Magyar Nemzet, 1995. január (58. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-12 / 10. szám

6 Magyar Nem­zet Hazai tudósítások CSÜTÖRTÖK, 1995. január 12. A tervezettnél 12 nappal korábban Leszerelés január 31-én­ (Folytatás az 1. oldalról) Az év során ezt követően április 28-án, július 28-án és október 31-én szerelnek le is­mét sorkatonák. Az 1993. évi bevonulási időpontok pedig - Keleti György honvédelmi mi­niszter döntésének megfelelő­en­­ február, május, augusztus és november hónap közepére esnek. Mint ismert, az elmúlt év augusztusában már kétezerrel, ez év február 15- 16-án pedig újabb csaknem kétezerrel csökken a be­hívott sorkatonák száma, így ja­nuár végén mintegy 17 500 had­köteles kapja meg behívóját. A távirati iroda kérdésére Erdélyi Lajos elmondta, hogy a bevonu­lási segélyeket a behívóparancs kézhezvétele után az önkormány­zati hivatalok jegyzői irodájában lehet felvenni. A katonai szolgá­latukat becsülettel teljesítő és szociálisan rászoruló sorkatonák leszerelési segélyt is kaphatnak. Szűnjön meg a jegyző törvényességi felügyeleti joga — indítványozza Csurka Endre Pest megyében A jegyző köteles jelezni a képviselő-testület­nek, a bizottságnak és a polgármesternek, ha döntésüknél jogszabálysértést észlel - mondja ki az önkormányzati törvény. Ugyanakkor van olyan testület, melyben megkérdőjelezik a jegyző eddigi feladat- és hatáskörét. A jegyző feladat- és hatásköre alapvetően vál­tozatlan maradt az önkormányzati törvény módo­sítása után is, így az azokra vonatkozó helyi szabá­lyokat az önkormányzatok többsége várhatóan nem változtatja meg. A Pest megyei közgyűlés azonban jelenleg is több olyan módosításról tár­gyal, mely egyebek között kétségbe vonja a fő­jegyző előterjesztési jogát. Várhatóan január 19-én fogadja el a Pest megyei önkormányzat új működési szabályzatát. A testület elé kerül Csurka Endre (MIÉP) - Csurka Istvánnak, a MIÉP elnökének fia - indít­ványa, mely meg kívánja változtatni a szabályzat­nak azt a rendelkezését, hogy az előterjesztések csak akkor tűzhetők napirendre, ha a főjegyző is­merteti a testülettel: a határozati javaslat jogsze­­rű-e. A jelenlegi szabályzat szerint tíz nappal a közgyűlés ülése előtt a főjegyzőnek meg kell külde­ni az előterjesztéseket. A MIÉP-es képviselő azt indítványozza, hogy ne a főjegyző, hanem a köz­gyűlés jogi bizottsága tehessen törvényességi ész­revételt az előterjesztésekről. Módosító javaslatá­nak indoklásában Csurka Endre kifejti: nem kép­zelhető el, hogy a választott képviselők módosító javaslatairól az ő alkalmazottjuk, az apparátus ve­zetője adjon nyilatkozatot, így különösen indoko­latlan, hogy a főjegyző legyen az, aki a képviselők javaslatát elbírálja. A MIÉP-es politikus hangoz­tatja: „A jegyző törvényességi felügyeleti hatáskö­rét megszüntetjük, de azért, hogy a szükséges jogi véleményét kifejthesse, valamint a hivatali állás­pontját képviselje, a jogi bizottság munkájában kö­telező érvénnyel vesz részt." Csurka Endre el kívánja törölni a főjegyzőnek azt a jogosítványát, hogy előterjesztést tegyen a közgyűlésnek, mivel a képviselő megítélése sze­rint erre a végrehajtó hatalom nem jogosult. Az in­dítvány elbírálásakor a közgyűlésnek figyelembe kell vennie, hogy a törvény számos olyan hatáskört ad a főjegyzőnek, mellyel más nem élhet Ilyen például a főjegyző javaslattételi joga a helyi vá­lasztási bizottság tagjaira. A MIÉP-es képviselő indítványai jogelméleti kérdéseket vetnek fel, melyekre választ Ficzere Lajos egyetemi tanártól kértünk. Mint rámutatott: a törvény előírja, hogy a jegyző köteles jelezni, ha jogszabálysértést észlel. Ez érvényes mind a tele­pülési, mind a megyei önkormányzatokra. Ugyan­akkor a jegyző törvényességi észrevétele nem kö­telezi a testületet. Arra a kérdésünkre, hogy jogi bizottság „kiválthatja-e” a jegyző észrevételezését, a professzor kifejtette: a jegyzőnek fel kell hívnia a figyelmet a jogszabálysértésre, függetlenül attól, hogy a testület kikérheti jogi bizottsága állásfogla­lását. Ha az önkormányzat az észrevétel ellenére törvényellenesen dönt, akkor a közigazgatási hiva­tal léphet fel a határozat ellen, akár bíróságon is. A jegyző előterjesztési jogával kapcsolatban Ficzere Lajos kifejtette: a hivatal vezetőjének indítványo­­zási joga nem vitatható el, de e jog gyakorlásának mikéntjére a törvény nem ad útmutatást. (moldoványi) A DUNAHOLDING Gyöngyös Kft. pályázat útján értékesíteni kívánja a Füzesabony és Vidéke Áfész f. a. alábbi ingatlanjait, eszközeit: Ingatlanok Sor- Megnevezés: Irányár szám 1. / Régi cukrászüzem, 16. sz. diszkont Füzesabony, Rákóczi, út 24. 3 500 000 Ft + áfa 2. / Központi irodaház Füzesabony, Rákóczi út 71. 5 500 000 Ft + áfa 3. / 4. sz. ABC Füzesabony, Turul út 1. 5 000 000 Ft + áfa 4. / 19. sz. vegyesbolt Besenyőtelek, Fő út 168. 600 000 Ft + áfa 5. / 25. sz. ABC Mezőtárkány, Kossut út 52. 3 500 000 Ft + áfa 6. / Régi 16. sz. ABC, XX. ital épülete Szihalom, Hunyadi út 73. 1 500 000 Ft + áfa 7. / Üres telek Szihalom, Hunyadi út 127/A 200 000 Ft + áfa 8. / XV. sz. cukrászüzem Szihalom, Hunyadi út 129. 6 500 000 Ft + áfa 9.1 61.sz.ABC Szihalom, Hunyadi út 73. 7 800 000 Ft + áfa 10./ XXV. sz. bisztró Mezőszemere, Szabadság út 72. 2 400 000 Ft + áfa 111 Felvásárló, zöldségbolt Mezőszemere, Széchenyi út 7. 350 000 Ft + áfa 12. / 70. sz. ABC Egerfarmos, Dózsa Gy. út 4. 4 200 000 Ft + áfa­ 13. / Régi cukrászüzem, irodaház Poroszló, Hősök út 2. 1 600 000 Ft + áfa 14. / 83. sz. vegyesbolt Poroszló, Fő út 81. 1 900 000 Ft + áfa 15. / 85. sz. vegyesbolt, italbolt Ujlőrincfalva 2 800 000 Ft + áfa 16. / XXXVI. Varsa vendéglő Sarud, Kossuth út 84. 6 000 000 Ft + áfa A pályázatokat 1995. február 10-én­­ 2.00 óráig kérjük írásban eljuttatni az alábbi címre- Füzesabony és Vidéke Afész, Füzesabony, Rákóczi út 71. 3390 A borítékra írják rá: „PÁLYÁZAT , valamint a pályázandó egység sorszámát. Pályázati feltételek: ■ - A pályázat határidőre történő beérkezése mellett a megajánlott vételár 5%-ának letétbe helyezése a pályázat beérkezési határidejéig bánatpénz formájában. A letétbe helyezés Füzesabony, Rákóczi út 71. sz. alatt történik.­­ A pályázati tájékoztató anyag megvásárlása 1000 Ft/egység vételáron. A pályázatnak tartalmaznia kell - A pályázó nevét, címét, a megajánlott vételárat, a fizetés módját, határidejét. Azonos ajánlati feltételek esetén elővásárlási jog illeti meg a szövetkezet hitelezőit, illetve tagjait. Az elővásárlási szándékot kérjük a fent jelzett időpontig minden esetben írásban jelezni A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy az értékelés alapján a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázatok felbontására közjegyző jelenlétében kerül sor. A pályázatok elbírálásáról valamennyi pályázót írásban értesítünk. Értékesítésre kínálunk továbbá különféle termelőeszközöket, járműveket, álkérészeket, szerszámokat, készleteket. Ezekről információt a fenti címen személyesen, vagy a 36-341-621 telefonon és telefaxon lehet beszerezni. c Fokozzák a külföldiek határ menti ellenőrzését Keleten és délen több lesz a határőr Sikerült ellenőrzés alatt tartani az­­ elmúlt évben a határrendészeti jogel­lenes tevékenységeket - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Nováky Balázs vezérőrnagy, a határőrség or­szágos parancsnoka. A tábornok az 1994-es évet értékelve a következőket mondta: az elmúlt évben a határőrség 117 nemzet 24 ezer 200 állam­polgárával szemben intézkedett különféle jogsértések miatt. Ez 12,2 százalékos csökkenés az előző év adataihoz képest. A törvények ellen vétők között 55,9 száza­lékban románok, 16,2 százalékban jugo­­szlávok jeleskedtek, de jelentős számú török, ukrán és bolgár személlyel szemben is kellett intézkedni. Visszairányítottak 136 715 személyt, mivel nem feleltek meg az országba történő belépés feltételeinek, míg 7724 személyt ki kellett utasítani. A határátkelőhelyeken 115 millió fölött volt a személyforgalom, és több mint 37 millió gépjárművet léptettek be, illetve ki a ha­tárőrök. Az 1994-es évben a jogszabályi feltéte­lek javultak. Az idegenrendészeti és rend­őrségi törvény a intézkedések jogszerűsé­gét alapozta meg. Hátra van még a határok­ról és a határőrségről szóló jogszabály el­fogadása, melyre ebben az évben sor kerül­het. Mindezen törvényi előírások lehetősé­get nyújtanak a határőröknek, hogy az el­múlt időszakban átalakuló migráció és szervezett bűnözés struktúráival szemben továbbra is eredményesen vehessék fel a küzdelmet. Egyre komolyabb gondot okoz a kábítószer-csempészet, ahol Magyaror­szág már nemcsak tranzit-, hanem célor­szággá lépett elő. Az átkelőhelyeken Szol­gálatot teljesítő hivatásosok 21 esetben összesen több mint 300 kilogramm kábító­szert találtak, amibe nem számítanak bele a vám- és pénzügyőrök hasonló sikerei. Je­lentős számban akadtak fenn az ellenőrzé­sen fegyver-, lőszer- és robbanóanyag­csempészek, akik közül 39 fő ellen bünte­tőeljárás indult. Embercsempészetben hazánk továbbra is egyfajta összekötő ten­gely szerepét tölti be, s míg korábban a ke­let-nyugati irány volt a meghatározó, mos­t elsősorban Szlovákia felé próbálnak töb­ben szerencsét, akik Nyugat-Európába kí­vánnak illegálisan eljutni, míg a szlovén határ az Olaszországba igyekvőket vonzza. Százharmincnyolc eljárás indult ilyen ese­tek miatt. Jellemző, hogy hazánkba érvé­nyes úti okmányokkal érkeznek a távozni szándékozók, s a vízumkényszer miatt pró­bálkoznak egyre többen a zöld határon. Nemzetközi jogi kötelezettség - ENSZ- embargó­­ megsértése miatt 11 személlyel szemben kellett intézkedni, míg sugárzó anyaggal való visszaélés miatt négy főt ad­tak át a rendőrségnek. Négyszázharminc fő ellen gépjárműlopással kapcsolatos bűn­­cselekmények miatt kezdtek eljárást. A határőrizet további javítására át­szervezések várhatók ez évben. Az oszt­rák határszakaszon korábban négy kerüle­ti igazgatóság működött, ebből kettőt megszüntetnek. A keleti és déli határsza­kaszon viszont hétszáz hivatásossal több fog szolgálatot teljesíteni. A határátkelő­­helyeken és határ menti körzetekben a külföldiek fokozottabb ellenőrzésre kell hogy számítsanak, melybe beletartozik a gépjármű tulajdonjogának vizsgálata mel­lett az utas- és csomagtér ellenőrzése is. A határőrségnek már több mint 20 országgal van napi kapcsolata, melybe a migráció induló és fogadó országai is beletartoz­nak. A kialakult és jónak mondható nem­zetközi kapcsolatok képezik alapját annak az információcserének, mely szavatolhat­ja a szervezett bűnözés elleni hatéko­nyabb fellépést - fejezte be az országos parancsnok. Bakondi György dandártábornok, szer­vezési főigazgató a következőkről tájékoz­tatta a jelenlévőket: minden ellenőrzési ponton számítógép- és rádiótelefon-össze­köttetés segíti a határőröket, mely egysé­ges rendszert alkot és kompatíbilis a rend­őrség adatbázisával is, így a körözött sze­mélyek és gépjárművek adatai minden pil­­lanatban a felhasználók rendelkezésére áll­nak. A rendszert úgy építették ki, hogy az az Európai Unióban meglévő számító­­gépes hálózathoz is bármikor kapcsolható legyen. A Magyar Nemzet kérdésére a dan­dártábornok elmondta: a Nyírbátorban és Sátoraljaújhelyen állomásozó egy-egy ha­­tárvadászszázadot ez évben további kettő­vel erősítik meg, így a keleti és déli határ­­szakaszon három-három egység ellenőrzi a zöld határt - hallottuk a főigazgatótól. (k. z. t.) Erős és biztonságos Ha megtakarított pénzét biz­tonságban, de magas ka­mattal szeretné gyarapítani, de nem kívánja hosszabb idő­re lekötni, az Ön befektetése a Kamatozó Kincstárjegy. Kamatozó Kincstárjegy Egy éves futamidejű értékpa­pír, amely erre az időszakra igen kedvező, 26%-os kama­tot biztosít. Természetesen, mint minden Magyar Állampapír, a Kama­tozó Kincstárjegy teljes biz­tonságát is az állami garancia nyújtja. A Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül, így a tőzsdén a futamidő alatt napi árfolyamon ad­ható és vehető. Ugyanak­kor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltha­tó, de ekkor csak a névérté­ket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamato­zó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • Budapest Bank Rt kijelölt fiókjai • Budapest Értékpa­pír és Befektetési Rt 1052 Bp., Deák F. u. 5. • Cenzor Bróker Kft Baja, Szeged, Szolnok, Pécs • City Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt 1024 Bp., Ady E. u. 19. • CO-NEXUS Értékház Rt 1013 Bp., Roham u. 1., 1052 Bp., Semmelweis u. 21., 1061 Bp., Andrássy út 4. • Confides Hungária Brokerhouse Rt. 1064 Bp., Vörös­marty u. 32. • Cooptourist Rt kijelölt fiókjai (a New York Broker Kft ügynökeként) • Creditanstalt Értékpapír Rt. 1051 Bp., Nagysándor J. u. 10. • Daiwa-MKB Be­fektetési és Értékpapírforgalmi Rt. 1088 Bp., Rákóczi út 1-3. • ÉGSZI-Börze Kft 1113 Bp., Bartók Béla út 152/H, 1054 Bp., Akadémia u. 1. • Első Magyarországi­ Német Értékpapír-kereskedelmi Kft. 1052 Bp., Fehérhajó u. 8-10. • Globex Brókerház Rt 1126 Bp., Királyhágó tér 8-9. • Inter-Európa Bank Rt kijelölt fiókjai • Inter-Európa Befektetési Kft. 1054 Bp., Szabadság tér 15. • Kereskedelmi Bank Rt (K&H) valamennyi fiókja (a K&H Brókerház ügynökeként) • MKB Értékpapír Rt 1051 Bp., Szt. István tér 11/B • MKB Rt. kijelölt fiókjai • MNB főpénztára, 1051 Bp., Szabadság tér 4. • New York Bróker Budapest Kft 1088 Bp., Rákóczi út 1-3. • OTP Bank Rt kijelölt fiókjai • Pakett Bróker Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt 1052 Bp., Semmelweis u. 2. • Postabank Értékpapírforgalmazási és Befektetési Rt 1051 Bp., József nádor tér 10.1. em. • Quaestor Értékpapír Kft. 1015 Bp., Donáti u. 18. • Talentum Rt 1054 Bp., Akadémia u. 7. • WestlB Investment Rt 1075 Bp., Madách Imre út 13-15. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1995. január 16-20-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1995. január 20. Évi nettó kamata 26%. MAGYAR AMikMaum A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG

Next