Magyar Nemzet, 1993. április (56. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-07 / 81. szám

12 Ma®ar Nemzet Nemzetközi kitekintő: Segélyek Oroszországnak SZERDA, 1993. április 7. Clinton kettős könyvelése Bölcs pénzköltés bébikre és bankárokra (Tudósítónktól) VANCOUVER - Ez volt a maximum, amit a Clinton-kormány a meglévő keretekből adni tudott - vallotta be a Vancouvert csúcsra érkezett tudósítónknak háttértájékoztatót tartó névtelen magasrangú. Mondatát gondolatban mindenki kiegészíthette, és a minimum, amivel Jelcin - az amerikai külügyminiszter szóhasználatával - mégsem üres kézzel mehetett haza. Csupa, már a kongresszusban jóváhagyott pénz - nyugtatták meg az oroszok megsegélyezésétől vonakodó közvéleményt, bár az 1994-es, vagyis októberrel kezdődő pénzügyi évre azért Clinton hétszázmillióval megtetézi a már Bush kérte kereteket, így sem kerülhette el a kérdést a különben hivatásos, vagyis az előző kormány alatt is szolgált bürokrata: vajon nem volna-e helyénvalóbb ,Bush Clinton segélyprogramot” emlegetni. Szó sincs róla, tiltakozott a mindenkori kormányhoz lojális főtisztviselő, s elkezdte sorolni, mely részletprogramokhoz „tett hozzá” az új elnök. „Sörpénz” Kétség persze nem férhet hozzá, hogy Clinton valóban lelkesen igyekszik támogatni az ő világpolitikai és hazai elképzeléseiben vitathatatlanul kulcsszerepet játszó Jelcint. Vancouverben sem győzte hangoztatni, hogy sem Amerika, sem a világ nem lehet tétlen szemlélője az orosz demokráciáért folyó küzdelemnek. Ám ahogyan tisztviselői fogalmaztak, Amerika „nem képes önmaga táplálni az orosz reformot, ennek kollektív nyugati erőfeszítésnek kell lennie”. Clinton sajátos „kettős könyvelésre” kényszerült Vancouverben is, majd hazatérve Washingtonban: a sok kicsi sokra megy tételnek jól kell mutatnia Moszkvában (és valójában a számla nagyját állni látszó Tokióban), viszont ugyanez legyen csupán aprópénz az amerikaiak szemében. Igazság szerint a „Vancouvert segélycsomag” (egy Berlinből jött tudósító egyenesen „sörpénznek” nevezte) bizony eltörpül ahhoz képest, amennyit például a németek már adtak az exszovjeteknek. A végösszeg 1623 millió dollár, tehát alig másfél milliárd. S benne olyan apró tételekkel, pár milliócskákkal, amelytől egy tehetősebb kelet-európai vállalkozó sem jön izgalomba. Például potom hatmillió dollár négyszázötven „házegység” felépítésére a leszerelt, Oroszországba visszatérő tiszteknek. Igaz, olyan helyeken, ahol a hatóságok „elkötelezettek a reformok iránt”. A csúcsra kitisztult Vancouveri égbolt és Jelcin harsány derűlátása kell ahhoz, hogy valaki biztos is legyen benne, ez valóban csak Amerika „belépője" az orosz reformok támogatásába, amolyan előleg tehát, amit Clintonnak le kellett szurkolnia, hogy „mozgósítani” tudjon máskor. Mindenesetre emberei egyaránt hangsúlyt adtak annak, hogy ez csak a kezdete a „hosszú távú” elkötelezettségnek”, az orosz hadsereggel való szoros együttműködésnek (a tisztek átképzésére is költeni akarnak), másfelől pedig „biztatni” kívánnak „más adakozókat”. S alighanem idekapcsolódik a segélycsomag - már korábbról, Lugar republikánus és Nunn demokrata szenátor kezdeményezéséből ismert - 215 milliós tétele, amely az utódállamok atomarzenáljának biztonságos leszerelését pénzeli. Hasonlóképpen fontosnak tartják, maga Clinton személyesen is, az ugyan aprónak ható keretek „bölcsnek” minősített becélzása. Az oroszok - más kelet-európaiakéhoz hasonló - „vállalkozási alapja” a maga ötvenmilliójával a magyarnál is kisebbre sikeredett, de amerikai magyarázatok szerint éppen e téren kell felettébb ügyelni, s karöltve a moszkvai kormány reformereivel, érdemi segítséget nyújtani a kis üzletek keletkezéséhez. Magára a privatizációs folyamatra további 95 milliót fordítanának, s még négyet egy „eurázsiai alapra”, amely a modern gazdaságra nevelést ösztönzi. Nem igazán világos, hogy ezeknél a kereteinél mennyire kalkulálták be a valódi dollár-rubel arányokat (a Soros-féle „szociális háló” fejenkénti hat-hat dollárral számol ilyen alapon). Befektetés a médiába Pár millióval erősíteni akarják a független sajtót, a helyi önkormányzatokat (Moszkva és Nyizsnij Novgorod a két első kiszemelt), segíteni fogják a jogrendszer jelcini reformját, az orosz társadalom önkéntességi mozgalmainak kifejlesztését. Négyszáz orosz jöhet tanulni Amerikába a bankrendszertől az egészségszervezésig, s tízmillió dollárt fordít a Clinton-kormány a bébikre és kismamákra, tápszereket juttatva nekik Magadanban, Vlagyivosztokban, Habarovszkban. Amúgy fejleszteni akarja az orvosi kapcsolatokat is az amerikaiak és oroszok között. Nem vitás: mindezeknek sokan lesznek személyes haszonélvezői, bár mindez alighanem - miként vasárnap este egy tévéhíradó ábrával érzékeltette - csöpp a vödörben. * Új Marshall-terv? Viszonylag nagyobb tétel a segélycsomagban a humanitárius élelmiszer- és gyógyszertámogatás (194 millió), amelynek Clinton tisztviselői szerint „biztosítania kellene legalább a minimális mennyiségű kenyeret a nagyvárosokban”. S ezt kiegészíti a Moszkva fizetésképtelensége miatt nemrég leállt kedvezményes hitelű gabonaszállítás, amelynél persze kötik Clinton kezét az amerikai törvények. Ám mégis talált módot hétszázmilliós, hat-hét éves haladékkal törlesztendő, alacsony kamatú hitel nyújtására, megfinanszírozni a feleslegek odaküldését. Egyébként a segélycsomagban 932 milliót tesznek ki a kedvező feltételű hitelek, s 691-et a vissza nem fizetendő amerikai adományok (beleértve a Lugar-Nunnféle lefegyverzési keretét is). Kis tétel, alig 38 millió egyelőre az energiatermelésre és az atomerőművek biztonságának fokozására szánt keret (az előbbinél is hangsúllyal a környezetvédelemre). Viszont már körvonalazódik a végül is kormányügynökségnek számító Export-Import Bank komoly, kétmilliárdos finanszírozása az orosz olaj- és gázkitermelési, szállítási eszközök Amerikában történő megvásárlásához. Vagyis Clinton - miként minden nyugati segélyező - segíteni akarja hazája gazdaságát is. S az sem mellékes, hogy az olaj-gáz ágazat egy moszkvai kulcsfigura, Csernomirgyin kormányfő szakterülete, s történetesen ő lett Gore alelnök párja a közös technológiai bizottság élén. Merthogy Clinton csomagterve nemcsak a nyugati támogatás egybehangolásának nyitánya kíván lenni, hanem igyekszik összehangolni a tömérdek amerikai kormányzati és magánakciót. Legyünk igazságosak: buzgalomban (valamint amúgy névleges, hiszen időközben elértéktelenedett dollárösszegben) emlékeztet a Clinton-csomag a Marshall-tervre, noha az igények arányában és főként várható hatásában aligha, bár az utóbbit nem az amerikai elnöknek kell felróni. S hát a „segélymozgósító’Clinton kimondatlan érve mégiscsak az, hogy most a Marshall-terv hajdani haszonélvezőin és a hidegháborút „olcsón megúszókon" a sor. Avar János Léphart Pál rajza Münchhausen lova Válaszol a Quai d’Orsay illetékese (Tudósítónktól) PÁRIZS - Lényegi változás nem várható a francia segélypolitikában, mondta a Quai d’Orsay képviselője, hozzátéve, hogy Alain Juppé, az új külügyminiszter még nem foglalt állást. De az „oroszpolitika” főbb elemei folyamatosak: Franciaország támogatja a Jelcin nevével összekapcsolódó reformokat, híve a demokratizálódási folyamat továbbvitelének, s azt kívánja, hogy minél hamarabb átfogó gazdasági nyitás következzék be Moszkvában. Néhány hete Moszkvában Mitterrand elnök Borisz Jelcinnek fejtette ki Párizs alapelveit, és támogatta azt az elgondolást, hogy a változtatások sürgőssége miatt a júliusban tervezett tokiói csúcsértekezlet helyett vagy mellett rendezzenek mielőbb tanácskozást a fejlett ipari országok részvételével az orosz segélyek ügyéről. A számok nyelvére fordítva a „támogatáspolitikát”: 1990 októberétől Franciaország 162 milliárd frank kedvezményes hitelt és segélyt adott bilaterális keretek közöt, és 4,7 milliárd frankot az Európai Közösség csatornáin keresztül. A 16,2 milliárdnak mintegy a 35 százalékát kapták a Szovjetunióból kivált államok, s a többi jutott Oroszországnak. Az említett 16 milliárdnak nagyjából az egyharmada gabona- és élelmiszersegély vagy hitel. A legnagyobb nyugati adományozó Németország, a bonni 52 milliárd dollár számottevően meghaladja a franközönt. A Les Echos a nyugati mentőakció egy igen jelentős egyezségéről számolt be, amelyet Jean-Claude Trichet, az államkincstári hivatal igazgatója egyenesen „történelminek" minősített. A Vancouveri csúcs elé időzített hétvégi megállapodás szerint a hitelezőket összefogó Párizsi Klub nagyjából 15 milliárd dollár átütemezését hagyta jóvá. Az „elhunyt” szovjet állam teljes külső adósságát mintegy 80 milliárdra becsülik, ebből körülbelül 33 milliárd az állami tartozás. A lap által „különösen nagylelkűnek” mondott egyezség tehát az állami adósságnak csaknem a felét ütemezi át, ötéves türelmi időt adva, tízesztendős lejáratra. A Les Echos úgy véli: a párizsi megállapodás új utat nyithat Moszkva és a Londoni Klub között a magántartozásokról folytatandó tárgyalások előtt. -Eközben, persze, itt-ott olvashatók olyan vélemények, amelyek szerint a Nyugatnak úgy kellene tennie, mint ahogyan a szövetségesek 1945- ben Németországgal cselekedtek. Vagyis mindent nullázni. (martin) Németország a fő hitelező FrankOfon BONN Németországban igen pozitív visszhang fogadta Borisz Jelcin és Bill Clinton Vancouveri találkozójának eredményeit. Helmut Kohl szövetségi kancellár azt mondta: ,,minden Oroszországnak nyújtott támogatás a biztos jövőt szolgáló beruházás”. Hasonlóan nyilatkozott Klaus Kinkel szövetségi külügyminiszter is, aki méltatta az Európai Közösség által hétfőn kilátásba helyezett kereskedelmi kedvezményeket, amelyek hosszú távon egy közös szabadkereskedelmi övezet létesítését is magukban foglalják. Kinkel szerint Bonn minden befolyását latba vetette e döntés érdekében, amely a reformkedvezmények támogatásának egyértelmű jele. A német politika és a gazdaság vezetői rendkívül nagy aggodalommal figyelik az oroszországi eseményeket. Nem múlik el nap, amelyen ne figyelmeztetne valaki arra, micsoda következményekkel járhat, ha Oroszországban gazdasági vagy politikai káosz - sőt esetleg mindkettő - következnék be. A NÉMET GAZDASÁG keleti bizottságának ügyvezetője, Karl- Hermann Fink hétfőn mindazonáltal igyekezett lehűteni a kedélyeket. Az a segítség, amelyet Clinton elnök kilátásba helyezett, korántsem elégséges. A Nyugatnak mindent meg kell tennie azért, hogy a hatalmas készletekkel rendelkező, de iszonyatosan elmaradott Oroszország gazdaságilag talpra álljon. Csakhogy épp ez az érvelés rendkívül ismerős. Német földön mind gyakrabban hallhatók olyan hangok, amelyek nem kevés szkepszisről tesznek tanúbizonyságot. Valóban csak az anyagi-pénzügyi nagyvonalúság akadályozhatja meg a beláthatatlan katasztrófával fenyegető orosz összeomlást? Végtére is a Nyugat - és mindenekelőtt Németország - már Mihail Gorbacsov idejében is azzal az indokkal pumpált súlyos milliárdokat a Szovjetunióba, hogy ezzel segítse a reformokat és gátolja az összeomlást. Azóta a peresztrojka történelmi fogalommá vált, miként maga a Szovjetunió is, csak egyvalami maradt meg: Münchhausen lova, amely ezúttal nem,vizet iszik, hanem dollár- és márkamilliárdokat. Helyes-e minden lapot Jelcinre tenni? - kérdezik az aggodalmaskodók. Nem úgy jár-e a világ (értsd alatta a hitelezőket és a fő hitelezőt, Németországot), mint Gorbacsovval, aki szintén elbukott? Kinkel igen éles választ adott e kétkedőknek. A Jelcin melletti kiállás jelenleg az egyetlen lehetőség. Míg ugyanis az alapjában véve csupán a kommunizmust reformálgató Gorbacsovnak volt reális alternatívája, jelesül a valódi demokrácia, az igazi piacgazdaság, Jelcin után csupán a sötétség erői s a bolsevizmus restaurácója következhet. NEM TAGADHATÓ persze, hogy a német pénzügyi körök mind nagyobb része hajlamos veszett fejsze nyelének tekinteni e kinnlevőségeket. Nem aprópénzről van szó, hanem mintegy 67 milliárd dolláros adósságtömegről, amelyből 54 milliárd dollár esik Németországra, beleértve a volt NDK-tól örökölt 17 milliárdos követelést, ami megmagyarázza a nagy német érdeklődést. Mindennek évi kamata is hétmilliárd dollár, bár igaz, hogy Moszkva e kamatok törlesztését eddig sem siette el. Ezek az adatok becsléseken alapulnak, mert senkinek sincs pontos képe a teljes adósságállományról, miként egy düsseldorfi bankember hozzátette: a legkevésbé a kedvezményezett Szovjetunió örököseinek. (Józsa) Az ellenzék máris fanyalog Csak a jó szándékot méltatják Moszkvában (Tudósítónktól) MOSZKVA - Alig szállt fel Vancouverből Borisz Jelcin repülőgépe, parlamenti ellenzékének néhány hangadója máris kijelentette, hogy a csúcstalálkozó lényegében eredménytelenül ért véget, az amerikaiak által Oroszország megsegítésére felajánlott összegnek még a propagandahatása is vitatható. Márpedig abban az orosz elnök hívei és ellenfelei is egyetértenek, hogy Jelcinnek most olyan szüksége van a Nyugat támogatására, „mint a levegőre”. A hetek Jelcin mellett történt látványos kiállása ellenére sem világos azonban, valójában mit tudna tenni a Nyugat azért, hogy olyanná formálja Oroszországot, amilyennek látni szeretné - olvasható ki a kétely a moszkvai sajtókommentárokból. A TAVALY BEÍGÉRT 24 milliárd dolláros segély illúziónak bizonyult - miként annak bizonyult a reformok Gajdar-féle radikális változata is -, így nincs mit csodálkozni a Clinton-csomag óvatos fogadtatásán. Pavel Bunyics, ismert közgazdász, Jelcin korábbi tanácsadója alighanem teljes joggal állapíthatta meg, hogy Vancouver nem az évszázad, az évtized, de még csak nem is az év eseménye, még ha a Clinton-adminisztráció egyértelműen kifejezésre juttatta is jó szándékát.".if! wA Egyfajta kiábrándultság érződött ki a moszkvai illetékesek Vancouveri tárgyalásokat megelőző nyilatkozataiból is. Alekszandr Sohin és Vlagyimir Sumejko miniszterelnökhelyettes több ízben hangoztatta, hogy Moszkva számára nem új hitelek kiharcolása a legfontosabb, hanem a Szovjetuniótól örökölt adósságállomány törlesztésének az átütemezése. Az orosz kormány persze semmit sem utasítana vissza abból, amit ezenfelül kaphat, ám tisztában van azzal, hogy elsősorban az ország saját, belső erőforrásaira támaszkodhat - fejtegették még jóval azelőtt, hogy a legutóbbi képviselőkongresszuson Jelcin elismerte volna: túlzott reményeket fűztek a Nyugat segítőkészségéhez. Jó néhány moszkvai elemző vélekedik úgy, hogy a Nyugat Jelcinnek nyújtott politikai támogatása éppenséggel a visszájára fordulhat, amennyiben végre nem követik kézzelfogható lépések a gazdaságban. A Vancouverben elért megállapodások értékét tehát ezen lehet majd lemérni, jóllehet, a dolog megítélését némiképp bonyolítja, hogy mindennemű érdemi segítség csak hosszú távon igazolódhat. Másfelől az is tagadhatatlan, hogy a Nyugat közreműködési hajlandósága nagyban függ attól, mennyire lesz képes Jelcin az irányítása alatt tartani az eseményeket, s - mint a Moszkovszkije Novosztyi jegyzetírója nyomatékkal hozzáteszi - mennyire tudja az elnök békés úton kivezetni Oroszországot a jelenlegi súlyos válságból. A VANCOUVERI CSÚCS első hivatalos moszkvai visszhangja is arra vall, hogy nagy várakozással tekintenek Clinton kezdeményezésének folytatása elé. Jelcin világosan kinyilvánította, hogy Oroszország a Nyugat egyenjogú partnere kíván lenni, s azért igényt tart arra, hogy vele szemben mindenféle káros megkülönböztetést megszüntessenek a kereskedelmi kapcsolatokban. Hamarosan kiderül, sikerült-e megértetnie az orosz diplomáciának, ha elhárulnak mzn akadályok Oroszország világpiaci integrálódása elől, a Nyugat-ellenességben isegymásra talált nacionalsta-kommunista ellenzéket egyik legnyomósabb érvétől fosztják meg. (vnda) Japán beadta a derekát Tokió a támogatást már nem köti a szigetvita megoldásához A nyugati, ezen belül elsősorban az amerikai nyomásnak engedve Japán beadta a derekát. Úgy tűnik, Tokió kész eddigi Oroszország-ellenes politikai irányvonalának korrigálására. Erről tanúskodik egyebek között az a tény, hogy a szigetország külügyminisztériuma hivatalos meghívót postázott Jelcinnek a Hetek júliusi csúcstalálkozójára, sőt azt is bejelentette, hogy a japán-orosz területi vita kérdését nem veszik fel a csúcstalálkozó napirendjére. A minisztérium szóvivője egyértelművé tette, hogy Tokió Oroszország megsegítésének ügyét nem köti a kétoldalú területi vita megoldásához. Tokiói sajtójelentések szerint a japán kormány azt követően jutott erre a döntésre, hogy belátta: a konzervatívok által sarokba szorított Jelcin (és vele együtt a reformok) megsegítése rövid távon fontosabb, mint a Tokió által évtizedek óta követelt úgynevezett északi szigetek visszaszolgáltatása. A tokiói kabinet is felismerte, hogy amennyiben az orosz elnököt megbuktatnák, és Oroszországban visszarendeződés következne be, az nemcsak súlyos nemzetközi feszültséghez vezetne, hanem tovább mérgezné az amúgy sem felhőtlen japán-orosz viszonyt. Ily módon pedig még kilátástalanabbá válna a szigetországi területi követelések teljesítése. A japán külpolitikai irányváltásban nagy szerepet játszott, hogy a nyugati szövetségesek, elsősorban Clinton amerikai elnök, de Mitterrand francia államfő, Major brit miniszterelnök és Kohl német kancellár is arra szólította fel Tokiót: vegye ki részét Oroszország, illetve Jelcin elnök megsegítésében. Ezek után döntött úgy Tokió, hogy a területi vitát - legalábbis egyelőre - „ad acta” teszi. A júliusi csúcstalálkozó előtt, április közepén ugyancsak Tokió lesz a házigazdája annak a „minicsúcsnak" is, amelyen a vezető tőkés országok külügy- illetve pénzügyminiszterei, valamint a Világbank, illetve a Nemzetközi Valutaalap képviselői vesznek részt, és amelyre az orosz diplomácia vezetőjét is meghívták. Értesülések szerint ezen a „válságcsúcson” egy 30 milliárd dolláros segélycsomag megvitatása szerepel napirenden. (pietsch) Támogatás a hazárdjátékban LONDON - A vancouveri csúcsértekezlet kapcsán a londoni Financial Times Mihail Leontyev orosz gazdasági kommentátort idézi: .Jelcinnek nem támogatói, hanem túszai vannak. Olyan helyzetbe hozza az embert, hogy ne legyen más választása, mint az, hogy őt támogatja.” Nos, a lap egyik cikkének címében valóban úgy is fogalmaz, hogy „Nyugati támogatás Jelcin hazárdjátékához” - utalva arra, hogy e hónap 25-én az oroszországi referendumon a szavazóknak meg kell válaszolniuk a kérdést: mennyire bíznak valójában Jelcin gazdasági reformjaiban. Ha az orosz elnök megszerzi e referendumon a kellő számú szavazatot politikai helyzetének megszilárdításához, akkor válik csak éretté a helyzet arra, hogy a megígért nyugati segítség működőképes legyen. Tehát Clinton és a többi nyugati vezető a most megígért segítséggel e hazárdjátékban Jelcinre fogadott. A Financial Times kitér arra is, hogy a legfejlettebb hét ipari ország a jövőben nem a Nemzetközi Valutaalapra bízza a segítség intézését, noha a jövőben is a Valutaalap dolga lesz ellenőrizni az orosz kormány gazdasági teljesítményét, valamint együttműködni vele a célkitűzések meghatározásában. A The Guardian szerint árnyékot vetett a csúcsra, hogy Clintonnak határoznia kell: a Vance-Owen-béketervnek a boszniai szerbek által való elutasítása után miként növelhetné a nyomást a szerbekre, figyelembe véve, hogy Jelcin szerint Oroszország csupán addig a mértékig tudta támogatni a nemzetközi közösséget, hogy hozzájárult a Bosznia fölötti repülési tilalmi zóna megteremtéséhez és fenntartásához. A Daily Telegraph arra figyelmeztet: amennyiben a régi gárda kaparintaná meg a hatalmat Oroszországban, az Egyesült Államok befolyása az oroszországi eseményekre marginális jelentőségű lehetne. (—eyp—)