Magyar Nemzet, 1993. március (56. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
A Magyar Nemzet а^Β^^Η^^ΒΗΙΒΗΙΗΒΙ Nemzetközi élet Radványi Miklós óv az „unfair” bírálattól „Amerikát elriasztani könnyebb” (Tudósítónktól) WASHINGTON - Közvetett vita alakult ki a rádió egyik műsorában az amerikai magyar üzletember, volt kongresszusi szakértő és a bonn-rakparti külügyi főtisztviselő között. Lapunknak nyilatkozva Radványi Miklós nem kívánta folytatni a szópárbajt, „rekontrázni" az őt bírálónak, viszont rendszeresen hazajáró, tehát mindkét országot alaposan ismerő ember lévén, szeretne hozzájárulni néhány olyan téveszme eloszlatásához, amelyek szerinte károsan hathatnak a magyar-amerikai kapcsolatok remélt kedvező alakulására. - Hogyan látják Amerikából hazánkat? - Magyarországnak nagyon jó imázsa volt itt, köszönhetően főként az ide bevándorolt magyaroknak, mivel legtöbbjük szép karriert csinált, jó pozíciót ért el, tehát hatással is lehetett a kialakult képre. S mivel 1989-90- ben hazánk több okból is kedvezőbb helyzetben hajtotta végre a rendszerváltást, Magyarországhoz nagy, talán túlzott remények fűződtek az Egyesült Államokban. Ez talán nem is volt fair, hiszen a politikai, gazdasági, szemléletbeli problémák sokkal súlyosabbak voltak, mint azt itt bárki elképzelte. Hangsúlyozom, ezek szinte pártoktól független pártsemleges gondok voltak, viszont rányomták bélyegüket a változás minden szakaszára. S alighanem lebecsültük a nemzetközi nehézségeket is, nem számoltunk az amerikai, európiai, ázsiai recesszióval sem, amelyek pedig befolyásolták a befektetési, kölcsönnyújtási kedvet is. S szerintem egyetlen magyar kormány sem tudott volna eleget tenni az itt is, ott is felfokozott várakozásoknak. Ez történelmileg páratlan átmenet, Magyarországnak, a térség más államainak adott tanácsok is legtöbbször egymásnak ellentmondottak; akik adták, azoknak sem lehetett tapasztalatuk ilyen rendszerváltáshoz, s a helyi viszonyokat sem ismerték elégalaposan. Vagyis együtt jelentkeztek a politikai felállástól teljesen független objektív és szubjetkív gondok. - Vagyis beszélhetünk kölcsönös kiábrándulásról? - Az utóbbi két és fél évben történtek nemcsak az amerikai elemzőknek, üzletembereknek, itteni magyaroknak jelentett bizonyos fokú csalódást, hanem nyilván a hazai politikusoknak is, kormánypártiaknak és ellenzékieknek egyaránt. Az elvárások és a tényleges eredmények közti viszonylagos feszültséget diplomatikus realitásérzékkel lehetett volna csökkenteni, s bár nem mondom ezúttal sem, hogy a magyar diplomácia nem tevékenykedett, az eredmények kétségkívül elmaradtak a lehetségesek mögött. - Kinek lehet inkább felróni az elmaradt eredményeket, a budapesti kormánynak, vagy a lankadó amerikai érdeklődésnek? - Jelentős mértékben felelősnek éreztem, noha a republikánusokhoz állok közel, a Bush-kormányt azért, hogy nemcsak Magyarország, hanem Közép- és Kelet-Európa egésze vonatkozásában sem alakított ki megfelelő stratégiát. Ennek okai közt említeném, hogy e térségnek Eagleburger kivételével nem voltak megfelelő szakértői a kormányzat magas szintjén, s ő maga is a Kissinger-iskolához tartozott, amely elsősorban a nagyhalai, mák kiegyensúlyozó szerepét hangsúlyozza Kelet-Európában, s nem értette meg igazán a nemzeti önállósodási törekvéseket. Érzésem szerint tehát Amerikának jelentős mulasztása van. S egyelőre a Clinton-kormány illetékes személyeit látva sem érzek érdemi módosulást, köztük sincsenek térségünk igazi szakértői. Ez megmutatkozott Bosznia ügyében is. - Most némileg Bosznia jelenti Amerikában Kelet-Európát, van-e ennek a térségtől taszító hatása? - A külpolitikával hagyományosan kevéssé foglalkozó átlagamerikaiak nem értenek meg ilyen érzelmi, történelmi, nemzetiségi „töltésű” kelet-európai problémákat. Nekik történelmileg nincsenek kellő viszonyítási pontjaik. S a saját, ismert etnikai gondjaik is éppen az amerikai viszonyok folytán mások, meg azért is, mert ide minden kisebbség „beintegrálódni” jött, minél hamarabb. Sok második nemzedéki amerikai nem beszéli szülei nyelvét, mert azok a beolvadásra ösztökélték. Ha tehát ápolják is eredeti kultúrájukat, nemzeti szálaikat, a meghatározó szempont a beilleszkedési vágy volt, „amerikainak lenni.” Itt tehát a nemzetiségi kultúrák együtt élnek és úgy versengenek, talán csak a feketék és az ázsiaiak új keletű ellentétei súlyosabbak, de ezeknek sincsenek olyan dimenziói, mint a kelet-európaiaknak. Akkor az amerikaiak inkább az asszimilációt, avagy a toleranciát igyekeznek „exportálni"? - Hitem szerint a toleranciát, ám itt is óvnék a túlzott derűlátástól; ahhoz, paradox módon, nem lesz túl sok türelmük, hogy ezt vég nélkül próbálják átplántálni Kelet-Európába. Hosszú, évszázados előítéletekkel, indulatokkal küzdő folyamatról lesz szó, amihez az amerikaiaknak szerintem biztosan nem lesz elég türelmük, nem fogják vég nélkül „finanszírozni”. Azt sem hiszem, hogy bármennyire lehatárolják is a balkáni beavatkozást, elég ideig maradnának ott. Szerintem meg fogják elégetni a dolgokat, s ott fogják hagyni, miután részt vettek a rendteremtésben. - Tehát csak válságkezelésre jelennek meg a Balkánon, s illúzió azt hinni, tartósan készek alakítani a kelet-európai feltételeket? - Inkább tartom tüneti kezelésnek, a mostani válság megoldására törekvő akciónak, mert nem hiszem, hogy akár stratégia, akár kellő türelem volna a térség egészének radikális átalakítására. Nem látok tehát alapvető változást az e térség irányában eddig követett amerikai politikához képest. Sőt, a lanyhuló nyugat-európai érdeklődés sem vált ki olyan reakciót, hogy be kellene tölteni az „űrt”. Inkább azt tapasztalom, hogy ennek láttán azt mondják, ha a nyugat-európaiak is csökkentik érdeklődésüket a kelet-európai ügyek iránt, akkor miért kellene Amerikának buzgólkodnia. Vagyis alaptalanok azok a hazai aggályok, amelyek a túlzott amerikai behatolástól riadoznak, s inkább nekünk kellene csábítanunk a vonakodó Amerikát . Ezek az aggodalmaskodók egyfelől nem ismerik Amerikát, másfelől úgy nyugatellenesek, hogy magyar érdekeknek ártanak. Amerika sohasem sietett egy ország vagy térség válságának megoldására. Washington elnöksége óta mindig vonakodott beavatkozni más országok ügyeibe, az amerikaiakban ösztönös ellenkezés van ettől. Ezért is kell Magyarországnak, diplomáciájának elsősorban önmagára támaszkodnia, s nem arra számítania, hogy az Egyesült Államok olyan megoldásokat fog szorgalmazni, amelyek mindig megfelelnek a mi érdekeinknek vagy diplomáciai elképzeléseinknek. Nem kérdéses különben, hogy nekünk nagyobb szükségünk van „tartani” az amerikaiakat, mint amennyire ők akarnak ottmaradni. Az egész térségnek szorgalmaznia kellene inkább az átfogó amerikai jelenlétet, amely azt hiszem, meg is haladja azt, amit Amerika hajlandó elvállalni. - Mit tehetünk ezért? - Elsősorban következetesebb és harmonikusabb diplomácia, külpolitika lenne szükséges. S egy hangon kellene beszélni. Látnivaló, hogy milyen érzékenyen reagálnak a mérvadó nagy amerikai lapok az itteni mentalitástól idegen jelenségekre az egész térségben. Magyarország esetében például azért jelent meg ilyenéből több cikk, mert voltak bizonyos elvárások, s mert az amerikai üzleti világ fokozottabban érdeklődik az ország iránt. Ezért is érzékenyebbek és gyorsabban reagálnak a hazai dolgokra. Nyilvánvaló, hogy a Csurka-jelenség az elsőrendű probléma. De ugyancsak gond a privatizáció elhúzódása, a túlzott bürokratizálódás, a korrupció, valamint a környező országok magyarságához való viszonynyal kapcsolatos sokféle, ellentétes megnyilatkozás. E téren kormánynak és ellenzéknek jobban kellene törekednie az egységes hangra, s jobban ügyelni rá, milyen visszhangot váltanak ki egyes nyilatkozatok, cselekedetek. Éppen elég bajkeverő van a térségben, Amerika nem látná szívesen, ha Magyarországot is közéjük kellene sorolni. Magyarországnak szerintem egyértelműen érdeke, hogy nagyon jó, s ha lehet, különleges viszonyt alakítson ki Amerikával. A megkérdőjelezhető hangok nem szolgálják a magyarság érdekét. Amerika nem igazán készséges szereplő e térsében, s bármely „unfair” bírálat csak eltántorítja a cselekvőbb jelenléttől. Bármilyen kormány legyen is Washingtonban, az nem cselekedhet lakossági, törvényhozási támogatás nélkül. - Kell hát lobbyzni? - Természetesen, minél több kapcsolatot kell kialakítani, de igyekezni kell az alapkérdésekben egységes „üzenetet” adni. Amerikában elsősorban az intézményes, s nem a személyes kapcsolatoknak van igazi jelentősége. Nem szabad tehát túlértékelni bizonyos, az angolszász udvariassághoz tartozó leveleket, személyes gesztusokat sem. Hiszen itt sokan tartanak fenn személyes barátságot, kiknek politikai nézetei nem egyeznek. Avar János Szerényi Gábor rajza falcontravel-pannonia UTAZÁSI IRODA ÜSETMINŐSÉG, BIZTONSÁG AZ UTAZÁSBAN... Utazási irodánk a BM UTAZÁS 93 Kiállításának 207/208 B standján Részvételi díjaiból 10%-os kedvezménnyel várja megtisztelő érdeklődését. Ajánlatainkból: Húsvét Rómában (4 nap szállás repülővel) 29.900 Ft Üdülés apartmanokban: Olasz-, Spanyol-, Franciaországban és az Isztriai félszigeten 3.000 Ft/fő/hét ártól BUDAPEST V. Alkotmány u. 20. Telefon: 269-5555, 269-2687 . Csökken a nyomás Romániában BUKAREST - Ama tragikus kimenetelű és sokat emlegetett 1990-es március óta évről évre csökken a többségi hatalom nyomása és ellenőrzése a romániai magyarság 1848- as forradalomidézésével szemben. Az eltelt három esztendő igazolhatta, hogy bár szinte minden helységben, ahol magyarok élnek, így vagy úgy megemlékeztek március 15-ről, mégsem történt semmi olyan, ami a román állam épségét, függetlenségét veszélyeztetné. Az idei márciusi ünnepségek tervei a különböző vidékek sajátosságaihoz igazodnak. Sepsiszentgyörgyön például hagyományosan a kisstadionban szoktak megemlékezést rendezni, de most akkora a hó, hogy a szervezők jónak látták az egykori Gábor Áronház előtt meghirdetni az ünnepi gyülekezőt, ahol a történelmi szavak elhangzottak: „Lesz ágyú!" A zilahi ünneplők a szakszervezeti művelődési házba hivatalosak, ahol Petőfi-versek mellett egy RMDSZ parlamenti képviselő és egy lelkipásztor szól a jelenlévőkhöz. Besztercén és környékén jobbára a templomokban ünnepült meg, megfelelő műsorral kiegészítve a magyar forradalom évfordulóját Fehéregyházán szombaton ülésezik a 46 helységből érkező tagok alapította Petőfi Sándor Közművelődési Társaság. Utána ünnepi gyűlést tartanak, koszorúzással a tömegsír fölé emelt emlékműnél. Szatmárnémetiben történelmi előadásra, majd koszorúzásra kerül sor, előbb a református temető 48-as honvédsoránál, majd a Kossuth-emléktáblánál. Tisztelgést terveznek vasárnapra Erdőre, a Petőfi - emlékműnél. A szatmárnémeti színház irodalmi műsort készít elő. Nagyváradon vasárnap este ünnepi megemlékezést tartanak az RMDSZ-székházban, hétfőn pedig négy emlékműnél koszorúznak: Rulikowski Kázmér sírjánál, Nicolae Balcescu, Szacsvay Imre, illetve Petőfi Sándor szobránál. A helyi RMDSZ-szervezetek mindenütt a törvényes előírások betartásával jegyeztették e rendezvényeiket, s minden jel arra mutat, hogy a karhatalom megadja a támogatást a bensőséges ünnepségek zavartalan lefolyásához. Cseke Gábor SZOMBAT, 1993. március 13. Március 15-e a szomszédságban Száz megemlékezés a Csallóköztől a Bodrogközig POZSONY A magyar forradalom és szabadságharc 145. évfordulóján a szlovákiai magyarság is kisebb jubileumához érkezett: legnagyobb társadalmi szervezete, a Csemadok, a Cseh-szlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége a második világháború után első alkalommal - a „prágai tavasz” hatására -1968- ban ünnepelhette meg először a magyar nemzet e jeles történelmi évfordulóját. Vagyis idén a pozsonyi Petőfi-szobrot 25. alkalommal koszorúzhatják meg. 1968-ban természetesen más helyeken is megünnepelték március 15-ét, ám a kommunista hatalom csupán a pozsonyi koszorúzást engedélyezte. Így is paradox volt a helyzet, hogy míg öt-hat évvel ezelőtt Magyarországon a rendőrség szétkergette az ünnepelni szándékozókat, a Pozsonyba olykor még Losoncról, Kassáról is érkezők hivatalos engedéllyel emlékezhettek a magyar nemzet történelmének egyik legnagyszerűbb eseményére. A bársonyos forradalom után aztán fokozatosan és folyamatosan bővültek az ünnepségek. Sok helyen rendbe hozták az 1848-49-es emlékhelyeket, szobrokat, sírokat, visszaállították a totalitarizmus által eltávolított emlékműveket - mint például Komáromban Klapka György mellszobrát vagy Rozsnyón Kossuth szobrát -, s most a hét végén, döntő többségében vasárnap, minthogy Szlovákiában hétfő természetesen munkanap, a Csallóköztől a Bodrogközig több mint száz ünnepségre kerül sor. Ahol emlékhelyek vannak, ott koszorúzási ünnepséget rendeznek, ahol nincs ilyen hely, helyi és körzeti kultúrműsorokkal emlékeznek meg a nagy eseményről. A figyelem természetesen most is Pozsonyra összpontosul, már csak az említett jubileum miatt is. Ott a Csemadok vasárnap délután szervezi a kulturális rendezvénnyel egybekötött megemlékezést, a Duna jobb partján lévő park Petőfi-szobrának a megkoszorúzására pedig hétfőn délután kerül sor úgy, hogy az ünnepi szónok első alkalommal a koszorúzási rendezvény történetében - egy magyar miniszter lesz, Surján László személyében. (neszméri) A vajdasági magyarságnak szabad koszorúznia ÚJVIDÉK - A vajdasági magyarság az idén is megünnepi március 15-ét, az 1848-49-es forradalomnak és szabadságharcnak a 145. évfordulóját. Több rendezvényt szerveztek szerte a tartományban. Moravicán 14-én, vasárnap ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, majd a színházteremben díszülésen emlékeznek meg a nemzet ünnepéről. Csubela Ferenc képviselő beszél az évforduló kapcsán. A szabadkait tartják a központi ünnepségnek. A Népközben megtartandó vasárnap esti díszülésen jelen lesznek a magyar kormány, s várhatólag a magyar parlamenti pártok küldöttségei is. ,,,, A szabadságharcról való megemlékezés keretében március 15-én Magyarittabén megkoszorúzzák Kossuth Lajos szobrát, amelyet a vajdasági magyarság képviselői akkor is koszorúztak, amikor még nem volt szabad. A bánáti Eleméren a hagyomány szerint koszorút helyzenek el Kiss Ernőnek a katolikus templom alatti kriptájában. Most csak a jelentősebb ünnepségeket említettük, de helyi megemlékezések is lesznek a Vajdaság magyarlakta községeiben, Újvidéken is a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székházában. 8.) Kárpátalja is emlékezik: Ungváron a Petőfi-szobornál tartják a megemlékezést, majd a Nagyszínházban folytatják ünnepi műsorral. Beregszászban a járási kultúrházban ünnepi estet, a református templomban ökumenikus istentiszteletet, a Rákóczi téri Petőfi-szobornál és Kossuth Lajos mellszobránál koszorúzási ünnepséget tartanak. Ma választ Ausztrália Szolid remények vagy bizonytalan csúcsok Nem minden politikai él nélkül közti a londoni The Times azt a tavalyi fényképet, melyen II. Erzsébet ausztráliai látogatásakor a házigazda Paul Keating miniszterelnök - az udvari etikettet durván megsértve - a derekánál átkarolja a királynőt. A vendéglátó e barátságosnak szánt mozdulata alig egy év alatt taszítássá változott: az ötödik kontinensen zajló választási kampány során a munkáspárti kormányfő a royalisták ellenében a szövetségi köztársaság létrehozása mellett állt ki. Sydney egyik elővárosában, Keating szülőhelyén, Bankstown lelkes közönsége előtt a pódiumra lépő politikus a brit koronával való teljes szakítást szorgalmazta a 2000. esztendőre. Romló gazdaság i kijelentéséért nagyobb tapsot kapott, mint az 1,6 milliárd ausztrál dollár (körülbelül 1 millárd amerikai dollár) értékű szociális beruházási program kilátásba helyezéséért. Pedig aligira vitatható, hogy lehet ugyan igen hatásos fegyver a teljes önállóságra hivatkozni a beszédekben, s a látványosság - no meg a remélt szavazatok - kedvéért szervezhető választási pártgyűlés a nemzeti tudat jegyében, pártjelvény nélkül, úgy, hogy a hatalmas kék háttérből egyetlen szó (Australia) néz szemközt a hallgatósággal, a valóság azonban az, hogy napjainkban a kontinensország lakossága nem a brit kötődés megléte, hanem sokkal inkább a helyi körülményekhez képest jelentősen romló gazdasági gondok miatt elégedetlen. A hazánknál nyolcvankétszer nagyobb országban (közigazgatásilag hat állam és két terület alkotja Ausztráliát) ma járul az urnák elé a 17 milliós összlakosság választásra jogosult több mint tízmillió polgára. A gyarmati birtokokból a század elején egybegyúrt államszövetség hivatalosan alkotmányos monarchia, s II. Erzsébet királynőt illeti az államfői poszt, ám az éppen hét esztendeje szentesített „Ausztrália-törvény" fölszámolta a Brit Nemzetközösséghez tartozó ország akkor még létezett alkotmányjogi kötelékeinek többségét. A londoni parlament törvényei ma már nem hatályosak Ausztráliában, de protokolláris szempontból a brit uralkodó továbbra is az ötödik kontinens államfője, akit a helyi főkormányzó képvisel Canberrában. Ami az aktuális belpolitikai helyzetet illeti: a mai választások kulcskérdése, hogy prolongálni tudja-e évtizedes parlamenti fölényét a Keating vezette munkáspárt, vagy az 1983 óta árnyékba szorult ellenzék, a liberálisnemzeti koalíció jelöltje, dr. John Hewson alakíthat kormányt. Közbenső megoldás nem valószínűsíthető, hiszen a centrumban elhelyezkedő Demokrata Párt (a világon egyedülálló összetétellel: parlamenti képviselői között több a hölgy, mint a férfi...) győzelmi reményeket nem táplál, csupán a mérleg szerepét töltheti be. Kilábalási ígéretek Paul Keating szociális védőhálót ígérő programjában kiemelt helyet szán a családi költségvetések javításának (emelt összeget szándékozik adni a gyermekükkel huzamosan otthon maradó anyáknak - a felszabaduló pozíciókra léphetnének a munkanélküliek), jelentős összeget kapna az állami egészségügy, a Medicarerendszer. A kormányfő a kétségtelen gazdasági visszaesés ellenére a minimális inflációt, a stagnálásból gyors kilábalásra képes nemzetgazdaságot, a külföldi (elsősorban a japán) tőke érdeklődését említi, s óva int a liberális ellenzék terveinek valóra váltásától, a Reagan és Thatcher nevével fémjelzett nyugati gazdaságpolitika ausztráliai adoptálásától. A túlfogyasztás ára Az ellenzék kampánystratégiája arra a közhangulatra épít, hogy a munkáspárti esztendők idején rekordmagasságokat ért el az ország eladósodása, kétszámjegyűvé vált a munkanélküliség (egymillióan vannak állás nélkül), alacsony szinten maradtak a befektetések, a nemzetgazdaság nehezen kászálódik ki a recesszióból. Az emberek megszédültek a nyolcvanas évek túlköltekezésétől, az európai szintet meghaladó jóléttől s most nehezen hiszik, hogy a túlfogyasztásnak ára is van. Hewson nadrágszíjhúzó programja privatizációval, új adópolitikával (az értéktöbbletadóhoz hasonlító, 15 százalékos terhet jelentő rendszer alkalmazásával), a bevándorlási törvény szigorításával kíván rövid ideig tartó megszorítás után ismét virágzó gazdaságot teremteni. Nagy kérdés, hogy az ausztrál polgár a megszokotthoz képest még mindig viszonylagos jólétet garantáló, immár tíz éve tartó szolid reménykedésre voksol-e, vagy a radikális változtatás igényével színre lépő ellenzék csúcsot (de szakadékot is) láttató bizonytalanságát választja. Árvay Sándor