Magyar Nemzet, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-09 / 288. szám
4 A RÁDIÓ MELLETT Miskolci zenei hét Húsznál több műsor hangzott el Miskolci zenei hét címmel az elmúlt héten. Kivételes alkalomnak tekinthető, hogy Miskolcon egyetlen héten vendégszerepelt az Állami Hangversenyzenekar, az MRT Szimfonikus Zenekara, a MÁV Szimfonikus Zenekara, az MRT Énekkara, Ferencsik János, Fischer Ádám, Oberfrank Géza, Pászthy Júlia, Csaba Péter, Ránki Dezső, László Margit, Fülöp Attila. Mit tudhatott meg tehát a hallgató a zenélő Miskolcról? Megtudhatta, hogy több, hangversenycélra is alkalmas terme van: a Nemzeti Színház, a Bartókterem, a Miskolci Galéria, a főiskola terme stb. Kár, hogy a műsorvezetők kevés alkalommal vállalkoztak arra, hogy a hallgatóval elképzeltessék a környezetet. A műismertetések helyett ez talán fontosabb lett volna. Áttekintést kapott azonban a hallgató a miskolci zenei együttesekről, a kórusokról, a szólistákról. A megnyitó és a záróhangversenyen a Miskolci Szimfonikus Zenekar játszott Mura Péter vezényletével. A zenekar elismerésre méltó fejlődéséről, igényes művészi szintjéről az első hangverseny tanúskodott meggyőzően. Fontos szerepe van a Miskolci Új Zenei Műhelynek. Mint rádióbeli bemutatkozása is bizonyította, az együttes századunk zenéjének lelkes és hivatott terjesztője. Célja, hogy pótolja azt a jó néhány évtizedes elmaradást, ami a modern zene ismeretében — nemcsak Miskolcon — tapasztalható, s egyszersmind bemutassa a legújabb zenei törekvéseket is. Ez az alig néhány éve alakult műhely fokozott figyelmet érdemel. „Házi muzsika” formájában mutatkoztak be a szólisták — Németh Zsuzsa, Papp Gábor, Torma Gabriella, Szergej Darádon — és az Új Miskolci Vonósnégyes. Ez a műsor ré megsejtetett valamit a város zene-s- életének ma még megoldatlan kérdéseiről, az „ingázók” -ífjú problémáiról, a tanár-zenekari muzsikus-szólista gondjairól is hallhattunk. A Kóruspódium az aktív muzsikálók legszélesebb bázisát, az énekkarokat mutatta be. A miskolci körzeti stúdió rövid műsora vonzó, de azárnyékokat is megmutató képet rajzolt a város zeneéletének talán legfontosabb központjáról, oktatási intézményéről. Nem volt haszontalan tehát a városi tanács, a Filharmónia és a Magyar Rádió közös erőfeszítése. Talán csak a sorozat címe lehetett volna más, talán ez: A zene ünnepi hete Miskolcon. Sz. F. M. nyult, rokonszenvesen, érdekesen vallottak életükről és hivatásukról. (1.) Szivárvány — a tévedésről Fő- és alcíméhez egyaránt hű maradt a vasárnap délelőtti műsor, a Szivárvány — a tévedésről. Színes volt, sokféle, s olyannyira meghirdetett témájáról szólt, hogy első riportja maga is voltaképp csak ide tévedt. A lakótelepek, új városrészek problémáiról szólt e beszélgetés, meglehetősen csapongón. A második s a harmadik riportban, a nyugdíjas pedagógus és a szenvedélyes házimozizó vallomásában mintha nem a tévedésük lett volna a főszereplő, hanem egy-egy ember végül is eredményes munkája. Tévedés — a szóhoz nyelvünkben egyfajta pejoratív érzés tapad. Még a közismert Tévedni emberi dolog mondáshoz is inkább az irónia, a lenézés hangulata társul, mint az elnézésé, a megértésé. Pedig hányféle módon véthetjük el a helyes utat! Van, aki tapasztalatokat, tényeket összegez, napi munkája, hivatása ez, s a következtetések, a jóslatok — természetük ez — nem mindig válnak be. S mit kap cserébe a meteorológus ezért a bakiért, többnyire csak gúnyt, vicceket. S a külpolitikus? Ki egyéniségével, tekintélyével támogatja meg érveit, s ugyancsak egyéniségének és tekintélyének próbája, hogyan ismeri el, magyarázza meg tévedésének okát. Munkatársunk, Avar János jól állta ki a próbát, tévedésével hitelén nem esett csorba. Sőt. Kettejükkel szemben a múlt eseményeit magyarázzák, tehát nem „jósolnak”, hanem visszafelé sövetkeztetnek a történészek. A tudomány az aktuális tévedések rendszere — mondta Vekerdi László. László Gyula árnyaltabban fogalmazott, ha vitatható is, de mégis eredmény már a tényeknek egyfajta lehetséges magyarázata is. Az ő tévedésük, ha van, forrásaik megjelölésével, már nem is hiba. Ám néha tragédiát is rejt az alcímül választott szó: tévedés. Igaz, kibővítve, végzetes tévedésnek nevezzük a visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen tévedéseket. Mint egy rosszul célzott lövés, mely emberéletet olt ki, s mint egy rosszul felállított morális mérce, melynek elvétése ugyancsak megsebez. S tévedésnek nevezzük az álmok kergetését és hitét, ha nem válnak be, ha nem nyerjük el őket. Mátrai-Betegh Béla a szó teljes jelentéstartalmát próbálta felrajzolni a műűsor végén. Okosan, bár félő, hogy sokak számára túl áttételesen, talányosan. A délelőtt hallottak summázata talán az lehet — hisz a bíráló sem tévedhetetlen —, hogy nemcsak elítélendő hibánk, de jogunk is, hogy tévedhetünk. H. É. Embermesék Két orvos vallott önmagáról, életéről, két elkötelezett ember portréja bontakozott ki Lengyel Nagy Anna műsorában, az Embermesékben. Kilencvenéves az egyik, érettségizett diákként eszperantista lapot szerkesztett, majd az egyetemen a Bethlen Gábor Kör elnöke lett. Diplomáját az első világháború kitörésének hírével együtt kapta kezébe, így aztán semmi sem lett a remélt karrierből, a fiatal orvos négy évig sebesülteket körözött, operált a tűzvonalban. Hazatérve átmenetileg ment le Kiskunmajsára, „amíg véget ér a rendetlenség”, aztán ötven év lett ebből az átmenetből, kemény munkával eltöltött fél évszázad, örökös harcban új szülészeti ágyakért, betegségek megelőzéséért. Végül mégis boldog emberként beszélt életéről, amelynek célja volt és értelme”, vallotta, hiszen „az emberiséget szolgálta”. Nem mesélhetett ilyen viszszaemlékező történetet magáról a másik orvos, aki csak néhány éve végzett, de azóta az egyik legnehezebb munkában, rohammentes orvosként dolgozik. Életeket ment, eszméletlent éleszt — a legkeményebb, legidegtépőbb, legfárasztóbb szolgálat. Lengyel Nagy Anna nem sokat beszélő riporter, alanyait hagyja szóhoz jutni, csak olykor-olykor tesz föl egy-egy kérdést, amivel a beszélgetést tovább segíti. Műsorának sikere nem kevéssé függ attól, milyen „médiumot” talál. A két orvos jó partnernak, bizoA fiatal képzőművészek Stúdió ’80 című kiállítását Bereczky Loránd művészettörténész nyitja meg a Műcsarnokban december 12-én, négy órakor. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanácsa a felsőoktatási rajz- és művészettörténeti tanítást, a magyar festészetet ért nagy veszteséget adott hírül: Winkler László festőművész halálát. Olyan ritka alkotóegyéniség hunyt el 68 éves korában, aki magas színvonalú, gondolati indíttatású művészi tevékenységet tudott párosítani elismert, eredményes pedagógiai munkássággal. Nevéhez fűződik a felszabadulás után a főiskola rajz-tanszékének a megszervezése. Itt — egészen 1975-ig — nyugdíjba vonulásáig vezette be a műhelytitkokba tanítványai sokaságát, akik művésszé vagy rajztanárokká érve emlékeznek rá szerte az országban. Ő maga a Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalan, majd Glatz Oszkár növendéke volt, s tanulmányait ösztöndíjasként Olaszországban folytatta, több külföldi úton gyarapította. Portréfestőként indult, de monumentális feladatok is foglalkoztatták, amiről egyebek között vallanak a szegedi Petőfitelepi templom freskói. Későbbi művein filozofikus hajlamai, széles körű műveltségének jegyei a szürrealizmussal rokon megjelenítésben tűntek elénk hosszú éveken át. Nagy elkötelezettséggel festette korunk problémáit, napjaink világát is. Az utóbbi évtizedben szinte megújult művészete, amelynek értékeiről alig egy esztendeje gyűjteményes tárlat tett tanúságot. (is) Hollós Korvin Lajos születésének 75. évfordulóján koszorút helyezett el sírján az írószövetség, számos barát, írótárs és hozzátartozó. Amatőr és hivatásos néptáncosok, valamint a Sebő, a Vujicsics és a Téka együttes dolgoznak együtt abban a „táncos újrafölfedező” mozgalomban”, amelynek Párhuzam című előadóestjét december 14-én, este hét órakor rendezik meg az Állami Népi Együttes színháztermében (1., Corvin tér 8.1. •* Nehéz gyásza van Róna Viktornak, az Operaház vezető magántáncosának, a párizsi opera balettmesterének. Édesanyja, özvegy , Róna Zoltánná nyolcvanéves korában, hosszú szenvedés után meghalt. Temetése december 11-én, 1 órakor a Farkasréti temetőben lesz.A Puccini Bohémélet című operájával vendégszerepel a kőbányai Pataky művelődési központban december 10-én, öt órakor a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata. Az előadást Pál Tamás vezényli. Várady György Érdemes Művészt, a Vidám Színpad főrendezőjét december 14-én, vasárnap 11 órakor búcsúztatják a Farkasréti temető Kis Ferenc téri ravatalozójában (59-es villamos végállomásánál). Jevgenyij Nyesztyerenko, a moszkvai Nagy Színház világhírű magánénekese, a Csajkovszkij Konzervatórium tanszékvezető tanára december 2—8. között énekkurzust tartott a Zeneművészeti Főiskola énekszakos hallgatóinak. Délelőtt technikai és hangképző gyakorlatok folytak, délután dalokat és áriákat dolgoztak fel. A kiváló basszista vasárnap délután a főiskola X. termében a tanáraik és a hallgatók számára hangversenyt adott; gazdag műsorának minden számát rövid magyarázattal vezette be. Egy bemutatkozó író, Dobó Piroska „Alászállás” című regényéről közölt kritikát vasárnapi Könyvszemlénk. Kritikusunk azonban következetesen elírta a nevet — Dobos Piroskának nevezve az írót. Sietve igazítjuk helyre a tévedést — az író és a kiadó elnézését kérve —, az „Alászállás” írójának a neve: Dobó Piroska. A Akarsz-e játszani? címmel a kőbányai Pataky művelődési központ Üljük körül az asztalt elnevezésű klubjában Almási Éva és Harsányi Gábor beszélget december 12-én négy órától a színművészeiről a kőbányai közönséggel. A Régi konok muzsikája cimbalmon címmel Farkas Gyöngyi cimbalomművész ad hangversenyt december 14-én, vasárnap este hét órakor az Egyetemi Színpadon. A koncerten közreműködik Kiss Anna dalénekesnő és Tímár Béla színművész. NAPLÓ December 9 A színházak keddi műsora Erkel Színház: Szerelmi bájital (Főisk. bék. 2. ea.. 7) — Nemzeti Színház: IV. Henrik I. rész. (7) — Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (1. bér. 7) — Népszínház- Várszínház: Vízkereszt (7) — Népszínház-Józsefvárosi Színház: Tíz kiló arany — Játékszín: Meierék (7) — Vígszínház: Popfesztivál (7) — Pesti Színház: Equus (7) — Fővárosi Operettszínház: Csókolj meg, Kartám! (A. bék. 2. ea., 7) — József Attila Szíház: Rozsdatemető (7) — Thália Színház: A Mester és Margarita (7) — Radnóti Miklós Színpad: Egyperces novellák (7) — Mikroszkóp Színpad: Bimm-Bunim Bömbölő (de. 10), Hogyan? Tovább! (fél 9) — Vidám Színpad: Nyitott ablak (7) — Budapesti Gyermekszínház: Liliomfi (de. fél 11), Egy szívdobbanás fele (du. 3) — Állami Bábszínház a Jókai téren: A bűvös tűzszerszám (de. 10) — Egyetemi Színpad: Torna László Ady-estje (7) — Szkéné Színház: Barna Róbert: Szegény Kriszti. — Korona Pódium: Ruttkai Éva előadóestje (7) — Zeneakadémia, Nagyterem: Magyar Állami Hangversenyzenekar . (TV-hangversenyek 1. fél 8) — Magyar Állami Operaház: Miskolci Szimfonikus Zenekar (Egyetemi bér. 2., fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. Magyar Nemzet Rákos Sándor gyűjteményes kötete A pokol tornácára vettetett, helyük nem találó lelkek közé. Bűn nélkül mondtak rá ítéletet. Nem pörölt. Hagyta, hogy megkötözzék. Az önarckép című vers fenti sorai mellé hadd idézzem a költő egyik háromsorosát: a fájdalom volt jó énektanárom a félelem volt játékmesterem fegyelemre a halál oktatott. (Ők hárman)Mottója lehetne ez a néhány sor Rákos Sándor új, gyűjteményes kötetének. Kifejezik, mint az egész könyv, egy nemzedék életérzését. Akik, az idősebb Weöres Sándor szavaival élve, a pokol tornácán éltek: ifjak voltak a háború idején, férfiak a következő, embert próbáló évtizedekben, s kinek-kinek megvolt a lehetősége, hogy elítéljék, bűntudatot ébresszenek benne, hogy féljen, s a halált ne tudja elfeledni. Rákos Sándor felveszi a harcot a halállal Gilgamesként, megjárja a poklokat Istárral, feláldozza magát a Megváltóval. A maga emberfeletti vívódásaihoz fegyvert keres a fiatal költő, s talál is, előbb Kassáknál, az avantgárd expreszszionizmusban, és ezzel párhuzamosan, a biblia mitológiájában. S talán mindkettő egyszerre ragadja meg Füst Milán verseiben. Ezt írja egyhelyütt: „Füst és Kassák szenvedélyes intellektualizmusa mélyén szenvedélyes ösztönösséget ismertem meg. Ez a felismerés adott bátorságot alkatom vállalására, szorongva fölmért lehetőségeim kimunkálására.” Ösztönösség és gondolatiság, valóban ezek költészetének fő jellemzői; az indulat elszakíthatatlan a nyugtalan értelemtől, mely rendületlenül kérdez és felel. Korai versei a maga és a vajúdó háborús ország viszonyát kutatják, a hazáért perelnek. A háború végén néki is életet és szabadságot jelent, lehetőséget, ígéretet, valamiféle kiegyensúlyozott boldogságra. Vegindító olvasni ezeket a verseket, végigkísérni egy fiatal férfit a társadalom válságainak, szabad légzésének és görcseinek reagenseként. Ahogy az elveszettnek hitt hazát megtalálja, a magányos ember kinyílik, mint aki saját démonaitól is megszabadult. S megindító átélni ismét, hogy fordul újra magába, hogy telik meg létbizonytalansággal, amiből az érzéki szerelem kínál csak valami kiutat. Költészete ezoterikusabbá válik, megjelenik a groteszk, a lecsupaszított rövid versek — igazságkereső próbálkozásai egy elvontabb létformával. A többszörös újjászületés példája, ahogy megírja Sirató című versét, amelyben a legelemibb emberi kapcsolat, anya és fiú tragédiája fogalmazódik meg újra, mikor a maga emberi egyszerűségében idézi a bibliai Máriát, az ács feleségét, abban az órában, mikor isteni fiát meghalni viszik. Aztán újra a visszatéri? kívánság: „Libera nos a malo” — szabadíts meg minket a gonosztól — „kéréssek istenem, hol vagy?” majd így felel: „Nem krisztusi ajándék a megváltás, vérben-lucsokban kiki maga szenvedi meg.” . Lehajol a mindennapok kárhozottaihoz, ám bűn-bűnhődés, halál-megváltás, szemlélődés, magány és szerelem, természet, álmok és játékok mozaikképei felett is átível a század témája: a kiszolgáltatott és megalázott ember, ki a szegénységre és magányra tett fogadalmat, és „homlokán”... „Napnál hevesebben éget”... „a perzselő igazság.” Az igazság szenvedélyes keeresése formai gazdagodással jár: Rákos Sándor a magyar klasszikus költészet neki tetsző színeit éppúgy magába oldja, mint az európai modern líra eredményeit; romantikus mohósággal asszimilálja a primitívek, vagy a tördelt korokat teremtő ókori kelet érzékien lírai világát. Szenvedélyes és személyes Ura ez: rejtőzkedés és kibeszélés ellentétes kényszere új meg új megrázkódtatások elviselésére hajtja. Mintegy pokolra szállva felhozza a múlt emlékeit: a menekülőt, akit egy kutya ment meg, mert nem ugat, mikor rátalál, aki csőre töltött fegyver előtt lépked, s az el nem dördült fegyver „váltakozó árammal telíti, míg csak él.” Ez a váltakozó áram lüktet egész költészetében, meg-megújuló vívódásaiban. Ez ad töltést, a költői erőit mintegy szintézisként magában foglaló, Anyasirató című versének is. A gondolat és indulat hullámzására komponált hosszú versben a költő a halott anya felett végre egyértelműen kiénekelheti fájdalmait, szorongásait, indulatait. Halál és megdicsőülés, bűntudat,a megváltás, a parttalan szeretet görcsei oldódnak fel a siratóság keretében, formai és gondolati gazdagságában. A mármár bezárkózó, a csönd hatalmát érző költő lávaként önti magából a tördelt, hosszú sorokat, felhasználva a nála eddig csak nyomokban feltűnő tipográfiai lehetőségeket is; a kompozíció fegyelmével fogva világirodalomban is ritka, a magyar irodalomban pedig egyedülálló eset, hogy egy nagy költő egész oeuvre-je megjelenjék idegen nyelven. A magyar líra tekintélyének és hírnevének terjedését mutatja, hogy ez megtörténhetett. Hozzájárult ehhez Radnóti Miklós kivételes sorsa és életművének ebből is következő nemzetközi érdekessége. A II. világháború, de főként az ötvenes évek után meggyorsult a magyar irodalom nemzetközi elismerése. Ahogyan az utolsó negyedszázadban a magyar állam nemzetközi tekintélye nőtt, úgy a kortárs magyar irodalom, de elsősorban a líra egyre szélesebb körű külföldi olvasótábort hódított meg. Illyés, Kassák, Füst, Juhász Ferenc, Nagy László, Pilinszky és Somlyó György külön kötetei után nagy sikere volt a Corvina és a New York-i Columbia egyetem közös reprezentatív modern magyar antológiájának. József Attila és Radnóti Miklós, a legtöbb nyelvre lefordított két magyar költő iránt nemcsak egyéni tragédiájuk miatt nő állandóan az érdeklődés, hanem nemzetközi, munkásmozgalmi tematikájuk miatt is. A Radnóti költészetét idegen nyelveken megszólaltató kísérletek közül messze kimagaslik összes verseinek angolul most megjelent díszes kiadása. (The Complete Poetry. Edited and Translated by Emery George. At’dis, Ann Arbor. Michigan, USA, 1980. 400 l.) A fordító magyar származású, de már amerikai költőnek is számító egyetemi tanár a michigani egyetemen, eredeti neve: György Imre. Mint bevezetőjében elmondja, 1963-ban ismerkedett meg Radnóti eklogáival és kori verseivel. Ennek a csaknem két évtizedes tanulmánynak öt évre rúgó beható munkája ez a kötet, amely egy harminc oldalas életrajzot és48 oldal jegyzetanyagot is tartalmaz. A nagy magyar költő teljes költői életművét, nagyon helyesen, úgy adja közre, hogy megjelenésük sorrendjében először az egyes kötetek kerülnek bemutatásra, majd a költő, életében kötetben meg nem jelent művelt. A díszes kötésű, gondos szedesd kiadványban az egves versek külön oldalon kezdődnek. A jegyzetanyag a Radnóti-irodalom csaknem teljes anyagát felöleli és ha valahol hiányok észlelhetők, az az egyes Radnóti-szakértők meghallgatása nélkül történhetett. A fordító ugyanis munkája folyamán és nyomdába adás előtt számos hazai intézmény, így az OSZK, az Irodalomtudományi Intézet, a Petőfi Múzeum, a Pen Club és az NHQ egyes munkatársaival konzultált. A fordítások e kötetben való megjelenésük egységbe a sokrétű anyagot. Hogy a költemény zárósorában a megtalált harmónia jeléül idézze az antik igazságot: „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” Ami ezután következik: Rá Akos Sándor új költői korszakának változatait hozza. Dosztojevszkij hősök és Gilgames maszkjai mögött keresi az embert, s Az emlék jelene című költeményben az Anyasiratóban megtalált formát alkalmazza, bontja ki, legtragikusabb élménye, 1944 látomásos megjelenítésére. E megrázó nagy versben, költészetének mintegy összefoglalását adja. Epika és lína fonódik össze drámai kompozícióban, képvers, párhuzamos — két irányban olvasható — vers, rövid és hosszú soros költemények váltakozása: a szaggatott sorok a szenvedély és szenvedés új meg új árnyalatait bontják ki, hogy a legfőbb mondanivaló kibukjon a száján: „hogy ezután szeretnek engem”. Rákos Sándor új, gyűjteményes kötete sokoldalú költői pálya jelentős állomása. A költészet csúcsain járva bizonyára elnyeri az olvasók szeretetét. (Magvető) Albert Zsuzsa előtt huszonhét angol és amerikai folyóiratban, köztük számos vezető orgánumban jelentek meg. A pár éve kiadott Vajdaféle antológiában és a túlnyomórészt még kéziratban rejlő Tábori-féle antológiában a mai angol és amerikai költészet legnagyobb alakjai is szerepelnek a munkatársak között. Természetes, hogy ezek nyers fordításból és szóbeli értelmezésből készítették átkötéseiket. A mostani Radnóti-kötet egyetlen szerző műve, aki ugyan egyetemi tanári fokon filológus, de ő maga is költő, s mint magyar származású poéta doctus külső segítség nélkül maga végezte el a roppant feladatot. Az egész kötet így homogén mű és bár egyes részletei jobban sikerültek, vannak benne rutinmegoldások is. Különösen az első köteteknél ugrik ki ez, mert Radnóti 1930 körüli versei az akkori népi divat megnyilatkozásai és szókincsük annyira magyar, hogy már-már lefordíthatatlan. Az „etnográfiai szocializmus” stílusa ez, hogy Fábry Zoltán kifejezését használjuk. Egyfolytában és angolul olvasva Radnóti költői életművét, úgy a magyar hagyományokba, mint a világirodalmi folyamatba való beilleszkedése rendkívül élesen domborodik ki. Motívumkincsében is a XVI. századi • collegium trium linguarum (itt: az Ótestamentum, a hellén és a római kultúra) együtt van jelen a keresztény humanizmussal, afelvilágosodással és a szocializmussal. Semmiképpen sem érthetünk egyet a fordító elhelyezésével, aki Apollinaire és Cendrars magyar tanítványát látja benne. Kortárs világirodalmi párhuzamainak a cseh Jiri Wolkert és Fucikot, valamint a horvát Kovacicot tartom. Méltán emeli ki a szerző Radnóti széles körű nemzetközi érdeklődését. Az egyidejű világtörténelmi események nála egyáltalán nem Európa-központúak, hanem az egyetemes emberi manifesztációi. A világirodalom háborúellenes, békemozgalmi vonulatának Radnóti kétségkívül egyik legnagyobb alakja. Lett légyen bármi is a leghozzáértőbb illetékes közönség, nagy angol és amerikai költők véleménye a jelen fordítás költői értékéről, a magyar költő teljes költői életművét már csak haladó eszmerendszere miatt is érdemes volt hozzáférhetővé tenni. Az előző három angol nyelvű Radnóti-fordítás kötet egyes darabjai lehetnek sikerültebbek, de éppen a lefordított versek kis száma miatt nem közelítik meg Radnóti nemzetközi rangját. A költő-fordítótól derék áldozat, nevesemétől pedig tisztes cselekedet volt a kötet kiadása. Gál István Radnóti-versek angolul. .Ked fl, 1980. december 9. KÖNYVESPOLC MIWIIIIII—HllWllllHHIIIIIIIIHIBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIll Harc a madárral