Magyar Nemzet, 1997. augusztus (60. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-14 / 189. szám

CSÜTÖRTÖK, 1997. augusztus 14. Kultúra Vászon és olaj Pillanatkép a mai magyar festészetről Amikor pedig eljön a tökéletes, megszűnik, ami töredékes - idézi Pál apostol korinthosziakhoz írott levelének egyik mondatát az Olaj/vászon - Mai magyar festészet című kiállítás egyik résztvevője, akaratlanul is korunk művészetének negatív definícióját adva a szavakkal. A „tökéletestől” meglehetősen távol lévén ugyanis, a jelent a leghitelesebben a „töredékessel” azonosíthatjuk. Ami az élet sok más területére is igaz, különösen érvényes, ha művészetről, irodalomról és „más efféle lomról” van szó. Olyannyira, hogy nem egyszerűen a tökéletestől vagyunk távol, de annak megbízható ismeretétől is, ami létezik. Már csak azért is, mert a rendszerváltozás utáni években minden más összefüggések közé került, mint amilyenek között korábban létezett, ezzel más értelmezhetőségi lehetőséget kapott. A helyzet tehát akkor is tökéletesen más, mint volt mondjuk tíz évvel ezelőtt, ha a szereplők nagy része ugyanaz. A helyzet felmérése két évvel ezelőtt kezdődött a Műcsarnokban a Helyzetkép!Magyar szobrászat című kiállítással, amelyen néhány kivételtől eltekintve minden olyan alkotó részt vett, aki a kortárs plasztika területén érdemlegeset alkotott, akár azzal, hogy a legnemesebb hagyományok őrzésére vállalkozott, akár azzal, hogy a műfaji határok tágításán fáradozott. Ami időszerű volt a szobrászatban, még sürgetőbb feladat a festészettel kapcsolatban, hiszen az elmúlt másfél évtizedben itt volt nagyobb a mozgás, élénkebb a kísérletező kedv, a szobrászati tárlaton is számos olyan festő vett részt, aki szívesen kutatta a határterületeket. A mostani kiállítás ezeknek a kísérleteknek, kapcsolódási pontoknak a számbavételéről lemond. Tudatosan, ami természetesen nem jelenti azt, hogy következetesen, hiszen, mint a rendezők fogalmaznak, „a válogatás alapja a korszerűség volt, közelebbről mindaz, ami új, beleillik a mai nemzetközi festészet kontextusába, legyen élő (akár fiatal, akár idős) festő mai (1994-nél nem régebbi) műve”. A közönséget azonban nyilván nem a távolra vezető szakmai kérdések izgatják, hanem a termekben látható művek, s ebből a szempontból aligha lehet panasz a tárlatra. A kiváló mesterek és tehetséges fiatalok izgalmas alkotásai mellett itt is helyet kapott ugyan az a középszer is, amelyről szívesen lemondtunk volna, az összképet azonban mégis a rendezők minőségigénye határozza meg. A tárlat külön erénye, hogy olyan jeles, hosszabb ideje külföldön élő alkotók műveit is bemutatja, mint Csernus Tibor, Lakner László, hogy jó néhány, hosszabb-rövidebb ideje Magyarországon dolgozó külföldi művész munkáit is szerepelteti, hogy egy-egy esetben (például Konkoly Gyula) lemond a túlságosan is szűk kritériumrendszer érvényesítéséről. Kár, hogy nem gyakrabban teszi. A helyzetkép, amelyet az elegánsan, levegősen rendezett középső teremsort - s az időnként kissé túlzsúfoltnak tűnő oldalsó termeket - bejárva rögzíthet a látogató, így is hiteles, annyiban legalábbis, hogy a tárlatot afféle vázlatként felfogva megindulhat a mélyebb véleménycsere a mai magyar festészet állapotairól. Még inkább így lehetne, ha időben elkészült volna a kiállítás katalógusa (bár e késés immár megszokottá vált az intézménynél), s a szélesebb közönségnek is szüksége lett volna rá, hogy a művészek születési dátumát legalább a képcédulákon jelezzék. S a külföldiek? Az angolul tudóknak legalább ott van a (gyaníthatóan fiatal) Hecker Péter új naiv képén olvasható szöveg. „Jó a gazdagoknak, mivel kényeztethetik testüket finom ételekkel, bőrápolókkal, szörfözéssel és sízéssel, lelküket pedig filozófiával és művészettel." Jó nekik. P. Szabó Ernő Nyári István: Gábor 1994 Vajda József felvétele A budafoki szimfonikus zenekar tervei A budafoki Dohnányi Ernő szimfonikus zenekar az ősszel kezdődő évadtól új bérleti sorozatot indít Megérthető zene címmel. A Pesti Vigadóban szombat délutánonként négy előadáson karmesteri magyarázatok segítik a hallgatókat a zeneművek jobb megértésében. Hollerung Gábor vezető karnagy az új szezon terveiről szólva elmondta: évadnyitó koncertjüket október 4-én tartják a Budapest Kongresszusi Központban, ahol Verdi Requiem című oratóriumát adják elő. A korábbi évekből már ismert Universitas bérlet keretében hét előadást tartanak a Zeneakadémián. Az ugyancsak hét részből álló közszolgálati bérletsorozat koncertjeit különböző helyszíneken - a Pesti Vigadóban, a Budapest Kongresszusi Központban, a Zeneakadémián és a Főpolgármesteri Hivatal koncerttermében - rendezik meg. A budafoki városházán nyolc hangversenyt tartanak. Ugyanitt indítanak gyerekeknek szóló koncertsorozatokat is, különkülön a kicsiknek, a 8-12 éveseknek és a 12-16 éveseknek. A karmester a jövő évad kiemelkedő eseményének nevezte Bartók Concertójának két előadását. Hozzátette: a zenekar egy ősbemutatóra is készül. Vukán György Concerto szaxofon quartettre és nagyzenekarra című művét november 18-án adja elő a Zeneakadémián. Az új évadban a zenekar vendégeként lép fel Adorján András Németországban élő fuvolaművész, Ithay Ken izraeli gordonkaművész és Jandó Jenő zongoraművész. Az együttes vendégkarmestere lesz Hamar Zsolt, az amerikai Stephen D’Agostino, Gál Tamás és Kovács János - tudatja az MTI. A PÁHOLY GALÉRIA AUGUSZTUSI ÁRVERÉSEN ZSOLNAY PORCELÁN TEÁSKÉSZLET AZ ÁRVERÉS HELYE: MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ A BUDAFEST FESZTIVÁL IDEJE ALATT 1997. AUGUSZTUS 16., 11 ÓRA A hatszemélyes porcelánfajansz készlet a pécsi gyár tervezőinek japán vonzódásáról tanúskodik, mind a teáskanna kialakítása, mind pedig a tárgyak virágmintás festése erre utal. Európa-szerte nagy divat volt a századforduló táján az ilyen és efféle japán minta utáni alkotás, a szecesszió stílusa minden különösebb gond nélkül beillesztette a saját kifejező eszközeibe ezt a távoli, mégis vonzó motívum- és formakincset. A kiállítás augusztus 1. és 9. között a Csók István Galériában 10 órától 20 óráig, valamint augusztus 11. és 15. között 15, 16. és 17 órai tárlatvezetéssel az Operaház Vörös Szalonjában tekinthető meg. Az aukcióról további információk kaphatók A Páholy Galériában (Bp. V. Haris köz 6. Tel.: 118-34-33).M ULMfi mm V.I.P. ARTS Management V / Budapest. V. / \ / Haris köz 6. félemelet / Xy/ T: 118-33-77 Madar Nemzet II P&B MEDIA \ A HÉT FILMJE A nyár meséje ERICH ROHMER évszak-tetralógiájának újabb darabja valószínűleg éppen úgy meg fogja osztani a nézőket, mint a francia rendező eddigi művei. Lesznek, akik úgy vélik, hogy A nyár meséje a mozgókép minden eddigi vívmányának a megcsúfolása, a diafilm rehabilitálása, az érdektelenség netovábbja. És hivatkoznak arra, hogy ha alapfokú nyelvleckéket akarnak venni, akkor megvásárolják a Tanuljuk könnyen, gyorsan franciául videosorozatot, mert az ott hallható párbeszédek is élettelibbek, mint Rohmer dialógusai. Mások vélhetően az európai film egyik lehetséges kitörési pontját látják a rendező törekvéseiben, a szakítást az erőszakos vágásra épülő formanyelvvel, a régi és az új Hollywood feszültséggócokra építkező dramaturgiájával. A hétköznapiság apoteózisát ünnepük a rendező alkotásaiban, a költőivé lényegített eseménytelenséget, a bensőséges lélekrajzot, mely a film Csehovjává avatja Erich Rohmert. A szélsőséges vélemények nem igazán közelíthetők egymáshoz, de annyit mindkét fél elismerhet, hogy a következetesség nem okvetlenül emberi és művészi erény, gondoljunk csak az ökör és a kapufélfa rendszeres találkozását felidéző népi bölcsességre... A NYÁR NAGY KERÍTŐ - mondta Ady, utalva arra, hogy a forróság, a tétlenség, a magunkra fordítható idő bősége gyakran vezet az önismeret és önértékelés zavaraihoz. Mert mi mással foglalkozhatna az ember a tikkasztó nyári melegben, mint saját magával? Gaspard (Melvil Poupaud), a friss diplomás matematikus, mielőtt munkába állna, egy hátizsákkal és egy gitárral érkezik Bretaigne tengerpartjára. Lénát várja, aki nemcsak barátnő, hanem az elérhetetlen ideál is egyben. De a lány egyre késik. Gaspard nappal a strandon hever, esténként, kedvese telefonhívását várva, egy matrózdalt komponál. A Holdfényhez címzett palacsintabárban megismerkedik Margot-val (Amanda Langiet). A pincérlányról kiderül, hogy csak a nagynénjének segít, valójában a néprajz szakon végzett. Együtt sétálgatnak a tengerparton, az erdőben, s többnyire arról beszélgetnek, milyen fiú is Gaspard. A fiatalember visszafogottságában is nárcisztikus önfeltárulkozásából megtudjuk, hogy irtózik a társaságtól, félénk a nőkkel szemben, csak a zene és Léna érdekli. A bátortalanság rögvest elmúlik, amint Solene-nel (Aurelia Nolin) találkozik. A határozott és rámenős lánynak viszont elvei vannak: az első randevún senkivel sem fekszik le. Később sem, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a fiatalember fölváltva randevúzik, pontosabban beszélget immár Margot-val és Solene-nel is. S amikor azt hisszük, hogy Léna csupán Gödör dramaturgiai szerepét játszotta a nyári történetben, váratlanul ő is felbukkan. S Gaspard képtelen a három lány közt választani. De a problémák megoldását gyakran a döntés elodázása jelenti. A nyarat követi majd az ősz, a tetralógia hiányzó darabja. JÚLIUS TIZENHETEDIKÉN kezdődik Erich Rohmer filmjének története, s feliratok jelzik a napok múlását. Ahogy telik az idő, egyre inkább előtérbe kerül az a kérdés, vajon mennyi szabadságot engedélyez magának az önkereső fiatalember. Anynyit elárulhatunk, hogy három hetet, ez pedig akkor is sok, ha közben Gaspard elkészül szerzeményével, a hamiskás tengerésznótával. A nyár meséje olyan fiatalokat mutat be, akik eddig hiányoztak a vászonról. Szolidak, rendesek, nem kábítószereznek, egyegy fölhevült pillanatban megfogják egymás kezét. Talán a szemükre vethetnénk, hogy diplomásokként némileg szegényes szókinccsel rendelkeznek. De hát a filmelméletben nem a szó, hanem a mozgókép művészete. Még akkor is, ha Erich Rohmer ezt másként gondolja. Szabolcs Imre „Nagyvárosi” fények Necropolis. Ahová igyekszünk. Mint a kis teknős a születése utáni pillanatban. A tenger felé. Nők és férfiak, gyerekek és állatok. Pedig jaj, dehogy is akarjuk ezt a randevút! Küzdünk ellene. Minden erőnkkel. De mégis, megérkezünk. Humuszba vagy betonrekeszbe. Ha van nevünk. Ha nincs, ha elhagyatva éltünk, leszünk a nőményesdiok. Az N. N.nek. A puszta kereszten. Fejfáján a szónak. A nagyváros fényei földerengenek. Gyertyák és gyertyák mindenütt. Mécsesek az alkonyaiban. Halottak napja. Háromszázhatvanötször. Gergely Ágnes halottjai. Meg mindanynyiunké. És megidéződik a méltatlanul elfeledett nagy nyugatos költő, Hajnal Anna. Nemcsak az Ének egy amszterdami utcán című vers mottójában, hanem így is! A kereken húsz éve halott költőnő kortársa, Vas István se csak a Pathétique cím alatt húzódó kérdőmondatban támad föl: De mit tudhatnak rólam? Hanem így is. S a Ligetnél máris tábla van: „itt állt a Regnum Marianum.” Sehol a templom, és sehol a templomromboló, és van hová hazamenni. A Nyugat harmadik nemzedéke. Már Necropolis. De nem fényes. Pislákol. Pár vers ebből a bűvös könyvből, ahogy kilélegzi a levegőt. Zihálva. Fölizzanak újra a gyertyák. A mécsesek! „Nagyvárosi” fények. Isten mosolya. Joseph Brodskynak, a Nobeldíjas orosz-amerikai költő emlékének ajánlja tizenegy éves versét, a Víz alatti régészet címűt. Necropolis. „Vétlen kezed a testeden / mint ébredés előtt. " Tépd fel a szerelem pántjait, / mint lélegzet a temetőt." Nagy és talán megválaszolhatatlan kérdőjel a Tarkólövés. A minek-halál. Az észveszejtő, pszichopata , játék” embermilliók életével. Kozmikus sejtelem. „Kései utód mit se lát. / Csak madarat, csak köveket. / Pendragon. Válasz. Eclogák. / Kései utód mit se lát, / csak saját, sebzett Krisztusát: / kitértek érte. De minek? / Kései utód mit se lát. / Csak madarat. Csak köveket." Tényleg. Minek? Az biztos, hogy nem azért, mert az ember utcanév szeretne lenni. Budapesten. Jel, Máglya, Piramis, Sinfonietta. Négy lábon áll a könyv, akár az asztal, amelyre ököllel csapnak. Vagy megisznak fölötte egy kávét. Mondjuk a Centrál teraszán. A félárnyékban Pilinszky. Meg Nemes Nagy. Odébb Mándy. Necropolis. A könyvből Újhold-hang árad. Meg a Nyugat. De leginkább persze Gergely Ágnesé, aki megérkezett a legnagyobbak közé. Most még innen. A nekropolis távolabb. A kerítésen túl. Lábujjhegyre ágaskodva sem lehet belátni. A Necropolis költője nem fél a haláltól. Beleír annak sötét füzetébe. Hogy jól érzi magát a fényben, akképp itt, a sötétségben is. A végső sötét meg? Gergely Ágnes a fény felé billen. Ahogy az ajtó alatt beszökik. (Gergely Ágnes: Necropolis, Balassi Kiadó, Budapest, 1997, Ára: 400 Ft.) Koppány Zsolt Margyar Vizor 9 NAPLÓ A TANKÖNYVEK ÁREMELKEDÉSE miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a szegényebb családok, ezért a Magyar Iskola Alapítvány a 166-8304 -es telefonszámon várja az adományokat, nemcsak tankönyveket, hanem tisztítószereket, szappanokat, törülközőket, hátizsákokat, iskolatáskákat és minden egyebet, ami az iskolakezdést segítené. A pénzadományokat a Magyar Hitelbanknál nyilvántartott 10200878—31514004-es bankszámlaszámra lehet befizetni. Az adóhatóság számára igazolást adnak ki az összegről, amely elszámolható. JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENYT rendeznek a gárdonyi református templomban (Boné K. u. 10.) augusztus 23-án, szombaton este hét órától. Fellép Miklósa Erika, Gregor József és Csák József operaénekes. Zongorán közreműködik Pál Anikó és Harazdy Miklós. A bevételt a városban lakó idősek megsegítésére fordítják. BAJTÁRSI TALÁLKOZÓT rendez a Politikai Elítéltek Közössége augusztus 30-án, szombaton délután három órától a Magyarok Házában (Budapest V., Semmelweis u. 1-3.). A rendezvényen előadást tart Fehérváry István és Kahler Frigyes, Újlaky Károly színművész Tollas Tibor verseit adja elő. Este hat órakor a Budavári Nagyboldogaszszony-templomban szentmisét mondanak Kecskési Tollas Tibor emlékére. ALFÖLDI TÁJAK, EMBEREK címmel fotópályázatot hirdet Törökszentmiklós Város Önkormányzata és a Városi Művelődési Központ. Pályázni maximálisan öt feketefehér vagy színes képpel lehet. A pályázaton hivatásos és amatőr fotósok is részt vehetnek. A pályamunkákat a Városi Művelődési Központba kell eljuttatni (5200 Törökszentmiklós, Kossuth út 135.) szeptember 20-ig (nevezési lapokat is lehet igényelni). A legjobb alkotásokból október végén kiállítást rendeznek. TEŐKÉNÉ MONTVAI ROZÁLIA festő kiállítása augusztus 31- én, vasárnap este hat órakor nyílik meg a Gellért Szállóban. A tárlat szeptember 13-ig látogatható. A jelképhordozó halálára Elhunyt egy jelképhordozó. Elment Csepelről a hetvenhárom éves Szentpéteri Zsigmond. Ő volt az, aki főbenjárón testesítette meg Csepel lakótelepének olvasó munkás szobrát. Ő volt, aki öntödei zsákkötényben is forgott a gyári lap szerkesztőségében vagy a Munkásotthon Olvasó Munkás Klubjában. Szentpéteri Zsigmond Dévabányán született 1924- ben. Másoknak bretonjaik, skótjaik vannak, nekünk kunjaink, jászaink. Ő „kun” volt. A második világháborúból hároméves szovjet hadifogság után hozta haza az életét. A földnél folytatta. De kuláknak minősítették. Budapestre emigrált 1952-ben. Előbb pályamunkásságot, később öntőmunkásságot, 1982. évi nyugdíjazása után - a Zrínyi Nyomda csepeli részlegénél - raktárosságot vállalt. Mennyi folyóiratot vitt az Olvasó Munkás Klubba! A Csepeli Olvasó Munkás Klubot Tamási Lajos alapította. (Ötvenhatban ő írta a Piros a vér a pesti utcán kezdetű verset, ezért Csepelre száműzték.) Mint korábbi írószövetségi párttitkár jól ismerte a magyar irodalom képviselőit. Velük „táplálta” környezetét. Utat nyitott a füzetirodalomnak, melynek csepeli sorozatában Szentpéteri utolsó írásai a harmincnyolcadik sorszámot kapták 1990-ben. Műtét előtt írta, kilenc esztendeje: „Már álmaimban is kés ragyog, / halványulnak a csillagok. Belém tette magát a félsz, / öszszetörött az ép egész.” (be)