Magyar Nemzet, 1993. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
20 Ma®ar Nemzet Útközben megvolt a temetés, és a sírt elborították a koszorúk. Legfelül a felesége, rajta az üzenet: „Nem feledlek!" Ám a koszorúk tömkelegében egy másik is meglapult. A barátnőé. Azon is ott díszlett az üzenet: „Nem feledlek!" És a nevek mindkettőn, természetesen. Már most ki mond igazat? Eldöntheti ezt valaki is? Vetélkedés A feleség tisztelte az urát. Dicsérte eszét, tudását, és jólesőn vette tudomásul, hogy egész életében megkereste a mindennapit. Azt sem feledte persze, hogy nem volt hűséges, de belenyugodott. Tudott a dologról, és azzal vigasztalta magát, hogy mégiscsak megmaradt mellette. Amikor a temetésnek vége volt, végigsimította a koszorú szalagját, és szeme rásiklott a feliratra: „Nem feledlek!" Megnyugodott. A barátnő nem volt ott a végső búcsúnál. Nemcsak azért, hogy elkerülje a kínos találkozást. Nem volt hozzá ereje. Nagyon szerette a férfit. A koszorút küldte maga helyett. De másnap, amikor már csend uralta a sírkertet, elzarándokolt a hanthoz. És megdöbbenéssel látta, hogy koszorúja a virágözön alján lapul. A felesége viszont fent trónol a csúcson. Kicserélte őket. Nem tudni, a feleség megértett-e valamit, vagy csak a véletlen műve volt, de harmadnapon ő is megjelent a sírnál. Düh, sírógörcs, gyors koszorúcsere, így ment ez egy ideig, mígnem a barátnő véget vetett a vetélkedésnek. Egy nap ollóval jelent meg a temetőben és lenyisszantotta a koszorúk szalagjait. Most hát békésen pihen a síron a két koszorú. Senki sem tudhatja többé, ki küldte őket, kiről szóló üzenetek. Karrier Barátunk világéletében kárpitos volt. Nem rossz mesterség, ha van elég megrendelő. Volt is egy ideig. Aztán bekövetkezett a krach. Senkinek sem kellett többé a kisvárosban új kanapé, fotel, szaladtak inkább Pestre, és megvették az áruházban. No, meg az is közrejátszott, hogy elfogyott az emberek pénze, a szegénység tört rá a városra. Barátunk is gondolkodott, mihez kezdjen. Pestre költözni? Ezt az ötletet elvetette, mert ódzkodott a nagyvárostól. „Külföldre is mehetnénk" - mondta a felesége. „Pont rám várnak!" -felelte gúnyosan a kárpitosmester. Ekkor történt valami. Egyszer csak megváltozott a világ. Eltűnt a régi rendszer, és új emberek tűntek föl a kisvárosban is. Egyik-másik olyan nagyhangú volt, hogy az emberek fölkapták a fejüket. Barátunk is figyelni kezdte őket. De hiszen erre én is képes vagyok, gondolta, és cselekedett. Az eladdig csöndes kárpitos megváltozott. Minden fórumon hangoztatta, hogy mi a véleménye erről meg arról. Ócsárolta a városháza régi urait, és bírálta az újakat is. Az emberek hallgattak rá és dicsérték. „Ki hitte volna, hogy ez a kárpitos ilyen jó szemű és bátor ember?" Szó ami szó, barátunk is csodálkozott, milyen tehetség lakozik benne. Felesége nagyon büszke volt rá. És megtáltosodott férje egyre népszerűbb lett. Minden alkalmat megragadott, hogy felfigyeljenek rá. Barátunk most új rohamra készül. Jönnek majd a választások, s az ilyen tettre kész emberre nagy szükség van. Mindenki biztosra veszi, hogy kárpitosunk ott lesz majd a képviselőjelöltek listáján. Ki más, ha ő nem? Több párt is udvarol neki. Barátunk még válogat. Mérlegel, meg kell gondolni az ilyesmit alaposan. Majd meglátjuk, szokta volt mondogatni. Barátunk tehát megtalálta igazi helyét az életben. Politikus lett. Jackie Dallas romantikus, de eléggé együgyű története, köztudomású, nagyon népszerű. A mese, amely a texasi gazdagok világába röpíti a nézőt, kis időre elandalít. Micsoda gazdagság, gondolja a televízió előtt ülő, ha én is így élhetnék. Aztán kárörömmel szemléli, hogy ott is mennyi a baj. Nincs egy örömteli napjuk. A testvérek egymást marják, és a konkurencia csak azt lesi, mikor haraphatja át a torkukat. Egyszóval nem fenékig tejfel az életük. A héten Friderikusz Sándor meg a féltucatnyi szponzor jóvoltából megjelent a show-játékban a Jackie szerepét alakító neves amerikai színész is. Kissé megöregedett, megőszült, meghízott, remek fogsorát sem villogtatta úgy, ahogy nézői, „gyűlölői" megszokták. Adomázott, életéről beszélt, szerény volt. Egy másik Jackie volt, nem a megszokott. És amikor elköszönt, a nézőtéri publikum vastapssal és felállással búcsúzott tőle. Nem emlékszem a közelmúltból, hogy kapott-e hasonló üdvözlést bármelyik politikus is. E tapsban mindenekelőtt a Dallas népszerűsége bújt meg, és ez bizony nem valami nagy dicsőség, már ami a nézők értékítéletét illeti. De talán az is közrejátszott a sikerben, hogy a filmszínész nem pózolt, nem Jackie-t adta, hanem önmagát. Leszállt a trónról, egész magatartásában olyannak tetszett, mint bárki. Hiszen ez nem gazdag olajmágnás, tűnődhetett a néző, ha nem is olyan csóró, mint én, de hasonlít rám. Mese Nagymama egy idő óta Pesten él. Eladták a falusi házat, és ő felköltözött a lányához. Főz, takarít, a kisunokát pátyolgatja. Esténként mesét mond neki. A mese tulajdonképpen nagymamával vonult be a családba, azelőtt Pistike nem ismerte. Nagymama pedig bőven él a lehetőséggel, van neki miről beszélnie. Mert nem is mesét mond ő, az életéről regél a kicsinek. Nagyapáról, aki együtt kelt a nappal. A két pejcsikóról meg Rózsiról, a tehénről, amely mindig felbődült, amikor nagymama megjelent az istállóajtóban. Peti mégis szájlátva hallgatja nagyi történeteit. És elhatározza, ha felnő, falun fog élni. Lassan elalszik. Lovakról álmodik. Pejcsikó hátán lovagol a pusztán. Háló Ez a levél háló a balekok számára. Hátha beleesnek. Csak úgy csöpög a jóindulattól. Hogy egyetlen célja: a gondban őrlődőkkel törődni. Mindössze pár száz forintot kell áldozni, és máris tízmillió üti a szerencsés ember markát. Pontos szisztéma áll a biztosan nyerők rendelkezésére. Egy listán szereplő névsor élén állóknak kell elküldeni a levélmásolatot. Aztán száz példányban kötelező lemásolni, továbbítani. Még hosszasan részletezi a teendőket az ismeretlen jóakaró. Nem akarom felsorolni minden javaslatát, nem célom reklámot csinálni a dolognak. Pedig milyen csábító az ajánlat! Megtudható, hogy Amerikában és Németországban nagy a sikere e játéknak, sokan lettek általa milliomosok. „Kreatív önsegélyző program” - ez a szisztéma neve. Jó név. Aki kitalálta, valóban kreatív elme lehet. Önmagát segélyezné balekok által. Nem mindennapi ötlet. Kudarc A napokban a Ligetben jártam. Elsétáltam a Vidámpark előtt, gyerekkoromban Angolpark volt a beceneve, és fölvillantak előttem régi emlékek, a valamikori vurstli látványosságai. Nekünk, gyerekeknek, egyszerűen csoda volt a vurstli. Madárfejű Lajcsika, törpe akrobaták, a kikiáltók szenvedélyes, csalogató meséi egy fillér nélkül is szórakozást jelentettek. Hát még ha némi pénz is csörgött a zsebünkben! Akkor ott volt a Feszty-körkép, a panoptikum és más ínyencségek. Jenő bácsi, a család fenegyereke is gyakran kisétált a vurstliba. Régi barátokkal akart találkozni. Mert Jenő bácsi valamikor komédiás volt. Járta a világot a Liliputi-csoporttal. Hét emberkéből állt az együttes. Akrobaták voltak, a közönség kedvencei. Hanem egy nap baj történt. A legkisebb hirtelen nőni kezdett. Talán a torna hatására kezdtek működni a hormonok. Jenő bácsi naponta mérte, hátha téved, de nem volt tévedés. A fiú megnőtt, és valóságos óriás lett belőle. Odavolt az attrakció. Jenő bácsi kínjában átkeresztelte a csoportot: Az óriás és a hat törpe, ez lett a nevük. De ez már nem volt az igazi. A közönség is elpártolt tőlük. Jenő bácsi tönkrement. Van ez így. Bár nem minden törpéből lesz óriás, de azért ezzel is számolni kell. Csatár Imre Kultúra SZOMBAT, 1993. március 13. Az erdélyi magyar irodalom egyik legeredetibb egyénisége 1929-ben született Nagygalambján. 1950-től Kolozsvárott él. Hagyományőrző és újító, aki írói, műfordítói pályája negyven éve alatt az egész magyar nyelvterületen ismert, nagyszabású életművet alkotott. Petőfi lírájának és József Attila meditatív költészetének gondolati örökségét egyaránt képes volt folytatni. Legjobb képviselője a sajátosan erdélyi, az erdélyi tájhoz kötött, két világháború közötti, elégikus hangvételű Áprily, Remenyik és Jékely Zoltán nevével fémjelzett költészetnek is. Kányádi a mai magyar költői nyelv igazi művésze, alakítója. Kemény küzdelmet folytatott - versben, értekező prózában és élőszóban - a magyar nyelv fennmaradásáért Erdélyben, a mai Romániában, mostoha körülmények között. Rendkívül sokat tett a gyerekek anyanyelvi műveltségének fejlesztéséért. A magyar gyermekirodalom élő klasszikusa. Műveit felolvasássorozatának is köszönhetően egyformán ismerik és szeretik Erdélyben, Magyarországon, a Felvidéken és Amerikában. Életművéért Kossuthdíjjal tüntették ki. 3/ag?iá*i· A neves néprajzkutató 1929. december 29-én született Budapesten. 1948-tól a Pázmány Péter, illetve Eötvös Loránd Tudományegyetemen néprajzot, településföldrajzot, a parasztság történetét tanulta, az Alföld településrendszeréből írt dolgozattal kapott muzeológus oklevelet, majd 1958-ban egyetemi doktorátust. 1952-ben segédmuzeológusként a Néprajzi Múzeumhoz került, hazai és külföldi kiállítások rendezésében vett részt, a tudományos kutatásokat szervező gyűjteményi osztály vezetője lett, mígnem 1980 januárjában átment az Akadémia Néprajzi Kutatóintézetébe. Innen 1992 novemberében tért vissza a Néprajzi Múzeumhoz, pályázat útján elnyerte a főigazgatói állást. Kutatómunkájában kezdettől fogva társadalomtudományi, antropológiai szemléletmódot érvényesített. Fél Edittel együtt az 1950-es években monografikus kutatást kezdtek a Heves megyei Átány községben, hogy a kollektivizálás, paraszti életforma szétverése előtt megörökítsék a paraszti értékrendszert. A népművészet témakörében szintén a paraszti élet ünnepi hangsúlyait, a paraszti módon elképzelt „jó élet" ünnepi kifejezéseit kereste, valamint arra próbált választ találni, hogy a magyar népművészet sajátos virágzása a XIX. században hogyan függ össze európai helyzetünkkel, a magyar történelem sajátos útjával. Az utóbbi években az foglalkoztatta, hogy hogyan alakult a magyarok nemzeti öntudata, felfogása sajátosságaikról. Munkásságát Széchenyi-díjjal jutalmazták. Krfa· Otiezpa· Budapesten született 1946- ban. Korán feltűnt tehetsége, a szegedi konzervatóriumban több mint tíz éven át Báthory Sándor növendéke volt. 1965- ben vették fel a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Friss Antal tanítványaként végzett. Mihály Andrásnál tanult kamarazenét. A főiskola művész-tanári diplomájának megszerzése után 1971-ben további két évet tanult ösztöndíjasként a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban Szergej Petrovics Sirinszkij gordonkaművész irányításával. Sienában André Navarra professzor mesterkurzusának résztvevője volt. Hazatértekor azonnal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára és az Országos Filharmónia szólistája lett. A tanítás mellett azóta sokat koncertezik, szívesen látott és gyakori vendégművész Európa-szerte valamint a tengerentúlon is. 1973-ban megnyerte a budapesti nemzetközi Pablo Casals-gordonkaversenyt, 1976-ban pedig első díjat kapott a Rio de Janeiró-i Villa-Lobos nemzetközi zenei versenyen. Sok fiatal csellista látogatja külföldi és hazai mesterkurzusait. Öt esztendeig tanított rendszeresen a bostoni Kodály Centerben, kurzusokat tart évente a svájci Sionban, az olaszországi Bergamóban, Németországban, valamint hazánkban, Keszthelyen. A Magyar Zeneművészeti Társaság vezetőségi tagja, Lisztdíjas, érdemes művész. Több külföldi zeneszerző művének magyarországi, illetve magyar szerző neki ajánlott művének bemutatója fűződik a nevéhez. Gordonkaátiratokat készített Liszt Ferenc és Kodály Zoltán műveiből. E napokban veszi hanglemezre a Naxos cégnél Bach összes szóló csellószvitjét. Ezen a héten mutatta be a Zeneakadémián először a magyar közönségnek a francia zeneszerző, Marcel Landowski Prison című, ordonkára, szoprán hangra és amarazenekarra komponált darabját. Kossuth-díjat kapott. Történelmi színműveivel, vagy ahogy ő nevezi őket, a „püspök- és királydrámákkal" bebizonyította, hogy a régmúlt hősei vívódásaikban, embert próbáló küzdelmeikben menynyire a kortársaink. Groteszk játékaival pedig tudatosította bennünk, hogy az abszurd alapvetően közép-európai műfaj. Az idén hatvanadik életévébe lépő Páskándi Gézát Erdély küldte a magyar irodalomba. A Vendégség című drámájának kirobbanó sikere után, hatévi börtönbüntetéssel a háta mögött települt át Budapestre. Szinte minden műfajban dolgozik, legutóbb izgalmas önéletrajzi prózájából olvashattunk részleteket, mégis elsősorban mindig megújuló drámaíróként tartjuk számon, színházi újítóként, akit Nyíregyházától Veszprémig és New Yorkig megszeretett a közönség. A Kossuth-díj egy gazdag, s reméljük, egyre gazdagodó életmű méltó elismerése. A most negyvenkét, éves, Munkácsy-díjjal kitüntetett grafikusművész és filmrendező nevét az utca nagyközönsége a rendszerváltozás legsikeresebb plakátja, a Tovariscsi, konyec! kapcsán ismerte meg. Alkalmazott grafikáiban az ősi vizuális „trükköt", a reneszánsz mesternél is hódító anamorfózist új életre kelti. Többjelentésű, „szemfényvesztő" munkái nemrég arattak méltán nagy sikert a Dorottya utcai galériában. Filmjei: a Csönd, az Álomfejtő, az Air, Amerika, a Vigyázat, lépcsők a kortárs filmművészet figyelemre méltó alkotásai. 36(1/176 Ötvösmunkáit - amelyek mindig egyedi darabok, soha, a legkisebb részletekben sem ismétlik egymást, nem is ismételhetik, hiszen az a technika, melyet Kótai József alkalmaz, a viaszelveszejtéses eljárás ezt lehetetlenné teszi - szinte jobban ismeri a külföldi közönség, mint a hazai. 1963 óta, amikor a most Ferenczy Noémi-díjjal kitüntetett ötvösművész befejezte tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán, negyven kiállításon szerepelt, nagyobbrészt a határainkon túl, Svájcban és Németországban. Önálló tárlata idehaza harminc év alatt mindössze három volt, 1980-ban, 85-ben és 86-ban, díjakkal azonban többször is jutalmazták a reneszánsz mesterek megszállottságát és műgondját emlékezetünkbe idéző művészetét. Szülővárosában, Sopronban rendszeresen szerepel az országos érembiennálékon. Ő az az ember, aki próféta lehet a saját városában is, hiszen a magyar éremművészet e rangos rendezvényén mindig elismeréssel illetik kiállított tárgyait. Munkáit rangos közgyűjtemények vásárolják. A Nemzeti Múzeumban, az Iparművészeti, a pécsi Janus Pannonius, a soproni Liszt Ferenc s a kecskeméti Katona József Múzeumban is megtalálhatók alkotásai. Azt azonban kevesen tudják, hogy a negyvenévnyi barbár pusztítást és hanyagságot átvészelő műtárgyak, szobrok, bútorok újraélesztésében is milyen odaadóan, mekkora szakmai fölkészültséggel segédkezik Kótai József. Részt vett az ifj. Vastagh György híres Csikósának a helyreállításában, az Esterházy-székek megmentésében, a gödöllői múzeum tulajdonába került Stroblalkotásoknak, a Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét ábrázoló bronzszobroknak a restaurálásában is. Lapunkban rendszeresen jelentkezik írásaival, amelyek legalább akkora felkészültségről tanúskodnak, mint restaurátori tevékenysége és önálló alkotói munkássága. A szegedi egyetemi tanár 1932. március 30-án született Kisteleken. Vegyészdiplomát a szegedi tudományegyetemen kapott 1956-ban, majd 1960-ban kandidátusi, 1967-ben a kémiai tudomány doktora címet szerezte meg. 1990-től az Akadémia rendes tagja. Jelenleg a JATE tanszékvezető egyetemi tanára és az MTA Reakciókinetikai tanszéki kutatócsoport vezetője. Elsősorban a felületkémia területén végzett széles körű kutatómunkát, az infravörös spektroszkópia alkalmazásával a technológiai szempontból is fontos katalitikus reakciók mechanizmusának felderítésében ért el eredményeket. Egyedülálló elektronspektroszkópiai laboratóriumot alakított ki, ahol fontos megállapításokat tett a katalitikus reakciókban részt vevő gázok és a katalizátorként használatos fémek egykristályai közötti kölcsönhatásra vonatkozóan. Nemzetközileg is kiemelkedő eredményeiért Széchenyi-díjat kapott. A Széchenyi-díjas hidrobiológus 1915. november 14-én született Tiszakóródon. A miskolci királyi katolikus Fráter György Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem természet rajz-kémia szakán szerzett diplomát 1937-ben. Már a rá következő évben summa cum laude doktorált hidrobiológiából, kémiából és növényrendszertanból. 1938 januárjától a budapesti Halélettani és Szennyvízkutató Intézetben dolgozott; munkáját katonai szolgálat és hadifogság szakította meg. 1937-53 között harminckét tudományos dolgozata, hetven szakkönyve és ismeretterjesztő munkája jelent meg. Külföldi elismerést a hidrobiológiai tárgyú dolgozatai kaptak. Munkája elismeréséül 1953 óta a mezőgazdasági tudomány doktora. Az oktatás sem idegen tőle, hiszen 1947 és '58 között haltenyésztést tanított Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen, majd hidrobiológiát az ELTE-n. 1956 májusától 1961 augusztusáig az MTA Tihanyi Biológiai Intézetének igazgatója volt. Ezt követően Debrecenben az állattan professzora. 1968-ban, elfogadva a FAO meghívását, Nepálban és Venezuelában dolgozott mint haltenyésztési tanácsadó, majd több afrikai és ázsiai országban végzett szakértői munkát. Piaiak mesterséges szaporítása című munkája mintegy tíz nyelven jelent meg. Jelenleg a Balatonnal, a bősi üggyel és általános hidrobiológiával foglalkozik. Felsorolni sem könnyű világhírű klasszika-filológusunk, az idén nyolcvanéves Szabó Árpád hány tudományos intézménynek, kollégiumnak, akadémiának a tagja Szicíliától Athénen, Helsinkin át Pakisztánig. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem után Frankfurtban készült fel az ókori történelem és kultúra tanítására. 1957- ben a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt elbocsájtatták az egyetemről, az Akadémia Matematikai Kutató Intézetében kapott állást. A kényszerű pályamódosítás új kutatási területre vezette, s hamarosan nagyszerű matematikatörténeti tanulmányokkal áll elő. A Széchenyi-díjas Szabó Árád professzorban az elmélyült utazó, a nemzetközileg is számottevő eredményeket felmutató szaktudós együtt él a tanárral, aki több korosztályt nevel népszerű tudományos munkáival. Szentendrei festő, grafikus. Ott született (1932), ott él ma is. Gimnáziumi tanárának, Bánáti Sverák József festőművésznek, a szentendrei művésztelep egyik alapítójának biztatására jelentkezett a Képzőművészet Főiskolára, de csak a negyedik próbálkozásra jutott be. Pap Gyula és Ék Sándor osztályába járt. Mestereinek azonban Barcsay Jenőt, Gvadányi Jenőt, Vajda Lajost tartja. 1963-ban szerepelt az utolsó éves hallgatóknak a főiskola szemlélete elleni tiltakozásként megrendezett kiállításán. 1967-ben kijutott Brüsszelbe és Párizsba. 1974-ben, a Műcsarnokban megrendezett kiállítása után figyeltek fel rá a műgyűjtők. Ők „fedezték" fel. Sok képe, grafikája, domborműve a műteremből egyenesen külföldre került, itthon nem is láthattuk, egészen a tavalyi Ernst Múzeum-beli kiállításig. Szerény, befelé forduló ember. Nem szereti a nyilatkozatokat, az ünneplést. Csöndesen dolgozik, makacs kitartással. Gazdag életművét Kossuth-díjjal jutalmazták. A magyar operatőrök doyenje nemcsak a szakmáját művészi szinten űző szakember, akinek neve majd fél évszázadon át összeforrt a magyar filmművészet történetével, hanem olyan tanítómester, akiről az utóbbi évtizedek nemzetközileg is számon tartott operatőr- és rendezőnemzedéke mindenütt a világon a legnagyobb elismeréssel szól. ő nem engedett semmiféle csábításnak, itthon maradt, s közel száz játékfilmben bizonyította tehetségét, ízlését, szakmai felkészültségét. Páratlan tekintélyével a filmvilág ezernyi nehéz konfliktushelyzetét oldotta meg. Az 1914-ben született művészt életművéért Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével tüntették ki. Aki dühös, arinak nincs igaza - így a szólás. Bertha Bulcsu kivétel: ő nagyon sokszor dühös, és rendre igaza van. Írói pályája a kezdetektől összekapcsolódott az újságírói, szerkesztői munkával. Az Esti Pécsi Napló, a Dunántúli Napló egykori munkatársa, a Jelenkor, az Új írás egykori szerkesztője hosszú évek óta az Élet és Irodalom főmunkatársaként mondja el hol dühösen, hol rezignáltam miért nem tartunk ott, ahol tartanunk kellene. Publicisztikáival, íróportréival, szociográfiai írásaival irodalmi rangra emelte az újságírást. A három József Attila-díj után a Táncsics-díj a publicista Bertha Bulcsút illeti. Hódmezővásárhelyen született 1933. augusztus 21-én, a Bethlen Gábor Gimnáziumban tanult, és másfél éven át tanított ott fizikát, matematikát. 1956 decemberében kapott kutatói állást a szegedi egyetem kísérleti fizika tanszékén működő MTA-kutatócsoportban. 1970-ben kapott lehetőséget az úgynevezett ionimplantációs technika hazai bevezetésére, anyagtudományos és mikroelektronikai alkalmazásainak kutatására a Központi Fizikai Kutató Intézetben. 1971-ben szerez kandidátusi, 1979-ben tudománydoktori címet. Két évtizeden át egyenrangú partnerként dolgozik együtt - személyesen és munkatársaival - a mikroelektronikában és az anyagtudományban fontos implantációs eljárás világviszonylatban is legjobb kutatócsoportjaival. E munka során több olyan eredménye, eredményük született, amelynek alkalmazása a mikroelektronikai alkatrészgyártásban ma is nélkülözhetetlen Japánt és az Egyesült Államokat is beleértve. 1948 óta egyetemi tanár is a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1989 óta tanszékvezetője az MTA és az egyetemek közeledését szolgáló BME-KFKI Kísérleti Fizika Tanszéknek. 1990-ben az MTA levelező tagjává választják, 1992 óta igazgatója a KFKI Anyagtudományi Kutató Intézetnek. Széchenyi-díjat kapott. (Készítene: Devich Márton, Ferch Magda, Hankó Ildikó, Lőcsei Gabriella, Osztovits Ágnes)