Magyar Nemzet, 1986. március (49. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-15 / 63. szám

I 16 KÖZLEMÉNYEK — Corvin Mátyás Gimnázium 1967-ben érettségizett 4. B. osztálya, osztály­főnök Bobok Endréné, találkozót tart. Kérjük jelentkezzetek! Cím: Fehérvári Tibor IS 18?660/vagy dr. Münnichné Mol­nár Erzsébet 551-418. X — AZ ÚJ TÜKÖR IRODALMI KÁVÉ­HÁZ legközelebbi műsorát március 16-án, vasárnap délután 6 órakor rendezik meg, a Hungária kávéház különtermében. A műsor író-vendége CSUKÁS ISTVÁN József­­Attila-díjas költő, meseíró, a ,, Kemény kalap és krumpliorr”, a „Süsü, a sárkány", a „Pom-pom" és sok más, népszerű tévéfilm-sorozat szerzője.­­Az íróval Gyurkovics Tibor beszélget. A jegyek­hez mellékelt emléklapokat Kaján Ti­bor karikatúrája díszíti. Jegyek az elő­adás napján, a Hungária kávéházban. (VII., Lenin körút 9—11.) kaphatók. Gyermekeknek és diákoknak 50 szá­zalékos kedvezmény.­­ — A Pataky István Művelődési Köz­pont (Bp., X., Pataky tér 7—14., te­lefon: 570-712) SZABÁS-VARRÁS tan­folyamot indít kezdőknek és haladók­nak, 32 órás időtartamban, keddi és csütörtöki napokon. Jelentkezés már­cius 18-án és 20-án 15—19 óráig X­X — egy HÉTTEL KÉSŐBB NYIT­ A GALOPP! A Magyar Lóverseny Vál­lalat a kedvezőtlen időjárás miatt egy héttel későbbre, március 23-ra halasz­totta az 1986. évi galoppversenyévad megnyitását a Kincsem Parkban. X — A Budapest Táncegyüttes bélyeg­zője elveszett, ezért érvénytelen BU­DAPEST TÁNCEGYÜTTES anyagbe­szerzés, MNB. szin. 232—90171—4960 Bp., I.­ Corvin tér 8. Tel.: 135-423. X — A mai napon érvényét veszti az UNITECH Ipari és Szolgáltató Szak­csoport, 15. sorszámú, MNB 380— 96365—4774 számú bélyegzője. X — Felkérjük az 1956-ban a Veres Pálné Gimnáziumban érettségizett IV C osztályosokat, hogy 30 éves ta­lálkozó ügyében jelentkezzenek Fehér Miklósné Tímár Juditnál 663-873. X — Renaissance álarcos jelmezbál a Béke Szállodában március 22-én, szom­baton. Báli hoppmester Rózsa György, a mulatságon fellép a Bakfark Con­sort, Pleszkán Frigyes, Bontovics Kati és Ungár Anikó. Renaissance divatbe­mutató és éjfél után jelmezverseny. A bálozó vendégeknek Mátyás udvarából való étkeket szolgáltunk fel. Asztal­rendelés: Béke Szálloda, Budapest, Bria Lenin krt. 97. Tel.: 323-300. X Tisztelt Ügyfeleink! Technikai akadályok miatt a ma kimaradt hirdetéseket folyamatosan közöljük. Szíves megértésüket kérjük! AllAs Idegenforgalomban jár­­tas, 4 órás helyettesítő ügyintézőt keres gmk. 422*205. reggel 7—6 között. A Néprajzi Múzeum kiállításrendező cso­portjába keres szak­képzett villanyszerelőt, asztalost és grafikust. Jelentkezés írásban: a közművelődési osztály címén, Kossuth tér 12. 1055. rádió Panasonic hordozható videomagnós tuner. A 2 kamera. Hiffy 454 surf eladók. Tel.: 177- 174, 189-384. Akai Hi-Fi torony + hangfal eladó. 428- 298. este 7-től. M Vámkezelt, garanciális Mercedes 190 D gép­kocsi, met­ál kék színű, extra kivitelben eladó. Árajánlatot kérek: — »Igényes ,1200. 082820« Jeligére a székesfehér­vári hirdetőbe. (József A. u. 9.) Eladó öt darab kerék Michelin gumikkal, — újszerű állapotban — 1500-as Ladához, egy darab Michelin külső és belső M*-es magas­­ságú. 667-673.________ Mazda 626 dízel. 1986. tip., ezüstmetál, auto­mata ablak és közpon­ti ajtózárás, 4 ajtós, elvámolt rendszám, ki­váltás előtt, 250 kitti­re­ eladó. Tel.: 759- 674, este 8-ig. Erős kopásnak kitett motoralkatrészek és szerszámok kemény­­d­romozása Honda Ja­pán technológia szerint többszörös élettartam növekedést biztosít. — Autószerviz Érd, Mária u. 5. el.: 06-26-45-459. Üreges alvázvédelem — svéd technológiával, 5 éves írásbeli garanciá­val Lobakon szerviz. Érd, Mária utca 5. A Volán­busz végállo­másától 200 méterre a két sorompó között. Tel.: 06-26-45-459. Eladó TV-os Skoda 120 L, garázsban tar­tott, 28 ezer km-t fu­tott gépkocsi. Tel.:­­ 801-925. 3 éves Skoda 120 L típusú gk. eladó. 412- 034. Lada 1500 L, sötét­kék, 3 éves, most vizsgáztatott, garázsí­­rozott. Igényesnek el­adó. T.: 133-020. TM rendszámú Dacia 1300 családi okokból sürgősen eladó. Irány­ár: 72 000 Ft. Tel.: este: 750-439. Wartburg Tourist, IS, felújított motorral, új gumikkal és akkumulá­torral eladó. 557-427. este. A Mélyépítő Vállalat felvesz középfokú köz­­gazdasági végzettséggel rendelkezőket statiszti­kus, tervelőadó és be­ruházó­­munkakörök­be. Érdeklődni lehet: személyzeti és oktatódá­si osztály Bp. V. ker., Rosenberg Bp. u. 16. Tel.: 311-183. Angol gyártmányú, négyszemélyes fűthető lakókocsi és hatéves, vonóhorgos fehér Lada szgk. eladó. Érdeklőd­ni lehet este a 653- 674-es telefonon. Az Athenaeum Nyomda felvesz szakmai gyakorlattal rendelkező számviteli osztályvezetőt és gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt. Jelentkezés: Munkaügyi osztály. Budapest VII., S Osvát u. 8. 5 éves gyakorlattal kisiparos autóvillamos­sági műszerészt keres. 1184, Nágocs u. 5. Felveszünk a Budapesti Hőerőmű Vállalat Kö­beivel Erőművébe fia­­it vegyipari gépész üzemmérnököt műveze­tői, vegyésztechnikust, vegyipari szakmunkást nappali és váltó mű­szakos vízlágyítói és sótalanítókezelői, vala­­lamin­t laboránst, érett­ségizett és 8 általánost végzett férfi és női munkaerőt váltó mű­szakos kezelői munka­körbe. Jelentkezni lehet a 474-941 -es telefonszá­­mon. Felvételt hirdetünk országos változó munka­helyekre, lakatos, hegesztő, villanyszerelő, állványozó munkakörökbe. Mátra vidékiek előnyben. Jelentkezés: személyesen 1191 Bp. Vöröshadsereg útja 39. munkaügyi osztályon. ruházat Esküvői ruhakölcsön­­zés­ VI., Eötvös u. 26/B. 125-630. KÖNYV Székesfehérvári tanácsi 48 nm, „komfortos. — második, emeleti, gáz­fűtéses lakást cserélek budapestire. Telefon­. 175-338, napközben — hétköznap. Nagyobb telefonosra cseréljük VIII. ker.-i, tanácsi, kettő szoba, hallos *(65 nm), első emeleti, erkélyes, te­lefonos, összkomfortos lakásunkat. 867-903. Keresek II., 111., XI., Xll. kerületben, zöld­övezetben (nem lakó­telepen) egyszobás, vagy kisméretű másfél szobás, összkomfortos, telefonos, kizárólag tanácsi főbérletet, mo­dern fűtéssel, déli­­délnyugati fekvésű, szabad ellátású er­kéllyel. Kínálok Vár­ban, Bástya sétányon (Tóth Árpád) délnyu­gati, sétányra néző, első emelet, két szó­ba, külön bejáratú, összkomfortos, 72 nin­cs, hagyományos fűtés (modernizálható), telefonos, tanácsi fő­­bérletet. Telefon: 755- 634, reggel fél 9—10­­között, vagy kora esti órákban. Nagyobbra cserélném egyszobás komfortom ta­nácsi felújított lakáso­mat. Ajánlatot — »Pá­va utca 143742« — Jel­igére kérem a Felsza­badulás téri hirdetőbe. Elcserélném VIIl. ke­­rületi, 100 nm-es, gáz­fűtéses, tanácsi lakáso­mat másfél, kettőszo­bás, 45—50 nm-es, gáz­fűtéses, tanácsi lakás- 1­11. emelet, liftes- Panel kizárva. 33- -68. Elcserélném XI., Fe­neketlen-tónál 67 nm. szobás, erkélyes, telefonos, V. em., hí­vóliftes, tanácsi laká­­somat hasonló, kisebb öröklakásra. Balatoni vízközeli telket, vagy pénzt ráfizetek. »Tele­fonos N. 624« jellgé­­a kiadóba. Elcserélném XI. ker., Ulászló utcai, miszt.-i. 1 szoba, összkomfortos, 35 nm-es, távfűtéses, telefonos, kertes ház­ban levő öröklakáso­mat tanácsira, IV* szo­bás, összkomfortos, te­lefonos, hívóliftesre, vagy hasonló örökla­kásra. V., XII. ker. előnyben. Telefon: 660- 339. A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Főszerkesztő: Soltész István Helyettes főszerkesztő: Dr. Matolcsy Károly, Jovánovics Miklós és Keserű Ernő Felelős kiadó: Siklósi Norbert, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1073. VII., Lenin körút 9—11. Telefon: 221—285, 429—350, 222—408, 22 óra után: 221—009 Terjeszti a Magyar­ Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél. Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, fél évre 258,— Ft egész évre 516,— Ft Postai irányítószámunk: 1392 Pf. 276. Külföldön terjeszti a Kultúra Kereskedelmi Vállalat H—138.9 Budapest, Postafiók 149. QT­ Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Athenaeum Nyomda, Budapest — Nyloprint magasnyomás HU ISSN 0133—185 x ALBÉRLET Fi­zetővendég-szobákat keresünk a Kelednél. Apsertourist, XIII., Herzen u. 5. 9.30— 12.30. 490-130. Belvárosi­­Kálvin tér­nél), III. emelet (lift nincs), másfél szobás, hálófülkés, 49 nm-es, tanácsi lakás, bútoroz­va, hosszú időre ki­adó, júliustól. »Állan­dó bejelentővel 145230« jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Teljes mértékben meg­bízható, komoly mű­fajban énekléssel fog­lalkozó, 35 éves nő, aki emellett gondozó­nőként is dolgozik, la­káscsere miatt lehető­leg szeparált albérletet keres otthoni gyakor­lással. Jó közlekedés­sel külsőbb részek is érdekelnek. Kölcsönös szimpátia esetén el­tartást is vállalok. T.: 156-754. INGATLAN bzapadsag-hegyi kettő­­szobás, körpanorámás Öröklakás eladó. »Kü­lönleges adottságok — 144039« jeligére a Fel­szabadulás téri hirde­tőbe. újlipótvárosi, 44 nm, másfél szobás örökla­kás metrómegállónál sürgősen eladó: 496- 303, Budapest belterületén 250 ezer forint kész­pénzzel, magas részlet­fizetéssel 1 szobás la­kást keresek. Minden megoldás érdekel. 348- 124. 2 szobás, komfortos, alápincézett családi ház, kőbányai, 300 négyszögöles gyümöl­csössel­­ .2 darab szoba-konyhás, komfort nélküli lakással (külön épületben) eladó.* — Irányár: 1 600 000 Ft. Érdeklődni tel.: 297- 073, este, vagy »Csak készpénz 146589« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. •______ 2 + 2 félszobás, össz­­komfortos, II. ker.. Kuruclesi úti lakás, 6 lakásos társasházban eladó, vagy összköz­­műves, II., vagy Xll. kerületi telekre cserél­hető. Érdeklődni: Bau­er, 115-674, du. 16— 17 óra között. Ráckevén új nyaraló eladó, családi háznak is átminősíthető. Irány­ár: 850 000 Ft. Tel.: 181-696. Lenin körúti, 21,5 szo­bás, összkomfortos, te­lefonos, nívós tanácsit cserélek Ili szobás, te­lefonos örök szövetke­zetire, belterületen. T.: 1111-975, este. Eger központjában le­vő, 46 nm-es, egy szo­ba + étkezős, gázfű­téses, első emeleti,­­tanácsi lakásomat ha­­­sonló, vagy nagyobb budapesti tanácsira cse­rélném. »Minden érde­kel 144975« jeligére a Felszabadulás téri hir-Régi vadászkönyveket betőbe^_____________ vásárolnánk a miskolci Adok Horváth Mihály és Vadászklub könyv-1 térnél. IV. emeleti, dé­­tára számára. Cím: Ú­j­ fekvésű, utcai, 2­54 nm-es, másfél szo­bás, hálófülkés, gará­­zsos, összkomfortos öröklakás XII. ker.­­ben 1,2 millió Ft + OTP-ért eladó. Tele­fonüzenet: 272-223. Leányfalun igényesnek eladó 293 n.-öles, pa­norámás, kitűnő fekvé­sű üdülőtelek diófák­kal, kúttal, szerszámos­­bódéval, irányár: 850 ezer Ft. Este: 566-144. Zöldövezeti I + 2 félszobás, (56 nm), két­szintes összkomfortos, összközműves sorházi öröklakás előkerttel el­adó. 1173 Bp. össze­fogás u. 27. naponta du. 5—7-ig.__________ Nagy Lajos titkár. — Miskolc, Vörös u. II 3534. Káldy-biblia, Bécs, — 1626, eredeti kötésben, kiváló állapotban el­adó. 342-815, este. Borda antikvárium. 36 XIII., Balzac u. 50/A. Szombatonként pár órai takarításra, be­vásárlásra, tiszta, fia­tal, magányos bejáró­lányt keres nyugdíjas tanár, a Nyugatinál. Feltételeit közölte: »Kis szoba, konyha N. 252« jeligére kiadóba. Régi szépirodalmi, ka­landos, krimi gyűjte­ményemből kladlok. — Listát kérjen. »1940. N. 343« jeligére a kiadóba. ADÁSVÉTEL Korniss Dezső szilák XVI. századi val­lásos kép eladó. Tele­fon: 260-081, este. Takarító kisiparos fel­vesz lehetőleg nyugdí­jas alkalmazottat. Ko­vács. Tel.: 655-749, Írógépjavítás, tisztítás helyszínen is, ga­ranciával. 410-762. Új Vihar 30-as önin­dítós elektromos gyúj­­tású csónakmotor el­adó. Tel.: 759-555. Számítástechnikai mun­katársakat keresünk­­ budapesti munkahelyre Cobol programnyelv. I­RSX ismerettel rendel­kezők előnyben. Benta völgye Mgtsz. Érd. Te­lefon: 06-26-45-105/08. Költségvetési üzemünk felvételre keres: kőmű­vest, kőműves brigá­­dot, kubikost, kubikos brigádot, ács, tetőfedő bádogost, vasbetonsze­­relőt, víz-, villarfy-, közpon­t Kűtéószerelő­­ket, festő-mázolót, la­­katost, könnyűgépke­zelőt , gépkocsivezető­ket, rakodókat, hideg­meleg burkolót és se­gédmunkásokat. Jelent­kezni lehet: Budaörs, Pozsonyi u. 10. Tele­fon: 263.-308. Munka­ügyi vezetőnél. Közel 100 éves Mignon —AEG márkájú üzem­képes írógép (Torzsa­­fejes) gyűjtőnek eladó. Irányár: 30 000 Ft. A Magyar Autóklub utazási­­ irodája felvé­­télre­­ keres szakmai gyakorlattal és néme nyelvvizsgával rendel­kező beutazási refe­renst, német nyelvis­merettel beutazási ügy­­intézőt, valamint pénz­ügyi előadót. Részle­tes önéletrajz szüksé­ges. Levélcím: Bp. 1277. Pf. I. Rákóczi Sütő és Édes­ipari Szövetkezet fel­vételre keres­ték beta­nított szakmunkásokat (kemence munkást) víz-, gázszerelőt, asz­talost, könyvelőt. Je­lentkezés a szövetke­zet munkaügyi osztá­lyán. BP- V., Aulich u­. 8. Telefon: 458. Eladó egy IBM Copyr­­ modell 20. fényi ásológép. Bp. XI. Bartók Béla út 128. Tel.: 651-606, reggel ig. vagy este. [ erkélyes, telefonos, 105 nm alapterületű, taniz­esi lakást. Kérek !­,á— 2 szobás, telefonos, ta­nácsit 60 nm-ig. Lakó­stelepi kizárva. Tel.:­ 330*922, 18 óra után. Gyulai, tanácsi, 1 szo­­bás, gázfűtéses, belvá­rosi, harmincöt négy­­zetméteres lakásomat pesti garzon tanácsira cserélném. Érdeklődni: 400-859. Régi pénzt, régi leve­­lezőlapot, régi fegy­vereket vesz gyűjtő. Ajánlatokat »Készpénz­fizetés 144269« jellgé­re a Felszabadulás lé­­hirdetőire. Amik, stíl cserépkály­ha és vaskályha eladó. Bagdy, 206*564. Festményeket, rajzokat szobrokat készpénzért vásárol, vagy bizo­mányba átvesz a Mű­vészeti Alap Galériája Qualitás Galéria. Műtárgyak átvételei Bp. VI., Bajcsy-Zs. út 53. Telefon: 112-665. Hétfőn és szerdán 10— 18 óráig. Összeköt­tötők! Bel-bu­­dai, 127 nm-es, négy szoba, személyzetik, gázfűtéses, telefonos, első emeleti, tanácsi bérlakást elcserélnénk kettő, 55—80 nm-es, telefonos, budai, ta­nácsi bérlakásra. Tel.: 550-021. Vill. ker.-ben levő, 26 nm. egy szoba, kom­fortos, tanácsi lakáso­mat elcserélném, ha­sonló tanácsira. Tel.: 333-532. Eladó Zamárdin, új, kétszintes összközmű­­ves nyaraló 207 n.-es lerekkel. Tel.: 369*505 vagy "Bognár Károly, 1163 Bp. Karál u. 31­ Kőbányán szobás c51 nm-es, foggiás, gázfű­téses, tehermentes, IV. emeleti, lift nincs, tár­sasházi öröklakás el­adó. Tel.: 581-838. II. kerületben, Szép­völgyi út 171. alatt, erdő mellett, elkez­dett ikerház 300 n.-es telekkel eladó. Érdek­lődni: Horváth, 11. ke­rület, Pusztaszeri köz IHiszt. 1. Ház, illetve nyaraló­­építésre alkalmas, —­­közművesített, 302 n.­­öles telek eladó Verő­cemaros, Vörös Hadse­reg úton. Érdeklődés: 8—20 között: 353- 593. Eladó XIV., Bosnyák tér mellett 2x1 szo­bás, komfortos csalá­di ház beköltözhetően, 640 nm telekkel. — Készpénz 143297­ — jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Sukoró belterületén, közművesített helyen, lakóház építésére al­kalmas telkek eladók. A Velencei-tó közelé­ben, a Velencei hegy­ség lábánál. Érdek­lődni lehet: Kápolnás­­nyék, Fő u. 51. — Tel.: 84. Minigarzont keresek megvételre. Ajánlato­kat­­»Hely- -és­­ármeg­jelöléssel 143781« Jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Nagyon szép. 54 nm-es őrmezei öröklakás el­adó. 866-624. napköz­ben. Gellérthegyen panorá­más, tehermentes. 80 öröklakás azonnal beköltözhetően eladó. ^Készpénz 145002* Jel­igére a Felszabadulás I hirdetőbe. 493 n.-el megosztható Ileiken 2 szintes, szin­tenként 110 nm-es, fel­újításra szoruló csalá­­di ház eladó a XXII., Budatétény, Jókai Mór út 17. szám alatt. Csa­tornázott, gázbevezetés szerveződik. Telefon: 06-75-30­ 075­ 18 után, vagy »Budatétény B. 4090« jeligére ,a Ma­gyar Média. Balzac u. 12. címre. Keszthely városköz­pontban minden igényt kielégítő, összkomfor­­társasházi lakrész eladó. Telefon: Z­ala­­egerszeg. 13-973._____ Mátyásföldön 3 szín­­alápincézett, mű­hely, garázs van. Be­fejezés előtti családi ház eladó. Érdeklődni: XVI. ker., Rákosi út 234, 3 szobás, 68 nm-es, tanácsi, Kőbánya-Újhe­gyi lakótelepi, telefo­nos lakásunkat elcse­rélnénk két kisebb, egy-, vagy másfél szo­bás, komfortos, taná­csi, lehetőleg telefo­nos lakásokra. Ráfize­tést nem tudunk vál­lalni. Tel.: 777-­227. este. Rózsadombon jó köz­lekedésé, csendes, 55 nm-es másfél szobás, étkezőkonyhás örökla­kás garázzsal, áprilisi beköltözéssel 1 550 000 egyéves bennmaradásért árkedvezmény. Hétvé­geken: II., Bimbó ut 207. fsz. 2. Rákoshegy bevásárló­­központban háromszo­bás ház, idős szemé­lyek által lakottan, el­hanyagolt állapotban, rendkívül olcsón eladó. 496-303. Bizalommal hívjon a 631-169-es számon. — Legmagasabb napi áron veszek hagyatékot, bú­tort, csillárt, ruhane­műt, ágy­tollat, képe­ket, dísztárgyat, lim­lomot. Azonnal jö­vök! Video, komputer, a gép vámkezelten eladó 267-721. Stoll kötőgép eladó, vagy bérbe adó. 120/ 42-es, 4 színváltós, motorizált + alkatré­szek. Érdeklődni tel.: 377-119, 16—19-ig. Jó, használható álla­­potban levő elektromos háztartási padlókefélő gépet vennék. Tel.: 156-171. Eladó egy rózsaszínű Passap motoros kötő­gép és egy eredeti Pas­sap motormeghajtás. Tel.: 357-183. BÚTOR 16 karban levő két­személyes rekamié, na­gyon szép neobarokk asztal­i székkel, vala­­mint vámkezelt »AEG LAVAMAT« mosógép eladó. Abloncziné, II. ker. Gábor Áron u. 53. I. em. Csak szombat, vasárnap­­ tekinthető meg. Kolóniás garnitúra és kiegészítő bútorok da­rabonként is eladók, juhász, Rudas László 67. sz. Képi faragású hármas szekrény kiváló állat­potban, kizárólag­­pri­vátnak eladó. Érdeklő­­dés: 551-808 telefon 112* won szerdán és pénte- I­ken délután 5—7-ig. ■ Újlipótvárosi, két szo­­ba, hallos, személyze­tis (97 nm), összkom­fortos, tanácsi laká­somat elcserélem leg­­lább 1 szobával na­gyobb tanácsira. Tel.: 318-901. este. Barokk cserépkályha­­csempét vennék. 220* 184. LAK­AS Újlipótvárosi, három és fél szoba, hallos, 100 nm, tanácsi lakásomat elcserélném 2 szobás, 60 nm körüli tanácsi lakásra értékegyeztetés­­sel. A lakás magas­földszinti, utcai, Héra fűtésű, kertes. Érdek­lődni: este 18 után, 498-038. Elcserélném Avar­cai, 83 nm-es, 2 szo­ba, hall + személyze­ti szobás. III. emeleti, tanácsi lakásomat, 65— 70 nm-es, 2 szoba személyzeti szobás. — szintén budai, tanácsi telefonos­­lakásra XII. kerületben, vagy a villányi út környé­kén, II. emeletig. Te­lefon: 758-790. Budai Skálánál 31 nm­­­telefonos , örökla­kásomat telefonos, na­gyobb tanácsira cseré­lem,­ lehetőleg e kör­nyéken, esetleg el­adom. Panel kizárva! Tel.: 260-121. Elcserélném Óbudán levő, 40 nm-es, össz­komfortos, telefonos öröklakásomat. 80 nm- t telefonos, budai tanácsira, vagy örök­lakásra a 1i., vagy a 111. kerületben. Tele­fon:­­689-504. este. Eltartási szerződést kötnek vagy magas életjáradékot fizetnek zöldövezeti ingatlanért lakásért vagy vízköze­li nyaralóért. 379-865 vagy este. reggel: 364- 928. » Budakeszi úton négy­­lakásos társasház felső szintje, panorámás, há­romszobás, étkezős öröklakás (113 nm 13 npt tárolóhelyiség) sürgősen, áron alul adó. 496-303. Debreceni 2 és 1 szobás, telefonos, ti­nicsi lakásokat cserél­nénk budapesti, telefo­nos, tanácsi hasonlók­ra, vagy egy nagyobb­ra. »1986. május — 145757« jeligére a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. Ikervilla Bel-Budán, háromszintes, 200 hasznos területtel, hat­szobás, két fürdőszo­bás, két garázzsal központi fűtéssel, 459 n.-es telekkel. fl Kongresszusi Központ közelében igényesnek eladó. »Sashegy alja 145554« jeligére a Felszabadulás téri hir­detőbe. Vállalatok, vállalkozók figyelem! Eladó Bala­­tonlelle központjában nagyméretű családi ház, 600 n.-es kerttel. Üdülő, vagy sok célú hasznosításra. Érdek­lődni tel.: 674. Dobák, Kossuth L. út 50/A. XIV. ker.. Kacsóh Pongrác úton eladó szobás, 43 ntiKS öröklakás. »Azonnal beköltözhető N. 596* jeligére a kiadóba.___ Balatonkenesén vízkö­­zelben összközműves, 81 nm telken, 30 nm teraszos nyaralómat elcserélném ^/hasonló nagyobbra.­­ »Érték­egyeztetés N. 623« jel- igére a kiadóba. Budán, a II. ker.-ben, jó közlekedéssel kertes, kétszintes, 5 szobás, gáz-központi filtéses, te­lefonos családi ház el­adó. 56—60 nm-es, II., XL, XII. kerületi, te­lefonos öröklakást be­számítok. T.: 858-109. Kertészkedésre alkal­mas telket vásárolnék, vagy bérelnék Pest Im­rén, vagy Gyálon. — Ajánlatokat: 1188 Bp., Rákóczi u. 30/A. cím-Gellérthegyi, 95 nm, kettő + fél szoba +■ shall +, két, összesen 30 nm, panorámás, te­raszos, összkomfortos, telefonos öröklakáso­mat eladom.­­Vagy 55-­ 60 nm hasonlóra cse­rélem. Tel.: 461-744. Boglári (Kupavezér 2.) felújítandó nyaralóegy­ség telekáron eladó. 683-275. Eladó beköltözhetően XIV.. Gvadányi u.­­ban második emeleti, másfél szobás szövet­kezeti lakás. Telefon: 661-675. Balatonszárszón vízkö­­zeli, 200 n.­öles telken 13*­­szobás, 3 fürdőszo­bás, üdülőnek is al­kalmas nyaraló eladó. Érdeklődni: 643-057 telefonon, vagy »Nyu­galom II. 151« jeligé­re a kiadóba. Ufó szobás: 46 nm-es. Nap-hegy utcai örökla­kás (fszl.-i) 780 000 Ft kp.-ért eladó. »Teher­mentesen 145180« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Panorámás telek Tahi­ban olcsón eladó. 1100 l.-ös. Napközben: 154- 443. Kétlakásos családi ház (lakóterület összesen 120 nm), 59 nm-es üz­lethelyiséggel, 100 nm­­es száraz pincével * műhely és garázs, ISO négyszögöles saroktel­ken eladó. Budai örök­lakást beszámítunk. Ér­deklődni hétvégeken: XIII., Jász u. 78. Ro­­singer. Hajdúszoboszlón, Csa­torna kert 2. dűlőben félkész ház eladó. Ér­deklődni: * Fülöp Zol­tánná, Győr, Ráth Má­tyás tér 7. Tel.: 11­ 738. Balatoni, palózb­aki, panorámás ikernyaraló fele, félkészen eladó! Érdeklődni: 159­839, vagy »Tavasz 144079« jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Eladjuk 59 nm-es/ 1 + 2 félszobás, étkezős, lo­­dzsás öröklakásunkat a XVI. kerületi­ Cen­tenárium lakótelepen, vagy 4 szobás, tanácsi­ra cseréljük. Tel.: 346- 787. Bel-budai (II., Kapás u.) 30 lakásos társas­házban levő 43 nm. Összkomfortos garzon Öröklakásunkat elad­juk. Ára: 22 500 Ft/nm. Egyszobás tanácsi la­kást beszámítunk. Tel.: 152-031. Skálánál 53 nm-es, 2 szobás lakás eladó. — XI., Megyeri István u. 2. mfszt. 6. Megte­kinthető: szombat-va­sárnap du. Érdeklődni: 658-219 telefonon. Eladó Vác terü­­letén kültelki ingatlan tégla­épület, kettő szoba, melléképületek, vízve­zeték, villany van. — 1200 n.-es területtel, vagy leválasztva, meg­egyezés szerint. Irány­ár: 450 ezer forint. Ér­deklődni: Veresegyház, Fő út 99., vagy Buda­pest 317-808. Pasaréti térnél 60. nm­­es, kétszobás öröklaká­somat 80—400 nm-es, telefonos tanácsb­a eseteiért a környéken. Telefon: 767-337.­­ Eladó 2 és 1k szobás, erkélyes, telefonos öröklancás garázzsal, budai belterületen; 2 db, mintegy .1 és JFr- 2 szobás, hasonló kör­nyezetű (budai, tele­fonos) tanácsit beszá­­­­mi­tok. Cím: 1374 Bu­dapest, V. Pf. 533. Balatoni, part menti, kétszintes faház eladó. Tel­:­ 427-012. este. »Badacsonyörs N. 673« Jeligére a kiadóba.. Rákospalotán 2 szoba, konyhás öreg ház beköltözhetően eladó. [Érdeklődni: Bp. XV. ]ker., Vécsey u. 6. sz. Vennék 120—150 nm családi házat az 1., XI., Xll. kerü­letben. Egy 33 nm és egy 65 nm gellérthegyi öröklakás beszámíthat­óó.. .868-148. Rózsadombon 62 nm­­es, 2 szobás, telefonos]­lodzsás öröklakás,­­• nagyméretű tárolóval ponyvás gépkocsi­­garázzsal, nagy kertes társasházban tehermen-[­tesen 1,6 millió Ft-ért eladó, októberi beköl­tözéssel ! Csendes kör­nyék, jó közlekedéssel 408-131, 155-402. Azonnal beköltözhető Naphegyen. Nyárs ut­cában, földszinti, 76 nm-es, háromszobás, étkezőkonyhás, csiko fűtésű öröklakás. 24 ezer ♦t/nm. 262-347, 70 nm-es, Összkomfor­tos, 2 + 2 félszobás,­­ szövetkezeti lakás, ga­rázzsal eladó a XI ker.-ben. * »Déli fekvés N. 1526« jeligére a ki­adóba. Balatonkenesén 15 nyaraltatására alkalmas emeletes, vízközeli Ikernyaraló vállalat­nak, intézménynek adó. Telefon: 365-307 Eladó Erdőkertesen 1200 n.-el átírható kül­telki ingatlan. 30 négy­zetméteres épület épít­hető rá. Villany van. Érdeklődni: Vácrátót, Petőfi tér 19., vagy Budapest 317-808 tel Eladó- Balaton mellett, Lovason kétszintes, ■— Központi fűtéses, gará­zsos­ családi ház, vagy bp.-i öröklakásra cse­­rélhető­. Érdeklődni le­het munkanapokon: 776-518. Kissné. | Zuglói kertes családi »Lenin ház lakottan eladó. Ér­­deklődés: 06-26-45-456 telefonon. Balatonszárszón, a vil­lasoron 1000 h.-os te­lek (megosztva is) el­adó. Érdeklődés: Kása Ferenc, 388-982, esti órákban. Dél, este 7—9 között. 364-928. Szabadság-hegyi, kör­panorámás, 580 n.-öles telkekre tervezett nagyméretű ikerház építéséhez tőkeerős tár­keresek. 569-043. munkaidőben. Költségvetések készí­tése, korszerűsítések, családi és hétvégi há­zak tervezése rövid át­futással. 368-297, H2-s között 969. Rózsadombi 5 szobás, panorámás és Xll. ke­rületi 3 szoba, étke­zős, garázsos örökla­kások ■ -igényesnek el­adók. Tel.: 168-899. Veszünk 90 nm körüli, rózsadombi, panorá­más,­­ garázsos örökla­kást. Tel.: 168-899. ajtók, csempe, mettla-1 dil is mindennemű .Harmónia B. I retsigit. KólciSno, nunoz | 1974(t je.I gíre a Ma-1 szimpátia elején há­­gy,r Midii. Baltáé u. I rassig lehetséges. »Sw- 12. címre, I remélek megtalalni-w. ^ 212« Jeligére a kiadó- 1 ba. építőanyag szállítással is. III., Bécsi út 176/B. Mávaut megállóban. 686-141. káros szenvedé-1 VWező állású, diszting-I____________________| lyektől mentes, inte'l*|v^l* megjelenésű, bár-Szezonális cukorka- is I iigens, jó kedélyű, ma-1 csúf barna Özvegyasz­­gyümölcspavilon a Vá-1 gas­ajta! Ismeretségét I szony társát kérési, rostigeiben, kiemelt he-1 házasság céljából 571 magas­ diplomás férfi iyen osajjá. 640-459»­­ éves korit, »Találjuk ! személyében, 55 éves Budai, központi, 2 szintes*(120 + 50 nm), telefolfejs, lakott csa­ládi házat,­­melynek tetőterében további 80 nm lakótér kialakítha­tó, eladok, vagy vá­rosligeti 65 nm taná­csi lakással együtt el­cserélek zuglói, tele­fonos öröklakásra és lehetőleg vízparti nya­ralóra. »Minden meg­oldás érdekel 145806« jeligére­­a Felszabadu­lás téri hirdetőire. ÜDÜLÉS Vállalatok, közületek, kisvállalkozások figye­lem! Balatonhoz közel Kővágóörsön, hegyol­dalban borozónak, —­­komplett berendezett, nádfedeles 5 szobás, garázsos, telefonos, — reprezentatív táj jelegű házamat több évre* is kiadom. Érdeklődni: dr. Franknál, 334-476 telefonon. _______ intézmé-Híres emberek eredeti I meg egymást B. 3976« I korig. Anyagilag Cél­­aláírásait keresem. —I Jeligére a Magyar Mé-1 ics€n kiegyensúlyozott. [Ajánlatot kérek »Gyüj­ldia. Balzac u. 12.1 púdéi szép otthonom­­[tő 145185« Jeligére a­­ címre. 1 b»n élek, autóm, ny.a-Felszabadulás téri hír-1 evn lanline Crlé!' ‘ ra,ám van Szeretni,t jjgére. ^^IRjMségi térjél keres. — 'Orgonavirájuát Tréssel. 562-438. Vállalatok, nyék, utazási Irodák figyelem! Balatonföld­­vár legszebb részén le­vő villámat jún. I— szeptember végéig 10- 12 fő részére kiadnám. Az megegyezés szerint. Kék Balaton 144928« jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Gyermeknyaraltatás — Csobánkán, 5—10 éve­seknek. Vegyszermentes kert, természetjárás, művészi­­foglalkozások (Waldorf­ pedagógia) Egyszázhatvanöt-hét­­százhatvan. Bükfürdőn üdülőszövet­­kezeti lakrész április közepén jutányosan ki­adó. 371-575. üdülőjét őrzöm, gon­­dozom, szerény szállá■ sért. »Állandó lakás­sal rendelkező N. 706« jeligére a kiadóba. Árverésre kerül a Bu­dapest XXL. Csepel, 8653, Dűlő u. 6. sz. alatti 2 szobás, 40 négyzetméter alapterü­letű, komfort nélküli, lepos tetős, fröcskölt falú, adós által lakott épület. Vízvételi lehe­tőség az udvari csap­ból. Az épülethez konyhákert, virágos­­kert, gyümölcsfák­ tar­toznak. (Megközelíthe­tő a Tanácsház térről induló 38-as autóbusz­­szal.) Az ingatlan becs­értéke 210 000 Ft. Az árverési előleg: 21 000 Ft. Az ingatlant 1986. Feles használatra ter­mő gyümölcsöse vete­ményeskert szakszerű karbantartásáért, beteg­ség miatt kiadó. Terü­lete 250 n.-00 Buda­fok északi határában, Budai Skálától 45 Perc­nyire villamossal. Ér­deklődni: 863-908-as te­lefonon? XI., Kanizsai 3/A- II. 10. Badacsonylábdahegyen, Római út 172. sz. alatti [haláleset miatt eladó gondozott figarátor1LI szobás, előszobás, nagy­­pincés + 850 n.-ös szó­ló. Érdeklődni lehet májustól a helyszínen, előzőleg a badacsony­fiból postán. Balatonvilágosi, köz­vetlen vízparti, 14 fé­rőhelyes üdülőmet, ki a­dom!' — 'Válaszokat »Több évre is 145270« Jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. oktatás Matematikakorrepetá­­lést és felvételi elő­készítést vállal nyug körű R utcai 126 éves, 160 cm ma­. Karcsú, átlagosnál esi- I divatüzletbe Iparmű-1 gas, érettségizett, vl-1 nosabbnak­ mondott, el­vész szintű készítők I dim alaptermészetű I váli értelmiségi nő jelentkezését várjuk. I lány, társaság hiányé­ vagyok, rendezett Ruházat, lábbeli, aján-­ ban ezúton szeretne I anyagiakkal. Megvr­dék, dísztárgy, bőrdísz-1 megismerkedni hasonló I merlkednék 431 és 53 év Imi stb. Csak jó mi-1 korú és végzettségű, I kögö­l, 172 cm felet­tőségű érdekel. Reg-1 komoly gondolkodású, I ti magasságú, diplomás 1 józan életű, jó m­ese-1 férfival házasság bél­­jetenésŰ férfival, há­ íjából. Családcentrikus­zasság céljából. »Tava-M­. 1416« jeligére szí­rándovú N. 1421«­­ kiadóba, jeligére a kiadóba. 35 éves. 167 cm­ ma- Rendezett körülmények I gas. Jó megjelenésű, élő, 35 éves, I rendezett körülmények 167 cm magas, diplo-1 között egyedül élő, i más nő. társaság hlá* I igényes, értelmiségi öz- K­isi­pari, többszárnyas. I nyíltan d­ijton keresi | vegygaszony kérési ká­­mozgathatós. zsalus1 ------—- ■ - - • 1------­^ IHasonló adottságú, Kill-1 ro* • —...------,r~ ajtók, ablakok, tölgy I fáiért - fém Ismeretsé-1 mentes, hasonló A* bejárati ajtók, belső igé­ házasság céljából, hágókkal rendelkező. mn* m || Kéziés írott választ | intelligens férfi ijlett­szenvedélyektől 1168­ cm magasi I éves, teltKárcsd. el- | vált asszony ezúton | Szobafestés, mázolás, apétázás' fóliatakarás- [ Minőségi műnk*. k'";| 'k'”b,n hüjiáli-1 mei ~ví,ill. 48 íves. k­icim­ugyc | jg Közgazdasági egyéte­garancia let: 424-961 Lakáskarbantartó szak-V. hinni abban, hogy ez a hirdetés olyan valaki párosok figyelem! Te-1^49« jeligére, a Kiadtó­­lefonügyelet gyakorlott I ha.­kezébe szerül, aki erre a hívásra vár. »Lehet­séges? 147211« jeligére nyugdíjasnál Ügyinté-146 éves, magas, csinos, I a Felszabadulás téri || igényes, szép arcú, ér-1 hirdetőbe.­llelmMil nji •h».ílv,l, M J k „ „l4l­0Jn 4k­ I lakással. Jó megjele-1 _ I nésű, magas, barna I szemű, hajú, jólelkű, független, korrekt. Jó . megjelenésű.­ Intel­­.-iligens férfit, 61—64 cí Pi°In‘s­ív'*lí, aki egy közép- I tánnelfn­ eltagadható válaszokat kérek. »Va-1 wíh*állás lakál létezet­t. 261.1 rendezett Jeligére a kiadóba. S anyagiakkal, emberi ér­ t­­ékekre igényes, host-és díszfa­iskolánk, valamint gyümölcsfa­­iskolánk összes termékeit ismertető színes nagyárjegy­zékünket, kérésére díjmentesen megküldjük. Vidéki növény­megrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Személyes árusítás. Bp. III. ker., Erdőalja u. 86. sz. ((Óbuda) a 137-es busz vonalán. Nyitás március 14-én, árusítás 8—16, szombaton 8—12 óráig. Vasárnap szünnap. Levélcím: Szálkai kertészet, 1368 Bp. Pf-V20B. 140 éves, molett, delte hs szú évek óta egyedül sratív, karnp. 175 emlős, értelmiségi nőnek I magas, rendezett anya-1 házastársa lenne. Teljes Igiakkal, házias, csa­l című, esetleg telefon-T I ládcentrikus, vezető I számos levelet kérek. I beosztású, Igényes, el-1 »Harmonikus élet l.vált nő megismerkedne 14021« jeligére a Ma- 1180 cm-nél magasabb,)gyár Média. Balzac u. I diplomás, • becsületes, I 12. címre. I Korrekt férfival, há-| | zasság céljából. Tele-[ | fonos öröklakásom —I I van. »Vidéki is lehet) 29 éves,, 173 cm ma­li 46065« jeligére a Fel* | gas, barna, jóképű, bu­­) szabadulás téri hirde-) dapesti diplomás fla­illőbe. I­talember, rendezett -ve., t.Kk.r«J."Ak*' « FELESÉGET KERES 38­­2 gyerekes felvfdlt or­­vosnő keres hozzáillői­­ férjet. »Fényképes le- I velők B. 3994« jellgé* Magyar |'Balzac u. 12. ikedne 22 és 28 év kö­zötti, intelligens, csi­nos lánnyal, házasság reményében. '.»Család- Módi« I Ml­tr,kus B &20« jel­eimre I a Magyar Média. 127 éves, 167 cm, esi-1Balzac u. 12. címre. I nos. Bírna, diplomás | ”~ves- ve“‘« «'£«• I lány — megfelelő lár-| 1,0 HP ElffiS hindidé- I saság hiányában —1US1 színes c*génis­*v­­ezúton keres család-1 "«'vákei beszélő hötty I szerelő, keresztányi [í'ylléses ISffijgj várt* ) szellemben­ nevelkedett,| céljáral. — |lehetőleg értelmiségi) *^fek*­cra ?967* (származású, diplomás)^* * Magyar Mé* Iférjet. »Részletes be-|dja­ Balzac u. 12 ) mutatkozó­­ levelek B.) c'mre­­( 3984« jeligére a Ma*|S2 éves, 182 cm ma­gyar Média Badzac u.­ gas, 78 kg. barna, vi* | 12. címre. |dám alaptermészetű. Várom annak a me-1komoly életfelfogá­­logszívű, értelmiségi, | *“• vezető beosztásban korrekt, igényes férfi-­dolgozó, jó anyagiak­nak a levelét, aki egy|kal rendelkező, jóképű- 59 éves, rendezett kö-|nek mondott fiataléin* k­ismérvűek között egye-1 fft, «ütőn is keresi din élő, fiatalos, sze-|«In,«rt harmonikus feletten­es életet Igény-1 c*a,*­*l | lő, kulturált özvegy- [ méhekre vágyó, de még asszonynak társa fen-1 gyermektelen hölgy Is­­■Hne. Házasság lehetsé-1 neretségét, 30 . éves 270x210 méretű. 31 ges. »Találkozzunk B. | korr8 házasság cél/áv szárnyú teraszajtó. — 13958« jeligére a Ma-|bdl. Csak fényképes 140 x 78 Velux tetőab-1 gyar Média Balzac u.(levelekre válaszolok, llak és 3500 db kismé-1­­2. címre. | de a válaszlevélben [ retű tégla eladó. Ér- . ■ ■- minden képes vissza­deklődni 9-15 óráig. | wVraéíStet kíd- küldök. Kölcsönös líomlísJsasM í?í'520, «I« «»A ««yok. Hj'»1'“» 'x'in n ̇«­Komlósné 568-7/3. , E----­I Ezúton keresem házas­utazás. »Párizsba teg* díjas egyetemi oktató.­­ Gazdasági munkakö-1 társam magas, józan |£ap n bel2150n,?,fi­a* Telefon: 271-991.____Ízösség képviseletét. — | életű férfi személyé- £.7 korig. [ “ Matematikát, | a Magyar Média, Bal­­|­zac u. 12. címre. iniidiiiiiiuit, oroszt | könyvelését, vágyj ben, 60 éves ____ korrepetál egyetemista | egyéb mellékállást vár-| Telefonszámot kérek. |__________ garanciával. T.: 322-1 latna jogász. Tel.: | »Kertbarát N. 1463« | Negyvenes, háztájiban fisn vaev 530-849. 1898-856. | jeligére a kiadóba. (dolgozó, leszázalékolt férfi megismerkedne Fruida nyelv tanu­isa )««*, cvä',zk^' í, KcMem« VdlsíJV. fia­.. k , k 6 b kezdőknek, haladók­ személye,. E. A. mo­­tales. fiUgrín. I „övei h*MS-nak. Délelőtt, déhnán. noíramos eladó .Cím: tanárnő vagyok, °udal Telefon: 260-081. Svéd nyelvtanítás. Hí­vásra házhoz megyek. Telefon: 460-804. [Kazettával L15272« I lakással, rendezőit is^. [jeligére a Felszabadu-i anyagiakkal. Mágás in-1 *®'z*,om N. 1446« jel­­lés téri hirdetőbe. ) refektusú, korrekt.) •**re a kredóba ké­nem dohányzó, értei-szem­­­miségi élet* kó S 1115 lehet 0 megfekni*- rá TaTa'lökTM’ kisszóveV- ""«81 ílet' »«» “ '«*• 1M W m* leni. Az árverésre 1986. ■JfrfPWHS kezelek alipitísát. ese- ker's..* f*s’ J'i"‘W’ • t1 mCg' méretű, 10 Ar,. „ v,.v illandó ipar 62 évesig. Válaszokal jelenésfl, luggellen, — kor kerül sor a Bu- Megbízható gondozó- képviseletéi vsgy gya­­lehesölégt^«^efonszínn­ egyelertl diplomáivér­dapest .„ Markó u. nőt keresünk kétéves korláttal vállalja mun- SÖ. ...Vi^^vi.ha’ níL-í/Y |!LjI?| 27 sz. tel. 19. sz. és hat hónapos gyere­­k a közösségben dolgozó 1451* re,i*-re * y'‘M- 26~52 | alatt. keiik mellé Visegrádi jogtanácsos. T.: 318-Pécsi, 32 nm-es. kom-| utcai lakásunkba ápri-190 t, fortos. Jó helyen levő | nímekk­ fél IGazdasági hát réc9»m­«at h.cAnlA I hétfőtől péntekig, «1 (Íztől hatig. 976. TdTkT munkako­gas, nagyon jó alakú, IT70 cm magas. 30| ragaszkodó természetű, (éves, főiskolát végzett, I nyugodt és kiegyensú- I családcentrikus leány Ivozott. nem dohányzó. nagyságú budapesti la­kásra cserélem. »Min­’°k. PJT-k ,la pk­ását. ságú férfi Ismeretségét mos víl,szát »Szere­­__JB____^P!jogi képviseletét nagy 1 hí* ,,,4í rzu­sból _| lémre vágyó B. 401­7« den megoldás érdekel U-2 vidéki gyermek | gyakorlattal. v4.,a^a | »Bizalom N 1449« _1 Jeligére a Magyar Mé-156179« jeligére a pé-) felügyeletét, teljes el-1 munkaközösségben dől­ a kiadóba ) dia,, Balzac u. 12. esi hirdetőbe: Sallai u. ) látásért vállalom. —|gozó jogtanácsos T...|. —­­ ■ ■ ■ ■■' (címre: [9. 7624. | »Nyugdíjas nő N. 705« 1318-901, 5—7-ig.. | Vonzó megjelenésű, el-f Eladó Szekszárdon, az I I i'~• ' „J '-f I vált, lakással redelke-1 6vés, magas, öz-I Büfé eladó 80 négy-1 ^ értelmiségi |l«|llfi«r‘A!vk.l‘Jzb* nz |BaK. eladó ,TO n.?,íg'|ző értelrttségi női v'gY- diplomát férfi. Allsca utcában máso-1 Életjáradék« és ella-1 zetméteres ,tápterület-1 megismerkedne házas-1 korban hozzáillő, dlo­­dik emeleti, 2 szoba, tájhoz segítéget nyújt ilei. Atirhátó nyugati Icéliából 42 ív fe­­lemás nő ismeretségét étkezős, 32 nm-es, 157 éves, független­ nő. 1 gépkocsit beszámítok. I ,e­t, míg esetleg kis.I keresi házasság célja­­összkomforto, lakás I belterületi komfortos I Forma—1 vonzáskörze­ 1105 gyermeket ,karéjból. »Harmónia ■ készpénzén, esetleg l­akással rendelkező I tében. Aveleket. »For- líjdiplomás férfival. — 3g32« Jeligére a Ma- OTP-átvállalással. — I Idős nő részére,. Pihe­­ma—I 145199« jeligére I ,ootim­j„ NI. 1435. gyár Média. Balzac u. Megkeresést »Au­sca­­­nés, üdülés Budán és ja Felszabaduljis féri 1 jeligére a kiadóba. ) 12. címre. 300 ezer Ft készpénz­zel 35 nm körüli la­kást vennék. Újpest és környéke elegyben. »Sürgős 142955­« jeligé­re az újpesti hirdető­be. 54 nm-es, 2 szobás, XI., Kisköre utcai, ta­nácsi,­ telefonos laká­sért kerek 2 garzont, vagy 1 szobásat, tele­fonnal, vagy 1 lakást. Értékegyeztetés: 863- 485. este. Székesfehérvári 1 + 2 félszobás belvárosi OTP-öröklakásomat el­cserélném budapesti tanácsi lakásra. Érdek­lődni lehet hétköznap: 534-415, 534-733, pén­tek kivételével. Másfél szobás. 45 nm­­es. Összkomfortos, nácsi lakásomat kertes házban (XII, Galgó­­czy u.) hasonló, na­gyobb tanácsira cserél­ném, csak budai zöld­övezetben. 556-554.— este. Zamárdi-felsőn, a víz­hez 2 percre. (Munká­csy u. 22.) S egy db. kettőszintes társas­nyaraló (hármas sor­házban) eladó. Irány­ár: 1 300 000 Ft. Aján­latokat »Tavasz — 145556«, telefonon ké­rem. Keresünk . 80—90 nm körüli tanácsi lakást belterületen.­­ Adunk 54 nm-es OTP-öröklakást Nagyvárad térnél. T.: *149-504. Belvárosi, 88 nm. rep­rezentatív, központi fű­­téses, telefonos, erké­lyes, tanácsi lakásomat elcserélném hasonló nívójú bel-budai, vagy belvárosi kisebb telef­­onos öröklakásra. La­kótelepi, telefon nél­­küli kizárva. Telefon: 534.-760.. Telek Rákoshegy köz­pontjában, üzleti vál­lalkozásra alkalmas he­lyen, sürgősen, áron alul, eladó. Kitűnő közlekedéssel, közvet­lenül a metróhoz csat­lakozó busz megálló­jánál. 496-303. Közületnek, társasház­nak is alkalmas 467­ .-ös panorámás, össz** közműves telek tataro­zásra szoruló nagymé­retű családi házzá) a Kútvölgyi úton eladó. Budai, vagy Duna-par­­■ telefonos cserela­kást beszámítok. Tele­top: 18 órától T64-765, vagy »Igényes 142611« jeligére a Felszabadu­lás - téri hirdetőbe. . Za­lakaroson, a már üzemelő Napsugár üdü­lőszövetkezeti épület­ben egyszobás lakrész eladó. »Évi 28 nap 143587« jeligére a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. Klotildligeten, Piliscsa­­ba alsó, 300 n.-es be­kerített telek. 1 szoba, komfortos, alácsator­­názott, berendezett fa­házzal eladó. Megbí­zott telefon: 892-877. Érdeklődni 8—9-ig és 18—20 óráig, szomba­ton egész nap. 36 nm bel-budai tár­sasházi , öröklakás el­adó. Érdeklődni: 864- 138 tel. XIIL, Jász utcai, ket­tő szoba, étkezés, lo­dzsás, 56 wmn,' és­7' Komfortos.. öröklakás reális áron eladó.. — Készpénz + OTP: —­ 772-334. 145166« jeligére pos-1 Balaton mellett bizto-1 hirdetőbe. Un marad megjeleli-1 «ftva. »Csalid! háttér I T-kíM. ■■■ Ki kérek a balaton-1 145635« jetigére a Fet-1 Tőkestarcai [földvári postára. (szabadulás téri hirde­­tőbe. I Bensőséges, őszinte) 173 cm magas, jó Balatonfűzfőn panorá­más bekerített telek | épülettel eladó. ‘ VII-1 _____ '®nyvaiv T^64!L999^ | Szörpautomata, kere?*k I k­apcsolat reményében | megjelenésű, gyermek­belvárosi műszaki ke-1 áves. 165 cm ma-1 télen, középkorú, na- Ireskedés megnyitása VEGYES eszp-Dráva ut-Balatonalmádiban 400 ( vesszógép és büféfelsze­­n.-öles üres telek el-(élések eladók. 17 óra 11201 XX adó. Leveleket: »öreg-tután: 226-31­3. (ca 3. hegy 145213« jeligére igoo nm-es pincerend-1 Kerítések, kapuk^por l.i____- C.I.«.L.4.,tAa I­I ’ . . r . kérem a Felszabadulás­­ szert nagy udvarral, I tálok, ablakrácsok ké­téri hirdetőbe- 1 főútvonalhoz, közel, |szításé közütetnek is, 368 FÉRJET KERES Makádon 2 szobás csa-1 raktározás céljára bér-1 előjegyzésre. Tel ládi ház telekkel és I beadó Budafokon. Te-1509, este. saroktelek. 900 n.-ös, t­lefon: 260-081, este^^H eladó,P-— Érdeklődni: I Költségvetések készíté- Ráckeve, Árpád u. 33. |se átalakítások, bóvlié-.......» «. Acs. r Uk, családi, hétvégi Egyzüntálló, gyermek házak tervezése. az Ír -------------------hhL167 cm magas. 63 kg/ ■ —— a szolid, mély érzésűi tehermentes | Épülettervezést, költ-­ vidéken élő értelmisé­- ———- -a­gas, csinos, kulturált,l gyan jó anyagi kő­hoz, közreműködéssel. 1 igényes, felsőfokú vég-­ rülmények között élő I zettségű, elvált nő | mérnök keresi 30-as, Pedikűrözői házhoz | keresi korrekt, intdli-1 csinos, jó alakú, In­ megyek. Érdeklődni: (gens, sietést, utazást) telligens, lehetőleg Szabó László, Bp. | kedvelő, vidám, spor-| diplomás, gyermeket tos férfi ismeretségét.)akaró független hölgy nyagiak rendezettek.) ismeretségét házasság Házasság lehetséges)céljából. »Sportkedvelő N. 1434« jeligére a IB. 3907« jeligére , a kiadóba.­­ Magyar Média Balzac "­­12.■ Kertes családi házban I _*. Eladó 180 n.-ös nyeres­­telek, állomáshoz 10 perc. Gyömrő, Eskü u. 24. Panorámás, 300 n.-ös érd-parkvárosi , vegyes építésű telek ‘ 40 ■ nm­­es, nem lakható épü­lettel. 380 000 Ft. el­adó a Szövő utcában. Villany van, víz kö­zelben. Érd.: 313-221. de. 10—12-ig. Panorámás, téliesített, 2 szintes, garázsos nya­raló Leányfalu csendes helyén igényesnek el­adó. »Aszfaltút 141610« jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Foton kerített telek eladó. 500 n.-öl. iker­ház, építési ére­m alkal­mas. Víz, villany van. 500 000 Ft. Megtekint­hető: szombat, vasár­nap egész nap, Alagi út 12. Rózsavölgyben 56 nm es. 2 szobás, déli fék-1022. vésd, öröklakás eladó,' 1986 1 jégvetés-kíszítíti rövid igj­el megishtérkedne nyári beköltözéssel. Ez-1 határidőre nagy gyan[oryan 176 cm körülir­deklődni­. 376-220 tele-1 korláttal vállal építész-­ vékony testalkatú, fonon. [mérnök. 299-745. Itelligens, becsületes. XVII. ker. központjá­ban családi fiát eladó »Beköltözhető N. .178« jeligére a kiadóba. Balatonnál eladó 300 négyszögöl gyümölcsös telekingatlan 40 nm nyaralóépülettel, bilú-' men út mellett. Víz, villany van. Strand, vasútállomás közel. Vá­laszt »Panoráma — 145821« jeligére a Fót Horányban 120 n.­öles ! villanyfűtés, villany-­ korban hozzáillő értel-­ telken kétszintes , cseh- [bojler, villanytűzhely,[miségi férfival 56—60 szlovák faház, alá-[villanyvilágítás, csalá-1 éves korig házasság pincézve, kp.-ért el-[dl. társasház villany-­céljából­, aki hozzá adó. Víz, villany van. [szerelése, ttfégIntézéssel.|költözne. »Telepátia Tel 884-073.­­ Majakovszkij 93. Far­j 88726« Jeligére a bé­­jre költözhet S^T^szobásT I kas. ^26-453. I késcsaba^hh^etőbe^ felújításra szoruló csa­­j^Dzsadom^TMTegforgaT) Egyedülálló, gyermek­­ládl­ház 550 nm-es [ masabb részén -80 nm| telén, 52 éves, csinost telken autóbuszhoz, j butikoknak is alkalmas) jó alakú* értelmiségi villamoshoz közel, —(üzlethelyiség tőkeerős|asszony (lakással, nya Pesterzsébeten, kis-(bérlőnek kiadó: Dr.|falóval), keres hozzá­­piacnál 680000 forint| pintér. Tel.: 388-155.|illő férjei. »Csodála­tért eladó. Telefon es­ 1388-240, hétfő, szerda, útos tavasz B. 3880- ró: 376-155,­­csütörtök 17—19-ig. [jeligére a Magyar Mé­dia Balzac u. 12. cím egyedül élő, 66 éves, 152 éves, 167 cm ma­középtermetű, arányos i­gas, minden szépet és so n motelt, fiatalos, s jót szerető, káros házias özvegyasszony) szenvedélyektől mentes, megismerkedne élettár- [ korrekt értelmiségi fér­­kapcsolat céljából) fi, decens típusú, sír jó megjelenésű,egyen-) Jigrán alkatú hölgy is­­géd termé­szetű, buda-) meretségét keresi, bá­­pesti lakással rendel-) tasság céljából. Lakás, kező, özvegy férfival.­ kocsi és nyarald­ van. Nem dohányzunk N.­ »Augusztus B. 4029« 1433« jeligére a ki-1 jeligére a Magyar Mo­­ndóba. [ dia Balzac u. 12* cím* u. 23. sz. alatt nyaraló eladó. Érdeklődni le­het a helyszínen. Meg­közelíthető a 23-ac ki­­szabadulás téri hirde- ) kőnél, Bertgénye u.-ból tőbe | nyílik Szentendrén, a Kakukk Parkettalerakást, HUH lkást, csiszolást, lakko-r­0,c­zást, pvc-szőnyegra-1 Nincs társa, partnere gasztást, falradírozást, | Forduljon bizalommá nagytakarítást vállalok | az Intermezzo Társke­­kezületeknek h. 299-1 vesőhöz. 7608 Pécs, Pf 336. 18. Diszkrét ügyintézési címre. 34 éves, 164­ cm. 52 l. kg, vegyésztechnikus) Egyedülálló, magasan nő megismerkedne ha-1 pozícionált 49 éves tasság céljából, ha-1 férfi — 15 éves fiú­somé végzettségű, kor-1 gyermeke vde él —, han hozzálllő, magas,­­ hasonló magas egzisz­­családszerető fiatalerfi-1 tenc­ájú hölgy ' isme­­mberrel. Lehetőleg fény-­ retségét keresi . 36-tól képes, kézzel íratt le-­ 42 éves korig. »Házas­feleket kérek. »Kék­ság céljából 146610« szemű B. 3975« jel- [ jeligére a Felszabadu­­lgére a Magyar Média, Í­jás téri hiretőbe^ Balzac u. 12. címre.) ^ven körzetorvos. Színes egyéniségű, jó.) megfelelő egzisztencia­­megjelenésű, kulturált,| val kérési entellefettjel, dohányzó, lakással ren-1 nőiesen telt, dúskeblű, delkező özvegyasszony.) budapesti hölgy Isme­keres szeretetet igény-) retségét házasság cél­lő és adni tudó. tár-f iából. »Fényképet, tele sál, élettársat. »Hat-) fonszámot kérek N. vanas N. 1453« jeligé-) 1331« jeligére a sri­­ffe a kiadóba, • adóba. Magyar Nemzet Szombat, 1986. március 15.

Next