Magyar Nemzet, 1993. július (56. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-17 / 165. szám

II Magyar Nemzet ÖN ES A KIKAPCSOLODAS 1993. JULIUS 17. Az esőben dolgozók többször hibáznak A fény az élet sója A FÉNY HIÁNYA csökkenti a teljesítőké­pességet és a vérnyo­mást, valamint a vércu­­korszintet. Mivel a fényhiány a szellemi teljesítményre is kihat, ezt bizonyítandó érdekes kísérletet végez­tek amerikai pszicholó­gusok. Két csoportba osztot­ták az abban részt vevő­ket: az egyik csoport csak napos időben, a másik csak esős napokon dolgo­zott, száz órán át, amikor is húsz feladatot kellett megoldaniuk. A kísérlet 12 napig tartott, s ered­ménye a következő volt: a „napos csoport” 50 hi­bával kevesebbet vétett és 18 órával előbb végez­te el a feladatot, mint az „esős csoport”. (sy) (A Journal nyomán) Testünk orvosai lehetünk Callanetics­ Valljuk be őszintén,­­ életkorunktól és a nemünktől függet­lenül nagyon ke­vesen vagyunk elégedet­tek alakunkkal. Még ke­vesebben próbálunk a változás érdekében vala­mit tenni, főként többet és rendszeresebben mo­zogni. Pedig a zsírpár­náktól való megszabadu­lást sokunknál nem csu­pán az esztétikai igény diktálná, hanem az egész­ségi követelmény is. Ta­lán mindezek miatt szá­míthat a világsiker után hazai népszerűségre is a Callanetics, a Magyar Könyvklub legújabb ki­adványa. Mit is ajánl az ameri­kai szerző, Callan Pinck­ney műve? Nem keveset: tanácsai segítségével egy kicsit orvosai, egy kicsit szobrászai lehetünk tes­tünknek. Könyvében 200 fotó mutatja be útmutatá­sával, miként végezzük a gyakorlatokat, amelyek az igényeknek megfele­lően formálják a csípőt, erősítik a kart és a lába­kat, feszessé teszik a fe­neket és a hasat. Műve azt sugallja, hogy a Cal­­laneticsben leírt módszer alkalmazásával egy óra alatt ugyanolyan ered­ményt érhetünk el, mint az erőfejlesztő készülé­kekkel hét órán át, vagy az aerobickal húsz óra alatt. Sokunknak vonzó lehet, hogy a programhoz a legtöbb esetben diétára negyedórákra is fel lehet osztani, így is eredmé­nyessé válhatnak. Felmerülhet a jogos kérdés, balesetveszélyes-e a módszer? Callan Pinck­ney szerint olyannyira nem, hogy gyakorlatait akár 80 évesek is végezhe­tik, még az­od"ízületeiket sem terheli.Jó tudni, mód­szere semmiféle segédesz­közt­­igényel, és nem csupán csoportosan, hanem egyé­nileg, odahaza is végezhe­tők gyakorlatai. Rendkí­vül szimpatikus, hogy a szerző bevezetőjében le­szögezi: programja egész­ségeseknek készült, élet­korra való tekintet nélkül. Eredményessége bizonyí­tására pedig több olyan fényképet közöl könyvé­ben, amelyeket összeha­sonlítva valóban kedvet kaphatunk módszere elsa­játítására. (bányai) Hárfával az újszülöttek között Zeneterápia Emily Halpern hárfaművész hisz a zene gyógyító erejé­ben. Minneapolisban az intenzív újszülöttosztályon hár­­fajátékával véli meggyógyítani a beteg újszülötteket. Bár semmiféle tudományos alapja sincs elgondolásának, mégis eredményt ér el. A kicsik nyugodtabbak és jobban tűrik a kezeléseket Mindezt ingyen teszi, mert szereti a gyerekeket és a zenét FEB-fotó Tudatunk a mély nyugalom állapotában A transzcendentális meditáció­ ­ okán hivatkoznak Einsteinnek arra az pl állítólagos mondására, mely szerint­­ szellemi képességeinknek legfeljebb kt tíz százalékát használjuk ki. Külön­féle technikák születtek arra, hogyan is le­hetne a bennünk szunnyadó képességeket jobban kiaknázni. Vannak, akik a Silva-fé­­le agykontrollra esküsznek, vannak, akik a relaxációval próbálkoznak, míg mások a jógázásban vagy más gyakorlatokban ta­lálják meg a számukra üdvözítő megol­dást. A transzcendentális meditáció egy, a felsoroltaktól alapvetően különböző eljá­rás, melynek révén lehetőségeink kitelje­sedhetnek. A szerző saját tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy a TM rövidítéssel is emlegetett technika rendkívül egyszerűen megtanulható, jótékony hatása néhány gyakorlat után közvetlenül megfigyelhető. Az eljárás lényege, hogy egy más, az éber, az alvó és az álmodó állapottól eltérő, ne­gyedik, majd ezt követően újabb tudatálla­potokba jussunk el. Ez a technika összesen hét állapotot különböztet meg. A Maharishi Mahesh jógi nevéhez fű­ződő transzcendentális meditáció segítsé­gével tudatunk a mély nyugalom állapotá­ba kerülhet. Ennek eredményeként nem kisebb eredményeket könyvelhetünk el, mint például: szellemi képességeink növe­kednek, egészségi állapotunk javul, sze­mélyiségünk egészségesen fejlődik, s nem utolsósorban harmonikus szociális visel­kedés alakul ki. Alapvető, pozitív változá­sok következnek be, olyanok, amelyek el­ső hallásra bizonyára hihetetlennek tűn­nek. De hát miről is van szó? A transzcendentális meditáció egy olyan egyszerű, természetes, könnyen el­sajátítható mentális technika, melyet na­ponta kétszer, 15-20 percig célszerű gya­korolni. Nem igényel mást, csak kényel­mes, ülő testhelyzetet, csendet és csukott szemet. A mély tudatállapotba egy mantra segítségével juthatunk el. A mantra egy, az egyénre szabott, je­lentés nélküli szó, amely segít abban, hogy elménk könnyedén „csússzon át” egy másik állapotába. A hétköznapi szóhasználatban gyakor­ta mondjuk, hogy­­?m­in meditálsz?”. Való­jában ez egy értelmetlen kérdés, mert nem lehet valamin meditálni. A meditálás a tel­jes csend.állapota, a lelki békéé, a meg­nyugvásé. E technika gyakorlása közben az egyén lehiggad, és a pihenő éberség nagyszerű állapotába jut. A test teljesen felfrissül, az elme túllépi az emberi tuda­tosság szintjét, végül is eljut abba az álla­potba, ahol a tudat megnyílik önmaga szá­mára. Ez a transzcendentális állapot az egyén teljes kreativitásának forrása. Félreértésekre adhat okot a transzcen­dentális meditáció kissé misztikus jellege. A meditáció bizonyos szertartásokhoz is kapcsolódhat, ahol a fehér kendőnek, virá­goknak, gyümölcsöknek is szerepük van. Ez azonban csak külsőség, amely adott esetben el is maradhat. A TM valójában nem vallás, nem is filozófia, sőt nem is egyfajta különleges életmód. Egyszerűen egy olyan lehetőség, amely akkor is haté­kony, ha nem is hiszünk benne. Ugyanak­kor a transzcendentális meditáció nincs el­lentétben egyik vallással sem, sőt lehető­séget ad arra, hogy megismerjük a min­dennapi élet során nehezen elérhető ta­pasztalatokat és gondolatokat. A transzcendentális meditáció techni­kája a több ezer éves védikus hagyomá­nyokból származik. Művelői megkísérel­ték összegezni a hagyományos indiai böl­cseletet és a világ felépítéséről szóló mo­dern fizikai ismereteket, és mindezt egy egységes rendszerbe foglalni. Ahogyan a fizika eljut a végtelen bonyolultságú világ elemi szintjeire, a transzcendentális medi­táció ugyanezt keresi az emberi tudat leg­egyszerűbb formáiban. Maharishi jógi ezt úgy fogalmazta meg, hogy a transzcen­dentális meditációban az elme önmagára irányuló állapotába kerül, és ez az emberi tudat legegyszerűbb formája. A tudatnak ez az állapota a fizika szuperszimmetrikus egyesített kvantummező elméletével össz­hangban van. A TM módszerének segítsé­gével a tudat megnyílik saját teljes lehető­ségei számára. Mit jelent ez a hétköznapok nyelvére le­fordítva? Számtalan vizsgálatot végeztek annak érdekében, hogy kimutassák a transz­cendentális meditáció hatásait. Igen figye­lemreméltó eredményt hozott egy börtönben végzett kísérlet. Korábban a rabok többsége visszaeső bűnöző volt. Úgy tűnt, hogy ez egy megállíthatatlan, ördögi kör. Midőn a fogházban kipróbálták a TM-technikát, meglepve tapasztalták, hogy a visszaesők aránya feltűnően csökkent. Lehetséges, hogy ez az eljárás segít abban, hogy öntu­datlanul is megtaláljuk a helyes utat? Egy másik vizsgálatban a transzcen­dentális meditáció egészégre gyakorolt hatását vizsgálták. Azt tapasztalták, hogy a vérnyomás - gyógyszeres kezelés nél­kül is - az egészséges szintre áll be. Egyes biztosítótársaságok úgy döntöttek, hogy árengedményt adnak a transzcen­dentális meditáció gyakorlóinak életbiz­tosítása során. Személyes tapasztalatom is azt igazol­ta, hogy a meditatív állapot gyorsan bekö­vetkezett. Légzésem - amennyire utólag meg lehet állapítani — lelassult. Furcsa, de egyáltalán nem fájdalmas érzést tapasztal­tam a fejemben. Olyasmit, mintha agyam - mint egy szivacs - valamiféle „folyadé­kot” szívott volna magába. Ez az érzet a megváltozott tudatállapotból való „kijöve­tel” után is megmaradt. Egy belső, jó érzés áradt el bennem, gondjaim már nem nyo­masztottak, a dolgok a helyükre kerültek. Ugyanakkor igen kellemetlen a meditáció megzavarása, sokkalta rosszabb, mint amikor mély álomból hirtelen felrázzák az embert. A tanfolyamot követően az egyik hall­gató­­ belső késztetésre - leszokott a do­hányzásról. Nekem nem sikerült ugyanez, ám tény, hogy én is a korábbi mennyiség felét-harmadát szívom. A transzcendentális meditáció hívei meg vannak győződve arról, hogy ez az eljárás, segít az emberek és a népek közöt­ti konfliktusok feloldásában. Úgy vélik, ha a népesség egy meghatározott százaléka aktívan gyakorolná ezt a technikát, akár a világbéke is létre jöhetne. A világon több millió ember végez transzcendentális meditációt. Magyaror­szágon kb. húszezer ember végezte el a TM-tanfolyamot. A vizsgálatok azt mutat­ják, hogy a személyek saját, tényleges élet­koruknál fiatalabbaknak tűnnek, sikerült a bennük felhalmozódott stresszektől meg­szabadulniuk, idegrendszerük felfrissült, tanulási képességük és kreativitásuk javult (sz. sz.) A dianetika módszer az elme megértéséhez Életünk és előző életeink? Mit kezdjünk azzal a fogu­ra­lommal, hogy „lélek”?­­ Mit rögzít a tudatunk? A­­. f A múltbeli események ho­gyan hatnak a jelenünkre? Hon­nan is kezdődik az életünk: a fo­gantatástól, netán sokkal-sokkal korábbról? A dianetika - amelyet a vilá­gon sok millióan ismernek és gya­korolnak - igyekszik választ adni ezekre. Nem csupán egy lehetsé­ges elmélettel szolgál, hanem egy auditálásnak nevezett módszer se­gítségével visszavezeti a személyt a múltjába, szembesíti az átélt krí­zishelyzetekkel. Megadja a lehető­séget arra, hogy a negatív tapaszta­latokat töröljük, ezáltal „oldottá”, majd „tisztává” váljunk. Kérdés azonban, hogy meddig tudunk visszamenni az időben. A dianeti­ka, mint azt hívei állítják, megfele­lő eljárás arra, hogy a születéskor, sőt az embrionális korban átélt ta­pasztalatokat visszaidézzük, és az onnantól eredeztethető negatívu­moktól megszabaduljunk. Sokak számára már ez is hihetetlennek tűnik, a dianetika azonban nem áll meg ezen a ponton: azt állítja, hogy képesek vagyunk előző éle­teinket megismerni, azok krízis­­helyzeteit végérvényesen lezárni. Mi több, ezt az utazást a múltba bárki meg tudja tenni. Segítségé­vel olyan tapasztalatokhoz jutha­tunk, amelyek egész életünket megváltoztathatják. M­e higgy a csodákban! Is­merd meg azokat" - vallják a di­anetika hívei. De vajon igazak-e ezek az első hallásra meghök­kentő állítások? Nemrégiben egy Hamburgból érkezett előadó, Holger Hackenjos közelebb vitt ennek megértéséhez. Az előadó meggyőződéses hí­ve annak, hogy információkkal rendelkezünk előző életeinkről, és ezeket képesek vagyunk megta­pasztalni. A legfontosabb - mon­dotta -, hogy semmit se higgyünk el, mindent kritikával fogadjunk, és saját magunk győződjünk meg az állítás igaz vagy hamis voltáról. A dianetika nem más, mint egy módszer az elme megértéséhez. Az elnevezés az ógörög „dia” (át, keresztül) és a „ne” (lélek, szel­lem) szavakból származik. L. Ron Hubbard, a dianetika módszeré­nek kidolgozója szerint elménk két részből áll. A kisebbik, tíz szá­zaléknál is kisebb rész az analiti­kus gondolkozásra szolgál. A ma­radék 90 százaléknyi rész az úgy­nevezett reaktív elme. Ez az a te­rület, ahonnan az emlékek igen nehezen jönnek elő. Mi az oka ennek a szétválás­nak? Miért nehéz visszahozni előző életünk emlékeit? A válasz az elme tulajdonsá­gában rejlik. Tudatunk minden át­élt eseményt képekben rögzít. Éle­tünk minden másodpercéről 25 képkocka készül, és ez az egész egy végtelen hosszú filmmé áll össze. Nem csupán a vizuális él­mény marad meg, hanem az eh­hez kapcsolódó érzetek, körülmé­nyek, örömök és félelmek mind­mind rögzülnek. Az előadó sze­rint mi elfelejtjük a képeket, de a képek nem felejtenek el minket. Mi történik a fájdalom és az öntudatlanság állapotában? Ilyenkor az analitikus elme ki­kapcsol, és minden, ami körülöt­tünk történik, a reaktív elmébe vándorol. Vegyük azt az esetet, midőn egy balesetnél elveszít­jük az öntudatunkat. A reaktív el­me minden érzést, szót, szagot feljegyez. Amikor magunkhoz térünk, nem emlékszünk arra, mi is történt velünk. Eltelik vala­hány év, és egy mentőautó sziré­názását halljuk. És ekkor az ille­tő, akivel a baleset annak idején történt, megszólal: fáj a lábam, bizonyára időjárás-változás lesz... Mi történik valójában? Kapunk egy jelt a jelenből, amire válasz jön a múltból. A probléma az, hogy az illető nem tudja, hogy valójában mi is történt. A reaktív elme ugyanis „nem ésszerű”, egyszerűen csak visszajátssza azt, ami valamikor történt. A re­aktív elme nem kérdezi, hogy je­lentkezhet-e. Hasonló jelenségeket tapasz­talunk egy horrorfilm megnézése vagy egy szentimentális regény elolvasása során. A kép vagy a szöveg előcsalogatja a reaktív el­ménkben tárolt tapasztalatokat, az izgalmat vagy a könnyeket önnön emlékeink váltják ki. Kevesen gondolnak arra, hogy a magzat átéli a terhesség alatti szeretkezés eseményeit. Ez számára rázkódás, nyomás for­májában jelentkezik. A reaktív elme mindezt feljegyzi, nem ér­tékeli, ám bármikor képes annak lejátszására. Életünk két végpontja, a fo­gantatás (vagy akár a születés) és a halál öntudatlansággal és fájda­lommal járó esemény. Olyan ele­mi erejű élmény, ami sohasem ke­rül be az analitikus tudatba, ám rögzül a reaktív elmében. Elhatá­rolja a múltat, egyben megnyitja a jelent A múlt azonban továbbra is létezik, szorongásai, félelmei megjelennek mindennapi életünk­ben is. Anélkül, hogy szembenéz­nénk saját múltunkkal, emléke­inkkel, nehéz választ találni arra, hogy vajon miért is retteg oly na­gyon az egyik ember a villámlás­tól, a másik a víztől, miért vált ki rettegést egyesekben a csillogó kés, másokban a nagy magasság. Az ember megszokja reaktív el­méjének üzeneteit a mindennapi életében. A múltat mint egy hoz­zánk láncolt vasgolyót hurcoljuk magunkkal. Cselekedeteinket, emberi kapcsolatainkat, sikerein­ket, kudarcainkat befolyásolja. Bolygónk egyike az univer­zum milliárdnyi égiteste közül. A csillagászatilag belátható világ méretei lenyűgözőek. Nehéz vá­laszt adni arra, hogy mi az élet, és honnan származik. Hihet­­jük-e, hogy máskor és máshol is éltünk, talán esetleg egy másik bolygón? Nem tisztem, hogy erre a kér­désre válaszoljak. A tényekhez való hűség csak azt követeli meg, hogy rögzítsem, számos emberrel beszéltem, aki határo­zottan azt állította, hogy az audi­­tálás során visszaidézte előző életének emlékeit. Az auditálás a dianetika leg­fontosabb módszere, amely során visszahívhatóak a reaktív elme ké­pei. Az auditálásnak semmi köze nincs a hipnózishoz vagy a pszi­choanalízishez. Célja, hogy a fáj­dalom és az öntudatlanság képeit előhívja, majd azt lezárja. Az au­ditor az a szakképzett személy, aki ismeri az auditálás technikáját. Az auditor nem értékel, csak abban segít, hogy végigjárjunk a múl­tunk ösvényein, és ennek eredmé­nyeként rádöbbenjünk arra, hogy mi az összefüggés a pillanatnyi problémánk és a múlt között. Képzeljük el, hogy mennyire változtatná meg az életünket, ha valamivel több örömet tudnánk átélni, és valamennyivel növe­kednének a szellemi képessége­ink. A dianetika azonban többet állít, azt mondja, hogy el lehet jut­ni a megtisztulás állapotába, ami­kor a múlt már nem rettent, ha­nem áttekinthető, megérthető ese­ménysorrá szelídül. Maga az au­ditálás némi bátorságot igényel, eltökéltséget arra, hogy meg akar­juk változtatni magunkat. *** A dianetikával kapcsolatban egy magyar sikerről lehet még beszámolni. Minden évben érté­kelik és díjazzák azokat a szemé­lyeket, akik a világon a legtöbbet tettek a dianetika használata ér­dekében. Ez évben a legeredmé­nyesebb auditori kitüntetést Bod­rogi Attiláné nyerte el. Szabó Szilárd

Next