Magyar Nemzet, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-14 / 268. szám
Vasárnap, 1992. november 14. Aki megváltoztatta Európa vallási képét Luther Márton jubileuma elé Egy év múlva, 1933. november 10-én, lesz 500 éve annak, hogy a szászországi Eislebenben, egyszerű bányászcsalád sarjaként megszületett Luther Márton. Nemcsak a reformáció hazájának mindkét ném- államában, hanem mindenütt, ahol elterjedt a ma több mint 70 millió hívőt számláló evangélikusság, nagy előkészületek folynak az évforduló méltó megünneplésére. A középkor végi Európának egyházi visszaélésekkel, de ugyanakkor új eszmékkel vajúdó korszakába robbant vele egy ágoston,rendi szerzetestanár prófétai erejű szava. Azok a tételek, amelyeket Luther 1517 őszén a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezett, megrendítették a sok tekintetben eltorzult középkori egyház tanításait és intézményét, és egyben új korszakot nyitottak a keresztény vallásos gondolkodás történetében. A magyar evangélikusság — amely röviddel e nevezetes jubileum után, 1984 .nyarán az egész világ lutheranizmusának képviselőit látja vendégül a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésén — fokozott figyelemmel készül az évfordulóra. Annak tudatában teszi ezt, hogy hazánkban a reformáció eszméi — több hullámban — egész nemzeti művelődésünket megtermékenyítették. Elég csak annyit megemlítenünk, hogy a kiváló evangélikus iskolák több mint négy évszázadon keresztül olyan egyéniségeket neveltek, mint Witttnyédy, Petrőczy, Thököly, Hajnóczy, Berzsenyi, Bajza, Kossuth, Bajcsy-Zsilinszky.* Luther Márton nemcsak saját korának egyházi életét kavarta fel reformátora működésével, hanem a régi és az új között vívódó, nagy hatású egyéniségével az utókort is újra meg újra állásfoglalásra késztette. Eddig a különböző felekezeti és társadalomtudományi megközelítések meglehetősen egyoldalú portrékat festettek róla, összetett személyisége és szerteágazó tevékenysége azonban komplex, elfogulatlan feltárást igényel. A Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Emlékbizottsága dr. Káldy Zoltán püspök elnökletével azzal a reménységgel kezdte meg nemrég működését, hogy tervezett munkájával hozzájárulhat majd egy korszerű, tárgyilagos és árnyalt Luther-kép kialakításához és a reformáció magyarországi hatásának sokoldalúbb ismertetéséhez. Az Emlékbizottság felkérésére tudományos életünk több kiválósága is késznek nyilatkozott a munkában való közreműködésre. Az általunk javasolt tudományos munkaprogram újabb kutatásokra akarja ösztönözni a szakembereket A teológiai kutatásnak kívánatos volna arra irányulnia, hogy a ma embere számára megrajzolja a lutheri teológia fő vonásait, a lutheri kegyesség sajátosságait és Luther ökumenikus jelentőségét. A történészekre vár a feladat, hogy a legkorszerűbb ismeretek szintjén, árnyaltan tárják fel Luther és az egykorú társadalom kapcsolatának, a parasztháborúban elfoglalt álláspontjának, a reformáció magyarországi hatásának és történetének kérdéskörét. Ez utóbbihoz szolgálhatna adalékul Luther és munkatársa, Melanchthon magyarországi levelezéseinek feldolgozása és egy magyar vonatkozású Luther-bibliográfia elkészítése. Luther a saját korában úttörő módon nyilvánosan is igényelte a világi oktatás és nevelés felterjesztését: e korát megelőző álláspont okainak és következményeinek a feltárása is alaposabb kutatást kíván. Zene-, művészet- és irodalomtörténeti témák sora eséseti ki ezt a gazdag progrmot. Az Emlékbizottság a témaajánlásukat csupán tág keretnek szánta, amelyben a részvevők porrén, érdeki őrlése vagy más lrányú kérdésfelvetése is elklnyethető. A problémakörök feldolgozásai részben egy tanulmánykötetben és a Diakonia című folyóiratban jelennek majd meg, részben pedig az Evangélikus Teológiai Akadémián a jubileumi idejére tervezett tudományos konferenciáin hangzanak majd el. Luther Magyarországon elsősorban mint egyházreformátor ismert; kevesebben vannak, akik hatalmas irodalmi tevékenysége felől is tájékozottak. Richard Friedensthal népszerű könyverévén még fordulatos életének epizódjai is jobban ismertek, mint akár bibliafordító munkássága. Wartburgi magányának 300 napos csendjében például fél év alatt 13 művet int, majd két és fél hónapos munkájával — 1522 elején — a bibliafordítás történetének legízesebb gyümölcse érett be: az irodalmi német nyelvre fordított Újszövetség. Tömör tételekbe foglalt hitvallásai, közérthető módon itt kátéi, az egyházi élet és a teológia számos területét érintő, sőt gyakran a világi élet — hivatás, katonáskodás, kereskedés, uzsora — aktuális kérdéseit is szenvedéllyel tárgyaló írásai zsenialitásáról és páratlan munkabírásánál tanúskodnak. Ezért határozta el Emlékbizottságunk, hogy a jövő év folyamán Emlékkönyv formájában válogatást ad ki Luther több reformátora iratából, igehirdetéseiből és kommentárjaiból, s ismét közkinccsé teszi 95 tételét, Kis és Nagy Kátéját és néhány más hitvallását. A gyülekezetek számára népszerű életrajzát is megjelentetjük és imádságainak egy kötetét is kiadjuk. A Corvina Kiadó gondozásában nemsokára napvilágot lát Luther saját kezű végrendeletének magyar és német fakszimile kiadása. A maga korában nagy feltűnést keltett és utóéletében is izgalmas történetű, modern" Szemléletű dokumentumot csaknem másfél évszázada a Magyarországi Evangélikus Egyház őrzi és az Evangélikus Országos Múzeum állítja ki. Keletkezésének és sorsának körülményei bizonyára széles ■körű érdeklődésre tartanak számot. Luther személyének és a reformáció mozgalmának az irodalomra, a nemzeti nyelvek formálására tett korszakos hatása mellett fel kell figyelnünk e jubileum alkalmából azokra a hatásokra, amelyek a művészetek birodalmában jelentkeztek. A nemzetközi szakirodalom is csak az utóbbi egy-két évtizedben kezdett behatóbban foglalkozni a protestáns művészet sajátosságainak a feltárásával, az ikonográfiai és a művészetszociológiai irányzatú kutatások előtérbe kerülése révén. A köztudatban többnyire az a sztereotípia él, hogy a protestantizmus „kiűzte a művészetet a templomokból”. Valóban éles volt az ellentét és a vita a templom terén belül jelentkező kéri ábrázolás tekintetében. Fontos volna e viták hazai lecsapódásának felmérése, annak tudatában, hogy Luther e kérdésben mérsékelt álláspontot képviselt, amely abban állt, hogy a képekhez, oltáralapításokhoz fűződő hamis érdemhitet kárhoztatta, szociális meggondolásból a pompát elvetette, ugyanakkor azonban hitt a Szentírást szemléletes módon megjelenítő ábrázolások tanító erejében, s a szakrális művészetet a teremtett ember és a hozzá leereszkedő Isten érzékikonkrét térben lételtevő találkozásának tekintette. Luther kortársai közül Lucas Cranach volt az, aki a reformátor személyes ■közelségében festményeken és grafikai lapok, illusztrációk sokaságán megalapozta és hosszú időre meghatározta az evangélikus egyházművészet ábrázolási típusait. Annak ellenére, hogy Luther tisztelte és értékelte korának képzőművészetét, helyet is talált számára az egyházi életben, személyes kötődése — saját nyilatkozatai és számos énekverse ismeretében — elsősorban a zenéhez volt. Evangélikus templomai,azóban mai napig megszólalnak énekei; az „Erős vár a mi Istenünk .. az egyetemes evangélikusság himnuszává vált. A Luther Emlékbizottság kutatási programja mind művészeti, mind zened (pl. egyházi ének és zenei liturgia a XVI. században) témák feldolgozását javasolja művészet- és zenetörténészeinnknek. A múltba forduló, visszatekintő, elsősorban történeti szempontú munkáik és rendezvények lezárásaként megemlítjük a Luther Emlékbizottság és az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyeletének közös rendezésében 1983 novemberére tervezett kiállítást, amelyen Luther hazánkban őrzött kéziratainak, könyveinek és ábrázolásainak bemutatása mellett kirajzolódik majd Luther reformációjának jelentkezése, hatása a Kárpát-medence népeinek XVI—XVII. századi történetében. E kiállítás megrendezéséhez a szervezők megnyerték a művelődési miniszter támogatását s a Művelődési Minisztérium múzeumi osztályának segítségét a közgyűjtemények e korszakból származó anyagának bemutatásához.* Az Emlékbizottság kereste a megemlékezésnek olyan módjait is, amelyek a ma emberét, egyháztagokait és világiakat egyaránt, köztük a kortárs művészeket is mozgósítják. Így többek kezdeményezésére egy régi terv látszik megvalósulni 1983-ban. A harmincas években országos gyűjtéssel mozgalom indult egy Luther -szobor felállítására fővárosunkban. Az evangélikus egyház elnöksége pályázatot hirdetett, amelyen több mint 80 művész vett részt. A díjnyertes mű Lux Elek munkája volt. A hatalmas szoborkompozíció a világháború idején torzóban maradt. A Luther-alak is első részének, a Pesti Evangélikus Egyház adott átmenetileg otthont Deák téri klasszicista udvarán — mindmáig. A jubileumi év aktuálissá tette a szobor befejezésének és felállításának a gondolatát. Búza Barna Kossuth-díjas szobrászművészünk vállalta a nehéz, de szép feladatot. Műhelyében rövidesen hozzákezd a munkának. A szobrot az illetékes állami szervek jóváhagyásával előreláthatólag az évforduló idején fogjuk az Evangélikus Teológiai Akadémia kertjében ünnepélyesen felavatni. Az Emlékbizottság a gyülekezetek számára egy színes Luther-film készítését tervezi; jeles íróink és költőink közül többeket felkért Luther és a reformáció korát idéző irodalmi művek alkotására. Nagy részvételre számít a Muzsika folyóiratban nemrég meghirdetett kóruspályázaton is. A műveket részben egyházi sajtóban, részben országos és helyi ünnepségein kívánja majd bemutatni, abban a reményben, hogy több ezek közül nemcsak a félmilliónyi magyar evangélikusságnak, hanem egész nemzeti kultúránknak közös értékévé válik. * Luther Márton személyiségének és reformátori működésének széles körű, árnyalt vizsgálata bizonyára igazolja majd azt a meggyőződésünket, hogy az általa megindított mozgalom mindmáig választ igénylő kérdéseiket tesz fel egyháznak és társadalomnak egyaránt A Luther által indított reformációból kisarjadt vallási irányzatok és egyházak — még azok is, amelyek ellenfeleivé váltak — Luthert ismerik el szellemi ősüknek. Tanainak társadalmi vetületét értékelve már több tudományos feldolgozás feltárta, hogy a reformáció milyen mértékben járult hozzá az európai társadalmak arculatainak átformálásához a munkáról, erkölcsről, hivatásról, műveltségről és családról vallott felfogásával. Fabiny Tibor, az Evangélikus Teológiai Akadémia dékánja 1T|( Tanácskozás Mátyás királyról az ausztriai Schallaburgban RÉSZLETESEN BESZÁMOLTUNK arról a nagyszabású tárlatról, amelyet az alsóausztriai Schalllaburg kastélyában rendeztek meg több ország tudósainak és múzeumainak együttműködésével. A kiállítás mintegy záróalkotásakörül a közelmúltban osztóik és magyar tudósok találkozóját rendezte meg az alsóausztriai tartományi kormány, a bécsi Kelet- és Délikelet- Európa Intézet és a Collegium Hungaricum. A konferenciáin tizenkét tagú magyar küldöttség vett részt Pach Zsigmond Pál akadémikusnak, az MTA Történettudományi Intézete igazgatójának vezetésével. A találkozó nagyon is a témához illő környezetben, a várkastély „kis dísztermében” zajlott le, tehát majdnem korhű díszletek között, és a mindvégig igen meleg, baráti légkört a legkisebb mértékben sem hűtötte le annak emléke, hogy éppen az előadások főszereplője, Hunyadi Mátyás volt Ausztria Napóleon előtti történelmében az egyetlen idegen hódító, akinek „bús hadát”, tudjuk, Bécs városa is „nyögte” néhány évig. Egyébként sem a kor jól ismert politikai eseményei álltak a tanácskozás középpontjában, sokkal inkább az a kivételes szerep, amelyet Mátyás az európai művelődéstörténetben betöltött, lévén az ő udvara az egyetlen, amely a tudomány és a művészet Itáliában folyó megújhodása iránt a maga koráiban fogékonyságot árult el. A konferencia magyar előadásait valami’vien formáiban mind ehhez a jelenséghez kapcsolódtak, ruszint a magyar társadalmi háttér felvázolásával, vásszs mint a humanista kultúra hazai megnyilvánulás rimák elemzésével, illetve értelmezésével. Az osztriák’’erfős természetesen inkább Mátyás és Ausztria japcsolatára, mi ndemelyelőitt ennek ii-51rsladyiomi történeti és kunturális vonatkozásaira helyezték a fő hangsúlyt. A társadalmi háttért illetően, maghatározó fontosságú, hogy Magyarország még az akkori Európa viszonylatában is hangsúlyozottan agrártársadalom volt, a kisszámú városi polgárságnak csak alárendelt szerep jutot, s amelynekszerkezetét nemesség és parasztság, földesurak és jobbágyok változó viszonya formálta. Mátyás kora a következő nemzedékek emlékezetében a párnép aranykoraként élt, és ez a vélekedés fogalmazódott meg azokban a népszerű anekdotákban, amelyeket mindenki jól ismer. Ezek a XVI. században kelt nosztalgiáik, fejtette ki Pach Zsigmomd Pál előadásában, nagyon is reális élményanyaghoz kötődtek: a középkori és újkori magyar történelem folyamán a parasztság csakugyan Mátyás idejében élvezett utoljára bizonyos — persze nagyon viszonylagos — szabadságot és jólétet, és éppen az ő halálát ■követő évtizedek voltak azok, amelyek a korábbi korszakok „boldog” állapotát megszüntetve az 1514-es nagy parasztháborúhoz, majd ezt követően a paraszti népesség rögtönkötéséhez, szolgasorba taszításához és a robotterűek növelésére épülő új gazdálkodási formák kialakulásához vezettek el. A magyar városfejlődés XV. századi sajátosságait Kubinyi András összegezte, hangsúlyozva, hogy mind a rendi kiváltságokat élvező szabad királyi városok, mind pedig a földesúri fennhatóság alatt élő mezővárosok összességükben sem voltak meghatározó tényezői a magyar társadalomnak és csak viszonylag kis mértékben befolyásolták a gazdasági s jóformán egyáltalán nem a politikai élet alakulását. A bárókkal és a nemesi tömegekkel szemben a királyi városok maroknyi polgársága oly csekély társadalmi erőt képviselt, hogy még Mátyás is szükségtelennek tartotta bevonni követeiket az országgyűlések munkájába, jóllehet a királyi hatalom erősítését célzó terveihez kapóra jött volna a városok támogatása. Ezt a „modern”, politikailag immár racionálisan gondolkozó és tervező uralkodót állítoztta szembe Fügedi Erik Mátyás alakjában kortársával és ellenfelével, a Habsburg III. Frigyessel, akinek cselekvéseit inkább a középkor eszmevilága motiválta meg, egyúttal kiemelve, hogy a két uralkodó eltérő politikai felfogásában és módszereiben merőben különböző társadalmi hátterük is szerepet játszhatott: míg Frigyes Európa régi uralkodói dinasztiájának volt a sarja, Mátyás parvenünek számított, hiszen anemességből, annak még csak nem is a legelőkelőbb rétegéből emelkedett a királyi trónra. mátyás egyéniségének, személyes kezdeményezéseinek vizsgálata a konferencia művelődéstörténeti előadásaiban is fontos helyet kapott, ami természetes is, hiszen a történeti áttekintések is azt a következtetést sugallták, hogy a Mátyás-kori magyar reneszánsznak igazából nem volt társadalmi talaja, tehát maga a puszta léte is magyarázatra szorul. Feuer-Tóth Rózsa azokat a széttárni közvetítőket kutatta, akiken át a firenzei művészet és kultúra új eszményei eljutottak a budai udvarba. Eredményeiből kitűnt, mily nagy mértékben fakadt az itteni kulturális fellendülés a király személyes kezdeményezésétől és egyéni törekvéseiből, amelyeket a művészetpártoló nagyúrnak ókori mintákig visszanyúló humanista eszménye nem kis mértékben alakított. Egyben magyarázatot sikerült találnia arra a jelenségre is, miért maradt meg a XV. századi magyar reneszánsz a világi építészet keretei között, és miért nem gyakorolt semmiféle hatást a továbbra is gótikus formákat követő egyházi művészetre; azért, mert Mátyás udvari reneszánsz pártolása mindenekelőtt „reprezentációs” és ezzel együtt ideológiai-politikai célzatú volt. Ugyanezt a jelenséget világította meg Kulcsár Péter az irodalmi műveltség oldalairól, amennyiben kimutatta, hogyan épült be a firenzei újplatonizmus merőben elvont, essztétiikai, etikai, filozófiai kérdéseket taglaló tanítása Mátyás udvarának „hivatalos” ideológiájába és vált alkalmazhatóvá naevén is konkrét, politikai problémáik megoldására. Amidőn például a király törvénytelen fia, Korvin János számára próbálta egyengetni a trón felé vezető utat, és emiatt feleségétől, Beatrix királynétól nem kívánt többé törvényes örököst. Bonfininak a szüzességet dicsőítő, újplatonista ihletésű vitairata szolgáltatta a megfelelő ideki Attri igazolásit ahoz, hogy immár időszerűtlennek tekintett házastársi kötelességetől megszabaduljon. Ugyancsak a magyarországi humanista kultúra „hétköznapjaiba” engedett bepillantást Ritoók-Szalay Ágnes előadása, amelyben a filológia finom eszközeivel sikerült fényt derítenie egy ókori feliratokat gyűjtő olasz humanista életútjának eddig ismeretlen magyarországi fejezetébe. OSZTRÁK RÉSZRŐL természetesen Mátyás alsó-ausztriai uralmának rövid időszaka állt az érdeklődés homlokterében. Az előadók egybehangzó következtetése szeriint ez az időszak nem járt hátránnyal Ausztria számára, és nem is maradt róla kellemetlen emlék a kortársak tudatában. Ezt mutatta ki Gertrud Gerthard az alsó-ausztriai városok, elsősorban Bécsújhely egykorú iratanyaga alapján, és lényegileg hasonló szettemben nyilatkozott Hedwiig Heger, aki az osztrák humanizmus XV. századi fejlődését összegezte, különös tekintettel a magyar kormányzás éveire. Bennünket közelebbiről érintő témához nyúlt Ottó Mazal, amennyiben a Mátyás könyvtára számára készült kötések tipológiáját vizsgálta. Ezzel kapcsolatban, kultúra és kereskedelem olykor szoros összefonódására utalva, vetette föl Pach Zsigmond Pál egyik hozzászólásában azt az érdekes lehetőséget, hogy a keleties, „szaracén” motívumokkal díszített Corvina-kötések ismeretlen eredetű formakincse akeleti kereskedelem kísérőjeként — a Fekete-szenigar felől érkező fűszerek szokott útvonalán — közvetlenül is eljuthatott Mátyás udvarába. Szőnyegre kerültek a konferencián a reneszánszkutatás aktuális elméleti problémái is. Klaniczay Tibor a magyarországi humanizmusi kutatás fejlődéséről és jelenlegi állásáról adott áttekintést, Chriistiine Harrauer pedig az osztrák tudomány idevágó feladatait foglalta össze. Moritz Csáky szellemtörténeti aspektusból próbálta meghatározni azokat az elméleti premisszákat, amelyekből levezethető egy olyan komplex témakörnek a kutatási programja, mint amimére a schallaburgi konferencia szolgáltatott példát Egészében véve a magyar— osztrák tudományos találkozó, miként a Mátyás-kiállítás is, fontos határkőnek tekinthető a két ország kulturális kapcsolatainak történetében. Példát nyújtott egyben arra is, hogy azok az eseményeik, amelyek két nemzet múltját öszszekötik, képesek elősegíteni egymás jelenének jobb megértését, amennyiben a kritikus önvizsgálat képestsérte, a pozitívkezdeményezések megbecsülése és a jó szándék ehhez mindkét részről adott. Engel Pá! 7 Pályázati felhívás A Fővárosi Szivárvány Áruház Vállalat SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE kívánja átadni a 30. sz. II., Mártírok útja I. méteráru; 52. sz. XI., Bartók Béla út 33. méteráru; 26. sz. XXII., Nagytétényi út 278. vegyes ruházati; 60. sz. III., Szőlő utca 88. vegyes ruházati; 87. sz. VI., Lenin körút 57. sportszer, sportruházat; 92. sz. IV., Bajcsy-Zsilinszky út 12. sportszer, sportruházat boltokat. A boltokra vonatkozó részletes adatokról, a pályázati feltételekről írásos és szóbeli tájékoztatást adunk 1982. november 29-én és 30-án, délután 3 órakor a Budapest VII., Dohány utca 50. szám alatti, földszinti kultúrtermünkben. A pályázatokat legkésőbb 1982. december 14-ig lehet benyújtani a vállalat központjába (Budapest VII., Rákóczi út 50., II. emelet). A versenytárgyalás 1982. december 16-án (csütörtökön), délután, 2 órakor lesz a vállalat kultúrtermében, Budapest VII., Dohány utca 50. szám alatt.