Magyar Nemzet, 1993. március (56. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

A Magyar Nemzet а^Β^^Η^^ΒΗΙΒΗΙΗΒΙ Nemzetközi élet Radványi Miklós óv az „unfair” bírálattól „Amerikát elriasztani könnyebb” (Tudósítónktól) WASHINGTON - Közvetett vi­ta alakult ki a rádió egyik mű­sorában az amerikai magyar üzletember, volt kongresszusi szakértő és a bonn-rakparti külügyi főtisztviselő között. La­punknak nyilatkozva Radvá­nyi Miklós nem kívánta folytat­ni a szópárbajt, „rekontrázni" az őt bírálónak, viszont rend­szeresen hazajáró, tehát mind­két országot alaposan ismerő ember lévén, szeretne hozzá­járulni néhány olyan téveszme eloszlatásához, amelyek sze­rinte károsan hathatnak a ma­gyar-amerikai kapcsolatok re­mélt kedvező alakulására. - Hogyan látják Amerikából ha­zánkat? - Magyarországnak nagyon jó imázsa volt itt, köszönhetően főként az ide bevándorolt magyaroknak, mi­vel legtöbbjük szép karriert csinált, jó pozíciót ért el, tehát hatással is lehetett a kialakult képre. S mivel 1989-90- ben hazánk több okból is kedvezőbb helyzetben hajtotta végre a rendszer­­váltást, Magyarországhoz nagy, talán túlzott remények fűződtek az Egyesült Államokban. Ez talán nem is volt fair, hiszen a politikai, gazdasági, szemlé­letbeli problémák sokkal súlyosabbak voltak, mint azt itt bárki elképzelte. Hangsúlyozom, ezek szinte pártoktól független pártsemleges gondok vol­tak, viszont rányomták bélyegüket a változás minden szakaszára. S aligha­nem lebecsültük a nemzetközi nehéz­ségeket is, nem számoltunk az ameri­kai, európiai, ázsiai recesszióval sem, amelyek pedig befolyásolták a befek­tetési, kölcsönnyújtási kedvet is. S szerintem egyetlen magyar kormány sem tudott volna eleget tenni az itt is, ott is felfokozott várakozásoknak. Ez történelmileg páratlan átmenet, Ma­gyarországnak, a térség más államai­nak adott tanácsok is legtöbbször egy­másnak ellentmondottak; akik adták, azoknak sem lehetett tapasztalatuk ilyen rendszerváltáshoz, s a helyi vi­szonyokat sem ismerték elég­­alapo­san. Vagyis együtt jelentkeztek a poli­tikai felállástól teljesen független ob­jektív és szubjetkív gondok. - Vagyis beszélhetünk kölcsönös kiábrándulásról? - Az utóbbi két és fél évben tör­téntek nemcsak az amerikai elem­zőknek, üzletembereknek, itteni ma­gyaroknak jelentett bizonyos fokú csalódást, hanem nyilván a hazai po­litikusoknak is, kormánypártiaknak és ellenzékieknek egyaránt. Az elvá­rások és a tényleges eredmények közti viszonylagos feszültséget dip­lomatikus realitásérzékkel lehetett volna csökkenteni, s bár nem mon­dom ezúttal sem, hogy a magyar dip­lomácia nem tevékenykedett, az eredmények kétségkívül elmaradtak a lehetségesek mögött. - Kinek lehet inkább felróni az elmaradt eredményeket, a budapesti kormánynak, vagy a lankadó ameri­kai érdeklődésnek? - Jelentős mértékben felelősnek éreztem, noha a republikánusokhoz állok közel, a Bush-kormányt azért, hogy nemcsak Magyarország, hanem Közép- és Kelet-Európa egésze vo­natkozásában sem alakított ki megfe­lelő stratégiát. Ennek okai közt emlí­teném, hogy e térségnek Eagleburger kivételével nem voltak megfelelő szak­értői a kormányzat magas szintjén, s ő maga is a Kissinger-iskolához tarto­zott, amely elsősorban a nagyhalai­, mák kiegyensúlyozó szerepét hangsú­lyozza Kelet-Európában, s nem értette meg igazán a nemzeti önállósodási tö­rekvéseket. Érzésem szerint tehát Amerikának jelentős mulasztása van. S egyelőre a Clinton-kormány illeté­kes személyeit látva sem érzek érdemi módosulást, köztük sincsenek térsé­günk igazi szakértői. Ez megmutatko­zott Bosznia ügyében is. - Most némileg Bosznia jelenti Amerikában Kelet-Európát, van-e ennek a térségtől taszító hatása? - A külpolitikával hagyományo­san kevéssé foglalkozó átlagamerikai­ak nem értenek meg ilyen érzelmi, történelmi, nemzetiségi „töltésű” ke­let-európai problémákat. Nekik törté­nelmileg nincsenek kellő viszonyítási pontjaik. S a saját, ismert etnikai gondjaik is éppen az amerikai viszo­nyok folytán mások, meg azért is, mert ide minden kisebbség „beinteg­rálódni” jött, minél hamarabb. Sok második nemzedéki amerikai nem beszéli szülei nyelvét, mert azok a be­olvadásra ösztökélték. Ha tehát ápol­ják is eredeti kultúrájukat, nemzeti szálaikat, a meghatározó szempont a beilleszkedési vágy volt, „amerikai­nak lenni.” Itt tehát a nemzetiségi kultúrák együtt élnek és úgy versen­genek, talán csak a feketék és az ázsi­aiak új keletű ellentétei súlyosabbak, de ezeknek sincsenek olyan dimenzi­ói, mint a kelet-európaiaknak.­­ Akkor az amerikaiak inkább az asszimilációt, avagy a toleranciát igyekeznek „exportálni"? - Hitem szerint a toleranciát, ám itt is óvnék a túlzott derűlátástól; ah­hoz, paradox módon, nem lesz túl sok türelmük, hogy ezt vég nélkül pró­bálják átplántálni Kelet-Európába. Hosszú, évszázados előítéletekkel, indulatokkal küzdő folyamatról lesz szó, amihez az amerikaiaknak szerin­tem biztosan nem lesz elég türelmük, nem fogják vég nélkül „finanszíroz­ni”. Azt sem hiszem, hogy bár­mennyire lehatárolják is a balkáni be­avatkozást, elég ideig maradnának ott. Szerintem meg fogják elégetni a dolgokat, s ott fogják hagyni, miután részt vettek a rendteremtésben. - Tehát csak válságkezelésre je­lennek meg a Balkánon, s illúzió azt hinni, tartósan készek alakítani a ke­let-európai feltételeket? - Inkább tartom tüneti kezelésnek, a mostani válság megoldására törekvő akciónak, mert nem hiszem, hogy akár stratégia, akár kellő türelem vol­na a térség egészének radikális átala­kítására. Nem látok tehát alapvető változást az e térség irányában eddig követett amerikai politikához képest. Sőt, a lanyhuló nyugat-európai érdek­lődés sem vált ki olyan reakciót, hogy be kellene tölteni az „űrt”. Inkább azt tapasztalom, hogy ennek láttán azt mondják, ha a nyugat-európaiak is csökkentik érdeklődésüket a kelet-eu­rópai ügyek iránt, akkor miért kellene Amerikának buzgólkodnia.­­ Vagyis alaptalanok azok a ha­zai aggályok, amelyek a túlzott ame­rikai behatolástól riadoznak, s in­kább nekünk kellene csábítanunk a vonakodó Amerikát­ .­­ Ezek az aggodalmaskodók egy­felől nem ismerik Amerikát, másfe­lől úgy nyugatellenesek, hogy ma­gyar érdekeknek ártanak. Amerika sohasem sietett egy ország vagy tér­ség válságának megoldására. Wa­shington elnöksége óta mindig vona­kodott beavatkozni más országok ügyeibe, az amerikaiakban ösztönös ellenkezés van ettől. Ezért is kell Magyarországnak, diplomáciájának elsősorban önmagára támaszkodnia, s nem arra számítania, hogy az Egye­sült Államok olyan megoldásokat fog szorgalmazni, amelyek mindig megfelelnek a mi érdekeinknek vagy diplomáciai elképzeléseinknek. Nem kérdéses különben, hogy nekünk na­gyobb szükségünk van „tartani” az amerikaiakat, mint amennyire ők akarnak ottmaradni. Az egész térség­nek szorgalmaznia kellene inkább az átfogó amerikai jelenlétet, amely azt hiszem, meg is haladja azt, amit Amerika hajlandó elvállalni. - Mit tehetünk ezért? - Elsősorban következetesebb és harmonikusabb diplomácia, külpoliti­ka lenne szükséges. S egy hangon kel­lene beszélni. Látnivaló, hogy milyen érzékenyen reagálnak a mérvadó nagy amerikai lapok az itteni mentalitástól idegen jelenségekre az egész térség­ben. Magyarország esetében például azért jelent meg ilyenéből több cikk, mert voltak bizonyos elvárások, s mert az amerikai üzleti világ fokozottabban érdeklődik az ország iránt. Ezért­ is ér­zékenyebbek és gyorsabban reagálnak a hazai dolgokra. Nyilvánvaló, hogy a Csurka-jelenség az elsőrendű problé­ma. De ugyancsak gond a privatizáció elhúzódása, a túlzott bürokratizálódás, a korrupció, valamint a környező or­szágok magyarságához való viszony­nyal kapcsolatos sokféle, ellentétes megnyilatkozás. E téren kormánynak és ellenzéknek jobban kellene töre­kednie az egységes hangra, s jobban ügyelni rá, milyen visszhangot válta­nak ki egyes nyilatkozatok, cselekede­tek. Éppen elég bajkeverő van a tér­ségben, Amerika nem látná szívesen, ha Magyarországot is közéjük kellene sorolni. Magyarországnak szerintem egyértelműen érdeke, hogy nagyon jó, s ha lehet, különleges viszonyt alakít­son ki Amerikával. A megkérdőjelez­hető hangok nem szolgálják a magyar­ság érdekét. Amerika nem igazán készséges szereplő e térsében, s bár­mely „unfair” bírálat csak eltántorítja a cselekvőbb jelenléttől. Bármilyen kormány legyen is Washingtonban, az nem cselekedhet lakossági, törvény­hozási támogatás nélkül. - Kell hát lobbyzni? - Természetesen, minél több kap­csolatot kell kialakítani, de igyekezni kell az alapkérdésekben egységes „üzenetet” adni. Amerikában elsősor­ban az intézményes, s nem a szemé­lyes kapcsolatoknak van igazi jelentő­sége. Nem szabad tehát túlértékelni bizonyos, az angolszász udvariasság­hoz tartozó leveleket, személyes gesz­tusokat sem. Hiszen itt sokan tartanak fenn személyes barátságot, kiknek po­litikai nézetei nem egyeznek. Avar János Szerényi Gábor rajza falcontravel-pannonia UTAZÁSI IRODA ÜSETMINŐSÉG, BIZTONSÁG AZ UTAZÁSBAN... Utazási irodánk a BM­ UTAZÁS 93 Kiállításának 207/208 B standján Részvételi díjaiból 10%-os kedvezménnyel várja megtisztelő érdeklődését. Ajánlatainkból: Húsvét Rómában (4 nap szállás repülővel) 29.900 Ft Üdülés apartmanokban: Olasz-, Spanyol-, Franciaországban és az Isztriai félszigeten 3.000 Ft/fő/hét ártól BUDAPEST V. Alkotmány u. 20. Telefon: 269-5555, 269-2687 . Csökken a nyomás Romániában BUKAREST - Ama tragikus ki­menetelű és sokat emlegetett 1990-es március óta évről évre csökken a többségi hatalom nyomása és ellen­őrzése a romániai magyarság 1848- as forradalomidézésével szemben. Az eltelt három esztendő igazolhatta, hogy bár szinte minden helységben, ahol magyarok élnek, így vagy úgy megemlékeztek március 15-ről, mégsem történt semmi olyan, ami a román állam épségét, függetlenségét veszélyeztetné. Az idei márciusi ünnepségek ter­vei a különböző vidékek sajátosságai­hoz igazodnak. Sepsiszentgyörgyön például hagyományosan a kisstadion­­ban szoktak megemlékezést rendezni, de most akkora a hó, hogy a szervezők jónak látták az egykori Gábor Áron­­ház előtt meghirdetni az ünnepi gyüle­kezőt, ahol a történelmi szavak elhang­zottak: „Lesz ágyú!" A zilahi ünnep­lők a szakszervezeti művelődési házba hivatalosak, ahol Petőfi-versek mellett egy RMDSZ parlamenti képviselő és egy lelkipásztor szól a jelenlévőkhöz. Besztercén és környékén jobbára a templomokban ünnepült meg, megfe­lelő műsorral kiegészítve a magyar forradalom évfordulóját Fehéregyházán szombaton ülése­zik a 46 helységből érkező tagok ala­pította Petőfi Sándor Közművelődési Társaság. Utána ünnepi gyűlést tarta­nak, koszorúzással a tömegsír fölé emelt emlékműnél. Szatmárnémetiben történelmi előadásra, majd koszorú­zásra kerül sor, előbb a református te­mető 48-as honvédsoránál, majd a Kossuth-emléktáblánál. Tisztelgést terveznek vasárnapra Erdőre, a Petőfi - emlékműnél. A szatmárnémeti szín­ház irodalmi műsort készít elő. Nagy­váradon vasárnap este ünnepi megem­lékezést tartanak az RMDSZ-székház­­ban, hétfőn pedig négy emlékműnél koszorúznak: Rulikowski Kázmér sír­jánál, Nicolae Balcescu, Szacsvay Im­re, illetve Petőfi Sándor szobránál. A helyi RMDSZ-szervezetek mindenütt a törvényes előírások betartásával je­gyeztették e rendezvényeiket, s min­den jel arra mutat, hogy a karhatalom megadja a támogatást a bensőséges ünnepségek zavartalan lefolyásához. Cseke Gábor SZOMBAT, 1993. március 13. Március 15-e a szomszédságban Száz megemlékezés a Csallóköztől a Bodrogközig POZSONY­­ A magyar forradalom és szabadságharc 145. évfordulóján a szlovákiai magyarság is kisebb jubileumához érkezett: legnagyobb társadalmi szervezete, a Csemadok, a Cseh-szlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetsége a második világháború után első alkalommal - a „prágai tavasz” hatására -1968- ban ünnepelhette meg először a magyar nemzet e jeles történelmi évfordulóját. Vagyis idén a pozsonyi Petőfi-szobrot 25. alkalommal koszorúzhatják meg. 1968-ban természetesen más helyeken is megünnepelték március 15-ét, ám a kommunista hatalom csupán a pozsonyi koszorúzást engedélyezte. Így is paradox volt a helyzet, hogy míg öt-hat évvel ezelőtt Magyarországon a rend­őrség szétkergette az ünnepelni szándékozókat, a Pozsonyba olykor még Losoncról, Kassáról is érkezők hivatalos engedéllyel emlékezhettek a magyar nemzet történelmének egyik legnagyszerűbb eseményére. A bársonyos forradalom után aztán fokozatosan és folyamatosan bővültek az ünnepségek. Sok helyen rendbe hozták az 1848-49-es emlékhelyeket, szobrokat, sírokat, visszaállították a totalitarizmus által eltávolított emlékmű­veket - mint például Komáromban Klapka György mellszobrát vagy Rozs­nyón Kossuth szobrát -, s most a hét végén, döntő többségében vasárnap, minthogy Szlovákiában hétfő természetesen munkanap, a Csallóköztől a Bod­rogközig több mint száz ünnepségre kerül sor. Ahol emlékhelyek vannak, ott koszorúzási ünnepséget rendeznek, ahol nincs ilyen hely, helyi és körzeti kul­túrműsorokkal emlékeznek meg a nagy eseményről. A figyelem természetesen most is Pozsonyra összpontosul, már csak az említett jubileum miatt is. Ott a Csemadok vasárnap délután szervezi a kultu­rális rendezvénnyel egybekötött megemlékezést, a Duna jobb partján lévő park Petőfi-szobrának a megkoszorúzására pedig hétfőn délután kerül sor úgy, hogy az ünnepi szónok­­ első alkalommal a koszorúzási rendezvény történeté­ben - egy magyar miniszter lesz, Surján László személyében. (neszméri) A vajdasági magyarságnak szabad koszorúznia ÚJVIDÉK - A vajdasági ma­gyarság az idén is megünnepi márci­us 15-ét, az 1848-49-es forradalom­nak és szabadságharcnak a 145. év­fordulóját. Több rendezvényt szervez­tek szerte a tartományban. Moravicán 14-én, vasárnap ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, majd a színházteremben díszülésen emlékeznek meg a nemzet ünnepéről. Csubela Ferenc képviselő beszél az évforduló kapcsán. A szabadkait tart­ják a központi ünnepségnek. A Nép­közben megtartandó vasárnap esti díszülésen jelen lesznek a magyar kormány, s várhatólag a magyar par­lamenti pártok küldöttségei is. ,,,, A szabadságharcról való megem­lékezés keretében március 15-én Ma­­gyarittabén megkoszorúzzák Kos­suth Lajos szobrát, amelyet a vajda­sági magyarság képviselői akkor is koszorúztak, amikor még nem volt szabad. A bánáti Eleméren a hagyo­mány szerint koszorút helyzenek el Kiss Ernőnek a katolikus templom alatti kriptájában. Most csak a jelen­tősebb ünnepségeket említettük, de helyi megemlékezések is lesznek a Vajdaság magyarlakta községeiben, Újvidéken is a Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesület székházában. 8.) Kárpátalja is emlékezik: Ungvá­­ron a Petőfi-szobornál tartják a meg­emlékezést, majd a Nagyszínházban folytatják ünnepi műsorral. Bereg­szászban a járási kultúrházban ünne­pi estet, a református templomban ökumenikus istentiszteletet, a Rá­kóczi téri Petőfi-szobornál és Kos­suth Lajos mellszobránál koszorúzá­si ünnepséget tartanak. Ma választ Ausztrália Szolid remények vagy bizonytalan csúcsok Nem minden politikai él nélkül közti a londoni The Times azt a tava­lyi fényképet, melyen II. Erzsébet ausztráliai látogatásakor a házigazda Paul Keating miniszterelnök - az ud­vari etikettet durván megsértve - a derekánál átkarolja a királynőt. A vendéglátó e barátságosnak szánt mozdulata alig egy év alatt taszítássá változott: az ötödik kontinensen zaj­ló választási kampány során a mun­káspárti kormányfő a royalisták elle­nében a szövetségi köztársaság létre­hozása mellett állt ki. Sydney egyik elővárosában, Keating szülőhelyén, Bankstown lelkes közönsége előtt a pódiumra lépő politikus a brit koro­nával való teljes szakítást szorgal­mazta a 2000. esztendőre. Romló gazdaság­ i kijelentéséért nagyobb tapsot kapott, mint az 1,6 milliárd ausztrál dollár (körülbelül 1 millárd amerikai dollár) értékű szociális beruházási program kilátásba helyezéséért. Pe­dig aligira vitatható, hogy lehet ugyan igen hatásos fegyver a teljes önálló­ságra hivatkozni a beszédekben, s a látványosság - no meg a remélt sza­vazatok - kedvéért szervezhető vá­lasztási pártgyűlés a nemzeti tudat je­gyében, pártjelvény nélkül, úgy, hogy a hatalmas kék háttérből egyetlen szó (Australia) néz szemközt a hallgató­sággal, a valóság azonban az, hogy napjainkban a kontinensország lakos­sága nem a brit kötődés megléte, ha­nem sokkal inkább a helyi körülmé­nyekhez képest jelentősen romló gaz­dasági gondok miatt elégedetlen. A hazánknál nyolcvankétszer na­gyobb országban (közigazgatásilag hat állam és két terület alkotja Auszt­ráliát) ma járul az urnák elé a 17 mil­liós összlakosság választásra jogo­sult több mint tízmillió polgára. A gyarmati birtokokból a század elején egybegyúrt államszövetség hivatalo­san alkotmányos monarchia, s II. Er­zsébet királynőt illeti az államfői poszt, ám az éppen hét esztendeje szentesített „Ausztrália-törvény" fölszámolta a Brit Nemzetközösség­hez tartozó ország akkor még létezett alkotmányjogi kötelékeinek többsé­gét. A londoni parlament törvényei ma már nem hatályosak Ausztráliá­ban, de protokolláris szempontból a brit uralkodó továbbra is az ötödik kontinens államfője, akit a helyi fő­kormányzó képvisel Canberrában. Ami az aktuális belpolitikai hely­zetet illeti: a mai választások kulcskér­dése, hogy prolongálni tudja-e évtize­des parlamenti fölényét a Keating ve­zette munkáspárt, vagy az 1983 óta árnyékba szorult ellenzék, a liberális­­nemzeti koalíció jelöltje, dr. John Hewson alakíthat kormányt. Közben­ső megoldás nem valószínűsíthető, hi­szen a centrumban elhelyezkedő De­mokrata Párt (a világon egyedülálló összetétellel: parlamenti képviselői között több a hölgy, mint a férfi...) győzelmi reményeket nem táplál, csu­pán a mérleg szerepét töltheti be. Kilábalási ígéretek Paul Keating szociális védőhálót ígérő programjában kiemelt helyet szán a családi költségvetések javítá­sának (emelt összeget szándékozik adni a gyermekükkel huzamosan ott­hon maradó anyáknak - a felszabadu­ló pozíciókra léphetnének a munka­nélküliek), jelentős összeget kapna az állami egészségügy, a Medicare­­rendszer. A kormányfő a kétségtelen gazdasági visszaesés ellenére a mini­mális inflációt, a stagnálásból gyors kilábalásra képes nemzetgazdaságot, a külföldi (elsősorban a japán) tőke érdeklődését említi, s óva int a liberá­lis ellenzék terveinek valóra váltásá­tól, a Reagan és Thatcher nevével fémjelzett nyugati gazdaságpolitika ausztráliai adoptálásától. A túlfogyasztás ára Az ellenzék kampánystratégiája arra a közhangulatra épít, hogy a mun­káspárti esztendők idején rekordma­gasságokat ért el az ország eladósodá­sa, kétszámjegyűvé vált a munkanél­küliség (egymillióan vannak állás nélkül), alacsony szinten maradtak a befektetések, a nemzetgazdaság nehe­zen kászálódik ki a recesszióból. Az emberek megszédültek a nyolcvanas évek túlköltekezésétől, az európai szintet meghaladó jóléttől s most ne­hezen hiszik, hogy a túlfogyasztásnak ára is van. Hewson nadrágszíjhúzó programja privatizációval, új adópoli­­tikával (az értéktöbbletadóhoz hason­lító, 15 százalékos terhet jelentő rend­szer alkalmazásával), a bevándorlási törvény szigorításával kíván rövid ide­ig tartó megszorítás után ismét virágzó gazdaságot teremteni. Nagy kérdés, hogy az ausztrál polgár a megszokott­hoz képest még mindig viszonylagos jólétet garantáló, immár tíz éve tartó szolid reménykedésre voksol-e, vagy a radikális változtatás igényével színre lépő ellenzék csúcsot (de szakadékot is) láttató bizonytalanságát választja. Árvay Sándor

Next