Magyar Nemzet, 1984. november (47. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-21 / 273. szám
a Nászajándék A lapunkban is megjelent hirdetmény szerint a szilloda- vállalat 50 százalékos kedvezményt nyújt egy hónapnál „fiatalabb”, vagy 50 évesnél régebbi házaspároknak. És hozzáfűzi: Amennyiben vendégeink a nászútjukat köttető egy évtenbelül. .. bemutatják a trónörökös születésének igazoló okiratát, úgy gyermeküket névadó ajándékban részesítjük.” Hurrá! De az aranylakodalmas kategóriában bízvást Osvár-díjra is felterjeszthetnék a vendégeket. —a a— Az SZKP KB mellett működő társadalomtudományi akadémia, a szovjet tudományos akadémia, a szovjet kulturális minisztérium és a filmművészeti állami bizottság rendezésében nemzetközi tudományos tanácskozás kezdődött kedden Moszkvában. A konferencia munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Kuba,Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Vietnam pártjainak képviselői, tudományos kutatóintézeteinek vezetői, ismert tudósok vesznek részt. — Elhunyt Nyikolaj Tomsz■kij szovjet szobrászművész, a szovjet képzőművészeti akadémia volt elnöke, több magas állami kitüntetés birtokosa. A kiemelkedő művész és közéleti személyiség nekrológját Konsztantyin Csernyenko és az SZKP, valamint a szovjet állam más vezetői írták alá. Súlyos balesetek-aU!«It , . i • ***■ Geglédbercel lakatlan terüetén kedd reggel összeütközött egy autóbusz és egy kamion. A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat budapesti leányvállalatának munkásokat szállító busza, amelyet Kovács Mihály 30 éves jászladányi lakos vezetett, egy meghibásodott teherautót kerülve tért át az úttest bal oldalára és ott összeütközött Beitelbeck István 34 éves vecsési lakos vezette kamionnal. Az ütközéskor a busz árokba vágódott, három utasa, valamint a kamion vezetője súlyosan megsérült. Hét könynyebben sérültet az elsősegélynyújtás után hazaengedtek. Az anyagi kár mintegy háromszázhetvenezer forint. A baleset ügyében folyik a vizsgálat.★ Két személyautó karambolozott Győr külterületén, mivel Dmitrij Dobrosavljevic 35 éves jugoszláv állampolgár urovicai lakos járművével áttért az úttest bal oldalára, S nekiütközött egy szembejövő kocsinak. Violetta Dobrosavljevic ötéves kislány kórházba szállítása után belehalt sérülésébe, a jugoszláv autó két utasa életveszélyesen, a vezető és egy másik utas pedig súlyosan megsérült. A vétlen személykocsivezető és két utasa ugyancsak súlyosan megsérült. A vizsgálat eddigi adatai szerint a jugoszláv autós szabálytalanul előzött. A zajcsökkentő eszközök fejlesztéséről kezdődött országos tanácskozás kedden az MTESZ székházában. A konferencián elsősorban a közlekedési és az ipari zajártalmak megelőzésének lehetőségeit vitatják meg. A keddi napon a tanácskozáson részt vevő hazai, valamint angol és francia zajcsökkentési kutatási eredményekről hallhattak ismertetést. A szovjet mikroelektronika legújabb berendezéseit bemutató kiállítás nyílt kedden Győrött, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán. A kiállításon látható a többi között egy számítógép, amely percenként ötszázezer művelet elvégzésére képes. Az új számítógépek rövidesen nagyobb, számban jelennek meg hazánkban. EZ IS STATISZTIKAI TÉNY . Persze, a magyar ember örömében vagy bánatában nem statisztikai évkönyvet vesz! (Brenner György rajza) — A Magyar Reumatológusok Egyesülete november 22. és 24. között Kecskeméten, a tudomány Házában tartja vándorgyűlését, amelynek keretében kerül sor az egyesület évi közgyűlésére is. — A barcelonai magyar filmhét nagy sikerrel zárult, jelentik Madridból. A katalán fővárosban az elmúlt évek magyarországi filmterméséből tizenkét alkotást mutattak be, s Kézdi Kovács Zsolt és Gazdag Gyula rendező több előadást tartott a magyar filmgyártásról. Csavlek Etelka ária- és dalestje pénteken (november 23-án), este 7 órakor kezdődik a Vigadó kamaratermében. Az Operaház magánénekesnőjének beszélgetőpartnere Baranyi Ferenc lesz, zongorán kísér Patkó József. A műsor hallgatói megtekinthetik Csavlek Etelka kerámiáit is; ezeket a kamaraterem előterében állítják ki. — FölROBBANT EGY FOLYÉKONY GAZT tartalmazó tartálykocsi hétfőn Mexikóvárosban, az Iinigas Vállalat egyik elosztótelepén, majd még négy nagy tartály, amelyekben csaknem 11 millió liter folyékony gázt tároltak. A lángok átterjedtek a Petraleos Mexicanos vállalat telepeire, és a közelben fekvő városnegyedre is. Nem végleges adatok szerint a gázrobbanások és a tűzvész következtében legalább négyszáz ember meghalt, s a sebesültek száma több mint ezerötszáz. A városrész lakói, csaknem háromszázötvenezer embert ki kellett telepíteni. — Az MTI 1984. november 18-án kiadott hírében, — amely a Szentesi József 18 éves telepvezető ellen üzérkedés alapos gyanúja miatt indított rendőrségi eljárást ismertette — téves tájékoztatás alapján szerepelt a Délpesti ÁFÉSZ neve. A gyanúsított a vizsgálat megkezdésének időpontjában a Dél-Pest megyei ÁFÉSZ alkalmazásában állott. — Jubileumi fotósorozat: hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulója alkalmából negyven lapból álló fotósorozatot adott közre az MTI propaganda főosztálya. Az ünnepi megemlékezésekhez, faliújságokhoz, tablókhoz felhasználható fotók 1944. március 19-től, az ország nézet megszállásától napjainkig követik nyomon hazánk történelmét. — A Szputnyik új száma gazdag tartalommal megjelent. Vezető helyen közli a folyóirat „A világűr sorsa — a világ sorsa” című cikkét. A Nemzetközi élet rovatban jelent meg „Az Indiai-óceán legyen a béke tengere” című írás, valamint az „Atomháború és időjárás” című cikk. A Vaszak Budapesti Baráti Köre november 25-én, szerdán 17 órakor összejövetelt tart a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. A találkozón a felépült szombathelyi képtárról és annak tervezett programjáról adnak tájékoztatót a Képtárépítő Egyesület vezetői. A TELEVÍZIÓ műsora 8.23 Tévétorna 8.30 Iskolatévé 9.40 Delta Tudományos híradó (ism.) 10.03 Húzd ki magad, Delfina! Jugoszláv film 11.40 Képújság 14.35 Iskolatévé (ism) 16.15 Hírek 16.25 Zeman őrnagy Csehszlovák film Kálvária 17.45 Képújság 18.00 Pulzus Könnyű, zenei panoráma 20.00 Fórum 21.35 Televíziós rendező portrék Zsurzs Éva 22.35 Tévéhíradó 2. MCSOB 17.45 Perpetuum mobile Uralom 18.25 Képújság 18.30 Szaldó II. rész 19.10 Nas Ekran Szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsor FF 19.30 Párizsi zsánerképek Francia rövidfilm Könyvkereskedők a Vogézek terén (ism.) 20.00 Én, te és a telihold NDK-tévéfilm 21.15 Tévéhíradó 21.40 Iskolák a főváros árnyékában Riportfilm 22.10 Képújság Magyar Nemzet A Weiner Leó nevét vette fel kedden a fővárosi, XI. kerületi állami zeneiskola. Az ünnepségen, amelyet az intézmény tanárainak és növendékeinek, valamint a Weiner Leó Emlékbizottság tagjainak részvételével a MOM Szakasits Árpád Művelődési Házban tartottak meg, Banda Ede Kossuth-díjas kiváló művész, a Zeneművészeti Főiskola tanára emlékezett a névadóra, a magyar zeneművészet kiemelkedő alakjára, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerzőre. A rendezvény az iskola növendékeinek Weiner-művekből összeállított hangversenyével zárult. — Elhunyt dr. Gyulay Zoltán újságíró, az egykori Estlapok, Új Nemzedék, Kis Újság és más lapok volt munkatársa, életének 88. évében, november 19-én. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 6-án, 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Az elhunytban munkatársunk, Gyulay Zoltán, az édesapját gyászolja. Bánhidi László színművész temetése november 28- án, szerdán, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben, közli a Thália Színház és a Magyar Színházművészeti Szövetség. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, dr. Szabados Daisy elhunyt. F. hó 20-án, csendben eltemettük. A gyászoló család. — Minden külön értesítés helyett, ezúton tudatom mindazokkal, akik szerették, hogy dr. Czirfusz János ny. gimn. tanár elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben. Részvétnyilvánítást kérem mellőzni. özvegye. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Acsády Árpád agrármérnök a Monon Ag. ny. igazgatója meghalt. Hamvasztás utáni búcsúztatása nov. 27-én, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Acsádyné Pénzes Borbála. Bp., 1024., Petrezselyem u. 5. — Fájdalommal tudatom, hogy férjem Rácz Zoltán, Észak-Magyarország ismert labdarúgója. Cínyi, a Pannónia Vendéglátó Vállalat nyugdíjasa. 1984. nov. 15-én elhunyt. Gyászolja felesége Márton Lenke, leánya Marika és családja Los Angeles, testvére Béla, sógornői, unokahúgai és öccsei, barátai. Emlékét örökre megőrizzük. — Köszönetnyilvánítás! Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik testvérünknek, nagybátyánknak, örsy Árpádnak végtisztességén megjelentek, és részvétüket nyilvánították. A gyászoló család. — Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, közeli és távoli ismerősöknek, akik feleségem, édesanyánk, dr. Csomó Istvánné elvesztése feletti bánatunkban osztoztak, részvételükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Dr. Csomó István, Zsuzsa és Ildikó. " SZOKVÁNYOS CSAPADÉK Változásra lehet számítani a Kárpát-medence időjárásában: északnyugat,, észak felől az eddiginél hidegebb és szárazabb levegő érkezik. Újabb esők,, záporok várhatók, de az északnyugati megyékben már havas eső, hó is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke a hidegebb levegővel elárasztott északnyugati megyékben kevéssel 0 fok felett, máshol 5 fok körül várható. Az estihőmérséklet 21 órakor országszerte mínusz 1, plusz 4 fok között alakul. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 128 centiméter volt Európai városok, fővárosok szerdára várható legmagasabb nappali hőmérséklete: Athén 18 Belgrád 8 Berlin —1 Bécs 1 Budapest 4 Bukarest 3 Kijev —3 Leningrád —5 London 9 Madrid 16 Moszkva —4 München 4 Oslo 1 Párizs 10 Prága 2 Róma 17 Stockholm —2 Szófia 8 Varsó —1 Ítélet hatályon kívül Újratárgyalják a szolnoki gyermekgyilkosság ügyét Kedden reggel a Legfelsőbb Bíróságon, dr. Kulnyár László kihirdette a jogerős ítéletet a szolnoki gyermekgyilkosság első fokon halálra ítélt gyanúsítottja, a 48 éves Magda János ügyében. A Legfelsőbb Bíróság az első fokon eljárt Szolnoki megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és elrendelte új eljárás lefolytatását. A vádlott előzetes letartóztatását az új eljárásig meghosszabbították. Az új tárgyalást a Fővárosi Bíróságon kijelölésre kerülő büntető tanács tartja meg. Az ítélet indoklásában dr. Kulnyár László a szó szoros értelmében ízekre szedte az első fokú ítéletet, amely közvetett bizonyítékok láncolata alapján született. Eszerint a vádlott október 25-én délután fél hat előtt pár perccel az iskolából hazafelé igyekvő Nagy Mariann hétéves kislányt megragadta, száját zsebkendővel befogta, és szexuális céllal az utca másik oldalán lévő izraelita temetőbe vitte. Ott egy tárggyal nyakszirttájon közepes erővel fejbe ütötte. A még élő gyermeket — bűncselekménye leplezése érdekében — egy síremlék 170 kg súlyú beton fedőlapjának elmozdításával a lap és a sírhant közötti 30 centiméteres üregbe rejtette. Oda helyezte a gyermek táskáját és tornazsákját is. A kislányra egy vastag márványoszlopot tett, ezután a sír fedőlapját visszahelyezte. A gyermek a légutak elzáródása miatt tíz percen belül megfulladt. A holttestet másnap délután találták meg a nyomozók. Bízón vitás alkonyatkor? A látási viszonyokat a Meteorológiai Intézet megkeresésével tisztázni kellett volna. Mindez nem történt meg. Meg kellett volna győződni arról, vajon a temető mellett kerékpáron elhaladó F.-né az úttól húsz méterre lévő személyt mennyire láthatta, megfigyelhette-e, utólagos azonosítására képes lett volna-e? Ezek nélkül F.-né vallomásának bizonyítékként való elfogadása megalapozatlan — hangoztatta a Legfelsőbb Bíróság végzése. Nem tisztázták kellőképpen a tanúk eltérő leírását a gyanúsított ruházatáról sem. Mindhárom elfogulatlan tanú fénykép alapján ismerte fel a gyanúsítottat. A fénykép alapján történt felismerés és körülményei az iratokból hiányoznak! A fényképekről való felismertetésben más zavaró tényezőket is feltárt a Legfelsőbb Bíróság. A meggyilkolt kislány édesanyja — aki soha nem látta a vádlottat — a fényképek közül Magdát választotta ki, mint gyermeke gyilkosát. Erre utólag azt mondta: Ösztönös dolog volt, ráéreztem mint anya” — de az is közrejátszott, hogy környezetében sokat beszéltek egy kopottas ruhás, rossz kinézésű sapkás férfiról. A neki bemutatott fényképeken, mint kiderült, csak a vádlott viselt sapkát.. . A titokzatos zsebkendő Az elsőfokú ítéletben nagy súllyal szerepelnek tárgyi bizonyítékok, mint például a vádlott tulajdonát képező zsebkendő, amelyből az áldozat vércsoportját mutatta ki a laboratórium. A vádlottal lefoglalt ruhaneműk között a Belügyminisztérium ORFK Bűnügyi Technikai Intézetében felbontott csomagban, egy szürke eszterházikockás pantallóból került elő a nyállal szennyezett zsebkendő. A vádlott lakásán 1983. október 28- án, tehát két nappal a bűncselekmény után lefoglalt ruhaneműk között, sem a lefoglalási jegyzőkönyvekben, sem a bűnjeljegyzékben nem szerepelt az említett nadrág, sem a zsebkendő... A kockás nadrágot csak az 1984. január 25- én kelt lefoglalási határozat tünteti fel. Az elsőfokú bíróságnak tisztáznia kellett volna, hogy ezek a bűnjelek, mikor, honnan kerültek lefoglalásra, miért nem szerepeltek a lefoglalási bűnjeljegyzékben, miért kerültek dokumentálásra csak hónapokkal később. „Ez a körülmény az ítéletet önmagában is megalapozatlanná tette — hangoztatta a Legfelsőbb Bíróságon dr. Kulnyár László —, ez volt ugyanis az a zsebkendő, amelyen a szakértői vizsgálat a sértett nyálától származó szennyezést talált, és amely a vércsoportokkal azonosítva megközelítő bizonyságot szolgáltatott arra, hogy a meggyilkolt kislány száját ezzel tapasztották be.” Ez volt az egyik legfontosabb bizonyíték. Ugyancsak helyszíni szemle lett volna szükséges annak bizonyítására, vajon a kérdéses sírkő fedőlapját milyen módon lehet elmozdítani, a csúsztatás milyen fogási mechanizmust és erőkifejtést igényelt volna. Nem vizsgálták a helyszínen, vajon Magda János, akit korábbi kézsérülése mozgásában korlátozott, erre képes lehetett-e. A bíróság bizonyítékul fogadta el az orvosszakértő vallomását, aki elmondta, hogy ő maga a márványlap elmozdítását sikerrel kipróbálta. Az elsőfokú bíróság ezt mint bizonyítékot elfogadta, holott erről helyszíni szemlén a vádlott vagy a vádlotthoz hasonló fizikumú személy révén kellett volna meggyőződnie. A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása szerint a megyei bíróság elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy mennyi időt vehetett igénybe a kislány behurcolása a temetőbe, elhelyezése a sírban. A Legfelsőbb Bíróságon ,39 oldalon indokolták a jogerős végzést Külön hangsúlyozták, hogy olyan esetben, amikor csupán közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre, a bizonyítékok láncolatában minden láncszemnek megalapozottan bizonyítottnak kell lennie. Baráti András Ellentmondásos vallomások Magda János mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy szerette a gyerekeket, előfordult hogy viccelődve puszit kért tőlük, más soha nem történt. A kihallgatott 150 tanú közül mindössze négy volt, aki azt állította, hogy a vádlott a bűncselekmény idején a helyszínen tartózkodott. A bíróság azonban figyelmen kívül hagyta azt, hogy a tanúk vallomása ellentmondásos volt. Az elsőfokú bíróságnak különös gondossággal kellett volna eljárnia, mindenre kiterjedő bizonyításról és a bizonyítékok részletekbe menő indoklásával kellett volna számot adnia. Különös jelentősége van az ügy fontos tanújának, É.-né vallomásának, amelyet a megyei bíróság elfogadott. F.-né a gyilkosság estéjén egy férfit látott kijönni a temetőből és október 27-én a rendőrségen elétárt fényképek közül határozottan Magda Jánost választotta ki. A nyomozati iratokban elfekvő vallomásokból viszont kiderül, hogy F.-né a bűncselekmény másnapján úgy nyilatkozott „már jó alkonyatkor a férfit csak kerékpárról láttam, egy pillanatra nem valószínű, ha újra látnám megismerném ...” A megyei bíróság — hangsúlyozta dr. Kulnyár László a jogerős ítélet indoklásában — a helyszín adatait sem értékelte. Elmulasztották a felmerült ellentmondások vizsgálatát, értékelését. Szerda, 1984. november 21.