Magyar Nemzet, 1982. október (38. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-03 / 232. szám
Vasárnap, 1932. október 3. A változó falu változó képe A világban, de szőkébbre vonva a kört, a fejlett és a közepesen fejlett ipari országokban végbemenő változások nyomán a településpolitikában is szembetűnő hangsúlyeltolódásoknak lehetünk tanúi. Az urbanizációval együttjáró legkülönbözőbb jelenségek mellett mind nagyobb figyelmet fordítanak a falvak helyzetére, a falu kialakulóban lévő új külső és belső arculatára. E két, egymástól nehezen elválasztható folyamatot mind több fórumon elemzik, és egyre sokoldalúbb megközelítése révén az urbanisztika mellett a ruralisztika fogalmával is mind sűrűbben találkozunk. A falu átalakulása különleges figyelmet érdemel egy olyan szocialista országban, mint hazánk, amely az iparosítás és az ipari fejlődés eredményei mellett ma már nemzetközi tekintélyt vívott ki magának a mezőgazdasági termelés legkorszerűbb formáival, s a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság életkörülményeinek — a felszabadulás előtt el sem képzelhető — mind magasabb színvonalra emelésével. Hogyan tükrözi ezt a megváltozott helyzetet a falusi települések fejlődése, közelebbről a falvak külső képe, a falu építészete? Nem csekély figyelmet szentelt e kérdésnek a Magyar Agrártudományi Egyesület aránylag rövid múltra visszatekintő falufejlesztési bizottsága, amely — mint arról már, hírt adtunk — nemzetközi konferencián tanulmányozta az ezzel kapcsolatos, legkülönbözőbb kérdéseket. Anélkül, hogy a nosztalgia ma oly divatos bűvkörébe kerülnének, elgondolkodtató volt mindaz, ami magyar részről — Tomory László, a gödöllői Agrártudományi Egyetem építészeti tanszékének vezetője előadásában — elhangzott. A letagadhatatlan szegénység ezernyi jele mellett okkaljoggal mutatott rá a célszerűség, a gazdaságosság mellett arra az ösztönös ízlésre, leleményességre,, amely a hajdani magyar parasztembert a házépítésben jellemezte, és amelynek nemegy példájával ma is találkozhatunk. Az oromfal kiképzésében a változatok tömegét fedezhetjük fel. A puritán alföldi házak egyszerű, kontyolt megoldását Észak-dunántúlon az üstökös, Nógrádmegyében az alsó csonkakontyos oromfal váltja fel a díszített vízszintes ereszdeszkával, amelynek árnyéka a fehér falon mintegy kihangsúlyozza a népi faragás szépségét. Különleges szerepet kapott a falusi otthonok külső képének a tornác, amely mintegy átmenetül szolgált ■— és szolgál ma is, ahol még találkozhatunk vele — a ház és az udvar között. A tornácok kettős oszlopsora az előadót a késő reneszánsz építésze, Palladio munkáira emlékezteti, de megannyi más és más változata a ma emberét is gyönyörködteti, hangulata szinte rabul ejti. Cifrálkodástól mentes, mégis változatos utcaképek jellemezték az ilyen falvakat; a fehérre meszelt falak tisztaságot árasztottak. Más kérdés, hogy a hajdani falusi házak többsége kicsiny, földes szobáival, apró ablakaival, nemegyszer nedves, dohos falaival, minden komfortot nélkülöző, nyomorúságos életkörülményeivel emberhez méltó hajlékot jelentett-e lakóinak. A vályogból, sárból tapasztott házakban, a nádfedelű viskókban ma már csak a hajdani szegénység jelképét látják a falun élők, s ezt az elutasító szemléletet — általánosítva — minden régi épületre kiterjesztik. Ily módon a legtöbb helyen a különben vitathatatlan építészeti értékek is veszendőbe mennek. Átmentésük, felhasználásuk az új lakóház, az új falukép kialakításában sajnos csak kevés helyen tapasztalható. A mai falu építészete még jócskán kiforróban van, ami — ha az ott lakók életkörülményeinek viszonylag rövid időn belüli, többszöri váltásait figyelembe vesszük — egyáltalán nem csodálható. A szocialista mezőgazdaság kialakulásának különböző szakaszait jól ismerjük, és azt is tudjuk, hogy ezekben — más-más években — egymásnak meglehetősen ellentmondó irányzatok érvényesültek. A különböző irányzatokból a parasztság a maga sorsát, lehetőségeit illetően úgyszintén más és más következtetéseket vonhatott le. Hozzájárult ehhez a településpolitika túlzottan városközpontú alakítása is, amely — bár kétségtelenül jól illeszkedett az urbanizáció világszerte kikerülhetetlen és hazánkban is alapvetően előrevivő folyamatában olyan esetekben is megkérdőjelezte egyes falvak távlati fejlődését, amelyekben ez, adott társadalmi körülmények között, indokolatlannak, sőt, hátrányosnak bizonyult. Mindez szintén közrejátszott abban, hogy az urbanizálódás, az ipar térhódítása, bevonulása a falvakba és a mind intenzívebbé váló nagyüzemi mezőgazdaság kétségtelen eredményei az újonnan felépült falusi lakóházak túlzottan városias megjelenésében tükröződtek. Volt ennek jó oldala is, hiszen mindez a falusi otthonok komfortjával, az életkörülmények ugrásszerű javulásával járt együtt. Kiütköztek azonban a várostervezés és -építés sok helyütt tapasztalható hibái is: az egyhangúság, a csaknem egyforma házakból álló utcasorok, a környezetbe egyáltalán nem illő megoldások. Felbukkantak az ízléstelen, a rosszirányú rivalizálást, a jómód fitogtatását szolgáló, „csicsás” épületek, kerítések. Minderről sok fórumon és számtalan cikkben, tanulmányban esett már szó, ám — félreértés ne essék — távolról sem általánosítható és a készülő, mind változatosabb és fantáziadúsabb típustervekkel, a jó ízléssel megépített új létesítményekkel remélhetőleg ellensúlyozható. Ami viszont mégiscsak elgondolkodtató és valószínűleg még sok vitára ad alkalmat, a mára már a legtöbb helyen eléggé kikristályosodott és építészetileg eléggé ellentmondásos falukép. Az okokat keresve, itt is a jelenlegi helyzetből kell kiindulnunk. A végletek kiküszöbölése, a következetes és sikeres mezőgazdasági politika, a településhálózat-fejlesztési koncepció újragondolása együttes folyományaképpen mindinkább előtérbe kerül a falvak népességmegtartó erejének a növelése. A szocialista nagyüzemekbe integrálódó háztáji, illetve kisegítőgazdaságok egyre növekvő arányban veszik ki részüket hazánk mezőgazdasági termeléséből. Eredményeik, népgazdasági szerepük felbecsülhetetlen, fejlődésük az egész ország elsőrendű, legfőbb érdekei közé sorolható. Mindaddig, amíg a gazdaságok a régi, hagyományos épületek átalakításával eleget tehetnek az új termelési követelményeknek, addig nem kirívóak az említett, faluképi ellentmondások. Amint azonban az új, korszerű vidéki lakóház újonnan parcellázott telkén jelenik meg a háztáji épület, rendezetlen udvarokkal, felemás építményekkel találkozunk. * Erről beszélt az említett MAE-tanácskozáson dr. Reischl Gábor, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem építészeti tanszékének adjunktusa, aki doktori értekezését is a háztáji állattartás műszaki fejlesztési lehetőségeiről írta. Véleménye szerint ez korántsem csupán esztétikai kérdés, hanem súlyos környezetvédelmi és egészségügyi problémákat is rejt magában. „Félő — mondotta —, hogy a központilag támogatott háztáji gazdaságok termelésük növekedésével a jelenlegi körülmények között önmagukat szüntetik meg azzal, hogy lakókörnyezetük kulturált használatát lehetetlenné teszik.” Ennek elkerülésére olyan, az Országos Építési Szabályzat előírásait figyelembe vevő építészeti javaslatokat dolgozott ki, amelyek — a lakóház megfelelő elhelyezése mellett — a telepítési határokat megszabva és a lehetőségeket számba véve, különböző funkciójú területegységeket jelöl ki a közlekedés, a tisztaudvar, a kisállattartás, az árutermelő állattartás és a trágyatárolás céljára. Az érdekes megoldású változatok olyan egyensúlyt és összhangot próbálnak létrehozni, amely a mai falvakban mind a korszerűbb otthon, a pihenés, a kikapcsolódás iránti igényeknek, mind pedig az egyre fejlődő háztáji gazdálkodás követelményeinek megfelel. Az újonnan létrehozott lakóházakhoz kapcsolódó kisgazdaságok esetében e megoldások nyilván a járható utak egyikét-másikát jelzik. Maguknak a falusi lakóházaknak a minél tájba illőbb, harmonikusabb kialakítása azonban előreláthatólag még sokáig napirenden marad. Erre nézve e konferencia is kevés „fogódzót” adhatott. Egy azonban vitathatatlan: mind a régi, mind a születő új lakóházak esetében meg kell őrizni, illetve ápolni kell mindazt a nemes építészeti hagyományt, amelyet a régi magyar falvak ránk örökítettek. Hiszen, ami igazán szép, az időtlen, s a szépet a mai falu képe sem nélkülözheti. Komor Vilma Magyar S pmzot A színházak heti műsora Erkel Színház: V: Coppélia (Ifj. béri. II. sor. 1. ea.. de. 11) — Porgy és Bess (Basilides—Losonczy béri. 2. ea.. 7) — K: Aida (Bérletszünet. 7) — Sze: Figaro házassága (Tóth Aladár—Rösler béri. 2. ea.. 7) — Cs: Bánk bán (Fodor J. —Maleczky béri. 1. ea.. 7) — P: Wiener Philharmoniker (Téli béri. B 1. fél 8) — Szó: A rosszul őrzött lány (Ifj. béri. IV. sor. 1. ea.. de. 11) — Cosi fan tutte (5. béri., 1. ea., 7) — Jövő V: Carmen (Ifj. béri. III. sor. 1. ea.. de. 11) — Parasztbecsület — Bajazzók (F. béri. 2. ea., 7). Nemzeti Színház: V. Szó: A szuzai menyegző (7) — H: Csongor és Tünde (7) — K: Jövő V: Bánk bán (7; Jövő V: de. 11) — Sze: Mózes (7) — Cs: A medikus (7) — P: Háromgarasos opera (Koldusopera, 7) — Jövő V: Döglött aknák (7). Vígszínház: V: A két árva (7) — H: P: Jövő V: Fatornyok (7) -K: Sze: En: Claudius (7) — Sze: Csiksomlyói passió (7) — Cs: Marrgarida asszony (7). Katona József Színház: V: Sze: Mirandolina (7) — H: Emigránsok (7) — K: Két úr szolgája (7) — Szó: Oresztész (7) — Cs: Budapest—Orfeum (7) — P: Frontátvonulás (7) — Jövő V: Károlyi Gáspár Vizsolyi Bibliája (du. fél 3) — Boldogtalanok (fél 8). Józsefvárosi Színház: V: Skatulyácska kisasszony (de. 11 és du. 3) — H: Háry János (7) — K: Egy pohár víz (7) — Cs, Szó: Bolond vasárnap (7) — P: Bécsi gyors (7) — Jövő V: Táltos fiú (de. 11. és du. 3). Madách Színház: V, Szó: Jövő V: (V, Jövő V: du. fél 3, Szó: 7) Jutalomjáték — V, H: A makrancos hölgy (V: fél 8) — K: Jövő V: Mégis kinek az élete? (7) — Szó: A csata (7) — Cs: Az ember tragédiája (7) — P: Sorsválasztók (7) a Budapesti Gyermekszínházban: V: Szó: Jövőre véled ugyanitt (7) — az Ódry Színpadon: V: H: Kései találkozás (3) — az Egyetemi Színpadon: Cs: Jövő V: Az öltöztető (7). Vígszínház: V: Forgatókönyv (7) — H őfelsége komédiása (7) — K: Amadeus (7) — Szó: Úri muri (7) — Cs: Házmestersirató (7) — P. Szó: Párizsi élet (7) — Jövő V: In memóriám O. I. (7) Pesti Színház: V. Jövő V: Equus (du. fél 3. Jövő V: 7) — V. Cs: Kőműves Kelemen (7) — H. Jövő V: A zongora — A lázadó (I. béri. I. ea., 7. Jövő V: VIII. béri. I. ea.. du. fél 3) — K: Az elefántember (7) — Sze: Orfeusz alászáll (7) — P. Sze: Vak Béla király (P: Sajtóbemutató, 7) Fővárosi Operettszínház: V: János vitéz (du. fél 3) — Chicago (7) — H. K: Sze: A Thaiföldi Királyi Balett vendégjátéka (7) — Cs. P: Cigányszerelem (7) — Sze: Violetta (du. fél 3. B. béri. 1. ea.. este 7: R. béri. 1. ea..) — Jövő V: Mesebalett (de. fél 11), Boccaccio (du. fél 3 és este 7) — Zsebszínház: K: Sze: Lola Blau (fél 8). Thália Színház: V: Csak semmi szenzáció! (du. fél 3 is) — H. K: Mi lesz veled, emberke? (7) — Szó: Énekek éneke (7) — Cs: A szent kísérlet (7) — P: Pesti emberek (7) — Szó: Vissza Matuzsálemhez (7) — Jövő V: A magyarországi fenevad (du. fel 3 is) Thália Stúdió: V, P: Miss Arizóna (fél 8). József Attila Színház: V: Jövő V: A négy süveg (de. 10) — V, Cs: Pajzán históriák (7) — H. P: Egy válás története (7) — K: Pillantás a hídról (7) — Szó: A cárnő (7) — Szó: Jövő V: Perrichon úr utazása (Szó: Premier 1. Jövő V: R. Kéri. 1. 7) Radnóti Miklós Színpad: V, H, Jövő V: Toldi — Nagy Attila (V, Jövő V: du. S, H: 7) — V: Wiener Walzer — Ünnepi ügyelet (8) — K: Hirdetés — Literatúra — Finom lelkek (7) — Cs: Szerelmeskedések (7) — P: Az angyalarcú (7) — Szó: Parlament gebinben (du. 3 és este fél 8) — Jövő V: És te szépségem (fél 8) Mikroszkóp Színpad: V. K. Sze, P. Szó, Jövő V: Hogyan? Tovább!! (fél 9) — K. Sze, P: Zűrhajó (de. 10) Játékszín: V. Szó, Jövő V: Ágacska (V: de. 11 és du. 3, Szó: du. 3, Jövő V: de. 11) — H. Szó: Retro (7) — K. P: Oszlopos (7) — Cs, Jövő V: Négykezes (7) — P: Maugli (du. 3) — Pesti Vigadó Kamaratermében: Szó: Kedves hazug (8). Vidám Színpad: V. P. Szó: Bubus (V: du. fél 3. 7) — V. H, K, Szó. Cs, Jövő V: Meddig lehet elmenni? (7) — Jövő V: Nyitott ablak (du. fél 3). Kis Színpad: P: Végzetes játék (fél 8). Budapesti Gyermekszínház: V. Cs: Varázspálca (de. fél 11, ill. du. 3) — V. Jövő V: Látogató a végtelenből (du. 3) — K. Sze. P.: Távolban egy fehér vitorla (du. 3) — Cs: Varázspálca (du. 3) — Szó. Jövő V: Szépek szépe (du. 3, ill. de. fél 11). Állami Bábszínház a Népköztársaság útján : V: Foltos és Fülenagy (de. 11 és du. 1) — Sze. Cs. P. Szó, Jövő V: Hüvelyk Matyi (Sze. Cs. P: du. 3. Szó, Jövő V: de. 11 és du. 4) — a Jókai téren: V: Jancsi és Juliska (de. fél 10 és fél 12) — K. Sze. Cs. P (de. 10), Szó (du. fél 3 és fél 5), Jövő V (de fél 10 és de. fél 12). Varjúdombi meleghozók — Vendégjáték: V: Mackó multik kalandjai (II. ker., Müv. Központ: de. 10). Ódry Színpad: P. Szó: Enyhe fájdalom (du. 3). Táncfórum a Budai Vigadóban: V: Magyarországi Nemzetiségi Táncegyüttes gálaműsora (de. fél 11 és du. fél 3) Zeneakadémia: V: Perényi Miklós* gordonkaestje (Kodály összes gordonkaműve 1. fél 8) — H: Magyar Állami Hangversenyzenekar (Téli bérlet A—II2. fél 8) — K: Hangverseny Tátrai Vilmos 70. születésnapja tiszteletére (fél 8) — Sze: Nicolai Gedda dalestje (Mesterbérlet 2. 8) — Cs: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara) Téli bérlet C 2. fél 8) — P: MÁV szimfonikusok (MÁV- bérlet A 1. fél 8) — Szó: Perényi Miklós gordonkaestje (Kodály öszszes gordonkarríüve 2. fél 8) — Jövő V: Az I. István Gimnázium szimfonikus zenekara (I. István Gimnázium béri. 1. du. 4). Alexis Weissenberg zongoraestje (Vendégművészek 1. fél 8). Pesti Vigadó: H: A Nemzetközi Erkel—Kodály énekverseny győzteseinek hangversenye (fél 8) — K: Vlagyimir Krajnyev zongoraestje (Őszi zongoraestek 1. féle 8) Fővárosi Nagycirkusz: egész héten (kivéve K): Vizicirkusz (fél 8, P. Szó. V: du. fél 4 is, Cs: du. fél 4, V: de. 10 is). Rövid tartalom és szereplőliata a Pesti Műsorban. A DIVAT IDEGENVEZETŐJE, az ez a DIVAT Októberi ajánlat: Díjazott ruhák a BNV-n Művészbejárónkban: Hámori Ildikó Hazai anyagokból — külföldi modellek Szállodalottónkon októberben a NOVOTEL-re tippelhet! Divat a szexualitás — interjú dr. Veress Pállal Ingyenes szabás-varrás tanfolyam előfizetőknek! Ez a Divat butik a Corvinban! ... mindez és még számos meglepetés, nyeremény, kedvezmény várja az EZ A DIVAT októberi számának olvasóit! Kerámiáról — Siklóson (Tudósítónktól) A Nemzetközi Kerámia Akadémia (AIC), amint arról már korábban beszámoltunk, Siklóson tartja ez évi rendes közgyűlését. A genfi székhelyű akadémia szombaton zárt ülésen szavazott az új tagok felvételéről. Ebben az esztendőben az AIC tagjai közé huszonnyolc művészt fogadott, köztük Benkő Ilona, Fekete László, Geszler Mária, Kecskeméti Sándor, Orbán Katalin, Orosz Mária, Pagony Rita és Ungár Ildikó személyében nyolc magyart. Döntött az akadémia három szervezet ügyében is. Egyhangú szavazással lett AIC-tag a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió, a Siklósi Alkotótelepek, valamint a francia Union des Maisons des Ceramiciers d’Art Francais. Ez utóbbi olyan francia szövetség, amely az iparművészek érdekeit védi és segíti munkájukat. Minisztériumi támogatással szervezik meg országszerte a kiállításokat, a vásárokat, egyeztetik a galériák és a művészek közötti kapcsolatokat. A szövetség csak iparművészettel foglalkozik, és tevékenységét főleg a kerámia területén fejti ki. A nyolc hazai művész felvétele nem a jól szervezett közgyűlésnek szólt, nem udvariassági gesztus volt. Magyarország ma, ahogyan az akadémiai tagok elmondták, valóban „kerámia-nagyhatalom”, művészeink a világ élvonalába tartoznak. A Kecskeméti Kerámia Stúdió például négy esztendeje működik, és egyedülálló Európában. Műfaji kísérleteknek ad otthont, az egyetlen olyan műhely, amely szervezett kereteket, anyagot, kemencét, nemzetközi irodalmat nyújt ezekhez a kísérletekhez. A stúdió Bács-Kiskun megye szellemi vállalkozása, s rövid fennállása alatt a szocialista mecenatúra új formáját teremtette meg úgy, hogy közben világhírnévre tett szert. A Siklósi Alkotótelepek, amely eddig a kerámiaszimpozionokat szervezte és e munkája révén nyert felvételt az AIC tagjainak sorába, 1983- tól egész esztendőben nyitva lesz. Célja a használati kerámia fejlesztése. Siklóson lehetőség nyílik majd állami megrendelések, kiállítási anyagok megformálására is. Természetesen a hathetes, kéthónapos nemzetközi szimpozionokat Siklóson továbbra is megrendezik. Az AIC közgyűlése tegnap délután a Modern magyar kézműves kerámia című kiállítás megnyitásával és a villányi szobrászszimpozion megtekintésével ért véget. (hajdú) Búcsú Ligeti Vilmától Bocsánat, hogy ez a néhány sor nem a temetés napján jelent meg. De hiszen tudjuk, hogy ezen a földön, amit Ligeti Vilma valamiképpen elhagyott , folyton történik valami, ami fontosabb és többnyire kellemetlenebb, mint az, ami őt mindig és mindennél jobban érdekelte: a művészet. Az emberek elolvasták, hogy meghalt Ligeti Vilma, író. És a legtöbben kicsit döbbenten ismételték: Nem ismertem! Sajnos, ez a legtöbb esetben igaz. Idehaza nem ismerték eléggé, mert túl soká volt távol, és odakint sem, mert ehhez túl gyakran szakadt félbe a pályája. Dehát ki is volt Ligeti Vilma? író. Jó író, közérthetőségre törekvő, érdekesen mesélő, becsületes és színes. Itthon, a mai közönség legnagyobb része „csak látásból ismerte” arról a filmről, ami Poór Bertalanról szólt és ahol tanúként Ligeti Vilmát is fölkeresték, hogy beszéljen a festő-házaspár párizsi életéről. Hiszen ő tényleg legszűkebb baráti körükhöz tartozott. Felelete rögtönözve is pontos volt és tartalmas. Indiáról írott könyveit viszont nagyon sokan ismerik. A Ganges Partján, az Indiai Arcképek, és a Siva árnyékában című kötetek nagyon is olvasott íróvá tették. De hát ki is volt ez az ember? Megpróbálom elmondani, kronologikusan. Először is egy szélsőbaloldali nyomdász leánya, így kezdődött a sorsa és ez meg is határozta. Ligeti, a nyomdász, többnyire késő éjszakáig dolgozott, azon túl gyűlésekre járt és még ennél is veszélyesebb találkozókra. Ez a harmincas évek első harmadában volt még, amikor a Ligeti-lányok kezdtek felnőtté válni. Magda színésznőnek készült, és verseket szavalt egész nap, ha otthon volt. Az Alapi-féle kamaraszínházban láttam is játszani. A nagyobbik lány már akkor medika volt Bécsben, minthogy Pesten az ismert akadályok miatt nem vették fel az egyetemre, neki viszont igazán sikerült később igen komoly pályát bejárni és rengeteg emberen segíteni, mint kórházi orvos. És végül a „két kicsi”: Vilma, aki zongorázni tanult, mélységes igyekezettel, tehetségesen, béna félkarja ellenére; és Klára, a vöröshajú húga aki később Indiába ment férjhez diákköri szerelméhez. A lakás tele volt könyvvel. Elöl szépirodalom, mögötte társadalomtudomány. Meg egy zongora. Azonkívül elég kevés és kopott bútor, melyen meglátszott, hogy egy nyomdász szépen keres ugyan, de időnként munkanélküli, máskor sztrájkol, s olyankor el kell adni egyet s mást. Ennek ellenére Ligeti néni mindenkinek adott teát és vajas kenyeret, aki csak nem volt besúgó-gyanús. Aki ott volt, az vitatkozott, olvasott, és minden esetre nagyon megszerette őket. Amikor felszabadulás után Párizsban újra találkoztunk, Vilma szobrász férjével a Rue Froideveaux-ban lakott, kitűnő kilátással a temetőre. Rendszeresen írt a párizsi magyar lapokba, sőt a L’Humanité-ba is. Ezenkívül megint segített mindenkinek a résistance kemény iskolája után , és a többi párizsi őróla mindig csak jót mesélt, ami ritkaság. Vilma mondta meg a kollégáknak, hol lehet gipszet és agyagot szerezni. Vilma segített fordítani, annak, akinek ez nehezére esett és mindenkinek megmagyarázta Párizst. Azután hazajött és itt rögtön bekapcsolódott a sajtóba, munkatársa lesz az „Asszonyoknak” is. De azután kiutazott Indiába, a húgához, akinek segítségre volt szüksége. Ott kezdte a könyveit írni erről a másfajta életről, részben itthon. Most már élhetett volna és dolgozhatott volna kedvére. Csakhogy beteg lett. Az idő nemcsak múlik, hanem nyomot is hagy. Amikor utoljára találkoztunk, Vercors pesti előadásán, beültünk valahová egy kávéra, és Vilma mesélni kezdett különböző hindu túlvilági hitekről, amiben ő persze nem hitt, csak éppen ismerte és szerette őket. Aztán megkérdeztük egymástól: te hogy bírod? Ez a kérdés az öregségre vonatkozik. Aztán kitettek bennünket a cukrászdából, mert zárt. És Vilma nagyon sietett az autóbusza után. Most csak annyit tudok mondani, Vilma drága, megúsztad, késő öregség nélkül! Nagyon fogsz hiányozni! Fedor Ágnes 7 Victor Vasarely a közelmúltban mintegy 400 művet ajándékozott Magyarországnak. Szombaton a Szépművészeti Múzeumban megnyílt az a reprezentatív kiállítás, amelyen bemutatják az alkotások egy részét, százharminc Vasarely-munkát, a művész életének különböző periódusaiból. A kiállítást Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes nyitotta meg. A tárlat a magyar közönség számára számos új, eddig ismeretlen részlettel gazdagítja a Vasarely-portrét. Bortnyik Sándor műhelyének egykori tagja ezúttal bemutatja azokat az alkotásait, amelyek a ,,magyar Bauhaus” idején születtek. A húszas évek végén keletkezett munkák — reklámgrafikák, kiadványtervezetek — már sejtetik a későbbi törekvéseket. ♦ Pénteken díjkiosztással ért véget Belgrádban a Zenélő Ifjúság elnevezésű nemzetközi zenei verseny. A részt vevő tizenegy ország zenészei közül a Budavári Károly vezette Budapesti Vonós Együttes egy angol zenekar mögött a második díjat szerezte meg.