Magyar Nemzet, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-03 / 232. szám

Vasárnap, 1932. október 3. A változó falu változó képe A világban, de szőkébbre vonva a kört, a fejlett és a közepesen fejlett ipari orszá­gokban végbemenő változások nyomán a településpolitikában is szembetűnő hangsúlyeltoló­dásoknak lehetünk tanúi. Az urbanizációval együttjáró leg­különbözőbb jelenségek mel­lett mind nagyobb figyelmet fordítanak a falvak helyzeté­re, a falu kialakulóban lévő új külső és belső arculatára. E két, egymástól nehezen el­választható folyamatot mind több fórumon elemzik, és egy­re sokoldalúbb megközelítése révén az urbanisztika mellett a ruralisztika fogalmával is mind sűrűbben találkozunk. A falu átalakulása különle­ges figyelmet érdemel egy olyan szocialista országban, mint hazánk, amely az iparosítás és az ipari fejlődés eredményei mellett ma már nemzetközi tekintélyt vívott ki magának a mezőgazdasági termelés legkorszerűbb for­máival, s a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság életkörül­ményeinek — a felszabadulás előtt el sem képzelhető — mind magasabb színvonalra emelésével. Hogyan tükrözi ezt a meg­változott helyzetet a falusi te­lepülések fejlődése, közelebb­ről a falvak külső képe, a fa­lu építészete? Nem csekély fi­gyelmet szentelt e kérdésnek a Magyar Agrártudományi Egyesület aránylag rövid múlt­ra visszatekintő falufejleszté­si bizottsága, amely — mint arról már, hírt adtunk — nem­zetközi konferencián tanulmá­nyozta az ezzel kapcsolatos, legkülönbözőbb kérdéseket. Anélkül, hogy a nosztalgia ma oly divatos bűvkörébe ke­rülnének, elgondolkodtató volt mindaz, ami magyar részről — Tomory László, a gödöllői Agrártudományi Egyetem épí­tészeti tanszékének vezetője előadásában — elhangzott. A letagadhatatlan szegénység ezernyi jele mellett okkal­­joggal mutatott rá a célszerű­ség, a gazdaságosság mellett arra az ösztönös ízlésre, lele­ményességre,, amely a hajdani magyar parasztembert a ház­építésben jellemezte, és amely­nek nemegy példájával ma is találkozhatunk. Az oromfal kiképzésében a változatok tö­megét fedezhetjük fel. A pu­ritán alföldi házak egyszerű, kontyolt megoldását Észak-du­­nántúlon az üstökös, Nógrád­­megyében az alsó csonkakon­tyos oromfal váltja fel a dí­szített vízszintes ereszdeszká­val, amelynek árnyéka a fe­hér falon mintegy kihangsú­lyozza a népi faragás szépsé­gét. Különleges szerepet kapott a falusi otthonok külső képé­nek a tornác, amely mintegy átmenetül szolgált ■— és szol­gál ma is, ahol még találkoz­hatunk vele — a ház és az udvar között. A tornácok ket­tős oszlopsora az előadót a ké­ső reneszánsz építésze, Pal­­ladio munkáira emlékezteti, de megannyi más és más vál­tozata a ma emberét is gyö­nyörködteti, hangulata szinte rabul ejti. Cifrálkodástól men­tes, mégis változatos utcaké­pek jellemezték az ilyen fal­vakat; a fehérre meszelt fa­lak tisztaságot árasztottak. Más kérdés, hogy a hajda­ni falusi házak többsége ki­csiny, földes szobáival, apró ablakaival, nemegyszer ned­ves, dohos falaival, minden komfortot nélkülöző, nyomo­rúságos életkörülményeivel emberhez méltó hajlékot je­lentett-e lakóinak. A vályog­ból, sárból tapasztott házak­ban, a nádfedelű viskókban ma már csak a hajdani sze­génység jelképét látják a falun élők, s ezt az elutasító szem­léletet — általánosítva — minden régi épületre kiter­jesztik. Ily módon a legtöbb helyen a különben vitathatat­lan építészeti értékek is ve­szendőbe mennek. Átmenté­sük, felhasználásuk az új la­kóház, az új falukép kiala­kításában sajnos csak kevés helyen tapasztalható. A mai falu építészete még jócskán kiforróban van, ami — ha az ott lakók életkö­rülményeinek viszonylag rövid időn belüli, többszöri váltá­sait figyelembe vesszük — egyáltalán nem csodálható. A szocialista mezőgazdaság ki­alakulásának különböző sza­kaszait jól ismerjük, és azt is tudjuk, hogy ezekben­ — más-más években — egymás­nak meglehetősen ellentmon­dó irányzatok érvényesültek. A különböző irányzatokból a parasztság a maga sorsát, lehetőségeit illetően úgyszin­tén más és más következte­téseket vonhatott le. Hozzá­járult ehhez a településpoli­tika túlzottan városközpontú alakítása is, amely — bár két­ségtelenül jól illeszkedett az urbanizáció világszerte kike­rülhetetlen és hazánkban is alapvetően előrevivő folyama­tába­n olyan esetekben is megkérdőjelezte egyes falvak távlati fejlődését, amelyekben ez, adott társadalmi körülmé­nyek között, indokolatlannak, sőt, hátrányosnak bizonyult. Mindez szintén közrejátszott abban, hogy az urbanizálódás, az ipar térhódítása, bevonu­lása a falvakba és a mind intenzívebbé váló nagyüzemi mezőgazdaság kétségtelen eredményei az újonnan fel­épült falusi lakóházak túlzot­tan városias megjelenésében tükröződtek. Volt ennek jó ol­dala is, hiszen mindez a fa­lusi otthonok komfortjával, az életkörülmények ugrásszerű javulásával járt együtt. Ki­ütköztek azonban a városter­vezés és -építés sok helyütt tapasztalható hibái is: az egy­hangúság, a csaknem egyfor­ma házakból álló utcasorok, a környezetbe egyáltalán nem illő megoldások. Felbukkan­tak az ízléstelen, a rossz­irányú rivalizálást, a jómód fitogtatását szolgáló, „csicsás” épületek, kerítések. Minderről sok fórumon és számtalan cikkben, tanul­mányban esett már szó, ám — félreértés ne essék — tá­volról sem általánosítható és a készülő, mind változatosabb és fantáziadúsabb típustervek­kel, a jó ízléssel megépített új létesítményekkel remélhe­tőleg ellensúlyozható. Ami vi­szont mégiscsak elgondolkod­tató és valószínűleg még sok vitára ad alkalmat, a má­ra már a legtöbb helyen­­ elég­gé kikristályosodott és épí­tészetileg eléggé ellentmondá­sos falukép. Az okokat keresve, itt is a jelenlegi helyzetből kell ki­indulnunk. A végletek kikü­szöbölése, a következetes és sikeres mezőgazdasági politi­ka, a településhálózat-fejlesz­tési koncepció újragondolása együttes folyományaképpen mindinkább előtérbe kerül a falvak népességmegtartó ere­jének a növelése. A szocia­lista nagyüzemekbe integráló­dó háztáji, illetve kisegítő­­gazdaságok egyre növekvő arányban veszik ki részüket hazánk mezőgazdasági terme­léséből. Eredményeik, népgaz­dasági szerepük felbecsülhe­tetlen, fejlődésük az egész or­szág elsőrendű, legfőbb érde­kei közé sorolható. Mindaddig, amíg a gazda­ságok a régi, hagyományos épületek átalakításával eleget tehetnek az új termelési kö­vetelményeknek, addig nem kirívóak az említett, faluké­pi ellentmondások. Amint azonban az új, korszerű vi­déki lakóház újonnan parcel­lázott telkén jelenik meg a háztáji épület, rendezetlen ud­varokkal, felemás építmények­kel találkozunk. * Erről beszélt az említett MAE-tanácskozáson dr. Reischl Gábor, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem építé­szeti tanszékének adjunktusa, aki doktori értekezését is a háztáji állattartás műszaki fejlesztési lehetőségeiről írta. Véleménye szerint ez koránt­sem csupán esztétikai kérdés, hanem súlyos környezetvédel­mi és egészségügyi problémá­kat is rejt magában. „Félő — mondotta —, hogy a köz­pontilag támogatott háztáji gazdaságok termelésük növe­kedésével a jelenlegi körül­mények között önmagukat szüntetik meg azzal, hogy la­kókörnyezetük kulturált hasz­nálatát lehetetlenné teszik.” Ennek elkerülésére olyan, az Országos Építési Szabályzat előírásait figyelembe vevő építészeti javaslatokat dolgo­zott ki, amelyek — a lakó­ház megfelelő elhelyezése mel­­­lett — a telepítési határo­kat megszabva és a lehető­ségeket számba véve, külön­böző funkciójú terü­letegysége­­ket jelöl ki a közlekedés, a tisztaudvar, a kisállattartás, az árutermelő állattartás és a trágyatárolás céljára. Az érdekes megoldású vál­tozatok olyan egyensúlyt és összhangot próbálnak létre­hozni, amely a mai falvak­ban mind a korszerűbb ott­hon, a pihenés, a kikapcso­lódás iránti igényeknek, mind pedig az egyre fejlődő ház­táji gazdálkodás követelmé­nyeinek megfelel. Az újonnan létrehozott lakóházakhoz kap­csolódó kisgazdaságok eseté­ben e megoldások nyilván a járható utak egyikét-másikát jelzik. Maguknak a falusi la­kóházaknak a minél tájba il­lőbb, harmonikusabb kialakí­tása azonban előreláthatólag még sokáig napirenden marad. Erre nézve e konferencia is kevés „fogódzót” adhatott. Egy azonban vitathatatlan: mind a régi, mind a szüle­tő új lakóházak esetében meg kell őrizni, illetve ápolni kell mindazt a nemes építészeti hagyományt, amelyet a régi magyar falvak ránk örökítet­tek. Hiszen, ami igazán szép, az időtlen, s a szépet a mai falu képe sem nélkülözheti. Komor Vilma Magyar S pmzot A színházak heti műsora Erkel Színház: V: Coppélia (Ifj. béri. II. sor. 1. ea.. de. 11) — Porgy és Bess (Basilides—Loson­czy béri. 2. ea.. 7) — K: Aida (Bérlet­­szünet. 7) — Sze: Figaro házassá­ga (Tóth Aladár—Rösler béri. 2. ea.. 7) — Cs: Bánk bán (Fodor J. —Maleczky béri. 1. ea.. 7) — P: Wiener Philharmoniker (Téli béri. B 1. fél 8) — Szó: A rosszul őrzött lány (Ifj. béri. IV. sor. 1. ea.. de. 11) — Cosi fan tutte (5. béri., 1. ea., 7) — Jövő V: Carmen (Ifj. béri. III. sor. 1. ea.. de. 11) — Parasztbecsület — Bajazzók (F. béri. 2. ea., 7). Nemzeti Színház: V. Szó: A szu­­zai menyegző (7) — H: Csongor és Tünde (7) — K: Jövő V: Bánk bán (7; Jövő V: de. 11) — Sze: Mózes (7) — Cs: A medikus (7) — P: Háromgarasos opera (Kol­dusopera, 7) — Jövő V: Döglött aknák (7). Vígszínház: V: A két árva (7) — H: P: Jövő V: Fatornyok (7) -K: Sze: En: Claudius (7) — Sze: Csiksomlyói passió (7) — Cs: Marrgarida asszony (7). Katona József Színház: V: Sze: Mirandolina (7) — H: Emigrán­sok (7) — K: Két úr szolgája (7) — Szó: Oresztész (7) — Cs: Bu­dapest—Orfeum (7) — P: Frontát­vonulás (7) — Jövő V: Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája (du. fél 3) — Boldogtalanok (fél 8). Józsefvárosi Színház: V: Ska­tulyácska kisasszony (de. 11 és du. 3) — H: Háry János (7) — K: Egy pohár víz (7) — Cs, Szó: Bo­lond vasárnap (7) — P: Bécsi gyors (7) — Jövő V: Táltos fiú (de. 11. és du. 3). Madách Színház: V, Szó: Jövő V: (V, Jövő V: du. fél 3, Szó: 7) Jutalomjáték — V, H: A makran­cos hölgy (V: fél 8) — K: Jövő V: Mégis kinek az élete? (7) — Szó: A csata (7) — Cs: Az ember tragédiája (7) — P: Sorsválasz­tók (7) a Budapesti Gyermek­színházban: V: Szó: Jövőre vé­led ugyanitt (7) — az Ódry Szín­padon: V: H: Kései találkozás (3) — az Egyetemi Színpadon: Cs: Jö­vő V: Az öltöztető (7). Vígszínház: V: Forgatókönyv (7) — H­ őfelsége komédiása (7) — K: Amadeus (7) — Szó: Úri mu­ri (7) — Cs: Házmestersirató (7) — P. Szó: Párizsi élet (7) — Jö­vő V: In memóriám O. I. (7) Pesti Színház: V. Jövő V: Equus (du. fél 3. Jövő V: 7) — V. Cs: Kőműves Kelemen (7) — H. Jövő V: A zongora — A lázadó (I. béri. I. ea., 7. Jövő V: VIII. béri. I. ea.. du. fél 3) — K: Az elefánt­­ember (7) — Sze: Orfeusz alá­­száll (7) — P. Sze: Vak Béla ki­rály (P: Sajtóbemutató, 7) Fővárosi Operettszínház: V: Já­nos vitéz (du. fél 3) — Chicago (7) — H. K: Sze: A Thaiföldi Ki­rályi Balett vendégjátéka (7) — Cs. P: Cigányszerelem (7) — Sze: Violetta (du. fél 3. B. béri. 1. ea.. este 7: R. béri. 1. ea..) — Jövő V: Mesebalett (de. fél 11), Boccac­cio (du. fél 3 és este 7) — Zseb­színház: K: Sze: Lola Blau (fél 8). Thália Színház: V: Csak semmi szenzáció! (du. fél 3 is) — H. K: Mi lesz veled, emberke? (7) — Szó: Énekek éneke (7) — Cs: A szent kísérlet (7) — P: Pesti em­berek (7) — Szó: Vissza Matuzsá­lemhez (7) — Jövő V: A magyar­­országi fen­evad (du. fel 3 is) Thália Stúdió: V, P: Miss Ari­­zóna (fél 8). József Attila Színház: V: Jövő V: A négy süveg (de. 10) — V, Cs: Pajzán históriák (7) — H. P: Egy válás története (7) — K: Pillantás a hídról (7) — Szó: A cárnő (7) — Szó: Jövő V: Per­richon úr utazása (Szó: Premier 1. Jövő V: R. Kéri. 1. 7) Radnóti Miklós Színpad: V, H, Jövő V: Toldi — Nagy Attila (V, Jövő V: du. S, H: 7) — V: Wie­ner Walzer — Ünnepi ügyelet (8) — K: Hirdetés — Literatúra — Finom lelkek (7) — Cs: Szerel­meskedések (7) — P: Az angyal­arcú (7) — Szó: Parlament gebin­­ben (du. 3 és este fél 8) — Jövő V: És te szépségem (fél 8) Mikroszkóp Színpad: V. K. Sze, P. Szó, Jövő V: Hogyan? To­vább!! (fél 9) — K. Sze, P: Zűr­­hajó (de. 10) Játékszín: V. Szó, Jövő V: Ágacska (V: de. 11 és du. 3, Szó: du. 3, Jövő V: de. 11) — H. Szó: Retro (7) — K. P: Oszlopos (7) — Cs, Jövő V: Négykezes (7) — P: Maugli (du. 3) — Pesti Vigadó Kamaratermében: Szó: Kedves hazug (8). Vidám Színpad: V. P. Szó: Bu­­bus (V: du. fél 3. 7) — V. H, K, Szó. Cs, Jövő V: Meddig lehet el­menni? (7) — Jövő V: Nyitott ablak (du. fél 3). Kis Színpad: P: Végzetes játék (fél 8). Budapesti Gyermekszínház: V. Cs: Varázspálca (de. fél 11, ill. du. 3) — V. Jövő V: Látogató a végtelenből (du. 3) — K. Sze. P.: Távolban egy fehér vitorla (du. 3) — Cs: Varázspálca (du. 3) — Szó. Jövő V: Szépek szépe (du. 3, ill. de. fél 11). Állami Bábszínház a Népköz­­társaság útján : V: Foltos és Füle­­nagy (de. 11 és du. 1) — Sze. Cs. P. Szó, Jövő V: Hüvelyk Matyi (Sze. Cs. P: du. 3. Szó, Jövő V: de. 11 és du. 4) — a Jókai téren: V: Jancsi és Juliska (de. fél 10 és fél 12) — K. Sze. Cs. P (de. 10), Szó (du. fél 3 és fél 5), Jö­vő V (de fél 10 és de. fél 12). Varjúdombi meleghozók — Ven­dégjáték: V: Mackó multik ka­landjai (II. ker., Müv. Központ: de. 10). Ódry Színpad: P. Szó: Enyhe fájdalom (du. 3). Táncfórum a Budai Vigadóban: V: Magyarországi Nemzetiségi Táncegyüttes gálaműsora (de. fél 11 és du. fél 3) Zeneakadémia: V: Perényi Mik­lós* gordonkaestje (Kodály összes gordonkaműve 1. fél 8) — H: Ma­gyar Állami Hangversen­yzenekar (Téli bérlet A—II2. fél 8) — K: Hangverseny Tátrai Vilmos 70. születésnapja tiszteletére (fél 8) — Sze: Nicolai Gedda dalestje (Mes­terbérlet 2. 8) — Cs: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara) Téli bérlet C 2. fél 8) — P: MÁV szimfonikusok (MÁV- bérlet A 1. fél 8) — Szó: Perényi Miklós gordonkaestje (Kodály ösz­­szes gordonkarríüve 2. fél 8) — Jö­vő V: Az I. István Gimnázium szimfonikus zenekara (I. István Gimnázium béri. 1. du. 4). Alexis Weissenberg zongoraestje (Ven­dégművészek 1. fél 8). Pesti Vigadó: H: A Nemzetközi Erkel—Kodály énekverseny győz­teseinek hangversenye (fél 8) — K:­ Vlagyimir Krajnyev zongora­estje (Őszi zongoraestek 1. féle 8) Fővárosi Nagycirkusz: egész hé­ten (kivéve K): Vizicirkusz (fél 8, P. Szó. V: du. fél 4 is, Cs: du. fél 4, V: de. 10 is). Rövid tartalom és szereplőliata a Pesti Műsorban. A DIVAT IDEGENVEZETŐJE, az ez a DIVAT Októberi ajánlat: Díjazott ruhák a BNV-n Művészbejárónkban: Hámori Ildikó Hazai anyagokból — külföldi modellek Szállodalottónkon októberben a NOVOTEL-re tippelhet! Divat a szexualitás — interjú dr. Veress Pállal Ingyenes szabás-varrás tanfolyam előfizetőknek! Ez a Divat butik a Corvinban! ... mindez és még számos meglepetés, nyeremény, kedvezmény várja az EZ A DIVAT októberi számának olvasóit! Kerámiáról — Siklóson (Tudósítónktól) A Nemzetközi Kerámia Akadémia (AIC), amint arról már korábban beszámoltunk, Siklóson tartja ez évi rendes közgyűlését. A genfi székhelyű akadémia szombaton zárt ülé­sen szavazott az új tagok fel­vételéről. Ebben az esztendő­ben az AIC tagjai közé hu­szonnyolc művészt fogadott, köztük Benkő Ilona, Fekete László, Geszler Mária, Kecs­keméti Sándor, Orbán Kata­lin, Orosz Mária, Pagony Rita és Ungár Ildikó személyében nyolc magyart. Döntött az akadémia három szervezet ügyében is. Egyhan­gú szavazással lett AIC-tag a Kecskeméti Nemzetközi Kerá­mia Stúdió, a Siklósi Alkotó­telepek, valamint a francia Union des Maisons des Cera­­miciers d’Art Francais. Ez utóbbi olyan francia szövetség, amely az iparművészek érde­keit védi és segíti munkáju­kat. Minisztériumi támogatás­sal szervezik meg országszer­te a kiállításokat, a vásáro­kat, egyeztetik a galériák és a művészek közötti kapcsolato­kat. A szövetség csak ipar­művészettel foglalkozik, és te­vékenységét főleg a kerámia területén fejti ki. A nyolc hazai művész fel­vétele nem a jól szervezett közgyűlésnek szólt, nem udva­riassági gesztus volt. Magyar­ország ma, ahogyan az akadé­miai tagok elmondták, való­ban „kerámia-nagyhatalom”, művészeink a világ élvonalá­ba tartoznak. A Kecskeméti Kerámia Stúdió például négy esztendeje működik, és egye­dülálló Európában. Műfaji kí­sérleteknek ad otthont, az egyetlen olyan műhely, amely szervezett kereteket, anyagot, kemencét, nemzetközi irodal­mat nyújt ezekhez a kísérle­tekhez. A stúdió Bács-Kiskun megye szellemi vállalkozása, s rövid fennállása alatt a szo­cialista mecenatúra új formá­ját teremtette meg úgy, hogy közben világhírnévre tett szert.­­ A Siklósi Alkotótelepek, amely eddig a kerámiaszimpo­­zionokat szervezte és e mun­kája révén nyert felvételt az AIC tagjainak sorába, 1983- tól egész esztendőben nyitva lesz. Célja a használati kerá­mia fejlesztése. Siklóson lehe­tőség nyílik majd állami meg­rendelések, kiállítási anyagok megformálására is. Természe­tesen a hathetes, kéthónapos nemzetközi szimpozionokat Siklóson továbbra is megren­dezik. Az AIC közgyűlése tegnap délután a Modern magyar kéz­műves kerámia című kiállítás megnyitásával és a villányi szobrászszimpozion megtekin­tésével ért véget. (hajdú) Búcsú Ligeti Vilmától Bocsánat, hogy ez a néhány sor nem a temetés napján je­lent meg. De hiszen tudjuk, hogy ezen a földön, amit Li­geti Vilma valamiképpen el­hagyott , folyton történik valami, ami fontosabb és több­nyire kellemetlenebb, mint az, ami őt mindig és minden­nél jobban érdekelte: a mű­vészet. Az emberek elolvasták, hogy meghalt Ligeti Vilma, író. És a legtöbben kicsit döbbenten ismételték: Nem ismertem! Sajnos, ez a legtöbb esetben igaz. Idehaza nem ismerték eléggé, mert túl soká volt tá­vol, és odakint sem, mert eh­hez túl gyakran szakadt félbe a pályája. Dehát ki is volt Li­geti Vilma? író. Jó író, közért­hetőségre törekvő, érdekesen mesélő, becsületes és színes. Itthon, a mai közönség legna­gyobb része „csak látásból is­merte” arról a filmről, ami Poór Bertalanról szólt és ahol tanúként Ligeti Vilmát is föl­keresték, hogy beszéljen a fes­tő-házaspár párizsi életéről. Hiszen ő tényleg legszűkebb baráti körükhöz tartozott. Fe­lelete rögtönözve is pontos volt és tartalmas. Indiáról írott könyveit viszont nagyon sokan ismerik. A Ganges Partján, az Indiai Arcképek, és a Siva árnyékában című kötetek na­gyon is olvasott íróvá tették. De hát ki is volt ez az ember? Megpróbálom elmondani, kro­nologikusan. Először is egy szélsőbaloldali nyomdász leá­nya, így kezdődött a sorsa és ez meg is határozta. Ligeti, a nyomdász, többnyire késő éj­szakáig dolgozott, azon túl gyűlésekre járt és még ennél is veszélyesebb találkozókra. Ez a harmincas évek első har­madában volt még, amikor a Ligeti-lányok kezdtek felnőt­té válni. Magda színésznőnek­­ készült, és verseket szavalt egész nap, ha otthon volt. Az Alapi-féle kamaraszínházban láttam is játszani. A nagyob­bik lány már akkor medika volt Bécsben, minthogy Pesten az ismert akadályok miatt nem vették fel az egyetemre, neki viszont igazán sikerült később igen komoly pályát bejárni és rengeteg emberen segíteni, mint kórházi orvos. És végül a „két kicsi”: Vilma, aki zongorázni tanult, mélységes igyekezettel, tehetségesen, béna fél­karja ellenére; és Klára, a vörösha­jú húga aki később Indiába ment férjhez diákköri szerel­méhez. A lakás tele volt könyv­vel. Elöl szépirodalom, mögöt­te társadalomtudomány. Meg egy zongora. Azonkívül elég kevés és kopott bútor, melyen meglátszott, hogy egy nyom­dász szépen keres ugyan, de időnként munkanélküli, más­kor sztrájkol, s olyankor el kell adni egyet s mást. Ennek ellenére Ligeti néni minden­kinek adott teát és vajas ke­nyeret, aki csak nem volt be­súgó-gyanús. Aki ott volt, az vitatkozott, olvasott, és min­den esetre nagyon megszeret­te őket. Amikor felszabadulás után Párizsban újra találkoz­tunk, Vilma szobrász férjével a Rue Froideveaux-ban lakott, kitűnő kilátással a temetőre. Rendszeresen írt a párizsi magyar lapokba, sőt a L’Hu­­manité-ba is. Ezenkívül megint segített mindenkinek a résis­­tance kemény iskolája után , és a többi párizsi őróla min­dig csak jót mesélt, ami ritka­ság. Vilma mondta meg a kol­légáknak, hol lehet gipszet és agyagot szerezni. Vilma se­gített fordítani, annak, akinek ez nehezére esett és minden­kinek megmagyarázta Párizst. Azután hazajött­ és itt rögtön bekapcsolódott a sajtóba, mun­katársa lesz az „Asszonyok­nak” is. De azután kiutazott Indiába, a húgához, akinek se­gítségre volt szüksége. Ott kezdte a könyveit írni erről a másfajta életről, részben itt­hon. Most már élhetett volna és dolgozhatott volna kedvé­re. Csakhogy beteg lett. Az idő nemcsak múlik, hanem nyomot is hagy. Amikor utol­jára találkoztunk, Vercors pesti előadásán, beültünk va­lahová egy kávéra, és Vilma mesélni kezdett különböző hin­du túlvilági hitekről, amiben ő persze nem hitt, csak éppen ismerte­ és szerette őket. Az­tán megkérdeztük egymástól: te hogy bírod? Ez a kérdés az öregségre­­ vonatkozik. Aztán kitettek bennünket a cukrász­dából, mert zárt. És Vilma na­gyon sietett az autóbusza után. Most csak annyit tudok monda­ni, Vilma drága, megúsztad, késő öregség nélkül! Nagyon fogsz hiányozni! Fedor Ágnes 7 Victor Vasarely a közel­múltban mintegy 400 művet ajándékozott Magyarország­nak. Szombaton a Szépművé­szeti Múzeumban megnyílt az a reprezentatív kiállítás, ame­lyen bemutatják az alkotások egy részét, százharminc Va­­sarely-munkát, a művész éle­tének különböző periódusaiból. A kiállítást Tóth Dezső műve­lődési miniszterhelyettes nyi­totta meg. A tárlat a magyar közönség számára számos új, eddig ismeretlen részlettel gaz­dagítja a Vasarely-portrét. Bortnyik Sándor műhelyének egykori tagja ezúttal bemutat­ja azokat az alkotásait, ame­lyek a ,,magyar Bauhaus” ide­jén születtek. A húszas évek végén keletkezett munkák — reklámgrafikák, kiadványte­r­­vezetek — már sejtetik a ké­sőbbi törekvéseket. ♦ Pénteken díjkiosztással ért véget Belgrádban­ a Zenélő If­júság elnevezésű nemzetközi zenei verseny. A részt vevő tizenegy ország zenészei kö­zül a Budavári Károly vezet­te Budapesti Vonós Együttes egy angol zenekar mögött a m­ásodik díjat szerezte meg.

Next