Magyar Nemzet, 1985. október (48. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

t nem igénylik, de hiányolják A gyes nem száműzetés Aközépkorú nők irigylik azokat, akiknek a gyermekgondozási szabadság kijut. Bezzeg ők nem maradhattak otthon annak idején. S mennyit kínlódtak ! Sok anya visszavágyja a kisgyermekével együtt töltött éveket, amikor kettejük viszonya háborítatlan volt. A gyes idején azonban — ahogy múlnak a hónapok — gyűjtik a panaszokat. Túl sokat foglalkoznak önmagukkal, vagy mások nem törődnek velük? A Szakszervezetek Ózd Városi Szakmaközi Bizottsága Ózdon és vonzáskörzetében felkészített társadalmi munkások közreműködésével minden gyesen levő asszony életkörülményeivel megismerkedett. A vállalatok saját dolgozóikra bízták, hogy meglátogassák gyermeküket gondozó munkatársaikat A látogatók nem mentek üres kézzel, hanem egy kis ajándékkal, és egy nagy kérdőívvel állítottak be. Egyéb vizsgálatoktól abban különbözött az ózdi felmérés, hogy szívesen fogadták a látogatókat — úgymond „végre, eszébe jutottunk valakinek!” — és számos panaszt nemcsak az elemzés kedvéért jegyeztek fel, hanem azon menten továbbították és orvosolták. Ki segélyt kapott, kit elküldték nyaralni, kisgyermekével együtt Elképzelhetetlen Ezertizenhat anyával beszélgettek. Összességében életkörülményeik, lakáshelyzetük, jövedelmük kielégítőnek mondható, de takarékosabban kell élniük, mint azelőtt. Arra azonban, hogy min spórolnak, nemigen tudtak válaszolni, bár a kérdőív tételesen felsorolta a lehetséges kiadásokat. Talán azért maradt el a felelet mert a gazdálkodás nem a legerősebb oldaluk. (De napi időbeosztásuk végül elárulta, hogy mit vonnak meg maguktól.) Ezúttal kisebbségben voltak, akik nagyon megerőltetőnek ítélik ezt az időszakot, és a kismamák háromnegyede otthon marad, amíg a törvény engedi. A többiek jobbára a keresetért és pozíciójuk megvédéséért térnek vissza a munkahelyükre. Elképzelhető-e, hogy a férj vegye igénybe a gyest? A többség nemmel válaszolt Aki igennel felelt, az feltételhez kötötte: „Ha több pénzt kap érte, mint az aszszonyok." Egyébként azért tanácsolják el a férfiakat mert többet keresnek, mint ők, és nem alkalmasak a gyerekgondozásra, ami egyben azt is jelenti, hogy másra alkalmasak: arra, hogy mellékkeresetre tegyenek szert. A gyerekes anyák munkavállalásáról szólva csak kevesen vallják, hogy a feleség maradjon otthon, és a férj tartsa el a családot. A vezető vélemény: férj és feleség is dolgozzék, és ossza meg a háztartási munkát és a gyereknevelést Ilyen korszerűen gondolkoznának Ózdon és környékén? Erről nem vagyok meggyőződve. Máshelyütt, amikor a gyermeknevelés és a kereső munka összeegyeztetéséről mondanak véleményt sokan csodába illő megoldást találnak. Úgy szeretnének állandóan együtt lenni gyermekükkel, hogy dolgozni is eljárhassanak, illetőleg kereső munkájukkal egyidejűleg anyaként is működni akarnak. Tehát két helyen lennének egyszerre. A gyes utáni esetleges otthonmaradást latolgatva mintegy megcáfolják a családi szerepek korszerű felfogásáról vallottakat. Vagy akár a keresztkérdés — igazmondásra késztették őket? Nem járnának ugyanis munkába, a szabadság letelte után — válaszolják —, ha meg tudnának élni a férj fizetéséből, ha nem szakadnának el az emberektől, ha az anyai hivatásnak nagyobb lenne a becsülete. Tizennégy órás munkaidő A nők mintegy kétharmada nem kíván a gyes idején házon kívül dolgozni. A kiesett keresetet jobbára a férfiak pótolják, de számíthatnak a szülőkre , és ezen a környéken a háztájira is. Örvendetes, hogy a nők Ózdon és vonzáskörzetében napi öt órát foglalkoznak a gyerekükkel, de elgondolkodtató, hogy a gyes után mennyire megrövidülnek ezek az órák, helyesebben megrövidülnek a gyerekek. Ha óvodások is, több családi együttlétre volna szükségük. Az nem újdonság, hogy a gyes idején a háztartás jórészt nőkre hárul. De 90 százalékuk napi 9 órát fordít az otthoni munkára. Tehát 14 órás szolgálatot teljesít. Ez hosszabb, mint az időmérlegek szerint azelőtt volt, és mégsem megerőltetőbb , mint mondották. S mi az oka, hogy a háztartásbelieknél is többet dolgoznak? A feleletekből kitetszik: lemondanak a megvásárolható szolgáltatásokról. Tehát mégis kitudódott, hogy min takarékoskodnak. Meglepő, hogy a feleséget és a férjet is megkérdezve megegyeznek abban, hogy a férfiaknak csak kis hányada vonul ki teljesen a háztartásból, jobbára azok,, akik be se vonultak soha. Eleve így rendezték el házasságukat. S bár általában az otthoni feladatok nagyobb része az asszonyra marad, csaknem háromszoros azoknak a férjeknek az aránya, akik többet vállalnak az otthoni feladatokból a gyes idején, mint a gyerek születése előtt. Az indokolt, hogy a munkaidejük alatt esedékes háztartási tennivalókban nem vesznek részt. De amikor hazaérnek, „bedobják” magukat. Elvégzik a nehéz fizikai munkát, játszanak a gyerekekkel — a kicsivel és a nagyobbakkal —, tanulnak az iskolásokkal. Megszakadt barátságok Ilyen hosszú munkanap után vajon mennyi idő juthat a barátokra, a tágabb családra, a munkatársakra? Kevés. A legtöbbet a szülőkkel, a szomszédokkal találkoznak. Más embert akkor látnak, ha bevásárolni mennek, vagy egy padra telepednek a játszótéren. A barátnők, a munkatársaik elkerülik őket. S bár a munkájuk szeretetéről nemigen áradoznak, de a munkahelyük nagyon hiányzik. Mint a legnagyobb élményforrás. Életterük beszűkült, ha érzelmileg gazdagodtak is. Kikapcsolódásra alig van módjuk, de tétovák szórakozási elképzeléseik is. Zokon veszik, hogy munkahelyük nem hívja meg őket a különböző rendezvényekre, de ha hívja, nem mennek el. Csak kevesen írják a kívánságlistára, hogy szeretnének kapcsolatban maradni a vállalattal, de felpanaszolják, hogy nem törődnek velük. A társadalmi-politikai szervezetekkel sincsenek megelégedve, a többség úgy érzi, elhanyagolják őket. Tulajdonképpen mit akarnak? A kívánságok nagyon megoszlanak. Még a legtöbben valamilyen kultúrműsort öveznének, de hallgatnának egészségügyi és más ismeretterjesztő előadásokat, klubot alakítanának, továbbtanulnának, stb. Választékot kellene kínálni nekik. És időt ajándékozni. A felmérés vitáján kitetszett, hogy a legtöbbet a gyes előtt ajánlatos nyújtani a kismamáknak. Dicséretes kezdeményezése volt az Ózdi Kohászati Műveknek a Gólyaüzem. Ott már évek óta állapotukat nem veszélyeztető könnyű munkát végeznek a leendő anyák. Régebben a terhesség félidejétől kezdve, újabban attól a pillanattól, amikor megállapítják, hogy gyerekük lesz. Ekkor van ideje annak, hogy felkészítsék őket az életformaváltásra. Ezzel Ózdon és másutt is, elsősorban a Vöröskereszt foglalkozik. Megismertetik velük anyai kötelességeiket, a pelenkázástól az érzelmi nevelésig, és nem egy helyen háztartás-gazdálkodási ismereteket is adnak nekik. Amibe bizonyára, belefér az ésszerűsítés, a jobb technológia alkalmazása, hogy a kilenc órából kettőt-hármat lefaraghassanak. Az ekként kiképzett asszonyok szívesen alakítanak klubot, tapasztalatcserére, újabb, ismeretek szerzésére. De hogy kitekintésük is legyen, vállalati tájékoztatásra is szükségük van, amit a munkatársak magáninformációja jól kiegészíthet, ha igaz érdeklődéssel meglátogatják az ifjú anyát. A formális rendezvényeket elutasítják. Végére hagyom, ami a felmérésből hiányzik. Bár az is megtudható belőle, amit a fiatal aszszonyok nem árultak el — például a házastársi szerepek felfogásáról —, de annak nem lehet a nyomára bukkanni, hogy miként alakul az otthon töltött években a gyermekgondozási szabadságon levő asszonyok házassága. Hogyhogynem, ezt elfelejtették megkérdezni tőlük. Kovács Judit EKG-szünet Soromra várva van idő a tájékozódásra. Különben is egy ilyen rendelőintézetben mindig akad olyan betegtárs, aki napra készen tud mindent Jelen esetben feltűnően vörös orrú hölgy az illető, aki kétpercenként menetrendszerűen hatalmasakat tüsszent egy és ugyanazon papírzsebkendőbe. Szóval ő újságolja elfojtott hangon, hogy miért kell ilyen sokat várakozni a fül-orr-gégészeti szakrendelésre. Nagy keservesen került egy orvos, de egyik napról a másikra külföldre ment férjhez s azóta csak a helyettesítést tudták megoldani. Hetente háromszor délután kijön Budáról egy orvosnő s jóformán pillanatokra sincs megállása. Nem nehéz hát arra a következtetésre jutni, hogy lehetőség szerint időzíteni kell a fülünkkel, orrunkkal, torkunkkal kapcsolatos betegségeket, jóllehet az azonnali ellátásra az ehhez a körzethez tartozó állampolgároknak is ugyanolyan jussuk van, mint bárhol az országban. Annál is inkább, mert a gyerekek — tudat alatt az itt-ott még hibádzó esélyegyenlőségre hivatkozva —, ha van aznap rendelés, ha nincs, fogják magukat és megbetegednek. Van belőlük most is vagy egy tucat, a kicsik bömbölnek anyjukba kapaszkodva, a nagyobbak meg fogócskát játszanak az alkalomhoz illően komoly társadalombiztosítottak megbotránkozását kiváltva. Találgatom, hányan lehetnek még előttem, majd az időt mulasztva feliratokat olvasgatok. Már az első felkelti érdeklődésemet közvetlenül a betegfelvételi iroda ablaka mellett kissé elmosódva figyelemfelkeltő szöveg késztet továbbgondolkodásra. Lényege, hogy kedden, szerdán és csütörtökön nyolctól tízig, pénteken nyolctól tizenkét óráig a főorvosi bizottság (i. e. 25.) ülésezik s ezen idő alatt az EKG és a belgyógyászati szakrendelés szünetel. Nosza, megkérdezek egy fehérköpenyest, ugyan mondaná meg nekem, mi is az a főorvosi bizottsági. Futtában annyit válaszol, hogy az egy nagyon komoly dolog. Okosabb ugyan nem lettem, de azt sikerült kiszámolnom, hogy ily módon kereken tíz óra esik ki a szakrendelésből, azaz a bejárat fölött kifüggesztett rendelési időnek több mint a 23 százaléka. Úgy adódott, hogy szerkesztőségünkben járt az egészségügyi miniszter s megkérdezhettem tőle, mit tart erről. Tömören úgy válaszolt, hogy ma már nem lenne szabad ilyesminek előfordulni. Ami persze nem jelenti azt, hogy főorvosokból verbuvált bizottságnak nem kell nap mint nap a vitás eseteket eldöntendő a betegek rendelkezésére állni. Ez azonban nem lehet ok arra, hof£y bármilyen szakrendelés szüneteljen. Az EKG-t például meg tudja csinálni egy asszisztens is, az értékelésre pedig ki lehet hívni néhány percre a főorvos urat Az állami egészségügyi szolgálat ugyanis több minden egyéb mellett azért van, hogy lehetőség szerint a nap minden időszakában a lakosság rendelkezésére álljon. Sajnos a kialakult gyakorlat erre ma még jócskán rácáfol. A legtöbb körzeti orvos néhány órán át rendel, azt követően felkeres egy-két fekvő beteget s a munkaideje többi részében privatizál. Nem utolsósorban azért, mert az időbeosztásukat a tanácsi „mese” osztályok így hagyják jóvá. (kertész) A Magyar Nemezet megkérdezte: Mennyit ér a vásári díj? Holnap zárja be kapuit az idei őszi Budapesti Nemzetközi Vásár. Ezúttal is ünnepi esemény volt a díjak átadása. Összesen tizenhárom nagydíj és negyvenkét BNV- díj talált gazdára. Mennyire rangos ez az elismerés, mennyit ér a vásári díj? — kérdeztük a BNV igazgatójától, Schiffert Ferenctől. — Ezek a díjak a vásáron kiállított termékek rangját növelik, hiszen neves szakemberekből álló zsűri ítéli oda. Azért ,is tartjuk a vásár kezdetekor az átadási ünnepséget, hogy a nyertesek a termékeik mellett a díjakat is ki tudják állítani. — Erről valamennyi vásárlátogató meggyőződhetett a pavilonokat járva, de végül is mennyit ér egy vásári díj? Mit kapnak a nyertes vállalatok képviselői? — A díj mellé szobor és oklevél jár, feltüntetve természetesen, hogy nagydíjas, vagy „sima”, úgynevezett BNV-díjas a termék. — Egyéb jótattást,'' például pénzt nem kapnak? — Nem, sőt, ők fizetnek. A díjpályázatra történő benevezéskor ugyanis termékenként kétezer forintot kell fizetni. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a kisplasztikák és egyéb költségek több százezer forintot tesznek ki, és ezt a költséget a HUNGEXPO állja. — Megfelelőnek tartják a kiemelkedő termékek jelenlegi, gyakorlatilag tisztán erkölcsi elismerését? — A díjazás teljes rendszerének megváltoztatása már többször szóba került, legutóbb a vásárt megnyitó sajtótájékoztatón az újságírók szolgáltak jó néhány módosítási javaslattal. Azt kel erre mondanom, hogy az egész díjügy nem elsősorban a BMV- igazgatóságra és nem is a HUNGEXPO-ra tartozik. A pályázati rendszert, az odaítélés szempontjait és a többi előírást a különféle hivatalos és társadalmi szervek képviselői dolgozták ki, és a bíráló bizottság alkalmazza. A I BMtulajdonképpen csak a nevét adja az egészhez. (bognár) Magyar Nemzet Szombat, 1985. október 5. Az aradi tizenhárom kálváriája A magyar Golgota Kossuth Lajos nevezte így az aradi vesztőhelyet, ahol 1849. október 6-án a magyar hadsereg 13 parancsnokát kivégezték. Aulich Lajost, a bátor és jeles vezért, Török Ignácot, a műszaki kérdések szakértőjét, Láhner Györgyöt, aki a hadsereg zavartalan fegyverellátását biztosította, Schneidel Józsefet, a kiváló lovastisztet, Kiss Ernőt, aki milliókat érő vagyonát áldozta fel a hazáért, Dessewffy Arisztidot, a lovagkorba illő hőst, Damjanich Jánost, a szabadságharc legnagyobb hősét, Nagysándor Józsefet, a kötelességérzet és hazaszeretet példaképét, Vécsey Károlyt, aki nemcsak a fegyelmezéshez, de a terhek könnyítéséhez is értett, Knezic Károlyt, a Magyarországért élőhajó hadvezért, Poeltenberg Ernőt, a jóhiszemű politikust, aki Bécs szülötte volt és Arad halottja lett. Lázár Vilmost, a legtovább küzdők egyikét és Leiningen-Westerburg Károlyt, a „hessenit”, akit magyarrá tett a szabadságharc utáni vágya. Görgey feltétel nélküli fegyverletétele után megindult a bécsi udvar bosszúhadjárata. A honvédsereg tizenhárom tábornokának kihallgatását Ernst törzshadbíró 1849. auff. 25-én kezdte meg Aradon. Az ítéleteket szept. 21-én és 26-án küldte el jóváhagyásra Haynau táborszernagyhoz, a kegyelmi kérvényekkel együtt. Haynau várt az ítéletek megerősítésével, ugyanis Klapka még tartotta Komáromot. A vár kapitulációja után azonnal jóváhagyta, sőt a végrehajtás napját a bécsi forradalom emlékére október 6-ban jelölte meg. Az aradi vár a Maros bal partján épült hatszögű erőd, a folyó majdnem teljesen körülöleli. Houriger vezérőrnagy, a vár parancsnoka szigorúan őrizte foglyait. Mint felségsértőket ítélték halálra őket Október 5-én reggel 7 órakor hirdették ki az ítéleteket; golyó általi halálra ítélték Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt, bitófán való kivégzésre a többit. Dessewffy és Lázár ítéletét kegyelmi kérvény alapján „enyhítették” főbe lövésre. A kivégzés napján a vigaszt nyújtó lelkipásztorok már hajnali két órakor bementek a várba. Fél hatkor „tompa moraj közt megérkezett a kísérő sereg”, és a főporkoláb, valamint két ailfoglár kíséretében kivezették az elítélteket a vár VI-os számú kapuján, majd rövidesen bekanyarodtak a várt övező sáncba. Mellettük 8—8 katona lépdelt. A kivezényelt zászlóaljtól tizenöt lépésre, egymástól öt lépésre állították a foglyokat, három-három katona négy lépésre megállt a féltérdre ereszkedett tábornokoktól. Tichy őrnagy, a kivégzőosztag parancsnoka (valamikor Damjanich ezredében szolgált) kardjával jelt adott, a fegyverek egyszerre dördültek el. Hárman azonnal arcra buktak, Kiss mozdulatlanul térdelt, a golyó csak a vállát fúrta át. Ekkor három katona közvetlen közelről rásütötte fegyverét, Kiss hátrabukott. Hat óra volt, midőn a zászlóalj visszaindult a várba a bitófára ítélt 9 fogolyért. A tábornokok egymás után érkeztek a déli kapu előtti térre. Utolsónak a törött lábú Damjanich érkezett, akit Kalmár Sándor fazekasvarsándi paraszt szekerére segített a hóhér. Elindult a gyászmenet, húsz-húsz katona alkotta a „korlátot”. Lassan áthaladtak a vár 111-as kapuján és az Ojarad felé vezető útra tértek. Alig félórás lassú menetelés után szemük elé tárult a kilenc bitófa. A durván faragott mintegy 8 lábnyi oszlopok három lépésnyire álltak egymástól. Fél hétkor Tichy őrnagy felolvasta az ítéletet, majd Uthyka főporkoláb Poeltenberget szólította elsőnek. A tábornok búcsút intett társainak, a bakó ujjnyi vastag kötelet helyezett a nyakára, és egy perc múlva vége volt mindennek. Majd sorrendben Török, Láhner, Knezic, Nagysándor, Leiningen, Aulich, Damjanich és Vécsey következett. Elrettentő példaként estig függtek a bitófán,amikor két-két újaradi paraszt gödröket ásott és ebbe fektették a tetemeket. A csornyit vásár A családtagok még aznap kérték a holttestek hivatalos kiadatását, de Howiger várparancsnok elutasította kérésüket. Mivel középkori barbár szokás szerint a lakó ott maradt a kivégzés helyén és pénzért árusította a holttesteket, október 6-án éjjel „megvásárolták” és kiásták Damjanich, Láhner, Leiningen és Vécsey tetemét. Vécseyt még aznap éjjel ideiglenesen az aradi temető Rózsa-féle kriptájába temették, majd 1850. október 6-án átvitték a közben felépült családi sírboltba, végül 1916-ban az aradi Kultúrpalota kriptájába szállították. Damjanich és Láhner tetemét Csernovics Péter utasítására a család mácsai birtokára vitték és október 8-án éjjel temették el a kertben. Leiningen holttestét három aradi ügyvéd csónakon átszállította a Maroson, szekérre tette és az Urbán család monyorói birtokára szállította. Itt nyugodott 1876-ig, amikor a vértanú özvegye — akkor már gróf Bethlenné — kívánságára Borosjenőre, az Atzél-féle kriptába helyezték. Kiss Ernő október 8-ig feküdt a sánc jeltelen sírjában, amikor unokatestvére megvesztegette az őröket és éjnek idején Aradra vitette a tetemet Október 9-én temették el az aradi temetőben, sírját B. B. betűkkel jelzett kereszttel látták el. Hat év múlva kiemelték névtelen sírjából és Katalinfalvára vitték, a templom kriptájába. 16 év múlva a család sírboltot építtetett Németelleméren (ma a bánsági Elemir), azóta ott nyugszik. Dessewffy 1850 tavaszáig feküdt az aradi sáncárokban. Öccse Aradra jött, és egy éjjel titokban próbálta kiásatni a holttestet, de az őrjárat meghiúsította tervét. Egy osztrák őrnagy tanácsára lefizetett „néhány alantas közeget”, így megszerezhette a tetemet. A feltűnést elkerülendő csak kis ládában vihették el a holttestet, azért, hogy beférjen, ketté kellett fűrészelni. Így vitték Eperjesre, majd Margonyára (ana a szlovákiai Marhán), ahol eltemették. Három év múlva nagy pompával a közben felépült családi sírboltba helyezték örök nyugalomra. 1977-ben a magyar állam emléktáblával jelölte meg a nyughelyét. Ássák a ,, nemzet földjét * * Mi történt a vesztőhely többi halottjával? A szabadságharc bukását követő megtorlások úgy megdermesztették az országot, hogy hatvan év telt el, míg hivatalos lépéseket tettek a vértanúk felkutatása érdekében. A kivégzés feltételezett helyét Barabás Péter aradi polgár és társai már 1867-ben, a „szabad légzés első évében’ megjelölték. Egy száraz eperfát ástak a bitófák helyére, a fa 13 ága jelképezte a vértanúkat. A megemlékezés végeztével a résztvevők igyekeztek egy-egy letört gallyal távozni a színhelyről, így az ünnepség végére csak a csupasz fatörzs meredt az égnek. (Hazafias cselekedeteink szimbóluma? 1871-ben egy kis követ állítottak a fatörzs helyére, 1874-ben pedig az aradi honvédegylet hat lábnyi gúla alakú , oszlopot helyezett a tetejére. A Maros gyakori áradása ezt is sárba döntötte, ezért az aradi ifjúság 1881. okt. 6-án újabb emlékművet állított a vesztőhelyre. 1890-ben Zala György szobrát leplezték le Aradon. A szobrot 1919-ben eltávolították, azóta sem állították fel. 1910-ben Barabás Béla és Varjassy Árpád buzgólkodására „vesztőhely bizottság" alakult, mely közadakozásból megvásárolta a vesztőhely feltételezett területét. Még az év novemberében megindultak a kutatások. Török Aurél világhírű antropológus tiltakozása ellenére folytatták az ásatást, de siker nélkül. A jóhiszemű lelkesedés teljes kudarccal végződött, hiszen az obeliszk, ami körül a sírokat keresték, nem a bitófák valódi helyén állt. 1912 májusában a vár sáncaiban kezdtek kutatni. Augusztusban végre néhány emberi csontra és két sír körvonalaira akadtak. Varjassy felkérte Lenhossék Mihály anatómust és Bartucz Lajos antropológust az exhumálás és az agnoszkálás elvégzésére. A munkát 1913. augusztus 20-án kezdték el a vár VI. kapujához közel eső sáncban. A talált csontok az állandó magas talajvíz miatt igen korhadtak voltak. 120— 130 cm mélyen feküdtek, a várfaltól kb. 80 cm távolságban. Mivel Kisst és Dessewffyt a család még, annak idején elvitette, így Schweidel és Lázár maradványai lehettek csak. Mindkét tetem egyik lábának felhúzott helyzete megfelelt annak a históriai ténynek, hogy féltérdre ereszkedve érte őket a lövés. A koponyacsontokon a lövés helye is azonosítható volt. Mindkét vértanú csontjait az aradi Kultúrpalota ereklyemúzeumában helyezték el. Megtalálták a bitófákat Újabb húsz év elteltével véletlen szerencse folytán megtalálták a bitófán kivégzettek maradványait is. 1932-ben a nagy aradi árvíz után, a Maros gátjának erősítése közben a munkások ép koponyára akadtak. Kara Győző tanár értesült a történtekről és a helyszínre sietett. A terület meszsze esett attól a helytől, ahol az obeliszk állt, de többen éppen ezt a helyet jelölték meg a kivégzés valódi színhelyéül. Kara Győző, Záray Ernő és Pataky Sándor irányításával megkezdődött a kutatás, amit végre siker koronázott. Szabályos háromméteres távolságokban megtalálták a bitófák földbe ásott, lefűrészelt csonkjait. A kampós szögek is előkerültek, amelyekre az elítélteket akasztották. Sorban feltárták Aulich, Nagysándor, majd Knezic sírját. Az ásatás azt is bebizonyította, hogy a bitáfák nem egyenes vonalban álltak, hanem Nagysándor sírjánál tompaszögben megtörve folytatódtak. A sírokat sem egyvonalba ásták, a páros számúakat a listófa elé, a páratlanokat mögéje. Még mielőtt Török és Poeltenberg sírját is kibontották volna, váratlan fordulat következett be. Az aradi ügyészség elrendelte az eddig feltárt csontok elhantolását és az ásatás befejezését. Csak azonnali közbelépéssel sikerült elintézni, hogy a csontokat az aradi temető Steiner-féle kriptájába tehessék. Hosszas utánjárás után engedélyezték a feltárás folytatását és 1933 őszén Török és Poeltenberg csontjai is a Steiner-kriptába kerültek. 1956-ban a sírboltból a csontokata Kultúrpalotába vitték. 1974. október 6-án, a gyásznap 125. évfordulójára mind a tizenegy, Aradon és környékén levő vértanú csontjait az újonnan épített emlékmű lábánál kialakított kriptába helyezték, most már valóban örök nyugalomra. Csak Kiss és Dessewffy nyugszik a fentebb említett családi sírboltokban. A tizenhárom tábornok halála a szabadság és testvériség eszméjét hirdeti az utókornak. Nem voltak sem közös származásúak, sem közös vallásúak; volt köztük magyar, szerb, horvát, német, református, katolikus, görögkeleti. De egyek voltak az emberi tisztességben és helytállásban, a vállalt feladatok következetes teljesítésében és a nemzetek szabadságának tiszteletében. Hankó Ildikó★ Pénteken országszerte megemlékeztek az aradi vértanúk napjáról: 136 éve, 1849. október 6-án végezték ki a magyar szabadságharc 13 hős tábornokát. A fővárosban az általános és középiskolák diákjai osztályfőnöki és történelemórákon, illetve úttörő- és KISZ-összejöveteleken idézték fel az 1848—49-es forradalom és szabadságharc kimagasló alakjainak, katonáinak küzdelmeit Az aradi vértanúkra emlékeztek pénteken Gödöllőn is. A vajdasági Eleméren pénteken koszorúzási ünnepséget tartottak. Gyürke Sándor, hazánk belgrádi nagykövete, október 6., az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója alkalmából koszorút helyezett el Kiss Ernő tábornok sírján. A hős tábornok földi maradványai 1873 óta nyugszanak az eleméri családi kriptában.