Magyar Nemzet, 1993. február (56. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-08 / 32. szám
HÉTFŐ, 1993. február 8. 24. magyarjémszemle „Az életből csak ennyi fény maradt: / Csillagos ég, tenyérnyi napsugár. / Ezt várták nap-nap, homályos falak / Üregéből esténkint-délután. / S elvették ezt is, a tenyérnyi napot, / Bebádogoztak minden ablakot." E sorok Tollas Tibor egyik legismertebb költeményéből valók. A Bebádogoztak minden ablakot című verset a váci börtön elsötétített ablakai ihlették. A hányatott sorsú rab költő ma Münchenben él, és a Nemzetőr című lap szerkesztője. 1990-ben, harmincnégy év elteltével látogatott először haza Magyarországra. Tollas Tiborról a Gulyás fivérek (Gulyás Gyula és Gulyás János) készítettek portré-dokumentumfilmet Túlvilági beszélő címmel. A film a Dialóg Filmstúdió, a Dániel Film (München) és a Videográfia produkciójában készült, a Történelmi Dokumentumfilmek Kuratóriumának támogatásával. Füveikért - Hogyan ismerték meg Tollas Tibort? - kérdeztem a film két alkotóját. -1989 őszén fejeztük be a Malenkij robot című filmünket - válaszol Gulyás János -, amely a kárpátaljai magyarok táborokba hurcolásáról szól. Később Tollas Tibor erősítette meg, hogy 1945-ben a Tiszahát huszonhat magyar faluját Kárpátaljához csatolták, azaz szovjet közigazgatás alá vonták. Érdekelt minket ez a téma. - Mi köze a főszereplő sorsának az elcsatolt falvakhoz? - Tollas Tibor katona volt - folytatja Gulyás Gyula. - A budapesti Ludovika Akadémián tanult, hadnagyi rangot kapott. 1945 tavaszán Tiszabecsre érkezett meg a vesztes háborúból. Ott tudta és tapasztalta meg, hogy május elsején a szovjetek a falvakat elcsatolták. (Lónyát, Mátyust, Barabást, Gelénest, Tarpát, Tivadart, Jándot, Tákost, Csarodát és a többit). Motorbiciklijére ült, és Budapesten jelentette az ügyet volt tanárának, Rőder Jenő altábornagynak, majd tájékoztatták Nagy Ferenc miniszterelnököt. Tollas Tibort azzal a vakmerő feladattal bízták meg, hogy élelembeszerző tisztként utazzon le Kárpátalja határába, és tegyen jelentéseket az ott történtekről. A dokumentumokat, az angol és amerikai csapatokhoz is továbbították. Emiatt tartóztatta le Tollas Tibort az ÁVO 1947-ben. Tízévi szabadságvesztésre ítélték. Büntetését a Gyűjtőfogházban kezdte, majd a váci börtönbe került. ’50-től ’53-ig a tatabányai rabbányában dolgoztatták. Az ötvenhatos forradalom előtt, a politikai perek felülvizsgálatakor szabadult ki.A fogságban vált költővé, soha nem lettem volna költő, ha nem kerülök börtönbe" - vallja a filmben Tollas Tibor, a falak mögött születtek tőle és társaitól az első magyar „szamizdat” írások - mondja Gulyás János. - A tizenkét, kézzel írott kötet, amelyet Füveskertnek neveztek el, celláról cellára járt. A verseket először WC-papírra írták. Később gázveszélyes helyen, a gombkészítő üzemben másolták őket, ahová az őrök nem merészkedtek. Spárgát kötöttek a könyvekre és lelógatták a cella szellőzőnyílásán keresztül a fal mögé, így maradt meg a Füveskert. Három példányt sikerült nyugatra csempészni, és Bécsben kiadatni. A kötetet azóta kilenc nyelvre fordították le. - Mit jelent a film címe, Túlvilági beszélő? - A filmben többször szó esik Tollas Tibor egyik rabtársáról, Gérecz Attiláról - válaszol Gulyás János -, aki szintén egyike volt a Füveskert költőinek. Gérecz Attila fiatalon került börtönbe, egy ízben a Dunát átúszva sikerült megszöknie, de elfogták. Később a forradalom idején, '56 november 4-én a Klauzál téren Gérecz Attila szembeszállt a szovjet tankokkal. Kettőt harcképtelenné tett, de a harmadik végzett vele, hősi halált halt. „Gérecz Attila mindig velem volt!” - mondja a filmben Tollas Tibor. Hozzá írta, a túlvilágra. Beszélő című versét........ Te éltél túl minket, / lézengő élőholtakat..." - hangzik a szavalat a filmben is, az 1990-es írószövetség rendezte börtönviselt költők estjén. Előriportok nélkül - A főhős visszatér egykori cellájába - meglepődik a mai börtönviszonyokon. Visszatér szülőfalujába, Nagybarcára. Újra ízleli a hazai cseresznyét, ellátogat az iskolába, szülőházába, amely ma postaként működik, és meglátogatja a kórházban egykori első szerelmét. Megrázó pillanatokat sikerült filmre venniük. A dokumentumfilmekben az a legegyszerűbb megoldás, ha valaki leül a kamera elé és beszélni kezd - mondja Gulyás Gyula -, de törekedni kell arra, hogy - ha lehetséges - minél élőbb szituációkat teremtsünk. Ezért nem készítünk elő riportokat, hanem azonnal „élesben” dolgozunk, az első pillanattól az utolsóig mindent élőben veszünk fel, mert sohasem lehet tudni, hogy mikor mi fog történni. A kórházi jelenetet megrendezni nem lehetett volna. - Ezért is törekedtünk arra - veszi át a szót Gulyás János -, hogy Tollas Tibort a filmben inkább a különböző író-olvasó találkozókon beszéltessük, mint otthonában, hiszen ott élő közönség előtt mesél vagy szavalja verseit. Három alkalommal is készítettünk felvételeket. Az írószövetségben, ahol sok ismerős arc is megjelenik, Lakiteleken, az első magyarországi költői estjén, Lezsák Sándornál és barátainál, és a fiatalabb nemzedéket képviselő Modor Ádámnál, a Katalizátor Iroda szervezte találkozón - ők adták ki elsőként idehaza Tollas Tibor verseit. E három egymástól elütő helyszín között a költő teremti meg a hidat. Persze forgattunk müncheni lakásán és a Stambergi-tónál is, ahol sok verse született. És készítettünk felvételeket a Nemzetőr műhelyében. Szenvedélyes élet - Mi a munkamegosztás önök között? Vannak-e nézeteltérések? - Általában János filmez, és én készítem az interjúkat - mondja Gulyás Gyula -, aztán közösen vágjuk, szerkesztjük. Előfordul, hogy veszekszünk, de végül mindig meg kell egyezni. Ha elkészül a munka, megmutatjuk barátainknak, és kikérjük a véleményüket, így könnyebb kiszűrni a zavaró vágásokat, az unalmas részeket, hiszen mi már mindent tudunk arról, ami a film mögött húzódik, ezért előfordulhat, hogy nem veszünk észre dolgokat. - Miért tartották fontosnak, hogy a magyar nézők megismerjék Tollas Tibor életét? - Az ő életén keresztül sokat megtudhatunk saját történelmünkről - válaszol Gulyás János. - ’56 szellemét ő és az általa szerkesztett Nemzetőr nagymértékben szolgálta, mégis a film forgatásakor Tollas Tibor még nem részesült rehabilitációban. Lenyűgöző az a lendület, hit és öröm, amely akkor sugárzott belőle, amikor sok év elteltével hazalátogatott. Tollas Tibornak rendkívül szenvedélyes élete volt. A szenvedésekből, a megaláztatásokból, az állandó újrakezdés nehézségeiből felemelkedett, és ez nem mindenkinek adatott meg. Devich Márton Túlvilági beszélő A Gulyás testvérek dokumentumfilmje Tollas Tibor a váci börtön előtt FOLYÓIRATSZEMLE Emberhalász Rögtön megjelenése után, a tavalyi év végén hírt akartunk adni az új folyóiratról, de vártunk, hogy arculata egyértelműbb legyen. Az első számban bizonytalankodásnak, anyaghiánynak lehetett tulajdonítani mindazt, ami a második évfolyam induló lapjából már nyilvánvaló. Az Emberhalász a múltat és a jelent együtt kezeli, s olyan olvasókra számít, akik megjelenésük idején elszalasztottak egy-egy fontos művet, cikket. J. Király István felelős szerkesztő, s a mindössze négytagú szerkesztőség apostoli feladatot vállalt azzal, hogy a modern ember transzcendenciaéhségét több vallás tanításának közvetítésével csillapítja. Nem egyszerűen ökumenikus szellemről van szó, hanem az istenkeresés, az istenélmény közvetítéséről. I. Király Istvánék Babits elvét vallják, aki így ír Az elbocsátott vad című versében: „Nem annak kell az imádság, ki Istent megtalálta már.” Így kerülhetnek be a lapba a költőként szinte ismeretlen Féja Géza versei, Kosztolányi, Rónay György naplójegyzetei, Kassák levelei, József Attila drámatöredéke, Heidegger dialógusa. Hogy miért éppen ezek, az egyébként újraolvasásra, felfedezésre valóban érdemes művek kaptak helyet a januári számban, nem tudjuk. Nem egészen világos a rovatszerkezet sem. A kortárs szerzőket sem fűzi semmi más össze, mint az, hogy magyarul írnak emberről, művészetről, életről, istenkeresésről, gondviselésről. Ki emelkedetten, ki köznapi egyszerűséggel, ki filozofikusan, ki lírai hevülettel. Szerepel teológus, régész, filmrendező, zeneszerző, festő, fotóművész, író, költő, amatőr és profi. Az apostoli küldetést, az emberhalászatot a szerkesztők komolyan veszik, és úgy gondolják: mindenkihez másféle háló kell. A lap legemlékezetesebb írása Böszörményi Gyula Kucó című vallomása (novellája?). Ha Mészöly Gábor bevezetőjét nem olvassuk, amiből kiderül, hogy a Kucó szerzője halálos beteg fiatalember, aki ép, világos elmével értelmi fogyatékosok között éli megszámlált mindennapjait, akkor is felfigyelünk az írás hangjának áttetsző tisztaságára, a belőle áradó szeretetigényre, amiről a „normális” emberek világa nem hajlandó tudomást venni. Segélykiáltás a Kucó, nem mehetünk el mellette közömbösen. Ugyancsak lelkiismeretünkre hat Legát Tibor Színház az osztályon című cikke, mely a pomázi Munkaterápiás Intézet színjátszó kísérletéről és tanulságairól beszél. A Hangerő rovat Szabados György másutt (Színházi almanach) már publikált, rendkívül szuggesztív esszéjének első részével nyit. Szabados arról vall, miként ébredt rá a zene mindenhatóságára. A Győri Balettnél végzett munka vezette a következő gondolatokra: „Nem gondoltam át korábban olyan következetesen azt, hogy a zenével milyen mély és meghatározó viszonyban van minden, hogy a zenének, a zeneiségnek milyen átható, mindenben meglévő, természetszerűen teljes befolyása van a történésekre. Hogy a dolgok mindig zeneiesen bonyolódnak, hogy a zene kozmikus dolog, hogy minden történés valójában zene...” Remek írás Antal István Kraftwerkje (Találkozásom Peter Brötzmann-nal) a zene menedékadó erejéről. Az első számban kezdődött, és most ér véget Csaplár Ferenc beszélgetése Vattay Elemér fotóművésszel, aki az emberi és művészi sokféleség elfogadásának lélekgazdagító hatásáról mond megosztott világunkban figyelemre méltó gondolatokat. Vattay Elemér (fotóit a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmából a Kassák Múzeumban láthatjuk márciusban), noha Pilinszkyt tartja művészként és gondolkodóként is a legtöbbre, kiváló kapcsolatot tud kialakítani, mások mellett, Kassák Lajossal, Hidas Antallal, Kun Ágnessel és Lukács Györggyel is. „Mindegyikükben megvolt - s alighanem ez rokonítja őket egymással - a transzcendens iránti vonzalom, talán még Kassákban is. Úgy érzem, ez Hidast és Lukácsot is megkísértette, vagy legalábbis fölkeltette érdeklődésüket." Koppány Zsolt A gondolat birodalma című párbeszéde N. N. íróval bizony sok közhelyet, könnyen cáfolható tévképzetet vonultat fel Istenről, predestinációról, lélekről. Fáy Zoltán Nem mehetek, kicsi a házad (Pilinszky János elhívásértelmezéséről) című rövid tanulmánya egyetlen szó (hívás) huszonnégy előfordulását vizsgálva próbál közelebb jutni az életmű egészéhez. II. János Pál pápa újévi üzenetét is közli az Emberhalász. Ezt a döntését csak üdvözölni lehet a szerkesztőknek, hiszen a pápa olyan egyetemes erkölcsi programot állít az emberiség elé, amelyet vallási felekezetre való tekintet nélkül el lehet fogadni, de nagyon nehéz követni. „Bárcsak testvérnek és nővérnek ismernék el egymást gazdagok és szegények, és megosztanák egymás között, amijük van, mint egy Istennek a fiai, aki mindenkit szeret, aki mindenkinek jót akar, aki mindenkinek felajánlja a maga békéjének ajándékát." Az Emberhalász hatvannégy oldalon sok mindent kínál. Küldetését nyilván akkor fogja betölteni, ha a szerkesztők bölcsen válogatnak az anyagból, ha pontosan eldöntik, kit akarnak megszólítani. , Osztovits Ágnes Kultura A MAGYAR ZENEMŰVÉSZETI TÁRSASÁG ötödik alkalommal rendezte meg január és február fordulóján a modern zenének szentelt hétvégéjét. A hangversenysorozat elnevezését többen megmosolyogták már, mások bosszankodtak rajta; valljuk meg, némi joggal, hiszen ez a néhány nap nem fesztivál a szó „nemzetközi jelentőségű ünnepi esemény” értelmében, másfelől viszont indokolatlan szerénység „mini” jelzővel illetni a kortárs magyar zeneszerzés egyik legfontosabb seregszemléjét. Merthogy az idők során erre a rangra emelkedett a Mini-Fesztivál, az októberi Korunk zenéje téli megfelelőjévé lett. Nem kívánja a teljes kortárs magyar zeneszerzést képviselni, csupán annak egy - eléggé jelentős - szeletét. A számadatok is bizonyítják ezt a megnövekedett jelentőséget. Öt hangversenyen harmincegy zeneszerző (közöttük huszonnégy magyar) kapott hangot egy-egy kompozícióval. A Korunk zenéjéhez képest lényeges különbség, hogy a Mini-Fesztivál rendszerint kevesebb ősbemutatót hoz, viszont lehetőséget teremt mai magyar szerzők - akár évtizedekkel korábbi, s egyébként hallgatásra ítélt - műveinek előadásához. Egy egészségesen működő hangversenyéletben az „átlagkoncerteken”, klaszszikus művek társaságában kellene játszani ezeket a darabokat, de mindannyian tudjuk, hogy a hangversenyrendezők közül mennyire kevesen merik vállalni a cseppet sem közönségcsalogató kompozíciók beemelését a repertoárba. A napilap keretei között lehetetlen valamennyi elhangzott mű ismertetése és értékelése; ehelyett e négy este és egy délután legfontosabb mozzanatainak felidézésére törekedhet csupán a kritikus. A JANUÁR 29-i EST műsorának összeállításában a visszatekintés Mini-Fesztivál gesztusa vált uralkodóvá. Sugár Rezső Frammenti musicalija és Farkas Ferenc Musica giocosája egyaránt divertimento jellegű, könnyed hangvételű kompozíció, s Bozay Attila kürt Concertinoja sem áll távol ettől a világtól. Érdekes hatást tett Petrovics Emil c. kantátája, melyet zeneszerzői tanulmányainak utolsó esztendejében, 1956-ban komponált. A mű évtizedek távlatában is világosan formált, melodikus fogantatású, értékes alkotásnak tűnik. A január 30-i koncert két félidején az angol és a magyar zeneszerzés osztozott. Britten pikáns humorú dalai, melyeket Maria Teresa Uribe szólaltatott meg, arra figyelmeztettek, hogy milyen sok adóssága van a hazai koncertéletnek még az igazán közismert huszadik századi külföldi zeneszerzőkkel szemben is, hiszen a Britten-dalok most hangzottak el először Magyarországon. Simon Holt kamaradarabja nem hagyott bennem kellemes emlékeket; sokkal szellemesebbnek tűnt John Marlow Rhys Capricciója aki egy fölhúzható, zenélő gyermekjáték hangját is beépítette darabjába. Dubrovay László Solo No. 10. című kompozíciója a nagybőgő játéktechnikai lehetőségeit terjesztette ki eddig még kiaknázatlan területekre. A nagy virtuozitást követelő hangszeres szólam, Sztankov Iván nagyszerű előadásában, elektronikus zenére emlékeztető, illetve többszólamús felhangokkal játszó hangzásaival lepett meg. Az est legjelentősebb kompozíciója kétségtelenül Durkó Zsolt kamarazenekari kíséretes Három angol dala volt, melyet ugyancsak Maria Teresa Uribe előadásában hallhattunk. A mű legfőbb értéke lírai pillanataiban tárul fel: a szépen kikevert zenekari színek felett szokatlanul érzelemgazdag, ihletett dallamok keltek életre, melyeknek egy-egy jellegzetes s visszatérő fordulata még sokáig megmaradt a hallgató emlékezetében. Ugyancsak őszinte feltárulkozásával s lírájával vált a január 31-i, délutáni hangverseny legszebb darabjává Huszár Lajos Kamarakoncertje, mely a Bartók Fiatalkori hegedűversenyében megfestett ideális portré lelki rokona. HAZAI KOMPONISTÁK alkotásai töltötték ki a vasárnap esti koncert műsorát, melyen ősbemutatóként hangzott el Láng István hegedű-zongora szonátája, Perényi Eszter és Prunyi Ilona elődásában. A mű - első hallásra - nagylélegzetű, virtuóz kompozíció benyomását kelti: mintha csak kései utóda lenne Cesar Franck közismert A-dúr szonátájának. Franck emléke előtt nevének hangjegyekre fordított dallamával is tiszteleg Láng István. Szőllősy András Töredékek című dalciklusa a Mini-Fesztivál repertoárjának élvonalába tartozott. Különösen megrendítő az utolsó dal, amelyben az elmúlás gondolata egy Bach-korál földöntúli kifejezőerejével és gondolati súlyával fogalmazódik meg. Csengery Adrienne énekéhez Gyöngyössy Zoltán fuvolajátéka és Bársony László brácsakísérete társult. Vállalom a szubjektív értékítélet sebezhetőségét, amikor kijelentem, a Mini-Fesztivál legnagyszerűbb zenéje az a három Soproni József-motetta volt, amely ugyancsak ősbemutatóként hangzott el, Kamp Salamon vezényletével, a debreceni Kodály kórus előadásában. A mű egyként szól érzelemhez és intellektushoz, és szuverén zenei értékei éppoly nyilvánvalóak, mint a szöveg kezeléséből eredő jellegzetességei. A február 1-jei zárókoncert utolsó darabja, Szokolay Sándor Pálma című szólókantátája arról tanúskodott, hogy a zeneszerző valamennyi utóbbi darabja ugyanahhoz a közérthető, dallamos, kései stílushoz tartozik. Farkas Zoltán MaprlNemM 11 7 Meghalt Mensáros László Mensáros László Kossuth- és Jászai-díjas kiváló művész életének 67. évében vasárnap elhunyt - tudatja a gyászhírt a Madách Színház. A testőrt próbálták a Madách Színházban. Mensáros László Mezeinek, a kritikusnak a szerepére készült, és az ifjú hírlapírónak, aki a Magyar Nemzet nevében az egyik próbán fölkereste, arról beszélt, milyen fáradt, milyen feszült. Fáradt a betegségtől, feszült a csalódottságtól. „Mert a várva várt országépítő nyugalom nem következett be. Ma Magyarországon mindent csak fekete-fehéren látnak, csak kisajátítás vagy kirekesztés létezik, és az ember folyton a kettő között vergődik... Gyanús nekem, ha valakinek mindig minden rossz... És azt sem értem, hogy lehet az, hogy bárki támadható, csak a múlt bűnösei nem." Keserűsége csak a színpadon oldódott. Meg a ferencesek templomában, a Pasaréti téren, hová Mensáros László vasárnaponként, szép fehér fejét mélyen lehajtva, elzarándokolt. Nagy művész ment el közülünk és a szenvedések tisztítótüzében nemesedett, nagyszerű ember. Egészen fiatalot, huszonhárom esztendős korában ismerkedett meg először a kínok kínjával, a szabadságvesztéssel, a börtön minden megaláztatásával és brutalitásával. Szabadulása után legszebb férfiéveit is beárnyékolta a börtönévek priusza, csak statiszta lehetett, csak megtűrt, vidéki színész. Majd, amikor nagy nehezen fővárosi színpadra lelt, és 1957-ben a Madách Színház művésze lett, megint a fegyház következett. Debrecen és Márianosztra fogdái 1956-ért. Ily keserves kezdet után mástán elbujdosott vagy elkallódott volna. Mensáros László azonban káprázatos tehetségével kiküzdötte magának az őt megillető helyet. Az ország egyik első színésze lett a közönség szeretetében. Klasszikusok és modern szerzők darabjaiban, színházban, televízióban, filmvásznon, versmondó pódiumokon csendes szóval és szelíd erővel hirdette... Mit is hirdetett? Rajongói s hívei halálhírére azt telefonálják a szerkesztőségbe, ne felejtsük el megemlíteni, hogy a vasárnap elköltözött Mensáros László az Igét hirdette. Szerepeire hirtelenjében visszaemlékezve azt kell mondanunk azonban, nem az isteni eredetű Igét hirdette ő, hanem az emberit. Az ember legyőzhetetlenségéről, megtörhetetlenségéről és az örök életűségéről. Filmbarátok közgyűlése A Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége pénteken tartotta tisztújító közgyűlését az Egyetemi Színpadon. A taggyűlés háromévente választja újra elnökét és a felügyelőbizottság tagjait, de a közbeeső időben is rendeznek találkozókat, amelyeken megvitatják a filmklubok helyzetét. Az elmúlt éveket értékelve Schiffer Pál, a szövetség alelnöke elmondta, hogy az 1990-es évhez, a filmklubmozgalom mélypontjához képest emelkedett a taglétszám. Ennek okát abban látja, hogy a filmklubok közönsége már más filmek után is érdeklődik, mint a mozgalmat a hatvanas években elindító nemzedék. Az érdekvédelmi feladatok is megváltoztak: most a privatizáció fenyegeti a filmklubok létét. Meg kell találni azokat az új formákat és helyeket - mondta Schiffer Pál ahol a filmművészet értékes darabjai megjelenhetnek. Erdélyi Ágnes, a szövetség ügyvezető titkára szerint a filmklubokban azokat a filmeket kellene vetíteni, amelyeket a forgalmazók túl réginek, a Filmintézet pedig túl frissnek tart. Az idén a svéd filmművészet legfrissebb darabjainak bemutatására készülnek, és szeretnének megemlékezni Korda Sándor születésének századik évfordulójáról is. Az elmúlt év gazdálkodásáról tartott pénzügyi beszámolók után a tagság az elnökség összetételéről határozott. Az elfoglaltságai miatt elnöki tisztjéről lemondott Sára Sándor helyére a taggyűlés az eddigi alelnököt, Schiffer Pált jelölte, Sára Sándort pedig tiszteletbeli elnökké választotta. ad.)