Magyar Nemzet, 1989. október (52. évfolyam, 231-256. szám)
1989-10-02 / 231. szám
A Valencia-rejtély Ottlik Géza négy írása Kirkelerp, kapitány hazafiatlan, egyszersmind soviniszta ember volt. Most nagy önfegyelemmel harmad -szor is végiggondolta az esélyeket. Szembe kell néznie józanul, hogy mire számíthat, mert már tudta jól, hogy milyen esztelekel szurkol honmarsai győzelméért. Hajónaplót, írni nem könnyű." Különösen, ha a hajója vesz,vetett, tengerész úgy érzi, nincs, tót és nincs mit megörökíteni, és esztendők után megcsömörlik a szarvak keresgélésétől- Ámde hajónaplót írnii — tengerészbecsületi dolga, eltökélten vállalt kötelezettség. És hiába szeretné Kirketerp ellentengernagy öt és fél év idegőrlő fáradsága után abbahagyni — osztályos társa, a beszélőnevű Marthygaard nem adja meg rá az engedélyt. Az írást, akármilyen gyötrelmes, folytatni kell. Még akkor is — vagy talán különösen akkor —, ha a körülmények nem kedveznek a krónikaírásnak, ha Dániát (ahol a történet játszódik) leigázták és a hódító vandálok még a két lábon já- rás eretnek kísérleteiét is büntetik. Ha nem lehet győzni, akkor - ■- ki kell bírni a történelem újabb próbatételét... Sejthető,hogy majd hat évtizedes pályája során Ottlik Gézát is megkísértette a gondolat: legjobb, vagy legalábbis a legegyszerűbb lenne abbahagyni a maga „hajó , naplójának” írását. Igaz, ő szinte gyerekfejjel tökélte el, hogy író lesz, és tizennyolc évesen jelentet- te meg első írását, de matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett, mestere és tudósa lett a bridzs művészetének, kiváló és szorgalmas műfordító, aki egész életében gyötrődve és nehezen írt, és szinte minden egyes kikínlódott szépirodalmi műve befejezésekor „abbahagyja” a szakmát. Abbahagyja, arra a nyolctíz évre, amíg érleli, fekteti, újraírja a kéziratot — és felkészül a következőre. A történelem szigorú előzékenyeit meg is könnyítette Ottlik számára a nem írást. A háborús évek kényszerszüneténél is tovább tartották a szabadság friss prámoját követő, kijózanítóan két , serves ötvenes évek. A hosszú-ra nyúlt publikációs szünetek azonban nem jelentik számára a maga Is öl létezéseinek feladását.. Ottlik ki is mondja: az író akkor is dolgozik, ha hallgat. 1972-ben — hatvanéves születésnapján — Lengyel Balázs még „titkos nagy 'írónak” nevezte Ottlik Gézát, akinek legendája van. Azóta a legenda megmaradt, de a titok kipattant: Ottlik ritka megszólalásait megkülönböztetett figyelem, tiszteletteljes rajongás kíséri. Ottlik az Írók írója, de nem a keveseké. Iskola a határon című regénye több kiadásban megjelent alaptecnive lett a korszak prózairodalmának. Mára pedig kiderült, hogy még darabot is tud írni. A korábban a Kortársban megjelent Valenciarejtély, az új kötet címadó írása. Valójában ismét drámairodalmunk végzetét, a megkésettség tragikumát példázza. Mert tagadhatatlanul dicséretes vállalkozás volt a Radnóti Színházé, amikor1988-ban felolvasó színpadán szín-, i.házközelbe jutatta Ottlik „termé-,s szét tudományos krimijét”, ezt a nosztalgiát és iróniát váltogató, tudományos végezettséggel hivalkodó hang- és képsort, ámde ez a kegyeletes vállalkozás nem tehette jóvá évtizedek mulasztását: ezt a darabot, tán az író szándékai szerint továbbcsiszolt, javított változatban, de még megírásakor, a negyvenes évek végén kellett volna bemutatni. Csakhogy sajnos, nemcsak a főszereplő tuudósok színpadi vitájában, a valóságban is beköszöntött a világvége, ami megfosztotta a magyarSzínházat ettől az eredetileg rádiódrámának szánt, többszálú és többsíkú, emlékidéző drámától. Aminek premierje pedig akkor kockázatos, de úttörő vállalkozás, meghökkentő szenzáció lehetett volna — és ki tudja, talán egy magasra ívelő drámaírói pálya nyitánya. Mégis, számomra zavartalanabb örömöt és esztétikai élvezetet iskínált a kötet másik három kisprózai írása. Ottlik egy nyilatko-zatában arra figyelmeztet, hogy még a regényis csak „nyomdái , termék, jelek kombinációja fel ' kér papíron, amiből az olvasó csinál valamit". A bevezetőben idézett Hajónaplóban Asrid Andersen gátfutó rendkívüli sportteljesítményének empátiával és iróniával előadott históriája remek alkalom az írónak a szatírára, az olvasónak a teremtésre: az elvont éséteri próza mögött magunknak kell felfedezni, továbbrajzolni a politikus Ottlik swifti vízióját. Kritikai közhelynek számít az megállapítás, hogy Ottlik mestere a novellaszerkesztésnek. Mégis, a Hajónapló végeztével azt érezzük: kár volt befejezni ezt a történetet! Ám az író a gátfutás után újabb sportágak felé, más pályákra s kalauzolja olvasóit. Voltaképpen csak azért, hogy személyes irodalmi és irodalomtörténeti élményeit megoszthassa velük. „A másik Magyarország” című élet-rajzi töredék jóval több, mint ’ Nyugat újraindításáinak kudarca, intellektuális program és kordoskumentárm is, amelynek tanulsága a jelen, a szellemi erőket összefogó újjászületés szempontjából sem lehet közömbös. Vitathatatlanul igazuk van azoknak a barátoknak, bírálóknak, akik Ottlik novelláival cáfolják az egykönyves író legendáját. Mégis, az életmű más-más korszakokból származó, szikrázó cserépdarabjai, a ritkán születő elbeszélések is írói hitellel megformált emlékek egyfajta hiányérzetet is ébresztenek a kritikusban. Mintha ez az „új”, mindössze kilencíves kis kötet is csak remekművű „befejezetlen mondatok”, felvillantott ragyogó színek gyűjteménye... étvágygerjesztő irodalmi kóstoló lenne.. (Magvető) Földes Anna Lukrécia Bérczessi B. Gyula regénye A harmincas évek egén világon végigvonuló gazdasági válsága hazánkra ia rányomta bélyegét. Egy mellékutcai, kis étkezőben kezdődik Bérczessi B. Gyula regénye, munkásságának kilencedik kötete, hogy végül egy sokadrangú, ötvenes évekbeli kocsma pultja körül érjen véget. E szimbolikus keret lehet, hogy szándékos, lehet, hogy nem. A mottónak mindenesetremegfelel: „a lejtőn nincs megállás”. A kezdet és a vég minősége közötti különbség megfelel annak az egyenes út-nak, amely a harmincas évek közepén költőként indult munkásíró világképében az erkölcshöz való viszonyt a mottóban foglalt fatalisztikus törvény érvényesülésének és a tőle elválaszthatatlan büntetésnek logikájából adódik. A nagy munkanélküliség idején — több dolog együttes és valószerű hatására — kitartottá lesz Lukrécia, aki rövidesen szél neje ereszti élettársát, s ezzel tépi el magát gyökereitől. Az anyagi felemelkedés ellentétes párhuzama végzetdrámák következetességét idéző erkölcsi züllés. Hogy az észszerű üzletet választja az erkölcsi tisztesség romantikus nyomora helyett, lehet vétség is, lehet az egyetlen értelmes alternatíva is. Helyes, ha ezt az olvasó maga dönti el. Nem egyszerű dolog. A kitartó ugyanis monogám szerető, ráadásul nőtlen is. Az, hogy a gyár, amelynek igazgatója, éppen a tulajdona is, szerintem magánvállalkozássá teszi, hogy a lányt jó pénzért alkalmazottként dolgoztatja is. Hogy itúlfizeti, az ő dolga. Az pedig évek múlva már Lukréciáé, hogy egy kis perverzitás ellen erkölcsében, öntudatában szinte sértettként előbb a viszony végérvényes megszakításával, később — egy nyomozóval és egy sorstársával szövetkezve — zsarolással ismét csakkirekeszti magát a kéziben létformává alakult élethelyzetből. A végzetes mottó jegyében ezek után már tiszta sor, hogy kocsmatöltelékké züllik, aki a szex után a szeszre is rákap, s végül örül, ha egy kis itallal fizetnek jócskán , hervataggá vénült testéért E helyzetében kerül össze a haj- *'• dani élettárssal, a szegény, de becsületes alkoholista Janival, aki már nemhogy vonzalmat nem *• érez iránta, hanem a mentőautó szirénájától is rögtön tudja, hogy az immár általa is eltaszított asszonyért megy, aki az utolsó oldalon meg is hal. Érdekes vonása, hogy a harmincas évek etikai síkra épült regényeit idézi általában, csak egy. . dologban * tartozik a kivételhez: sem egy büftözéstől visszavonuló apacs, sem a népi demokratikus államrend nem jelenik meg Deus ex mochinoként, hogy megmentse, és kiemelje a „mocsárból”. A végzettel büntetett tragikus vétség az író szerint az áruba bocsátott szerelem; ezzel szénásén ott áll a regényben, hogy az üzlet tisztességtelenség és a rövidlátás is. Az írói nyelv fogyatékosságainál sokkal zavaróbb, hogy a gyáli , rost,annyira gyűlöli Bérczessi, a lányt pedig annyira szánja, hogy az olvasónak sem rokon- sem ellenszenve nem marad számukra. (Antikva) Szitányi György Magyar Nemzet f könyvpsítáz Justine, avagy az erény meghurcolása Sade márki műve . Az lenne a filozófia diadala, ha eloszlatnánk a gondviselés kacskaringós útjait borító homályt, és kiderülne, miféle véget tartogat az ember számára, s ha ennek alapján valami útmutató félét adhatnánk a szerencsétlen kétlábú teremtmény kezébe... Jóllehet, kétszáz éve úgy kezelik Sade márki ezen művét — is —, mint filozófiai értelmű alkotást, azért leginkább okoskodó betéteikkel szerényen tarkított disznólkodásokról olvashatunk. Justine árvaságra jutott polgárlány, aki már tizenkét évesen elhatározza, hogy csakis az erény útját járja. Nem így három évvel idősebb nénje. Ő inkább kuplerájban kamatoztatja szépségét, majd néhány férj- és gyermekgyilkosság után megengedheti magának a kegyes erényességet: meghallgatja egy postakocsiról leszedett árvalány drámai históriáját. Ki más az árvalány, mint Justine, aki folyvást erényesen döntött, ám folyvást bevádolták,kifosztották, megerőszakolták, megbélyegezték, riegcsallták. Justine azonban csak nem akarta elhinni, amit bölcs tanítói magyaráztak: az erény hamisság, öncsalás, nem e világra való. A szegény, gazdag akart lenni, a gazdag hatalmas, aki hatalmas, az pedig kedvét akarja tölteni a szegényen és gyengén. Ez a kedv, ha nem puszta pénzsóvárság, akkor falánkság, kéjvágy, a másik ember alávetettségének élvezése. Kétségtelen, hogy Sade márkinak is az a meggyőződése, ami a Justine-t kioktatóknak. Csakhogy nem bolond magára haragítani az álszent képmutató világot. Justine mondja el szörnyű zokogások, pironkodások és gyakori sóhajtások között a rajta esett válogatott megbecstelen Hőseket, ő ismerteti a megkísértetése végett előadott alávaló teóriákat. A két nővérvégül egymás karjaiba veti magát, az ármányos Juliette már éppen megjavulni készül, de ekkor villám ■ csap a kastélyba, s ki ,mást üt agyon, mint az erénydús Justine-t!. Ha mindezek után sem hinné el a nyájas olvasó, hogy az is bolond, aki erényire csak gondolni is mer, azt kérem vegye észre, mennyivel színesebben írja le a fertelmes kicsapongásokat Sade úr, de akár az anyagyilkosság jogosultságát igazoló fejtegetéseket is, mint Justine oly nemes lelkű ömlengéseit. Mert lehet ugyan, hogy az erény erkölcsi jó, de kétségtelenül unalmas jóság. A pilkareszk regény paródiáját, a csűr csavar fejtegetésekben bővelkedő nevelés- és fejlődésregények szellemes karikatúráját éppen úgy élvezni képes az olvasó, mint a fordító Vargyas Zoltán telitalálatait, a zsadós elegancia mögé rejtett vaskos gondolattársításokat. Sade márki Justine-je, s kivált ez a változat a szadizmus névadójának leghamvasabbik műve. - Gondolom, a többiben még jobban gyalázzák az erényit, korbácsolják a hamvas szüzeket, terjesztik a fertelmes eszményeket. Ha a rokokó puffik és rizsporok alól azokban is ennyi szarkazmussal villan elő a márki leleplező nevetése, talán érdemes lenne kiadni őket. Voltaire Candide-jának ugyan épp csak a nyomába ér, de mennyivel jobb a szellemtelen mai horroroknál, kéjveszelő szexfilmeknél, az önkifejezés igényével unalmas esszékben exhibicionistáskodó regényeknél. Sade úr más műveire is kíváncsivoltam, s még inkább azzá lettem a Justine olvastán. De esdve kérem a kiadót: ne olyan rút borítóban hozza ki a következő tomusokat, mint ezt hozta volt. Az erény meggyalázásának históriája lehet mulatságos, de a szent ritaanc, a fehér papír ilyetén ímegszeplősítése az egekre kiált. A lényegesen jobb színvonalú belső rajzok is nélkülözhetők lehettek volna. Pedáns, de fantáziátlan munkák. (Európa) Berkes Erzsébet : Bab Berci kalandjai Lázár Ervin meseregénye Állapítsuk meg — mondta hangosan Bab Berci —, hogy a délutánok csodásságát illetően egyáltalán nem közömbös, hogy mi van az ember szívében. Ha ragyog az ember szíve, a pocsék délután is lehet gyönyörű, ha meg az ember szíve olyan, mint most az enyém, akkor süthet hétágra a nap, lehet mézszínű a világ, csak pocsék délután az. A kiváló novellista kiváló meséket ír. S ha szokatlan is ebben a rovatban meséket ajánlani lapunk — többségében felnőtt — olvasóinak, minden bizonnyal jó oka van, s ez a jó ok: Lázár Ervin meséi, mint az igazán jó mesék általában, éppúgy szólnak felnőtteknek, mint gyerekeknek, sőt. Azok a felnőttek is sok mesét olvasnak, akik nem is tudnak róla. Mert mi más (is) az igazságra fényt derítő krimi, amelyben a bűnös mindig elnyeri méltó büntetését, mint felnőttmese? Vagy a bestsellerek édes-bús érzelmi világa, amelynek egyértelműsége oly távol áll kapcsolataink többértelműségétől, bonyolultságától? Netán túlfűtött erotikája, amely szerelmi életünkben csak vágyálom ? De még a sci-fik nagy része is az egyszer volt-hol nem volt-sosem volt élethelyzetekkel, amelyeknek a főszereplővel azonosulva leszünk hősei, miközben életünk mindennapjait élve oly kevéssélehetünk (vagyunk) hősök. Az úgynevezett szépirodalomnak csak egy kis része nyújt örökgyermeki, felnőttségbe fáradt énünknek hasonlóan egyszerű kielégülést, de a jó mese mindig. Lázár Ervinből a hetvenes években buzgott föl a meseforrás, hogy A Hétfejű Tündér, a Bikfibukfenc-bukferenc, A Négyszögletű Kerek Erdő, a Berzsián és Dideki rendre elősoroló köteteivel csermelyből patakká, patakból folyóvá nőve Bab Berciig elérkezzék. Magam nem egy felnőttet tudok, aki titkolva vagy bevallva a kezdetektől megszerette, olvassa, várja, s újraolvassa e meséket. Nemcsak mert szívet derítő, mosolyt fakasztó, kacagásra késztető, bölcs humorral látja, s láttatja mesefiguráit Lázár Ervin, amely szívderülésre, mosolyra, s kacajra legalább akkora szükségünk van, mint hogy általa mi is egy kis görbe tükörben, derűs, derítő távolságban tudjuk látni mindennapjainkba belekomorult magunkat. Nemcsak mert a magyar nyelv, amit használ, varázslatos, mesés, elbűvölő, csupa lelemény, találmány, találó csinálmány, sziporka és megőrzött, s tudatosan gyarapító, könnyűkézzel használt páratlan szókincs. Hanem mert igazságtevése mentes minden nagyképűségtől, beolvasástól, ítélkezéstől, s éppen ezért szinte útmutató, útikalauz a magunk dolgaihoz. Ennyiben „nem mese ez, gyermek”. De nem lóg ki a lóláb! Mese ez, minden szavával sugallva: költött világ. Már a nevek is, beszélő nevei e kötetben, hogy az előzőekről ne is szóljunk! S helyszíne is, többnyire az erdő, mesehősei élettere vagy legalábbis kiindulópontja és végpontja, támaszpontja, a gyermeki képzelet ott minden megtörténhet helyszíne, amely a felnőttekben is — részben tán atavisztikusan, hiszen eredendően a térmészet gyermekei vagyunk — a béke, a nyugalom helyét idézi föl. S történetei is: Bab Berci meg a tankány, Bab Berci meg a beszélő kő, amely virág akar lenni. Hol találkozunk mi tündérrel? Szól hozzánk a kő? Már nem hiszünk benne. Bob Berci se. A csodákat nem hívő racionális mesehőst szinte megerőszakolják a csodák, melyekkel nem tud mit kezdeni, melyeket ezért elszalaszt, elmulaszt. Vagy ha mégis elfogadja, kétbalkezesen vagyis felemás lélekkel, hittel nem tudja a maga, s mások hasznára, örömére fordítani. Bab Berci magányos hős. Érdekes volna végigelemezni, hogyan a Négyszögletű Kerek Erdő tág baráti közösségéből a Berzsián és Dideki szűk baráti körén át Lázár Ervin e magányhoz eljutott. Mely részben mintha azt példázná, ahogyan az egyre több és több kapcsolatra törekvő ifjú ember, a mindenre, s mindenkire nyitott, hogyan veszíti el kapcsolatait érdeklődési körének egy foglalkozásra, egy családra, a magáéra irányulásában, részben meg mintha az anyagi boldogulásért mindent, kapcsolatait is feladó megállapodott ember önös céljait hajszolva önmagára redukálódását. De talán nem túlzás tágabb horizontot látni mögé: azt is példázhatja, ahogyan a buzgó-nyüzsgőlelkes-reményteli hatvanas évekbeli ifjúság kiábrándulva, hitét vesztve, az egy közös, nagy cél híján a kicsiségekben megosztva atomizálódott, ahogy a kisközösségek szétestek, s az értékek elértéktelenedésében részt venni nem hajlandók, kénytelenek voltak egyre szőkébb körbe, végül is önmagukba visszavonulni, hogy legalább ők maguk az általuk értékek szerint élhessenek. SZERKESZTI: SZABÓ GYÖRGY Bab Berci magányos hős, mint az Pálinkás Gyurka, Rimapénteki Rimái Pénteki, Lombozó Lengubozó, Rév Zoli és Lapázi Lopez is. Azonban ezek az értékőrző magányos hősök az utolsó mesében egy célért, egy feladatra öszszefognak. Olyan természetességgel, ahogyan rég nem látott barátok Üdvözlik egymást. Magányosak ugyan, de tudnak egymásról, És győznek. És velük győz s általuk a jó. És ez az egész oly kevéssé látszik győzelemnek. Hogyan írta Radnóti? „Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.” (Móra) Anóka Eszter Hétfő, 1989. október 2. A színházak heti műsora Operaházi K: A rózsalovag (A. bérlet, 1. ea., 6) — Szó: Bánk bán (H. bérlet, l. ea., 7) — Cs: Figaro házassága (C. bérlet, l. ea., 7) — P: A bolygó hollandi (Bérletszünet, 7) — Szó: Bohémélet (Bérletszünet, 7) — V: Fidelió (1. bérlet, 1. ea., de: U). Don Giovanni (Bérletszünet, 7) — Jövő H: Peter Schreier dalestje (fél 8) Erkel Színház: K: Az álarcosbál (Bérletszünet, 7) — szó: Tosca (Tóth A. béri, 1. ea., 7) — Cs: A láng (Fodor bérlet, 1. ea., 7) — Szó: János vitéz (6. bérlet, 1. ea., dell), Derby (5. .bérlet, 1. ea., 7) — V: A varázsfuvola (Losonczy béri. I. ea., 7) — Jövő H: a Neoton Família koncertje (7). Nemzeti Színház: Szó, Cs, p. szó: Elveszett paradicsom (nyilvános főpróba, este 7, Cs: Kedv. bérlet — csak egyetemistáknak 7, P. bemutató 7, Szó: Somlay 1. bérl., I. ea., 7) — V: Advent a Hargitán (de. ii) —' jövő H: Bánk bán'(7) Várszínház: H, K, V: Tartuffe (7) —-Szó, Szó, Jövő* H : Az arckép (7) V: Galilei (de. 11). Katona József Színház: Jövő H: Vízkereszt (7). .. Madách Színház: H: Jövő II.. Macskák (8) — Szó: Malom a pokolban (7) — Cs: Tévedéseik vígjátéka (7) — P: Szó: Maude és Harold (7) — v: Az ördög (7). Madách Kamara: H: Cs, P, szó: Válás Kaliforniában (7) — K: Páratlan páros (7) — Cs, P, Szó: Életem bére (éjjel fél 11) — V: Jövő H: A hattyú (7). Vígszínház: H: Pantaleon és a hölgy vendégek (7) — K: Csókos aszszony (7) — Szó, Cs, P: A nyomorultak (7) — Szó: Ahogy tesszük (7) — V: Körmagyar (du. fél 3), Játszd újra, Sam! (fél 8) — Jövő H: A padlás (7). Pesti Színház: H: Jövő H: Boldogháza (I. béri. 1. ea., Jövő H: IX. béri. 1. ea., 7) — K: Edith és Marlene (7) — Szó: Caligula helytartója (7) — Cs: Fekvőtámasz (7) — P: Arzén és levendula (7) — Szó, V: Egy tenyér, ha csattan (7, V: du. fél 3 is!) Fővárosi Operettszínház: H: Rádiókabaré (8) — K, Szó: Mesél az operett (7) — H. v: Mária főhadnagy (7) — Szó: Huszka-est (7). Thália Színház: K, Szó: Egy komisz kölök naplója (du. 5, Szó: de. fél 11) — K, Szó: V: Mindhalálig Beatles (7) — Szó: Antigoné, Gazdagság (7) — Cs: LioLá és a lányok (7) — P: Csak egy tánc volt (7) — Jövő H: Gyönyörök kedden... (7). Játékszín: H, V: Teljes napfogyatkozás (7, V: du. 3) — K: Sze: Szépek szépe (du. 31^ Cs: P: A némif Hievente (7) — Szó: Így játszunk mi (7) — Jövő H: himnusz. (7).. .*. /. . I József Attila Színház: A .császár , Ittésszt*ván’(du. 1S-'' — Kt Létreá fekjáró szellemek . (7) — Szó: Cs/ V, Jövő H: Még ma! (7, Cs: H/l.j,bérl., Jövő H: Bl. bérl., V: vasutas!, bérl. de. ll) — P: Szerelmeim (7) — Szó: A kis herceg (de- fél 11), A hölgy fecseg... (7) — V: A kőszívű ember fiai (du. 6) Radnóti Miklós Színpad: H: Sze, Jövő H: Nóra (7) — K, Cs, P: A hetvenkedő katona L (7) — Szó: Julius Caesar (7) — V: Kék angyal (7). Vidám Színpad: H, P: Jövő H: Volt egyszer egy vádkelet (7) — K: Justitia kombinéban (7) — Szó, Cs: Ninocska (7) — Szó, V: Délután a legjobb (7, V: du. fél 3 is!) — a Kisszínházban: K, Sze, Cs: Anna csak egy van! (fél 8) — Szó: *■ Good-bye, Charlie! (fél 8). Mikroszkóp Színpad: H, K, Sze, Cs, V: Felettünk a béka (fél 8) — P. Szó: Lépj be a S. A. S.-ba! (fél 8) — Szó: A zsupszfalvi tűzoltók (de. fél 11 és du. 3) — Jövő H: Előttünk a vízözön! (fél 8) Józsefvárosi Színház: H: Cigánybáró (7) — K: Koldusopera (7) — Cs: Egerek és emberek (7) — P: Ciklámen (7) — Szó: Egy bolond százat csinál (7) — V: Egy kis térzene (de: fél 11 és du. fél 3) — Jövő H: Csalóka szivárvány (7) — az Asbóth utcai Kisszínpadon: Cs. P: Az ennivaló nagynéni (7) — VJövő H: Öljük meg Józsit! (7) Arany János Színház — a Pataky I. Műv. Központban: H. K: A minden látó királylány (du. 3) — Sze, Cs: A csizmás kandúr (Sze: de. 10, Cs: du. 3) — P: Az úrhatnám polgár (du. 3) — Jövő H: Emil és a detektívek (du. 3). Gutenberg Műv. Otthon: Sze: Vak (de. 11, a Napsugár Gyermekszínpad előadása),, Állami Bábszínház — a Jókai téren: K. Szfe, Cs. P. Szó, V: Játékok, zenére (de. 10, Szó: du. fél 3 és fél 5, V: de. fél 10 és fél 12) * a Népköztársaság útján: h. Jövő H: Arcok és álarcok (felnőtt en., fél 8) — Szó, Cs. p. Szó, V: Fajankó kalandjai (du. 3, Szó, V: de. M és de. 4) — a Budakeszi Műv. Házban: H: Csizmás kandúr (de. 10). Bartók-emlékház: p: Az International Liszt Centre (Svédország) estje (6) Pinceszínház: p: a furcsa pár (7) Műcsarnok kamaraterem: Korunk zenéje — Sze: Oravecz György zongora hengversenye (este 10) — P: Matúz István és Gyöngyössy Zoltán hangversenye (este 10) — Jövő H: Elektronikus hangverseny (este 10) Budapest Kongresszusi Központ: H: A Magyar virtuózok Kamarazenekar bemutatkozó hangversenye (fél 8) Zeneakadémia: H: A Miskolci Szimfonikusok hangversenye (fél 9) — K: A London Sinfonietta hangversenye (fél 8) — Szó: Bruno Canino és Antonio Battista (Olaszország) kétzongorás hangversenye (fél 8) — Cs: A Kellervonósnégyes hangversenye (fél 8) — P: A Copright by Ricordi hangversenye (fél 8) — Szó: Ivan Munigotti, Mark Pekarsziki, Oleg Malov és Gennagyij Golstein hangversenye (fél 8) — V: Vidovszky László bemutatóestje (fél 8) — Jövő H: Kamaraest hiagyar zeneszerzők* műveiből (él 8) — a kisteremben: . H: Hangverseny Howard Shempton műveiből (este 10) — "Szó: "Yvar Mikashoff (USA) zongoraestje (du. 5) Óbudai Műv. Központ: H: Luc Devos (Belgium) zongoraestje (7) — H: Unemura Yoko, Bodó Ibolya és Reményi Eszter koncertje (7). Pesti Vigadó: Szó, V: „Karikára, legények’* — az Állami Népi Együttes gálaműsora (fél 8) — Jövő H: „In memoriam Louis Armstrong”’ — a Benkó Dixieland Band koncertje (fél 8). Szereposztás és rövid tartalom a Pesti Műsorban található! IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK BUDAPEST TÖRTÉNETI MÚZEUM: Aquincum: Budapest a római korban. HOPPFERENC KELET-ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM: Távol-keleti kerámia. • IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM: Reneszánsz és manierizmus — Barokk és rokokó — Brit iparművészet — Képes kárpitok a XIX. század végétől a XX. század közepéig — Ég és Föld: Föld-, ég- és csillagászati gömbök három évszázadból. KASSÁK-EMLÉKMÚZEUM: Szittya Emil emlékkiáll. KISCELLI MÚZEUM: Pest-budai városképek, a XVIII—XIX. századból — Képek Óbuda múltjából — Tót Endre festőművész kiáll. — Bútorok a múzeum gyűjteményéből — „a fotográfia hónapja”: A magyar szociofotó tegnap és ma. KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM: Csonka János (1852—1939.) emlékkiáll. MAGYAR MUNKÁSMOZGALMI MÚZEUM: Ősfényképek, dagerrotípiák a magyarországi közgyűjteményekből. MAGYAR NEMZETI GALÉRIA: Válogatás a Ludwig-gyűjtemény anyagából - Modern aranyékszerek és órák: bécsi ékszerek kiállítása (zár: 8-án) — Juan Gyenes (Madrid) fotókiállítása (nyit: 4-én). MAGYAR NEMZETI MÚZEUM: Stílus és forma — Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!: a francia forradalom hatása Magyarországon. MTA ZENETÖRTÉNETI MÚZEUM: A zeneélet és a hangszeres kultúra Magyarországon — Zenei éremgaléria. MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM: Ünnepi kenyerünk. NÉPRAJZI MÚZEUM: Erdélyi templomok népművészete 1989-ben — Európai népi ékszerek a XVIII— XIX. században — Cigányok: 1. Sorsok az arcok tükrében. 2. A társadalom peremén — Autodidakta cigány képzőművészek országostárlata — O. Farsang Erzsébet naiv festő alkotásán — Rejtett kincsek: Vörösváry László magángyűjteménye — Magyarország címere a néphagyományokban — „a fotográfia hónapja”: Kőris Kálmán (1878—1967). kiáll. PETŐFI IRODALMI MÚZEUM: Déry Tibor dolgozószobája — Móricz Zsigmond dolgozószobája .— Radnóti Miklós emlékkiáll. — ÚJ szerzeményeink: Új Látóhatár. Cs. Szabó László hagyatékából — A Nyugat és könyvművészete — Anna Seghers (NDK vendégkiáll., nyit. 5-én). VASARELY MÚZEUM KAMARATEREM: Magda Frank szobrászművész (Franciaország) kiáll. BOLGÁR KULTÚRA: Gredi Assza festőművész kiáll. BUDAPESTI FOTOKLUB: „A fotográfia hónapja”: A magyaros stílus. BUDAPEST GALÉRIA KIÁLLÍTÓHÁZA: Dombay Lelly festőművész kiáll. — Értékes történeti képek: a Nemzetközi Bibliofil Társaság kiáll. BUDAPEST KIÁLLÍTÓTEREM: Az Egri Építészkör kiáll. CSEPEL GALÉRIA! Szabó Gábor szobrászművész kiáll. (nyit: 3-én). CSÓK-KISTEREM: Farka János festőművész kiáll. (zár: 7-én). CSONTVÁRY-TEREM: Kortárs bolgár képzőművészek kiáll. — Rudán Emese festőművész kiáll. (zár: 7-én) DERKOVITS-TEREM: Czintos Csongor, Fábry János és Láng-Miticzky Gábor bútorai (zár:4-én). DOROTTYA UTCAI KIÁLLÍTÓTEREM: Soós Tamás és Erwin Wurm (Ausztria) szobrászművész kiáll. (nyit: 6-án). DUNA GALÉRIA: Szántó Pál festőművész kiáll. (zár. 8-án). ERNST MÚZEUM: Más kép. ERZSÉBETVÁROSI GALÉRIA: Korniss Péter fotóművész kiáll. FIATAL KÉPZŐMŰVÉSZEK STÚDIÓJA : Csípes Antal fotografika- és plakátkiáll. — Gergely Nóra kiállt. ■ FOTÓMŰVÉSZETI GALÉRIA: „A fotográfia hónapja”: Lengyel Lajos (1904—1978) kiáll. GÖNCÖL-TÁRSASÁG KIÁLLÍTÓ GALÉRIÁJA: A bécsi Hundert Wasser iskola volt növendékei: Bruno Richard, és Hansl Gruber kiáll GUTENBERG GALÉRIA: Arányi Nóra festményei (nyit: 2-án). ISKOLA GALÉRIA: Batári László festőművész kiáll. (nyit: 2-án). JÓZSEF ATTILA MŰV. KÖZPONT: Varga Győző színházi plakátjai. JÓZSEF VÁROSI KIÁLLÍTÓTEREM: Szabados Árpád festőművész kiáll. (zár: 4-én). MŰCSARNOK: Müller Miklós (Nicolas Müller, Spanyolország) fotókiáll. — Erich Salomon (1866—1944) német fotóművész kiáll. — „A fotográfia hónapja” A magyar kapcsolat, Háborús album, Müller János (1870— 1923), Escher Károly (1890—1966), Magyarok a fényképezésért, Balogh Rudolf (1879—1944). ÓBUDAI MŰV. KÖZPONT GALÉRIÁJA: Pácser Attila portréként, (nyit. 4-én). ÓBUDAI PINCEGALÉRIA: Veszély Ferenc festőművész kiáll. (nyit: 6-án). ORSZÁGOS MŰEMLÉKI FELÜGYELŐSÉG: Erdély veszélyeztetett öröksége c. fotókiáll. (zár: 9-én) — Híres magyar bibliofilek. ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR KIÁLLÍTÓTERMEI: 1956: mártírok és menekültek kéziratos források tükrében. STÚDIÓ GALÉRIA: Molnár Julius Gyula grafikus kiáll, (zár: 8-án). TÖLGYFA GALÉRIA: „A fotográfia hónapja”: Lapok a családi albumból. ÚJPEST GALÉRIA: Schmal Károly festőművész kiáll, (zár: 8-án). VÁRSZÍNHÁZ GALÉRIA: Andrzej Markowitz (Lengyelország) díszletei és jelmezei. VIGADÓ GALÉRIA: „A fotográfia hónapja”: Veress Ferenc (1839— 1916) és Pécsi József (1889—1956) gyűjteményes kiáll.