Magyar Nemzet, 1992. október (55. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-24 / 251. szám
1992. OKTÓBER 24. ON ÉS A DIVAT Magyar Nemzet VII Milyen a fehérneműdivat? Díszes, nőies, szexis TÖRÖKBÁLINTON avatta fel a napokban főhadiszállását a Triumph International (Budapest) Kft. A vadonatúj, 1600 négyzetméter alapterületű raktárépületben a viszonteladók megnézhetik a teljes készletet, ismereteket kapnak a Triumph-szisztéma szerinti árusítás követelményeiről. A cég nem panaszkodhat: a nehéz gazdasági körülmények ellenére nagyon sikeres évet zár a budapesti vállalkozás: 40 százalékkal növelte eladásait a múlt esztendőhöz képest. S vezetői szerint a gazdasági föllendülés sem lehet messze, mert 1993-ra a hazai kereskedők az idei árumennyiségnek a kétszeresét rendelték a Triumph árukból. Amelyek egyébként itthon készülnek. Tíz magyar szövetkezet gyártja a magyar Triumphot, bérmunkában. Nem titkolt szándéka a cégnek a keleti országok felé való terjeszkedés. S hogy mit kínálnak a következő szezonra? A közelgő tél ruháit a kifejezetten nőies vonalak jellemzik. A miniszoknya még nem tűnt el teljesen a divatbemutatók kifutóiról, de Párizs és Milánó már azt hirdeti, hogy a ruhaszegélyek lebomlanak, a hosszú lesz a divat. Ismét fölfedezték a nőies alakot! Az új divatirányzatokban előtérbe kerül a test vonalainak - és főként a derékvonalnak - a hangsúlyozása. A fehérnemű dlvat tervezőinek modelljeiben is ez a nőies trend érvényesül. A Triumph-modellek új variációinál a testhez simuló bodyk a jövő szezon szinte kötelező darabjai lesznek. Csipke, tükl és hímzés díszíti a dekoltázst, amely a derékvonalhoz hasonlóan nagy hangsúlyt kap. Egyre több elasztikus és átlátszó anyagot, rugalmas csipkebetétet, neccanyagot alkalmaznak a fehérneműk készítésénél. Díszítésül pedig szegélyek, zsinórbefűzések, lyukhímzés, virágos minták szolgálnak, amelyek a dekoltázst, a házat és a kézelőt teszik hangsúlyossá, változatossá. A fiataloknak készült modelleknél a divattervezőket az 50-es évek divatja és a fürdőruhadivat inspirálta. A pamut mint természetes alapanyag továbbra is hódít. A bodyknál, melltartóknál és bustier-knál a mellrészt körmerevítőkkel vagy rafinált szabásvonalakkal alakítják ki. Talán azért is vásárolnak a nők nálunk egyre több fehérneműt, mert tudják, ezek az álomszép darabok egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a ruhatárban. Ezek már nem is fehérneműk - felsőruhákká váltak. A szép fehérneműt meg kell - s meg is lehet - mutatni a világnak. (rácz) Mit ígér a jövő 1992. október 24-30. között? Kos: 03.21.-04.20. Munka: a munkahelyi légkör végre tökéletesen megfelel a Köés Mra- B® sainak. A megszokott teamen belül helyreállt a béke, főnöke pedig nem csupán értékeli a szaktudását, de aüán még egy külföldi megbízás lebonyolítását is rábízza. A Kos nők dolga még könnyebb, hiszen ők azzal az előnnyel is rendelkeznek, hogy élni tudnak jellegzetes női vonzerejükkel is. Szerelem: hangsúlyozottak, de nem eltúlzottak a testi és érzéki igények. A hűséggel kapcsolatos lezserebb felfogása veszélyeztetheti házassága stabilitását. Pénz: a jegy elején született Kosok gondatlanabbá válnak, nagyobb lábon kívánnak élni, mindez hátrányosan befolyásolhatja a hivatalos, jogi és pénzügyi szektort. Bika: 04.21.-05.21. ggf Munka: hamarosan érzi, hogy erejének teljes bevetésére lesz szükség, hiszen mások is ezt várják el öntől. Ahhoz, hogy fokozódjon a teljesítménye, érzelmekben gazdag környezetre van szüksége. Sem fizikailag, sem lelkileg nem érzi magát olyan stabilnak, hogy felnőjön a kemény szakmai hétköznapokhoz. Szerelem: valóban kellemes fejleményekre csak akkor számíthat mindenben, ha a szőkébb környezetétől elegendő figyelmet, törődést és szeretetet kap. Ha nehézségei merülnek fel ezen a területen, akkor legalább önmagát kényeztesse. Pénz: ne próbáljon üzletpartnerén átgázolni, mert ezzel egy értékes információtól esne el. az Ikrek: 05.22.-06.21. IBilf Munka: a szemközti Nyilasból a ΛΓ jfc Merkúr és Vénusz szítanak konfliktusokat szakmai és személyes kapcsolataiban. Véleményét ne erőltesse rá a partnerére, de a morális nézeteit sem. Inkább gyakoroljon valamivel több toleranciát. Szerelem: több szabadságra van szüksége, de ezt a jogot biztosítsa élete párjának is. Pénz: ha a jegy első napjaiban látta meg a napvilágot, akkor Jupiterrel karöltve nekiláthat valamennyi kitűzött és még el nem ért célja megvalósításához. A jelentéktelen feladatoktól pedig ne hagyja magát feltartóztatni, inkább építse ki a jövőjét. Mind az állásában, mind a szerelemben... Rák: 06.22.-07.22. Munka: az a vágya, hogy mindent ajándékba szeretne kapni a sorstól, hátrányos, helyzetbe hozhatja a hivatás, a magánélet és az egészség területén. Kezdje rél azt hhajlahiᣠhogy a széltől és más külső befolyásoktól hagyja magát irányítani. A lehetőségeit ne becsülje túl és a munka útjából se térjen ki. Szerelem: a szóló Rák könnyen fog tüzet és ebből annyi önbizalmat merít, hogy a nehézségek legyőzése után még a legbonyolultabb szakmai feladatai sem ijesztik meg többé. Pénz: anyagi intézkedéseit a mértékletesség és folyamatosság jellemezze. Oroszlán: 07.23.-08.23. Munka és pénz: belső kiegyensúlyosianyzottsága és vonzereje jó kiindulási alapot teremt a hivatásban és személyes kapcsolataiban. Ne hagyja, hogy a határidős feladatok sürgessék, mert egészségileg nem túl fitt és a túlterhelést sem bírni Ha hiányosságokat fedezne fel a munkahelyén, az ilyen témákat diszkrétebben kezelje, mert a kíméletlen nyíltság nem tenne a népszerűségének jót A pénzügyek és hivatás területén a szerencsés véletlenekben is reménykedhet. 29-én talán többet bosszankodik üzleti ügyeinek alakulásán, ennek okát elsősorban túlzásba vitt nagyvonalúságában és ne a bankjában keresse... Szerelem: egy nem várt kibékülés visszadja megingott belső harmóniáját # Szűz: 08.24.-09.23. Munka és pénz: azokhoz a kiválasztottakhoz tartozik, akik pozitívan élik át a Mars-Pluto fényszög hatását. A két „erőszakos” bolygó segítségével eddig rejtve maradt lehetőségeket kutat fel. Optimálisan kombinálhatja szellemi és gyakorlati képességeit, még legmerészebb elképzeléseit is sikerre viheti - némi protekcióval. 29-e után Merkur barátságtalanabb arccal fordul a Szüzekhez, kellemetlen családi vagy otthoni eseményeket okoz, de a munka sem megy úgy, mint szeretné. Talán sokkal többet vár el önmagától annál, mint amennyire képes. Szerelem: egy boldog kapcsolat apró örömeiért most inkább a humorával küzdjön, mint az elkeseredett vitákkal. Mérleg: 09.24.-10.23. Munka és pénz: barátságos modorálwmkával nem várt előnyökhöz jut. A kitűnő kozmikus Vénusz-Szaturnusz fényszög, mely az üzleti életben józanságot és italitásérzéket ad, némi jövedelemkiegészítéshez juttatja. Taktikus viselkedése nyit meg számára egy-két új lehetőséget. Családi kapcsolatai nélkül, partnere vagy munkatársai támogatása nélkül azonban könnyen kicsúszhat a talaj a lába alól. Szerelem: a jegy szülötteinek a kapcsolatok szolgáltatják azt a bázist, hogy az élet minden viharával megbirkózhassanak. Merkúr és Vénusz segítségével érdekes utakat fedez fel, melyek sikerkilátásai mellett jövedelmét is gyarapítják. Skorpió: 10.24^11.22. Munka és pénz: hála az összefüggések iránti jó érzékének, végre a főnökeinél is nyitott fülekre talál. És ha az utóbbi időszakban eleget turbékolt szerelmének, a Marstól és Plútótól nyert energiát most érdemesebb lenne a szakterületén hasznosítania. A Skorpió-hölgyek teljes elánnal belevetik magukat az őszi nagytakarításba. Ha kiélik mozgásigényüket, ezzel elsősorban egészségüknek tesznek jó szolgálatot Befolyásos körökhöz való kapcsolatai mozgásba hoznak néhány dolgot a Skorpió körül, de törődjék bele abba, hogy először próbaként egy szakmai tesztnek vetik alá. 29-én egy nyereséget ígérő információt szimatol Id... jf Nyilas: 11.23.-12.21. Munka, pénz és kapcsolatok: kiegyensúlyozott időszakra számít , hat, markáns szakmai, érzelmi és anyagi csúcspontokkal, melyben erősen lekötik munkatársi és baráti kapcsolatai. Az előző hónapok türelmi próbája véget ért. A figyelem a Nyilasra irányul, tudják, hogy számolni kell vele. Figyelmesen olvasson át egy szakfolyóiratot vagy utasítást, ami talán egy olyan lehetőségre vezeti rá, mely nélkül aligha jutna előbbre. Igen kapóssá válik szakmai hírneve miatt, főként mint egy speciális ág „tudorára” számítanak önre. Érje be ezzel, hiszen még ön sem lehet polihisztor. Szerelem: egy régi vágya teljesül, vagy inkább szerelem az első látásra? Bak: 12.22.-01.20. Munka és pénz: a kozmikus helyzetet kissé felemásnak lehetne értékelni. A Bak két szerep között ingadozik: az egyik a diplomatáé, míg a másik a harcosé. Helyzetét bizonytalan döntési képessége súlyosbítja. Emiatt, különösen szakmai szempontból, egy várakozó magatartásra van szüksége, ami azonban még nem jelenti azt, hogy belemenjen bizonyos megalázó kompromisszumokba. 19-e után jóval üzletiesebbé válik, könnyű lesz a játéka konkurenseivel , és a végén a pénzbőség csörgésének örvendeznek fülei. Egy fontos, talán titkos információhoz jut, melyet nem lenne tanácsos kiteregetnie. Ne engedje ki a kezéből a szálakat! Vízöntő: 01.21.-02.19. ITT Munka: valóban meggyőződött róla, hogy valaki eltitkolja ön elől a fontos szakmai információkat? Bármennyire is kellemetlenül érinti a dolog, ne engedjen szabad folyást a haragjának, mert ezzel csak tovább rontaná a helyzetet Pénz és érzelmek: egy meghívás alkalmával új kapcsolatot köthet Legyen azonban válogatósabb és ne essen egy üresfejű fecsegő csapdájába, aki csak imponálni akar önnek és port hint a szemébe. Pénzügyileg és érzelmileg váljék önálóbbá, csak így oldhatja meg problémáit. Ezen a héten valaki egy nagyvonalú ajánlattal lepi meg... Φ Halak: 02.20.-03.20. Munka: orvosával receptre egy nagy adag vidámságot írasson fel, mert máskülönben az egészségét károsítják negatív hangulatai. A jegy végén születettek bátran kimutathatják a foguk fehérjét mivel a hivatalos vagy üzleti életben nincs szükségük megalkuvásra vagy kompromisszumokra, de még a könyökükre sem. Elegendő, ha makacsul és szívósan képviseli az álláspontját. Mindez nem marad a főnökére sem hatás nélkül, a jutalmat készpénzben számolhatja. Ha mégsem, úgy egy kis élelmességgel segítsen a dolgon! Szerelem: a szerelmi életben ötödik keréknek érzi magát úgy érzi, partnere nem érti meg. Várjon egy kicsit hamarosan fordul a lapjárás... " A stressz mérgez Sétával a cukorbaj ellen AKT NAPKÖZBEN sokat bosszankodik és stresszesen megy haza, annak legalább egy tizenöt perces sétára vagy kerékpározásra van szüksége. Ez megelőzi az időskori cukorbaj kialakulását, ami elsősorban az ötven év körülieket fenyegeti, különösen a Kos, Ikrek és Bak jegyek szülötteit. Megállapították a tudósok, hogy a stressz felfokozza a vércukor és a vérben lévő zsírok termelését. A séta vagy a kerékpározás segíti ezeknek a leépítését energiafelhasználás formájában. Az elegendő mozgás hiánya következtében a hasnyálmirigy több inzulint termel, amit a szervezetnek kell normalizálnia. Ha ez állandóvá válik, a hasnyálmirigy könnyen megbetegszik és kialakul az időskori cukorbaj. (sy) JV Terézvárosi Galéria az Operánál (Hajós u. 16.) Tel.: 269-1412 H-P: 11-17 Qualitásos festmények, régi tárgyak, hagyaték vétele-eladása ^ Az otthonszülésről születése után rögtön felsír az egészséges baba, már ha kórházban látja meg a napvilágot. De nem az, ki a családi fészekben születik. Legalábbis ezt állítják azok, akik tanúi voltak a JS manapság ritka eseménynek: gyermekét otthon hozta világra a kismama. Nagyanyáink korában ez volt a természetes. Jött a bábaasszony, forralták a vizet, készítették a tiszta lepedőt, kiküldték a szobából a családtagokat, akik csak a jajgatást hallgathatták odakinn. Mára - sőt már tegnapra is-e téren nagyot fordult a világ, ha valaki nem szülőszobán pillantja meg először Isten szép világát, az csak a véletlennek lehet köszönhető - gondolnánk. Holott a valóságban az utóbbi időben akadnak önként vállalkozók az otthonszülésre. Nem kis harcot vívnak környezetükkel, orvosaikkal, hogy elhitessék: elhatározásuk szilárd, szándékuk megingathatatlan. Mert ők korábbi rossz tapasztalatoktól szabadulni nem tudván, jobban félnek a kórháztól, mint a magányos vajúdástól. Egyikük előző terhessége végén csontját törték a babának, másikuknak az okozott traumát, hogy korábban két szülését is mesterségesen indították meg. Az öt évvel ezelőtti kórházi „kövön szülés” sem kedvezhetett a szülészeti klinikák hírnevének, az AIDS-fertőzés veszélyétől való félelem, az amiatti riadalom, hogy az újszülöttosztályon más anyák tejével itatják a csecsemőket, még többeket riaszthat vissza attól, hogy a fájások kezdetekor önként bevonuljanak a kórházba. Az otthonszülés melletti fő érvek azonban egyszerűbbek, általánosabbak. Az anyaméh védelméből, melegéből a világba pottyanó csecsemő első élménye a kórházi lámpa éles fénye, a körötte álló sok ember korántsem visszafogott zsivaja, az orrfacsaró fertőtlenítőszag, az orvosi műszerek hideg-rideg érintése, mikor ő, a pici baba a mama testére vágyna, hozzábújna, kívánná még hallani szívdobogását, szopni szeretne, de mindezen álmjai - kivétel néhány kórházi kísérletnek - kielégítetlenek maradnak. Hát persze, hogy bömböl torkaszakadtából. Az otthon született gyermeket a család megszokott nesze veszi körül, szelídek a hangok, szeretetten az érintés, minden csupa simogatás. A szülések nagy százaléka szövődmény- és problémamentes, következésképpen elméletben nem lenne akadálya annak, hogy aki ódzkodik a szülőszobától, az otthon hozhassa világra gyermekét. Hollandiában például az újszülöttek húsz-harminc százaléka családi körben születik meg. A hazai szülészek mégis járhatatlannak látják ezt az utat. Nem kielégítő színvonalú a bábaképzés, nem beszélve például arról az egyszerű tényről, hogy esetleges vészhelyzetben baba s mama érdekében, a végzetes következményeket elkerülendő, percek alatt a helyszínen kellene teremnie a gyorsan kihívott orvosnak. De nálunk sokszor napokig süket a telefon - ott is, ahol már bevezették. Vagyis a magyar csecsemők egy ideig még kénytelenek beérni a kórház rideg sterilizáltságával, amit azért az egészségügy megpróbálhatna egy kicsit barátságosabbá, csecsemőbaráttá tenni. Kozmetikusnál voltam Kellemetlen pelyhek SERES JÚLIA 36 éve kozmetikus, több mint 60 tanulót indított el ezen a szép pályán. Rovatunkban hétről hétre ő ad tanácsokat a nőket leginkább érdeklő kérdésekben. Nagyon sok nőnek megkeseríti az életét, hogy a különböző testtájain nemkívánatos szőrszálak jelennek meg. (Júlia szerint az utóbbi időben mintha a szőrszálak is „megbolondultak volna”, olyan helyeken - például szegycsontnál, hasfalon - bukkanok elő, ahol régebben nőkön nem is léteztek.) Ha a kozmetikushoz jön valaki túlzott méretű pihér eltávolításáért, mi az első teendője? - Igyekszem tisztába jönni azzal, hogy milyen típussal állok szemben. Vannak hölgyek, akiknek genetikai adottságaik miatt erősebbek a szőrszálai, mint másoknak. Ha ez kizárható, azt kell eldönteni, korábban milyen szőreltávolítási módszereket alkalmazott az illető, gyantáztatta-e vagy otthon borotválta, netán lepörkölte - mert ezt is szokták csinálni. Előfordul, hogy valamilyen hormonális tényező váltja ki a túlzott szernövekedést - hormon tartalmú gyógyszer, régebbi fogamzásgátló tabletta, nőgyógyászati rendellenesség, serdüléskor vagy a klimax idején a felbolydult hormonháztartás az oka. - Milyen módszerek vannak a szereltávolításra? - Időleges és végleges. Az időleges csipesszel, gyantázással, különböző depiláló szerekkel történik, ám ezek alkalmazásánál tudnia kell a vendégnek, hogy utána esetleg erősebben nő ki újra a szőrszál. Kivétel talán a gyantázás, mert a papillát erős fizikai hatás éri, ott kikophat a szőrtüsző. Sokkal jobb hatásfokú a végleges szőreltávolítás, az epilálás. - Ez hogyan történik? - Egy hosszú, vékony tűvel gyönge áramot vezetünk a papillába - a szőrszál gyökeréhez -, s ennek hatására az élhal. E módszer szinte tökéletes, de sok időt és türelmet igényel. Az egyes testtájakon 3 mm-es távolságokat kell hagyni egy-egy kezelés során a szőrszálak között. Az arcon - például a bajusznál - egyszerre viszonylag kevés szőrszálat lehet véglegesen eltávolítani, a lábon sokkal többet, maximum körülbelül 1000 szálat. Utána legalább 1 hétig gyógyulni kell hagyni a kezelt területet, nagyon ügyelni, hogy sterilen maradjon, semmiféle szennyező anyag ne kerüljön rá, ne fertőződjék el, ne hegesedjen. Ha az arcon végezzük az eltávolítást, a gyógyulási idő alatt ezt a részt sminkelni sem szabad. Bioptron-lámpás utókezelés segít a nyomtalan gyógyuláshoz. - Van-e ellenjavallata az epilálásnak? - Fiatal lányoknál, akiknél a hormonháztartás stabilizálódása még nem fejeződött be, nem szívesen alkalmazzák a kozmetikusok, de értelmetlen is lenne. Nem szabad a végleges szőreltávolítást alkalmazni olyanoknál, akiknél a sebgyógyulás hegesedéssel vagy sorvadással jár. A kényes testtájakon - például a hónaljban, a szemöldökön, a halántéknál, az orrból és a fülből kikandikáló szálaknál tilos epilálást végezni. . - Aki elszánja magát a végleges szőreltávolításra, nagyon „megszenvedi" ? - A körülbelül a másodperc töredékéig tartó csípős érzés nem olyan nagy fájdalom, hogy ne érné meg a százszázalékos végeredményt. Rácz Judit