Magyar Nemzet, 1994. július (57. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-29 / 176. szám
PÉNTEK, 1994. július 29. Kultúra Magánt 11 „A föld kiált fel gonoszsága miatt” Az elfelejtett király Aba Sámuel és a trónviszályok Magyarországa „Adulterinus regulus”, ezt a meglehetősen durva kifejezést használta egy német krónikáiak harmadik királyunkról szólván; ez ugyanis megközelítőleg annyit tesz: „kurafi királyka". Más krónikák arról emlékeznek meg, hogy kihantolásakor sebei begyógyultak, ruhája épen maradt. Ki volt ez az ellentétes érzelmeket kiváltó, 950 éve elhunyt uralkodó, akiről a múlt század ötvenes éveinek népszerű színműírója, Dobsa Lajos csakúgy, mint a Nemzeti Színház örökös tagja, Gabányi Árpád, színdarabot írt, de,, az idő tájt élete olyan történely széket is foglalkoztatott, mint Jakab. És milyen szerepet játszott a Szent István halála utáni zavaros időszakban? Erről kérdeztük Dümmerth Dezső történészt, a Miskolci Bölcsészegyesület meghívott tanárát, az Árpádok nyomában, az Anjouk nyomában, az Álmos, az áldozat és más közismert történeti munkák szerzőjét. A 990 körül született Aba Sámuel életének nagy részét homályossá teszi a források hézagos volta. Tetteiről csak az egykorú német krónikákból, évkönyvekből, illetve a későbbi magyar forrásokból értesülhetünk. Egyáltalán milyen rokonsági viszonyban volt az Árpád-dinasztiával? - Vele kapcsolatban valóban ez a bizonytalanság első oka. A XIV. században keletkezett Képes Krónika úgy említi őt mint „sororius Sancti regi Stephani". Mint Györffy György rámutatott, a latinban a sororius szó jelölhet egyszerre sógort, a lánytestvér férjét, és unokaöcsét, a nővér fiát, így nem tudni, hogy valójában sógora vagy unokaöccse volt Szent Istvánnak. Györffy Györggyel együtt én inkább az utóbbira hajlok, lévén hogy Szent István jóval idősebb volt Sámuelnél. - Milyen körülmények között került hatalomra? Egyes feldolgozások szerzői nem haboznak el a magyar nemzet első választott királyának, egy forradalom győztes vezérének, sőt - kabar volta ellenére - a magyar nemzeti tudat ébresztőjének tekinteni. Nos, ez a nézet inkább a történelmietlen anakronizmusok közé sorolható. Aba Sámuel nyilvánvalóan nem volt sem egyik, sem másik, a fentiekről még korai beszélni a XI. században. Kabar voltának már nincs jelentősége ez idő tájt, 948-ban Bulcsú egy bizánci követjáráskor még dicsekedhetett azzal, hogy a kabarok bátrabbak a magyaroknál, a XI. század közepére a különbség szinte eltűnt. Orseolo Péter, Szent István utóda nem szeretett minket, nyíltan fenyegetőzött és hencegett azzal, hogy a magyarokat nem engedi kormányozni. 1038 és 1041 között, első országlása idején valósággal hazaáruló politikát folytatott, német és olasz híveire támaszkodva megalázta és teljesen háttérbe szorította a magyarokat. Péterrel szemben Sámuelt valóságos népi elégedetlenség mozgalom emelte trónra 1041-ben, és az új királyról feljegyezték, hogy szinte tüntetően szívesen forgolódon közrendű szabadok között, ott érezte jól magát. Ez mármár „osztályharcos” vonás. Ugyanakkor bukása után (magyarok gyilkolták meg a Tisza mellett) eléggé zavaros kép alakult ki alattvalóihoz való viszonyáról. A főrendűek között nem volt egyértelmű a fogadtatása. A később mártírhalált halt Gellért püspök nem volt hajlandó őt megkoronázni a minden évben szokásos húsvéti szertartás alkalmával. Gellért is velencei volt, akárcsak Péter. Nem lehet, hogy elfogultság játszott közre a püspök állásfoglalásában? - Nem, mert Gellért Péternek is ellenállt - A Sámuelt elmarasztalók gyakori érve az, hogy a király durva eszközökkel kormányozott, és a pogányságot, illetve a különböző eretnekségeket támogatta... - A kirívó durvaság kétségtelen tény. Bár a korszakban nem volt szokatlan, általános felháborodást keltett az 1042 nagyböjtjén végrehajtott mészárlás, amikor Sámuel parancsára ötven főrendűt agyonvertek a király ellenlábasai közül. A pogányságra való áttérés vádja inkább egyfajta politikai gondolkodás terméke, amely katolikusellenes hőst akart faragni Aba Sámuelből. A pogányságnak ekkor már nem volt igazi bázisa a magyarok között, hiszen I. Endre a későbbiekben meglepő könnyedséggel verte le a Vata-féle pogánylázadást. Már ekkor voltak keresztény hagyományok Magyarországon. Igaz, hogy IX. Benedek pápa kiátkozta Sámuelt, de ez német császári nyomásra történt, Péter érdekében. - Mi okozta végül a bukását? - Aba Sámuel botor módon megtámadta a Német-római Császárságot, csapatai feldúlták Bécs környékét, Alsó-Ausztriát és Karintiát, de a német beavatkozás enélkül is megtörtént volna. Az összes környező ország beállt már a sorba, a csehek és a lengyelek is belesimultak a német hűbéri rendszerbe, Magyarország pedig mind formailag, mind ténylegesen független volt. Tehát zavaró pont voltunk a Német-római Császárság szomszédságában, Aba állítólagos ingerlő szándéka, amikor Strasbourgban követei azt szegezték Henriknek: mondja meg, békét akar vagy háborút, nos, mindez csak ürügy volt. Az 1043-as hadjárat után, amikor a német seregek a Garamig törtek előre, Sámuel fegyverszünetet kért. Ám a következő évben ismét megindult ellene Henrik a fegyverszüneti feltételek állítólagos megszegése miatt. A döntő ütközetre 1044. július 5-én, Győr mellett, Ménfőnél került sor, ahol állítólag csodás égi jelek - például hirtelen vihar - segítették a német-római császár seregeit - ami a hazai időjárási viszonyok ismeretében hihető, ám a régiek hajlamosak voltak mindent jelnek vélni —, de árulás is bomlasztotta Sámuel hadait. Ez jellemző a magyar trónviszályokra: az egyik táborban mindig ott vannak a másik fél emberei. Aba csatát vesztett, aranylándzsáját is a helyszínen hagyta, és híveivel elmenekült. A Tisza mellett, egy udvarházban ölték meg olyan magyarok, akiket valamilyen sérelem ért uralkodása alatt. Péter rövid két esztendőre, 1046-ig, visszatért a trónra, német hűbérbe ajánlotta az országot, majd a népi elégedetlenség ismét elűzte, hiába fogadta üdvrivalgás pártfogóját, III. Henriket Székesfehérváron. - Miképpen ítélhetjük meg Aba Sámuel uralkodásának éveit, és főként hogyan ítélték meg a kortársai? - Az Aba-nemzetségről szó esik a későbbiekben is, ám tagjai vagy nem voltak egyenes ági leszármazottai Sámuelnek - bár ugyanazon a vidéken, Észak- és Északkelet-Magyarországon tűnnek fel, ahol a király is gyakorolta nemzetségfői hatalmát -, vagy nem érezték olyan dicsőségesnek az uralkodását, hogy hivatkozzanak rá. A XI. században számos nagy magyar király uralkodott Szent Istvántól Kálmánig, és Aba Sámuelnek mint az egyértelműen rossz uralkodó Péter ellenlábasának lett volna esélye rá, hogy legendahősként bekerüljön a magyar mondavilágba, népi tudatba. Annak, hogy ez nem történt meg, nyilván oka van. István királyunk például egyetlen csatát sem veszített el, és őt követte két olyan gyászos uralkodó, mint Péter és Sámuel. - Tekinthetjük úgy, hogy 1046-ban a Vazul-leszármazott Endre visszatérésével nyolcévi szünet után helyreállt az Árpád-ház folytonossága? - Igen, úgy gondolom, erről van szó, hiszen Péter és Sámuel csak anyai ági rokonai az Árpádoknak. A Vazul-fiak visszatérésével helyreállt a dinasztia legitimitása. Ablonczy Balázs mnpuíwfiofáfpam mű vcmt dgp Atmermts cofottés btm mm mnmi atmtt.a mnémntihmfyt III. Henrik német-római császár seregei 1044-ben Ménionél legyőzik Aba Sámuelt. (Miniatúra a Képes Krónikába Tóth Judit kapja a Graves-díjat Huszonötödik alkalommal adják át ma a Magyar Írószövetségben a Robert Graves-díjat, amelyet a világhírű író alapított 1970-ben az év legszebb magyar versének jutalmazására. A kuratórium tagjai: Lakatos István, Lator László, Somlyó György és Vajda Miklós az idén Tóth Juditnak, az 1966 óta Franciaországban élő költőnek, műfordítónak ítélte oda a díjat Nisi dominus című verséért, amely az Orpheus című folyóirat tavalyi első számában jelent meg. A költemény a Kortárs különböző 1993-as számaiban közölt másik öt vershez (Isten fiai, Kyrie, Isten némasága, Gloria és Sanctus) kapcsolódik. Tóth Judit eddig kiadott verseskötetei: Tűzfalak (1963), Két város (1972), A tér visszahívása (1975), Füstáldozat (1984). Kifutópálya címmel 1980-ban jelent meg regénye, főként francia, angol, német és orosz költők verseit fordítja. Nisi dominus Nisi Dominus oedificaverit domum, in vanum laboraverunt qui oedificarit eam. Psalmus 126* Poros utak, esendő rétek, egy falusi sorompó. S a városnév. Egyéb jelzés sehol. Be kellett járni a légies dombvidéket, míg előtűnt a hatalmas akol. Eszméletében izzó töredékek. Állhatatos könnyű kísértet vezette a betört decemberi egek ősrégi éjszakája óta. S az évek ágbogán, a léghuzatban zöldellő kontinensen át, surrogva és zizegve, mindig tovább, mintha éppen ide hajszolta volna. Ment, gyönge háttal, meghajolva, mintha testét már őrölné a köszvény. És amint haladt egyre közelebb, eszméletére rásötétedett önkívületig obszcén jelenlétének szégyene. E sérült légkör nem várt senkire. Láthatatlan szelek lebegtek és ziláltak, ki merheti kifaggatni a tájat? De ha az Úr nem építi a házat, nincs magyarázat. Veszélyesen fénylett a délidő. Ment, arctalan járókelő. S amint a tompa kapuszárnyakon belépett, elétárult a domború mező. Ment a kavicsokon, a porban, ugyanabban az időtlenné fagyott virradatban. A mező, mint a tenger múltja, végtelen összecsapások nyomát fedte be. S úgy tűzött, mint az oroszlán szeme. A tajtékos fűben álltak az ólak, s a tornyok, mint a zátonyok. S a legvégső pillanatok szakadatlanul kattogva szóltak. Hogyha az Úr nem építi a házat, a meztelen sorok esőben áznak, elvesztik a batyut, a göncöket, nem maradnak utánuk, csak a vázak. Amint az éles fényben továbbhaladt, meglátta a rét pereme alatt, amint száz és száz árnyék döntöget, lapátol, kalapál, kiemel a bánya mélyén roppant tömböket. Fordult volna bármerre onnan, de a talaj nem engedett. S meg kellett pillantania a katlan szélén a csorba kőből épített lépcsőt. Azokat a beláthatatlan, emelkedő grádicsokat, ahol, hátukon kőtömböt cipelve, fölkergették a tépett csapatot. Akár tajtékos vihar, úgy csapott váll-váll mellett a meredekre és tehetetlenül esett le terhe alatt a test a testre. Csak ment a mezőn, meg nem állhatott. Távolabb a napégette kunyhósorok deszkateteje füstölgött az égen. S a restaurált házikók belsejében lebegtek a világos vitrinek. És tükörlapjaik között laza, padlásig érő kupacokban: a használati tárgyak halmaza. Akár egy napra kikötött arc szemhéj nélküli szemeiben éles jelentéssel a végső részletek. Itt minden tárgy fénnyé fagyott, s névreszólóan lett személyes, együtt idegen és saját. Rémítő képben fölmutatva legbelső önmagát. Nézte a halál ablakát, s érezte, mint tűző cserép szemébe vág a kávédaráló, a fésű, a vakok valamikori botja, a túlvilági papucsok. Ha az Úr nem építi a házat, légüres puszta támad, a semmi lakhelye. Ahol csákányoztak és kalapáltak, más nem maradt, csak a poros homorulat. Hogyha az Úr nem, akkor reménytelen. Az állványról a mélybe tántorulsz. Nisi, nisi Dominus -Lebeg a huzatos hiány a réteken. Nincs, aki egy lapát földet kiásna, nem épülhet egyetlen kicsi hajlék, mert az Úr nem bízhatja másra. És útvesztve hullámzik a világ, maholnap nem is lesz hol laknia. Fölötte nyártalan kánikula, égő veszély, egy végsőkig feszített pillanat. S állhatatos szemaforok alatt várakoznak a vágányok, az éj. *Hogyha az Úr nem építi a házat, aki azt építi, hasztalan fárad. (126. zsoltár, Sík Sándor fordítása) Nulladik évfolyam a Veszprémi Egyetemen A Veszprémi Egyetemen a következő tanévtől először indítanak nulladik évfolyamot angol- és némettanár szakon. Rendkívül jelentős lépés az egyetemfejlesztés történetében az, hogy megjelenik a nyelvi egyszakosság - a hagyományos kétszakosság fenntartása mellett. A Veszprémi Egyetem Tanárképző Karán a Nyelvi Intézetben már öt éve működik a nyelviskola Németh Attila igazgató vezetésével. Itt is rendszeresen készítenek fel középiskolás diákokat a felvételire. A nulladik évfolyamra házi felvételi vizsga nélkül kerülhet be azok, akik a mindenkori helyi egyetemi ponthatár alatt tíz pontot szereztek. Házi felvételi vizsgát kell tenniük (írásbanszóban) szeptember 1—15 között mindazoknak, akik az augusztus 30-i jelentkezési határidőig a szükséges dokumentumokat (nyelvvizsga bizonyítványok, felvételi pontszámról értesítés másolata) benyújtották a tanárképző kar dékáni hivatalába. Az oktatás formái: egyetemi szintű előadások, heti 4x1 órában, szóbeli kollokviummal félévenként, szeminárium heti 5x2 órában, a végén gyakorlati jegy. A 4.00 feletti átlageredmény után a jelölt automatikusan mentességet kap a szóbeli vizsga alól az 1995/96- os tanévben a Veszprémi Egyetem Tanárképző Karának angol vagy német szakára. Ha 4,5 feletti átlagot ér el, felveszik az ötéves tanárszakra. A 4,00 átlag alatti teljesítményt elért hallgató az 1995/96-os tanévben, a központi írásbeli felvételi dolgozat eredményes megírása után a hároméves tanár szakra jut be. A kurzus hallgatói június elején a Veszprémi Egyetemen megpróbálhatják megszerezni a felső fokú állami nyelvvizsgát Évi tandíj: 60 000 Ft, ami félévenként fizetendő 30-30 000 Ft Előzetes felmérések szerint angolból öt-hat tanulmányi csoportot indítanak nyolcvan hallgatóval, németből hét csoportot száz hallgatóval. (ha.) Véget ér a zenei tábor Pécsett A 24. pécsi nemzetközi zenei táborba ebben az esztendőben több mint tíz országból érkeztek a résztvevők. A július 15-e óta dolgozó zenekar az idén Brahms művészetében mélyedt el. A két hangversenyre a Német requiemet készítik elő a fiatal muzsikusok, de megismerik a négy szimfóniát és több más szimfonikus zenekari művet is. A hangsúlyt most is a zenekari játékra helyezték. A hallgatók olyan „profi zenekari” munkát végeztek, amelyben talán még soha nem volt részük: napi három-négy óra összpróba és hasonló mennyiségű szólampróba töltötte ki idejük nagy részét. Még egy kamarazenekar is létrejött. Ligeti András, a zenei tábor művészeti vezetője és a zenekar karmestere maximális igényességgel arra törekedett, hogy a hatvan fiatal a zenekari munka minden részletével megismerkedjen. A szólamokat betanító tanárok valamennyien a Magyar Rádió szimfonikus zenekarának művészei: Párkányi Katalin és Krum Gyula a hegedűsökkel, Hajna Rezső a brácsásokkal, Baranyayné Szödényi Nagy Enikő a csellistákkal, Harsányi István a bőgősökkel, Vajda Gergely (aki még főiskolai hallgató, s váratlanul megbetegedett édesapját helyettesítette), a fafúvósokkal. Palotai István a rézfúvósokkal foglalkozott Nagy lelkesedéssel, ügyszeretettel adták át tapasztalataikat a fiataloknak, tudva, hogy a zenekari játék fontos és értékes muzsikálási forma, és mindenképpen elkerülendő, hogy csalódott, szólistaambíciókat ringató muzsikusokból álljanak össze a zenekarok. A kéthetes munka eredményét két hangversenyen mutatják be: július 28-án Pécsett, majd július 30-án Budapesten. Közreműködik a Magyar Állami Operaház két kiváló szólistája, Kertész Ingrid és Martin János, valamint a Budapesti Akadémiai Kórustársaság.