Magyar Nemzet, 1986. szeptember (49. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-26 / 227. szám

4 Magyar Nemzet Péntek, 1986. szeptember 26. FOLYÓIRATSZEMLE Pénzügyi Szemle, Közgazdasági Szemle Onnepi száma jelent meg a Pénzügyi Szemlének. Éppen há­rom évtizede indították útjára a folyóiratot azzal a fő törekvés­sel, hogy segítsen tüzetesen meg­ismertetni a gazdasági és pénz­ügyi helyzetet, s elégítse ki a kö­vetkező időszakra vonatkozó el­gondolások és tennivalók iránt megnyilvánuló, egyre fokozódó érdeklődést. A folyóirat — mint szerkesztője Szarnék Tamás írja ünnepi visszaemlékezésében, — magára vállalta, hogy rendszere­sen tájékoztatja olvasóit az álla­mi költségvetés, a tanácsi és a vállalati pénzgazdálkodás, az adó­zás, a bankügyek és a biztosítás az ellenőrzés, valamint a számvi­tel elméleti és gyakorlati kér­déseiről, s ezekről időnként vita­fórumokat rendezve különféle pénzügypolitikai nézeteket és meg­közelítési módokat is bemutat. Ugyancsak szándék volt, hogy az olvasókat megismertessék más országok gazdasági és pénzügyi rendszereivel, tervezési és irányí­tási módszereivel a nemzetközi pénzügyi élet a pénzpiac minden­kori fejleményével. Az ünnepi lapszám válogat az elmúlt harminc év terméseiből. Az első dolgozat, amely helyet kapott a mostani kiadványban nem sokkal az el­lenforradalom után született, s a legfrissebb: idei. Az e között el­telt harminc esztendő a magyar gazdaságban eseményekkel, je­lenségekkel, változásokkal zsúfolt időszak volt Antos István a gazdaságpoliti­ka időszerű kérdései című cik­kében Így ír: „Amikor hangsú­lyozom, hogy 1985 évi munkánk­ban az eredmények a jellemzőek,, a pozitív tényezők a túlnyomóak, úgy gondolom helyes megemlíteni az elmúlt időszak gazdasági mun­kájának néhány legfontosabb árnyoldalát negatív vonását is.” A szerző ezután olyan témakörö­ket vesz sorra, mint a munka termelékenysége, a helytelen bér­arányok, a munkaerő-vándorlás, a beruházás. Csakhogy nyomdahiba van a dologban. A dátlum ugyanis nem 1985. — 1958! Ha ma ven­nénk sorra — mint ahogy vesszük gyakran éppen e folyóirat segít­ségével is — gondjainkat, vajon nem szerepelne-e mindez benne? 1956-ban jelent meg Gadó Ot­tó Írása ezzel a címmel: Fokoz­zuk a vállalatok önállóságát Har­minc esztendővel ezelőtt írta ie: Meg kell szüntetni azt a gyakor­latot, hogy az a jó minisztériumi dolgozó, aki a vállalat helyett va­lamilyen problémáját elintézi. Meg kell szüntetni azt is, hogy a mi­nisztériumok beavatkoznak a vállalatok belső ügyeibe ... tépünk előrébb az időben, ha­ladunk napjaink felé. Csikós Nagy Béla 1963-ban a többcsatornás ipari árrendszerről rendezett vita tapasztalatait összegezte, s a lap 1966-ban már a reform, az új gazdasági mechanizmus feladatai­ról beszélt Fekete János húsz esztendővel ezelőtt a devizagaz­dálkodás szerepét elemezte az új gazdaságirányítási rendszerben s Így írt: „Sokan úgy gondolják, hogy mivel hazánk ipari nyers­anyagokban ‘szegény ország, ez törvényszerűen és negatív irány­ban meghatározza devizahelyze­tünket is. Ez téves felfogás. Bár az ipari nyersanyagban való sze­génységünk jelentős importot tesz szükségessé, ennek gazdaságos exporttal történő ellentételezésé­re megvannak a lehetőségek. .Az ipari fejlődés mai szakaszában ugyanis a szakképzett munkaerő a termelés legfontosabb előfelté­tele. Ezen a téren mi nem állunk rosszul. 'Ha azt az alkotó erőt, azt a kezdeményező készséget, amelyet a jelenleg meglévő, gyak­ran bürokratikus előírások fékez­nek, az új gazdaságirányítási rendszerben felszabadítjuk és azok kibontakoztatására és ösz­tönzésére megfelelő előfeltétele­két teremtünk, akkor olyan tar­talékokat tárhatunk fel, amelyek révén jogosan remélhetjük nép­gazdaságunk helyzetének és ezen belül devizahelyzetünknek tartós javulását. 1972-ben a gazdaságo­sabb termelésről Irt Bokor János. Ez volt a magyar gazdaság mind­eddig utolsó „békeéve”, a kuta­tók mégis sürgették már a válto­zásokat. Azután már a gazdasági fejlődés új vonalára kellett lép­nünk jó néhány felismerést tenni, ezeket értelmezni, a lépéseket meghatározni. Faluvégi Lajos er­ről szólt 1979-ben. Timár Mátyás egy évvel később árfolyamrend­szerünket elemezte a megváltozó világgazdasági helyzetben. És Így tovább. Fontos írások, hozzászólá­sok valamennyi korszak jelentős kérdéseihez. „Cselekedeteinket annak kell irányítania: hogyan, mivel háríthatjuk el aziaalkotó- erők még jobb kibontakorasa előtt álló akadályokat. Mert nem va­gyunk gazdagok anyagi erőforrá­sokban, de annál gazdagabbak vagyunk az emberi alkotóerőben, tenniaka- rásban, áldozatkészségben. Ezek a szavak Marjai Józseftől, az Or­szággyűlés előtt mondott beszé­déből valók. Valamennyi írás, beszédrészlet tulajdonképen azzal foglalkozik, hogyan is gondolkodjunk és cse­lekedjünk a hazai gazdaságpoli­tikáról. Vagy iparpolitikáról? Nem ugyanaz a két fogalom? Bi­zony nem, jóllehet sokan szinoni­maként használják ezeket. A Közgazdasági Szemle szeptemberi számában az MTA Ipargazdaság- tani kutató csoportjának igazga­tója, Román Zoltán ír arról, „Van-e iparpolitikánk?" A vá­lasz : attól függ ... Háromféle ér­telmezés létezik ugyanis és há­romféle válasz. Ha az iparpoliti­kai célokat és ezek megvalósítá­sára működtetett eszközöket ért­jük iparpolitikán, akkor van. Ha a hatalom, befolyás és előnyök szerzésére és megtartására irá­nyuló tevékenységet értjük ipar- politikán, akkor ugyancsak van. De a szerző szerint e fogalom en­nél sokkal összetettebb. Ha ugyan­is azt értjük ezen a fogalmon, hogy nemcsak az iparfejlesztés céljait, de ezek rangsorát, ütkö­zéseit és az ütközések kezelésé­nek módját is megjelöli; eszkö­zeit rendszerszerűen működteti, felméri ezeknek egymást keresz­tező mellék- és várható végső ha­tásait; biztosítja a cél- és eszköz- rendszer viszonylag magas fokú összhangját, a „szereplők”, az ér­dekcsoportok törekvéseinek a kö­zös célok irányába mutató eredő­jét, nos, akkor már nem olyan egy­értelmű a válasz. A szerző azt vizsgálja, milyen iparpolitikára is van szükség idehaza s az mi­lyen fontosabb feladatokat fog­laljon magába. Nyilvánvalóan meg kell találni az exportképes­ség további fokozásának lehető­ségeit. „Az alacsony növekedési ütemet és gyenge exportteljesít-, ményt én egyaránt tünetnek fo­gom fel — írja —, amelyek mö­gött a kórokozókat, megszünte­tésükhöz á gyorsabb növekedést, a jobb exportteljesítményt az eredményesebb, nem alárendelt külgazdasági illeszkedést gátló feltételeket kell keresni. Viszo­nyaink között a tervek számsze­rűségei meglehetősen bizonyta­lanok. Ilyen körülmények között bármilyen számszerű előirányzat kitűzése az ipar számára ingatag alapokra épül. Stratégiai célnak az ipar rendbetételét, a kor színvonalára való felemelé­sét, a gyorsabb növekedéséhez szükséges feltételek megteremté­sét, versenyképességünk erősíté­sét, az ezt megalapozó gyorsabb strukturális alkalmazkodást, va­lamint a minőség és a termelé­kenység javítását kell tekinte­nünk.” Az Akadémia Világgazdasági Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője Kádár Béla az iparpolitika és a külgazdaság ösz- szefüggéseit elemzi írásában. Vé­leményt formál arról is, hogyan kell értelmezni az „alkalmazko­dás" fontosságát. Így ír: az alkal­mazkodó stratégia kidolgozásakor mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy mihez is kell alkalmazkod­ni. A magyar iparpolitikának az elmúlt harmadszázadban kialakí­tott helyzetmegítéléseit aligha fog­ják pozitív példaként oktatni a jövő döntéselemzési tananyagai­ban. A magyar gazdaságpolitika, de különösen a közgazdasági ku­tatások már jóideje felismerték az aktív exportpolitika é$ az ex­portorientált fejlődés szükségessé­gét. E probléma azonban — a gaz­daságpolitika legfelsőbb szintjén megfogalmazott szándékok ellené­re — végül is meglehetősen lazán körvonalazott hosszú távú fejlesz­tési stratégia perifériáján maradt. Nem csoda, hogy nem maradt szabad erőforrás az exportorien­tált fejlesztés számára, ha egy­szer az ország termelési ténye­zőit hosszú távra elosztották az importhelyettesítő — méghozzá nem is belföldi, hanem az impor­tált nyersanyagokat feldolgozó importhelyettesítő tevékenységek között ... Hazánk hosszú távú ér­dekeinek megfelelő korszerű ipar­politika kialakításában még so­káig és tartósan lesznek felada­taink. K. G. Nosztalgia ? Száz éve született Bálint Lajos Lisst-kiáUítás Londonban (MTI) A Liszt-év alkalmából a zeneszerző életét és munkás­ságát bemutató kiállítás nyílt meg csütörtökön London Ken- sington-Ghelsea kerületének köz­ponti zenei könyvtárában. A kiállítás szerda esti sa Hó­bemutatóján a zenei élet meg­hívott képviselői előtt John Car, a negyedmilUiós lélekszámú, sza­bad királyi városi rangú kerü­let polgármestere mondott kö­szönetét a Liszt-évre alakult magyar védnökségnek és a lon­doni magyar nagykövetségnek a rendkívüli gazdag dokumentáci­ós anyag rendelkezésre bocsá­tásáért. Domokos Mátyás londoni ma­gyar nagykövet a kiállítást meg­nyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a Liszt-kultusznak régi gyökerei vannak a sziget- országban. Liszt Ferencet Viktó­ria királynő audiencián fogadta, hogy személyesen köszönje meg a királyi udvarban és Anglia más zenei központjaiban tartott óriási sikerű koncerjeit A koncertekkel egybekötött ki­állítás október 13-ig fogadja a látogatókat Gondolat és szó (MTI) Miszel i Recs — Gondo­lát és szó — címmel kétnyelvű újság jelent meg a Zala Megyei Nemzetiségi Albizottság gondo­zásában. A negyedévenként meg­jelenő magyar és szerb-horvát nyelvű lap — irodalmi nyelven és helyi dialektusban — a Zala megyei Mura mentén élő dél­szláv ajkú lakosság életének krónikája, anyanyelvének újabb ápolója lesz. Rendszeresen közöl irodalmi alkotásokat is. Kórodi András búcsúztatása (MTI) A Magyar Állami Ope­raház közli, hogy Kórodi And­rás Kossuth-díjas kiváló mű­vésznek, a Magyar Állami Ope­raház első karmesterének, a Bu­dapesti Filharmóniai Társaság zenekara elnök karnagyának bú­csúztatása október 3-án, pénte­ken 13 órakor lesz az Operaház előcsarnokában; ezt követően 15 órakor a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra. A családi filmezés számára nyújt bemutatkozási lehetőséget az a pályá­zat, amelyet az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Művelődési Minisztérium, a' Magyar Vöröskereszt, az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság és az orszá­gos Közművelődési Központ hirdetett meg. A pályázatra a osaládl élet har­móniáját, az egészséges emberi kap­csolatokat, a józan életmódot bemu­tató amatőr* és videofilmeket várnak a meghirdető szervek. Nevezhető min­den olyan, zo perc Időtartamot meg nem haladó amatörfllm (normál 8, szuper 8, 16 mm) és VHS rendszerű video, amely eddig nem vett részt ver­senyen, pályázaton. A témák között szerepelhetnek pirosbetűs ünnepek, (húsvét, karácsony), családi ünnepna­pok (születésnap, névnap, házassági évforduló), rituális események (keresz­telő, névadó, esküvő, temetés, balla­gás, avatás stb.) hétköznapi ünnepi al­kalmak (szüret, disznóölés), nyaralás, utazás. A pályamüveket október 25-lg kell beküldeni a Pataky István Műve­lődési Központba (Budapest, 1105, Pa­taky István tér 7,),. A ' nyilvános vetí­tés és a zsűrizés ugyanott lesz, no­vember l-jén és Z-án. Nevezési lapot a HNF megyei szerveinél, a Magyar Amatőrfilm és Video Szövetségnél és a Pataky István Művelődési Központ­ban lehet kérni. SZÉP JELKÉPE a nyolc­van esztendeje született kiváló szovjet zeneszerző és zongoramű­vész, Dmitrij Sosztakovics mun­kásságának, hogy a magyar kö­zönség szinte egy időben ismer­kedhetett meg egyik tömegdalá­val és korszakos jelentőségű 7. zongora versen vével. A Szalmás Kórus 1937-ben az újpesti munkásotthonban egy Sosztakovics nevű, lengyelnek feltüntetett zeneszerző kompozí­cióját Gyermekdal címmel éne­kelte. A dal címe így kezdődött: „Szép gyermekem, jöjj ki a rét­re ..Folytatni azért nem szükséges, mert vélhetően ma is sokan emlékeznek a szövegére, és talán napjainkban is dalolják. Valamivel korábban, 1936 no­vemberében Shura Cherkassky előadásában, Vaszy Viktor ve­zényletével és a Budapesti Hang­versenyzenekar kíséretével a Zeneakadémián elhangzott Sosz­takovics I. zongoraversenye: a magyarországi bemutató alig há­rom évvel követte a leningrádit, ahol a mű zongoraszólamát a komponista játszotta. Azért említjük meg e két tényt, mert a teljes igazsághoz tartozik, hogy a szovjet zene, mindenekelőtt Prokofjev és Sosz­takovics alkotásai iránt már a Horthy-rendszer éveiben meg­nyilvánult a magyar művészek és a közönség érdeklődése. Szól­hatunk világsikert aratott, és mindössze 19 éves korában kom­ponált I. szimfóniájáról, amelyet 1935-ben játszottak először ná­lunk, de az iménti zenekarnál je­Száz éve született Bálint La­jos, a dramaturg és kritikus, a szerzői jogvédelem gyakorlati szakértője. Majd kilencven esz­tendőt élt, s szinte utolsó percéig jelen volt nemcsak az összes bu­dapesti színház főpróbáján, ha­nem kiállításokon, zene-délutáno­kon és esteken, mindenütt, ahová Bálintot — még egészen ifjú ko­rában — a budapesti művészeti élet (s annak többféle bontako- zási lehetősége) vonzotta. Maga Írja emlékezéseket és portrékat egy begyűjtő könyvel egyikében, hogy még hetedikes gimnazista volt Üjpesten — tehát 17 éves fiatalember — amikor rendszere­sen bejárt a New York — (a mai Hungária) kávéházba, mert Szo- maházy Istvántól csak úgy tudta „kivasalni" a szerény honoráriu­mot a kis cikkekért, amiket a lapjában írt, ha jelen volt a szer­kesztő úr kártyapartijánál. (Köz­ben izgulnia kellett, ne toppan­jon be a „kaffá"-ba egyik taná­ra, Sebestyén Károly.) 18 éves korában pedig a Thália Társa­ság — egy ideig színészi szerepe­ket is vállaló — titkára lett, hogy mielőtt a Nemzeti Színház dra­maturgnak majd főtitkárnak hív­ja, a Magyar Hírlap, majd a Vi­lág belső munkatársaként ontsa — a különböző művészetekkel kapcsolatban — kritikáit Bálint Lajos Ambrus Zoltán­nak köszönheti, hogy a Tanács- köztársaság után is megmarad­hatott a Nemzetinél, holott 19- ben fontos szerepet vállalt mint egy nagy vidéki színtársulat ve­zetője. Utána régi barátja, több vonatkozásban, mestere Hevesi Sándor lett a színház igazgatója, aki ugyancsak ragaszkodott sze­mélyéhez. 1936-ban pedig — mi­után már nemcsak Hevesit de a vele szorosan együttműködő ,Csathó Kálmánt is elküldték a Nemzetitől — Bálint Lajos, a Magyar Színház-ban, végül pedig az OMIKÉ-nél végzett drama­turgiai munkát. 1944-et nehezen átvészelve, Bá­lint Lajos, a Magyar Írók Szö­vetségében, majd a Szerzői Jog­védő Hivatalban vállalt admi­nisztratív munkát hogy 1959-ben, mint a Hivatal igazgatóhelyettese nyugdíjba vonuljon. Bár száznál több színdarabot és regényt for­dított, és része volt olyan szín­padi sikerek megalkotásában, mint a 20-as években az Andaí Ernővel közösen irt Baskircsev Mária, vagy 1950-ben Dékány András társaságában alkotott Csí­nom Palkó — ez utóbbihoz Far­kas Ferenc szerzett muzsikát — önálló könyvekkel csak 1961-ben kezdte „pályáját”. Első ilyen munkája a Táncosok és artisták volt, ezt követte a Művészbejáró, a Karzat és páholy, a Vastaps, majd 1973-ban az Ecset és véső. Ez utóbbiban — miután Rippl Rónai József 1917-bent készült rajzát Bálint Lajosról már a Karzat és páholy felhasználta — többek mellett azt mondja el, hogyan „kapta le” őt a festő egy kávéházi „páholy”-ban (Miköz­ben újságokba mélyedve, nem vette észre ,,Rippli”-t). De sok mindent tudunk meg a kedd es­ténként a Fészek klubba járó „szinyeisták”-ról, a magányos Mednyánszky Lászlóról, a zakla­tott Gulácsy Lajosról és Nemes Marcellről, a szenesből lett nagy műgyűjtőről, aki 1930-ban úgy halt meg, hogy mesés gyűjtemé­lentéktelenebb együttes és diri­gens tolmácsolásában. Ezt a mű­vet, amelyet szinte az egész vilá­gon előadtak, nem kisebb diri­gensek vezényletével, mint pél­dául Bruno Walter, Serge Kous- sevitzky, Hermann Scherchen, Leopold Stokowski, nálunk a nagy olasz karmester, Arturo Toscanini néhány héttel az I. zongoraverseny elhangzása után a Bécsi Filharmonikusok élén mutatta be. Breuer Jánosnak a Sosztakovics 1975-ben bekövet­kezett halálát követően a Zene­műkiadónál megjelent In memó­riám Sosztakovics című cikk- gyűjteményében joggal nevezi az 1936-os dátumot e mű hazai be­mutatójának. Ne hagyjuk említés nélkül, hogy ezt az ifjúkori alkotást ná­lunk később nem kisebb karmes­terek vezényelték, mint a felsza­badulás után Otto Klemperer, majd Ferencsik János, és őt kö­vette mások mellett Kórodi András, Komor Vilmos, Lukács Miklós. Valamennyi kompozíció­ját — ezek száma meghaladja a 150-et — természetesen nem is­mertethetjük, de föltétlenül be­szélnünk kell legendás VII., Le- ningrádi szimfóniájáról, amelyet az ostromlott szovjet városban kezdett komponálni. Ezt a művét — a II. világháborúban a szov­jet—amerikai együttműködés szép példájaként — szinte egy- időben mutatták be 1942 tava­szán Kujbísevben, illetve 1942 júliusában az USA-ban. ott Toscanini vezényletével. AZ AMERIKAI BEMUTATÓ regényes körülményeihez tarto­nyei szétfoszlottak. Bálint Lajos­nak színészek, művészek, művész­barátok örökifjú „Lulu bácsi'V jónak különösen „nekivaló'i té­mája azonban a hajdani Thália Társaság, és a Nemzeti Színház volt. Még akkor is, ha például azt mondja el, hogyan futott el többször is, amikor Jászai Mari megállította (volna), hogy va­lamely személyi konfesszióját közölje — nem éppen hízelgőén — egy közelben álló kolléganő­jéről, ha nem is tagadja bizonyos ellenérzéseit például Bakó Lász­lóval kapcsolatban, a „hajdani", még „Ambrus-előttí”, majd Amb­rus Zoltán vezette Nemzeti Szín­házat — ha látja Is a belső har­cokat, a problémákat — olyasfaj­Két nép között a legérthetőbb kommunikációs eszköz a kultúra, főként akkor, ha a két nemzet állampolgárai nem beszélik egy­más nyelvét — mondotta tegnap a holland Népjóléti, Egészség- ügyi és Kulturális Mintsztérium képviselője, R. W. Bosch, a Hol­landia Magyarországon című ren­dezvénysorozatról a Vigadóban megtartott sajtótájékoztatón. Em­lítette Dedinszky Erikát, a Hol­landiában élő magyar költőt és műfordítót, aki ösztönzője és tá­mogatója volt a szeptember 27- én kezdődő egyhónapos kulturális seregszemlének, s aki egy köz­lekedési baleset során elszenve­dett súlyos sérülései miatt nem lehet most, a megvalósuláskor jelen. Négy évig tartó előkészületek, tárgyalások előzték meg a szom­baton megnyíló fesztivált, amely­hez fogható nagyszabású vállal­kozásra még nem volt példa a két ország kapcsolatában. Az el­ső napon a hazánkba érkező hol­land zenei és táncegyüttesek dél­előtt tíz órai kezdettel non-stop szabadtéri műsort adnak a Vö­rösmarty 'téren. Az eseménysoro­zat megnyitó előadása ugyanaz­nap este lesz a Zeneakadémián, ahol az Amszterdami Barokk Zenekar koncertezik. A hangver­senyt a rádió egyenes adásban Mcözvetíti. Az ezt követő héten — amint Peter Scheiber. a fesz­tivál koSrdinátora elmondotta — a pódiumművészeteken lesz a sor, s kiállítások nyílnak meg. Ezután október közepéig a szak­embereket érdeklő programok, tudományos tanácskozások kö­Max Bili svájci képzőművész kiállítását ^4radi 'Nóra iművészet- történésa és iHenri Cuennet, Svájc ibudapesti nagykövetségé­nek tanácsosa nyitóitt<z meg teg­nap a Műcsarnokban. Az ese­ményen jelen volt Vajda György művelődési miniszterhelyettes. ♦ Somogyi László festőművész munkáiból nyitottak kiállítást csütörtökön Nagykanizsán, a He­vesi Sándor Művelődési Központ­ban. A kiállítás október 21-ig tart nyitva. zik, hogy a partitúra keskeny- filmre felvett oldalait különfepü- lőgép szállította New Yorkba. Amihez ismét egy érdekes ada­lék: Breuer János tanulmányá­ból tudjuk, hogy 1942. szeptem­ber 2-i számában a Népszava — a Szovjetunióval már hadban ál­ló ország cenzúrázott lapja! — hírt adott e nevezetes amerikai koncert körülményeiről. Számos maradandó műve kö­zül — amelyek olykor nem ke­rülhették el a szűkkeblű teoreti­kusok személyi kultusz sugallta, kemény bírálatát — nálunk több szimfóniájának előadása mellett essék szó a Kisvárosi Lady Macbeth-ről, amelyet 27 éves korában irt. Először Leningrád- ban játszották, Nyemirovics- Dancsenko rendezésében, majd levették a műsorról, és később Katyerina Izmajlova címmel 1965 decemberében mutatták be a budapesti Operaházban. Ma­gyarországi premierje azonban korábbi keletű: két évvel azelőtt elhangzott a Pécsi Nemzeti Szín­házban. És még egy nevezetes bemutató: a Borisz Pokrovszkij alapította moszkvai Kamara Opera 1978-as budapesti vendég­játékán műsorára tűzte Soszta- kovicsnak 28 éves korában kom­ponált maró szatíráját, a Gogol elbeszélése nyomán szerzett Az orr-1. Az opera ' történetére és Sosztakovics hányatott sorsára egyaránt jellemző, hogy az 1930- ban a leningrádi Kis Színházban bemutatott mű negyven éven át nem szerepelt a műsoron. Dmitrij . Sosztakovicsot azon­ban a kemény bírálatok nem törték meg. Nemcsak tevékenyen részt vett a szovjet közéletben — hosszú időn át tagja volt a Szov­ta „legendárium”-nak érzékelteti, ahol még csak élt Katona József, Madách Imre és Paulay Ede szel­leme. Bálint Lajos — akiben ha­láláig ott vibrált az önmagával szemben sem nyugvó „gonoszko­dás” szelleme — igazából nosz­talgiát ébresztett egy sor ember­ben a régi Pest, Buda és Újpest iránt, bárha sem régi cikkeiben, sem újabb könyveiben éppen nem szépítette emlékeit De ha va­laki majd kilencvenesztendős korában érzékletesen szól hetven év előtti dolgokról, azok — még ha az illető nem is dicséri azo-. kát — akaratlanul is megszépül­nek ... A. G. vetkeznek. A hónap második fe­lében a televízió, a video- és a filmművészet kerül reflektor- fénybe, továbbá holland költők, írók tartanak előadásokat, fel­olvasásokat. A záróeseményt a Margríet Eshuijs Band popkon­certjét október 26-án rendezik meg a Petőfi Csarnokban. A Magyar Nemzeti Galériában a holland konstruktivisták, min- nekelótt legnagyobb képviselő-, jük, Mondrian műveit mutatják be. Nagy várakozás előzi meg a Holland Táncszínház budapesti fellépését és az Amszterdami Néptánc Színház előadásait Ton Koopman csembalóművész fellé­pését, az Orkater nevű zenés mozgásszínház vendégszereplését. A részletes műsorfüzetben fel­sorolt rendezvények közül elma­rad Chariot van Pallandt szob­rászművész kiállítása. Gazdag­szik viszont a fesztivál a szep­tember 27-én az Eötvös Klub­ban rendezendő popkoncerttel és a Váci utcai Fotóművészeti Galériában ma megnyíló hol­land művész kiállításával. Az eseménysorozatot Beatrix királynő is megtiszteli látoga­tásával, Magyarországra érkezik a holland kulturális miniszter Is. Hollandia magyarországi be­mutatkozását jövőre viszonoz­hatjuk. A mi íróink, művésze­ink és előadóink szerepelnek majd Európa egyik legrégebbi kulturális seregszemléjén, a jú­niusban megrendezendő holland fesztiválon, amely 1987-ben lesz negyven esztendős, (mátnhiit) Reményi Gyenes István dedi­kálja Sanzonok hangján című kötetét szeptember 27—28-án (szombat—vasárnap) 15 órától a BNV-n, a Magyar Média pavilon­jában. Hermann István temetése (MTI) Hermann István akadé­mikus temetése szeptember 29- én, hétfőn 15 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. jetunió Legfelső Tanácsának, és közreműködött a Szovjet Zene­szerzők Szövetsége munkájában —, hanem olyan művekkel vála­szolt a bírálatokra, mint például a Dal az erdőről című népszerű oratóriuma. Ezt a művét is egyébként sokszor játszották ná­lunk, Somogyi László, Forrai Miklós és mások vezényletével; 1951 nyarán a Margitszigeten nem kisebb művészek énekelték a szólót, mint Simándy József és Littasy György. A NYOLCVAN , EVE SZÜ­LETETT zeneszerző,' aki többször járt hazánkban, számos magyar barátra tett szert. Közülük Durkó Zsolt, Petrouics Emil, Rates Ist­ván, Sárai Tibor és Szokolay Sándor írását közli az emlékkö­tet; ezek eredetileg a zeneszerző halála alkalmából a Muzsikában, illetve a Szovjet irodalomban je­lentek meg. Jóllehet a kiváló, és mind ha­zájában, mind az egész világon elismert, gyakran játszott zene­szerző munkásságáról sokat le­hetne mondani, befejezésül utol­só Írásáról emlékezünk meg. 1975-ben a Zenei Világnapra ő fogalmazta meg azt az üzenetet, amely egyként mutatja Soszta­kovics mély humanizmusát és el­kötelezettségét a nép ügye iránt. Üzenetét így fejezte be: „Hozzon a muzsika boldogságot az embe­riségnek, gazdagítsa szellemi életét, segítsen az emberiségnek a szenvedés könnyebb elviselésé­ben s a földi élet örömeinek ak­tívabb és teljesebb átélésében!" Joggal mondható, hqgy Dmitrij Sosztakovics megvalósította ezt a mások elé kitűzött nemes célt. Gábor István Sosztakovics emlékezete Holland kulturális fesztivál Magyarországon NAPLÓ i

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék