Magyar Nemzet, 1985. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-23 / 94. szám

6 1. Dalmát Néhány hónappal ezelőtt kollegámat (cs. n. i-t) egy ol­vasó kereste fel. Ebbe még nincs semmi rendkívüli, vagy feltűnő, hiszen nap nap után a legkülönbözőbb korú fér­fiak és nők lépnek be pana­szukkal bizonytalankodva, vagy javaslatuktól eltökélten a szerkesztőség ajtaján, (cs. n. I. olvasója sem keltett volna feltűnést, ha nem hozott volna magával egy fehér, feketepöttyös (dalmát) kisku­tyát. Ennél aranyosabb jószá­got én még nem láttam, pa­rányi volt és formás, virgonc és kedves, eleven Walt Dis­ney figura. Láttára mindent elsöprő rokonszenv támadt föl bennem. Odamentem az ol­vasóhoz, elkértem tőle a kis­kutyát, aki vonakodás nélkül velem jött, jobban mondva készségesen hagyta, hogy vi­­gyem, épp elfért két tenye­remben. Csöpp farkával ví­gan dobolt, szaglászott, meg­nyalt, egyértelműen úgy vi­selkedett mint aki jól van és a legnagyobb bizalmat érez minden újszerű dolog iránt. Amikor letettem az íróasz­talomra, s így félméternyire került tőlem, elbizonytalano­dott, cérnahangján már-már vinnyogni kezdett, aztán fel­becsülve a köztünk levő ir­datlan távolságot, behunyt szemekkel elrugaszkodott és a nyakamba ugrott, nedves hi­deg orrát az orromhoz érint­ve. Kedvességétől elbűvölve hirtelen eszembe jutott, hogy Luca lányom mennyire örül­ne a vele való találkozásnak, milyen jó dolog volna egy hétvégi délutánra kölcsön­kérni ezt a kiskutyát. Gazdá­jával megállapodtam, hogy három hét múlva vasárnap elmegyek érte, ha nem jön közbe valami. Semmi sem jött közbe, s így a megbeszélt időpontban, a megadott címen becsengettem Bettiért , mert így hívták a csöpp dalmát ebet. Gazdája nyitott ajtót, Betti egy pilla­nattal később jelent meg, s kicsit megdöbbenve láttam, mennyire megváltozott. Csöpp puha jószágból nyurga ka­masz lett, most is aranyos, most is kedves, de egészen másféleképpen. Viháncolt, amikor a gazdá­ja rátette a nyakörvet, majd a póráz végét a kezembe ad­ta. Akartam kérdezni, mit eszik, mit iszik a kutyus, de ez volt az a pillanat, amikor az események túlnőttek raj­tam. Betti hirtelen rohanni kez­dett, kiszáguldott velem a házból, aztán amikor kinyi­tottam előtte a kocsi ajtaját, zsupsz, csukafejest ugrott az első ütésre, mire feleszméltem már hátul volt, aztán egy szállóval megérkezett a gáz­pedálra, farka indulót vert, miközben két első mancsa kö­zé fogta a sebességváltót és beleharapott a kuplungba. Rohanás közben úgy hallot­tam, mintha gazdája azt kiál­totta volna. ..Amikor vezetek, az ölemben szokott ülni... a pofontól magához tér­t.de nem voltam benne biztos, hogy jól értettem. Altotok Jobbkézzel a nyakörvét fogva tartottam féken, olyan formán, mint amikor valaki a robbanni akaró dinamitot ny­ugtatgatja. Valahogy elju­tottunk a Rákóczi útig. Ott röptében újságot akartam venni, ezért elengedtem Betti nyakát, s letekertem az abla­kot. Úgy látszik a kutyust az újságárus iránt leküzdhetet­len rokonszenv fogta el, mert habozás nélkül felugrott a fe­jemre, hogy elérhesse a nyi­tott ablakot, az újságot kitép­te a kezemből, gombóccá gyűrte, megnyalta a rikkan­csot, aztán engem, majd visz­­szaü­lt a helyére és fáradt kis­kutya módjára lihegett. Már egyáltalán nem hittem neki. Házunk előtt kiszálltunk, a pórázt keményen tartva irá­nyítottam a lépcső felé, el­értette a szándékomat, meg­indult, s meg sem állt a pad­lásig. A padlásfeljáró zárva volt, ezért visszamentünk a harmadikra. Csöngetésemre kislányom nyitott ajtót, s mi­vel az előszobában hideg volt, már szaladt is vissza. Betti e szaladás láttán részekre sza­kadt, minden íze külön kez­dett működni, a füle, a farka, a feje, a dereka, a mancsa. Elengedtem a pórázt, hogy lá­nyom és feleségem meglepe­tése teljes legyen. Gondoltam, ha Bettit az idegen környezet kicsit zavarja is, azért nem adja fel játékos természe­tét ... Hát nem adta fel. Pöttyös istennyilaként száguldott át az előszobán, kislányomat ba­rátságosan félresodorva, át­süvöltött a hab­on, szempil­lantás alatt feleségem nyaká­ban termett, aztán látva an­nak döbbent tekintetét, átug­rott az asztalra, onnan a re­­kamiéra, ott villámgyorsan megfojtotta Leót, a plüss oroszlánt, legyőzte Barnust, a macit, biztató pillantást ve­tett feleségemre, hátbatá­­madta a szőnyeget, ugyanak­kor az asztalról lesodorta a vázát, kislányomhoz rohant, két lábra állt és nagy rajon­gással orron nyalta. Még mindig külön volt minden ré­sze, a nyelve, a feje, a lába, a farka. Villámsebesen és ki­számíthatatlanul mozgott, szinte lehetetlen volt szemmel követni, százféle benyomás érte, mindent kiszagolt, min­denhez hozzányúlt, közben a teljes életöröm hangjait hal­latta. Feleségem, aki egy öklöm­­nyi kutyakölyökre számított, elképedve figyelte cikkcakkos száguldásait és hihetetlen bakugrásait. Saját bevallása szerint először azt hitte, hogy Bettit az idegen környezet és a félelem megőrjítette. Én gyanítottam, hogy nem féle­lemről, inkább nyíltságról, bi­zalomról és felajzottságról van szó. Kislányom akkor már egy fotel tetején állt, onnan fi­gyelte csill­ogós szemmel a ku­tyát; benne valóban volt egy csöpp félelem, amely a köze­ledés vágyával elegyedett, s sehogysem tudott egyensúlyba kerülni, mert Betti a legki­sebb közeledésre viharos, mindent elsöprő érzelemnyil­­vánítással felelt. Ennek szok­ványformája volt a nyakba­­ugrás és a nagy rózsaszínű nyelvvel való arcon nyalás. Hogy lecsendesítsem egy kicsit, s látogatásának valami formát adjunk, nyakörvénél fogva elkaptam és nyugodt fekvésre kényszerítve simo­gatni kezdtem. Aztán bizo­nyítandó, hogy mindenek el­lenére normálisan is lehet ve­le játszani, tréfásan hanyatt feküdtem és elengedtem nyak­örvét. A legcsekélyebb habo­zás nélkül négy lábbal az ar­comra ugrott. A fene gondol­ta, hogy éles a körme. Be­mentem a fürdőszobába, hogy lemossam államról a vért. Jajongásra lettem figyelmes. Nagy nehezen tudtam ráven­ni Bettit, hogy engedje el fe­leségem bal lábát, jobban­mondva a piros zoknit, ami figyelmét felkeltette. A láb tulajdonképpen mellékes volt. Feleségem ettől megsértő­dött, és bevonult a szobába, a kutyus az üvegajtón át bá­natos, epekedő szemmel fi­gyelte. Közben bocsánatké­­rően vinnyogott. Alig tudtam onnan elvonszolni. 3. Kutya Ezután másfél óra a követ­kezőképp telt el: lányom, aki úgy tudta, hogy a pórázon tartott kutya nem veszedel­mes, elkérte tőlem Betti pó­rázát. A kutyus abban a szem­­pillantásban hátrafordult, és boldog, teljes szeretettel Lu­cára rontott, aki a póráz vé­gét eldobva a fotel tetejére menekült. Aztán az egész kez­dődött élőbről. Míg én tartot­tam a pórázt, Betti nyűgodt volt, szinte tartózkodó, ha Luca vette a kezébe, azonnal megfordult, viháncolni, rohan­ni és orron nyalni. Remekül elvoltunk, halálra kergettük egymást. Ennivalót nem fogadott el, de szétrágott egy­­ malac ala­kú szivacsot, két kispárnát, három teniszlabdát, és meg­próbálta kienni a fotelből a szőrt. Ekkor az utasításra emlé­kezve pofont adtam neki, mert azt gondoltam, hogy a lószőr nem tesz jót egy kiskutya gyomrának. Amikor hazavittem, Lucas is velünk jött. Óvatosságból Bettit rövid pórázon, az autó­ajtó kilincséhez kötöttem. At­tól kezdve fegyelmezetten és sértődötten ült, a legjobb kis­kutya módjára. Amikor kiszálltunk a ko­csiból, a lányom fogta a pó­rázt. Betti most nem fordult meg, torony iránt rohant ha­zafelé. Luca egy ideig lépést tartott vele, aztán hason csúsz­­va követte. Amikor a pöttyös istennyila bevonszolt bennünket az elő­szobába, gazdája azt kérdez­te tőlem: „Nem volt túl élénk?” — Nem — feleltem. — Ide­genben nyilván elfogódott... Kristóf Attila 2. Kölyök Indulás után azonnal kide­rült, tényleg nem pontos az információ: Betti felállt a hát­só ülésre, mellső lábait fejem­re téve az államig lökte, majd szájának finom mozdulatával lekapta a szemüvegemet, ez­zel egyidőben előrehajolt, és menni vátta jobb szemgolyómat. Majd lendületet vett, átbuk­fencezett a vállamon, leesett a lábam elé, ahol a gáz­ és a fékpedál közé szorult. Amikor megpróbáltam sebességet vál­tani, sértődötten nézett rám, átmászott a lábam között, s most az ülés alá szorult be. Felsírt, máris kiszabadult, fel­ugrott a mellettem levő ülés­re és engedelmes, jó kisku­tya módjára bámult kifelé az ablakon. De nem egészen hittem ne­ki. flaffik­ Nstaicot VÁSÁRLÁSSAL egybekötött TERMÉKBEMUTATÓT TART AZ AGRIA ÉS AZ AVAS BÚTORGYÁR A BÚTORIPARI EGYESÜLÉS MINTABOLTJAIBAN 1985. ÁPRILIS 22—30-IG Jó minőségű, rusztikus szekrénysorok, kárpitos garnitúrák, kisbútorok A kiállítás ideje alatt a kék Párizs valódi bőr garnitúrák reklám áron Mintaboltjaink : Budapest III. ker., Raktár utca 13—17. Budapest III. ker., Korvin Ottó utca 38. Nyitvatartás : Hétfőtől péntekig 10—18-ig Megközelíthető: 6-os, 55-ös, 84-es, 86-os autóbuszokkal VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! L JHmJ bútoripari ESTESJUS KÖNYVESPOLC Játékszerelem Megyery Sári posztumusz kötete 1939. szeptember 3-tól, a fran­cia-német háború kitörésének napjától kezdve 1944. augusztus 25-ig, Franciaország felszabadu­lásáig oly kietlenül sivár volt az életem, hogy valami csodálatos ösztönnel az álmaimban kerestem és találtam vigasztalást. A halál tényét elfogadni, úgy látszik, azt is jelenti, hogy hűtlennek lenni ahhoz, aki el­ment. Megveri Sárinak, míg élt, és időről időre hazalátoga­tott Párizsból, annyi rajongó­ja volt, mint szépséges (néma)­­filmdíva korában, önéletrajzi írása, az Én is voltam jávor­fácska, jó értelemben vett best­sellernek számított. Olvasta öreg, olvasta fiatal, kortörté­netet hozzá ment tanulni iro­dalmi szakember és irodalmi „kívülálló” egyaránt. Nem csoda, a világban mindenkoron tiszta kíváncsisággal és őszin­te életszeretettel járkáló író­nő élményeit, emlékeit könyör­telen realizmussal és úgy­,­­­­akkor finom játékossággal örö­kítette meg. Volt mit megörö­kítenie: származása révén is­merte a századelő dzsentri kö­reinek álságos életvitelét; mint gyönyörű filmcsillag, mindent tudott a filmipar ha­zai és külföldi kezdeteiről, üz­let és művészet fura elegyéről. Majd újságíró lett, szerelmes hangú asszony-költő, és igaz rajzolatú prózai írások szer­zője. A két világháború közöt­ti sajtóról, könyvkiadásról, irodalmi életről is voltak bölcs meglátásai. Olyanok, amilye­neket a férfi komolyságú iro­dalomtörténet, sajtótörténet meg nem örökített. E mozza­natok nélkül azonban suta a kép, melyet a harmincas évek­ budapesti, szellemi életé­ről őrizünk. Megyery Sárinak ott serte-pertélt a szoknyája körül József Attila, Karinthy Frigyes minden héten virágot és okos mondatokat vitt neki, Kosztolányi Dezső is irodalmi barátságába fogadta. Erről és még sok'másról'­'szólt a Jávor­fácska. A posztumusz könyv, a Já­tékszerelem már nem az itt­hon „emlékkönyve”, hanem a külvilágé. Tán ezért is fogad­ta megjelenését csöndesebb öröm, mint az előző könyvét; és meglehet, hamis föltételezés csupán, hogy a hódolók elpár­toltak a hamvaival végképp hazaérkező írónőtől. Ami má­sutt történik — úgy véljük gyakran —, nem személyes ügyünk még akkor sem, ha ezer szálon kapcsolódik nem­zeti létünk, szemléletünk, gon­dolkodásunk megannyi fon­tos pontjához. Az Emlékek és portrék alcímet viselő köny­vecske ugyanis éppen azzal ej­ti ámulatba olvasóját, hogy bárkiről, bármiről valljanak is emlékek és portrék, időben­­térben tőlünk messzire eső személyekről és eseményekről, gondolatszáluk végül mindig, mégis hazafut. Stael asszony­ról írt, Colette-ről, Coco Cha­­nelről, Virginia Woolfról, Burnsről, Miltonról, vagy Piaf­ról, angol nyelvű egyetemi la­poknak, párizsi folyóiratok­nak vagy az asztalfiának. Me­gyery Sári mindig a hazai kö­zönségnek írt. A tegnapi, mai, holnapi, budapesti és nem bu­dapesti szellemi körnek, amely­ből kényszerűségből fél évszá­zada kiszakadt, de amelyben mégis mindig benne élt, aho­vá — írásainak tanúsága sze­rint — mindig visszavágyott. Olyan párizsi, cambridge-i tu­dósítóként írt, aki, noha itt­honról nem volt hivatalos meg­bízatása, erkölcsi, szellemi, mi­több, hazafias kötelességnek tartotta, hogy frissiben, és a hazai, jól ismert látószögeknek, érdeklődéseknek és stílusok­nak megfelelően tájékoztas­son mindarról, ami a nagyvi­lágban „téma”, érdekesség, „szenzáció”. Kavabata Jaszu­­nari új könyve, Albert Cohen friss föl­fedeztetése, a divatki­rálynő Chanelről írt lakáj-em­lékezés igazságosztó „helyre­­igazítása”, a hatvanas évekből, a hetvenesekből, vagy amikor az események a világlapok élére kerültek. A tíz—húsz év­vel ezelőtti nagyvilági szenzá­ciók vagy elérkeztek hozzánk a szellemi élet más kábeljein, vagy nem, egykori frissessé­güket azonban nem törli le a késedelem; az, hogy Megyery Sári cikkeinek és tanulmányai­nak csak most jutott hely az itthoni könyvki­adásban. Élet­ben tartja őket a mód, aho­gyan szerzőjük elénk tárja mind. A magyarnak mindig, minden körülmények között megmaradt írói alapállás: úgy mesélni, úgy hasonlítani, úgy utálni, úgy szelektálni a világ dolgai közt, ahogyan az itt­honi gondolatjárás kívánja. Külföldön élt emberek gyak­ran mesélik, hogy a honvágy akkor kezdte el kínozni őket kegyetlenül, ha egy együgyű vicc, egy ártatlan gyermek­mondóka hallatán ráébredtek, az eszejárását, a gondolattár­­sí­tó készségét sem­fi nem tud­ja kicserélni állampolgárságá­­val vagy állandó lakhelyével. A vicceknek és a gyermek­mondókáknak a logikáját nem lehet eltanulni. Az kinek-ki­­nek csak az anyanyelvén élő és eleven. Ezt a fölismerést gya­korolta rendíthetetlen válto­zatossággal minden írásában Megyery Sári. Magyar módra, pesti módra írt, bármi lett lé­gyen is választott témája. Sokat foglalkoztatta­k er­ről több írás tanúskodik a posz­tumusz kötetben —, hogy mit ér a világban az ember, ha magyar. Nemcsak a sa­ját fran­ciaországi fél- elfogadottságát ábrázolja hitelesen, ironikus kedvességgel, de azokat a kü­lönös — itthon gyakran fele­dett — sorsokat is, amelyeket hirtelen fölkapott, majd reag elejtett az európai vagy a vi­lághírnév. Megkopó­­arcképet rajzolt Földes Jolánról (A Ha­lászó macska utcája), a nem­zetközi regénypályázaton egy­kor magasra emelkedett, majd kegyetlenül mellőzött Körmen­di Ferencről. (Vezekelni a si­kerért). Beregi Oszkár pályá­­jából sem a fénynél időzött, e hosszadalmasabban, hanem kénytelen száműzetés évemne művészi számki­vetettségén. A könyv címadó írása (Játék szerelem) is az emigrációban (és öregségben) kivirágzott ér­zelemnek a rajongó-bohóka,­ és mégis hajszálpontosan igaz megörökítése. Ignotus Pált, a Játékszerelem „főhősét” még idehaza jól ismerte, „diétás idill”-lel szerette Megyery Sári. A sors külföldön, a háború előtt és a háború után is hol egymás közelébe sodorta, hol messzire röpítette őket, míg végül az utolsó években gyö­nyörű, levelező, találkozni és kiábrándulni soha nem vágyó szerelemben találtak egymás­ra. Megyery Sári írásművé­szetének minden érdeme ben­ne van e kései, megható ro­máncnak a leírásában. Szikár igazmondása, sziporkázó hu­mora, mely csak akkor vált át gúnyba, ha önmagáról van szó, gyöngédsége, kis és nagy ös­szefüggésekre egyforma öröm­mel rátaláló — merjük kimon­dani — női okossága. Ignotus Pál szellemiségét­­— a televí­ziónak és néhány irodalomtör­téneti értékű emlékezésnek hála — kezdi egyre jobban megismerni és méltányolni a mai közfigyelem. Az a kép azonban, amelyet Megyery Sá­ri hagyott róla, más is, embe­ribb is, mint az irodalomszer­vezőről, szerkesztőről készült többi portré. Az a méltósággal való megöregedésnek, és ami evvel egyet jelent: az ifjan va­ló megmaradásnak az életre­ceptje. De nemcsak a tizenöt oldalnyi lírai arckép, az egész könyv ez: szellemi utasítás miként őrizzük meg magun­kat közép-európainak és egy­úttal fiatalnak, bármeddig bárhová rendel is bennünke a végzet. (Magvető) Lőcsei Gabriella Kedd, 1985. április 23. Mű­velődés­történeti alapművek A nyelvtörténet aránylag kevesek kutatási területe, még­is nagy érdeklődéssel fogadták az olvasók a Szamota István és Zolnai Gyula összeállította, s kezdetben füzetként megje­lent, 1902 és 1906 között ké­szült Magyar oklevélszótár reprint kiadását. E kötet — akárcsak Chernél nemrégiben bemutatott munkája — az A­KV, dr. Kollin Ferenc szer­kesztette szép kiállítású soro­zata értékes darabjaként je­lent meg, a rovatunkban már ismertetett Bartal-féle szótár, a Panner Gyula írta M­agy­a­or­szág-történet és a Fényes Elek összeállította geográfiai szótár társaságában. Ezekhez járult legutóbb a Zsámboki János által összeállított híres met­­szetgyűjtemény új kiadása is. Szerencsés dolog, hogy nap­­jainkban e hasznos alapmű­vek ismét napvilágot látnak — az igen szegényes honi tu­­dományos irodalom színesíté­sére — s éppen ezért szinte megfejthetmien rejt.éTv. how a ma kiadói miért nem tud­nak hasonló nívein, s a kor­­társak irta adattárakkal, szótá­rakkal, történeti összefogla­lókkal a színre lépni. E­ végre a rem­int. nem más, mint egy komoly hiány nyitása. s Pau­­ler vagy Fényes művinek nem volna szabad másnak lennie, mint na retzasztóan e+ő­­rink, mint eevnek az azóta Vi­­edoH soV-cr,a planine közül, aholvatt flühbontan kell mág­­állapítanunk, hogy a művek nagy sikerének titka épp azok egyeduralmában rejlik, s ez áll a Szamota—Zó­nai-féle szó­tárra is, melyet bár m­egjele­­nése óta szoncotmnas kezek bő­vítettek a Megyei Nyelv, a Nyelvtudomány? Közlemények és más periodikák hasábjain, nem akadt kiadó, tudományos kör, amely azokból elv­ül, korszerű művet „komnilált” volna. Ugyanez áll Fényes geográfiai szótárára is, mely­nek már réges-rében egy ko­moly történeti földrajz alap­jaivá kellett volna lennie: bő­vítést, átdolgozást, újraértel­e szer­mezést érdemelnének e szor­galmas kutató adatai. Fontos figyelmeztetés hát a reprint: súlyos hiányosságok mutatkoznak hazánkban az újonnan kiadott kézikönyvek terén, melyet ideig-óráig ugyan pótolnak a klasszikus alapművek, de jó lenne, ha a modern könyvkiadás végre tervezett lenne, ha szerzőket keresnének a feltétlenül meg­írandó kéziratokhoz és nem fordítva: gyenge kéziratok jár­nak körbe-körbe a kiadóknál, keresvén, hogy hol van éppen kapacitás, lényegé­ben felesleges kinyomta­tásukra. Jó lenne hát elindul­ni a Paulerek, Fényesek, Zol­­naiak és mások kikövezte úton, de mivel nehézkesnek tűnik az elindulás, egyelőre várjuk a klasszikusokat reprint formában. Várjuk Csánki De­zső történelmi földrajzának új kiadását, a Kubinyi—Vahot periodika reprintjét, Rad­­vánszky és Siklóssy kultúr­­históriáját és még sok hasonló csemegét. Étvágygerjesztőül. (ÁKV) (gazda) ÚJ KÖNYVEK HELIKON* KIADÓ: luk­árs Györffy: Sorsforduló L. Castallius rirminius Lactantius:­­* isteni gondviselésről Radnóti Miklós: Bori notesz GONDOLAT KIADÓ: Ceeb-Szombathy László: A házas­társi konfliktusok szociológiája Révész Géza: Tanulmányok Schrödinger, Erwin: Válogatott ta­nulmányok Szvak Gyula: Iván, a félelmetes MEDICINA KIADÓ: A biosóerin aktuális problémái 32. A daganatok aspirációs citolHasm­­­osztikájn (Szerk.: dr. Bodó Mik­lós—dr. Dobrotssy Lajos) Gömöri Pál emlékülés (Az orvos­­tudomány aktuális problémái 50.) PANORÁMA KIADÓ: Dr. Viezenik Dénes: Mexikó Dallos Attila: Duna-kanyar úti­kalauz (német nyelvű) STATISZTIKAI KIADÓ:­­ Magyar statisztikai zsebkönyv 1384* _

Next