Magyar Nemzet, 1983. június (46. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-09 / 135. szám

4 * Ankét a vízügyi szakemberképzésről A Gödöllői Agrártudományi Egyetemnek a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztésében betöltött szerepéről tanácskoztak szerdán Gödöllőn. Petrasovits Imre tanszékvezető egyetemi tanár, rektorhelyettes egyebek között elmondta: az utóbbi másfél évtizedben megnőtt a vízügyi szakemberek, s ezzel együtt a vízügyi szakemberképzés rangja. Tizenöt év alatt mintegy százan írták doktori disszertációjukat e témakörben. Az egyetem jelenleg is több kutatási programban foglalkozik a többi között az öntözés talajtani hatásaival, a racionális víz- és talajhasználat kérdéseivel. E munkában szorosan együttműködnek a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazóival. A kutatók részletesen megvizsgálták a vízügyi adottságokat, meghatározták a konkrét rendezési feladatokat, egyebek között a legfontosabb folyamszabályozási, tározóépítési tennivalókat. Magyar buszok Kanadában Kanadában is sikere van az Ikarus-autóbuszoknak. Az Amerikai Egyesült Államokban szerzett piaci tapasztalatok alapján, június 6-án az Ikarus és a Mogürt szerződést írt alá az Ontario Bus Industries nevű kanadai céggel csuklós Ikarus-autóbuszok végszerelésére és kanadai értékesítésére. Kanadában nyugat-európai cégek még nem adtak el csuklós autóbuszt, az észak-amerikai ország viszont ilyen járművekkel szeretné fejleszteni legnagyobb városainak tömegközlekedését. Az Ikarusnak nem ez az első sikere az Újvilágban; a kanadai program kiegészíti a kaliforniai Crown Coach-céggel már évek óta eredményesen folytatott együttműködést. Új utcanevek Budapesten Szerdán a Városházán ülést tartott a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A testület döntött több új budapesti utca elnevezéséről, illetve régiek nevének megváltoztatásáról. Az újpesti Petőfi Sándor, illetve Rónai Sándor utcát öszszekötő névtelen utcát Gács László újságíróról, a Magyar Rádió és Televízió volt elnökéről, az OTP egykori vezérigazgatójáról, az Árpád út és a Laborfalvy Róza utca közötti névtelen utcát pedig Latabár Kálmánról nevezték el. A X. kerületi Népliget egyik névtelen sétánya az Ifjúsági sétány elnevezést kapta. A XVI. kerületi sashalmi Bajcsy-Zsilinszky út nevét Batsányi János útra változtatták. Elnevezést kaptak Budafok zöldövezeti, nagyrészt családi házakkal beépített, eddig névtelen utcái is. Az elnevezések: Konzervgyár utca; Fülesbagoly utca; Sárgarigó utca; Mézesfehér utca; Kócsag utca; Rókales utca; Tűzliliom utca és Budatétényi utca. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága arról is döntött, hogy születésének 200. évfordulója alkalmából Simon Bolivárról, a dél-amerikai spanyol gyarmatok függetlenségéért folytatott küzdelem vezéralakjáról nevezik el a csepeli városközpont építésekor kialakuló, a lakótelep épületei által körülölelt parkot. Itt helyezik majd el a hadvezér és államférfi szobrát, amelyet Venezuela állam ajándékoz Budapestnek. Óbuda egyik új, 210 méter hosszú lejtős utcáját Erdőalja lejtőnek nevezték el. Szanálási munkásgyűlés a veszprémi építőknél Munkásgyűlésen tájékoztatták szerdán a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóit a szanálási bizottság vizsgálatainak eredményeiről és tanulságairól. Az 1982-es esztendőt ugyanis több mint 200 millió forintos veszteséggel zárta a vállalat, s ennek okait több hónapig elemezte a bizottság. Karikás György, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese — a szanálási bizottság vezetője — tájékoztatójában elmondta, hogy a vállalat kapkodva és túlzott kockázatvállalással reagált a gazdasági feltételek változásaira. Nem mérlegelte megfelelően vállalkozásainak súlyát és a vállalat teherbírását. A szanálási bizottság megállapította a vállalat vezetőségének felelősségét is, ezért az igazgató kinevezését meghatározott ideig szóló megbízássá minősítették. Igaz Endre, a VÁÉV igazgatója beszámolt a komplex intézkedési tervről, amelynek megvalósításával ismét gazdaságossá kívánják tenni a vállalat munkáját. Statisztika autókról, autózási szokásokról és a karbantartásról A Központi Statisztikai Hivatal felmérést készített a magángépkocsik számának növekedéséről, az autózási szokásokról, az üzemeltetési költségek alakulásáról. Eszerint a magántulajdonban levő személygépkocsik száma tíz év alatt több mint ötszörösére növekedett, 1981-ben meghaladta a másfél milliót. A múlt év végén, amikor már minden harmadik magyar család rendelkezett gépkocsival, az új autóra várók száma — bár csökkent az előző év végi 240 000-hez viszonyítva — még mindig megközelítette a 200 ezret. A vidéki gépkocsik átlagosan 12 029 kilométert tettek meg 1981-ben, a budapestiek pedig 11 734-et. Vidéken 9,1, Budapesten 14,1 százalékkal csökkent tíz év alatt az egy személygépkocsira jutó kilométerteljesítmény. Legtöbbet a szellemi foglalkozásúak autóznak, közülük is az állatorvosok: évi átlagban 22 100 kilométert. A statisztika képet ad a javítás és karbantartás gyakoriságáról, időtartamáról, a javítószervizek igénybevételéről is. A felmérés évében az autókat átlagosan négyszer-ötször kellett szervizbe vinni, eggyel több alkalommal, mint tíz évvel korábban. A javításra adott autók mintegy 30 százaléka 15 napnál rövidebb, csaknem 3 százaléka két hónapnál is hoszszabb idő alatt készült el. Az egyes gyártmányok közül a Moszkvics, a Skoda régebbi típusai, a Volga, a Warszawa és a Zaporozsec gépkocsik javítása vett az átlagosnál jóval hosszabb időt igénybe. A MAGYAR NEMZET OLVASOSZOLGALATÁNAK FOGADOÓRAI, CÍME: Budapest, Népszínház utca 24. 1081 Jogi tanácsadás hétfő 15 órától 18 óráig szerda 15 órától 18 óráig csütörtök 15 órától 18 óráig (kivéve a hónap első csütörtökét) péntek 15 órától 18 óráig minden hónap második és harmadik keddjén, 16 órától 0.30 óráig 31ní!w Nemzet A kétnyelvű szótárak mintájára Irodalmi topográfia készül Lengyel Dénes Irodalmi kirándulások című könyvével a kézben a patinás budapesti kerületeket vagy az ország szépséges vidékeit járva ráérezni arra, ami a házak és tájak arca mögött rejtőzik: a hely szellemére, a genius locira. Mert másként hat ránk egy városrész, vidék, ha tudjuk, irodalmunk nagyjai közül ki tapodta azokat a köveket, ahol járunk ... A kérdés az irodalomtudományt is foglalkoztatja: 1979- ben készítette el Bodolay Géza, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársa az írókkal és irodalommal kapcsolatos helyi adatok, hagyományok összegyűjtésének és feldolgozásának — tehát egy irodalmi topográfiának — a tervét. — Mi a célja egy ilyen munkának? — Használható kézikönyvet adni a szakemberek és a saját lakóhelyük irodalmi hagyományai iránt érdeklődők kezébe. Mint alapkutatás a topográfia azért fontos, mert az irodalom kutatójának rengeteg munkát megtakaríthat. A gyakorlati hasznát a következő példával is bizonyíthatom: előfordult, hogy le akartak bontani egy épületet, amelyben valamikor szállóvendég volt Petőfi. Ha ilyen munka áll rendelkezésre, akkor egyszerűen bizonyítani lehet a döntéshozó szerveknek, milyen védett értékről is van szó. Már a Petőfi Irodalmi Múzeum alapításakor felvetődött egy hasonló kötet gondolata. A körlevél kiinduló alapnak tekintette Vargha Balázs A magyar irodalom helyi hagyományai című könyvét. A tudományos igényű topográfiára a múzeum 1974-es évkönyvének egy cikke tett javaslatot, de ez is terv maradt. — Van-e jelentősége az életmű szempontjából, hogy egy író hol, mikor, mennyi időt töltött el? — Természetes, hogy például Vörösmarty életének bizonyos részletei, ma már kidönthetetlenek. Ám a tudománynak mindig is feladata volt, hogy az adatokat a lehető legpontosabban, legteljesebben tárja fel. Mert ha egy kávéház egy író kedvenc tartózkodási helye volt, akkor ez a kapcsolatai matt valhat nem elhanyagolható adattá. Persze, minden részletnek a mű felé kell vezetnie. Az adatok felkelthetik az érdeklődést az író munkássága iránt, s időnként új útmutatást nyújthatnak a kutatás számára is. — Például a pápai kollégium régi és mai öregdiákjainak neve serkentő hagyomány lehet az ott tanulók számára, de ehhez előbb össze kell gyűjteni ezeket a neveket. — Hogyan épül fel a kézikönyv? — Bevallott szándékunk, hogy a munkából majd egy „uj. Szinnyei” (Magyar írók élete és munkái Bp. 1891—1914) szülessék. Ebben a kétnyelvű szótárak mintájára írók illetve helységek és utcák szerint is visszakereshetők lesznek az adatok. Tehát Arany Jánosról a debreceni kollégiumnál csak annyi szerepel, amennyi az ott töltött időre vonatkozik, az Arany János címszónál viszont születésétől haláláig valamennyi hely, ahol megfordult. Az 1772 előtti korszakból minden nyomtatott mű szerzőjét felveendőnek tartjuk, 1848 után viszont csak azokkal foglalkozzunk, akiknek legalább egy kötetük vagy egy kötetre való írásuk megjelent nyomtatásban. A magyarországi latin, német, szlovák, horvát, szerb, szlovén, román és más nyelvű irodalom topográfiai feldolgozása is beletartozik a gyűjtőmusikába. Fontos lenne a külföldi írók adatainak fel- vétele, akik bizonyos időt országunkban töltöttek. Saját adatközlésük alapján a mai írók is szerepelnének a kötet- ben. Addig is, amíg a nagy lexikon megszületne, az idő- közben összegyűlő anyagot a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában megjelenő füzetekben adnánk ki. — Kik végzik a gyűjtést? — A Petőfi Irodalmi Múzeum adja a tudományos hátteret, kutatói részt vesznek a munkában. Különböző folyóiratokban, lapokban megjelent a kutatástervezet és a gyűjtési útmutató. A vártnál kevesebben jelentkeztek. Mivel a Hazafias Népfront Honismereti Bizottsága annak idején sikerrel karolta fel a dűlőnevek gyűjtését, most is hozzájuk fordultam. A tudományos dolgozók, könyvtárosok, muzeológusok közreműködése mellett tehát számítunk a népfrontaktivistákra, nem mondanánk le a mozgalom-jellegről. A gyűjtést megyékre bontva, egy egy ottani szakember irányításával végzik. Csongrádban Péter László, Veszprémben Harmath István, Szabolcs-Szatmárban Katona Béla fogja össze a résztvevőket. Bizonyos anyagi háttér nélkül mindez nem megy, hiszen egy helytörténeti kutatással foglalkozó pedagógus számára kifizetődőbb, ha a fellelt adatokból cikket közöl a helyi lapban, s érte honoráriumot kap. Éppen ezért szeretnénk az ilyen kutatásokra rendelkezésre álló összegből támogatást kérni. Az erkölcsi elismerés érdekében minden közreműködő nevét feltüntetjük a megjelenő kiadványokban. Amatőr jelentkezőktől is várunk anyagot, mert számos nyugdíjas foglalkozik helytörténeti kutatással, van, aki csak utcanevekkel, mások a temetőkkel, s ezek irodalmi vonatkozásai a gyűjtésben ugyancsak használhatók. — Mi a legsürgetőbb, s mi várható első eredményként?■ — A legfontosabb, hogy itt, a múzeumban elhelyezhessük a topográfiai gyűjtés anyagát. Magam szülővárosom, Pápa és az V. kerület anyagát gyűjtöm. Elképzelhető, hogy az előbbi anyag már ez évben nyomdakész állapotban lesz. Marafkó László ÉV Orgonahangversenyek a Kálvin téri református templomban JÚNIUS 3-TÓL SZEPTEMBER 23-IG HETENKÉNT hétfői, csütörtöki és pénteki napokon, este 8 órakor HAZAI ÉS KÜLFÖLDI MŰVÉSZEK közreműködésével. Jegyek válthatók az Országos Filharmónia Vörösmarty téri jegypénztárában, az üzemi közönségszervezőknél és a hangverseny kezdete előtt egy órával a helyszínen is. A nagy idegenforgalmi érdeklődésre való tekintettel ide is és a Mátyás-templomi hangversenyekre is szíveskedjenek helyüket mielőbb biztosítani! Csütörtök, 1983. június 9. Technika vagy mondanivaló Fiatal francia fotóművészek kiállítása Párizsban KORA TAVASSZAL a fiatal fotóművészek stúdiója Második címmel tárlatot rendezett a Várban, a Nemzeti Galériában. Néhány hónappal később a Centre National de la Photographie, az alig egy esztendeje alakult francia szervezet is megrendezte Párizsban a fiatal francia fotósok kiállítását Moins Trente, azaz a Harminc alattiak volt a címe. Szerencsés véletlennek köszönhető, hogy mindkét bemutatót megnézhettem, s így lehetőségem nyílt az összehasonlításra. Ne bocsátkozzunk most fejtegetésekbe a kiállítások résztvevőinek és anyagának kiválasztása körüli buktatókról, fogadjuk el, hogy a tárlatok a két ország fiatal fotográfusainak művészetéről nyújtott általános, reprezentatív összefoglaló képet. A magyar kiállításról annak idején kevés jót tudtam leírni. A fiataloknál természetes tapogatózások, kísérletezések között több volt a céltalan, spekulatív, művészieskedő kép, mint a következetes, a szakmai tudás elsajátításának igényére utaló útkeresés. A sok köldöknéző bölcselkedés láttán az ember, amikor az okokat keresi, hajlamos mentségként elfogadni — igaz, sajnálatos — tényeket. A fotósvilág információinak csak töredéke jut el hozzánk, a stílusoknak, törekvéseknek, nagy — vagy csak évekre felragyogó — neveknek jó, ha hírét vesszük. A két szakfolyóirat is erején felül teljesíti százágú feladatát, fotókönyvkiadásunk elenyésző, s ki tudja, mivel koordinált. Nincsen fényképmúzeumunk, láthatatlanok azoknak a magyaroknak a fotói, akiktől egész Európa és fél Amerika tanult, mert lakat alatt őrzi azokat a fotóművész-szövetség. Igaz, mi mást is csinálhatna velük, pénz és felszerelés híján? Egyetlen fotógalériánk pedig hősies küzdelmet folytat önmaga elfogadtatásáért és fenntartásáért. (És akkor még nem szóltunk a technikai, anyagi nehézségekről. Nálunk ugyanis nem a fotós zsebén múlik, hogy milyen fényképezőgépet, objektívet, filmet vásárol, és hogy milyen körülmények között hívja, hívatja elő felvételeit.) Egyszóval mindezek ismerete azt a szorongató előítéletet szülte, hogy magamban majd pirulnom kell a francia képek láttán az összehasonlítás miatt. Szorongásomat csak fokozta, a hónom alatt levő a Almanach de la Photo '83., amely kereken negyven, fotókkal is foglalkozó könyvkiadót és 23 folyóiratot sorol fel. Párizsban 32 fotógaléria van és 21 múzeum őriz fényképgyűjteményt is. A fiatal francia fotográfusok helyzete tehát, ha figyelembe vesszük még azt a 13 egyetemet, ahol felsőfokú képzést nyerhetnek, összehasonlíthatatlanul jobb a magyarokénál — következésképpen képeik is jobbak kell legyenek. Persze, ha az információk lenyűgöző áradatától és a lehetőségektől megzavart fejemet inkább szerény művészettörténeti és művészetesztétikai ismereteim felidézésére használtam volna előbb, mintsem vulgáris babonák számokkal való alátámasztására, már a bejáratnál tudhattam volna azt, amit a képek később csak igazoltak: a fiatal francia fotográfia sem áll magasabb szinten, mint a magyar. Ezt nyugodt szívvel kijelenthetem a látottak alapján. De hát mitől is lehetne jobb? CSAK A TECHNIKÁT lehet eltanulni,,a mondanivalót soha. Az emberről nem tudhat többet egy francia, mint egy magyar, s ha mégis, hát a nemzetisége lényegtelen. Ha a művészet funkciót talál magának, ha tudja, mi módon, és hogyan akar hatni, mit akar közölni a világgal, akkor minden külső, technikai elem és ismeret eszközzé válik a kifejezés érdekében. Az üresség jelei — újra csak a kiállítás bizonyossága alapján — ugyancsak nemzetköziek. Claude Postel összeragasztgatott képei, amelyek csupán nagyszámú fotót, éles ollót, és jó minőségű ragasztót, no meg türelmet igényelnek, ismerősen köszönnek vissza. Csakúgy, mint Eric Fayolle montázsai, „az éppen olyan, mintha más anyagból lenne”, a világ képző-, iparés festőművészete harmadik vonalba tartozó „alkotóinak” nagy „találmánya”. Ismerős a segédeszközök használata is: David Boeno portréi nem elég kifejezőek, ezért különféle objektívekkel „megbolondította”, kitágította a hátteret. Csak hát ettől a portrék még nem lettek jobbak. A FRANCIA kiállításon 23 fiatal művész képei láthatók. Négyen kaptak díjat: Pascal Dolémieux, Patrick Faigenbaum, Ariadne Hourcq és Bernard Baudin. Talán nem felesleges leírni és megjegyezni a nevüket. Nem lehetetlen, hogy valamely fotókiállításon — talán a Műcsarnokban — egyszer találkozunk műveikkel. Van véleményük a világról, s ezt mások számára érthető nyelven, biztos szakmai színvonalon, egyéni módon köztik. Dolémieux inkább a riporteri, Faigenbaum talán a festészettől kölcsönzött kompozíciós nyelvet használja fól. Baudinnak kitűnő szeme van az ellentmondások, az utcai furcsaságok, karakterek megragadására. A fotográfia nyelvét legbiztonságosabban azonban a díjazottak csoportjának egyetlen nőtagja, a 24 éves Hourcq használja. Ők négyen már sejtenek valamit abból, amit a magyar Flesc Bálint, Szerencsés János, Tóth György, Balla András és újabb sorozataiban Stalter György is érez. Abból, amit Thomas Mann a Doktor Faustusban így fogalmaz meg. ..a művészet mindig leveti a művészet látszatát”. Hajdú Éva Szentendrei nyár Huszonötödik évadjához érkezik az idén a Szentendrei nyár rendezvénysorozata. A skanzenben egész nyáron népi mesterségek bemutatóit tekintheti meg a közönség, június 19-én pedig a művelődési központ előtt, kirakodóvásár lesz. A Templomtéri sokadalom elnevezésű népművészeti kirakodóvásárt július minden szombatján és vasárnapján tartják. A Szentendrei Teátrum az idén is a Három a kislányt tűzi műsorra júliusban, valamennyi szombaton és vasárnap. A Nosztalgia Kávéház június 16-tól „nosztalgia kabarét” rendez a késő esti órákban. A gazdag zenei program — egyebek mellett — a Vujicsics együttes, a svéd Malmö Brass Band és a Lübecki Szimfonikusok fellépését kínálja. Avar rovásírásra bukkantak Régészeti szenzációt hozott a Szarvas melletti avar kori temető feltárása: Magyarországon elsőként az egyik sírból avar rovásírásos szöveg került elő. A nyolc centiméter hosszú, téglalap alakúra csiszolt csont tűtartó négy oldalán összesen 58 írásjel látható. A hazánkban eddig előkerült avar csontleleteken előfordult már rovásjegy, de egy-egy tárgyon egy-két, legföljebb négy rovás található. Az ötvennyolc jel a szakemberek szerint rovásírásos szövegnek tekinthető, melynek megfejtése egy sor tudományos kérdésre adhat választ, például arra, hogy azonos-e, vagy rokonságban van-e az avar rovásírás a magyar (székely) rovásírással, s hogy milyen nyelven beszéltek az avarok. Ha ez utóbbi tisztázódik, választ kaphatunk arra, hogy az avar—magyar azonosság, illetve folytonosság hipotézise mennyiben felel meg a valóságnak. A Szarvason két hónapja tartó ásatás során eddig 173 sírt tártak föl, s még hatvanhetven van a temetőben.