tó, a fjord, a folyó, a partvonal 27 ezer kilométer, de lakosainak száma nem éri el a négymilliót sem. Ibsen figuráit keresem Grimstadban, ahová Fevikből naponta átjárok. Grimstadban volt patikussegéd a híres drámaíró, itt írta a magyar szabadságharcosokhoz szóló költeményét, meghatódva ülök le a patika melletti kispadra, nézem a szobrát, amelyet az utókor emelt hálából. Figyelem az öbölben a járókelőket, keresem Nórát, tűnődöm, mi történt vele, miután elment hazulról, s hogy milyen lehetett a szőkesége? Nem tudom. Találkozom egy nap Solness építőmesterrel is, aki elszédült a torony tetején, s itt jönnek sorjázva a hősei mind. Elgondolom a városka terén állva, szemben a régi patikával, milyen végzetes jelentőségű volt az irodalom számára az a nagyszerű pillanat, amikor a fehér köpenyes patikussegéd, ez a norvég szellemi óriás kiállt a patika ajtajába, és hátrakulcsolt kézzel feltekintett a kéklő égre, amíg agyában forgatva jellemeket, hús-vér embereket formált merész korai realizmussal, hogy azok szókimondásukkal szembeszálljanak a hazug világgal. KANYARGÓS utak. Légvonalban tíz kilométer a következő település, és mi egy óra alatt tesszük meg az utat a szerpentinen. Az út két oldalán 25—30 méterenként két méter magas karók. A fiam magyarázza, hogy télen lássa az utas az út vonulatát. Lássa? Sejtse csak. Ahol megtisztítják a hegyi utakat, ott három méter magas hófal között vonul az utas. Északi fekvése ellenére sem hideg Norvégia. Narvik környékén fagymentesek a kikötői is, odaveri meleg hullámzásáta Golf-áramlás. A hegyeken, bérceken azonban hósapka van nyáron is, és hat hónapnál is tovább tart a síszezon. Azt mondják a norvégok, hogy náluk már a gyerekek is sítalppal születnek. A zöld tisztásokon juhnyájak legelnek, a juhállomány megközelíti a kétmilliót, a sertés a hétszázezret, a lovak száma a felére csökkent az utóbbi tíz év alatt, már csak 20 ezret mutat ki" a statisztika. A marhaállomány egymillió körül van, ebből 375 ezer a tehén. Mokány lovak drain sörénynvel, bozontos üstökkel, sziklákat mászó kecskenyáj, a kiirtott erdők helyén borsóföldek, búzatáblák, de van burgonya és zöldség is a síkságon, a földek völgyében. És soksok virág, amerre csak jártam, kis, faházas falvakban mindenütt nyírott pázsit gondozott gyümölcsös és virágoskert. Annyi volt a muskátli az ablakokban, a házak előtt, hogy néha szinte otthon éreztem magam a fjordok világában. Illés Sándor 7