Magyar Nemzet, 1984. november (47. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-22 / 274. szám

*­­**• ­— A Magyar Híradástech­nikai Egyesülés szerdán ta­nácskozást rendezett, amelyen részt vett Veress Péter kül­kereskedelmi miniszter. — A Miskolci Akadémiai Bizottság szerdán a sárospa­taki Comenius Tanítóképző Főiskolán tartotta ülését. A helybeli főiskola tudományos törekvéseiről dr. Földy Ferenc, az egri Ho Si Minh Tanár­képző­ Főiskola továbbfejlesz­tési lehetőségeiről pedig dr. Sziles László főigazgató tar­tott előadást. A Csehszlovák tűzoltók éle­tét bemutató vendégkiállítást nyitott meg szerdán a buda­pesti Tűzoltó Múzeumban Mi­­roslav Retisky tűzoltó ezre­des, a csehszlovák tűzoltószö­vet­ség föderatív bizottságának elnöke és Varga Károly tűz­oltó vezérőrnagy, a BM Tűz­oltóság országos parancsnoka. A kiállítás, december 20-ig te­kinthető meg.­­ Mezőgazdaság és urbani­záció címmel kezdődött két­napos tanácskozás szerdán­­Tokajban — Borsod, Heves és Nógrád megye urbanistáinak, építésügyi *és tervező szakem­bereinek a részvételével. — Anyaggazdálkodási kon­ferenciát rendez Szegeden a Szervezési és Vezetési Tudo­mányos Társaság. A szerdán délután kezdődött háromnapos rendezvényen mintegy hatszáz vállalati vezető, közgazdasági szakember vesz részt. — Bényi László festőművész Me­diterrán tájak című kiállítását úytáahosszabbították — november 28-ig látható a Csók István Galé­riában, (V., váci u. 25.). A színházak csütörtöki műsora Operaház: Balett-test (Harango­zó béri. 2. ea., 7) — Erkel Színház: Werther (3. béri. * 2. ea., 7) — Nén­igeti Színház: Volpone (7) — Várszínház: Csikszilyói passió­­:* -t— Katona József Színház: Me­­nnheülés (7) — Madách Színház: IWo­ssfs, kinek az élete? (7) — Ma­dách Kamara: Játék a kastély­ban . (7) — Hofélia (éjjel fél H) ■4 Fővárosi Operettszínház: A mi dai­rik szól (Offenbach bers. 2. ea., 1) Vígszínház: Merlin (fél ?) ) Jóesti Színház: Jóccakát, anya (IV. kerl. 2. ea., 7) — Thalia Szín­ház :Tóból is megárt a kevés (7) — Thalia Stúdió: Budapesti Ez- Az (fél itt) — József Attila­ Színház: A -ego nyár (7) — Vidám Színpad: S.iv.-y'OFú. vasárnap (7) — Kis Szin náci: a rím faragó (fél 8) — Radnóti Miklós Színpad: Ami a szerepeim­­ből kimaradt (7) — Jó­zsefvárosi Színház: Férfiaknak ti­­­tcos (7) — Játékszín: Mali néni (7) —­ Reflektor Színpad: A betűk Csöndjéhez. (8) — Budapesti Gyer­­mékszínház: Mátyás király juhá­­zs. fejű. 3) — Ódry Színpad: Ka­­baré (7) — Hököm Színpad a Gu­­t­enbere Müv. Otthonban: Szeretők a. hullám hosszon (8) — Egyetemi Színpad: a telibe viszonzott vá­­r' A­rmró* (9) — Állami Bábszínház­­ Tokai téren; a három kismalac­on­ 10) —­ a Népköztársaság útján: csaljiger.' a/ óriások földjén (du. 3^ Budai Vigadó: Tinódi Kama­­razenekar (Együttesek muzsikál­na^ 4. ‘fé! 3) — Rock Színház: A krónikás, (7. MOM). ­ A korszerű húsiparról, a modern húsipari gépgyártásról kétnapos országos tanácskozás kezdődött szerdán Győrött, a Technika Házában. A téma több mint száz hazai vezető szakértője a jelenlegi helyze­tet elemezte, s megjelölte a következő évek feladatait a UNESCO környezet- és természetvédelmi fotókiállítás nyílik Budapesten december 3-tól a TIT Természettudomá­nyi Stúdióban. A látványos tárlat ideje alatt a hónap vé­géig, a látogatók színes video- és audiovizuális műsorokat láthatnak. KÖZLEKEDÉSI MELLÉKÜZEMÁG — Utaspótló bábukat gyártunk ... (Vasvári Anna rajza) — Sárvár városközpontját elkerülő útszakasz építését ter­vezik, közölték a városi ta­nács vb. szerdai ülésén. Ily módon mentesíteni kívánják a városközpontot az átmenő gépkocsiforgalomtól. — Tersánszky Józsi Jenő ,,A harmadik fiú” című mesejátéka kerül színre a Népszínház Gyer­mekszínháza vendégjátékaként, november 24-én, szombaton dél­után­­4.30 és 17 órakor a Szak­szervezetek Fővárosi Művelődési Házában. (XI., Fehérvári út 47.). — Húsz százalékkal olcsóbban kirándulhatnak a Magyar Nemzet olvasói a Budapest Touristtal de­cember 2-án a Börzsönybe. Uta­zás autóbusszal. Útvonal: Buda­pest — Vác —* Szob — Nagybör­zsöny — Marianosztra — Kisinóc — Törökmező — Nagymaros — Vác — Budapest. Program: Utazás Vácra. Rövid pihenő. Szobon a Börzsöny Múzeum. Nagybörzsönyben a Szt. István-templom, a táj­ház, a mű­emlék vízi malom és a Bányász­templom, Márianosztrán a temp­lom megtekintése. Kisinócon erdei séta, Verőcemaroson látogatás a Gorka-emlékmúzeumban. Ebéd Kisinócon vagy Nagymaroson. In­dulás reggel 8 órakor a Roosevelt térről, visszaérkezés Budapestre kb. 18 órára. Kedvezményes rész­vételi díj 253.— Ft. A Magyar Nemzet ,,Honunk a hazában” ro­vata ezen a napon a Börzsönyről ad körképet. Jelentkezni lehet a Budapest Tourist bármelyik irodá­jában. — A Magyar Nemzet Kedvcsiná­lók Köre, a hazánk tájait bemu­tató rendezvényét november 26- án, hétfőn fél 8 és 8 óra között tartja a népfront és a Budapest Tourist közreműködésével. A prog­ram: tanácsadás belföldi üdülési, utazási kérdésekben; ismertető előadás vetítéssel a hazai tájak, vidékek látnivalóiról, program­­lehetőségeiről. A helyszínen az ország területére lehet jelentkez­ni üdülésre, körutazásra, a ven­dégek között a Budapest Tourist minden alkalommal utazási, utal­ványokat sorsol ki. A rendezvény színhelye a Hazafias Népfront székházénak klubterme (V., Belg­­rád rkp. 24.). A Gorsiumban befejeződött az idei ásatási idény. A szé­kesfehérvári István király Mú­zeum szakemberei feltárták a délkeleti és keleti saroktorony között húzódó falakat, az északnyugati saroktorony ma­radványait, s egy újabb nagy épületcsoport romjainak ki­bontását kezdték meg.­­ Magyar papírja Olaszor­szágba: a Lignimpex Külke­reskedelmi Vállalat kétszáz­nyolcvanezer űrméter cser-, tölgy- és gyertyánpapírfa ex­portjára kötött szerdán szer­ződést olasz partnerével, a Chimica del Friuli SpA Tor­­v­isciosa cégnek A szerződés ér­téke meghaladja az ötmillió dollárt.­­ EZERHÁROMSZÁZ TONNA FOLYÉKONY GAZ a rakománya annak az olasz hajónak, amely a múlt héten süllyedt el a jugo­szláv Sibenik közelében. A Brigitta Montanari különleges tartályai­nak veszélyes rakománya szivár­gás esetén a víz felszínére kerül­het, mérgezővé és robbanékony­­nyá válhat. A sibeniki rév-kapi­tányság ezért megtiltotta a hajó­­forgalmat 2,5 mérföld sugarú kör­zetben. A veszélyes rakomány sorsáról szakértői bizottság dönt. — Karácsonyi vásárt rendeznek, a VII., Madách Imre téren, ezért november 21-től december 28-ig lezárják a tévén az autóparkolókat. Az V., Aranykéz utcai parkolóház alapjának betonozása miatt csü­törtökön 15 órától szombaton 12 óráig a Régiposta utcában tilos be­hajtani az Apáczai Cseri János utca felől. Autóbuszok járnak csü­törtökön éjszaka 0.10 és 3.50 óra kö­zött a 6-os villamosok helyett a vonal teljes hosszában. 0.50 és 4.00 óra között a 28-as éjszakai villa­mosok helyett a Kápolna tér és az Új köztemető között. — SZEMÉLYVONAT GÁZOLTA HALAIRA Király József 28 éves budapesti lakost, a XVIII., Nagy­bányai utcai vasúti átjáróban. A szerencsétlenség ügyében rendőrsé­gi vizsgálat folyik. — Háromlábú csecsemőt szült a múlt héten Izraelben egy anya, aki — miután el­ső gyermekét nem tudta ki­hordani — hormontablettákat szedett. Mihelyt a gyermek elég erős lesz ahhoz, hogy altatásos műtétet végezhetnek rajta, leoperálják a jobb csí­pőből kinőtt végtagot. — HALÁLOZÁS: Tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy Szentesi Ferencné, szül. Metzger Anna, Bp., XV., Dugonics u. 39. alatti lakos, meghalt. Teme­tése november 26-án, délután fél 3-kor lesz a Rákospalotai temető­ben. Keresztlánya, Dobr­tvicsné.­­ — A gyászoló család és a TIT budapesti szervezete fájdalommal tudatja, hogy Horváthné lvancsa Andrea idegennyelvi szaktitkár folyó év november 4-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására november 29-én, délelőtt 19 óra­kor kerül sor a Farkasréti temető­­ben. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Margit nénénk, Schanzer Imréné­l hó 17-én elhunyt. Ham­vait f. hó 23-án pénteken fél 1 órakor a Rákoskeresztúri temető­­ben. (Kozma u. 6.) férje sírjában helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. X. — Köszönetnyilvánítás: Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik drága férjemet, Jámbor Alajost utolsó útjára elkísérték, akik virágot küldtek, hoztak, a kedves régi kollegáknak és mind­azoknak a barátoknak, ismerősök­nek, akik részvevő soraikkal fel­kerestek. Jámbor Alajosné. X — Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik édesanyánkat, özv. Talpos I­ászlónét utolsó út­jára elkísérték, vagy részvétüket kifejezve osztoztak fájdalmunkban. Talpos—Szabó—Wieser család. X — Temetkezési szolgáltatás! Gondjait átvállaljuk! Elintézhet mindent egy helyen! Kívánságára házhoz megyünk. ..Gyász" GM Temetkezési szolgálat, Vill., Má­tyás tér 4. 332-966. X A TELEVÍZIÓ műsora 8.60 Tévétorna 8.­45 Iskolatévé FF 9.25 Deltácska Az űrhajózás története FF 9.50 Hungária Kávéház — A hírlapíró és a halál Tévéfilm Krúdy Gyula elbeszélése alapján Parancsára, hadnagy őr Tévéfilm Bródy Sándor „Kaál Samu" című elbeszélése nyomán (ism.) 10.40 Képújság 16.40 Szovjet est­­ Bevezető 16.45 Rajzfilmek gyerekeknek 11.15 Kisfémek a Szovjetunióból A felfedező Szem­jon Gyezsnyov 17.35 Új örök fagy birodalma 18.50 Séta a Moszkva-folyón tu­l 18.10 Dal *83 InterVízió-átvétel Moszkvából 18.30 Szervei Kon­darcsuk '"",:"Por­tréfilm 20.00 Bevezető 20.05 A mozi Oroszországban Szovjet dokumentumfilm 21.00 Magánélet Szovjet film 22.55 A Leningrádi Filharmónia szimfonikus zenekarának hangversenye Schubert: IV. szimfónia 23.05 Tévéhíradó 2. MCSOR 18.10 Képújság 18.15 Játék a GYIK-műhelyben (ism.) 18.40 Telesport 19.15 Barangolás a művészetek tájain NSZK-dokumentumfilm Calabria 20.00 Boldogasszony ágya A szegedi körzeti stúdió műsora Dalok szöveg nélkül 20.30 Mendelssohn: Barettfi­lm (Hollandia) (ism.) 20.55 Tévéhíradó 21.15 Tudósklub A szociálpolitikáról 22.25 Képújság l\í(‘im?i­\o?|]zo( Csütörtök, 1984. november 22. Számok, tények Több mint kétezer­­ osztrák cég van már jelen az európai KGST-országok piacán, s szá­muk tovább nő; a nyugati pia­cokon fokozódó verseny miatt az osztrák vállalatok a közeli KGST-piac felé fordulnak, írja a Die Presse. A KGST-orszá­­gokba irányuló osztrák kivitel ez év első kilenc hónapjában 18,8 százalékkal nőtt, s értéke 27 milliárd schilling volt. Az import a tavalyi hasonló idő­szak 25,7 milliárdjáról 32,5 mil­liárd schilingre emelkedett. A teljes osztrák kivitel 11,8 száza­léka esik az­ európai KGST-or­­szák­okra­, az importban pedig arán­yuk 11,3 százalék. Magyar­­ország a Szovjetunió és az NHK után változatlanul Auszt­ria harmadik legfontosabb gaz­dasági partnere a térségben. (v. é.) A LEGKEVESEBB 152 HALÁLOS Áldozata van a kolumbiai ára­­rt­ásoknak, jelentette Genfben a katasztrófák áldozatainak megse­­gítését irányító F­NSZ-hivatal (I­NTRO). A kolumbiai kormány becslése szerint az áradások okoz­ta kár legalább négyszázmillió dollár. — Egyedülálló mesterséget folytat, tárogatókat készít Szé­kesfehérváron, Gyár utcai műhelyében Borka József gép­lakatos. A 77 éves mester nem­csak készíti, gyűjti is a tá­rogatókat; a legjobb mesterek műhelyeiben készült példányo­kat mondhat a magáénak. — A Vígszínház igazgatósága köz­li, hogy megbetegedések és az ez­zel összefüggő technikai okok miatt a pesti Színházban a Tangó no­vember 23-i, 25-i és 26-i előadá­sa elmarad, a 23-i jegyek január 18-ra, a 25-i jegyek január 6-ra, a 26-i jegyek január 14-re érvénye­sek vagy december 1-ig a váltás he­lyén visszaválthatók. — Pillér Sándor, a Tévéhír­adó népgazdasági rovatának vezetője 59 esztendős korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. — Dr. Fehér István nyugal­mazott rendőr alezredes 73 éves korában elhunyt. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása ka­tonai tiszteletadással novem­ber 27-én, 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Győrffy György színmű­vész temetése november 28- án, szerdán, délután 3 óra­kor lesz a Rákoskeresztúri te­metőben (X., Kozma utca 8— 10.) — közli a Nemzeti Szín­ház igazgatósága. Újabb hírek a mexikói gázrobbanásról A mexikóvárosi gázrobba­násról kiadott legutóbbi bel­ügyminisztériumi jelentés sze­rint a szerencsétlenségnek 490 halálos áldozata volt. Tíz­tizenkétezer embert ki kellett telepíteni a katasztrófa súj­totta városnegyedből. Szerdán kezdik meg a rob­banás körülményeinek hiva­talos kivizsgálását. „Nem való­színű, hogy a halottak száma jelentősen növekedne meg, mivel a kórházba szállított súlyos sebesültek megfelelő ellátásban részesülnek. Mind­azonáltal lehetséges, hogy néhány holttest még a romok alatt van” — hangzik a hiva­talos nyilatkozat. A sebesültek számát a jelentés nem adja meg, a mexikói Vöröskereszt szerint körülbelül háromezer emberről van szó. Az anyagi kárt húszmillió dollárra be­csülik. Villamosbérlete alapján fogták el a rablót A középkorú asszony, K. Jó­­zsefné azon a délutánon be­ment a XIV., Hungária kör­út egyik italboltjába, hogy mi­előtt a közeli házban levő la­kására tér, igyon valamit. Ész­re sem vette, hogy az italbolt­ban egy férfi figyeli. Ami­kor az asszony fizetett, az il­lető észrevette, hogy arány­lag nagyobb pénzösszeget vesz elő. Miután K. Józsefné kiment az italboltból, az őt szem­mel tartó férfi utánaeredt. Alig lépett be a nő a kö­vetkező ház udvarára, ami­kor a férfi utolérte. Leütötte az asszonyt, majd fojtogatni kezdte, közben kitépte kezé­ből táskáját, amelyben 1100 forint és iratai voltak ... A dulakodás közben azon­ban K. Józsefné letépte tá­madója zsebét, amelyből egy villamosbérlet esett ki. Az ügyben a XIV. kerületi Rendőrkapitányság indított nyomozást, majd, miután a rablás a főkapitányság hatás­körébe tartozik, átvették a vizsgálatot. A villamosbérlet­­ből kiderült, hogy tulajdono­sa, Csurkó Gyula 41 éves, többszörösen büntetett alkalmi munkás, s a bérleten levő fényképről a károsult nő fel­ismerte támadóját. A rendőr­ség Csurkót rövidesen elfog­ta és bár végig tagadott, a terhelő adatokat tekintetbe vé­ve a rablás bűntettének ala­pos gyanúja miatt letartóztat­ták. Ügyét vádemelési javas­lattal adták át az Ügyészség­nek. (ballal Krumplit hámozott , elvágták a nyakát A bűnügy gyanúsítottja a 33 éves Máté Istvánné, az ő háztakarítója. A kérdéses na­pon a délelőtti órákban barát­nőjével és B. András 31 éves festővel betértek az egyik kocs­mába. Iszogattak, majd dél­ben felmentek Máténé húgá­nak Lenin körúti lakására, hogy ebédet főzzenek. B. Andrást kvum­plihámo­­zással bízták meg. A konyha­­asztalon egy kés feküdt, a má­sik késsel a férfi a krumplit pucolta. Máténé, aki — mint később az orvosi vizsgálat megállapította — ideggyönge­­ségben szenvedett, és az elfo­gyasztott kismértékű alkohol is fokozta izgágaságát, kifogá­solta, hogy B. András túl vas­tagra szeleteli a burgonyát. Ami ezután történt, arra nézve eltérnek egymástól a vallomások. A férfi szerint Máténé kivette kezéből a konyhakést, és B. András nya­kához szorította. — Most megöllek — jelen­tette ki. — Nem mered — válaszolta a férfi. De az asszony merte. A kést végighúzta ,B. András nyakán, és kis híja volt an­nak, hogy a penge a nyaki ütő­eret­ nem vágta át, de így is életveszélyes sérülést okozott. A férfit a mentők a Trauma­tológiai Intézetbe vitték, ahol műtétet, hajtottak végre rajta. Máténé a BRFK vizsgálat osztályén azzal védekezett, hogy „hülyéskedésből” ejtett vágást a férfi nyakán. Máténét a rendőrségen elő­zetes letartóztatásba helyez­ték, az ügyét átadták az Ügyészségnek, ahol a gyanúsí­tottat szabadlábra helyezték, és életveszélyt okozó testi sér­tés miatt vádiratot adtak ki ellene. B. O. PÁRÁS, KÖDÖS IDŐ A változóan felhős, párás, többfelé ködös éjszaka után a nappali órákra nem vár­ható lényeges változás az or­szág időjárásában. Gyenge idő­járási front vonul át felhő­zetével az országon. Néhány helyen kialakul a nap folya­mán kisebb eső, de az elmúlt napok esőzéséhez képest je­lentéktelen lesz. A szél dél­előtt csak a Dunántúlon, dél­után már az Alföldön is több­felé megélénkül déli irány­ból. Az éjszaka kialakult köd általában feloszlik, de néhány szélvédett körzetben — így például északkeleten — egész napra is megmaradhat. A ko­ra délutáni órákra általában 5 fok körüli hőmérséklet vár­ható. Késő estére keveset csökken a hőmérséklet, 1—6 fok közötti értékre számítha­tunk. A Duna vízállása tegnap, szerdán, Budapestnél 130 cen­timéter volt, a víz hőmérsék­lete 6,2 fok. Európai városok csütörtökre várható maximális hőmérsék­lete: Athén 19 Belgrád 7 Berlin 6 Bécs 7 Budapest 6 Bukarest 8 Kijev —3 Leningrád —4 London 11 Madrid 16 Moszkva —4 München 5 Párizs 12 Prága 5 Róma 15 Szófia 10 Varsó 2 Elfogták a kék fényes betörőt A november 14-i Kék fény adásában a rendőrség a lakos­ság segítségét kérte Fekete Péter 38 éves, többszörösen büntetett, foglalkozás nélküli, budapesti lakos elfogásához, aki alaposan gyanúsítható nagy kárt okozó, több rendbeli betöréses lopás bűntettének elkövetésével. A rendőrség Feketét november 21 -én el­fogta és őrizetbe vette. Eljárás üzérkedés miatt A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság gazdasági rendészete eljárást indított üzérkedés bűntettének alapos gyanúja miatt Meggyes Nagy Tibor 60 éves kiskereskedő és Répá­si Lászlóné 44 éves szerviz­­munkás, dunavecsei lakosok ellen. A gyanúsítottak 1979 januárjától 1983 decemberéig Dunavecsén autóalkatrész­­üzletü­kben a különböző alkat­rész-értékesítő vállalatoktól kiskereskedelmi áron felvásá­rolt alkatrészeket húsz­-har­­minc százalékos felárra­ érté­kesítették és így mintegy hat­­mi­lli­ó-nyolcszázezer forint jog­talan haszonból jutottak.

Next