Magyar Nemzet, 1996. február (59. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-17 / 41. szám

r NAPLÓ MAGYAR BÁLINT kultusz­­miniszter Horn Gábor és Dinya László kíséretében részt vett . Debrecenben a három megye szakemberei számára rendezett oktatáspolitikai fórumon. Elő­adásában többek között meg­nyugtatta az oktatókat, hogy érettségi tárgy marad a történe­lem. Ha kell, ezt akár törvény fogja majd kimondani. Kilátásba helyezte, hogy a tárcához tarto­zó kulturális eseményeket, ren­dezvényeket a pedagógusok in­gyen látogathatják. GIORDANO BRUNO (1548- 1600) itáliai reneszánsz filozó­fus, költő és drámaíró életművé­nek széles körű megismertetésé­re, emberi magatartásának és helytállásának bemutatására ren­dezi meg február 17. és 23.kö­­zött a Giordano Bruno-hetet az Új Akropolisz Kulturális Egye­sület. A Giordano Bruno emlék­hét keretében előadásokat tarta­nak Budapesten, illetőleg Győ­rött és Szegeden. A fővárosi elő­adássorozatot a Gutenberg Mű­velődési Központban hallgathat­ják meg az érdeklődők. Az Új Akropolisz Művészeti Műhely előadásában láthatják a Jupiter kovácsa, avagy a nolai utolsó napja című játékot. A színmű a Nápoly meletti Nola városában született filozófus írásai, Jorge A. Livraga Az alkimista­­ Gior­dano Bruno nyomában című könyve, valamint Raffy Ádám, Ha Giordano Bruno naplót­­t volna... conil munkája felhasz­nálásával készült. Az előadást Gáspár Ildikó rendezte, az ősbe­mutató helyszíne október 23-án este a Józsefvárosi Pódium lesz. A művelődési központ és a pó­dium vándorkiállításnak is ott­hont ad. Az Új Akropolisz, azaz új fellegvár elnevezésű, szellemi műhelyként tevékenykedő nem­zetközi kulturális egyesület 1957-ben alakult meg Argentí­nában, tagszervezetei jelenleg már több kontinensen tevékeny­kednek. Magyarországi egyesü­lete 1989-ben jött létre. A FORRÁS KAMARAZENEI MŰHELY farsangi koncertje ma­ este fél nyolckor lesz a Ze­neakadémia nagytermében (Bu­dapest VI., Liszt Ferenc tér 8.). Műsoron Bach Táncok a h-moll szvitből, Chopin Bevezetés és polonaise, Brahms 3 magyar tánc, Ravel Pavane egy infánsnő halálára, Strauss Császárkeringő és Dohnányi C-dúr szextett. KONFÁR GYULA kiállítását február 18-án délelőtt tizenegy órakor Szakonyi Károly író nyit­ja meg a Szolnoki Galériában (Templom u. 2.). A tárlat már­cius 24-ig látogatható. PALOTÁS MÁRIA és H. Mol­nár Magda festményeiből nyílik meg kiállítás február 19-én este hat órakor a Gellért Szálló tea­szalonjában (Budapest XI., Gel­lért tér). CARLO BENEDETTI előadó­estje február 19-én este fél hét­kor lesz az Olasz Kultúrintézet­­ben (Budapest vm., Bródy S. u. 8). BORSOS MIKLÓS emlékkiál­lítása február 19-én délután öt órakor nyílik meg a Kossuth Klubban (Budapest VIII., Múze­um u. 7.). A tárlat március 14-ig látogatható. NAHDZS UL-BALAGA Ali ibn Tálib imám szónoklatai, le­velei, mondásai című könyvének bemutatója február 19- én este hat órakor lesz a Ba­lassi Kiadó boltjában (Budapest II, Margit u. 1.). YVES COPPENS professzor, a College de France paleontoló­giai tanszékének igazgatója Az ember származása címmel tart előadást február 19-én este hét órakor a budapesti Francia Inté­zetben (L, Fő utca 17.). ILLÚZIÓKERGETÉS vagy ismétléskényszer címmel Borsi- Kálmán Béla könyvét Bíró Béla politológus mutatja be február 20- án délelőtt tizenegy órakor a Balassi Kiadó boltjában (Buda­pest II., Margit u. 1.). TORÓ TIBOR akadémikus Quo vadis physica: Anno 2000? - a századvég fizikájának és kozmológiájának körképe cím­mel tart előadást február 22-én este hat órakor a Fészek Mű­vészklubban (Budapest VII., Kertész u. 36.). Kultúra SZOMBAT, 1996. február 17. 20 Magyar Nemzet ­ RákócziO­lvasom a szlovák kulturális mi­nisztérium államtitkár-helyette­sének nyilatkozatát, arról be­szél, hogy a pozsonyi kormány vissza kívánja kapni Magyarországtól a felvi­déki eredetű műkincseket, így a garam­­szentbenedeki szarkofágot és azokat az oltárképeket, szám szerint tizenhetet, amelyek szepességi templomokból ke­rültek Budapestre még a millenniumi országos kiállítás idején. Arra hivatko­zik, hogy a műkincsek elszállításáról rendelkező hatóságok akkor nem kérték ki a helybeliek jóváhagyását, ahogy megtették ezt az angolok az Akropolisz szobrai esetében, amelyek ma a British Múzeumban találhatók, és amelyeket néhány évtizeddel ezelőtt Melina Mer­couri egykori görög kulturális miniszter és világhírű színésznő visszakért. (És nem kapott vissza.) A szlovák illetékes most úgy nyilat­kozik, mintha a múlt század végén a magyar hatóságoknak a szlovák hatósá­gok engedélyét kellett volna megszerez­niük. A bökkenő csupán az, hogy akko­riban nem létezett Szlovákia, a szepes­ségi oltárok így nem szlovák, hanem magyar területről kerültek az akkori Magyarország fővárosába. A műkin­csekhez a szlovák nemzetnek sincs sok köze, minthogy a régi Szepességet nem szlovák, hanem német etnikum lakta, a szepességi templomok német közössé­gek tulajdonában voltak, és a szepességi oltárképeket német (esetleg magyar és lengyel) mesterek készítették. A szlovák kormány által képviselt álláspont a trianoni békeszerződés 168., valamint 177. cikkére hivatkozik, a Pomogáts­ Béla szlovák illetékes véleménye szerint ezek a cikkelyek a Budapestre vitt mű­kincsek visszaszállítását rendelik el. Remélem, a hazai illetékesek fellapoz­zák a szerződésnek ezeket a passzusait, mielőtt meghozzák döntésüket. A szlo­vák állásfoglalás ugyanis enyhén szólva a „szövegcsúsztatás” klasszikus mód­szerével él. A békeszerződés 168. cikke tudniillik arról rendelkezik, hogy Ma­gyarország „visszaszolgáltatja mind­azokat az állatokat, különféle tárgyakat és értékpapírokat, amelyeket elvett, le­foglalt vagy zár alá vett, amennyiben az azonosság megállapítása (...) lehetsé­ges lesz”. Itt műkincsekről említés sem esik. A 177. cikkely pedig az átengedett területek történetére vonatkozó hivata­los iratok és okmányok átadását rendeli el, de csak akkor, ha ezeket 1868 után szállították el eredeti lakóhelyükről, il­letve felhívja a magyar kormányt arra, hogy az utódállamok kormányaival „ba­rátságos megállapodást” kössön a terü­letükről elszármaztatott műkincsek ügyében, hogy e műkincseket a „viszo­nosság alapján a származási hely orszá­gának vissza lehessen adni”. Kötelező erejű visszaszolgáltatásról itt sincsen szó, csupán a megegyezés lehetőségé­ről, és akkor is a viszonosság, azaz a csereügylet keretei között. Nos, a szlovák kormánytisztviselő felajánl egy ilyen cserét: a szepességi oltárok fejében hajlandó lenne Magyar­­országnak átengedni II. Rákóczi Ferenc­nek a kassai székesegyházban és Thö­köly Imrének a késmárki evangélikus templomban őrzött hamvait. Ez az aján­lat talán még képtelenebb, mint a sze­pességi és garamszentbenedeki műkin­csek visszaszolgáltatására irányuló kö­vetelés. Maradjunk most csupán főként Rá­kóczinál. Közismert dolog, hogy Kassa a vezérlő fejedelem kedves városa volt, s 1906-ban, midőn a magyar országgyű­lés úgy határozott, hogy hazaszállítják Rákóczi, Thököly, Zrínyi Ilona és a töb­bi, törökországi bujdosó két évszázadon keresztül Rodostóban nyugvó hamvait, az egész ország, az egész magyarság lelkes jóváhagyásával kerültek ezek a hamvak Kassára és Késmárkra. Mindez találkozott az akkori szlovákság jóváha­gyásával is. Egy templomi kriptában el­temetett történelmi személyiség földi maradványai nem műkincsek és nem oklevelek, a halottak békéjének bolyga­tása nem tartozik az európai civilizáció bevett szokásai közé. Következésképp a fejedelem (és a többiek) hamvai marad­janak ott, ahol vannak, ezzel különben annak is jelképei, hogy a Kárpát-me­dence közös történetét nehéz volna utó­lagosan részekre szabdalni a trianoni határok szerint, egyszersmind jelképei a magyarok és a szlovákok közös múltjá­nak is. M­órai Sándort, a Kassai őrjárat egy passzusát szeretném idézni végezetül: „A szélső padban ülök, a szárnyas ol­tárt látni innen, a komor és szerény lejá­ratot, mely Rákóczi sírjához vezet. Ta­nulókat igazít útba a lépcső előtt egy fiatal pap. Látom magam, harminc év előtt, amint a gimnázium első osztályá­val lépdelünk lefelé a lépcsőkön, s a do­hos kriptában beszívjuk egy szó illatát, mely egyszerre bódít és vérünk forralja, egyszerre számon kér és kijelöl egy ma­gatartásra. Ez a szó: szabadság. Lassan ejtem ki e szót, szemben Rákóczi sírjá­val, amíg a lépcsőfokok süllyesztőjében egyenként tűnnek el a gyermekfejek. A kötelező iskolai lelkesülésen túl mit éreznek e sír előtt, e szó emlékére ezek a gyermekek, akik már beleszülettek egy világba, melynek a szabadság nem volt föltétlen eszménye többé? Semmi nem lesz nehezebb, mint a jövő nevelés nagy feladata: megmagyarázni e nemzedé­keknek a meggyanúsított, meghamisított szavak igazi értelmét." Igen, Rákóczi neve és öröksége a szabadság fogalmát képviseli: a szlová­kok szabadságát is, az európai és közép­­európai szabadságét, mindannyiunk szabadságáét. Rákóczi hamvaival csak az kezdhet üzleti csereberét, aki a sza­badság értelmével és méltóságával is hajlandó barteri üzletbe kezdeni. A szlo­vák részről érkező javaslatot ezért fe­lejtsük el. Megkezdődött a Berlinále Az amerikai film visszatért a német fővárosba­ ­ (Bonni tudósítónktól) Mintha csak az Európai Uniónak az európai mozi- és tévéfilmek vetítési arányát (és miért épp azt ne?) előíró apró­lékos kvótáival szeretne da­colni, amerikai filmmel, Ang Lee alkotásával kezdődött meg csütörtökön Berlinben a 46. nemzetközi filmfesztivál. A Sense and Sensibility (Értelem és érzelem) Jane Austen regényének feldolgo­zása, forgatókönyvét Emma Thompson, a hallatlan bájú angol színésznő írta, aki Hugh Grant és Alan Rickman tár­saságában a főszerepet is játssza. Mi több, a február 26-i zárónapon is tengerentúli versenyfilm látható majd: a Faithful, amelyet Hollywood egyik nagy öregje, Paul Ma­­zursky rendezett Cher, Chazz Palminteri és Ryan O'Neal főszereplésével. Ki tudja, mit hivatott jel­képezni ez a gesztus, hiszen évekig az volt az elvi cél, hogy a Berlinálén az európai mozi keresse helyét a „min­dent elárasztó” amerikaiakkal szemben. Az Egyesült Álla­mok ezúttal korántsem alul­reprezentált, kiváltképp az el­múlt évek programjához ké­pest. A többi között Barry Sonnenfels Get Shorty (Szóljatok a köpcösnek) című filmje, John Travolta, Gene Hackman és Danny De Vito főszereplésével, Tom Robbins siralomházi drámája, a Dead Man Walking (Kivégzés előtt) és Terry Gilliams Twelve Monkeys (Tizenkét majom) cí­mű műve Bruce Willsszel és Brad Pritt-tel. De versenyen kívül is olyan csemegéket vetítenek,­ mint Jody Foster második rendezése, a Home for the Holidays, Oliver Stone Nixonja, Robert Rodriguez műve, a From Dusk Till Dawn, amelyben Harvey Kei­ tel mellett az eddig rendező­ként ismert Quentin Tarranti­­no alakítja a főszerepet, vala­mint John Lasster meghatá­rozhatatlan műfajú komputer­filmje, a Toy Story. És akkor még nem esett szó a „verse­nyen kívüli hivatalos prog­ram”, a Panorama négy ame­rikai darabjáról/ John Schle­singer, John­ Dahl, Randal Kleiser és Bruno Barreto mű­véről. Persze azért „öreg konti­nensünk”­ is eljut az egyetlen hatalmas építkezésre emlé­keztető, jeges szelektől járt, behavazott német fővárosba. A britek például klasszikus feldolgozásokat küldtek: Ri­chard Loncraine egy „aktuali­zált” Shakespeare-adaptáció­­val, a­mr. Richárddal jött el, Michael Hoffman Rose Tre­main Restoration című regé­nyét filmesítette meg, amely­nek főhőse­­. Károly udvari orvosa, Stephen Frear Mary Reillyje pedig a Dr. Jekyll és Mr. Hyde örök motívumát dolgozta föl Julia Roberts, Glenn Close és John Malko­­vich főszereplésével. De lát­­ ható Andrzej Wajda és Bo Wi­­ derberg legújabb műve csak­úgy, mint a magyar Szabó Il­dikó Csajokja. A program mindazonáltal kiegyensúlyozatlan váloga­tásról tanúskodik. Sem orosz, sem latin-amerikai, sem afri­kai filmet nem talált méltónak az előzsűri. A kísérő fórumon viszont az ázsiai filmművé­szet problémáit vitatják meg? A Berlinále hagyománya­ihoz tartoznak a díszvendé­gek. Az idén Jack Lemmont és Elia Kazant hívták meg, mindkettőjük életművét rend­kívüli Aranymedvével ismerik el. Az ugyancsak amerikai William Wyler filmjeit mutat­ják be a fesztivál idei retro­­spektívjén. Régi fényét szeretné visszanyerni a nemzetközi filmfesztivál, amely az elmúlt években némileg elszürkült és inkább a meghívást az utolsó pillanatban lemondó vendé­gek névsorával jeleskedett. Az idén eljött Lemmon és Ka­zan mellett például Foster, Travolta és De Vito a fagy el­lenére is kitartó autogramva­dászok örömére. A zsűri elnökéül Nyikita Mihalkovot sikerült megnyer­ni, tagjai Fay Weldon írónő, a német Peter Lilienthal és Jür­­gen Prochnow, a hongkongi Ann Hui, a francia Claude Rich, az izraeli Gila Almagor és az amerikai Joan Chen, Józsa György Pedagógusokat bocsátottak el Szegeden A szakszervezet tiltakozik Február elsejei hatállyal hetvenhét pedagógusnak mondtak fel Szegeden. Az el­bocsátások elsősorban az álta­lános iskolai, ezen belül is a napközis oktatást érintik. A lét­számleépítésre vonatkozó in­tézkedéseket az önkormányzat január végi határozata miatt kellett végrehajtani. A követ­kező hetekben sorra mondanak, fel pedagógusoknak és techni­kai dolgozóknak a város általá­nos és középiskoláiban, az idén összesen a közoktatás csaknem 600 dolgozójának állását kell megszüntetni. A Szegeden az alpolgár­mesteri indítvány a közoktatás működési kiadásainak tizenegy százalékos csökkentését irá­nyozta elő. A döntés nagy fel­háborodást váltott ki a szülők és a pedagógusok körében. Tar­tanak attól, hogy a pénzügyi megszorítások miatt megszűn­nek az iskolákban a speciális oktatási formák, és az alapellá­tás színvonala is romlani fog. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a szegedi peda­góguselbocsátások miatt, mert azok a szakmai szempontok mellőzésével, egyoldalú pénz­ügyi megfontolások alapján történnek - tartalmazza az a közlemény, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez. Az ilyen lépések veszélyeztetik a törvény által előírt nevelési-ok­tatási feladatok ellátását. A PSZ felháborítónak tartja, hogy minderre a közoktatási törvény módosítása előtt kerül sor. Trombita után karmesterpálca a Magyar Szimfonikus Zenekar élén André Bernard „Két évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy félreteszem a hangszert, és ezentúl csak a karmesterségnek élek, így legalább el­mondhatom, hogy a trombitálást a csúcson hagytam abba" - mondta André Bernard francia karmester a Magyar Szimfonikus Zenekar pénteki tájékoztatóján, amelyet az együttes hétfő esti koncertje alkalmából hí­vott össze a zenekar vezetősége a Matáv Zeneházba. A pesti vigadóbeli koncertet André Bernard dirigálja, a műsoron De­bussy Ibéria című szvitje, Franck d-moll szimfóniája és Tedesco Gitárversenye sze­repel, közreműködik Eötvös József gitár­művész. A francia karmester vendégszereplése miatt hirdetett tájékoztató egyben jó alka­lom volt arra, hogy a Távközlési Zenei Alapítvány által működtetett Magyar Szimfonikus Zenekar bemutassa a sajtó képviselőinek új otthonát, a IX. kerületi, Páva utcai Matáv Zeneházat. A zenekar - amelynek művészeti vezetője Medveczky Ádám - tavaly májusban költözhetett be az új épületbe, amelyet bármelyik hazai szimfonikus együttes megirigyelhetne. Legnagyobb erénye, hogy a próbaterem nemcsak műhelymunkára, hanem hang­versenyek rendezésére, sőt, hangfelvéte­lek készítésére is alkalmas. A zeneházban külön próbatermet és öltözőt kaptak a vo­nósok, a réz-, illetve fafúvósok. Az eme­leten el tudják szállásolni a külföldi ven­dégművészeket is. André Bernard már öt alkalommal ve­zényelte itthon a Magyar Szimfonikus Ze­nekart, és dirigálta az együttest egy spa­nyolországi turnén is - tudtuk meg Zongor Árpádtól, a zenekar ügyvezető igazgatójá­tól. A közös munka eredményeként a zene­kar André Bernardot állandó vendégkar­mesterének választotta. Három szezonra kötöttek szerződést. André Bernard trombitaművészként is a világ élvonalába tartozott A karmester­séget Pierre Dervaux-tól tanulta, majd Car­lo Maria Giulininál és Bruno Bartelottinál képezte tovább magát. Vezényelt már a Carnegie Hallban, dirigálta a Bécsi és a Berlini Szimfonikus Zenekart, öt éven át a London Chamber Orchestra vezetője volt Jelenleg az audi-i zenei fesztivált irányítja, és a marseille-i konzervatórium igazgatója. A jövő szezonban a karmester Verdi Re­­quiemjét szeretné dirigálni a Magyar Szim­fonikus Zenekar élén. (devich) Csoóri Sándor Bűnbánó vers A barátaimnak írom Már csak magamra figyelek, mint akit lesnek valahonnan: padlásablakból, fák mögül, vagy követnek egy alagútban. Járkálok tavaszok s telek közt s köztetek is, ha cipőm orrán megáll kicsit a Hold pihenni, vagy hogyha somvirágot szór rám valamelyik ismerős szél. De veletek is úgy vágyok csak, mint akit egy koccanó kés váratlanul is riadóztat. Egy kés, egy csonka szó, egy trágár óraütés jóslatos hangja - Miféle bűnbe keveredtem, hogy elveszett szívem hatalma magam fölött s fölöttetek? Szelídebb voltam tán, mint Isten s ostobább, mint a tagadói? A tüzes nyelvet csak mímeltem? s a tetoválok hosszú tűit is csak néztem, hogy’ táncolnak mellkasokon és koponyákon s csúfítanak el mellbimbókat? Világokat láttam meghalni elárvult szekerek és tankok mellől, ülve egy lusta hanton. De, úgy tetszik, mindez kevés volt! Kevés a bűn s a bűntelenség. Ezért kell most füstölgő lécek között aludnom, fuldokolva, háttal Istennek, Napnak, égnek. Hétfő van, kedd van, józan szerda? Hernyók ünnepe vagy a lassan fölfelé szálló csontoké a féregtelenített tavaszban? Meghalt Pataky Jenő, színművész Elhunyt Pataky Jenő szín­művész. A Nemzeti Színház örökös tagját életének 82. évé­ben csütörtökön érte a halál. Pa­taky Jenő érdemes művész te­metéséről később intézkednek - tudatja a Nemzeti Színház. Pataky Jenő 1914. szep­tember 8-án született Budapes­ten. Fél évszázada debütált a Nemzetiben. Játszotta Cson­gort Vörösmarty tündérjátéká­­ban, Moliére Tartuffe című ko­médiájában Valért. 1951 és 1956 között a Petőfi Színház­ban szerepelt, majd Párizsba emigrált. Az Ève de Paris-ban és Nouvelle Éve-ben játszott. A több mint két évtizeden át tartó távollét ellenére mindig is ma­gyar és nemzeti színházbeli művésznek vallotta magát. En­nek szellemisége jegyében állí­totta össze irodalmi estjeit, amelyeket bemutatott az óha­zától távol élő magyar közös­ségek előtt valamennyi földré­szen. 1979-ben tért vissza Ma­gyarországra. Játszott a Ma­dách Színházban, majd 1983- ban lett újból a Nemzeti Szín­ház tagja. Pataky Jenő utoljára Szakonyi Károly Vidám finálé című darabjában lépett fel.

Next