Magyar Nemzet, 1994. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-28 / 23. szám

PÉNTEK, 1994. január 28 K­ultúra Eddig követségi klub volt Tájkép- és portrékiállítással nyitja meg kapuit az Orosz Kulturális Központ Ma délután öt órakor ud­­murt, mordvin és Közép-Ráma­­vidéki múzeumok anyagából összeállított kiállítással mutat­kozik be az Orosz Kulturális Központ új székháza az And­­rássy út 120. szám alatt. Az elő­készületek közepette zavartuk meg munkájában a tárlat rende­zőit, akik öt napot autóbuszoz­­tak, hogy felállíthassák nálunk az élvonalbeli orosz festészeti anyagot. Gleb Visinszkij főigaz­gatónak is minden perce foglalt, hiszen a négyszintes villában több tucat munkás dolgozik, hogy a lehetőségekhez képest ragyogjon az épület. - Végre a saját épületünk­ben vagyunk, amelyet az orosz kormány vásárolt meg, s eddig követségi klubként üzemeltetett. A felújítás első szakaszában két­százezer dollárt fizettünk ki a ja­vításokért. A teljes rekonstruk­ció egymillió dollárba kerül. Ta­vasszal látunk neki a homlokzat felújításának, és szép lassan, az anyagiak függvényében újjáva­rázsoljuk az épületet. Amikor mindennek a végére jutunk, a pincében orosz éttermet nyi­tunk. De ez még csak álom - mondja a főigazgató. - A főváros gazdag prog­ramajánlatában egyre na­gyobb szerepet játszanak a nemzeti kulturális intézetek. Ho­gyan kelnek versenyre a Goethe vagy a Francia Intézettel? - Tudomásul kell vennünk, hogy Oroszország nehéz gaz­dasági helyzetében nem tud több pénzt biztosítani a szá­munkra. Sem a technikai fel­szerelésünkkel, sem a majd­hogynem szegényes körülmé­nyeinkkel nem versenyezhe­tünk. Talán csak a kultúránk versenyképes. Azt látom és ta­pasztalom, hogy a magyar ér­telmiség fogékony az orosz kultúrára, a színházak orosz darabokat játszanak, a hang­versenytermekben orosz zene­műveket hallani. Megpróbál­juk az orosz kultúra legjavát bemutatni. - Kiket sikerült megnyer­niük az ügynek? - A hangversenysorozatun­kat a moszkvai Nagy Színház két sztárja, Makvala Kasztasvili és Vlagyimir Regykin koncertje nyitja meg. Vendégünk lesz a nemzetközi Csajkovszkij-ver­­seny győztese, Vlagyimir Ov­­csinnyikov. Meghívtunk híres folklóregyütteseket, egyházi kó­rusokat. Az irodalom barátai ta­lálkozhatnak a moszkvai Pen Klub kiadójának nemzetközi hí­rű alkotóival. Filmsorozatokat indítunk neves rendezők élet­művéből. Terveink között sze­repel az Oscar-díjas Jurij Nomstein animációs filmjeinek vetítése, és lesznek tudományos kerekasztal-beszélgetések. - Mi a budapesti Orosz Kulturális Központ helyi sajá­tossága, ami megkülönbözteti a világ más fővárosaiban mű­ködő testvérintézményektől? - Mi kitüntető figyelmet fordítunk az oroszországi finn­ugor népek kultúrájára. Bemu­tatjuk a rokon népek kultúráját. Slavran Zoltán felvétele Februárban jön a mordvin népi divatszínház, márciusban estje lesz Vlagyimir Vladikin ud­­murt költőnek, megrendezzük a Reguly Társaság finnugor té­májú gyermekrajzpályázatának kiállítását. - Kötelező nyelvként több nemzedék tanulta nálunk az oroszt. Vannak, akik a meg­szerzett tudást nem szeretnék elfelejteni. Hogyan segítik őket? - A nyelvtanároknak rend­szeresen tartunk módszertani szemináriumokat, a diákoknak megszerveztük a Szo­beszed­­nyik klubot. Könyvtárunk nyitva áll minden érdeklődő előtt. (osztovils) Nyi­h előtt az Orosz Kulturális Központ KIEGÉSZÍTÉS KAPOSPLASTKEFE- ÉS MŰANYAGIPARI KFT·1 · I PRIVATIZÁCIÓS PÁLYÁZATI­­ FELHÍVÁSÁHOZ . . A SZENZOR-MC Vezetési Tanácsadó Kft. (Budapest V., Szent István krt. 11.) ezúton értesíti a pályázni kívánókat, hogy az ÁVÜ jóváhagyta a kft. privatizációjához a privatizációs lízing technika alkalmazását. Ennek megfelelően a kiíró privatizációs lízingre irányuló pályázatokat is befogad. Minden egyéb kérdésben az 1993. december 28-i (Magyar Nemzet, Heti Privinfe, Somogyi Hírlap) pályázati kiírás az irányadó. Amikor három esztendő­vel ezelőtt Párizsban a legjobb színházi előadásokat jutalma­zó Moliére díjosztó ünnepsé­gen bejelentették: Madeleine Renaud és Jean-Louis Bar­rault életművének tisztelegve különdíj átadása következik, már fölzúgott a taps, s amikor a színpad bal oldali portálján a fejedelmiségében is törékeny, a századdal egyidős Renaud Baucis megjelent, állt és ünne­pelt a művészek és közéletiek többezres serege. Aztán kö­vette őt élete párja, a tíz esz­tendővel fiatalabb, s mégis időviseltebb Philemon-Car­­rault. „Ó, azok a szép napok!" Ebben a szívszorító emelke­dettségben akaratlanul is Ma­deleine Renaud egykori nagy Beckett-szerepének monológ­­töredéke merült föl bennünk: „Micsoda madárijesztő, mi­csoda maskara! Hova lettek a virágok?" A virágok ezen az estén a szívekben nyíltak; szí­nészek, rendezők, színházi emberek és nézők szívében, s melengető éltetésük a köszö­net és a hódolat érzéséből fo­gant, hogy rendületlen művé­szi szolgálatukban Jean-Louis Barrault és Madeleine Renaud hitben el nem gyöngülve em­­beriesítették ezt a világot, ezt az elembertelenedett huszadik századot.­­ „Hol a mosoly" - kérde­zi Winnie, s egy fáradt, gyer­meteg mosoly is előtűnt Bar­rault arcán, mely fölidézte azokat a régi nagy színházi előadásokat, a játék végén a közönség örömében elmerülő színházi ember boldogságát. Megfigyelhettem egyik utolsó szerepében, a Rond-Point-ban a Straussok életéről szóló da­rabban: föl-föltűnt, egyszer könyvkötőként, aztán katoli­kus atyaként italt kínált, de in­kább maga ízlelte, s a tán több száz éves burgundi szőlő­­termelő ősök természetét is fölvillantva színészi-rendezői ötlettel, majd elegáns totya­­kossággal táncolt, s végül mint karmester, az előadás zárópontjaként bejelentette: „Hölgyeim és uraim, Johann Strauss meghalt.” S amikor a fények kialudtak, a tapsrend­hez készülődvén Barrault hát­rább maradva, kezével mint­egy maga előtt mutatta társu­latát. Mosolygott hátul, hogy övéi a közönség szeretetében és ragaszkodásában erősöd­nek. Övéi, mondom, mert Bar­rault a műhely-, a közösségte­remtő alkotó színházat mindig olyan folyamatos együttműkö­désben gondolta és gyakorol­ta, amihez a műszaki ember, az adminisztráció, de még a kritikus is hozzátartozott. Éle­te alkonyán ezért is emlegette olyan fájóan: egyre kevésbé mutatkozik az együttműködés hajlandósága. Valamikor al­kotó együttműködésben átha­tott figyelem és bírálat kísérte a színház munkáját, s mára hívságos idegenek, a kritiku­sok előítélettel vélekednek az előadásokról. Ideológusok és nem színházi emberek. Jean- Louis Barrault szenvedett at­tól, hogy a világban megfo­gyatkozik a szeretet. Közös­ségszervező erejének talán a legnagyobb titka ez volt: „Amikor megalakítottuk a tár­sulatot, azt akartuk, hogy há­rom egymásnak feszülő nem­zedék fonódjon össze: a fiata­lok a csemeték, a kész színé­szek a termő fák és az öregek, akik beolthatják, alakíthatják a fiatalokat. Híve vagyok a nemzedékek keveredésének, összecsapásának. ” Mert Jean-Louis Barrault emlékezett művészi csemete korára, amikor egy nagy szín­házkertben (Atelier) nevelke­dett, amelyben Dullin volt az emberkertész, Jouvet a mér­nök és Copeau volt a bíboros. E szellemi társaság ereje és hatalma abban állt, hogy ha­vonta egyszer összeültek, s ér­tékelték egymás munkáját. Ki­ki védte a maga ügyét. Senki nem akarta ráerőszakolni az elképzelését a másikra - emlé­kezett Barrault a Rond-Point­­ban egy 1983. február 28-i be­szélgetésen. S aki Etienne Decroux-val oly elszántan kí­sérletezik a pantomimma, éj­szakánként Artaud-v­al bo­lyong a párizsi éjszakában, hogyan lehetett a Comédie Française tagja, még ha Co­peau hívta is az avíttnak mon­dott klasszikus intézménybe? A szellem étlapjáról min­dent meg kell ismerni - vallot­ta Barrault. Talán megérjük és megért­jük egyszer az anarchista Bar­rault döntését­ is; ha stílusmá­niáktól, előítéletektől megsza­badultam valóban a színház, a szellemteremtés emberi és művészi feladatában mélyü­lünk el. Neki újabb lehetősé­get és feltöltődést jelentett a Comédie Française-tagsága; itt tanulta meg tisztelni a ha­gyományt és a színházat. - Mit műveltél egész idő alatt? Átöltöztél? - kérdezi Winnie. - Igen, estéről estére átöl­töztem; játszottam Hamletet­, és Joseph K.-t Kafka Kasté­lyában, Béranger-t Ionesco Orrszarvújában. De hisz te is tudod, kilencszer kellett újra­kezdeni; száműzetésben, örö­kös vándorlásban telt az éle­tünk, míg a Marigny-ból a Montmartre-n és az Odéonon át a Gare D’ Orsay-ig, s on­nan is tovább a Marigny­­val szembe a Rond-Point-ba vándoroltunk - válaszolhat­na Willie­ Barrault. Ionesco-, Beckett-, Genet-bemutatók kö­vették egymást, és újra és újra Claudel, s többször is: a Se­lyemcipő. A kosztümök és az épüle­tek változhattak, de a szellem, Barrault színházeszménye nem változott. Ez pedig így szól: „A színháznak egyesíteni kell bennünket, s nem szétvá­lasztani. Nem szeretem a poli­tikai propagandát, ahol élet­halál a tét." Winnie újabb kérdése tű­nik elő: „Átöltöztél?” Barrault-Willie sose öltöz­tette át a lelkét. Az embernek az életét, tehát önmagát kell beépítenie a színházba, s ha a szellemi szuverenitás veszély­be kerül, a szellem embere nem adja magát. Barrault-nak - tulajdonából is kifosztva - távoznia kellett az Odéonból 1968-ban. Elmehetett volna külföldre. De nem: szeme előtt akart lenni a hatalomnak. „Ha az ember csökönyös, s kitartó, a sorscsapás is hasznára vál­hat". S újra színházat alapított a Gare d’ Orsay-n. Mert eszményeinket nem adhatjuk föl, mert „a színház az emberi lét lelkiismerete". Szerelem. Költészet. És nem ideológia. —Azt a keveset is elvesztet­ted, ami megmaradt belőle, Willie? - hallani véljük Win­nie kérdését. De hiszen a legtöbbet tette, amit esendő porszemségében XX. századi művész tehet, mondhatjuk, látván az ernyed­ten integető, némány motyogó Willie-Barrault-t, aki művész­ként is ember maradt, s em­berkertész mivoltában hitet adott az élethez, s a szabadság erejével töltötte meg szívün­ket. Ó, azok a szép napoki­g, azok a szép évek, amikor innen a távolból is érezhettük, hogy Párizsban Barrault él, játszik és színházat teremt! És három­­évenként egyszer „sorompós századunk” kegyéből megtér­hettünk hozzá a Gare d’ Orsay­­ba vagy a Rond-Point-ba! Amikor már gyakrabban elju­tottunk a Rond-Point-ba, több­nyire üresek voltak az esték, már csak a színház homlokzata hirdette: Renaud­ Barrault. Ha­lálának napján a Rond-Point a Tagankát ajánlotta; a Ljubimov rendezte Borisz Godunovot. „Idáig szép volt". Fin de Partie.­­ Fin de siécle. Vége a játszmának. Vége a századnak. Jean-Louis Barrault halott. Mégis fény tölti be a szívünket. Ablonczy László (Beckett ), azok a szép na­pok című drámájának részle­teit Kolozsvári Grandpierre Emil fordításában idéztük. A Barra­ult-sorok A. Szabó Mag­da riportjából valók.) Emberkertész Jean-Louis Barrault emlékezete Louise Barrault az Orrszarvúban Diákok fesztiválja Országos fesztivált hirdet az SZDSZ oktatási műhelye a közép- és felsőfokú oktatási intézmények diákszínjátszó csoportjainak. Az érdeklődők szabadon választott színdara­bokkal pályázhatnak az 1994. április 16-17-i rendezvényre. Az országos diákszínjátszó fesztivál legrangosabb produk­cióit nívódíjjal jutalmazza majd a jeles művészekből álló zsűri. A nevezéseket március 15-ig kell eljuttatni az SZDSZ oktatási műhelyének (1051, Budapest, Mérleg utca 6.) cí­mére. A rendezvény védnökei: Demszky Gábor, Budapest fő­polgármestere, illetőleg Szabó Miklós, a ΧΠΙ. kerületi önkor­mányzat vezetője. A jelentke­zési lapon fel kell tüntetni a társulat, az iskola nevét, címét. Közölni kell az előadandó mű címét, szerzője nevét, a pro­dukció várható időtartamát. Miért olvassák ma is? Somerset Maugham titkai Nem tudni, mit tart az ol­vasó a Somerset Maughamnál két évvel korábban született Camille Maudainál, aki a Benedek Marcell által szer­kesztett, 1927-ben kiadott Irodalmi lexikonban az angol szerzővel azonos terjedelmet kapott. Nyilván nem túlságo­san sokat. Maugham, akit Ba­bits Az európai irodalom tör­ténetében olyan kényszerűen mellőzött írók között emle­get, mint Roger Martin du Card, s akit Szerb Antal A vi­lágirodalom történetében a legnépszerűbb kortárs szer­zők között méltat, nemcsak a való időben élte túl kortársait (1965 decemberében halt meg), hanem műveivel is. Az angol felső tízezer életét élő író élete minden fontos élmé­nyét hasznosította, még akor is, ha mások sorsának titkait firtatta. A Gauginről szóló Az ördög sarkantyúja című élet­rajzi regénye - noha kritiku­sai szerint a polgári világból kivonult művész sorsában nem keresett mélyebb össze­függéseket - 1919-ben író­dott, és ma is siker, mégpe­dig azért, amiért korholják. Maugham ugyanis irtózott a tézisregénytől, a lélek legmé­lyeinek kétes felmutatásától. Az Egy tiszta nő nagyszerű írójáról, Thomas Hardyról szóló Sör és perec (1930), majd az Akkor és most (1946) címmel megjelent Machiavel­­//-életrajz, a háború után szü­letett, a spanyol reneszánsz korát idéző Catalina (1947) sikerét is túlszárnyalta a je­lenben játszódó Színház (1937), amely egy megöre­gedni nem tudó színésznő szerelmi vetélkedésének egy­szerre kedvesen ironikus és drámai története. Ragyogóan megrajzolt figurái filmen és színpadon is meghódították a közönséget. Somerset Maugham írói erényei teljes fényükben ra­gyognak a novellákban, ame­lyek szereplői életüknek sors­döntő pillanatait élik tudva vagy öntudatlan. A mindig hi­teles, gyakran egzotikus kör­nyezet és a benne élő, jól meg­rajzolt figurák drámája fogva tartja az olvasót. Az irodalom­­történet szeret elfeledkezni megbízható mestereiről, a ha­gyományok folytatóiról és megújítóiról, ám az olvasók hűségesek, talán nem is érdek­li őket, hogy adott esetben a „legjobb másodrendű író becsvágyának foglyai" (Sőtér István). (o. a.) Magyar Nemzet 11 NAPLÓ DON McCULLIN kiállításának megnyitója ma este hat órakor lesz az Ernst Múzeumban (Bu­dapest VI.A­agymező u. 8.). A tárlatot Korniss Péter fotómű­vész nyitja meg. WOLFGANG WELSCH magdeburgi professzor a Goethe Intézet és a Magyar Esztétikai Társaság közös rendezésében előadást tart ma délután öt óra­kor az MTA koncerttermében (Bp. V. Roosevelt tér 9.1. 1.). Szikrontolmácsolás lesz. SZABÓ MAGDA Régimódi történet című színművének be­mutató előadása január 29-én este hét órakor lesz a győri Nemzeti Színházban. SOMFAINÉ PADOS MÁRIA festményeiből nyílt meg kiállítás a győri Bartók Béla Megyei Mű­velődési Központban (Czuczor G. u. 17.). A tárlat február 5-ig tekinthető meg. A FESTETICS VONÓSNÉ­GYES Mozart-, Haydn-hangver­­senye január 31 -én, este hét óra­kor lesz az Óbudai Társaskörben (III. Kiskorona u. 7.). Közremű­ködik Devich Sándor (brácsa). A LISZT FERENC KAMA­­RAZENEKAR ad hangver­senyt január 31-én este fél hét­kor az Olasz Kultúrintézetben (Bp. Bródy Sándor u. 8.). Műso­ron Corelli, Vivaldi, Donizetti, Rossini, Bartók és Liszt művei. MAG A HÓ ALATT címmel Ady Endre halálának 75. évfor­dulója alkalmából a Néppel a nemzetért szellemi mozgalom - az Irodalmi Társaságok Szövet­ségének közreműködésével - Ady-estet rendez január 31-én délután öt órakor a TESZ-szék­­házban (Budapest XII., Szo­­boszlai utca 2-4.1. emelet). A műsorban közreműködik Faragó Laura és Tompa László. SZŐNYI ISTV­ÁN születésé­nek 100. évfordulója tiszteletére tudományos emlékülést rendez a Szőnyi István Emlékmúzeum és a Szőnyi István Alapítvány ja­nuár 29-én délelőtt tizenegy órától Zebegényben. ÉLETEM A SZÍNHÁZBAN címmel Ádám Ottó felolvasása és a magyar színikultúra múltjá­ról és jelenéről folytatandó be­szélgetése január 31 -én este hat órakor lesz az Európa Intézet dísztermében (Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor 19-21.). Az est házigazdája Nemeskürti István. BOLZA MARIETTE kiállítá­sának megnyitója február 1-jén, este hat órakor lesz a Rátkai Márton Klubban (Budapest VI., Városligeti fasor 38.). A PÉCSI NEMZETI SZÍN­HÁZ vendégjátékaként Arthur Miller Közjáték Vichyben című drámájának bemutató előadása február 1-én este hét órakor lesz a budapesti József Attila Szín­házban. VARGA GYŐZŐ grafikusmű­vész kőrajzainak kiállítása feb­ruár 1-én délután öt órakor nyílik meg a Fészek Művész­klub Herman termében. Floridában luxus apartmanok TULAJDONJOGA ELADÓ! (Az apartmanok kompletten felszerelve kerülnek értékesítésre.) Jogi garanciák, devizahatósági engedély beszerzése. Érdeklődni: SUNNY HOLIDAY Amerikai-Magyar Kft. Budapest I., Zrínyi u. 16. Tel.: 111-7193

Next