Magyar Nemzet, 1983. március (46. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-18 / 65. szám

4 FOLYÓIRATSZEMLE Valóság A második világháború óta az egész világra jellemző folyamattá vált az urbanizáció, bár ez az egyetemes megnyilvánulás igencsak eltérő valóságos helyzeteket takar. A kérdéskör antropológiai-néprajzi vonatkozásaival foglalkozik a Valóság ez évi 2. számában Fejős Zoltán és Niedermüller Péter. Maga a városantropológia (urban antropology) kifejezés 1962-ben bukkant fel a nemzetközi szakirodalomban és elsősorban a „városi kultúra*’ (városiasodás) jelenségéhez kapcsolódik. (Például azzal foglalkozik, hogy a városiasodás a „harmadik világ”-ban az eddigi európai, észak-amerikai normáktól radikálisan eltérő módon ment — és megy — végbe.) Ilyesféle problémák nálunk is ismertek, és a nevezetes „urbanizációs vita”, „éppen a városodás és a városiasodás folyamatai között húzódó ellentmondásokból fakadó társadalmi feszültségekre világított rá”. Ortutay Gyula már a robbanásszerű folyamat megindulásakor sürgette az alapos vizsgálatokat, rámutatva a társadalmi mozgás kulturális oldalának jelentőségére. Ő is felhívta a figyelmet, hogy az elsőgenerációs városi lét — amely rendszerint az osztályhelyzet megváltozásának terhét is hordozza — „mindig egész totalitásában ütközik egy más típusú életvitel, a mindennapi élet egy más típusának követelményeivel”. Ugyanakkor"még mindig ke-'veset tudunk arról, hogy miképpen ütköznek meg a városokba érkezett népesség „hazulról hozott” kommunikációs készségei a városi élet (jó vagy rossz) normáival. Az eddigi nemzetközi vizsgálatok inspirációkkal szolgálhatnak például az adaptáció mai, hazai mechanizmusának jobb megértéséhez is. Fejős és Niedermüller — ha elhagynak is ide kívánkozó, orientáló adatokat — utalnak rá, hogy a városba vándorlás és a városi élet közötti átmenet Magyarországon is problematikus. Méghozzá nemcsak a „hátrányos helyzetű” népességcsoportok vonatkozásában". (Hozzátehetjük: az ilyen rétegekkel kapcsolatos, konkrét kutatások is szegényesek még.) Minden további vizsgálódás számára jó elvi kiindulás azonban a szerzők ama megállapítása, hogy ma már nem érvényesek a „népi” és „városi” társadalmat élesen szembeállító szempontok. A „modernizáció” azonban semmiképpen sem jelenti különböző társadalmi és kulturális „csapdák” automatikus elkerülését, de a lokális fejlődés „mikrovizsgálatá"-nak mellőzhetőségét sem. Területfejlesztésünk és a falu önkormányzata című — ugyane lapszámban olvasható — írásában Lázár István Bakó Ferenc (akkor) sárospataki múzeumigazgatónak egy, az Ethnographia 1953-as évfolyamában megjelent dolgozatából indul ki, amely egy hajdani bodrogközi cselédek által alapított „szocialista falu”-val, György tarlóval foglalkozott. Bakó annak idején bízott abban, hogy a termelőszövetkezetivé lett falu tovább fejlődik. Lázár elmondja: „Györgytarló ma is létező község. Nagyobb annál, hogy Gyűrűfűvé olvadhatott volna, önálló életvitelre azonban nemigen képes. Fenntartójatulajdonképpen a tehetetlenség valamikori létrehozásának „holtsúlya”. Györgytarló azonban csak egy szemléletes példa arra, ami Lázárt valójában foglalkoztatja. Vagyis, hogy „1945 után a magyar parasztság, sőt a magyar társadalom egésze — nagyon kevesek kivételével! — olyan falut, olyan vidéket prognosztizált, az agrártérség olyan területfejlesztését képzelte el, amelynek alapja a kisparaszti magángazdálkodás, ezt feltételezi, ezt kell, hogy segítse”. A szövetkezesítés többször is törést szenvedett, még 1960 után is „váltóigazítás”-t kívánt, amíg a mostani helyzet — a fejlett és fejlesztendő „háztáji”-val — kialakult. Ilyen bonyodalmak között az 1945 után megindult, potenciálisan hosszú távú területfejlesztési folyamatok is nemegyszer „légüres térbe” futottak. A lendület adta holtmozgás sokszor „még mindig a régi pályákon fejlesztette” volna a falut, miközben a hirtelen jött és drasztikus változások kínálta új fejlesztési modell rögtönzött volt, túl sok utópikus, voluntarista vonást hordozott, túlságosan felülrőlkívülről jött ahhoz, hogy az amúgy is megzavart emberek körében egyetértésre és tevőleges támogatásra lelhetett volna”. Lázár István — elismerve az elmúlt évek sokféle korrekcióját — úgy látja, hogy az ilyenfajta, tehertételeket az agrár-területfejlesztés (és faluformálás), akár a külső tárgyi kereteket tekintjük, akár a létforma alakítását, máig sem tudta minden,ben leküzdeni”. Lázár István téma- és gondolatgazdag írása közvetlenül is kapcsolódik Fejős és Niettermüller dolgozatához, amikor felveti a városba került unokák és a falusi „öregszülők” viszonyát. Először „a búsongó néprajzosok meg a kabarétréfa-szerzők” vették észre, hogy ez az unoka — a faluba járva -- először a pad,lásra triászik, s mohón kutatja, amit „a falusi vének, mint hasznavehetetlen kacatot kidobtak”. Aztán a guzsalyok, szilkék, rézmozsarak — számtalan más, falusi eredetű régiséggel — „annyi dollárért keltek el odakünn, amennyi forintot idehaza nem adott meg értük egyetlen múzeumi intézmény sem”. Kettős szakadék alakult ki: elsőként a nemzedékek közötti. Vagyis „aki még talán maga is használta a régi falusi élet rekvizitummá vált tárgyait, egészen másként tekint rájuk, mint az, akinek az már nem használati tárgy, hanem esztétikai érték, a régiség, vagy a különlegesség — ritkaság adta kincs”. • A másik szakadék az „ősfalusiak” és a városba, vándoroltak között nem generációs, hanem „országok, régiók közötti”. Mert ha vitatkozni lehet is az archaikus tárgyak, köztük a falusi rekvizitumok gyűjtésének divatjáról, tény, hogy e rekvizitumok értéke „az elmaradott területeken alacsony, a fejlett részeken pedig mind magasabb”. .Lázár István úgy látja, e jelenség mögött mélyebb problematika rejlik, „mintsem, hogy csak a régi használati tárgyak, vagy a népművészet kérdéseire lehetne szűkíteni”. E problematika gyakorlati következményeihez tartozik az is, hogy számos üdülésre alkalmas hegy- és erdővidéken — így a Zempléni-hegység festői környezetű kis falvai, bán — még olcsón kaphatók, vagy volnának kaphatók ingatlanok, ám e helyeken a folyamat általában akképp, zajlik, hogy „egy-egy aprófalu előbb lerobban, s megindul lakosságának.. eróziója”, minthogy a „víkend-forradalom” hatása ide is elér. A potenciális vevők akkor jelentkeznek, amikor a telek olcsó még ugyan, a házak helyreállítása már sokba kerül. A szerző szerint az egész kérdéskör kulcsa egy mainál demokratikusabb és érdekérvényesítőbb tanácsrendszer. „Ceterum censeo: falut, legyen bármekkora,' helyi tanács nélkül hagyni — számomra képtelenség” — vallja a Valóság cikkírója. A. G. Magyar Nemzet Három miskolci tárlat VILT TIBOR szobrászművész alkotásaiból rendezett kiállítást a Miskolci Galéria. A nagy terem a majdnem legutóbbi tizenöt év (1964—79) között készült művek keresztmetszetétadja; a hátsó helyiség a korai Vilt Tiborra oly jellemző fejszobrok sorát mutatja be. Ami az újabbkori keresztmetszetet illeti, jó érzékkel válogatott a műteremben és a Nemzeti Galéria tulajdonában levő szobrok között a kiállítást rendező Baranyi Judit, és meglepően — bár logikusan — csoportosította a műveket a bejárat két oldalán. .Bal kéz felől a szigorú kategóriák hármashangzata, három elvont törvénytevője, bronzból is, vasból is — jobb kéz felől pedig egy figurális alkotás, melynek címe Arly-szimbólum, egy alighanem Muszáj-Herkules szobra fogad; kis mérete ellenére is hatalmas energiájú. Tévedne, aki azt hinné, hogy ez utóbbi a régebbi, ellenkezőleg: a Kategóriák1966-os, az Ady-szimbólum tíz évvel későbbi, jeléül annak, hogy egy olyan szuverén művész, mint Vilt Tibor, témájától teszi és hangulatától teheti függővé, mikor milyen felfogásban alkot. A figurális soron a Kis kígyós figura, mintha a Laokooncsoport kínját idézné fel egyetlen alakba sűrítve; a kígyóktól már földre kényszerítve is küzd meg és bosszúért liheg — mélyértelmű történelmi szimbólum, az európai kultúra öröksége és jelképe. A Magány című kisbronz férfialakja egyedül van aföldgolyón, rokonai, csak Giacometti távoli férfifigurái, rideg szomorúságukban. Az absztrakt művek látszólagos zordságuk ellenére is játékosak, mert" talányosak. A Satu-ban is emberarcot láttató, az Ülő alakot is satu-formán, önmagába befogó és ehhez hasonló művek sorozata a gépelemeket humanizáló művész látásmódját .SZuggerálja,aglja tovább pezolnék. Ellentételük az 1952-ben készült, az emberarcút gépies idorhbá dehumanizáló közöny, ez a blazírtsúgóban felháborító, pompásan jellemzett kockafej. A művészi kezdetekről ad számot, mint már említettem, a hátsó teremrész. Itt van az 1927-es fekete bronz Gyermekfej, a mester óegyiptomi kőfaragóktól tanult összefoglaló mintázásában, itt a hasonlóan nagyvonalú Bányászfej, 1933- ból, melynek anyaga, az ólom, újra meg újra szívesen választott matéria Vilt Tibor életművében. S a többi kitűnő portré közt itt a Gyermeki és háború után 1946-ból, ez az átélt rettenettől gödreibe visszahúzódó szemű jelképe egy nemzedéknek. Ám, ha közelebb lépünk hozzá és azután visszasétálunk a hat évvel későbbi Közöny-szobrocskához, a megformálásban a két mű stíluskülönbsége ellenére is számos azonos vonást fogunk felfedezni. Mert a mintázó kéz indulatától függ, szánalmat kelt-e egy odavetett hajtincs egy koponyán, avagy viszolygást. PLEIDELL JÁNOS festőművész kiállítását a Képcsarnok Szőnyi István-termében láthattuk — az eladótérben (ahogy manapság az üzlethelyiséget nevezik), és fent a galérián, valamint az amögött kialakított teremben. A széttagolás természetesen nem tesz jót egy tárlatnak, szerencsére ez az anyag olyan egyöntetű, hogy a lépcsőn járás sem zökkenti ki az érdeklődőt. Aba-Novák Vilmos tanítványa volt Pleidell János, és a színei, a színessége mind a mai napig őrzik is a szellemujj nyomát. A vörös föld Csopakon, a vörös sziklák a Taorminai-öbölben, és a mélykék tengeröböl itt is, Sorrento lila hegyei alatt is, aztán a szemkápráztatóan fehér falú házak tetejének napsütötte cserépszíne, a ciprusok és pineák érett zöldjéről nem is szólva... De talán még mindezeknél is jellemzőbbek Pleidell János új tájképeire a színes felhőgomolyok a Balaton-felvidék tájai felett, jugoszláviai tengeröblök felett, sőt, az egyik olasz tájkép, az alighanem legjobb Fehér kolostor konstruktív tömbjén túl egy kúp alakú hegy — gyanítom, hogy a Vezúv — fölött is rózsafelhők gomolyognak ... Más képein a Nap hevének körkörös sugárzása foglalkoztatja, s e festői programról tudósítanak képeimes is: Tükröződés, Fényözön, Delelő, Ellenfényben és így tovább. Pleidell János számára szín az egész világ, de nem mindig sikerül lelket lehelnie a színekbe. Egyik-másik képe csak dekoratív színfoltok összessége, nem több. ÁCS ISTVÁN személyében helybéli fiatal grafikust mutat be a Mini Galéria, s nem érdemtelenül. Szép, tiszta rajzolatú munkái és az azokban kifejeződő közlendői egyaránt érdemesek figyelmünkre. Mert van új mondanivalója akár olyan elcsépeltnek vélhető témakörben is, mint a Tiszteletadás Cervantes előtti rajzán az elmúlás-és a mégis-öröklét tömör kifejezését adja mindössze háromelém segítségével: az egyik Don Quijote viharvert kalapja, a másik egy napraforgó bokor, mely már kivirágzott a kalap peremén, a harmadik egy csontkéz, mely a kalapot mégis magasba tartja, öniróniája is van, megnyilvánul önarcképén, melyen egykori romantikus festők módjára, fezzel ábrázolja magát, de a fezen bányászjelvény van, s az ő kockás ingén ott virít, mint márkajelzés : a személyi szám ... Stiláris jegyeik alapján Ács István rajzai a mai magyar grafika új mesterei közül olykor Szemethy Imre látszólag szeszélyesen szétdobált motívumkezelésére, máskor Almássy Aladár szubjektív logikájú képszerkesztésére emlékeztetnek. De erről a kapcsolódásról csak azért érdemes szólni egyáltalán, mert az olvasó tájékozódását mégis csak elősegítheti az esetleges elődök vagy lehetséges társak megemlítése. Ács Istvánnak azonban saját mondanivalója van. Ember Mária PESTI VIGADÓ Vigadó tér 2., KAMARATEREM 1983. március 19-én, szombaton, este fél 1 órakor „ÍGY RETTEN... JÓ EGYÜTT...” GÉCZY DOROTTYA és TAHI TÓTH LÁSZLÓ előadóestje A zongoránál: FÁY ANDRÁS és SZENTIRMAY ÁKOS HANGVERSENYTEREM 1983. március 27-én, vasárnap, este fél 8 órakor SANZONOK PILLANGÓSZÁRNYON NEMÉNYI LILI estje Zongorán kísér: Vj1111 REMÉNYI JÓZSEF,JP PKJ A műsort vezeti: MoZKMR RAPCSÁNYI LÁSZLÓ Jegyek válthatók (szombaton és vasárnap is) a Magyar Média jegypénztáraiban (Budapest VII., Lenin körút 9—11., telefon: 228-457, XIII., Balzac utca 12, telefon: 490-920), a Vigadó előcsarnokában, a Színházak Központi Jegyirodájában (Budapest VI. Népköztársaság útja 18., telefon: 120-000). Péntek, 1983. március 18. Elhunyt Zolnay Vilmos Zolnay Vilmos író, a Magyar Írók Szövetsége tagja 89 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt. Temetéséről később intézkednek. „Eddig ennyi a munkám — számol be 1977-ben, A láthatatlan póráz című, ravaszul kedves kutyaregénye fül- (kutyafül ?) szövegében —, de anynyi testi-lelki nyavalyám van, hogy minden bizonnyal száz évig fogok élni, s így talán behozhatom mulasztásaimat." Azonban nem élt száz évig, s „testi-lelki nyavalyái” azt sem igen engedték meg Zolnay Vilmosnak, hogy az elmúlt években behozzon valamit abból, amit mulasztásának érzett. Tény, hogy keveset írt, hogy későn kezdte el, pedig — erről ugyancsak az említett „fülszöveg”-ben vall — „írni sem tudtam még, máris író akartam lenni.” Tény azonban az is, hogy Zolnay Vilmos egész életében — fiatal korában is, amikor tisztviselő volt, és Devecseri Gábor irodalmi-baráti körének beltagja, és később is, amikor, mint rádiódramaturg és folyóirat-szerkesztő működött , annyi mindennel foglalkozott (például koncentrált, mohó olvasással), mintha tudatosan gördített volna akadályokat írósága elé. Időnként azonban kirobbant ez a csendes, elegáns, látszólag szenvtelen férfi, és mint hangjátékainak kedvenc hősei, ő is „lerántotta magáról azt a leplet, amelybe sokáig burkolózott", írt például — lassan, megfontoltan, új kiadások számára bővítve — egy egészen kitűnő esztétika-népszerűsítő könyvet, a Miért szép a szép?-et, hogy aztán hetek alatt kidobja magából azt a Trófea című ön- és közvádló regényt, ami tíz év előtt némi „botrány”-t kavart. A láthatatlan pórázban Pimaszról, az „őszpofájú” magyar vizsláról, valójában azonban önmagáról vall az író. Szinte mellékesen tudjuk meg ebből az érzékeny könyvből, hogy például gyermekkorát egy intézetben töltötte Zolnay, és hogy ezért nem elég most már neki semmi szeretet... Ha Thomas Mann művének Úr és kutya a címe, akkor Zolnay — persze, nem Thomas Mann-i rangú, de Thomas Mann-i bensőségre törekvő — könyvének Kutya és úr lehetne az alcíme. Pimasz és barátai, Pimasz és ellenségei határozzák meg „az úr” számára is, hogy mi az az életkor, amiben mozoghat, és amiből — akár akár, akár nem, akár holta árán is — előbbi. Utóbb ki kell törnie ... Devecseri Gábor annak idején „magyar literary gentleman”-nak nevezte Zolnay Vilmost — talán le is írta ezt valahol. Zolnay azonban — bár művelt volt, sokoldalú és a szó nemes értelmében elegáns is — nem elégedett meg ezzel a szereppel. Író akart lenni, író is lett, de folyton égette, hogy mennyit mulasztott. Most, tragikus halála után derül csak ki igazán, hogy vajon kialakult-e az a „láthatatlan póráz”, amely művét és emlékét a holnapokban is „sétáltatja”? ... A. Új sorozat is • Premier plán Premier plán címmel új sorozatot indított a közelmúltban a MAFILM és a Népművelési Propaganda Iroda. Céljuk az, hogy a nagyközönség a magyar filmek bemutatásával egy időben kapja kezébe az új filmmel kapcsolatos gazdag képanyagot, interjúkat, tanulmányokat, korabeli dokumentumokat tartalmazó köteteket, amelyeknek mind a kivitele, mind az ára segítheti a magyar filmek jobb megismerését. — A MAFILM stúdiófüzeteinek sikere adta az ötletet a sorozat megindításához — mondta a csütörtöki tájékoztatón Gervai András, a kötetek szerkesztője. — Azt szerettük volna, ha az ezekben a füzetekben megjelent információk, érdekességek a szakmán kívüli, szélesebb rétegekhez is eljutnának. A kiadvány természetesen, csak akkor jó, ha a nézők a film vetítésével egy időben, még a helyszínen megvehetik a köteteket. Nem minden filmhez készül majd ilyen könyv, csak azokhoz, amelyeknek háttéranyagából összeáll egy kis kötetnyi. A tervek szerint a kiadvány tartalmazza a film megszületésének történetét, az alkotókkal készült interjúkat, a filmi51 írott tanulmányokat és a korabeli, sokszor forrásértékű dokumentumokat is. Már megjelent az első két körtet, a Viadukt és a Mephisto. A legközelebbi tervek között egy Radványi Gézáról készített portrékönyv, majd Kardos Ferenc Mennyei seregek című filmjének ismertetője szerepel. A gyorsasággal és a pontossággal nincs is semmi baj. Gondot ez idáig csak a terjesztés okoz — hangzott el a tájékoztatón. A mozik és a könyvterjesztők még tartanak attól, hogy nyakukon maradnak a kötetek. Remélhetőleg hamarosan bebizonyosodik, hogy a gyors átfutási idővel, tíz-tizenkét ezer példányban készülő kötetek valóban hasznos eszközei a magyar film népszerűsítésének. h. k. NAPLÓ Budapesti életképekből kiállítás nyílt meg csütörtökön a Csontváry teremben. A Tavaszi Fesztivál eseményeihez kapcsolódó tárlaton olajfestmények, egyedi grafikák, sokszorosított művek , kortárs képzőművészek alkotásai vallanak a fővárosról. A kiállított művek a helyszínen megvásárolhatók. A bemutató március 31-ig tart.♦ Jazzműsor lesz pénteken és szombaton este 11 órakor a Corvin moziban. Fellép Pege Aladár, és nemzetközi együttese, a Benkó Dixieland, valamint a Johnny Tompson Singers.♦ A birminghami városi múrzeum anyagából kiállítás nyílt meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában. ♦ Dr. Auer Kálmán, a Gondolat Könyvkiadó ny. főszerkesztője, az MTI egykori munkatársa hatvanhatodik életévében elhunyt. Auer Kálmán egyik megteremtője volt a felszabadulás utáni modern magyar tudományos könyvkiadásnak, s emellett számos nagy jelentőségű orosz és német nyelvű történelmi monográfiát fordított magyarra. Temetéséről később intézkednek. Holló László, az 1976-ban elhunyt Kossuth-díjas festőművész portréiból rendezett kiállítás nyílt meg csütörtökön a debreceni Csokonai Klubban. A színházak pénteki műsora Erkel Színház: A trubadúr (Bérletszünet, 7) — Nemzeti Színház: Olympia (7) — Várszínház: Csiksomlyói passió (7) — Katona József Színház: A három testőr (7) — Madách Kamara: az este (8) Vígszínház: Házmestersirató (7) — Pesti Színház: Kőműves Kelemen (7) — Fővárosi Operettszínház: Cigányszerelem (7) — Zsebszínház: Zsuzsanna és a vének (fél 8) — Thália Színház: Velúrzakó (7) — József Attila Színház: Perriohon úr utazása (?) — Kamaraszínpadon: De jó szeretni (7) — Zárha Jó (de, fél 10). Hogyan? Tovább!! (fél 9) — Radnóti Miklós Színpad: A Spoon-Riveri holtak — Az utolsó tekercs (7) — Vidám Színpad: Szomorú vasárnap (7) — Játékszín: Négykezes (fél 9) — Józsefvárosi Színház: Férfiaknak tilos (7) — Budapesti Gyermekszínház: Kincses sziget (du. 3), Pantomim műsor (8) — Állami Bábszínház a Népköztársaság útján: Dani Bogárországban (du. 3) — a Jókai téren: Berzsián és Dideki (de. 10) — Multimedia Studió: Lézerofónia (fél 8) — Zeneakadémia: Liszt Ferenc Kamarazenekar (A Liszt Ferenc Kamarazenekar három hangversenye 3. fél 8) — Kisterem: Gyermán István hangversenye (Hegedűbérlet 5, fél 8) — Pesti Vigadó: MÁV-szimfónikusok (MÁV-bérlet B 8, fél 3) - Fővárosi Nagycirkusz: Cirkuszvaráza (du. fél 4 és fél 8).