Magyar Nemzet, 1994. október (57. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-08 / 236. szám

18 Mag)® Nenze! Kultúra szombat, 1994. október 8. Útközben Ruttkai Éva Színház a Kispesti Vigadóban Piranesi-parafrázisok Budapestről Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban Ültünk a szobában, és néz­tük a szállítómunkásokat, akik a Pestről visszahozott szobrokat cipelték. Tot Imre szendvicseket csinált, mert a munkások megéheztek. „Nézd-mondta -, hogyan eme­lik a szobrokat. A mozdulatuk célszerű, egyetlen fölösleges sincs köztük, művészei a szak­mának, szeretem őket, a baráta­im.” A szállítók megpihentek, et­ték a szendvicset, söröztek, és a művészetről beszélgettünk. Em­lékezetes percek voltak. Miként felejthetetlen a kis lugasban el­töltött óra is a fiatal magyar mű­vészekkel, akik Itáliában baran­goltak, és betértek a mesterhez. Olyan volt ez a találkozás, mintha egy apa beszélgetett vol­na a fiaival. Nem Amerigo Tot, a neves művész szólt hozzájuk, ha­nem a társ, az egyenrangú. Éle­te tapasztalatairól beszélt, a buktatókról is, hogy ők elkerül­jék. Új technikákról, számukra még ismeretlen világról, a mű­vészet feladatairól. És elvitte őket egy műhelybe is, hogy egyi­kük elkészíthesse a velencei bi- ennáléra szánt alkotását. Azt a két napot, amelyet együtt tölthet­tem vele, sosem felejthetem. Ismertem az életútját, de ahogy ő mesélte, újra megeleve­nedett minden. A gyalogút a ná­cik uralta Berlinből Rómába. A küzdelmek, az első sikerek, az el­lenállás, a Comitato di Liberati­one Nationale harcában való részvétele, minden. Nem volt di­adalmenet ez az élet, keményen kellett küzdenie, amelyet a Prix de Roma, a St. Vincent-dij elnye­rése, a Termini frízének megal­kotása, a vatikáni magyar kápol­nába készített müve fémjelez, hogy csak néhányat említsünk a Tot-oeuvre-ből. A lugas alatt, a Via Marguttán sokat beszélt Ma­gyarországról. Fájdalmáról is. Szeretett volna hazajárni, itthon dolgozni. Már az egész világ is­merte, de hazájában csak 1969- ben mutatkozhatott be. A világ­hír ismeretében óhatatlan idézni Szerb Antal szavait. A Collegium Hungaricumban ismerkedett meg a fiatal szobrásszal, aki megérkezve Rómába, a Gianico- lo bokrai alatt töltötte az első éj­szakáját, majd megfürdött az Acqua Paola medencéjében: „így vonul be Rómába egy hódí­tó. A kis szobrászból talán nem lesz semmi, örök éhezés^ lesz ta­lán a sorsa, ki tudja. És mégis hódító, csak a hadserege hiány­zik, csak a jószerencse, semmi más. Az életútja mégis felfelé menő út, ha el is pusztul felfelé menet..A hódító nem pusztult el. Meghódította a szíveket, a vi­lágot, a csurgói parasztgyerek dicsőséget szerzett hazájának. Most lenne nyolcvanöt éves. Politika Atközvéleménykutatás na­gyon tanulságos, legtöbbször nem is fog mellé. Csakhogy azt a hiedelmet kelti, hogy az embe­rek mással sem foglalkoznak, mint a politikával. Magán-köz- véleménykutatásom nem ezt igazolja. Jártamban-keltemben sok emberrel beszélgetek. Mi­nap a Múzeumkertben mellém ült egy öregúr. Az időjárásról kezdett elmélkedni. Arról, hogy amikor ő fiatal völt, micsoda ke­gyetlen teleket kellett elszenved­ni. A télről a fűtés jutott az eszé­be. A fűtésről meg a gáz-vil­lanyszámla és a fűtési díj. Pana­szolta, hogy csipetnyi nyugdíja nem elég arra, hogy kifizesse az örökösen dagadó számlákat. Vége volt a nyugalmának. „De a politikusok.:!' - kezdtem vol­na érvelni, de ő dühtől vöröslő arccal csak annyit mondott: „Ott egye őket a fene. Nem ér­dekel a politika..." Még hozzá­tett néhány magyarázó szót is, de az már nem bírná el a nyom­dafestéket. Az a tapasztalatom, hogy legtöbbször szóba hozni sem érdemes a politikát, mert csak elmérgesíti a beszélgetést. A mester, aki gyorstalpaló és kulcsmásoló is egyszemélyben, azt mondta, hogy amikor a vál­lalkozók támogatásáról hall, rögtön felmegy benne a pumpa. „Megesz bennünket az adó, ezek meg évek óta a vállalkozók tá­mogatásáról papolnak, röhögni kell..." - mondja, s a pokolba küldi a politikát. Ismerek vala­kit, aki ha a parlamentet közvetíti a televízió vagy valami politikai vitaműsort, rögtön el­zárja a készüléket. Az emberek élik a maguk életét, gondjaikkal küszködnek, és nem sokat hede­rítenek a politikára. Az egy más világ, más emberekkel, mondta egy ismerősöm. így volna? Gondok Amikor Bobby meghalt, na­pokig búskomor volt. Most Sa- mantháért aggódik, meggyó­gyul-e. Mark váratlan visszaté­rése szívenütötte, idegeskedik, vajon végleges-e a gyógyulása. Szeretné, ha Jenna és Jack sze­relme kiteljesedne, csak azon morfondírozik, hogy a fiú talán túl fiatal a szépasszonyhoz. At­tól fél, hogy Jockey újabb kese­rűséget okoz majd Samanthá- nak, és hogy a most felbukkant mama, az anyós se könnyíti meg az életét. A Ewing család gondjai betöltik az életét. Elfe­ledkezik a saját gondjairól. Rejtély Ugyan mi késztetett egy öt­gyerekes péksegédet, hogy So­mogy távoli kis falujából felke­rekedjék népes családjával, és letelepedjen Újpesten? Újpest akkor, a századvégen, a század­előn, jószerint még csak falu volt, de rohamosan fejlődött. Gyárak születtek, és népesedett. A villanyvilágítás is utat tört magának, és hozzákezdtek az összekötő vasúti híd építéséhez. A péksegéd éjjel-nappal tudós könyveket böngészett, és min­denfélét barkácsolt. Egy nap az­zal állt elő, hogy ő ezentúl vil­lanyszereléssel akar foglalkoz­ni. Nem hittek neki. De amikor az első pénzt hazahozta, már senki sem csodálkozott. Kita­nulta az elektromosság csínját- bínját. Ostehetség volt, így is mondhatjuk. Legkisebb fia örö­költe kreatív készségét. Habár foglalkozása másfelé irányítot­ta, megtanult esztergályozni, tu­dott hegeszteni, és kitűnő mű­szaki rajzokat készített. Öt sza­badalmazott találmány is fűző­dött a nevéhez. Elképzelhető, mi lehetett volna a péksegédből lett villanyszerelőből meg a fiából, ha megadja számukra az élet, hogy tanulhassanak. A pékse- géd-villanyszerelő a nagyapám volt. Fia az apám. Reklám Ha a reklámok ígéretei mind valóra válnának, nagy baj len­ne. Akkor minden kopasznak ki­nőne a haja, a bőrünk örökké fi­atal maradna és így tovább. Egyszóval a gyárak, amelyek e ' csodaszereket gyártják, egy na­pon becsukhatnának. Szerencsé­re ez sosem fog bekövetkezni, mert a hiszékenyek az örökkéva­lóságot biztosítják a számukra. Vágy Végigjárta a várost, ká­posztáskockát szeretett volna enni. Mama olyat főzött egykor, hogy mindmáig felejthetetlen emlék marad a számára. Ezt az ízt kereste, de nem találta sehol. Végül a körúton egy kis önki- szolgáló étteremben elárulta a kedves kisasszony, hogy kedde- ken főznek káposztáscvekedlit. Boldog volt. Tehát kedden. Re­ménykedve várta a napot. Zelk Néha, magányban elme­rengve eszembe jut egy Zelk- vers. Szívemből szóló: „Nem az hogy hány napom van hátra, / de azt, hogy milyen nap van máma, / szerdám, vasárna­pom? / Orli a semmit a malom -/zúgását hallgatom.” Gyász A lottózóban ücsörgő tár­saság az öreg Jancsót gyászol­ja. „Nagy balek volt szegény, és balkezes" - mondja valaki. Másik replikázik: „Miért? Te talán meggazdagodtál?" Ezen elvitatkozgatnak egy ideig, az­tán nekilátnak a kombinációk­nak. De az öreg Jancsó nem megy ki a fejükből. A múlt hé­ten még itt volt köztük, most meg... Valaki megjegyzi: „A Szerencsejáték Rt. megtehetné, hogy saját halottjának tekinti az öreget. Élete során egy va­gyont rakott a zsebükbe, de amit nyert, azért ha pár kiló ke­nyeret vehetett volna." Csatár Imre ,A sztár szónak rossz a csengése, de az igazi színész valójában olydn ritka jelen­ség, akár egy csillag: akkor is világít majd, amikor régen nem él már." - Ruttkai Éva szavait választotta a Thália Szekere Színházi Alapítvány arra a meghívóra, amelyben hírül adják a Ruttkai Éva Szín­ház felavatását. A színházava­tó gálaestet ma este nyolckor tartják a Kispesti Vigadóban, a színésznő lányának, Gábor Julinak részvételével. A Rutt­kai Éva Színházról Nagy Mik­lós színésszel, az alapítvány elnökével és Szalai Zsolttal, az alapítvány titkárával beszélgettünk.- Egy évvel ezelőtt hoztuk létre a Thália Szekere Színházi Alapítványt - tájékoztat Szalai Zsolt - állás- és szerződés nél­küli színészek, illetve az anya­színházukban tehetségükhöz mérten keveset foglalkoztatott színészek számára. Azért vá­lasztottuk a Thália Szekere Színház nevet, mert az ország olyan pontjaira is el szeret­nénk jutni, ahová az intézmé­nyes magyar színjátszás ez idáig nem jutott el. Az alapító okiratban szerepel a pódium­játékok felélesztése, és az AIDS elleni harc is.- Eddig milyen előadáso­kat hozott létre az alapítvány?- Először a Gutenberg Művelődési Központban lép­tünk föl, a Színházkomédia cí­mű darabbal - veszi át a szót Nagy Miklós. - A következőt, A kurvapecér című színművet a Komédiámban mutattuk be. Tavasszal Nógrádi Gábor - Fekete Mari Segítség, ember! című mesemusicaljét játszot­tuk a Fáklya Klubban. De­cember elsején megrendeztük a második AlDS-gálát. Jár­tunk vidékre, játszottunk Pesten is - igyekeztünk meg­felelni az alapítvány szelle­miségének.- Hogyan kerültek kapcso­latba a Kispesti Vigadóval?- Varga Máriával, a Vigadó igazgatójával 1999. december 31-ig érvényes szerződést kötöttünk - foly­tatja Szalai Zsolt -, amelynek értelmében havi tizenöt előadást tartunk. Délpest kul­turális centrumát szeretnénk itt kialakítani.- Honnan származik a Ruttkai Éva Színház ötlete?- A szerződés után vető­dött fel bennünk az a gondo­lat, hogy jó lenne igazi szín­házhoz méltó nevet adni az Hagyománnyá vált Szege­den, hogy kétévente konferen­ciát rendeznek a vallási nép­rajz valamelyik fejezetéről. Ezúttal a szervezők - a József Attila Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke és a Ma­gyar Néprajzi Társaság - a háromnapos tanácskozás té­májául Mária tiszteletét és kultuszát választotta. A nem­zetközi tudományos szimpó­ziumon részt vettek mindazon európai országok kutatói, ahol eleven a Mária-kultusz. Nem­csak néprajzi, hanem irodalmi és zenetörténeti, képzőművé­szeti előadások is elhangzot­tak a ma, szombaton befejező­dő konferencián, bizonyítva azt, hogy a Mária-tisztelet sokrétű, a teológusokon kívül számos tudományt érdekel. Jelentősége megmutatkozik abban is, hogy a keresztény ember Márián keresztül Jé­zust tiszteli. Legérdekesebbek azok az előadások voltak, amelyek a gazdag Mária-hagyományból kiemelték a lorettói boldog- asszony tiszteletének európai jegyeit. Az idén hétszáz éves a lorettói legendakor. A ma­gyar művelődéstörténet új adatokkal gazdagította a ké­pet. Közép-Európa térségében alapítvány által szervezett előadásoknak - mondja Nagy Miklós. - Ruttkai Éva neve az elsők között merült föl, de nem éreztük magunkat méltó­nak arra, hogy a még friss em­lékű színészkirálynő nevét fö- vehessük. Végül mégis e mellett döntöttünk, mert Rutt­kai Éva művészi alázata nagyon fontos a számunkra, az a fajta művészi és emberi magatartás, amely bennünket is felelősségérzetre kötelez.->Mi szerepel majd a Rutt­kai Éva Színház műsorán?- Nyártól még az alapít­vány nevében elkezdtük játsszam a Segítség, ember! című gyermekmusicalt, amellyel három alkalomra a Stefánia-palotába is meghív­tak bennünket. A következő bemutatónk Katajev A kör négyszögesítése című vérbeli szovjet vígjátéka lesz, 1932 Moszkvájából, amit a kor szovjet slágereivel fűszere­zünk meg, és november hete­dikén mutatunk be. November 11-én Ujjé...! Ligeti giccsek, kávéházi vackok a századelőn címmel mutatunk be kabaré­összeállítást, kivételesen nem a nagy színházteremben, ha­nem egy kisebb teremben lesz, tehát újabb játszóhelyet ava­tunk a házon belül.- Milyen gyakran cserélőd­nek a társulat tagjai?- Állandó társulat nélkül játszunk, az egyes darabokra szerződtetjük a színészeket. Egyik célunk, hogy felhívjuk a színházi világ figyelmét a méltatlanul keveset foglalkoz­tatott színészekre. Papp Éva nyolc év után először nálunk lépett színpadra, akárcsak Hercegh Csilla, aki valamikor a Radnóti Miklós Színház sztárja volt. Szeretnénk elér-' ni, hogy a Ruttkai Éva Szín­házhoz szerződni-ugyanolyan rangot jelentsen, mint bár­mely más fellépési lehetőség. Igaz, nagyon alacsony gázsit ígérhetünk csupán, de egy ki­csit menedzsernek is tekintjük magunkat: szeretnénk elérni, hogy a közönség és a szakma ismerje meg mindazokat, aki­ket eddig nem ismert, és azo­kat is, akiket ismert ugyan valaha, de elfelejtett. Nem egyszer előfordult már ugyanis, hogy valaki pár év­vel ezelőtt sztár volt az or­szágban, és ma már azt sem tudjuk, hol és milyen körül­mények között él.- mint ahogy több kutató rá­mutatott - a lorettói boldog- asszony tisztelete ideológiai töltést adott a törökellenes küzdelmeknek a XVI-XVIII. században. Ennek szép tárgyi jelei azok a kápolnák Nyugat- Magyarországon, amelyek misztikus védővonalként szolgáltak a pogányság elleni harcban. Megemlékeztek Bálint Sándorról is - az ő tiszteletére is rendezték a konferenciát, - aki az idén lett volna kilencvenéves. Magyarorszá­gon először ő foglalta össze a lorettóri boldogasszony tisz­teletét. A Dóm téri panteon­ban a tanácskozás résztvevői megkoszorúzták Bálint Sán­dor mellszobrát. A konferencia adatokat szolgáltatott ahhoz, hogy a protestánsok körében is léte­zik Mária-tisztelet, akár ősi hagyományként a reformáció előtti korszakból, akár lélek­tani alapokon, hiszen Máriá­ban az anyát, az ember és az Isten közötti közvetítőt látja az emberiség. Péntek este a négyszáz éves alsóvárosi fe­rences templomban Mária- énekekből összeállított hang­versenyt rendeztek. (halász) A XVIII. század sokoldalú építész-grafikusának, Giovanni Battista Piranesinek művészetét (1720-1778) idézi fel a Szép- művészeti Múzeumban pénte­ken megnyílt kiállítás, amelyet a Szépművészeti a Képzőművé­szeti Főiskolával és a Nappali Ház szerkesztőségével közösen meghirdetett Piranesi Budapes­ten című pályázatra beérkezett Piranesi-parafrázisokból és kü­lön felkért művészek (Bak Imre, Barabás Márton, Dús László, Fábián Noémi, Felvidéki And­rás, Ferenczfy Kovács Attila, Gáyor Tibor, Haris László, Kö­nig Frigyes, Karen Rann, Szalai Tibor, Szíj Kamilla, Trombitás Tamás) munkáiból rendezett meg Czére Andrea a múzeum mélyföldszintjén Piranéző cí­men. A Szépművészeti Múzeum­ban nemrégiben mutatták be, Magyarországon először, Pira­nesi életművét. Az utána meg­hirdetett pályázattal Piranesi rézkarclátképeinek, építészeti capriccióinak fantáziaszabadsá­gára, fiktív és reális épületele­meket vegyítő, kötetlen kom­ponálásmódjára hívta fel a ma­gyar művészek figyelmét - és Budapestet adták meg témának. A bemutatott művek műfa­ja, művészi eszközrendszere sokféle. „Piranesihez kapcsol­ja őket az építészeti capriccio átfogó témaköre, a kulturális örökség szemrevétele, az elmú­lás, az enyészet szépségének és tragikumának megjelenítése, a szorongás életérzésének ro­konsága. Művészi jellemzőiket, alkotómódszerüket és eszköze­iket a kötetlen fantázia, az iró­nia, a perspektíva- és léptékjá­ték központi jelentősége, az il- luzionizmus és műfajhatárok átjárhatósága rokonítja a XVIII. századi mesteréivel" — olvashatjuk a kiállítás ismerte­tőjében. Szobor, díszletterv, tusrajz, finom rézkarc, fotó, fotőmon- tázs, ironikus xerox-montázs, vászonkollázs, akril, olajkép, szitanyomat sorakozik egymás mellett a két teremben. Több­ségük a pályázatra készült. A korábbi munkákból válogatott építészeti témájú művek közül a legkorábbiak a hetvenes évekből valók. A kiállítás címét Szörtsey Gábor Pozitív Piranéző feliratú tusrajza adta. A pályázat négy egyenértékű díjának nyertesei: Hegedűs 2 László, Szörtsey Gá­bor, Veres Andor és egy négy művészből álló csoport: Sza­bolcs Tímea, Szilágyi Báláz? Tomay Dávid,Zölley Ágnes. (f. íiri) V T MAGYAR All AMI OPERAMÁI Pályázati felhívás A Magyar Állami Operaház pályázatot ír ki scenikusi munkakör betöltésére, 1995. január 1-jei határidővel. A pályázatot az Operaház Munkaügyi Osztályára kell beküldeni, a határidő 1994. november 30. A pályázat elbírálása 1994. december 15-ig megtörténik. A pályázat feltétele felsőfokú szakirányú végzettség; építész, építész üzemmérnök, színházi műszaki vezető; főiskolai végzettség, vagy 5 év színházi gyakorlat esetén faipari, építőipari, műszaki, szerkesztői, szakközépiskolai végzettség. A részletes pályázati feltételeket az Operaház Munkaügyi Osztályán lehet átvenni. m Ük A Magyar Állami Operaház támogatója a Magyar Nemzet A 3217 dZ ΞΓ (I. d.) Mária tisztelete Néprajzi konferencia Szegeden Aimer Zsuzsa: Fürdőária az Operában

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék