Magyar Nemzet, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-14 / 268. szám

Vasárnap, 1992. november 14. Aki megváltoztatta Európa vallási képét Luther Márton jubileuma elé Egy év múlva, 1933. novem­ber 10-én, lesz 500 éve annak, hogy a szászországi Eisle­­benben, egyszerű bányászcsa­lád sarjaként megszületett Luther Márton. Nemcsak a reformáció hazájának mindkét ném­-­­ államában, hanem min­denütt, ahol elterjedt a ma több mint 70 millió hívőt számláló evangélikusság, nagy előkészületek folynak az év­forduló méltó megünneplésére. A középkor végi Európának egyházi visszaélésekkel, de ugyanakkor új eszmékkel va­júdó korszakába robbant vele egy ágoston,rendi szerzetes­­tanár prófétai erejű szava. Azok a tételek, amelyeket Luther 1517 őszén a witten­bergi vártemp­lom kapujára kiszögezett, megrendítették a sok tekintetben eltorzult kö­zépkori egyház tanításait és intézményét, és egyben új kor­szakot nyitottak a keresztény vallásos gondolkodás történe­tében. A magyar evangélikussá­g — amely röviddel e nevezetes jubileum után, 1984 .nyarán az egész világ lutheranizmusá­­nak képviselőit látja vendégül a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésén — fo­kozott figyelemmel készül az évfordulóra. Annak tudatában teszi ezt, hogy hazánkban a reformáció eszméi — több hullámban — egész nemzeti művelődésünket megterméke­nyítették. Elég csak annyit megemlítenünk, hogy a kiváló evangélikus iskolák több mint négy évszázadon keresztül olyan egyéniségeket neveltek, mint Witttnyédy, Petrőczy, Thököly, Hajnóczy, Berzsenyi, Bajza, Kossuth, Bajcsy-Zsi­­linszky.* Luther Márton nemcsak sa­ját korának egyházi életét ka­varta fel reformátora működé­sével, hanem a régi és az új között vívódó, nagy hatású egyéniségével az utókort is újra meg újra állásfoglalásra késztette. Eddig a különböző felekezeti és társadalomtudo­mányi megközelítések megle­hetősen egyoldalú portrékat festettek róla, összetett sze­mélyisége és szerteágazó tevé­kenysége azonban komplex, elfogulatlan feltárást igényel. A Magyarországi Evangéli­kus Egyház Luther Emlékbi­zottsága dr. Káldy Zoltán püs­pök elnökletével azzal a re­ménységgel kezdte meg nem­rég működését, hogy terve­zett munkájával hozzájárulhat majd egy korszerű, tárgyila­gos és árnyalt Luther-kép ki­alakításához és a reformáció magyarországi hatásának sok­oldalúbb ismertetéséhez. Az Emlékbizottság felkéré­sére tudományos életünk több kiválósága is késznek nyilat­­­kozott a munkában való köz­reműködésre. Az általunk ja­vasolt tudományos munka­program újabb kutatásokra akarja ösztönözni a szakembe­reket A teológiai kutatásnak kívánatos volna arra irányul­nia, hogy a ma embere szá­mára megrajzolja a lutheri teológia fő vonásait, a lutheri kegyesség sajátosságait és Luther ökumenikus jelentő­ségét. A történészekre vár a feladat, hogy a legkorszerűbb ismeretek szintjén, árnyaltan tárják fel Luther és az egy­korú társadalom kapcsolatá­nak, a parasztháborúban el­foglalt álláspontjának, a refor­máció magyarországi hatásá­nak és történetének kérdéskö­­rét. Ez utóbbihoz szolgálhatna adalékul Luther és munkatár­sa, Melanchthon magyarorszá­gi levelezéseinek feldolgozása és egy magyar vonatkozású Luther-bibliográfia elkészítése. Luther a s­a­já­t korában úttörő módon nyilvánosan is igényel­te a világi oktatás és nevelés felterjesztését: e korát megelő­ző álláspont okainak és követ­kezményeinek a feltárása is alaposabb kutatást kíván. Zene-, művészet- és irodalom­történeti témák sora eséseti­ ki ezt a gazdag progrmot. Az Emlékbizottság a témaajánlá­­sukat csupán tág keretnek szánta, amelyben a részvevők p­­orrén,­ érdeki őrlése vagy más lrányú kérdésfelvetése is el­­klnyethető. A problémakörök feldolgo­zásai részben egy tanulmány­kötetben és a Diakonia című folyóiratban jelennek majd meg, részben pedig az Evangé­likus Teológiai Akadémián a jubileumi idejére tervezett tu­dományos konferenciáin hang­zanak majd el. Luther Magyarországon el­sősorban mint egyhá­zreformá­­tor ismert; kevesebben van­nak, akik hatalmas irodalmi tevékenysége felől is tájéko­zottak. Richard Friedensthal népszerű könyve­­révén még fordulatos életének epizódjai is jobban ismertek, mint akár bibliafordító munkássága. Wartburgi magányának 300 napos csendjében például fél év alatt 13 művet int, majd két és fél hónapos munkájá­val — 1522 elején — a biblia­fordítás történetének legíze­­s­ebb gyümölcse érett be: az irodalmi német nyelvre fordí­tott Újszövetség. Tömör tételekbe foglalt hit­vallásai, közérthető módon itt kátéi, az egyházi élet és a teo­lógia számos területét érintő, sőt gyakran a világi élet — hivatás, katonáskodás, keres­kedés, uzsora — aktuális kér­déseit is szenvedéllyel tár­gyaló írásai zsenialitásáról és páratlan munkabírásánál ta­núskodnak. Ezért határozta el Emlékbi­zottságunk, hogy a jövő év folyamán Emlékkönyv formá­jában válogatást ad ki Luther több reformátora iratából, ige­hirdetéseiből és kommentár­jaiból, s ismét közkinccsé te­szi 95 tételét, Kis és Nagy Kátéját és néhány más hitval­lását. A gyülekezetek számára népszerű életrajzát is megje­lentetjük és imádságainak egy kötetét is kiadjuk. A Corvina Kiadó gondozásában nemsoká­ra napvilágot lát Luther saját kezű végrendeletének magyar és német fakszimile­ kiadása. A maga korában nagy feltű­nést keltett és utóéletében is izgalmas történetű, mo­dern" Szemléletű dokumentu­mot csaknem másfél évszázada a Magyarországi Evangélikus Egyház őrzi és az Evangélikus Országos Múzeum állítja ki. Keletkezésének és sorsának körülményei bizonyára széles ■körű érdeklődésre tartanak számot. Luther személyének és a reformáció mozgalmának az irodalomra, a nemzeti nyelvek formálására tett korszakos ha­tása mellett fel kell figyel­nünk e jubileum alkalmából azokra a hatásokra, amelyek a művészetek birodalmában jelentkeztek. A nemzetközi szakirodalom is csak az utóbbi egy-két évtizedben kezdett be­hatóbban foglalkozni a protes­táns művészet sajátosságainak a feltárásával, az ikonográfiai és a művészetszociológiai irányzatú kutatások előtérbe kerülése révén. A köztudatban többnyire az a sztereotípia él, hogy a protestantizmus „kiűz­te a művészetet a templomok­ból”. Valóban éles volt az el­lentét és a vita a templom te­rén belül jelentkező kéri áb­rázolás tekintetében. Fontos volna e viták hazai lecsapódá­sának felmérése, annak tuda­tában, hogy Luther e kérdés­ben mérsékelt álláspontot képviselt, amely abban állt, hogy a képekhez, oltáralapítá­­sokhoz fűződő hamis érdem­­hitet kárhoztatta, szociális meggondolásból a pompát el­vetette, ugyanakkor azonban hitt a Szentírást szemléletes módon megjelenítő ábrázolá­sok tanító erejében, s a szak­rális művészetet a teremtett ember és a hozzá leereszkedő Isten érzéki­­konkrét térben lételt­evő találkozásának te­kintette. Luther kortársai kö­zül Lucas Cranach volt az, aki a reformátor személyes ■közelségében festményeken és grafikai lapok, illusztrációk sokaságán megalapozta és hosszú időre megh­atározta az evangélikus egyházművés­zet ábrázolási típusait. Annak el­lenére, hogy Luther tisztelte és értékelte korának képző­­művészetét, helyet is talált számára az egyházi életben, személyes kötődése — saját nyilatkozatai és számos ének­verse ismeretében — elsősor­ban a zenéhez volt. Evangé­likus templomai,azóban mai na­pig megszólalnak énekei; az „Erős vár a mi Istenünk .. az egyetemes evangélikussá­g himnuszává vált. A Luther Emlékbizottság kutatási prog­ramja mind művészeti, mind zen­ed (pl. egyházi ének és ze­nei liturgia a XVI. században) témák feldolgozását javasolja művészet- és zen­etörténé­­szeinn­knek. A múltba forduló, visszate­kintő, elsősorban történeti szempontú munkáik és rendez­vények lezárásaként megem­lítjük a Luther Emlékbizottság és az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyeletének közös ren­dezésében 1983 novemberére tervezett kiállítást, amelyen Luther hazánkban őrzött kéz­iratainak, könyveinek és áb­rázolásainak bemutatása mel­lett kirajzolódik majd Luther reformációjának jelentkezése, hatása a Kárpát-medence né­peinek XVI—XVII. századi történetében. E kiállítás meg­rendezéséhez a szervezők megnyerték a művelődési mi­niszter támogatását s a Műve­lődési Minisztérium múzeumi osztályának segítségét a köz­gyűjtemények e korszakból származó anyagának bemuta­tásához.* Az Emlékbizottság kereste a megemlékezésnek olyan mód­jait is, amelyek a ma emberét, egyháztagokait és világiakat egyaránt, köztük a kortárs művészeket is mozgósítják. Így többek kezdeményezésére egy régi terv látszik megvalósulni 1983-ban. A harmincas évek­ben országos gyűjtéssel moz­galom indult egy Luther -szo­bor felállítására fővárosunk­ban. Az evangélikus egyház elnöksége pályázatot hirdetett, amelyen több mint 80 művész vett részt. A díjnyertes mű Lux Elek munkája volt. A ha­talmas szoborkompozíció a vi­lágháború idején torzóban ma­radt. A Luther-alak is első ré­szének, a Pesti Evangélikus Egyház adott átmenetileg ott­hont Deák téri klasszicista udvarán — mindmáig. A jubi­leumi év aktuálissá tette a szobor befejezésének és felál­lításának a gondolatát. Búza Barna Kossuth-díjas szobrász­­művészünk vállalta a nehéz, de szép feladatot. Műhelyében rövidesen hozzákezd a munká­nak. A szobrot az illetékes állami szervek jóváhagyásával előreláthatólag az évforduló idején fogjuk az Evangélikus Teológiai Akadémia kertjében ünnepélyesen felavatni. Az Emlékbizottság a gyüle­kezetek számára egy színes Luther-fi­lm készítését tervezi; jeles íróink és költőink közül többeket felkért Luther és a reformáció korát idéző irodal­mi művek alkotására. Nagy részvételre számít a Muzsika folyóiratban nemrég meghir­detett kóruspályázaton is. A műveket részben egyházi saj­tóban, részben országos és he­lyi ünnepségein kívánja majd bemutatni, abban a remény­ben, hogy több ezek közül nemcsak a félmilliónyi ma­gyar evangéli­kusságnak, ha­nem egész nemzeti kultúránk­nak közös értékévé válik. * Luther Márton személyisé­gének és reformátori működé­sének széles körű, árnyalt vizsgálata bizonyára igazolja majd azt a meggyőződésünket, hogy az általa megindított mozgalom mindmáig választ igénylő kérdéseiket tesz fel egyháznak és társadalomnak egyaránt A Luther által indított re­formációból kisarjadt vallási irányzatok és egyházak — még azok is, amelyek ellenfeleivé váltak — Luthert ismerik el szellemi ősüknek. Tanainak társadalmi vetületét értékelve már több tudományos feldol­gozás feltárta, hogy a reformá­ció milyen mértékben járult hozzá az európai társadalmak arculatainak átformálásához a munkáról, erkölcsről, hivatás­ról, műveltségről és családról vallott felfogásával. Fabiny Tibor, az Evangélikus Teológiai Akadémia dékánja 1T|( Tanácskozás Mátyás királyról az ausztriai Schallaburgban RÉSZLETESEN BESZÁ­MOLTUNK arról a nagyszabá­sú tárlatról, amelyet az alsó­­ausztriai Schalllaburg kasté­lyában rendeztek meg több ország tudósainak és múzeu­mainak együttműködésével. A kiállítás mintegy záróalkotása­­körül a közelmúltban osztóik és magyar tudósok találkozó­ját rendezte meg az alsó­ausztriai tartományi kormány, a bécsi Kelet- és Délikelet- Európa Intézet és a Col­legium Hungaricum. A konferenciáin tizenkét tagú magyar küldött­ség vett rés­zt Pach Zsigmond Pál akadémikusnak, az MTA Történettudományi Intézete igazgatójának vezetésével. A találkozó nagyon is a témához illő környezetben, a várkastély „kis dísztermében” zajlott le, tehát majdnem korhű díszle­tek között, és a mindvégig igen meleg, baráti légkört a legki­sebb mértékben sem hűtötte le annak emléke, hogy éppen az előadások főszereplője, Hunyadi Mátyás volt Ausztria Napóleon előtti történelmében az egyetlen idegen hódító, aki­nek „bús hadát”, tudjuk, Bécs városa is „nyögte” néhány évig. Egyébként sem a kor jól ismert politikai eseményei áll­tak a tanácskozás középpont­jában, sokkal inkább a­z a ki­vételes szerep, amelyet Má­tyás az európai művelődéstör­ténetben betöltött, lévén az ő udvara az egyetlen, amely a tudomány és a művészet Itá­liában folyó megújhodása iránt a maga koráiban fogékonysá­got árult el. A konferencia magyar el­őadásait valami­’vien formáiban mind ehhez a jelen­séghez kapcsolódtak, ruszint a magyar társadalmi háttér fel­­vázolásával, vásszs mint a huma­nista kultúra hazai megnyil­vánulás rimák elemzésével, il­letve értelmezésével. Az oszt­­riá­k’’erfős t­ermészetesen in­kább Mátyás és Ausztria j­ap­­csolatára, mi ndemelye­lőitt en­nek ii-51rsladyiomi történeti és kun­turális vonatkozásaira he­­l­yezték a fő han­gsúlyt. A társadalmi háttért illetően, maghatározó fontos­ságú, hogy Magyarország még az akkori Európa viszonylatá­ban is hangsúlyozottan agrár­társadalom volt, a kisszámú városi polgárságnak csak alá­rendelt szerep jutot, s amely­nek­­szerkezetét nemesség és parasztság, földesurak és job­bágyok változó viszonya for­málta. Mátyás kora a követ­kező nemzedékek emlékezeté­ben a párnép aranykoraként élt, és ez a vélekedés fogalma­zódott meg azokban a népszerű anekdotákban, amelyeket min­denki jól ismer. Ezek a XVI. században kelt nosztalgiáik, fejtette ki Pach Zsigmomd Pál előadásában, nagyon is reális élményanyaghoz kötődtek: a középkori és újkori magyar történelem folyamán a pa­rasztság csakugyan Mátyás idejében élvezett utoljára bi­zonyos — persze nagyon vi­szonylagos — szabadságot és jólétet, és éppen az ő halálát ■követő évtizedek voltak azok, amelyek a korábbi korszakok „boldog” állapotát megszün­tetve az 1514-es nagy paraszt­­háborúhoz, majd ezt követően a paraszti népesség rögtönkö­téséhez, szolgasorba taszításá­hoz és a robotterű­ek növelésé­re épülő új gazdálkodási for­mák kialakulásához vezettek el. A magyar városfejlődés XV. századi sajátosságait Kubinyi András összegezte, hangsúlyoz­va, hogy mind a rendi kivált­ságokat élvező szabad királyi városok, mind pedig a földes­úri fennhatóság alatt élő me­zővárosok összességükben sem voltak meghatározó tényezői a magyar társadalomnak és csak viszonylag kis mértékben be­folyásolták a gazdasági s jó­formán egyáltalán nem a po­litikai élet alakulását. A bá­rókkal és a nemesi tömegek­kel szemben a királyi városok maroknyi polgársága oly cse­kély társadalmi erőt képviselt, hogy még Mátyás is szükség­telennek tartotta bevonni kö­veteiket az országgyűlések munkájába, jóllehet a királyi hatalom erősítését célzó ter­veihez kapóra jött volna a vá­rosok támogatása. Ezt a „modern”, politikailag immár racionálisan gondolko­zó és tervező uralkodót állítozt­ta szembe Fügedi Erik Mátyás alakjában kortársával és el­lenfelével, a Habsburg III. Fri­gyessel, akinek cselekvéseit inkább a középkor eszmevilá­ga motivál­ta meg, egyúttal ki­emelve, hogy a két uralkodó eltérő politikai felfogásában és módszereiben merőben külön­böző társadalmi hátterük is szerepet játszhatott: míg Fri­gyes Európa régi uralkodói dinasztiájának volt a sarja, Mátyás parvenünek számított, hiszen a­­nemessé­gből, annak még csak nem is a legelőke­lőbb rétegéből emelkedett a királyi trónra. mátyás egyéniségé­nek, személyes kezdeménye­zéseinek vizsgálata a konfe­rencia művelődéstörténeti elő­adásaiban is fontos helyet ka­pott, ami természetes is, hiszen a történeti áttekintések is azt a következtetést sugallták, hogy a Mátyás-­kori magyar reneszánsznak igazából nem volt társadalmi talaja, tehát maga a puszta léte is magya­rázatra szorul. Feuer-Tóth Ró­zsa azokat a széttárni közvetí­tőket kutatta, akiken át a firenzei művészet és kultúra új eszményei eljutottak a budai udvarba. Eredményeiből kitűnt, mily nagy mértékben fakadt az itteni kulturális fel­lendülés a király személyes kezdeményezésétől és egyéni törekvéseiből, amelyeket a művészetpártoló nagyúrnak ókori mintákig visszanyúló humanista eszménye nem kis mértékben alakított. Egyben magyarázatot sikerült találnia arra a jelenségre is, miért maradt meg a XV. századi magyar reneszánsz a világi építészet keretei között, és miért nem gyakorolt semmi­féle hatást a továbbra is góti­kus formákat követő egyházi művészetre; azért, mert Má­tyás udvari reneszánsz­ párto­lása mindenekelőtt „reprezen­tációs” és ezzel együtt ideoló­giai-politikai célzatú volt. Ugyanezt a jelenséget világí­totta meg Kulcsár Péter az irodalmi műveltség oldalairól, amennyiben kimutatta, ho­gyan épült be a firenzei új­platonizmus merőben elvont, essztétiikai, etikai, filozófiai kérdéseket taglaló tanítása Mátyás udvarának „hivatalos” ideológiájába és­ vált alkal­mazhatóvá naevén is konkrét, politikai problémáik megoldá­sára. Amidőn például a király törvénytelen fia, Korvin János számára próbálta egyengetni a trón felé vezető utat, és emiatt feleségétől, Beatrix ki­rálynétól nem kívánt többé törvényes örököst. Bon­fininak a szüzességet dicsőítő, újplato­­nista ihletésű vitairata szol­gáltatta a megfelelő ideki Attri igazolásit ahoz, hogy immár időszerűtlennek tekintett há­zastársi köteless­ége­tő­l meg­szabaduljon. Ugyancsak a ma­gyarországi humanista kultú­ra „hétköznapj­aiba” engedett bepillantást Ritoók-Szalay Ág­nes előadása, amelyben a filo­lógia finom eszközeivel sike­rült fényt derítenie egy ókori feliratokat gyűjtő olasz huma­nista életútjának eddig isme­retlen magyarországi fejeze­téb­e. OSZTRÁK RÉSZRŐL ter­mészetesen Mátyás alsó-auszt­riai uralmának rövid időszaka állt az érdeklődés homlokteré­ben. Az előadók egybehangzó következtetése szeriint ez az időszak nem járt hátránnyal Ausztria számára, és nem is maradt róla kellemetlen emlék a kortársak­ tudatában. Ezt mutatta ki Gertrud Gerthard­ az alsó-ausz­triai városok, első­sorban Bécsújhely egykorú iratanyaga alapján, és lénye­gileg hasonló szettemben nyi­latkozott Hedwiig Heger, aki az osztrák humanizmus XV. századi fejlődését összegezte, különös tekintettel a magyar kormányzás éveire. Bennünket közelebbiről érintő témához nyúlt Ottó Mazal, amennyiben a Mátyás könyvtára számára készült kötések tipológiáját vizsgálta. Ezzel kapcsolatban, kultúra és kereskedelem oly­kor szoros összefonódására utalva, vetette föl Pach Zsig­­mond Pál egyik hozzászólásá­ban azt az érdekes lehetősé­get, hogy a keleties, „szaracén” motívumokkal díszített Cor­vina-kötések ismeretlen ere­detű formakincse a­­keleti ke­reskedelem kísérő­jeként — a Fekete-szenigar felől érkező fű­szerek szokott útvonalán — közvetlenül is eljuthatott Má­tyás udvarába. Szőnyegre kerül­tek a konfe­rencián a reneszánszkutatás aktuális elméleti problémái is. Klaniczay Tibor a magyaror­szági humanizmusi kuta­tás fej­lőd­­éséről és jelenlegi állásáról adott áttekintést, Chriistiine Harrauer pedig az osztrák tu­domány idevágó feladatait fog­lalta össze. Moritz Csáky szel­lemtörténeti aspektusból pró­bálta meghatározni azokat az elméleti premisszákat, ame­lyekből levezethető egy olyan komplex témakörnek a kuta­tási programja, mint amimére a schallaburgi konferencia szolgáltatott példát Egészében véve a magyar— osztrák tudományos találkozó, mi­ként a Mátyás-­kiá­llítás is, fontos határkőnek tekinthető a két ország kulturális kap­csolatainak történetében. Pél­dát nyújtott egyben arra is, hogy azok az eseményeik, ame­lyek két nemzet múltját ösz­­s­zekötik, képesek elősegíteni egymás jelenének jobb meg­értését, amennyiben a kritikus önvizsgálat képestsérte, a pozi­tív­­kezdem­ényezések megbe­csülése és a jó szándék ehhez mindkét részről adott. Engel Pá! 7 Pályázati felhívás A Fővárosi Szivárvány Áruház Vállalat SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE kívánja átadni a 30. sz. II., Mártírok útja I. méteráru; 52. sz. XI., Bartók Béla út 33. méteráru; 26. sz. XXII., Nagytétényi út 278. vegyes ruházati; 60. sz. III., Szőlő utca 88. vegyes ruházati; 87. sz. VI., Lenin körút 57. sportszer, sportruházat; 92. sz. IV., Bajcsy-Zsilinszky út 12. sportszer, sportruházat boltokat. A boltokra vonatkozó részletes adatokról, a pályázati feltételekről írásos és szóbeli tájékoztatást adunk 1982. november 29-én és 30-án, délután 3 órakor a Budapest VII., Dohány utca 50. szám alatti, földszinti kultúrter­münkben. A pályázatokat legkésőbb 1982. december 14-ig lehet benyújtani a vállalat központjába (Budapest VII., Rá­kóczi út 50., II. emelet). A versenytárgyalás 1982. december 16-án (csütörtökön), délután, 2 órakor lesz a vállalat kultúrtermében, Bu­dapest VII., Dohány utca 50. szám alatt.

Next