Magyar Nemzet, 1986. június (49. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-24 / 147. szám
Kedd, 1086. június 24. Az újonnan kifejlesztett háztartási gépek több mint háromnegyede energiatakarékos Magyar középiskolások és szovjet egyetemisták 99 trojkái a nyelvi szaktáborban KÖZÉLETI HÍREK Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására hétfőn a Szovjetunióba utazott Kíséretében van Kovács Imre, a KB osztályvezető-helyettese és dr. Dobóczky István mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Borisz Sztukolin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására hétfőn katonai küldöttség élén hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett Veikko Pihlajamäki, a Finn Köztársaság honvédelmi minisztere. A finn vendégek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kárpáti Ferenc vezérezredes, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának több más tagja. Hansu Dogan török mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és területi miniszter, aki Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívására tartózkodik hazánkban, a két ország közötti mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti együttműködés fejlesztéséről tárgyalt. Váncsa Jenő és Hansa Dogan hétfőn Budapesten befejezte tárgyalásait Horn Gyula külügyi államtitkár meghívására június 21—23. között hivatalos látogatást tett Magyarországon Budimir Loncsár, a jugoszláv szövetségi külügyi titkár első helyettese. Megbeszéléseiken áttekintették a nemzetközi élet időszerű kérdéseit és a magyar—jugoszláv kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Budimir Loncsart fogadta Várkonyi Péter külügyminiszter. 99 Közlemény az Izraeli Kommunista Párt főtitkárának látogatásáról (MTI) AMagyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására június 16. és 22. között látogatást tett hazánkban az Izraeli Kommunista Párt küldöttsége, Meir Vilnernek, a párt főtitkárának vezetésével. A delegáció tagja volt David Khenin, a PB tagja, a KB titkára és George Toubi, a KB titkára. Az izraeli testvérpárt főtitkárát fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára. Meir Wilner megbeszélést folytatott Szűrös Mátyással és Berecz Jánossal, a Központi Bizottság titkáraival, találkozott Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront, Országos Tanácsának főtitkárával és Baranyai Tiborral, a SZOT főtitkárával, az MSZMP KB tagjaival. A pártközi megbeszéléseken részt vett Gyürke József, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A megbeszéléseken kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjuk tevékenységéről, eszmecserét folytattak a kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről, áttekintették a nemzetközi helyzet előtérben álló eseményeit, valamint a két párt közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit. Magyar részről ismételten kifejezték az MSZMP szolidaritását az izraeli kommunistáknak a közel-keleti konfliktus igazságos és tartós rendezéséért, a térség békéjéért, a társadalmi haladásért folytatott harcával. A magyar kommunisták támogatják az IKP-nak az izraeli uralkodó körök politikája, az ország és a megszállt területek arab lakosságával szembeni diszkrimináció és elnyomás ellen vívott küzdelmét. A két párt képviselői aggodalommal szóltak a szélsőséges imperialista köröknek a két szövetségi rendszer közötti katonai erőegyensúly megbontására, a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatok szűkítésére, a fejlődő világ haladó erőinek visszaszorítására irányuló törekvéseiről. Támogatásukról biztosították a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamainak a feszültség csökkentésére, a nukleáris háború elhárítására, a leszerelésre vonatkozó javaslatait Az MSZMP és az IKP képviselői rámutattak, hogy a Közel-Keleten tartós béke csak a válság átfogó, igazságos rendezésével érhető el. Ez megköveteli az izraeli megszálló csapatok visszavonását az 1967 óta megszállt területekről, a Palesztina arab népnek az önrendelkezéshez, a saját állam létrehozásához való joga elismerését, a térség államai — köztük Izrael állam — szuverén létezésének elismerését és biztonságának szavatolását. A két párt aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a terrorizmus elleni harc ürügyén támadást indítottak, és kampány folyik Földközi-tengeri országok ellen. Az MSZMP és az IKP vezetői elítéltek mindenfajta terrorizmust, külön hangsúlyozva az állami terrorizmus veszélyességét. Elítélték a Dél-Libanonban folytatódó izraeli megszállást. Az MSZMP és az IKP képviselői kifejezésre juttatták szándékukat, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel elősegítik a két nép közötti emberi, kulturális kontaktusok szélesítését. A két párt kapcsolatairól és együttműködéséről elégedetten állapították meg, hogy azok az internacionalista összefogás elve alapján jól fejlődnek. Megállapodtak együttműködésük további elmélyítésében. A szívélyes elvtársi légkörben lezajlott megbeszéléseken újra megnyilvánult a két testvérpárt elvi nézetazonossága. Aczél György Kőbányán (MTI) Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja,hétfőn Kőbányára látogatott. A program az EGIS Gyógyszergyárban kezdődött. Itt Zarnóczi József, a X. kerületi pártbizottság első titkára, Kiss József, a kerületi tanács elnökhelyettese és a vállalat vezetői fogadták a vendéget, akinek Orbán István vezérigazgató és Nagyiványi Zoltán, a pártbizottság titkára adott tájékoztatást a nagyüzem előtt álló gazdasági és politikai feladatokról, s bemutatta kutatólaboratóriumokat, valaamint a tabletta- és a csomagolóüzemet. A látogatás következő állomása a Kőbányai Sörgyár volt, majd a Maglódi úti körzeti pártház, társadalmi összefogással készült sportliget és egy szerkezetkész sorházakból álló, telepszerű magánerős építkezés következett. Aczél György délután a pártbizottság székházában a kerületi párt-, gazdasági és társadalmi vezetők, aktívák részvételével időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről aktívaértekezletet tartott. Végezetül a kerület helyzetéről folytatott beszélgetést a végrehajtó bizottság tagjaival. Grósz Károly Szabolcs-Szatmár megyében (MTI) Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára hétfőn Szabolcs-Szatmár megyébe látogatott. A vendéget Nyíregyházán, a megyei pártbizottság székházában Varga Gyula, a megyei pártbizottág első titkára, Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke, Tóth Géza, az SZMT vezető titkára és Jókay László, a megyei KISZ-bizottság első titkára fogadta, és tájékoztatta a keleti országrész gazdasági, társadalmi, kulturális és mozgalmi életéről. Grósz Károly ezt követően ellátogatott a Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárába, ahol megtekintette az elmúlt évben még Magyar Nemzet valósult, 730 millió forint értékű beruházás során üzembe állított automata vezérlésű gépsorokat, a nyolc óra alatt 350 ezer négyzetméter hullámlemezpapír gyártását irányító vezérlőtermet. Grósz Károly nyíregyházi látogatása befejezéseként a megyei pártbizottság székházában aktívaülésen időszerű gazdasági és társadalmi kérdésekről beszélt. Új elnököt választott T , o M , , , , rrs , I köz természeti értékeivel, nép, az Ipán szövetkezetek Országos tanácsa rajzával, mai életével ismerkedők I nek, és népdalokat. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Rév Lajosnak, az OKISZ elnökének a szövetkezeti mozgalomban, valamint a közéletben kifejtett több évtizedes kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, nyugdíjazása alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn adta át. Jelen volt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Maróthy László, a Minisztertanács elnökhelyettese. (MTI) Az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa hétfőn ülést tartott. Az ülésen részt vett és felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Az országos tanács Rév Lajost saját kérelmére, nyugállományba vonulására tekintettel, érdemei elismerése mellett az OKISZ elnöki tisztségéből felmentette. Egyidejűleg titkos szavazással, egyhangúlag Köveskuti Lajost, a Híradástechnika Szövetkezet elnökét az OKISZ elnökévé megválasztotta. A Sandinista Védelmi Bizottságok küldöttségének tárgyalásai A Hazafias Népfront Országos Tanácsa meghívására június 17. és 21. között hazánkban tartózkodott a Sandinista Védelmi Bizottságok küldöttsége, Laticia Herrera gerillaparancsnok, a CDS főtitkára, a nicaraguai parlament alelnöke vezetésével. A delegáció megbeszélést folytatott Pozsgay Imrével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárával. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a két mozgalom tevékenységéről és megvitatták a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit. A találkozón részt vett Lisandro Chavez Alfaro, a Nicaraguai Köztársaság budapesti nagykövete. A delegációt fogadta Gyürke József, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, Jakab Róbertné, a Parlament külügyi bizottságának titkára, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára. Tárgyalásokat folytattak dr. Molnár Bélával és Ribenszld Róberttel, a HNF OT titkáraival és dr. Sütő Gyulával, a Magyar Szolidaritási Bizottság titkárával. A küldöttség találkozott Sebestyén Nándornéval, az OBT elnökével, valamint látogatást tettNógrád megyében. A Nicaraguai Sandinista Védelmi Bizottság képviselői vasárnap elutaztak hazánkból. Energiagazdálkodási szakkiállítás Valamennyi korszerű termék megvásárolható az üzletekben A hetvenes évek energiaválsága tette szükségessé Magyarországon energiagazdálkodási kormányprogram kidolgozását. Ez a kezdetben a hatodik ötéves népgazdasági terv céljait szolgálta, de egyes eredményei a hetedik ötéves tervidőszakban hasznosulnak. Hogy hol tart jelenleg a program megvalósítása, erről számolt be hétfőn, az újságíróknak Varga István, az Ipari Minisztérium osztályvezetője, főtanácsos, az Ipari Reklám és Propaganda Vállalat Rákóczi úti bemutatótermében. A tájékoztatásra a tegnap megnyílt energiagazdálkodási szakkiállítás adott alkalmat. A program eredményeiről szólva a szervezők elmondták, hogy a hatodik ötéves tervidőszakban egymilliárd 130 ezer tonna olajnak megfelelő energiahordozót takarítottak meg, ám ehhez természetesen beruházásokra is szükség volt. A fejlesztések során nyolcmilliárd forint értékű termék került forgalomba, és 21 milliárd forint értékű gyártmány lett takarékosabb fogyasztású. Ötmilliárd forintra tehető az a termelési érték, amelyet új módszerekkel, kevesebb energiát felhasználva állítanak elő. Most már a lakosság számára készülő háztartási berendezések több mint nyolcvan százaléka energiatakarékos. A mostani bemutató a szakemberek és a lakosság figyelmére egyaránt igényt tart. Összesen mintegy háromszázötven négyzetméternyi területen, huszonnyolc vállalat és szövetkezet mutat be energiatakarékos, kis fogyasztású eszközöket és eljárásokat. A nagyközönség érdeklődésére elsősorban a takarékos fogyasztású mosógépek, hűtőgépek és egyéb háztartási berendezések kiállítói számítanak, hiszen ezekben az eszközökben kiszámíthatóan „pénz van”. A Magyar Nemzet kérdésére Varga István elmondta, hogy valamennyi újonnan kifejlesztett és bemutatott termék már megvásárolható a szaküzletekben. Az Elektromos Művek információs szolgálata a háztartási energiamegtakarítással kapcsolatos kérdésekre ad válaszokat és hasznos tanácsokat. Az Energiagazdálkodási Intézet a szakemberek számára kedden és szerdán előadásokat rendez. A kiállítás június 27-ig tekinthető meg, naponta tíz és délután hat óra között. (b. n.) Fertődtől Békéscsabáig Kapunyitás ifjúsági táborokban (MTI) Hétfőn ismét számos nyári ifjúsági tábor nyitotta meg kapuit. .Az ország legnagyobb vetőmagtermelő gazdaságában, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban szervezett kukoricacimerező táborokat másfélezer diák népesítette be. Valamennyien a hibridkukorica-táblákon dolgoznak és Baranya, Fejér és Szolnok megyéből érkeztek. A nagyüzem olyan körülményeket igyekszik teremteni a címerező diákok számára, hogy szívesen jöjjenek dolgozni minden nyáron. Ezt szolgálja a teljesítmény szerinti bérezés, a kulturált elszállásolás, a választékos étkezés és a gazdag szabadidőprogram. A fertődi Esterházy-kastélyban ugyanezen a napon nyílt meg az ifjú muzsikusok már hagyományos sorrendben immár 17. alkalommal megrendezett zenei tábora. A július 3-án záruló tábor mintegy száz lakója kitűnő szakemberek segítségével bővíti zenei ismereteit, rendszeresen gyakorol, esténként pedig hangversenyeket ad. A népszerű olvasótáborok közül hétfőn kettő népesedett be. A csepregiben Vas megyei diákok ismerkednek honfoglaló őseink életmódjával, tárgyi emlékeivel, és a fazekasság és a bőrművesség alapelemeivel. A békéscsabai olvasótáborban negyvenöt cigánygyermek barátkozik az irodalommal könyvtárosok, tanárok és művészek közreműködésével. Egy foglalkozásra a gyermekek szüleit is meghívják. A már ugyancsak hagyományosnak számító tábor sikerét, az iránta való érdeklődést jól mutatja, hogy hatévvel ezelőtt még mindössze tizenegy tanuló jelentkezett, az idén viszont már százharminchat közül választhatták ki a felvehető negyvenötöt A Tolna megyei Dunaföldváron országos színjátszó és versmondó tábor nyílt. Az előző évekhez hasonlóan az idén is az amatőr művészeti csoportok és előadók szakmai továbbképzését szolgálja. Mintegy száz lakója a dunaföldvári, a győri és a szekszárdi színjátszók, valamint a KISZ Központi Művészegyüttesének egy-egy előadását vitatja meg. A Tiszakécskén megnyílt orosz nyelvi szaktáborban szovjet egyetemisták és Bács-Kiskun megyei középiskolások laknak együtt három hétig. Elsősorban a mindennapos, az úgynevezett társalgási nyelvet gyakorolják. Tartanak nagycsoportos foglalkozásokat is, de az idő nagyobb részében „trojkában” dolgoznak két magyar diák gyakorol egyegy moszkvai orosz nyelvtanárjelölttel. A Rábaköz központjában Csornán magyar—szlovák honismereti tábor nyílt, ahol a Rába-és népdalokat, mondákat régi munkaeszközöket, lakásfelszereléseket gyűjtenek a csornai helytörténeti múzeum számára. A tábor egy hét múlva a nagyrészt magyar lakta szlovákiai kisvárosban, Somorján folytatódik. Az Oroszlányban rendezett szlovák olvasótáborban a félszáz Komárom és Nógrád megyei szlovák nemzetiségű általános iskolás ismerkedik a szlovák gyermek- és ifjúsági irodalom remekeivel, tanul szlovák verseket és meséket. Több író is meglátogatja őket. Sárospatakon ugyanekkor a X. szlovák néprajzi tábor nyitja meg kapuit. A KISZ XI kongresszusán hangzott el a javaslat: a magyar fiatalok ajándékaként épüljön egy mezőgazdasági szakmunkásképző intézet Nicaraguában. A megvalósításhoz 50 millió forintra van szükség. A Szombathelyen, a Stromfeld Aurél ifjúsági lakótelep építésén építőtáborban dolgozó diákok úgy határoztak, hogy egy napi keresetüket felajánlják erre a célra. Egyben arra kérik a 141 táborhelyen tevékenykedő több mint negyvenezer társukat: csatlakozzanak felajánlásukhoz. Megkezdődött a veszprémi tévétalálkozó (MTI) Hétfőn ünnepélyesen megkezdődött a XVI. veszprémi tévétalálkozó. A Georgi Dimitrov Művelődési Központban rendezett megnyitón Maróti Rezső, a Veszprémi Városi Tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket és a tévé nézőit. Ezután Komidesz Mihály, a Magyar Televízió elnöke méltatta a szemle jelentőségét, a filmalkotók és a közönség eszmecseréjének hasznosságát. A találkozón a drámai és a szórakoztató műfaj kategóriájában összesen 21 film kerül zsűri elé. Ezen kívül, a telemeeting programban, további 25 különféle tvfilmet is vetítenek. Eredeti bemutatót nyolcat láthat a közönség. A veszprémi klubokban, művelődési termekben, a Fiatal Művészek Stúdiójának több alkotása kerül közönség elé. Az irodalom és a filmművészet képviselőiből szervezett zsűri elnöke Huszár Tibor akadémikus, egyetemi tanár. Üzemek, intézmények küldötteiből társadalmi zsűri alakult. Az ünnepi megnyitó után megkezdődött az 5 napos — a tv által is közvetített — vetítőprogram. A drámai kategóriában Németh László: II. József című művéből készült tévéfilmet vetítették, a rendezője Ádám Ottó. E műfajban, Mihályit Imre rendezésében láthatta a közönség Nógrádi Gábor újságíró dokumentumai alapján forgatott Egységben az erő című filmet is. A szórakoztató műfajban a Jaroslav Hasek novellája nyomán készült Rafinált bűnözők című film került képernyőre, a rendezője Molnár György. Ugyanezt a műfajt képviselte a Telepohár című produkció is, a szerkesztője Farkasházy Tivadar, a rendezője pedig Verebes István. A veszprémi tévétalálkozó június 28-án a díjkiosztó ünnepséggel fejeződik be. A NAP A felületesség mámora A kézikönyvek korát éljük. Annyit sietünk, hogy elhisszük: egy zsebkönyvből megtanulhatunk kertet művelni, hajat vágni, tetőt fedni (és nem a legfontosabbakat soroltam fel.) , ami máskor tiszteletre méltó szakma volt. Sok év inaskodás kellett egy segédkönyvhöz, s azután még további, konok szorgalom, míg a hierarchiában valaki mesterré nőtte ki magát. Tanuljunk könnyen, gyorsan ezt meg azt — kiáltja a reklám — s a rövid tanfolyamok kontárokat nevelnek, görcsös gépiességgel világnyelveken kaffogókat; lassan elhisszük, hogy ki-ki összebarkácsolhat magának nemcsak egy hétvégi házat, de világképet is, házilagos filozófiát, hetek alatt kitanulja a zen-buddhizmust, a titkok titkát, s jól választott barkácskönyv dolga csupán, s egy kis boldogságot is összeeszkábálhat az ember. A könnyelmű ígéretek elhitetik az emberrel, hogy ez sem, az sem olyan nagy „kunszt” — csak egy kicsit „rá kell startolni”. A kézikönyveken nőtt enciklopedista a végén még el is hiszi, hogy mindenhez ért: tíz rövid tanfolyam, és ő a század reneszánsz hőse, ért a gobelinhez és a gombatermesztéshez, a stílbútorhoz és a téglavetéshez, a Bauhaushoz és a házépítéshez. A felületességnek ebben a mámorában aztán lenézzük azt, aki valamihez, egyetlen szakterülethez olyannyiaa ért, hogy még azt is tudja: minden oka megvan szerénynek lenni. A gyors beteljesülést és sikert ígérő kurzusok leszoktatnak a szakmák igazi tiszteletéről , és leszoktatnak a hosszú távú, kitartó, alapos tanulásról és munkáról. És az alkata szerint alapos, önkritikus embert kiábrándítják, csalódásokkal gyötrik. Szeretnék már ilyen hirdetést látni: „Tanuljon lassan, nehezen angolul. Tőlem három év alatt elég jól megtanul. Ne várjon gyors sikert.” DIURNUS Kitüntetések Az Elnöki Tanács Kallós Józsefnek, a Budapesti Elektromos Művek vezérigazgatójának kiemelkedően eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából az Április Negyedike Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Kapolyi László ipari miniszter hétfőn adta át. Az Élniük! Tanács Jánossy Imrének, a Debreceni Református Teológiai Akadémia tanárának eredményes munkássága elismeréseként, 70. születésnapja és nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Népköztársaság Csillagrendjét adományozta. A kitüntetést Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke hétfőn adta át. A Minisztertanácstól kapott felhatalmazás alapján a Központi Statisztikai Hivatal elnöke Fényes Elek-emlékérmet alapított, amelyet a statisztika továbbfejlesztésében, a számítástechnika-alkalmazás kibontakoztatásában kimagasló eredményeket elért, illetőleg e tudományokat gyakorlati és elméleti munkával hatékonyan előmozdító szakemberek, valamint azok kapják, akik több évtizedes k kimagasló munkájukkal, életművükkel erre érdemesnek bizonyulnak. A kitüntetést első ízben hétfőn adta át Nyitrai Ferencné államtitkár, a KSH elnöke Dányi Dezsőnek, a KSH könyvtár és dokumentációs szolgálat nyugalmazott igazgatójának, Horváth Piroskának, a KSH főosztályvezető helyettesének,Kovacsics Józsefnek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, Lukács Pálnak, a KSH Szolnok megyei Igazgatósága igazgatójának, Németh Lórántnak, a Diebold Magyarországi Kft. igazgatójának, Öllő Lajosnak, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, Rédey Katalinnak, a Janus Pannonius Tudományegyetem egyetemi adjunktusának, Tegzes Ottónak, a KSH nyugalmazott főmunkatársának, Vavró Istvánnak, az Igazságügyi Minisztérium osztályvezetőjének és Vukovich Györgynek, a KSH főosztályvezetőjének.