Magyar Nemzet, 1993. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-08 / 32. szám

MaprlNemM 11 7 HÉTFŐ, 1993. február 8. Eültura 24. magyarjUmszemíe „Az életből csak ennyi fény ma- radt: / Csillagos ég, tenyérnyi napsu­gár. / Ezt vártuk nap-nap, homályos falak / Üregéből esténkint-délután. / S elvették ezt is, a tenyérnyi napot, / Be- bádogoztak minden ablakot." E sorok Tollas Tibor egyik legismertebb köl­teményéből valók. A Bebádogoztak minden ablakot című verset a váci börtön elsötétített ablakai ihlették. A hányatott sorsú rab költő ma Mün­chenben él, és a Nemzetőr című lap szerkesztője. 1990-ben, harmincnégy év elteltével látogatott először haza Magyarországra. Tollas Tiborról a Gulyás fivérek (Gulyás Gyula és Gu­lyás János) készítettek portré-doku- mentumfilmet Túlvilági beszélő cím­mel. A film a Dialóg Filmstúdió, a Dániel Film (München) és a Video­gráfia produkciójában készült, a Tör­ténelmi Dokumentumfilmek Kurató­riumának támogatásával. Füveikért- Hogyan ismerték meg Tollas Ti­bort? - kérdeztem a film két alkotóját.-1989 őszén fejeztük be a Malen- kij robot című filmünket - válaszol Gulyás János -, amely a kárpátaljai magyarok táborokba hurcolásáról szól. Később Tollas Tibor erősítette meg, hogy 1945-ben a Tiszahát hu­szonhat magyar faluját Kárpátaljához csatolták, azaz szovjet közigazgatás alá vonták. Érdekelt minket ez a téma.- Mi köze a főszereplő sorsának az elcsatolt falvakhoz?- Tollas Tibor katona volt - foly­tatja Gulyás Gyula. - A budapesti Lu- dovika Akadémián tanult, hadnagyi rangot kapott. 1945 tavaszán Tisza- becsre érkezett meg a vesztes háború­ból. Ott tudta és tapasztalta meg, hogy május elsején a szovjetek a falvakat elcsatolták. (Lónyát, Mátyust, Bara­bást, Gelénest, Tarpát, Tivadart, Ján- dot, Tákost, Csarodát és a többit). Motorbiciklijére ült, és Budapesten jelentette az ügyet volt tanárának, Rő- der Jenő altábomagynak, majd tájé­koztatták Nagy Ferenc miniszterel­nököt. Tollas Tibort azzal a vakmerő feladattal bízták meg, hogy élelembe- szetző tisztként utazzon le Kárpátalja határába, és tegyen jelentéseket az ott történtekről. A dokumentumokat, az angol és amerikai csapatokhoz is to­vábbították. Emiatt tartóztatta le Tol­Túlvilági beszélő A Gulyás testvérek dokumentumfilmje las Tibort az ÁVO 1947-ben. Tízévi szabadságvesztésre ítélték. Büntetését a Gyűjtőfogházban kezdte, majd a vá­ci börtönbe került. ’50-től ’53-ig a ta­tabányai rabbányában dolgoztatták. úszva sikerült megszöknie, de elfog­ták. Később a forradalom idején, '56 november 4-én a Klauzál téren Gé- recz Attila szembeszállt a szovjet tan­kokkal. Kettőt harcképtelenné tett, de Tollas Tibor a váci börtön előtt Az ötvenhatos forradalom előtt, a po­litikai perek felülvizsgálatakor szaba­dult ki.-A fogságban vált költővé.- soha nem lettem volna költő, ha nem kerülök börtönbe" - vallja a filmben Tollas Tibor, a falak mögött születtek tőle és társaitól az első ma­gyar „szamizdat” írások - mondja Gulyás János. - A tizenkét, kézzel írott kötet, amelyet Füveskertnek neveztek el, celláról cellára járt. A verseket elő­ször WC-papírra írták. Később gáz­veszélyes helyen, a gombkészítő üzemben másolták őket, ahová az őrök nem merészkedtek. Spárgát kötöttek a könyvekre és lelógatták a cella szellő­zőnyílásán keresztül a fal mögé. így maradt meg a Füveskert. Három pél­dányt sikerült nyugatra csempészni, és Bécsben kiadatni. A kötetet azóta ki­lenc nyelvre fordították le.- Mit jelent a film címe, Túlvilági beszélő?- A filmben többször szó esik Tollas Tibor egyik rabtársáról, Gérecz Attiláról - válaszol Gulyás János -, aki szintén egyike volt a Füveskert költőinek. Gérecz Attila fiatalon ke­. rült börtönbe, egy ízben a Dunát át­a harmadik végzett vele, hősi halált halt. „Gérecz Attila mindig velem volt!” - mondja a filmben Tollas Ti­bor. Hozzá írta, a túlvilágra. Beszélő című versét....... . Te éltél túl minket, / lé zengő élő-holtakat..." - hangzik a szavalat a filmben is, az 1990-es író- szövetség rendezte börtönviselt költők estjén. Előríportok nélkül- A főhős visszatér egykori cellá­jába - meglepődik a mai börtön viszo­nyokon. Visszatér szülőfalujába, Nagybarcára. Újra ízleli a hazai cse­resznyét, ellátogat az iskolába, szülő­házába, amely ma postaként működik, és meglátogatja a kórházban egykori első szerelmét. Megrázó pillanatokat sikerült filmre venniük.- A dokumentumfilmekben az a legegyszerűbb megoldás, ha valaki le­ül a kamera elé és beszélni kezd - mondja Gulyás Gyula -, de törekedni kell arra, hogy - ha lehetséges - minél élőbb szituációkat teremtsünk. Ezért nem készítünk előriportokat, hanem azonnal „élesben” dolgozunk, az első pillanattól az utolsóig mindent élőben veszünk fel, mert sohasem lehet tudni, hogy mikor mi fog történni. A kórhá­zi jelenetet megrendezni nem lehetett volna.- Ezért is törekedtünk arra - veszi át a szót Gulyás János -, hogy Tollas Tibort a filmben inkább a különböző író-olvasó találkozókon beszéltessük, mint otthonában, hiszen ott élő kö­zönség előtt mesél vagy szavalja ver­seit. Három alkalommal is készítet­tünk felvételeket. Az írószövetség­ben, ahol sok ismerős arc is megjele­nik, Lakiteleken, az első magyaror­szági költői estjén, Lezsák Sándornál és barátainál, és a fiatalabb nemzedé­ket képviselő Modor Ádámnál, a Ka­talizátor Iroda szervezte találkozón - ők adták ki elsőként idehaza Tollas Tibor verseit. E három egymástól el­ütő helyszín között a költő teremti meg a hidat. Persze forgattunk mün­cheni lakásán és a Stambergi-tónál is, ahol sok verse született. És készítet­tünk felvételeket a Nemzetőr műhe­lyében. Szenvedélyes élet- Mi a munkamegosztás önök kö­zött? Vannak-e nézeteltérések?- Általában János filmez, és én készítem az interjúkat - mondja Gu­lyás Gyula -, aztán közösen vágjuk, szerkesztjük. Előfordul, hogy veszek­szünk, de végül mindig meg kell egyezni. Ha elkészül a munka, meg­mutatjuk barátainknak, és kikérjük a véleményüket. így könnyebb kiszűrni a zavaró vágásokat, az unalmas része­ket, hiszen mi már mindent tudunk ar­ról, ami a film mögött húzódik, ezért előfordulhat, hogy nem veszünk észre dolgokat.- Miért tartották fontosnak, hogy a magyar nézők megismerjék Tollas Tibor életét?- Aző életén keresztül sokat meg­tudhatunk saját történelmünkről - vá­laszol Gulyás János. - ’56 szellemét ő és az általa szerkesztett Nemzetőr nagymértékben szolgálta, mégis a film forgatásakor Tollas Tibor még nem részesült rehabilitációban. Le­nyűgöző az a lendület, hit és öröm, amely akkor sugárzott belőle, amikor sok év elteltével hazalátogatott. Tollas Tibornak rendkívül szenvedélyes éle­te volt. A szenvedésekből, a megaláz­tatásokból, az állandó újrakezdés ne­hézségeiből felemelkedett, és ez nem mindenkinek adatott meg. Devich Márton Meghalt Mensáros László Mensáros László Kossuth- és Jászai-díjas kiváló művész életének 67. évében vasárnap elhunyt - tudatja a gyászhírt a Madách Színház. * A testőrt próbálták a Madách Színházban. Mensáros László Mezeinek, a kritikusnak a szerepére készült, és az ifjú hírlapírónak, aki a Magyar Nemzet nevében az egyik próbán fölkereste, arról beszélt, milyen fáradt, milyen feszült. Fáradt a betegségtől, feszült a csalódottságtól. „Mert a várva várt országépítő nyugalom nem következett he. Ma Magyarországon mindent csak fekete-fehéren látnak, csak kisajátítás vagy kirekesztés léte­zik, és az ember folyton a kettőközött vergődik... Gyanús nekem, ha vala­kinek mindig minden rossz... És azt sem értem, hogy lehet az, hogy bárki támadható, csak a múlt bűnösei nem." Keserűsége csak a színpadon oldódott. Meg a ferencesek templomában, a Pasaréti téren, hová Mensáros László vasárnaponként, szép fehér fejét mélyen lehajtva, elzarándokolt. Nagy művész ment el közülünk és a szenve­dések tisztítótüzében nemesedett, nagyszerű ember. Egészen fiatalot), huszonhárom esztendős korában ismerkedett meg először a kínok kínjával: a szabadságvesztéssel, a börtön minden megaláztatásával és brutalitásával. Szabadulása után legszebb férfiéveit is beárnyékolta a börtönévek priusza, csak statiszta lehetett, csak megtűrt, vidéki színész. Majd, amikor nagy nehe­zen fővárosi színpadra lelt, és 1957-ben a Madách Színház művésze lett, me­gint a fegyház következett. Debrecen és Márianosztra fogdái 1956-ért. Ily keserves kezdet után más tán elbujdosott vagy elkallódott volna. Mensáros László azonban káprázatos tehetségével kiküzdötte magának az őt megillető helyet. Az ország egyik első színésze lett - a közönség szeretetében. Klasszi­kusok és modern szerzők darabjaiban, színházban, televízióban, filmvász­non, versmondó pódiumokon csendes szóval és szelíd erővel hirdette... Mit is hirdetett? Rajongói s hívei halálhírére azt telefonálják a szerkesztő­ségbe, ne felejtsük el megemlíteni, hogy a vasárnap elköltözött Mensáros László az Igét hirdette. Szerepeire hirtelenjében visszaemlékezve azt kell mon­danunk azonban, nem az isteni eredetű Igét hirdette ő, hanem az emberit. Az ember legyőzhetetlenségéről, megtörhetetlenségéről és az örök életűségéről. Filmbarátok közgyűlése A Magyar Filmklubok és Filmba­rátok Szövetsége pénteken tartotta tisztújító közgyűlését az Egyetemi Színpadon. A taggyűlés háromévente választja újra elnökét és a felügyelőbi­zottság tagjait, de a közbeeső időben is rendeznek találkozókat, amelyeken megvitatják a filmklubok helyzetét. Az elmúlt éveket értékelve Schiffer Pál, a szövetség alelnöke elmondta, hogy az 1990-es évhez, a filmklub­mozgalom mélypontjához képest emelkedett a taglétszám. Ennek okát abban látja, hogy a filmklubok közön­sége már más filmek után is érdeklő­dik, mint a mozgalmat a hatvanas években elindító nemzedék. Az érdek- védelmi feladatok is megváltoztak: most a privatizáció fenyegeti a filmklubok létét. Meg kell találni azo­kat az új formákat és helyeket - mond­ta Schiffer Pál ahol a filmművészet értékes darabjai megjelenhetnek. Erdélyi Ágnes, a szövetség ügy­vezető titkára szerint a filmklubok­ban azokat a filmeket kellene vetí­teni, amelyeket a forgalmazók túl ré­ginek, a Filmintézet pedig túl frissnek tart. Az idén a svéd filmművészet leg­frissebb darabjainak bemutatására készülnek, és szeretnének megemlé­kezni Korda Sándor születésének századik évfordulójáról is. Az elmúlt év gazdálkodásáról tartott pénzügyi beszámolók után a tagság az elnökség összetételéről határozott. Az elfog­laltságai miatt elnöki tisztjéről le­mondott Sára Sándor helyére a tag­gyűlés az eddigi alelnököt, Schiffer Pált jelölte, Sára Sándort pedig tiszte­letbeli elnökké választotta. ad.) FOLYÓIRATSZEMLE Emberhalász Rögtön megjelenése után, a tavalyi év végén hírt akar­tunk adni az új folyóiratról, de vártunk, hogy arculata egyértelműbb legyen. Az első számban bizonytalanko­dásnak, anyaghiánynak lehetett tulajdonítani mindazt, ami a második évfolyam induló lapjából már nyilvánvaló. Az Emberhalász a múltat és a jelent együtt kezeli, s olyan olvasókra számít, akik megjelenésük idején elszalasztot­tak egy-egy fontos művet, cikket. J. Király István felelős szerkesztő, s a mindössze négytagú szerkesztőség apostoli feladatot vállalt azzal, hogy a modem ember transzcendenciaéhségét több vallás tanításának közvetíté­sével csillapítja. Nem egyszerűen ökumenikus szellemről van szó, hanem az istenkeresés, az istenélmény közvetíté­séről. J. Király Istvánék Babits elvét vallják, aki így ír Az elbocsátott vad című versében: „Nem annak kell az imád­ság, ki Istent megtalálta már.” így kerülhetnek be a lapba a költőként szinte ismeretlen Féja Géza versei, Kosztolá­nyi, Rónay György naplójegyzetei, Kassák levelei, József Attila drámatöredéke, Heidegger dialógusa. Hogy miért éppen ezek, az egyébként újraolvasásra, felfedezésre va­lóban érdemes művek kaptak helyet a januári számban, nem tudjuk. Nem egészen világos a rovatszerkezet sem. A kortárs szerzőket sem fűzi semmi más össze, mint az, hogy magyarul írnak emberről, művészetről, életről, is­tenkeresésről, gondviselésről. Ki emelkedetten, ki közna­pi egyszerűséggel, ki filozofikusan, ki lírai hevülettel. Szerepel teológus, régész, filmrendező, zeneszerző, festő, fotóművész, író, költő, amatőr és profi. Az apostoli külde­tést, az emberhalászatot a szerkesztők komolyan veszik, és úgy gondolják: mindenkihez másféle háló kell. A lap legemlékezetesebb írása Böszörményi Gyula Kucó című vallomása (novellája?). Ha Mészöly Gábor be­vezetőjét nem olvassuk, amiből kiderül, hogy a Kucó szerzője halálos beteg fiatalember, aki ép, világos elmé­vel értelmi fogyatékosok között éli megszámlált minden­napjait, akkor is felfigyelünk az írás hangjának áttetsző tisztaságára, a belőle áradó szeretetigényre, amiről a „nor­mális” emberek világa nem hajlandó tudomást venni. Se­gélykiáltás a Kucó, nem mehetünk el mellette közömbö­sen. Ugyancsak lelkiismeretünkre hat Legát Tibor Szín­ház az osztályon című cikke, mely a pomázi Munkaterá­piás Intézet színjátszó kísérletéről és tanulságairól beszél. A Hangerő rovat Szabados György másutt (Színházi almanach) már publikált, rendkívül szuggesztív esszéjének első részével nyit. Szabados arról vall, miként ébredt rá a zene mindenhatóságára. A Győri Balettnél végzett munka vezette a következő gondolatokra: „Nem gondoltam át ko­rábban olyan következetesen azt, hogy a zenével milyen mély és meghatározó viszonyban van minden: hogy a zené­nek, a zeneiségnek milyen átható, mindenben meglévő, ter­mészetszerűen teljes befolyása van a történésekre. Hogy a dolgok mindig zeneiesen bonyolódnak, hogy a zene kozmi­kus dolog, hogy minden történés valójában zene...” Remek írás Antal István Kraftwerkje (Találkozásom Peter Brötzmann-nal) a zene menedékadó erejéről. Az első számban kezdődött, és most ér véget Csapiár Ferenc beszélgetése Vattay Elemér fotóművésszel, aki az emberi és művészi sokféleség el­fogadásának lélekgazdagító hatásáról mond megosztott világunkban figyelemre méltó gondolatokat. Vattay Ele­mér (fotóit a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából a Kassák Múzeumban láthatjuk márciusban), noha Pi- linszkyi tartja művészként és gondolkodóként is a leg­többre, kiváló kapcsolatot tud kialakítani, mások mellett, Kassák Lajossal, Hidas Antallal, Kun Ágnessel és Lukács Györggyel is. „Mindegyikükben megvolt - s alighanem ez rokonítja őket egymással - a transzcendens iránti vonza­lom, talán még Kassákban is. Úgy érzem, ez Hidast és Lu­kácsot is megkísértette, vagy legalábbis fölkeltette érdek­lődésüket." Koppány Zsolt A gondolat birodalma című párbeszéde N. N. íróval bizony sok közhelyet, könnyen cáfolható tévképzetet vonultat fel Istenről, predestináció- ról, lélekről. Fáy Zoltán Nem mehetek, kicsi a házad (Pi­linszky János elhívásértelmezéséről) című rövid tanulmá­nya egyetlen szó (hívás) huszonnégy előfordulását vizs­gálva próbál közelebb jutni az életmű egészéhez. II. János Pál pápa újévi üzenetét is közli az Emberha­lász. Ezt a döntését csak üdvözölni lehet a szerkesztők­nek, hiszen a pápa olyan egyetemes erkölcsi programot állít az emberiség elé, amelyet vallási felekezetre való te­kintet nélkül el lehet fogadni, de nagyon nehéz követni. „Bárcsak testvérnek és nővérnek ismernék el egymást gazdagok és szegények, és megosztanák egymás között, amijük van, mint egy Istennek a fiai, aki mindenkit szeret, aki mindenkinek jót akar, aki mindenkinek felajánlja a maga békéjének ajándékát." Az Emberhalász hatvannégy oldalon sok mindent kí­nál. Küldetését nyilván akkor fogja betölteni, ha a szer­kesztők bölcsen válogatnak az anyagból, ha pontosan el­döntik, kit akarnak megszólítani. , Osztovits Ágnes Mini-Fesztivál A MAGYAR ZENEMŰVÉ­SZETI TÁRSASÁG ötödik alka­lommal rendezte meg január és febru­ár fordulóján a modem zenének szen­telt hétvégéjét. A hangversenysorozat elnevezését többen megmosolyogták már, mások bosszankodtak rajta; valljuk meg, némi joggal, hiszen ez a néhány nap nem fesztivál a szó „nem­zetközi jelentőségű ünnepi esemény” értelmében, másfelől viszont indoko­latlan szerénység „mini” jelzővel il­letni a kortárs magyar zeneszerzés egyik legfontosabb seregszemléjét. Merthogy az idők során erre a rangra emelkedett a Mini-Fesztivál; az októ­beri Korunk zenéje téli megfelelőjévé lett. Nem kívánja a teljes kortárs ma­gyar zeneszerzést képviselni, csupán annak egy - eléggé jelentős - szele­tét. A számadatok is bizonyítják ezt a megnövekedett jelentőséget. Öt hangversenyen harmincegy zeneszer­ző (közöttük huszonnégy magyar) kapott hangot egy-egy kompozíció­val. A Korunk zenéjéhez képest lé­nyeges különbség, hogy a Mini-Fesz­tivál rendszerint kevesebb ősbemuta­tót hoz, viszont lehetőséget teremt mai magyar szerzők - akár évtizedek­kel korábbi, s egyébként hallgatásra ítélt - műveinek előadásához. Egy egészségesen működő hangverseny- életben az „átlagkoncerteken”, klasz- szikus művek társaságában kellene játszani ezeket a darabokat, de mind­annyian tudjuk, hogy a hangverseny- rendezők közül mennyire kevesen merik vállalni a cseppet sem közön­ségcsalogató kompozíciók beemelé­sét a repertoárba. A napilap keretei között lehetet­len valamennyi elhangzott mű ismer­tetése és értékelése; ehelyett e négy este és egy délután legfontosabb mozzanatainak felidézésére töreked­het csupán a kritikus. A JANUÁR 29-1 EST műsorá­nak összeállításában a visszatekintés gesztusa vált uralkodóvá. Sugár Re­zső Frammenti musicalija és Farkas Ferenc Musica giocosája egyaránt divertimento jellegű, könnyed hang­vételű kompozíció, s Bozay Attila kürt Concertinoja sem áll távol ettől a világtól. Érdekes hatást tett Petro- vies Emil /. kantátája, melyet zene­szerzői tanulmányainak utolsó esz­tendejében, 1956-ban komponált. A mű évtizedek távlatában is világosan formált, melodikus fogantatású, érté­kes alkotásnak tűnik. A január 30-i koncert két félidején az angol és a magyar zeneszerzés osztozott. Brit­ten pikáns humorú dalai, melyeket Maria Teresa Uribe szólaltatott meg, arra figyelmeztettek, hogy milyen sok adóssága van a hazai koncertélet­nek még az igazán közismert husza­dik századi külföldi zeneszerzőkkel szemben is, hiszen a Britten-dalok most hangzottak el először Magyar- országon. Simon Holt kamaradarabja nem hagyott bennem kellemes emlé­keket; sokkal szellemesebbnek tűnt John Marlow Rhys Capriccioja aki egy fölhúzható, zenélő gyermekjáték hangját is beépítette darabjába. Dub- rovay László Solo No. 10. című kom­pozíciója a nagybőgő játéktechnikai lehetőségeit terjesztette ki eddig még kiaknázatlan területekre. A nagy vir­tuozitást követelő hangszeres szó­lam, Sztankov Iván nagyszerű elő­adásában, elektronikus zenére emlé­keztető, illetve többszólamú s felhan­gokkal játszó hangzásaival lepett meg. Az est legjelentősebb kompozí­ciója kétségtelenül Durkó Zsolt ka­marazenekari kíséretes Három angol dala volt, melyet ugyancsak Maria Teresa Uribe előadásában hallhat­tunk. A mű legfőbb értéke lírai pilla­nataiban tárul fel: a szépen kikevert zenekari színek felett szokatlanul ér­zelemgazdag, ihletett dallamok kel­tek életre, melyeknek egy-egy jelleg­zetes s visszatérő fordulata még so­káig megmaradt a hallgató emléke­zetében. Ugyancsak őszinte feltárul- kozásával s lírájával vált a január 31-i, délutáni hangverseny legszebb darabjává Huszár Lajos Kamara­koncertje, mely a Bartók Fiatalkori hegedűversenyében megfestett Ideá­lis portré lelki rokona. HAZAI KOMPONISTÁK al­kotásai töltötték ki a vasárnap esti koncert műsorát, melyen ősbemuta­tóként hangzott el Láng István hege­dű-zongora szonátája, Perényi Eszter és Prunyi Ilona elődásában. A mű - első hallásra - nagylélegzetű, virtuóz kompozíció benyomását kelti: mintha csak kései utóda lenne Cesar Franck közismert A-dúr szonátájának. Franck emléke előtt nevének hangje­gyekre fordított dallamával is tiszte­leg Láng István. Szőllősy András Tö­redékek című dalciklusa a Mini-Fesz­tivál repertoárjának élvonalába tarto­zott. Különösen megrendítő az utolsó dal, amelyben az elmúlás gondolata egy Bach-korál földöntúli kifejező­erejével és gondolati súlyával fogal­mazódik meg. Csengery Adrienne énekéhez Gyöngyössy Zoltán fuvola­játéka és Bársony László brácsakísé­rete társult. Vállalom a szubjektív ér­tékítélet sebezhetőségét, amikor kije­lentem, a Mini-Fesztivál legnagysze­rűbb zenéje az a három Soproni Jó- zsef-motetta volt, amely ugyancsak ősbemutatóként hangzott el, Kamp Salamon vezényletével, a debreceni Kodály kórus előadásában. A mű egyként szól érzelemhez és intellek­tushoz, és szuverén zenei értékei épp­oly nyilvánvalóak, mint a szöveg ke­zeléséből eredő jellegzetességei. A február 1-jei zárókoncert utolsó da­rabja, Szokolay Sándor Pálma című szólókantátája arról tanúskodott, hogy a zeneszerző valamennyi utóbbi darabja ugyanahhoz a közérthető, dallamos, kései stílushoz tartozik. Farkas Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék