Magyar Nemzet, 1988. május (51. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-03 / 104. szám

Kedd, 1988. május 3. Magyar Nemzet 3 Közgazdászok és társadalmi szervezetek tanácskozása Új alapokra kell helyez­ni bérpolitikánkat Indokoltnak tartják a képviselők a lakossági részvényvásárlást KÖZÉLETI HÍREK Grósz Károly, a Miniszterta­nács elnöke hétfőn bemutatkozó látogatáson fogadta Mohsen Nagi Bin Nagit, a Jemeni Népi De­mokratikus Köztársaság magyar­­országi nagykövetét A beruházásokat elősegítő meg­állapodást írt alá Budapesten hét­főn Patkó András pénzügymi­niszter-helyettes és Hans Kühne, a Dán Királyság budapesti nagy­követe. A megállapodás kedvező feltételeket teremt a két ország vállalatai együttműködéséhez, és az erőforrások hatékony kihasz­nálására ösztönöz. Alsó-ausztriai küldöttség érke­zett hétfőn Zalaegerszegre Sieg­­frid Ludwignak, a tartományi kormány elnökének vezetésével. Az öttagú delegáció megbeszélést folytatott a Zala Megyei Tanács vezetőivel. A találkozón, amelyen részt vett Nagy János, hazánk bécsi nagykövete is, a résztvevők kifejezték szándékukat, hogy to­vább erősítsék a két terület kö­zötti kapcsolatokat. az oka, hogy megváltozott a vé­leményünk, vagy netán kollégáink közül senki sem vállalkozott vol­na a feladatra. Az ülésre egész egyszerűen­­ nem kaptunk meghívást. Az okokat nem ismerjük, ma­gát a tényt azonban igen sajná­latosnak tartjuk. Reméljük, nem csak mi sajnáljuk... (neyer) További pénzszűkítő rendelkezésekre van szükség — hangzott el az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának ülésén (MTI) Hétfőn ülést tartott az Országgyűlés terv- és költségve­tési bizottsága. Bognár József, a bizottság elnöke bevezetőben is­mertette az Országos Diákparla­ment levelét, amelyet a képvise­lőkhöz intéztek a parlament kül­döttei. Arra kérték a bizottságot, hogy a képviselők a jövő évi költ­ségvetési törvény tárgyalásakor annak szellemében vizsgálják az oktatásra fordított támogatásokat, hogy a kibontakozási program végrehajtása elképzelhetetlen az általános, középfokú és felsőfokú oktatás jelenlegi helyzetének gyö­keres javítása nélkül. A bizott­ság úgy határozott, hogy az 1989. évi költségvetés tárgyalásánál nagy figyelmet fordítanak az ok­tatásra fordított költségvetési ki­­adások alakulására. .­­ . ...­­ Ezután a márciusi plenáris ülé­sen elhangzott és bizottsági ha­táskörbe utalt interpellációkra ki­dolgozott javaslatok tárgyalásá­val folytatták a munkát Devcsics Miklós (Nógrád megye) az erre a célra alakult alkalmi bizottság vezetője elmondta, hogy a vil­lanyáram díjszabásával kapcso­latban az Országos Árhivatal két javaslatát jelenleg tanulmányoz­zák a képviselők, így a bizottság következő ülésén terjeszti elő ja­vaslatát. A másik alkalmi bi­zottság vezetője, Mészáros Győ­ző (Somogy megye) arról számolt be, hogy az eddigiek alapján megállapítható, hogy a nemzeti bank a kormány stabilizálási po­litikájának megfelelően hajtotta végre a pénzszűkítő intézkedése­ket ám a módszerek nem minden esetben feleltek meg a követel­ményeknek, s így a­­gazdálkodás­ban zavart okoztak. Egyébként nemcsak a vállalatoknál, hanem a költségvetésnél is szigorú pénz­szűkítő intézkedésekre van szük­ség. Tímár Mátyás, a Magyar Nem­zeti Bank elnöke arról szólt hogy a parlament márciusi ülése óta több ízben találkozott a kereske­delmi bankok vezetőivel, és szá­mos intézkedés történt az indo­kolatlan likviditási gondok­ ren­dezésére. A bizottság ezután együtt vi­tatta meg a vagyonérdekeltség­­ről és a készülő gazdasági társa­ságokról szóló törvény alapvető elveiről írásos tájékoztatót. A tá­jékoztatót kiegészítve Madarász Attila pénzügyminisztériumi ál­lamtitkár elmondta, hogy a va­­gyonérdekeltség feltételeinek meg­teremtése számos intézkedést igé­nyel a kormányzattól. Ennek ér­dekében vezették be az egységes vagyonszámlát, hozták létre a vagyonjegy intézményét. A va­­gyonérdekeltség szempontjából igen fontos a leendő társasági tör­vény is, amely lehetővé teszi majd, hogy a gazdálkodók te­vékenységükhöz kiválasszák a legmegfelelőbb működési formát. Hangsúlyozta, hogy olyan társa­dalmi, gazdasági környezetet kell kialakítani, amelyben a vagyonát gyorsan növelni képes szervezet minősül gazdaságilag és politi­kailag sikeresnek. Indokolt lehetővé tenni a la­kosság számára is a részvények vásárlását. Mérlegelni kell azt is, hogy a részvényvásárlás az ál­lampolgárok több generációja számára teremthet értékőrző, fel­halmozási lehetőséget, s átalakít­hatja a lakosság fogyasztási be­fektetési struktúráját, jelentő­sen csökkentve a pazarló fogyasz­tást. Sárközy Tamás, a Miniszterta­nács parlamenti titkárságnak ve­zetője arra hívta fel a­­képviselők figyelmét, hogy a gazdasági tár­saságokról szóló törvény­­terveze­te nyitott, annak kiegészítésére számos javaslatot várnak. Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese arról szólt, hogy a­­társasági törvényhez egy sor más intézkedés is párosul, így az egységes adótörvény, a bér- és keresetszabályozás korszerűsíté­se a készülő bérreform szellemé­ben, a bankrendszer további kor­szerűsítése, a vagyonértékelés sza­bályainak kialakítása, a vezetői érdekeltség továbbfejlesztése, a vállalati kategorizálás megszün­tetése. Csak ezekkel együtt fejt­heti ki azt a hatást a társulási tör­vény, amelyet várnak tőle a szakemberek.­­­ A vitában a­ képviselők felve­tették, h­ogy a települések vagyo­­nának haszszosítás­áh 1£ ítí'kel­­­lene alakítani a vállalkozói ma­gatartást, szükség van a nem ter­melő szférában is a vagyonérde­­keltség biztosítására. Lényegesen növelni kell a menedzserek érde­keltségét, hiszen nélkülük elkép­zelhetetlen a vállalati vagyon működtetése, a jövedelmező gaz­dálkodás biztosítása. Fontos kér­dés a vállalati vagyon értékelé­­sése is. A képviselők­­hangsúlyoz­ták, hogy a vállalatok eszközeit piaci módszerekkel kell értékel­ni, s felhívták a figyelmet: meg kell akadályozni annak lehetősé­gét, hogy a gazdálkodók más mű­ködési formát választva kibújja­nak korábban vállalt kötelezett­ségeik teljesítése alól. A felvetésekre, a képviselők kérdéseire Madarasi Attila, Pulai Miklós és Sárközy Tamás vála­szolt. Sárközy Tamás elmondta, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvénynek nem lesz vég­rehajtási utasítása. A törvény nagyon gyakorla­tias lesz, a parlament folyama­tos kontrollját az is szavatolja, hogy két jogász országgyűlési képviselő részt vesz a munká­ban. Egyébként a munkacsoport tagjai zömében vállalati jogászok. A képviselők szükségesnek tart­ják, hogy még jóval az őszi ülés­szak előtt kézhez kapják a gazda­sági társaságokról szóló törvény tervezetét. A vitában felszólalt még: Hor­váth Lajos, a terv- és költségve­tési bizottság titkára, Vass Jó­­zsefné (Békés megye,­ Szabó Kál­mán (Budapest) Antal Imre (Pest megye), Fehérné Eke Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Séra János (Komárom megye). ★ • Olvasóink megszokhatták, meg­szokták: az Országgyűlés bizott­ságainak üléseiről a Magyar Nemzet általában belső munka­társának tollából származó írás­ban számol be. Nemcsak megszok­ták, meg is szerették lapunk elő­fizetői és vásárlói ezeket a — ahogy mi mondjuk — saját tu­dósításokat, legalábbis erre en­gednek következtetni az elismerő telefonhívások, az olvasói levelek, a baráti és szakmai beszélgetések során elhangzó vélemények, örü­lünk ennek, s természetesen szí­vesen­­is számolunk be eseten­ként a bizottságok munkájáról, arról, mi hogyan láttuk-hallottuk a T. Ház egy-egy képviselői tes­tületének ülésén elmondottakat. Nos, ha ez alkalommal még­sem ült ott a terv- és költségve­tési bizottság tanácskozásán la­punk munkatársa, annak nem az ­ Hévis vagy (és?) Nyirád. A kompromisszum esélyei Sajtótájékoztatóra invitálta hét­főn a lapok, a rádió, a televízió munkatársait a Magyar Alumí­niumipari Tröszt Téma — amint megjelölték — a „Hévíz—Nyirád térség vízgazdálkodási-bányásza­ti helyzete”. Szakszerű és neutrá­lis a cím. Mögötte késhegyig me­nő vita húzódik, amelynek tétje méltó ehhez a minősítéshez, hi­szen arról van szó, fenyegeti-e — ha igen, meddig és milyen mér­tékben — a Nyirád térségében fo­lyó­­bauxitkitermelés a Hévízi-ta­vat. A Magyar Nemzet olvasói az el­múlt hónapokban gyakran talál­kozhattak ezzel a kérdéssel a lap hasábjain — a sajtótájékoztatóról szóló rövid írás ezért lesz talán kissé szokatlan, jegyzetre emlé­keztet inkább, mint hírügynök­ségi beszámolóra. Megjelent a­­beszélgetésen a­­tröszt teljes vezetősége, s szép számmal a kollégák is. Dr. Dózsa Lajos vezérigazgató bevezető elő­adásában hangsúlyozta: azért vá­lasztották ezt az időpontot (ki­mondatlanul is utalás ez a tényre, hogy a­ közeljövőben magas szintű döntés­ várható a régi vitában, s felmerülhet kiben-kiben a gyanú­ja: valamiféle „előhangolás” a trösztvezetés szándéka), mert megérlelődött az az elhatározá­suk, hogy nekik is formálniuk kell a közvéleményt, nemcsak az „ellentábornak". Ami azt illeti, valóságos soro­zatra számíthatunk: nem elég a sajtótájékoztató, nagygyűlés is lesz a bányászok részvételével (akiket sért — mondta Dózsa La­jos —, hogy munkájukért szemre­hányásokat kapnak), tröszti mun­kásgyűlés is sorra kerül, s min­den üzemegységben megintcsak munkás­gyűlések. Valóságos had­járat az emberek megnyeréséért. Pedig a helyzet úgy alakul, hogy egyre tisztábban látszanak a kompromisszum körvonalai, s egyre nagyobb az esély a meg­egyezésre. Az ember igazán nem érti, miért kell —, ha e tényt ma­ga a trösztvezetés is elismeri — előhozakodni a régi érvekkel, s a néha felettébb furcsa hangulatú minősítésekkel. Az egyik újságíró kolléga — a Magyar Hírlap mun­katársa — meg is jegyezte, úgy tűnik föl a beszámolóból: kifeje­zetten jót tett Hévíznek a nyirá­­di vizemelés... Amit persze Dó­zsa Lajos sietett megcáfolni, mondván: nem tagadják, hogy a bányászat kárt okoz Hévizen.__ — Végül is ki mit hajlandó fel­áldozni a megegyezés érdekében? — kérdeztem. Egész pontosan ar­ra voltam kiváncsi, hajlandó-e el­fogadni a Magyar Alumíniumipari Tröszt a Szociális és Egészségügyi Minisztériumnak azt az igényét, hogy a tónál egyetlen napra se csökkenjen a forrásbarlang víz­hozama a másodpercenkénti há­romszáz liter alá. „Mi el tudjuk fogadni a háromszáz litert — hangzott a válasz — mint mini­mumot, de akkor másként kell a A jövőre tervezett bérintézkedések jelentős változásokat hozhatnak a gazdaságban (MTI) Bérreform és gazdasági kibontakozás címmel hétfőn há­romnapos tanácskozás kezdődött az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatali rendezésében Budapes­ten, a Nemzetközi Kereskedelmi Központban. A résztvevők — közgazdászok, vállalatvezetők, társadalmi szervezetek ,képvise­lői és meghívott külföldi szak­emberek — a bérreform előkészí­tése korán felvetődött, egyelőre nyitott vagy még vitatott kérdé­sekre keresnek választ a tudo­mányos és a gyakorlati tapaszta­latok segítségével. A tanácskozást Medgyessy Pé­ter miniszterelnök-helyettes nyi­totta meg. Szólt arról, hogy a gazdasági reform lényeges eleme a költségekkel való racionáli­sabb vállalati gazdálkodás, s azon belül a munkavállalók megfelelő érdekeltségének kialakítása. Eh­hez azonban már nem elegendő a bérszabályozás jelenlegi gya­korlatát tovább alakítgatni, ha­nem alapvetően új megoldásra, az eddigiektől merőben eltérő bérszabályozási rendszerre van szükség. A bérreform olyan lépés, amely elsődlegesen a bérmecha­nizmus reformját, a piaci, gaz­dasági­ feltételek megteremtésé­vel párhuzamosan a bérgazdál­kodás kötöttségeinek oldásával jár ,­ szögezte le. Hangsúlyozta, hogy a bérreform végrehajtása során számolni kell az ország teherbíró képességével. A vitaindító előadások sorában elsőként Halmos Csaba államtit­kár, a munkaügyi hivatal elnöke ismertette a munkaügyi kor­mányzat elképzeléseit, a bérre­formról. Elmondta: a műhely­munka során megkülönböztetett figyelemmel elemezték az elmúlt húsz évnek azokat a folyamatait, amelyek bérrendszerünk­ torzulá­sához, a keresetek ösztönző ere­jének csökkenéséhez vezettek, s mára elodázhatatlanná tették a bérszabályozás megreformálását. Mindezek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy bérpolitikánkat és bér­mechanizmusunkat új alapokra kell helyezni. Azt azonban látni kell, hogy a bérreformtól sem várható azonnali, látványos for­dulat, az csak az általános reform kiteljesedésével együtt, vele össz­hangban haladhat előre. A szakemberek véleménye sze­rint a bérreform csak egy átfogó gazdasági — bizonyos ■ értelem­ben társadalmi, szociálpolitikai és politikai — reform keretében, il­letve annak részeiként képzelhető el. Már 1989-re ki kell alakítani az intézményes érdekegyeztetés mechanizmusának néhány fontos elemét. Ezzel együtt a jövő év elejétől lényegesen oldani szüksé­ges az elkülönített bérszabályozás kötöttségeit. A kérdéssel kapcsolatban a szakszervezetek álláspontját Nagy Sándor, a SZOT titkára foglalta össze. A szakszervezetek szerint az érdekek olyan egyeztetésére van szükség, amely alulról, a vállala­toktól indul ki, s a munkáltatók a szakszervezeti szervekkel a béremelés minimális mértékében állapodnak meg. E „béralkuról” ágazati szinten folytatódnának tovább a tárgyalások szakmák, szakmacsoportok szerint, majd a kormány, a SZOT és a Kamara egyeztetné elképzeléseit Fodor László, a Magyar Gaz­dasági Kamara főtitkárhelyettese szerint a bérszabályozás megre­formálása helyett most helye­sebb lenne a bérmechanizmus re­formjáról beszélni. A közeljövőre tervezett változások ugyanis nem a bérszínvonal emelését célozzák, s rövid távon azoknak a torzulá­soknak­­a rendezését sem vállal­hatják, amelyek az elmúlt 20—30 évben alakultak ki. A jövőre ter­­vrejett­ intézkedések azonban je­lentős változásokat hozhatnak a gazdasági életben. A vállalatok­nál olyan feszültségek halmozód­tak fel, amelyeket a vezetők a jelenlegi eszközökkel már nem tudnak feloldani. Héthy Lajos, a Munkaügyi Ku­tatóintézet igazgatója szerint a bérpolitika alapvető prioritása a jövőben a gazdaságilag, racionális és társadalmilag méltányos bér­­színvonal, bérarány-kialakítás kell hogy legyen. A jelenlegi helyzetben bérpolitikánknak a reálbérek szakszerű védelmére kell törekednie. Itt nem arról van szó — jegyezte meg —, hogy kri­tikátlanul karolja fel a bérek nö­velésére irányuló törekvéseket, hanem arról, hogy­­próbáljon egy­fajta kompromisszumot találni a bérekkel kapcsolatos kormányza­ti, munkáltatói érdekek között. bányászat programját meghatá­rozni" Ez — mint a későbbi kifejtés­ből nyilvánvalóvá vált — vala­mi olyasmit jelent, hogy ha a dön­tés ezt a határértéket kényszeríti a bányászatra, bizonyos bánya­nyitásokat időlegesen vagy vég­leg el kell halasztani, s m­ás, ke­vésbé vízveszélyes bányákat meg­nyitva pótolni a kiesett termelési értéket. Az is elhangzott, és ezt is figye­lembe kell venni: a bányászat csak akkor tud garanciát vállal­ni ezért a hozamért, ha a Hévíz térségében működő termálkutak is betartják a vízjogi engedé­lyekben megszabott kiemelési ér­tékeket; erre viszont a tröszt­nek kell szavatosságot kapnia. Egyelőre azonban még úgy szól a program: az idén megkezdik a lengyelmajori bánya megnyitásá­nak előkészítését, s csak később a csabpusztaiét, ahol hatvan köbmé­ter vizet kellene kiemelni, míg az előbbi bányában­­240 (!) köbmé­tert. S noha Dózsa Lajos immár sokadszor vállalta akár a szemé­lyes felelősséget is, hogy ez utób­bi esetben sem kerül kritikus helyzetbe a tó, ez az ígéret nem tartozik a valóban számon kérhe­tő fogadkozások közé. Konklúzió? Sok szó, érv, ismert fordulat elhangzott ezen a külö­nös időpontban összehívott sajtó­­tájékoztatón, de mintha valahol a­ mondatok mögött ott rejtene az elhatározás: ha az lesz a döntés, a tröszt elviseli a rá nézve hátrá­nyos következményekkel járó kompromisszumot. "Elviseli, mert el tudja viselni! Hogy ennek ára van? Ez ter­mészetes. A törszt vezérigazgató­ját idézem: a tó károsodása volt az ára, hogy 1958 óta kerek har­mincnégymillió tonna bauxitot bányászhattak ki a földből. Te­kintsük ezt talán adósságnak. S követeljük meg legalább az első törlesztőrészletet. Hiszen ha hol­nap megköttetik a tó gazdáinak kívánalmai szerinti komprom­isz­­szum, akkor is — jól mutatták ezt a tanácskozóterem falain ki­függesztett grafikonok — évtize­deknek kell még eltelnie ahhoz, hogy a tóforrás hozama néhány tíz- vagy esetleg félszáz literrel megnövekedjék. És az a hozam is legfeljebb a háromnegyede lesz az „utolsó békeévben” mért ér­téknek ... (búza) Fejenként négyezer forint értékű munka Salgótarjánnak átadták a népfront nemzeti zászlaját Salgótarján város képviselői tegnap vették át a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának nem­zeti zászlaját, amelyet a helység kiváló társadalmi munkájáért im­már ötödször nyert el. Tarján el­ső lett a megye városai közötti versengésben is. Az ünnepségen kitüntették a társadalmi munká­ban kimagasló teljesítményt elérő­­vállalati, üzemi, intézményi közös­ségeket, állampolgárokat. Salgótarjánban az 1987-ben vég­zett közösségi munka értéke meg­haladta a kétszázhárommillió fo­rintot; ez egy lakosra számítva több mint négyezer forintot tesz ki — emelte ki értékelésében Győr­­ffy Rezső, a városi tanács elnökhe­lyettese. A népfront országos taná­csa nevében Soltész István, a Ma­gyar Nemzet főszerkesztője adta át a kitüntető zászlót, és megerő­sítette: „Nem növelhetjük telje­sítményünket, ha a gazdasági ba­jokkal szembenéző gazdasági re­form nem párosul az egész­­társa­dalom demokratikus átalakításá­val. Minden állampolgár jogot tart arra, hogy ne csak a munká­ja, hanem a szava, a beleszólása is legyen fontos." Kitüntetés (MTI) Az Elnöki Tanács a Nép­­hadseregben hosszú időn át vég­zett kimagasló munkássága elis­meréseként, nyugállományba vo­nulása alkalmából a Magyar Nép­­köztársaság kardokkal díszített Csillagrendjével tüntette ki Re­ményi Gyula altábornagyot A kitüntetést Mórocz Lajos al­tábornagy, honvédelmi miniszté­riumi államtitkár adta át hétfőn a Honvédelmi Miniszériumban. Elhunyt Barinkai Oszkár (MTI) Mély fájdalommal tudat­juk, hogy Barinkai Oszkár, a munkásmozgalom régi harcosa, az MSZMP­ Központi Ellenőrzési Bi­zottságának volt­­titkára, a­ Köz­ponti Népi Ellenőrzési­­Bizottság nyugalmazott elnökhelyettese áp­rilis 30-án, hosszan tartó betegség után elhunyt. Barinkai Oszkár te­metése május 5-én, csütörtökön 14 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi pan­teonjában. Barátai, harcostársai, volt munkatársai 13.30 órától ró­hatják le tiszteletüket a Mező Im­re úti temető fedett díszravatalo­­zójában — közli gyászjelentésé­ben az MSZMP Központi Ellen­őrző Bizottsága és a Központi Né­pi Ellenőrzési Bizottság. * Barinkai Oszkár 1915-ben szü­letett Budapesten. Apja nyom­dász, édesanyja — aki egyedül ne­velte fel — könyvkötő volt. Any­ja szakmáját követve még az inasévek alatt, szinte gyermek­ként ismerkedett meg a munkás­­mozgalommal. Már 1932-ben a Szociáldemokrata Párt tagja lett, és a Könyvkötők Szakszervezeté­­ben választott tisztségeket viselt. A munkanélküliség kényszere ve­zette, hogy Csehszlovákiában, Ausztriában próbáljon szerencsét, eredménytelenül. Hazatért, hama­rosan a katonaévek következtek­, amelyeket megnyújtott a máso­dik világháború; huszonhat éve­sen a fronton szerzett súlyos se­besülése miatt leszerelték. Haza­térve Barinkai Oszkár munkás­­mozgalmi vezetőket, üldözötteket bújtatott; részükre a nyomdában — ahol dolgozott—hamis iratai­kat készített; későbbi feleségével háborúellenes feliratokat festett. A fővárosban még folytak a har­cok, amikor 1945 januárjában je­lentkezett a Magyar Kommunista Pártba; a Tolnai Nyomdában megválasztották párttitkárnak. Élete további sorsa ezután össze­forrott a párttal: hamarosan a bu­dapesti pártbizottságon alosztály­­vezetői munkával bízták meg, majd a VII. kerületi pártbizott­ság első titkárának választották. 1962-ben részt vett — Nógrádi Sándornak, a KEB akkori elnöké­nek vezetésével — abban a nagy munkában, amelynek során fel­számolták a személyi kultusz ma­radványait, tisztázták az igazság­talanul meghurcoltakat. A párt X. kongresszusa előtt a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhe­lyettesének választották. 1976-ban kérte nyugdíjazását. A legutóbbi pártkongresszusig a KEB lapja­ként töltött be fontos párttisztsé­­get. Az ezekben az esztendőkben végzett munkájáért tüntették ki a Magyar Népköztársaság Zászló­rendjével, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével és a Szocialista Hazáért Érdemrenddel. ----- A NAP -----------------------------­Tulipánja „Hallatlanul kínos — mondta zavartan Z. —, az imént vettem észre, hogy hirtelen elszállt a lelkesedésem. Mint amikor elfolyik a kocsi olaja. Nem mondhatom, hogy vá­ratlanul múlt el. Volt már némi elszivárgás, már éppen csak szinten tartottam, őszintén szólva nem is igen voltak körülöttem lelkesítő példák.. A vezetők­­is már csak azon vitatkoztak, hogy mi a különbség a válság és a valóság kö­zött. A televízióban egyikük kedves nyelvbotlással a való­ságból kivezető utat emlegette. Egy szó, mint száz, nem kívánok részvényesként beszállni a dunaújvárosi vasmű­be, de azért már fontolgattam magamban, hogy azért még­sem csupa helyesírási hibából áll a történelem , amikor, mondom, ma reggel észrevettem, hogy elszállt a lelkesedé­sem. Lehet persze, hogy még visszatér. Elvégre mindig imádtam a magnóliát, tulipánját, a tisz­tességes, alapos munkát, az orvost, aki nem a betegséget, hanem a beteg embert szereti, rajongtam Makovecz épü­­­­leteiért és az estvéli Dunáért, Bachért meg azokért, akik nem képesek rosszul dolgozni — de ma reggel valahogy teljesen lekornyultam. Kínos. Micsoda illetlenség, mozdul­tam magamra. Pont május elején. Attól tartok, májusban is februári kedvemben leszek. Ugye, azért nem ennyivel va­gyunk lemaradva? Májusban — február? Ugye, visszatér még a kedvem?” Vissza — válaszoltam —, vissza, mert olyan év még nem volt, hogy tizenkét februárból álljon. DIURNUS

Next