Magyar Nemzet, 1986. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-26 / 227. szám
4 FOLYÓIRATSZEMLE Pénzügyi Szemle, Közgazdasági Szemle Ünnepi száma jelent meg a Pénzügyi Szemlének. Éppen három évtizede indították útjára a folyóiratot azzal a fő törekvéssel, hogy segítsen tüzetesen megismertetni a gazdasági és pénzügyi helyzetet, s elégítse ki a következő időszakra vonatkozó elgondolások és tennivalók iránt megnyilvánuló, egyre fokozódó érdeklődést. A folyóirat — mint szerkesztője Szamek Tamás írja ünnepi visszaemlékezésében, — magára vállalta, hogy rendszeresen tájékoztatja olvasóit az állami költségvetés, a tanácsi és a vállalati pénzgazdálkodás, az adózás, a bankügyek és a biztosítás az ellenőrzés, valamint a számvitel elméleti és gyakorlati kérdéseiről, s ezekről időnként vitafórumokat rendezve különféle pénzügypolitikai nézeteket és megközelítési módokat is bemutat. Ugyancsak szándék volt, hogy az olvasókat megismertessék más országok gazdasági és pénzügyi rendszereivel, tervezési és irányítási módszereivel a nemzetközi pénzügyi élet a pénzpiac mindenkori fejleményével. Az ünnepi lapszám válogat az elmúlt harminc év terméseiből. Az első dolgozat, amely helyet kapott a mostani kiadványban nem sokkal az ellenforradalom után született, s a legfrissebb idei. Az e között eltelt harminc esztendő a magyar gazdaságban eseményekkel, jelenségekkel, változásokkal zsúfolt időszak volt Antos István a gazdaságpolitika időszerű kérdései című cikkében így ír: „Amikor hangsúlyozom, hogy 1985 évi munkánkban az eredmények a jellemzőek, a pozitív tényezők a túlnyomóak, úgy gondolom helyes megemlíteni az elmúlt időszak gazdasági munkájának néhány legfontosabb árnyoldalát negatív vonását is.” A szerző ezután olyan témaköröket vesz sorra, mint a munka termelékenysége, a helytelen bérarányok, a munkaerő-vándorlás, a beruházás. Csakhogy nyomdahiba van a dologban. A dátum ugyanis nem 1985. — 1958! Ha ma vennénk sorra — mint ahogy vesszük gyakran éppen e folyóirat segítségével is — gondjainkat, vajon nem szerepelne-e mindez benne? 1956-ban jelent meg Gadó Ottó írása ezzel a címmel: Fokozzuk a vállalatok önállóságát Harminc esztendővel ezelőtt írta le: Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy az a jó minisztériumi dolgozó, aki a vállalat helyett valamilyen problémáját elintézi. Meg kell szüntetni azt is, hogy a minisztériumok beavatkoznak a vállalatok belső ügyeibe ... lépünk előrébb az időben, haladunk napjaink felé. Csikós Nagy Béla 1963-ban a többcsatornás ipari árrendszerről rendezett vita tapasztalatait összegezte, s a lap 1966-ban már a reform, az új gazdasági mechanizmus feladatairól beszélt Fekete János húsz esztendővel ezelőtt a devizagazdálkodás szerepét elemezte az új gazdaságirányítási rendszerben . így írt: „Sokan úgy gondolják, hogy mivel hazánk ipari nyersanyagokban a szegény ország, ez törvényszerűen és negatív irányban meghatározza devizahelyzetünket is. Ez téves felfogás. Bár az ipari nyersanyagban való szegénységünk jelentős importot tesz szükségessé, ennek gazdaságos exporttal történő ellentételezésére megvannak a lehetőségek. .Az ipari fejlődés mai szakaszában ugyanis a szakképzett munkaerő a termelés legfontosabb előfeltétele. Ezen a téren mi nem állunk rosszul.Ha azt az alkotó erőt, azt a kezdeményező készséget, amelyet a jelenleg meglévő, gyakran bürokratikus előírások fékeznek, az új gazdaságirányítási rendszerben felszabadítjuk és azok kibontakoztatására és ösztönzésére megfelelő előfeltételeket teremtünk, akkor olyan tartalékokat tárhatunk fel, amelyek révén jogosan remélhetjük népgazdaságunk helyzetének és ezen belül devizahelyzetünknek tartós javulását. 1972-ben a gazdaságosabb termelésről írt Bokor János. Ez volt a magyar gazdaság mindeddig utolsó „békeéve”, a kutatók mégis sürgették már a változásokat. Azután már a gazdasági fejlődés új vonalára kellett lépnünk jó néhány felismerést tenni, ezeket értelmezni, a lépéseket meghatározni. Faluvégi Lajos erről szólt 1979-ben. Timár Mátyás egy évvel később árfolyamrendszerünket elemezte a megváltozó világgazdasági helyzetben. És így tovább. Fontos írások, hozzászólások valamennyi korszak jelentős kérdéseihez. „Cselekedeteinket annak kell irányítania: hogyan, mivel háríthatjuk el aztn alkotóerők még jobb kibontakozása előtt álló akadályokat. Mert nem vagyunk gazdagok anyagi erőforrásokban, de annál gazdagabbak vagyunk az emberi alkotóerőben, tenniakarásban, áldozatkészségben. Ezek a szavak Marjai Józseftől, az Országgyűlés előtt mondott beszédéből valók. Valamennyi írás, beszédrészlet tulajdonképen azzal foglalkozik, hogyan is gondolkodjunk és cselekedjünk a hazai gazdaságpolitikáról. Vagy iparpolitikáról? Nem ugyanaz a két fogalom? Bizony nem, jóllehet sokan szinonimaként használják ezeket. A Közgazdasági Szemle szeptemberi számában az MTA Ipargazdaságtani kutatócsoportjának igazgatója, Román Zoltán ír arról, „Van-e iparpolitikánk?" A válasz : attól függ ... Háromféle értelmezés létezik ugyanis és háromféle válasz. Ha az iparpolitikai célokat és ezek megvalósítására működtetett eszközöket értjük iparpolitikán, akkor van. Ha a hatalom, befolyás és előnyök szerzésére és megtartására irányuló tevékenységet értjük iparpolitikán, akkor ugyancsak van. De a szerző szerint e fogalom ennél sokkal összetettebb. Ha ugyanis azt értjük ezen a fogalmon, hogy nemcsak az iparfejlesztés céljait, de ezek rangsorát, ütközéseit és az ütközések kezelésének módját is megjelöli, eszközeit rendszerszerűen működteti, felméri ezeknek egymást keresztező mellék- és várható végső hatásait; biztosítja a cél- és eszközrendszer viszonylag magas fokú összhangját, a „szereplők”, az érdekcsoportok törekvéseinek a közös célok irányába mutató eredőjét, nos, akkor már nem olyan egyértelmű a válasz. A szerző azt vizsgálja, milyen iparpolitikára is van szükség idehaza s az milyen fontosabb feladatokat foglaljon magába. Nyilvánvalóan meg kell találni az exportképesség további fokozásának lehetőségeit. „Az alacsony növekedési ütemet és gyenge exportteljesít,ményt én egyaránt tünetnek fogom fel — írja —, amelyek mögött a kórokozókat, megszüntetésükhöz a gyorsabb növekedést, a jobb exportteljesítményt az eredményesebb, nem alárendelt külgazdasági illeszkedést gátló feltételeket kell keresni. Viszonyaink között a tervek számszerűségei meglehetősen bizonytalanok. Ilyen körülmények között bármilyen számszerű előirányzat kitűzése az ipar számára ingatag alapokra épül. Stratégiai célnak az ipar rendbetételét, a kor színvonalára való felemelését, a gyorsabb növekedéséhez szükséges feltételek megteremtését, versenyképességünk erősítését, az ezt megalapozó gyorsabb strukturális alkalmazkodást, valamint a minőség és a termelékenység javítását kell tekintenünk.” Az Akadémia Világgazdasági Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője Kádár Béla az iparpolitika és a külgazdaság öszszefüggéseit elemzi írásában. Véleményt formál arról is, hogyan kell értelmezni az „alkalmazkodás" fontosságát. Így ír: az alkalmazkodó stratégia kidolgozásakor mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy mihez is kell alkalmazkodni. A magyar iparpolitikának az elmúlt harmadszázadban kialakított helyzetmegítéléseit aligha fogják pozitív példaként oktatni a jövő döntéselemzési tananyagaiban. A magyar gazdaságpolitika, de különösen a közgazdasági kutatások már jó ideje felismerték az aktív exportpolitika és az exportorientált fejlődés szükségességét. E probléma azonban — a gazdaságpolitika legfelsőbb szintjén megfogalmazott szándékok ellenére — végül is meglehetősen lazán körvonalazott hosszú távú fejlesztési stratégia perifériáján maradt. Nem csoda, hogy nem maradt szabad erőforrás az exportorientált fejlesztés számára, ha egyszer az ország termelési tényezőit hosszú távra elosztották az importhelyettesítő , méghozzá nem is belföldi, hanem az importált nyersanyagokat feldolgozó importhelyettesítő tevékenységek között ... Hazánk hosszú távú érdekeinek megfelelő korszerű iparpolitika kialakításában még sokáig és tartósan lesznek feladataink. K. G. Magyar Nemzet Liszt-kiálítás Londonban (MTI) A Liszt-év alkalmából a zeneszerző életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílt meg csütörtökön London Kensington-Ghelsea kerületének központi zenei könyvtárában. A kiállítás szerda esti sajóbemutatóján a zenei élet meghívott képviselői előtt John Car, a negyedmilliós lélekszámú, szabad királyi városi rangú kerület polgármestere mondott köszönetet a Liszt-évre alakult magyar védnökségnek és a londoni magyar nagykövetségnek a rendkívüli gazdag dokumentációs anyag rendelkezésre bocsátásáért. Domokos Mátyás londoni magyar nagykövet a kiállítást megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a Liszt-kultusznak régi gyökerei vannak a szigetországban. Liszt Ferencet Viktória királynő audiencián fogadta, hogy személyesen köszönje meg a királyi udvarban és Anglia más zenei központjaiban tartott óriási sikerű koncerteit A koncertekkel egybekötött kiállítás október 13-ig fogadja a látogatókat Gondolat és szó (MTI) Miszel i Recs — Gondolat és szó — címmel kétnyelvű újság jelent meg a Zala Megyei Nemzetiségi Albizottság gondozásában. A negyedévenként megjelenő magyar és szerb-horvát nyelvű lap — irodalmi nyelven és helyi dialektusban — a Zala megyei Mura mentén élő délszláv ajkú lakosság életének krónikája, anyanyelvének újabb ápolója lesz. Rendszeresen közöl irodalmi alkotásokat is. Kórodi András búcsúztatása (MTI) A Magyar Állami Operaház közli, hogy Kórodi András Kossuth-díjas kiváló művésznek, a Magyar Állami Operaház első karmesterének, a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara elnök karnagyának búcsúztatása október 3-án, pénteken 13 órakor lesz az Operaház előcsarnokában; ezt követően 15 órakor a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra. A családi filmezés számára nyújt bemutatkozási lehetőséget az a pályázat, amelyet az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Művelődési Minisztérium, a Magyar Vöröskereszt, az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság és az Országos Közművelődési Központ hirdetett meg. A pályázatra a családi élet harmóniáját, az egészséges emberi kapcsolatokat, a józan életmódot bemutató amatőrt és videofilmeket várnak a meghirdető szervek. Nevezhető minden olyan, 76 perc időtartamot meg nem haladó amatőrfilm (normál 8, szuper 8, 16 mm) és VHS rendszerű video, amely eddig nem vett részt versenyen, pályázaton. A témák között szerepelhetnek pirosbetűs ünnepek, (húsvét, karácsony), családi ünnepnapok (születésnap, névnap, házassági évforduló), rituális események (keresztelő, névadó, esküvő, temetés, ballagás, avatás stb.) hétköznapi ünnepi alkalmak (szüret, disznóölés), nyaralás, utazás. A pályaműveket október 25-ig kell beküldeni a Pataky István Művelődési Központba (Budapest, 1105, Pataky István tér 7.).. A nyilvános vetítés és a zsűrizés ugyanott lesz, november 1-jén és 7-án. Nevezési lapot a HNF megyei szerveinél, a Magyar Amatőrfilm és Video Szövetségnél és a Pataky István Művelődési Központban lehet kérni. Sosztakovics emlékezete SZÉP JELKÉPE a nyolcvan esztendeje született kiváló szovjet zeneszerző és zongoraművész, Dmitrij Sosztakovics munkásságának, hogy a magyar közönség szinte egy időben ismerkedhetett meg egyik tömegdalával és korszakos jelentőségű 7. zongoraversenyével. A Szalmás Kórus 1937-ben az újpesti munkásotthonban egy Sosztakovics nevű, lengyelnek feltüntetett zeneszerző kompozícióját Gyermekdal címmel énekelte. A dal címe így kezdődött: „Szép gyermekem, jöjj ki a rétre.Folytatni azért nem szükséges, mert vélhetően ma is sokan emlékeznek a szövegére, és talán napjainkban is dalolják. Valamivel korábban, 1936 novemberében Shura Cherkassky előadásában, Vaszy Viktor vezényletével és a Budapesti Hangversenyzenekar kíséretével a Zeneakadémián elhangzott Sosztakovics I. zongoraversenye, a magyarországi bemutató alig három évvel követte a leningrádit, ahol a mű zongoraszólamát a komponista játszotta. Azért említjük meg e két tényt, mert a teljes igazsághoz tartozik, hogy a szovjet zene, mindenekelőtt Prokofjev és Sosztakovics alkotásai iránt már a Horthy-rendszer éveiben megnyilvánult a magyar művészek és a közönség érdeklődése. Szólhatunk világsikert aratott, és mindössze 19 éves korában komponált I. szimfóniájáról, amelyet 1935-ben játszottak először nálunk, de az iménti zenekarnál jelentéktelenebb együttes és dirigens tolmácsolásában. Ezt a művet, amelyet szinte az egész világon előadtak, nem kisebb dirigensek vezényletével, mint például Bruno Walter, Serge Koussevitzky, Hermann Scherchen, Leopold Stokowski, nálunk a nagy olasz karmester, Arturo Toscanini néhány héttel az I. zongoraverseny elhangzása után a Bécsi Filharmonikusok élén mutatta be. Breuer Jánosnak a Sosztakovics 1975-ben bekövetkezett halálát követően a Zeneműkiadónál megjelent In memóriam Sosztakovics című cikkgyűjteményében joggal nevezi az 1936-os dátumot e mű hazai bemutatójának. Ne hagyjuk említés nélkül, hogy ezt az ifjúkori alkotást nálunk később nem kisebb karmesterek vezényelték, mint a felszabadulás után Otto Klemperer, majd Ferencsik János, és őt követte mások mellett Kórodi András, Komor Vilmos, Lukács Miklós. Valamennyi kompozícióját — ezek száma meghaladja a 150-et — természetesen nem ismertethetjük, de föltétlenül beszélnünk kell legendás VII., Leningrádi szimfóniájáról, amelyet az ostromlott szovjet városban kezdett komponálni. Ezt a művét — a II. világháborúban a szovjet—amerikai együttműködés szép példájaként — szinte egyidőben mutatták be 1942 tavaszán Kujbisevben, illetve 1942 júliusában az USA-ban, ott Toscanini vezényletével. AZ AMERIKAI BEMUTATÓ regényes körülményeihez tartozik, hogy a partitúra keskenyfilmre felvett oldalait különrepülőgép szállította New Yorkba. Amihez ismét egy érdekes adalék: Breuer János tanulmányából tudjuk, hogy 1942. szeptember 2-i számában a Népszava — a Szovjetunióval már hadban álló ország cenzúrázott lapja — hírt adott e nevezetes amerikai koncert körülményeiről. Számos maradandó műve közül — amelyek olykor nem kerülhették el a szűkkeblű teoretikusok személyi kultusz sugallta, kemény bírálatát — nálunk több szimfóniájának előadása mellett essék szó a Kisvárosi Lady Macbeth-ről, amelyet 27 éves korában írt. Először Leningrádban játszották, Nyemirovics Dancsenko rendezésében, majd levették a műsorról, és később Katyerina Izmajlova címmel 1965 decemberében mutatták be a budapesti Operaházban. Magyarországi premierje azonban korábbi keletű: két évvel azelőtt elhangzott a Pécsi Nemzeti Színházban. És még egy nevezetes bemutató: a Borisz Pokrovszkij alapította moszkvai Kamara Opera 1978-as budapesti vendégjátékán műsorára tűzte Sosztakovicsnak 28 éves korában komponált maró szatíráját, a Gogol elbeszélése nyomán szerzett Az orr-t. Az opera történetére és Sosztakovics hányatott sorsára egyaránt jellemző, hogy az 1930- ban a leningrádi Kis Színházban bemutatott mű negyven éven át nem szerepelt a műsoron. Dmitrij Sosztakovicsot azonban a kemény bírálatok nem törték meg. Nemcsak tevékenyen részt vett a szovjet közéletben — hosszú időn át tagja volt a Szovjetunió Legfelső Tanácsának, és közreműködött a Szovjet Zeneszerzők Szövetsége munkájában —, hanem olyan művekkel válaszolt a bírálatokra, mint például a Dal az erdőről című népszerű oratóriuma. Ezt a művet is egyébként sokszor játszották nálunk, Somogyi László, Forrai Miklós és mások vezényletével. 1951 nyarán a Margitszigeten nem kisebb művészek énekelték a szólót, mint Simándy József és Littasy György. A NYOLCVAN É ÉVE SZÜLETETT zeneszerző, aki többször járt hazánkban, számos magyar barátra tett szert. Közülük Durkó Zsolt, Petrovics Emil, Rates István, Sárai Tibor és Szokolay Sándor írását közli az emlékkötet; ezek eredetileg a zeneszerző halála alkalmából a Muzsikában, illetve a Szovjet irodalomban jelentek meg. Jóllehet a kiváló, és mind hazájában, mind az egész világon elismert, gyakran játszott zeneszerző munkásságáról sokat lehetne mondani, befejezésül utolsó írásáról emlékezünk meg. 1975-ben a Zenei Világnapra ő fogalmazta meg azt az üzenetet, amely egyként mutatja Sosztakovics mély humanizmusát és elkötelezettségét a nép ügye iránt. Üzenetét így fejezte be: „Hozzon a muzsika boldogságot az emberiségnek, gazdagítsa szellemi életét, segítsen az emberiségnek a szenvedés könnyebb elviselésében s a földi élet örömeinek aktívabb és teljesebb átélésében!" Joggal mondható, hogy Dmitrij Sosztakovics megvalósította ezt a mások elé kitűzött nemes célt. Gábor István Nosztalgia ? Száz éve született Bálint Lajos Száz éve született Bálint Lajos, a dramaturg és kritikus, a szerzői jogvédelem gyakorlati szakértője. Majd kilencven esztendőt élt, s szinte utolsó percéig jelen volt nemcsak az összes budapesti színház főpróbáján, hanem kiállításokon, zene-délutánokon és esteken, mindenütt, ahová Bálintot — még egészen ifjú korában — a budapesti művészeti élet (s annak többféle bontakozási lehetősége) vonzotta. Maga írja emlékezéseket és portrékat egy begyűjtő könyvei egyikében, hogy még hetedikes gimnazista volt Újpesten — tehát 17 éves fiatalember — amikor rendszeresen bejárt a New York — (a mai Hungária) kávéházba, mert Szomaházy Istvántól csak úgy tudta „kivasalni" a szerény honoráriumot a kis cikkekért, amiket a lapjában írt, ha jelen volt a szerkesztő úr kártyapartijánál. (Közben izgulnia kellett, ne toppanjon be a „kaffá"-ba egyik tanára, Sebestyén Károly. 18 éves korában pedig a Thália Társaság — egy ideig színészi szerepeket is vállaló — titkára lett, hogy mielőtt a Nemzeti Színház dramaturgnak majd főtitkárnak hívja, a Magyar Hírlap, majd a Világ belső munkatársaként ontja — a különböző művészetekkel kapcsolatban — kritikáit Bálint Lajos Ambrus Zoltánnak köszönheti, hogy a Tanácsköztársaság után is megmaradhatott a Nemzetinél, holott 19- ben fontos szerepet vállalt mint egy nagy vidéki színtársulat vezetője. Utána régi barátja, több vonatkozásban, mestere Hevesi Sándor lett a színház igazgatója, aki ugyancsak ragaszkodott személyéhez. 1936-ban pedig — miután már nemcsak Hevesit de a vele szorosan együttműködő ,Csathó Kálmánt is elküldték a Nemzetitől — Bálint Lajos, a Magyar Színházban, végül pedig az OMIKÉ-nél végzett dramaturgiai munkát. 1944-et nehezen átvészelve, Bálint Lajos, a Magyar Írók Szövetségében, majd a Szerzői Jogvédő Hivatalban vállalt adminisztratív munkát hogy 1959-ben, mint a Hivatal igazgatóhelyettese nyugdíjba vonuljon. Bár száznál több színdarabot és regényt fordított, és része volt olyan színpadi sikerek megalkotásában, mint a 20-as években az Andai Ernővel közösen írt Baskircsev Mária, vagy 1950-ben Dékány András társaságában alkotott Csínom Palkó — ez utóbbihoz Farkas Ferenc szerzett muzsikát — önálló könyvekkel csak 1961-ben kezdte „pályáját”. Első ilyen munkája a Táncosok és artisták volt, ezt követte a Művészbejáró, a Karzat és páholy, a Vastaps, majd 1973-ban az Ecset és véső. Ez utóbbiban — miután Rippl Rónai József 1917-ben készült rajzát Bálint Lajosról már a Karzat és páholy felhasználta — többek mellett azt mondja el, hogyan „kapta le” őt a festő egy kávéházi „páholy”-ban (Miközben újságokba mélyedve, nem vette észre ,,Rippli”-t). De sok mindent tudunk meg a kedd esténként a Fészek klubba járó „szingeisták”-ról, a magányos Mednyánszky Lászlóról, a zaklatott Gulácsy Lajosról és Nemes Marcellről, a szenesből lett nagy műgyűjtőről, aki 1930-ban úgy halt meg, hogy mesés gyűjteményei szétfoszlottak. Bálint Lajosnak színészek, művészek, művészbarátok örökifjú „Lulu bácsi", jónak különösen „nekivaló"” témája azonban a hajdani Thália Társaság, és a Nemzeti Színház volt. Még akkor is, ha például azt mondja el, hogyan futott el többször is, amikor Jászai Mari megállította (volna), hogy valamely személyi konfesszióját közölje — nem éppen hízelgően — egy közelben álló kolléganőjéről, ha nem is tagadja bizonyos ellenérzéseit például Bakó Lászlóval kapcsolatban, a „hajdani", még „Ambrus előtti”, majd Ambrus Zoltán vezette Nemzeti Színházat — ha látja is a belső harcokat, a problémákat — olyasfajta „legendárium”-nak érzékelteti, ahol még csak élt Katona József, Madách Imre és Paulay Ede szelleme. Bálint Lajos — akiben haláláig ott vibrált az önmagával szemben sem nyugvó „gonoszkodás” szelleme — igazából nosztalgiát ébresztett egy sor emberben a régi Pest, Buda és Újpest iránt, bárha sem régi cikkeiben, sem újabb könyveiben éppen nem szépítette emlékeit De ha valaki majd kilencvenesztendős korában érzékletesen szól hetven év előtti dolgokról, azok — még ha az illető nem is dicséri azokat — akaratlanul is megszépülnek ... A. G. Péntek, 1986. szeptember 26. Holland kulturális fesztivál Magyarországon Két nép között a legérthetőbb kommunikációs eszköz a kultúra, főként akkor, ha a két nemzet állampolgárai nem beszélik egymás nyelvét — mondotta tegnap a holland Népjóléti, Egészségügyi és Kulturális Minisztérium képviselője, R. W. Bosch, a Hollandia Magyarországon című rendezvénysorozatról a Vigadóban megtartott sajtótájékoztatón. Említette Dedinszky Erikát, a Hollandiában élő magyar költőt és műfordítót, aki ösztönzője és támogatója volt a szeptember 27- én kezdődő egyhónapos kulturális seregszemlének, s aki egy közlekedési baleset során elszenvedett súlyos sérülései miatt nem lehet most, a megvalósuláskor jelen. Négy évig tartó előkészületek, tárgyalások előzték meg a szombaton megnyíló fesztivált, amelyhez fogható nagyszabású vállalkozásra még nem volt példa a két ország kapcsolatában. Az első napon a hazánkba érkező holland zenei és táncegyüttesek délelőtt tíz órai kezdettel non-stop szabadtéri műsort adnak a Vörösmartytéren. Az eseménysorozat megnyitó előadása ugyanaznap este lesz a Zeneakadémián, ahol az Amszterdami Barokk Zenekar koncertezik. A hangversenyt a rádió egyenes adásban közvetíti. Az ezt követő héten — amint Peter Scheiber, a fesztivál koordinátora elmondotta — a pódiumművészeteken lesz a sor, s kiállítások nyílnak meg. Ezután október közepéig a szakembereket érdeklő programok, tudományos tanácskozások következnek. A hónap második felében a televízió, a video- és a filmművészet kerül reflektorfénybe, továbbá holland költők, írók tartanak előadásokat, felolvasásokat. A záróeseményt a Margriet Eshuijs Band popkoncertjét október 26-án rendezik meg a Petőfi Csarnokban. A Magyar Nemzeti Galériában a holland konstruktivisták, mindekelőtt legnagyobb képviselő,jük, Mondrian műveit mutatják be. Nagy várakozás előzi meg a Holland Táncszínház budapesti fellépését és az Amszterdami Néptánc Színház előadásait Ton Koopman csembalóművész fellépését, az Orkater nevű zenés mozgásszínház vendégszereplését. A részletes műsorfüzetben felsorolt rendezvények közül elmarad Chariot van Pallandt szobrászművész kiállítása. Gazdagszik viszont a fesztivál a szeptember 27-én az Eötvös Klubban rendezendő popkoncerttel és a Váci utcai Fotóművészeti Galériában ma megnyíló holland művész kiállításával. Az eseménysorozatot Beatrix királynő is megtiszteli látogatásával, Magyarországra érkezik a holland kulturális miniszter is. Hollandia magyarországi bemutatkozását jövőre viszonozhatjuk. A mi íróink, művészeink és előadóink szerepelnek majd Európa egyik legrégebbi kulturális seregszemléjén, a júniusban megrendezendő holland fesztiválon, amely 1987-ben lesz negyven esztendős. (mannhust) NAPLÓ Max Bill svájci képzőművész kiállítását .AradiNóraművészettörténész ésHenri Cuennet, Svájcbudapesti nagykövetségének tanácsosa nyitóüzta meg tegnap a Műcsarnokban. Az eseményen jelen volt Vajda György művelődési miniszterhelyettes. ♦ Somogyi László festőművész munkáiból nyitottak kiállítást csütörtökön Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A kiállítás október 21-ig tart nyitva. Reményi Gyenes István dedikálja Sanzonok hangján című kötetét szeptember 27—28-án (szombat—vasárnap) 15 órától a BNV-n, a Magyar Média pavilonjában. Hermann István temetése (MTI) Hermann István akadémikus temetése szeptember 29- én, hétfőn 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben.