Magyar Nemzet, 1995. április (58. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-07 / 82. szám
4 Magyar Nemzet Hazai tudósítások PÉNTEK, 1995. április 7. Évente százezer gyermek bénul meg a világon A védőoltás mindenkinek kötelező Magyarországon 35 évvel az utolsó gyermekbénulás-járvány után még mindig körülbelül húszezer ember viseli a kór okozta bénulások terheit. A légzésbénult betegek közül tizenhatan a tartós gépi lélegeztetés segítségével még most is életben vannak - jelentette ki Kertai Pál országos tiszti főorvos csütörtökön a Népjóléti Minisztériumban, a pénteki egészségügyi világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanis célként tűzte ki, hogy 2000-re gyermekbénulás nélküli legyen a világ. Ennek elérése nehéznek tűnik, hiszen még a ’90-es években is évente százezerre becsülik a megbénult gyermek számát Magyarországon az első járvány 1911-ben fordult elő, a helyzet azonban az ötvenes évek második felében különösen súlyossá vált. 1957-ben 2334 megbetegedés fordult elő. Hazánk az első országok között 1959 decemberében vezette be a Sabinféle vakcinával történő védőoltásokat, és 1961-től már csak egyedi fertőzések fordultak elő. 1992 óta Magyarországon senki sem betegedett meg gyermekbénulásban. A gyermeklakosság oltását változatlanul biztosítani kell azokban az országokban is, ahol már hosszabb ideje nem fordul elő gyermekbénulás, hiszen a kórokozó más országokból biztosan behurcolásra kerül. (A környező országok közül Romániában regisztráltak szórványos gyermekbénulásra eseteket.) Döntök István professzor, az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese példaként Hollandiát említette, ahol tömeges megbetegedések történtek, mert egy vallási szekta tagjai nem engedték beoltatni magukat. Mint mondta, Magyarországon is megjelentek a védőoltás elleni mozgalmak. Nem lehet egyéni jog, hogy valaki eldöntse, beoltatja-e a gyermekét, mert a vírus elszaporodhat benne, és ez veszélyt jelenthet másokra. (élő) A Harlemből távozik a kapitány és bűnügyi helyettese Elvándorló rendőrtisztek Havonta 150-200 rendőr szerel le a testülettől, mert a feszített munka ellenére nem keresnek annyit, hogy családjukat el tudják tartani. Ráadásul a rendőrségi törvénybe foglaltak szerint helyükre, csak akkor kerülhet intézkedésre jogosult személy, ha a minimum kétéves rendőri iskolát elvégezte. A gépjárművek napi kilométernormája - 35 kilométer/nap - a fővárosban kevésbé, de vidéken szigorúan betartandó előírás. Ha ezt megtette a szolgálati gépjármű, akkor csak különösen kiemelt - elsősorban életellenes - bűncselekményekhez vehetők igénybe. Lakást e rendvédelmi szerv sem építtet, így a korábban vonzó szolgálati juttatások szépen sorra elfogytak, s ma ott tartanak, hogy csupán a fővárosban több ezren várakoznak családi otthonra - reménytelenül. Létezik olyan tiszti beosztásban dolgozó rendőr, aki feleségével és két kisgyermekével él a belügyi garzonszálló egyetlen szobájában. Mind ez idáigelsősorban az egyenruhás állományból távoztak tömegesen a rendőrök, mára azonban odáig romlott a helyzet, hogy sorra állnak fel beosztásukból a több évtizedes rendőri tapasztalattal rendelkező, iskolázott, nem egy esetben jogi végzettséggel rendelkező közép- és felsővezetők. Legutóbb már a Vas megyei rendőr-főkapitány helyettese kérte leszerelését. Budapesten sem jobb a helyzet. A VIII. kerületből - melyet nyilván nem ok nélkül emlegetnek a magyar Harlemként -, beadta távozási kérelmét a két doktori végzettségű vezető, a kapitány és bűnügyi helyettese is. De a BRFK különböző kerületeinek al-, és osztályvezetői közül is egyre többen a civil életben próbálnak boldogulni. Kevés a pénz - mondják-, és sajnos a korrupció veszélye is folyamatosan növekszik. Az elmúlt időszakban volt olyan hét, amikor tizennégy személyt kellett beosztásából felfüggeszteni, mert valamilyen szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja merült fel velük kapcsolatban. Az Ügyészségi Nyomozóhivatalnál is egyre több büntető eljárás indult a rendőrség beosztottjai ellen, s e nem kívánatos jelenség legtöbbször visszavezethető az alacsony fizetésre, és a mindennapok megélhetési problémáira. (k. z. t.) Világosi Gábor Prágában tárgyalt Belügyi tapasztalatcsere A BM politikai államtitkárának vezetésével magyar belügyi delegáció tárgyalt Csehországban a kölcsönösen hasznosítható önkormányzati-közigazgatási, rendészeti és menekültügyi kérdésekről. Világosi Gábor a tárgyalás követően elmondta: Csehországban most zajlik az önkormányzati rendszer kiépítése. Hiányzik az önkormányzati törvény és nem alakultak ki a középső szervezeti szintek éppen ezért most tervezik 17 regionális közigazgatási egység létrehozását a feladatok koordinálására, vezetésére. Az államtitkár rendészeti területen szerzett tapasztalati szerint: a Magyarországon megjelenő új típusú bűncselekmények, mint például az olajszőkítés, általában egyéves késéssel megjelennek ott is. A bűnügyi statisztika kevesebb bűnelkövetést regisztrált Csehországban az elmúlt évben annak ellenére, hogy a fővárosban hétszáz rendőrrel kevesebb teljesít szolgálatot. A korrupció felderítésére speciális szervezetet hoztak létre, a közeljövőben tervezik a rendőrség korszerűsítésén túl a büntető törvénykönyv módosítását is. A cseh rendőrök fizetése nem szakadt el annyira a magánszférákban dolgozóktól, mint Magyarországon - ismerte el Világosi. (k-j) Debrecen Tudományos diákkörösök A három vidéki és egy fővárosi orvostudományi egyetem, valamint az állatorvosi egyetem és az egészségügyi főiskolák elméleti témákkal foglalkozó diákkörösei összesen 127 előadással és 17 poszterrel szerepelnek az Országos Tudományos Diákköri Konferencia orvostudományi szekciójában a debreceni orvostudományi egyetemen. A konferenciát csütörtök délután nyitották meg kulturális műsorral, s Alberth Béla szemészprofesszorának a nagy elődről, Kettesy Aladárról tarott előadásával. A TDK előadások pénteken kezdődnek. A konferencia eredményhirdetése vasárnap délelőtt lesz. Ekkor kerül sor a két konferencia közötti két évben legjobb eredményt elért kutatási és tanulmányi eredményekért odaítélt Pro Scientia-díjak átadására is. (g- j-) Dombóvár Szennyezett IVÓVÍZ Nagy valószínűséggel a csőhálózaton keresztül fertőződött meg szalmonellával tavaly novemberben a dombóvári ivóvíz. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által elvégzett, s a napokban lezárult vizsgálat megállapította: a korábbi feltételezésektől eltérően a kórokozók nem a korábban gyanúsnak tartott fúrt kútból, illetve az annak közelében levő állattartó telepről jutottak be a városi ivóvízvezetékbe, hanem a csőhálózat pontosan meg nem határozható szakaszán keresztül. Szabó Mátyás, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI tudósítójának elmondta: a hasonló esetek megelőzésére az igazgatóság úgynevezett hatósági kötelezést ad ki. Az SZDSZ csökkentené a tb-járulékot Emeljék fel a cigaretta és az alkohol árát A Bokros-program folytatja azt a régi hagyományt, hogy a megszorításokat az egészség szempontjainak figyelembevétele nélkül hozza meg - hangzott el az SZDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. Szolnoki Andrea, az Országgyűlés szociális bizottságának alelnöke az SZDSZ egészségügyi szakértőjeként lépett a nyilvánosság elé azzal az elképzelésével, hogy a hazai megbetegedési és halálozási adatok ismeretében az államháztartásnak olyan forrásokhoz kelljutnia, amelyek révén a betegségek megelőzése kerülhet előtérbe. Szolnoki Andrea szerint csökkenteni kellene a cigaretta- és az alkoholfogyasztást, elsősorban az élvezeti cikkek árának emelésével. A politikusnő adatokkal igazolta azt az elméletét, hogy az egészségügyre a GDP-ből körülbelül azonos százalékot költő országokban a születési életkor milyen nagy mértékben tér el egymástól. Az egy főre jutó alkohol- és cigarettafogyasztás viszont sokkal nagyobb hatással van az életkilátásokra, mint az egészségügyre fordított összeg. Ezért elsősorban ezen a téren kellene lépni - mondotta. Emellett hét pontban foglalta össze azokat a javaslatait, amelyekkel a kórházak jelenlegi nehéz helyzetén enyhíteni lehetne. Egyebek között azt javasolja, hogy az egy-két ágyas kórtermekért - ha az elhelyezés orvosilag nem indokolt - térítési díjat kérjenek a betegtől. A nem orvosi indikációra végzett terhességmegszakítások térítési díját duplájára emelné. A szakmai feltételek figyelembevételével végzett meddővé tételért szintén fizetni kellene, megemelné a plasztikai sebészeti eljárások árát. A szociális okból történő kórházi ápolás térítési díjhoz kötését is tartalmazza a javaslat, csakúgy mint a katonai, polgári védelmi okból fenntartott egészségügyi tartalékok felhasználását a napi egészségügyi ellátásban. Szolnoki Andrea szerint ezek az összegek a kórházaknál maradnának. Természetesen tisztában van vele - mondta -, hogy mindez feszültséghez vezethet, hiszen ma „az osztályvezető orvosok árulják az ágyakat”, de előbb-utóbb el kell kezdeni a hálapénz felszámolását. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az SZDSZ célja, hogy 1996-tól négy százalékkal csökkenjen a tb-járulék összege. Szolnokon országos önkormányzatot választ a cigányság Ingyen utazhatnak az országos önkormányzatot választ magának a cigányság vasárnap Szolnokon. Az első alkalommal sorra kerülő voksolással kapcsolatban a Belügyminisztérium sajtóosztálya arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban megrendezendő választáson várhatóan 2150 cigány elektor fog megjelenni. A romák itt fognak dönteni arról, hogy mekkora létszámú országos testületet választanak. A voksolás az önkormányzati választásról szóló törvény kislistás szavazásra vonatkozó szabályai szerint történik. Ahhoz, hogy a választói gyűlés határozatképes legyen, az elektorok háromnegyedének kell jelen lennie az alföldi városban. A választás technikai előkészítését és lebonyolítását végző Országos Választási Iroda arról tájékoztatta az elektorokat, hogy a MÁV különvonatokat indít. Ezt követően a roma képviselők kérésére úgy döntöttek, külön Volán-buszokat is indítanak az ország különböző pontjairól. Azokat, akik meghívót kaptak a választásra, a BM egyben arról is tájékoztatta, hogy hol találják a lakóhelyükhöz legközelebb eső olyan tömegközlekedési járművet, amely Szolnokra szállítja őket. Az utazással kapcsolatos információk ad a BM választási irodája is. A roma képviselők egészen április 8-ig érdeklődhetnek a 118-8946-os telefonszámon. A BM sajtóosztályától azt is megtudtuk, az elekto elektorok nok a Volán különjáratait, a MÁV menetrend szerint és különvonatjait díjtalanul vehetik igénybe, ha felmutatják a meghívójukat. Aki vasúton utazik, annak a meghívóját a MÁV-pályaudvaron kell lebélyegeztetnie. (fazekas-ruck)* A szombaton megválasztandó országos cigányönkormányzat a remények szerint hatékonyan képviseli majd a legnagyobb és legszegényebb hazai kisebbség, a cigányság érdekeit - jelentette ki Náday Gyula, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének (MCDSZ) elnöke, a szervezet csütörtököm Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az MTV sztrájbizottsága szerint A létszámcsökkentés alkotmánysértő A Magyar Televízió sztrájkbizottsága továbbra is fenntartja véleményét, amely szerint a kormány március 12-i határozatának az MTV-t érintő része alkotmánysértő. Ezen az a gazdasági cél sem változtat, amely ezt a döntést megkülönbözteti a korábbi kormányzati ciklus politikai céljaitól - szögezi le az a közlemény, amelyet a sztrájkbizottság elnök-szóvivője, Halák László juttatott el lapunkhoz. Mint a dokumentumból kiderül, a sztrájkbizottság tegnap tájékoztatót hallgatott meg a szervezet elnöksége és Tóth András államtitkár megbeszéléséről, amelyen - a bizottság véleménye szerint - „elbeszéltünk egymás mellett”. A testület sajnálja, hogy konkrét érveiket a tárgyalás során úgy minősítették, mintha azt általános felelőtlenség motiválná. Ezerint általában mindenki egyetért a megszorító intézkedésekkel, csak azt kifogásolja, ami konkrétan őt érinti. A sztrájkbizottság szerint ugyanis a televíziós létszámcsökkentés csak kiadásokat jelent az 1995-ben egyébként is államcsőd előtt álló államnak. „Bárki tisztán láthatja, hogy a médiatörvény ez évi elfogadása meghiúsítja a létszámcsökkentésből eredő, 1996-ra tervezett költségvetési megtakarítás realizálását. A tervezett intézkedés tehát senkinek sem jó: sem a pénzügyi kormányzatnak, sem a televíziósoknak. Haszna csak annak származik belőle, aki a televízió olcsó megszerzésére spekulál” - állítja a sztrájkbizottság. A testület végezetül leszögezi: elvárja, hogy a kormány számszerűen alátámasztott érvekkel válaszoljon észrevételeire. (v. z.) PÁLYÁZAT A CBM Holding Tanácsadó Kft. mint a Romhányi Építési Kerámia gyára, felszámolója pályázatot ír ki a gyár környezetvédelmi feladatának rendezésére az alábbi tartalommal. A gyár területére vonatkozóan elkészített, a környezetvédelmi hatóság által elfogadott rekultivációs terv kivitelezése- hozzá tarozó hatósági engedéllyel -,valamint a kapcsolódó feladatok teljes körű ellátása A rend tartalommal benyújtott legjobb pályázat alapján a felszámoló a pályázóval megbízási szerződést köt, ezért a pályázat térjen ki rl a vállalási határidőre; - a vallatási díjra; - a pályázat alapját képező rekultivációs terv a pályázat benyújtásának helyszínén megtekinthető, áttanulmányozható: - a pályázat benyújtásának helye Lomhányi Építési Kerámiagyára, 2654 Romhány Zrínyi út 17. § - pályázat benyújtásának határideje: 1995. április 19.; az elbírálás és kiértesítés határideje: 1995. április 25. A pályázatkiíró fenntartja jogát, hogy a pályázatot indok megdőlése nélkül eredménytelennek, nyilvánítsa. A kiírással kapcsolatban felvilágosítást ad: Szűcs Borbála, a felszámoló helyi megbízottja. Tel 35/355-129,35/355-268 Veszprémi párbeszéd Készül az adókódex A stabilizációs kormánycsomag, a különböző véleményekkel ellentétben nem puhult fel, hanem finomodott és még ezután is bővülhet újabb megoldásokkal - jelentette ki Akar László, a PM államtitkára csütörtökön Veszprémben, ahol sajtótájékoztatót tartott. Az államtitkár gazdasági vezetőkkel is konzultált, majd Pál Béla MSZP-s országgyűlési képviselő vendégeként részt vett a Párbeszéd című fórumon. A parlament a jövő héten már megkezdi a tárgyalását azoknak a javaslatoknak, amelyek a stabilizációs program törvényi hátterét biztosítják. Első lesz a sorozatban a háztartási tüzelőolaj utalványozási rendszerének megszüntetésére készült törvényjavaslat, amely ha elfogadják, május 1-jén életbe is lép - mondta az államtitkár. Úgy véli, hogy ezzel megszűnik az egyik forrás, amely a feketegazdaságot táplálta. Márkakereskedők Budapesten: Citroen Alter kft. 2010 Burnets.Torókbilinl út 23. Tel/Fax: 180-0518 Auto-Comp Dija Kft. 1107 Budapett. Mfcsau. 9. Tel::260-2919/112, IH Tel/Fax: 261.5729 Cili Kft. Budepett XI Kétbetkiút 36. Tel/fax:166.5562 Citroen Nagy 1097 Buzapett. Könyves Kálmán kft. 24. Tel : 216-7100,216-7101 Fat: 216- 7110 Gtttoin Kft. 1145 Budapest, Odoron út 62/e. Tel 163-6818 Fat: 163-1876 Czepel Autócenter Kft. 1212 Budapest, Jókai u. 25. Tel: 277-6841 Fat: 277-1425 Sötét Automobil Kft. 1137 Budapen,Sklittenpark 14 I. etu.2. Tel: 140-0468 Spin Kft- X] Budapest, Folyóhatár la. 77.. Tel: 06-30-310-552 Vidéken: Bököscsaba 5600 Inter-Fruit Kft. Tel: 66/441-769,330 a. Békéscsaba 5540 Körösi Bt. Tel/fa: 66/322-961 Bonthold 7150 Metro Cat Kft. Tel/fas: 74/351-499 Debrecen 4031 Debreceni Autójavító és Kereskedelmi Szöverként Tel: 52/328-934 Debrecen 4022 OMP Autóid. Tel/fax: 52/429-629 Hedrici Svdtérhelv 6800 Sajti litván Telifax: 82/346-499 Kánonéi 7400 Csiriki Ferenc Tel: 82/311-372 Keéibeli 8160 Bitó Cép Oltóén Sietvic Tel: 83/114-367 Makoli 1511 Diamond Atatóház Kft. Tel: 46/411-041,412-910 E&l 7622 Citroen Centrum Kft Tel/fu: 72/211-404 Siakály 7192 Cinoen Apáti Tel: 74/388-115 SziUli 6728 Zixem Kft. Tel: 62/421.081S.cks:itd 7100 Evision-Cat Kft. Tel: 74/315-630 SiAlfthfpll 8000 Tóth JánosTel/ima: 22/121-075 Szentendre 2000Cit-Cat Kft. Tel: 26/312 -27 26/312-396 Sinmbadiék- 9700 Autó-Fisher Kft. Tel: 94/323-577,311- 295 lati! 2315 Cinoen Takoica Tel/foa: 24/379-194 Tótkomlós 6940 Stimpea Eepott-Import Bt- Tel: 68/385-830 Veteseerbit 2112 Koske János Tel/foa: 27/387-439 Párizsi tavaszt nyerhet a Citroennél listá ig minden tupus a régi ha egy kis szerencséje van, Öné lesz a fődíj, elrepülhet egy kétszemélyes párizsi hétvégére. Nem kell mást tennie, csak töltse ki a lap alján a szelvényt, miután felhívta ezt a számot: (06-1) 294-7294 3 I1r Játsszon és nyerjen velünk! Április 8-án és 9-én dealereink nyitva tartanak, hogy együtt játszhassunk. Megtekinthetik autóinkat, melyek utoljára még a régi áron kaphatók. Minden látogatónk nyer, és Ne feledje: Telefonszámunk az Ön szerencséjéhez: (06-1) 294-7294 - - Az Ön szerencseszáma:............................................................................. . A megtekintett autó száma:....................................................................