Magyar Nemzet, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-08 / 236. szám
6 Magyar Nemzet NAPI KRÓNIKA •BammmtniflfflDamtaatmonmBanBm Különös viszontlátás őszre járván az idő, a művészek alkotóházában megcsetdesült az élet. A gyermekes szülők hazatértek, cserélődött a vendéggarnitúra, megérkezett az idősebb generáció, köztük olyasvalaki is, aki eddig, magános erdei farkas módjára, elvonultan élt a szomszédos fürdőhely hegyi településén saját tuszkulánumában. Évtizedek óta legföljebb a kiállításain látták, vagy egy-egy folyóirat vitaestjén. Mert írt is, művészi problémákkal foglalkozott, s vitázott a szakmabeliekkel és másokkal. Üdülőházba mindeddig nem járt, de mert négy éve özvegy lett, nemrég eladta gyönyörű nyaralóját és most, saját szavai szerint, „bevonult a közösségbe’’. Már vagy az ötödik napja kártyázgatott esténként, sétált társaiban, amikor beállított a házban mindeddig nem járt, de sűrűn vendégeskedő költő, műfordító és író, az öreg művész ifjúkori barátjának népszerű fia. Egy „örökifjú” dalia. Természetesen kettesben érkezett, ragyogó ifjú hölgygyel, aki a huszonévek legelején jár. A művész rég nem látta a költőt, olvasta, hallotta róla, hogy nősült, nemis egyszer. De hát nem látta vagy húsz éve. Most örömmel rohanta le: — Robikám, Isten hozott!__Gyere le a szalonba az esti tarokkra. Apád ugyan ferblizett annak idején. Hanem tudod-e, nem szép tőled, hogy így titkolod a magánéletedet. Nem tudtam, hogy már ekkora lányod is van. Mutass be. — Kérlek, bátyám. De engedd meg, Ibiké, az új feleségem. Este aztán volt bőséges téma az asztaloknál. Mindenesetre az egykori barát újonnan nősült fia másnap jókor reggel egy faluval odébb kocsizott. Magánháznál vett szállást a negyedik feleséggel... (szabó) — Az MSZMP KB táviratban üdvözölte Gus Hallt, az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkárát 70. születésnapja alkalmából. — Az aradi vértanúk tragikus sorsáról tartott előadást hétfőn este Katona Tamás történész-író, az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézet Brunszvik-klubjában a mártírok halálának évfordulója alkalmából. — Külföldi tudósok az Akadémián: október 9-én, csütörtökön délután 3 órakor G. W. Kreutzberg professzor, a müncheni Max—Planck Pszichiátriai Intézet igazgatója tart előadást az MTA elnöki tanácstermében „Az idegsejt és nyúlványai transport folyamatainak problémái” címmel. Ugyanezen a napon, délután 2 órakor John Davis professzor ad elő az Akadémia felolvasótermében „A születési rendellenességek utóhatásai” címmel. MÚZEUMI HÓNAP — Egy kis dotációt kérünk a gyűjteményünk bővítésére... (Kaján Tibor rajza) iuftamifiini[uiniH;m9!iiuniiiiiiiiiiii3iiiiiiifliaiiHi»iiiiiii(diium!!’iiiimiBi!Hlianiiii)iin;jtMadtwiiUki8CBmmiaimuMM4.TMCim8MjHWiuijiimHuiiiúaiffiiii Francois Ceyrac, a Francia Munkaadók Országos Tanácsának elnöke kedden fogadta Kallós Ödönt, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökét. A találkozón elhatározták az 1976-ban kötött együttműködési szerződés meghosszabbítását. A szerződés megújítására Francois l’eyrac — elfogadva Kallós Ödön meghívását — 1981 márciusában Budapestre látogat. Kallós Ödön, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara kelet—nyugati bizottságának társelnöke a testület tanácskozására érkezett Párizsba. — A szocialista országok szakszervezeti központjainak társadalombiztosítás kérdéseiben illetékes titkárai kedden tanácskozást kezdtek Prágában A kétnapos értekezleten a magyar küldöttséget dr. Csehák Judit, a SZOT titkára vezeti. A konferencia első napján a többi között a társadalombiztosítási együttműködés 1981— 85. évi munkatervjavaslatával foglalkoztak. — Genfbe utazott Hantos János, a Magyar Vöröskereszt főtitkára, végrehajtó bizottságának elnöke, hogy részt vegyen a Vöröskereszt Társaságok Ligája Végrehajtó Tanácsának ülésén és megbeszéléseket folytasson a Magyar Vöröskereszt centenáriuma alkalmából jövőre Budapesten megrendezendő európai regionális vöröskeresztes konferencia előkészítéséről. Elektronikai alkatrészszeminárium nyílt meg kedden Győrött. A tanácskozáson az alkatrészgyártás fejlesztéséről cserélik ki tapasztalataikat gyártók és felhasználók, megvitatva azokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyekkel az alkatrész kereslet és kínálat közötti jelenlegi feszültség enyhíthető. — Autóbuszok közlekednek — villamos viteldíjja, október 11-én. 9.30 órától 18 óráig a Nagyvárad tér—Közvágóhíd között a 24-es villamos; október 11-én 15 órától 13- án 4.00 óráig az Újpesti forgalmi telep és a Megyeri Csárda között a 3-as és a 1-es villamos, illetve az Újpesti forgalmi telep és Rákospalota között a 11-es és az 55- ös villamos; október 12-én 4.00 órától 16.00 óráig az Erzsébet királyné úti aluljáró—Kossuth Lajos tér között, illetve a Garay utca—Kossuth Lajos tér között a 76-os és a 78-as trolibuszok helyett. Ugyancsak autóbuszok szállítják az utasokat október 11-re, 12-re és 13-ra virradó éjjel 21.00 órától 4.00 óráig a Boráros tér és a Jászai Mari tér között is 2/a jelzésű villamosok helyett, közli a BKV. Két KGST-tanácskozás kezdődött kedden Magyarországon : Siófokon megkezdte munkáját a KGST építésügyi állandó bizottságának városrendezési és lakásépítési szekciója, Egerben, pedig a bőr- és cipőipari gépek és berendezések gyártásszakosításáról és kooperációs együttműködéséről kötött egyezményben részt vevő KGST-országok küldöttségei tanácskoznak. A 6. országos kohászati konferencia kedden megkezdődött Székesfehérvárott. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület háromnapos tanácskozásán ismertetik a hazai acél- és alumíniumipar, valamint színesfémpkohászat új eljárásait, fejlesztési eredményeit. A konferencián bolgár, csehszlovák, japán, lengyel, NDK-beli és NSZK-beli szakemberek is részt vesznek. Kooperációs és licencszerződést kötött a dán Tuborg Sörgyárral a Kőbányai Sörgyár. A megállapodás alapján a következő másfél évben — döntően a már meglevő kőbányai technológiák felhasználásával — korszerű gyártósort alakítanak ki s 1982-ben megkezdik a Tuborg-sör készítését Kőbányán. — A Világjárók sorozatának következő rendezvényét október 9- én, este 6 órakor tartják a szabadság-hegyi Új Tükör Klubban. (XII., Hollós út 5., a 21-es autóbusz régállomásánál.) A sorozat vendége Baló György újságíró lesz. — Magyar segítséggel híd épül Laoszban. A Savannakhet tartományban épülő, a Sasamsay folyón átkelést biztosító híd felépítéséről magyar— laoszi jegyzőkönyvet írtak alá Vientianeban. — Új hőerőmű építését kezdték meg szovjet szakemberek Mongóliában. Az új óriás erőmű teljesítőképessége az ország jelenlegi teljes hőerőművi kapacitásának másfélszeresét is meghaladja majd. Az erőmű egyike annak a 240 ipari, mezőgazdasági és kulturális objektumnak, amely a jelen ötéves tervidőszakban szovjet segítséggel épül. — A televízió szerdai műsora: 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Tévétorna. 8.05—9.40: Iskolatévé. FF. 9.40: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) FF. 10.00: Tetthely. NSZK bűnügyi filmsorozat. (Ism.) 11.35— 12.05: Lehet egy kérdéssel több? (Ism.) FF. 14.50—16.00: Iskolatévé. FF. 16.28: Műsorismertetés. 10.30: Hírek. 16.35: Rövidfilmek. (Ism.) 17.03: Nyilvántartó hivatal. Jugoszláv filmsorozat. IX/2. (Ism.) 18.15: Staféta. FF. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. FF. 18.55: Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. 20.45: Tv-híradó. 21.15: Rablás női módra. Francia vígjáték. 22.50: Tv-híradó 2. — 2. műsor. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Régész vagyok... FF. 20.45: Tv-hiradó. 21.15: Ember és Föld. Rövidfilmsorozat. —il.40: Perpetuum mobile. 21.45—fl.55: Jugoszlávia—Magyarország asztalitenisz Szuper Liga mérkőzés. — Barátaink címmel bolgár nemzeti hét kezdődött kedden Salgótarjánban, a kohász művelődési központ rendezésében. A hét programjában rajz- és bábfilmvetítés, fórum szerepel, s bemutatja műsorát a 85 tagú Pirin bolgár állami népi együttes. Bulgária eredményeiről a szocialista építésben kiállítás nyílt. A Magyar Nemzeti Bank által a közelmúltban kibocsátott emlékpénzekből és emlékpénztervezetekből nyitott meg kiállítást kedden a nyíregyházi Jósa András Múzeumban Kállai Lajos pénzügyminiszterhelyettes. Az ötvenéves fennálását ünneplő Szalmás-kórus jubileumi hangversenyét szombaton délután tartja a Vigadóban. Az ünnepi hangversenyt szervező emlékbizottság közli a meghívottakkal, hogy a kiküldött meghívók nem szolgálnak belépőjegyül, a jegyek azoknál az intézményeknél, szerveknél igényelhetők, ahol a meghívót átvették. Az Országos Filharmónia értesíti az Egyetemi bérlet tulajdonosait, hogy az Operaház játszási rendjében történt változás miatt, az Erkel Színházba hirdetett hangversenyek az Operaházba kerülnek megrendezésre. A kiadott bérletek érvénytelenek. Az Operaházba érvényes cserebérletek átvehetők az Országos Filharmónia Ifjúsági Osztályán, (Bp., V., Vörösmarty tér 1. fsz.) naponta 10—15 óráig, szombat, vasárnap kivételével. X — Grigorij Csuhraj Budapesten! A világhírű filmrendező két filmjének magyarországi ősbemutatója! X. 8-án, háromnegyed 6-kor az Ingovány című, X. 14-én, háromnegyed 6 és 8 órakor Az élet szép című (olasz—szovjet) filmet mutatjuk be a Szikra moziban. X. 9—13. között a Szikra kamarateremben, régi nagysikerű Csuhrajfilmeket vetít. Minden filmbarátot szeretettel vár a FOMO! X — Az amerikai PAKO-cég fotólaboratórium berendezéseket állít ki az OFŐT ÉRT VII., ASbóth u. 15. sz. alatti Bemutatótermében. A kiállítás megtekinthető okt. 9- ig, naponta 13 és 18 óra között. X — Kedvezményes üdülés a Hotel Helikonban, 1980. október 16. és 1981. március 31. között (kivétel: december 27—31). Három éjszaka félpenzióval egy- és kétágyas szobában 663,— Ft személyenként, egyhetes üdülés félpenzióval 1456,— Ft személyenként, egy- és kétágyas szobában. Felvilágosítás, szobafoglalás: Danubius Travell, Budapest, Martinéni tér 8. Tel.: 173-115. vagy Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Balaton-part. Tel.: 11 330. — Ha maradt még néhány nap szabadsága, vegye igénybe a MALÉV .Air Tours rövid városnéző túráit! Zürich december 3—5., december 10—12. Részvételi díj: 5300,— Ft. München december 5— 7., december 12—14. Részvételi díj: 5230,— Ft. Róma december 17—19. Részvételi díj: 4850,— Ft. Róma— Capri december 10—12. Részvételi díj: 6300,— Ft. Színházi esték Leningrádban: november 3—6., november 17—20., december 1—4., december 15—18. Részvételi díj: 3440,— Ft. Színházi esték Moszkvában: november 6—9., november 20—23., december 4—7., december 25—28. Részvételi díj: 2950.— Ft. Felvilágosítás és jelentkezés: MALÉV Air Tours utazási iroda, Budapest, V., föl) Dorottya u. 9. Vidéken, a fixpress irodákban! . Cipők és esernyők A látvány igen vonzó: szép ritmusban függesztett nyitott női esernyők lógnak danylonszálon, az ősz színeiben a Martinéni téri cipőüzlet kirakatában: jelzik, hogy itt az ősz, közelednek az esős hónapok. Remek kirakatötlet, az esernyők színeit is jó ízléssel párosították. Jó ötlet, de nem egy cipőüzletben, ahol a megvételre ajánlott cipők, magassarkú hasítottbőr színes csizmák talpán zömmel ott található a cipőipar „eligazítása”: „Használata nedves időben nem ajánlott.” Felülről vigyáz ránk és figyelmeztet ez a kirakat, hogy meg ne ázzunk, ám „rendeltetésszerűen” használható cipőivel ez úgy látszik, nem áll módjában. Vagy talán azt gondolták, hogy ha alulról már úgyis beázunk, legalább felülről ne ázzunk el?! Komoly sportcipők vagy Wellington csizmák harmonizálnának az ernyőparádéval, nem a kirakatban ajánlott, „ázékony” topánkák. (f. r.) — A mannheimi nemzetközi filmhét hétfőn nyílt meg és 11-ig tart. A fesztiválon tizenhat ország húsz filmjét mutatják be. — Nemzetközi politikai karikatúra-kiállítás nyílt meg Damaszkuszban, libanoni, jordániai, iraki, kuvaiti, szíriai, palesztin és egyiptomi antiimperialista művészek részvételével. Elhunyt Felix Slavik, Bécs egykori polgármestere hétfőn, hosszú betegeskedés után, életének 68. évében. Slavik 1973-ig töltötte be ezt a fontos funkciót, s mint méltatásában Kreisky kancellár rámutatott, elévülhetetlen érdemeket szerzett az osztrák főváros újjáépítésében. Szenczei László írónak, a Nagyvilág rovatvezetőjének temetése október 15-én, 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — HALALOZÁS: Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, dr. Hartha Béla ny. főorvos, volt tarnamérai körorvos 83. éves korában elhunyt. Temetése az Új köztemetőben, 1930. október 10-én, fél 12-kor lesz. Gyermekei: X — Nagy Dénesné szül. Bajári Piroska gyógyszerész Scharnhausenben (NSZK) 45 éves korában váratlanul elhunyt. A gyászoló család. X — Életének 56. évében elhunyt Szurd Istvánná sz. Kreisler Márta, 1980. október 7-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. A gyászoló család. X — Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy Kollin Gyula, 1980. szeptember 13-án. 88 éves korában elhunyt. Kívánságára csendben eltemettük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. — Ezúton tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy özv. dr. Fgyházy Béláné sz. Müller Eleonóra 1980. október 2-án, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása f. hó 9-én, 13 órakor lesz a Farkasréti temető halottasházában. A gyászoló család. •Szerda, 1980. október 8. Rendeletek egyes kiskereskedelmi és vendéglátóüzletek működéséről A Minisztertanács rendeletet hozott a kiskereskedelmi és vendéglátóüzletek új működési lehetőségéről, szerződéses üzemeltetéséről. Ennek végrehajtására adott ki a belkereskedelmi miniszter jogszabályt, amely a Magyar Közlöny legutóbbi, szeptember 30-i számában jelent meg. A közlöny ismerteti az üzletek bérletéről, valamint a magánkereskedelmi jogszabályok módosításáról szóló miniszteri rendeletet is. A végrehajtási rendelet szerint 1981. január 1-től a vállalatok és a szövetkezetek a legfeljebb öt dolgozót foglalkoztató kiskereskedelmi üzlet, valamint a hat — illetve melegétel-készítés esetén 12 — dolgozót foglalkoztató vendéglátó üzlet szerződéses üzemeltetésére köthetnek megállapodást az arra vállalkozó személlyel vagy kisebb, legfeljebb öttagú kollektívával. Szerződés csak azzal hozható létre, aki a vállalatnál munkaviszonyban áll, vagy azt vállalja, megfelelő szakmai képzettséggel rendelkezik s a nyilvánosan meghirdetett — a sajtóban közölt — pályázat alapján tartott versenytárgyaláson a legkedvezőbb ajánlatot teszi, vagyis a legmagasabb díj fizetésére kötelezi magát. Az üzlet és az értékesebb berendezések változatlanul szocialista tulajdonban maradnak. Az új üzemeltetési rendszer az úgynevezett, szabadkasszás — közismert néven gebines — forma továbbfejlesztése, lényegében azt váltja majd fel Éppen ezért állami vendéglátóüzlet 1983. január 1-től — a melegkonyha nélküli büféi és a munkahelyi büfék kivételével — szabadkasszás elszámolásban nem működhet sőt 1981. január 1-től, néhány üzlettípustól eltekintve, újabb üzletek, szabadkasszás elszámolásra nem is jelölhetők ki A miniszter másik rendeleti szerint ezentúl az állami vállalatok nemcsak kiskereskedelmi, hanem vendéglátóüzleteket is bérbe adhatnak magán kereskedőknek. Ilyen üzletet több, legfeljebb négy személy is bérelhet. Az üzletek bérbe adását ugyancsak nyilvánosan hirdetik meg, és versenytárgyaláson döntenek. A magánkereskedelemre szóló rendelet módosítása több korlátozó intézkedés feloldásával mind a kiskereskedelemben, mind a vendéglátásban lehetővé teszi a magánkereskedők számának növelését. Erre elsősorban a nem megfelelően ellátott területeken és szakmákban lesz mó. A rendelkezés szerint csaknem harminccal több szakmában adnak ki magánkereskedői igazolványt. A bérleti rendszer kiterjesztéséről és a magánkereskedelemről szóló jogszabályok hatályba léptek. A kőbányai sportliftet beruházási programját jóváhagyta a X. kerületi tanács vb. A program szerint a ligetben 14 sportpályát, valamint ügyességi játékokra és szórakozásra használható terepet, pihenőkerteket és több játszóteret alakítanak ki. Több mint hetvenezer négyzetméter területet fed majd pázsit, s 22 ezer négyzetmétert cserjékkel és fákkal ültetnek be. A liget három szakaszban készül el, az elsőben, 1985 végéig a sport- és pihenőliget rész. A legújabb repülőtéri tűzvédelmi berendezéseket és a repülőgépeken a jövőben alkalmazandó tűzvédelmi technikát kedden próbálták ki egy TU 104—B típusú gépen az odesszai repülőtéren. Sikeresen vizsgázott ott az a mozgó berendezés, amelynek segítségével 150 utast lehet a lehető legrövidebb idő alatt eltávolítani egy valóban égő gépből. Kipróbáltak egy új típusú válaszfalat is, amely ellenáll a lángok terjedésének, valamint azt, hogyan lehet gyorsan eloltani a gépek csomagterében keletkező tüzet. Ijesztően nő a leprás megbetegedések száma a Fülöp-szigeteken. Csupán Nagy- Manilán 9165 esetet jegyeztek fel. A betegek nagy része gyermek. A megfigyelések szerint a gyerekeket különösen gyorsan megfertőzi a veszélyes kór. Gyalog tette meg a Szovjetunión át vezető 13 ezer kilométeres utat a Csendes-óceá partján levő Vlagyivosztokbe a Balti-tenger menti Kalinyingrádba Jurij Sumicki szovjet újságíró. A szovjet Távol-Kelet egyik rádióállomásának munkatársa a példa nélkül álló gyalogtúra során 1 turistabakancsot nyútt el és 1 kilót fogyott. A kedden Kalinyingrádba érkező Sumickij ünnepélyesen fogadták. KÖZEPES erősségű föle RENGŐS rázta meg Kumagaya é Utsunomiya japán városokat, jelentik Tokióból. A földmozgásoka a japán fővárosban és Yokohamaban is észlelték. Áldozatokra anyagi károkról nem érkezett jelentés. ERNEST EHIER, a Belgiumba és Észak-Franciaországban a háború alatt működött Gestapo if nők. Inkább öngyilkos lett, mint hogy a bíróság előtt feleljen töb ezer zsidó deportálásáért. A hetvenéves náci háborús bűnbene november 31-án kellett volna megjelennie a bíróság előtt. Ehler 1941- 41 között a titkosrendőrség vezetője volt az említett országokban, a személyesen felelős 26 Othi franci és belga zsidó Auschwitzba és ma koncentrációs táborokba küldéséért. — TENGERBE ZUHANT az amerikai légierő egyik vadászbombázója. A Maine szövetségi állati partvidékénél balesetet szenvedet gép kétfőnyi legénysége életé vesztette. — PORIG ÉGETT a Sri Lankafőváros központjának egyik bankja. A lángokat nem tudták eloltani, mert a szárazság miatt megcsappant tengerparti tározókoíz kevésnek bizonyult a mentéshez Az évszakhoz képest még meleg idő Európa nagy részének időjárását, középpontjával a Brit-szigetek északi térségében örvénylő, nagy kiterjedésű, mérsékelt égövi ciklon határozza meg. Áramlási rendszerében Nyugat-, Északnyugat-Európa fölé nedves, hűvös levegő érkezik. Vonulását több helyen eső, zápor, valamint viharos szél jelzi. A hőmérséklet csúcsértéke általában csak 15 fok közelében alakul. Ugyanakkor déli, délnyugati széllel szubtrópusi származási meleg levegő áramlik szárazföldünk középső területei fölé. Hatására ezeken a területeken, így a Kárpát-medencében is több helyen a hőmérséklet a délután órákban megközelíti a 25 fokot Holnap a Kárpát-medence időjárását még az évszakhoz képest meleg levegő határozza meg, de a mainál már nedvesebb lesz, így már esőzápor kialakulására lehet számítani. A várható időjárás: szerda estig időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Szórványosan eső, zápor, többfelé élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán, általában 19, 24 fok között várható. A Duna vízállása Budapestnél, kedden 150 centiméter volt. Európai Időjárási körkép 110. október 9. Az 1980. október 8., 06 órára előre.Jelzett európai időjárási helyzet JA- Meleg fronti flf Tag ■». Hideg Front •X? HármáértSL Okkluzida-front V Záporj. Az áramlás iránya Ft Zivetap 55 Kör A Az alacsony nyomás középpontja X A nagete nyomás középpontja ^ Budapest meleg 7v Ankara derült 18 Athén felhős 25 Belgrád meleg 23 Berlin szeles m Bécs zápor 15 Bukarest napos 22 Helsinki esős 16 Kijev zápor 13 Koppenhága borult u Leningrád borult * Lisszabon felhős 23 London szeles 14 Madrid napos 25 Milánó felhős 23 Minszk borult 11 Moszkva borult a München zápor is Osló borult 11 Párizs felhős 17 Prága felhős 16 Róma napos 25 Stockholm esős 12 Szófia felhős 19 Varsó zápor 13