Magyar Nemzet, 1983. március (46. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-22 / 68. szám

Kedd, 1983. március 22. Magyar Nemzet Az otthonteremtés útján Merre tartanak a lakásszövetkezetek? A lakáskérdés a világ nagy problémája, s az urbanizáció el­lenállhatatlan áradása még ott is korunk nagy feladatává teszi a lakásépítésnek és a lakások fenntartásának jobb megoldását, ahol a régi lakásállomány vi­szonylag jelentékeny. Méginkább a mi, szocialista társadalmunk­ban, ahol az örökölt hiányok kritikus mértékig halmozódtak, s ugyanakkor az igények ki­elégítését politikailag elismerjük és a szocialista rendszerünk alap­vető részének tekinthetjük. Erdei Ferenc írta a fenti so­rokat, több mint tíz esztendő­vel ezelőtt. Fontos feladatokat jelölt meg e néhány szóban, sőt — ma már tudjuk — egész fel­adatrendszerről beszélt. És hiá­ba telt el azóta egy évtized, ha a jeles szerző élne, ma is ugyanezt írhatná. A lakáskér­­dés továbbra is, ma is nagy probléma, megoldása állandóan napirenden van. Sokféleképpen lehet hozzá­fogni az otthonteremtéshez, s a számos változat közül egyre nagyobb figyelmet, hangsúlyt kap a lakásszövetkezetekbe va­ló tömörülés. Ma már csak­nem világszerte elfogadott alapelv: a lakásépítés és a la­kásgazdálkodás csak olyan mó­don lehetséges, hogy az állam céltudatosan összehangolja és felhasználja az egyéni erőfor­rásokat, a szövetkezeti építke­zések lehetőségeit és az állami tevékenységeket. Az első ket­tőnek különös hangsúlya van korunkban, bár a lakásszö­vetkezeti mozgalmat nem nap­jaink felfokozott igényei hív­ták életre. A Házépítő Tiszt­viselők Egylete 1883-ban nyi­totta meg a sort. (Amit létre­hoztak, maradandónak bizo­nyult, a Népliget melletti te­lepülésrészt ma is „tisztviselő­­telepnek” nevezik.) A századi forduló idején már huszonhá­rom lakásszövetkezet működött az országban. Az első világhá­ború évei után, alighogy el­hallgattak az ágyúk, újra láb­­rakapott a lakásszövetkezeti mozgalom. Aztán ismét meg­torpanás következett... majd újra fellendülés. 1980-ban már a szövetkezetek kezelésében volt az az évben felépült új la­kások csaknem húsz százaléka. A fejlődési tendenciát nézve 1990-ben a lakásszövetkezetek majdhogynem félmillió lakás kezelését látják majd el, ami a­­ tervezett lakásállomány mintegy 13 százaléka, a váro­sias többszintes lakásoknak megközelítően a fele. Növekvő népszerűség... Egy nagyobb tanulmányban olvasom az adatokat. Címe: Lakásszövetkezetek a népgaz­daságban. Szerzője dr. Pál Jó­zsef, a SZÖVOSZ lakásszövet­kezeti főosztályának vezetője. Ő a téma avatott, jó ismerője, fejében vannak a számok, ada­tok. De az összefüggések is, azok, amelyek indokolják, hogy miért növekszik hazánkban a lakásszövetkezetek száma? Mi az, ami vonzó az emberek szá­mára ebben az építési mód­ban? Kérdésünkre újfent ada­tokkal kezdi a választ. — A lakásszövetkezés nép­szerűsége egyre nagyobb. Ma 250—260 ezer család érde­kelt benne. Ha az átlagos csa­ládszámot nézzük: több mint egymillió ember. 232 ezer la­kás van a szövetkezők birto­kában és további 20 ezer épí­tése folyik. Tulajdonképpen 1959-től számíthatjuk a lakás­építésre történő szövetkezés fellendülését, az 1970-es években újabb, minden eddi­ginél nagyobb jelentőségre tett szert ez a mozgalom. A lénye­ge tulajdonképpen az, hogy a magánerők bevonásához te­remti meg a lehetőségeket. Telek és pénz — Mit tart ön a lakásszö­vetkezetek előnyének? — Rendkívül nagy előny, hogy a tervekről maguk a ta­gok döntenek. Ugyancsak a szövetkezeti tagok társadalmi ellenőrzése kíséri végig a ki­vitelezést, tudják, hogyan ké­szülnek el a lakások, ismerhe­tik minden csavarnak, szögnek a helyét. Következésképp azt is tudják, hogy minek a kar­bantartására kell ügyelniük. A saját akaratuk szerint végez­hetik a környezetrendezést. És az is említésre méltó előny, hogy az épületeket sajátjuknak tekintik, a házkezelés és kar­bantartás tehát hatékonyabb, mint a másfajta épületeknek A szövetkezeti tag közre tud működni az építésekben, részt vehet a munkákban, s ez nem elhanyagolható költségcsök­kentő tényező. Említést érde­mel, hogy vállalata támogatá­sával is sokat lendíthet ugyén. Az új irányelvek egyébként az eddigieknél többet várnak a vállalatoktól... — Vannak, akik szerint túl sokat... — A vállalat bármit adhat a dolgozójának, szabályos ke­retek között. Segíthet a ter­vezés munkájában, kölcsönad­hat gépeket, szállítóeszközöket és így tovább. (Ezzel szemben az OTP-nél csak pénzre tart­hat igényt az építkező.) A lakásépítő szövetkezetek számtalan előnye mellett akad­nak azonban nehezen leküzd­hető hátrányok, akadályok is. Az egyik például az, hogy míg a „kulcsrakész” lakásoknál ak­kor fizet az új tulajdonos, ami­kor beköltözik, itt végig részt kell venni az építkezésben. S ez az idő legkevesebb két és fél év. — A szövetkezőnek fel kell készülnie erre az időre — mondja Pál József —, ahogy az előre nem látható esemé­nyekre is. Anyagilag, idegileg egyaránt... — Sok vita forrása az előké­­szített területek hiánya. — A közművesített telkek a városokban mindinkább fogyó­ban vannak, de fogalmazhat­nék úgy is: elfogytak. Az az iányelv, hogy a szövetkezetek maguk is részt vehessenek az építkezéshez szükséges terület bekészítésében.. Meg kell mon­danom azonban: az emberek nem szívesen vállalják ezt, il­letve az ehhez szükséges időt, körülbelül másfél évet. Ennyi­vel előbb kell ugyanis ebben az esetben belépniük a szövet­kezetbe. Éppen ezért arra kí­vánjuk ösztönözni a tanácso­kat, hogy a lakásszövetkezetek számára lehetőleg készítsék elő a telkeket, közművesítsenek, csatornázzanak. Ha a tanács erre képtelen, mert nincs mi­ből, s ez gyakran megesik, ak­kor még mindig előkészítheti az OTP! Igen ám, csakhogy az OTP-nek is van saját építke­zése, tehát ettől a szervezettől számottevő ilyen tevékenység a szövetkezetek számára nem várható. A későbbiek során a megoldás mindenképpen az lesz, hogy a lakásépítő szövet­kezet maga oldja meg a terü­letek előkészítését.­­ Miféle finanszírozási le­hetőségek állnak e téren ren­delkezésre? — Először is: a vállalat ad­hat pénzt előre ki nem jelölt dolgozóinak. Ezt akkor teszi, amikor hozzáfognak a munká­hoz, de csak a terület előkészí­tése után választja ki dolgozói közül a lakás későbbi tulajdo­nosát. Azt az összeget pedig, amelyet már befektetett, ad­hatja vállalati támogatásul. Segíteni a fiatalokat! Sajnos, még nem gyakori ez a megoldás. A vállalatok eddig nemigen ismerték fel az ebben rejlő lehetőségeket, inkább a kényelmesebbet, az azonnali támogatást alkalmazzák. — Szerencsére van jó példa is — mondja Pál József. — A budapesti Centenárium lakóte­lep, az Ikarus és az EMG köz­reműködésével a fentiek sze­rint készült... A másik meg­oldás, hogy a tanács rábízza a szövetkezetre a pénzforrásait, meghatározza, hogy mennyi területet kell előkészíteni, s a munka végeztével elszámoltat­ja őket. Ezt a módszert alkal­mazzák például Nyíregyházán, s a tapasztalatok azt igazolják: bevált. Van egy új irányelv is, ez a folyamatosan építő szö­vetkezetekre vonatkozik: az ilyenek kapjanak hitelt az el­végzendő munkára. És végül megemlíteném az előtakaré­­kosságot. Ez olyan konstrukció lehetne, mint az ifjúsági taka­rékbetét, de egy konkrét lakás­hoz kapcsolódna. Az idén Nyír­egyházán és Hódmezővásárhe­lyen folytatunk ilyen irányú kísérleteket. — A hosszú távú előtak­aré­­kosságon, a „lakásbetéten” kí­vül vannak-e még olyan új­donságok a törekvések között, amelyek a fiatalok lakáshoz jutását hivatottak segíteni? — Igen. Például az olyan építőszövetkezet létrehozása, amely a házgyári kivitelezésű épületek befejező munkáit, a tagok közreműködésével maga végzi. Itt pénz is megtakarít­ható, és az egyéni igények is jobban kielégíthetők. Követhe­tő ezenkívül a szegedi példa is. Ebben a városban az ifjúsági otthonnal szoros kapcsolatot kialakító, folyamatosan építő szövetkezet működik. A szövet­kezeti tag, lakása elkészültéig az ifjúsági otthonban lakik, és rendszeres előtakarékosságot, valamint munkavégzést vállal.­­ Beszélgetésünk elején fel­adatrendszert említettünk. En­nek néhány elemét, alkotóré­szét, megvalósulási lehetőségét vette sorra a főosztályvezető. De volna még miről szólni. Például az építtető kiszolgálta­tottságáról. Azt kellene elérni, hogy a jövőben az épít­tetők versenytárgyalás útján szerződhessenek az igényeiket legjobban kielégítő vállalattal, vállalkozóval. Ugyanakkor ter­mészetesen érdekeltté is kell tenni a kivitelezőket a munka­végzésben, hogy a későbbiek­ben többet, jobbat, minőségi munkát követelhessenek meg a lakások építői. Azok, akik nem félnek az áldozatvállalás­tól, hajlandók föláldozni az egyéni­ családi erőforrásokat, „beépíteni” saját kezük mun­káját is leendő házukba — akik e klasszikus, szövetkezeti formát választják az otthonte­remtéshez. Kapuvári Gábor MÁJUSI ÉKSZERAUKCIÓNKRA MÁRCIUS 28-IG VESZÜNK ÁT KÜLÖNLEGES RÉGI ARANY ÉS EZÜST ÉKSZEREKET, ÓRÁKAT FELVEVŐHELYEINKEN: Budapest V., Párisi utca 2. Budapest VI., Népköztársaság útja 43. Hétfőtől péntekig, 10 órától 10 óráig. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT ................ -------------­ ­ Kisebb készletteli Csak kelendő árut a raktárba Aligha akad az országban olyan kereskedelmi vállalat, amelynek árukészlete sokré­tűbb és változatosabb lenne, mint a Műszaki Árut Érté­kesítő Vállalaté. Különböző típusú targoncák, raktárbe­rendezések, hűtőberendezések, konyhaipari gépek, üzletbe­rendezések, munkavédelmi eszközök, borászati és pince­­gazdasági termékek és ... ne­héz lenne felsorolni azt a több tízezer fajta terméket, amellyel foglalkoznak, és amely az elárusítóktól napon­ta a vásárlókhoz kerül.­­ A lakossági ellátást kis­kereskedelmi egységeink vég­zik — mondja Csáki László a vállalat vezérigazgatója —, de termékeink döntő többsé­gét közületek és intézmények vásárolják, s természetesen vállalatunknak a fő rendelte­tése a nagybani árusítás. Hogy mlyen eredménnyel, erről a számok beszélnek. A tavalyi év a vállalati szakem­berek várakozásainak megfe­lelően alakult, tervüket 104,2 százalékra teljesítették. Ez azt jelenti, hogy az előirányzott 6,1 milliárd forint helyett több mint 6,3 milliárd forint volt a forgalmuk. A múlt évben különösen jó eredményt ért el a munkavédelmi osztály­ cik­keiben alapvető ellátási gond nem volt. Jól dolgozott a szál­lítási és­ anyagmozgatási osz­tály is, amely 107 százalékra teljesítette tervét. A forgalom az előző évekhez képest ja­vult, ez főleg abban mutat­kozott meg, hogy az osztály termékeiből az ellátás — bel­földi és importárukból egy­aránt — folyamatos volt. — Ennek az osztálynak a termékeit valamennyi iparág­ban használják, illetve vásá­rolják. Az általunk árusított gépekhez az alkatrészeket is vállalatunk forgalmazza. So­kat javult a szocialista im­portból származó targonca­­alkatrész kereskedelme. Két éve megalakult, az AGRO­­SZOLG, és ebbe a társulatba belépett tizenegy termelőszö­vetkezet melléküzemágai szer­vezetten végzik a targoncák javítását. Az ehhez szükséges alkatrészeket vállalatunk szer­zi be és adja számukra. Nem volt zavartalan azonban a ke­reskedelmi és vendéglátóipari gépellátás — folytatja a vezér-, igazgató. — Ennek fő oka, hogy a szállító vállalatok nem teljesíthették szállítási kötele­zettségeiket. — Takarékoskodnunk kell a költségekkel, különösen az olyanokkal, mint a szállítási kiadások, amelyek megközelí­tik az ötvenmillió forintot. Fokozatosan kell figyelnünk arra is, hogy csak olyan áru kerüljön a raktárba, amelynek van piaca. Az elmúlt években e téren­ már értünk el ered­ményeket, ám az 1983-ra meg­szigorított közgazdasági sza­bályozók még inkább arra ösz­tönöznek bennünket, hogy ki­sebb készlettel dolgozzunk. Kertész Klári ­ Siker és balsiker Tabletta-csúcs 1981-ben mintegy 78 ezer művi vetélést tartottak szá­mon az országban. Ez siker­nek, balsikernek egyaránt mondható. Siker az 1969-es elkeserítő rekordhoz képest, amikor 207 ezer művi vetélés­ről számolt be a statisztika. 1975-ben a népesedéspolitikai intézkedések hatására, először jelentették, hogy immáron nem éri el a 100 ezret a művi abortuszt elszenvedő nők szá­ma, és azóta is évről évre kevesebb. Ugyancsak 1975-től fogynak a spontán vetélések is, amelyeknél­ egyharmadát egy, vagy több terhességmeg­szakítás előzte meg, vagy ta­lán okozta is. Eredménynek tetszik az is, hogy míg voltak esztendők, amikor jóval több volt a ter­hességmegszakítás, mint a szülés, addig 1977-től 1979-ig kétszer annyi gyerek jött élve a világra, mint ahány méh­magzatot eltávolítottak. El­gondolkoztató viszont,­­ hogy bár esztendőről esztendőre ke­vesebb a terhességmegszakí­tás, 1980-tól a művi abortu­szok élve születésekhez viszo­nyított aránya növekszik, minthogy kevés gyerek érke­zik. Nyitány Az abortuszok visszaszorítá­sát elősorban a korszerű fo­gamzásgátlók elterjedése, má­sodsorban a feléledő szülési kedv okozta. Lényegében azonban a terhességmegelő­zési és megszakítási szándék töretlenebb, mint a gyermek­­vállalási eltökéltség. Sorsdöntő lehet, hogy az asszonyi élet szüléssel, vagy művi vetéléssel veszi-e kezde­tét. A beavatkozás folytán megtörténhet ugyanis, hogy a kívánt gyerek nem születik meg (lásd spontán vetélések!) vagy a terhesség lefolyása nem zavartalan, netán a szü­lésnél szövődmények lépnek fel. Ám ha egy süldőlány gyere­ket hoz a világra, annak is le­hetnek káros következményei az anya fizikai és lelki álla­potára, nem is szólva a gyerek felnevelésének buktatóiról. A tizenöt-tizenkilenc évesen művi vetélésen átesett nők aránya évek óta alig válto­zik: a beavatkozást elszenve­dettek 10 százalékát adja. Az ifjú nők egyötöde fővárosi, négyötöde vidéki. Ami jelzi a megelőzés tudatossága, szándéka és lehetősége közötti területi különbségeket, ami a nők minden korcsoportjára vonatkozik. A művi vetéléshez folyamo­dók 20 százaléka gyermekte­len. Ez sem éppen örvendetes a későbbi szülések esélyei szempontjából. Talán ezt mondhatjuk el az egygyerme­kes anyákról is, akik a terhes­­ségmegszakításokon átesettek 21 százalékát adják, és job­bára fiatalok. Miként a külön­böző betegségek esetén veszé­lyeztetett korosztályokról be­szélünk, akként beszélhetnénk erről a tettességüket megsza­kítók körében is. Megelőzés A gyógyszertári forgalomból kiszámítva, a hormonális ha­táson alapuló fogamzásgátlók fogyasztásában Európa élvo­nalába kerültünk. Némelyek azt gyanítják, hogy e számítás hibás, minthogy külföldiek is gyakorta nálunk szerzik be készleteiket. De a női népes­ség körében folytatott felmé­rések azt mutatják ki, hogy az említett előkelő pozíciót a „kiviteltől” eltekintve is el­értük és tartjuk. Azért is tart­hatjuk, mert Nyugat-Európá­­ban egyre inkább visszatérnek a hagyományos, elsősorban a férfiak alkalmazta védekező szerekhez, eszközökhöz. Ná­lunk ennek nincs nyoma. Nem érvényesül az az­­elv, hogy mindenkinek, korához, egész­ségi állapotához, kulturáltsá­gához, életmódjához igazodó védekezőszert kell felírni. Most a tabletta uralkodik el, és ezt követik az egyéb nőkre szabott eszközök. A nők épp­úgy ragaszkodnak a tablettá­hoz, mint a náthás emberek az antibiotikumhoz, holott némelyek­ egészségének nem használ. A feministák azt mondanák, hogy a férfiak azért hárították át a védeke­­zés felelősségét, hogy legyen miért felelősségre vonni a nő­ket Én inkább azt hiszen­, hogy a nők azért vállalták a védekezést, hogy megmene­külhessenek az abortusztól. Ily módon az első gyereke­k 80 százalékát a művi vetélés­től megkímélt asszonyok hoz­­­zák a világra. Ha az egygye­­­rekes fiatal nőket nagyobb­ mértékben megkímélhetnénk az utólagos beavatkozástól, úgy az utódok minőségében még nagyobb javulás mutat­­­koznék. A terhességmegszakításon­ áteső nők legnagyobb csoport­ját a kétgyerekes anyák al­kotják. Egyötödük fővárosi, négyötödük vidéki, ők azok, akik az engedélyt „játszva” megszerzik, mert a két gye­rekhez még egy szülészeti ese­­mény, például egy spontán ve­télés, vagy egy betegség kell és megvan a papír. De meg­teszi betegség helyett egy csa­ládi probléma is. Elgondolkoztató, hogy ha ezek a kétgyerekes anyák nem­ akartak gyereket, miért nem előzték meg a terhességüket ? Lehet, hogy tépelődés után szánták rá magukat erre a lé­pésre? A tépelődésben viszont egy másik megoldás lehetősé­­­ge is rejlik. Az már népese­­­déspolitikai feladat, hogy megtalálják azt a kedvezést, ami a szülés vállalására kész­tetne. Úgy tetszik vidéken könnyebben szót érthetnének a nőkkel, a házastársakkal, mint a fővárosban. Elutasítás 1981-ben 3500 kérelmezett terhességmegszakítás elma­radt. Közülük több mint két­ezer azért, mert a nő nem jelentkezett műtétre, illetőleg visszavonta a kérelmét Ez is bizonyítja, hogy döntése nem volt véleges és visszavonha­tatlan. A műtét elmaradt , azért is mert a nő nem volt terhes, illetőleg a bizottság döntése előtt és után elvetélt. Első és másodfokon mindössze 800 nőt utasítottak el. A fele nem fellebbezett. Az elutasí­tás oka elsősorban a kérelem indokolatlansága, megalapo­zatlansága, másodsorban az előrehaladott terhesség volt. . Hosszabb idő óta nincs lé­nyeges változás az engedélye­zés és az elutasítás arányában Sőt 1980-ban és 1981-ben egye­zik azok száma is, akik a terhességmegszakításhoz a bi­zottság beleegyezését bírták és mégis szültek. Nem módosult azok aránya sem, akik min­denképpen elnyerik a bizott­ság beleegyezését. Például a hajadonok, elváltak, özvegyek, ők adják a művi beavatkozá­son átesettek 30 százalékát. Ezután indokolt a kérdés, hogy miért van szükség bi­zottságosdira, miért nem adhat egyszemélyben ama kórház, vagy klinika vezetője enge­délyt, ahol a terhességet meg­állapították és a beavatkozás megtörténhet. Miért nem uta­síthatja el az indokolatlanul kérelmezőt, legalább elsőfo­kon és csak a fellebbezés­ről döntsön egy másik fórum. Ennek elvi lehetőségét már ta­valy is megadta az Egészség­­ügyi Minisztérium, de a vég­rehajtás elrendelésével nem minden megyei tanács buzgól­­kodik. Talán ódzkodnak a fe­lelősségtől? Így tehát folyik a bürokratikus eljárás, előter­jesztés, bizottsági döntés, fel­lebbezés, holott fellebbező is kevés van. Pedig jobb volna ezt az energiát netán a nők megbontása, megszégyenítése vagy csak a felesleges irat­gyártás és ülésezgetés helyett például az egészségkultúra növelésére és a terhesség nem uniformizált megelőzésére fordítani. Az sokkal inkább visszaszorítaná a terhesség­megszakításokat és javítaná a népesség minőségét is. Kovács Judit 7

Next