Magyar Nemzet, 1998. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-20 / 143. szám
1998. június 20., szombat A NÉVNAP Rafael, Dina és Özséb nevű olvasóinkat köszöntjük. A Rafael héber név, jelentése: Isten meggyógyít. A Bibliából ismert név, Rafael arkangyal segített az ifjú Tóbiásnak gyógyírt keresni apja szemére, aki vak volt. A jelenetet Rembrandt is megfestette, a kép a leningrádi Ermitázsban látható. Az itáliai képzőművészek soraiban is megtalálni e nevet (Raffaello Santi), nálunk azonban igen ritka. A Dina héber név, jelentése: ítélet. A bibliai Jákob lányát hívták Dinának. Az Özséb görög eredetű név, jelentése: istenfélő jámbor. Boldog Özséb a Pilis hegységben létrehozta a pálosok rendjét. Alajos és Leila nevű olvasóinkat köszöntjük vasárnap. Az Alajos germán, latin, német név, jelentése: egész, bölcs. Degré Alajos, a márciusi ifjak egyike, Hauszmann Alajos építész, műegyetemi tanár, számos középület tervezője. Ma az egyház Gonzaga Szent Alajost, a XVI. századi, nagy tehetségű, jámbor életű jezsuita papot ünnepli, aki a pestisjárvány idején Rómában kispap társaival és tanáraival ápolta a betegeket, s temette az elhunytakat. Ő is megkapta a szörnyű kórt és meghalt. Mindössze huszonhárom éves volt. Ő az ifjúság és a pestises betegek védőszentje. A Leila perzsa, angol név, jelentése: sötét hajú. Vörösmarty Szilágyi és Hajmási című versében a török szultán lányának adta e nevet. A keleti mesék női főszereplőit is majd’ mindig Leilának hívják. [ SZÜLETÉSNAP Czene Attila úszó olimpiai bajnok (1974. június 20.): „A pénz szükséges nem rossz.” (Nemzeti Sport) Hamis amerikai festékkazetták A magyar és amerikai rendőrség közös nyomozásának köszönhetően lebukott az a festékkazettahamisító banda, amelyik rövid pályafutása alatt több mint százmillió forintos kárt okozott a Hewlett Packard cégnek. Az amerikai székhelyű nagyvállalat feljelentése szerint 1996-tól mind több panasz érkezett Budapestről is, amelyben a vásárlók kifogásolták, hogy a hazánkban vásárolt HP-festékkazetták nem megfelelő minőségűek. A hamisítványok külsőleg teljesen megegyeztek az eredetikkel. Ugyanebben az időben Los Angelesből és környékéről is hasonló panaszok érkeztek. A nyomozók megállapították, hogy a hamisított festékkazettákat Amerikában forgalmazó cég jelentős forgalmat bonyolított le egy magyarországi társasággal, amelyeknek ügyvezetői rokoni kapcsolatban állnak. A budapesti társulásoknál házkutatásokat tartottak, ahol több száz, újratöltött kazettát foglaltak le. A lefoglalt számlák és a gyanúsítottak kihallgatásai alapján feltételezhető, hogy több ezer hamisítványt adtak el nálunk is. A nyomozást az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatósága folytatja. (k. z. t.) A Postabank Hozamgarancia Nyíltvégű Értékpapír Befektetési Alap nettó eszközértéke 6 809 463 017 forint Egy darab befektetési jegyre jutó érték 1,389750 forint A Lokomotív Nyíltvégű Részvény Értékpapír Befektetési Alap nettó eszközértéke 2 387 892 481 forint Egy darab befektetési jegyre jutó érték 1,153833 forint Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1998. július 10-12. Minden év július második hétvégéjén Visegrádon felharsannak a harsonák, mintegy jelt adva az ünnepi palotajátékok megnyitására. A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok kizárólagos szervezésével megbízott Interszezon Kft. már eddig is rengeteg munkát végzett, hogy az ide látogató régi és új közönség mind teljesebb képet kapjon a régi korok sajátosságairól. Ennek kulisszatitkaiba Rajnák László, a cég projektmenedzsere avat be minket. Mint azt az elmúlt években rendezett palotajátékoknál a Visegrádra látogató közönség már megszokhatta, az eseménysorozat a XIV. századba kalauzol vissza bennünket a három magyar király, Károly Róbert, Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond korába. A július 10-12. közötti rendezvény apropóját, történelmi magját az 1382. évi Mária és Hedvig hercegnők eljegyzési ünnepségsorozatának hangulatát idéző program adja. Számon tartani is nehéz, mennyi mindenre kell gondolniuk a szervezőknek ahhoz, hogy a történelmi hű ségre irányuló törekvésük a legtökéletesebben jusson kifejezésre mind a programokban, mind a jelmezekben, díszletekben. Az Interszezon Kft. komoly kutatási munkájának eredményképp találta meg azokat a hozzáértő segítőket, partnereket, akikkel karöltve képesek megteremteni a korabeli hangulatot. Az Interszezon Kft. a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok figyelemfelkeltő plakátjait, különféle szóróanyagait oly módon alkotta meg, hogy elsődleges funkcióján túl tartalmazzon úgymond ismerős, visszaköszönő elemeket. Ebben az évben a Mesterségek Tere lesz ilyen, amelyek életre keltése Tóth István és Szabolcs János nevéhez fűződik. Az új logo, melyet a visegrádi Mátyás Király Múzeum munkatársai, Kovács Annamária, Gróf Péter és Jékely Endre hozzáértő javaslatai alapján készítettek, most csak fekete-fehérben látható. Aki pedig három hét múlva ellátogat Visegrádra, saját szemével színesben láthatja, persze nem csak a rajzokat, de „mindent, mi szem-szájnak ingere”. Krónika Barabás Miklós centenáriuma Barabás Miklós halálának századik évfordulója alkalmából ünnepi rendezvénysorozat kezdődik Sepsiszentgyörgyön, a romániai Kovászna megye székhelyén - írja az MTI. A rendezvényekre már pénteken a székelyföldi városba érkezett Göncz Árpádné, a magyar köztársasági elnök felesége és Nadia Constantinescu asszony, a román államfő felesége, akik az ünnepi megemlékezés fővédnökei. A rendezvények sora szombaton délelőtt a Székely Nemzeti Múzeumban kezdődik, ahol Negyvennyolcasok Barabás Miklós kőnyomatain címmel nyílik kiállítás. Észsömör Beatles-siker Japánban: „She lovés You, yen, yen, yen...” * Díva: sminkelt kártyákkal játszik.* Szovjet festő: Leonardo nyet Vinci.* „Borítson bár a szemfenék...” * Népszerű mellék(helyiség)szereplő. (marafkó) gff VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Pollenjelentés A légkörben az allergén pollenszemek mennyisége jelenleg alacsony, a gombaelemek többnyire közepes-magas koncentrációban szállnak. Az allergén növények közül jelenleg a pázsitfüvek, a lórom és az útifű virágoznak.____________________antszintű éjszakai/nappali hőmérséklet C Világvárosok időjárása SZOMBAT VASÁRNAP HÉTFŐ ÉNYI DNYI ÉK I DK ÉNYIdNYI ÉK DK ÉNYIdNYI ÉK DK Ö Ö & A & de M & & Ö 0 ________________________________________________________________________________________ Fronthatás: Fronthatás: Fronthatás: MELEG MELEG HIDEG HIDEG MELEG MELEG MELEG MELEG MELEG MELEG MELEG MELEG 14/25 13/24 9/2012/23_ 14/26 13/27 9/22 12/24 _ 15/29 14/28 10/24113/27 ATHÉN változó 26 napos 27 zivatar 26 BÉCS felhős 25 változó 22 változó 25 BRÜSSZEL napos 18 felhős 26 változó 29 ISZTAMBUL változó 23 zápor 27 napos 28 JERUZSÁLEM napos 34 napos 32 napos 32 LONDON felhős 28 felhős 23 változó 24 LOS ANGELES változó 25 változó 26 változó 26 MIAMI változó 34 napos 33 változó 33 MOSZKVA változó 27 zápor 31 zápor 36 NAGYVÁRAD felhős 20 zápor 23 zápor 24 NEW YORK zivatar 29 változó 29 változó 29 PÁRIZS napos 31 változó 27 napos 30 POZSONY felhős 24 változó 23 napos 26 PRÁGA változó 23 felhős 20 változó 23 RÓMA napos 27 napos 25 napos 27 SYDNEY felhős 19 változó 17 felhős 15 UNGVÁR esős 18 zápor 21 napos 23 ÚJVIDÉK napos 24 zápor 22 zivatar 24 VANCOUVER zápor 18 napos 27 napos 26 Fontosabb telefonszámok Készítette: Orvosmeteorológia | 06-90304612 Dél-Európa | F . * 06-90304645 30 napos előrejelzés | perc| 06-90304628 Távolabbi kilátások | 06-90304631 Széljelentés 06-60505055 Élőszavas tájékoztatás (180Ft/perc) 06-90504001 Árvíz Romániában Árvíz pusztít Erdély számos vidékén. A kitartó esőzések következtében több erdélyi folyó kilépett medréből. Kiöntött a Kis-Küküllő, a Nagy-Küküllő, és áradnak a Körösök, felső szakaszán kilépett medréből a Szamos, a Maros és az Olt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyók határon túli vízgyűjtő területein hullott, jelentős eső miatt áradás várható a Tiszán, a Szamoson, a Krasznán és a Túron. A Maros árhulláma a következő napokban érkezik hozzánk - jelenti az MTI. Parkolhatnak a Markóban A csütörtöki tv-híradóban elhangzottakkal ellentétben a fővárosi parkolási rendeletben a megkülönböztetett jelzéssel ellátott gépjárművek bárhol megállhatnak, parkolhatnak, és a parkolási övezetben sem kell parkolási díjat fizetniük. A félreértésre az adott okot, hogy július 1-jétől a Markó utcai mentőállomás dolgozóinak saját használatú autóira valóban vonatkozik a parkolási korlátozás - a mentőautókra viszont nem, írja az OS. Vesztegetni próbált a taxis Péntek hajnalban Hegyeshalomnál a határőrök egy taxira figyeltek fel, amely a határtól mintegy 500 métere, egy kiszáradt bányató mellé kanyarodott. Látták, amint utasai az autóból kiszállnak, és a sofőr karjával mutatja az Ausztriába vezető irányt. Ezután ütöttek rajta a csoporton. Kiderült, hogy a négy pakisztáni legálisan, repülőgéppel érkezett Budapestre, s onnan az elcsípett taxival indult a határra. A taxis közben 20 ezer forinttal megpróbálta megvesztegetni a határőröket, hogy őt elengedjék, de a járőrök a pénzt visszautasították. A pakisztániakat a győri közösségi szállásra vitték, s megkezdődött ellenük az idegenrendészeti eljárás, amit nagyban nehezít, hogy mindannyian csak urundiul beszélnek. A taxist vesztegetési kísérlet és embercsempészet alapos gyanújával átadták a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságnak. (k. g.) gnapi postánkból Nyomásgyakorlás Kövér László, a Fidesz — Magyar Polgári Párt alelnöke a Magyar Nemzet 1998. június 9-i számának címoldalán néhány szóval reagált Horn Gyula múlt hét végi, egyik kijelentésére, amely nyilván június 6-án a hűvösvölgyi Nagyréten megrendezett munkásjuniálison hangzott el. Erről a Magyar Nemzet is beszámolt június 8-án. Ebben azonban nincs szó Horn Gyulának a juniálison elhangzott ama kijelentéséről, amely a Hajdú- Bihari Napló június 8-i számában közölt MTI-jelentésben olvasható. Hórn „felhívta a figyelmet, hogy az MSZP jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, amelynek segítségével befolyást tud gyakorolni a következő kormányra”. Döbbenetes és példa nélküli, hogy egy bukott miniszterelnök vélt vagy valós nemzetközi segítség igénybevételével fenyegesse meg a következő kormányt. Erre nem is érdemes több szót vesztegetni. Joggal felmerül azonban az a kérdés is, hogy európai szociáldemokrata pártnak tekinthető-e az az MSZP, amelynek elnöke ilyen kijelentéseket engedhet meg magának, s tagsága nem siet ettől elhatárolódni. Holott ezt az elmúlt négy esztendőben szerzett tapasztalatok szerint - a vele ellenkező oldalon álló pártok tagságától sokszor még súlytalan kijelentések miatt is oly hevesen követelte. Bármi legyen is Horn Gyula kijelentésének következménye, nem árt, ha az összeülő magyar parlament tagjai tudják, hogy a köztük ülő egyik - listán bejutott - országgyűlési képviselőben milyen szándékok munkálnak. Dr. Nagy Sándor Debrecen Magyar Nemzet 31 A MOZAIK A MUNKANÉLKÜLIEK rehabilitálására irányuló kísérletben vesz részt negyven hajdúhadházi lakos. Segítenek nekik a negatív élmény feldolgozásában s azon akadályok leküzdésében - például az elégtelen iskolázottság -, melyek a munkához jutást gátolták. HÚSZMILLIÓ FORINT rövid lejáratú kölcsönt szavazott meg a gyöngyösi közgyűlés a városban működő Bugát Pál Kórháznak. A pénzt a több százmillió forintos adóssággal küszködő intézmény likviditási gondjainak enyhítésére szánják. ELFOGTA a rendőrség R. K. 23 éves debreceni férfit, aki még április 13-án az éjszakai órákban 77 sírhelyet rongált meg a helyi Monostorpályi úti zsidó temetőben, ezzel mintegy 2,5 millió forint kárt okozva. R. K. - aki beismerte tettét - labilis idegrendszerű, alkohol hatására fokozottan agresszív magatartást tanúsító, iskolázatlan személy, akinek cselekedetét sem politikai, sem vallási okok nem motiválták. SZLOVÉN fuvarozók arra készülnek, hogy hétfőn egész napra lezárják az összes közúti határátkelőhelyet és a fontosabb belföldi csomópontokat. KÉT FEGYVERES rabló támadt rá egy 54 éves osztrák állampolgárra Tata térségében, az M1-es autópálya Shell-benzinkútjánál. A rablók elvették áldozatuk készpénzét, bankkártyáit, forgalmi engedélyét, s még névkártyáit és fényképeit is. RENDŐRRE TÁMADT csütörtökön este Solt közelében, az 53-as számú úton egy szabálytalanul közlekedő külföldi férfi - tájékoztatták pénteken az MTI-t. Zeljkova G. 22 éves jugoszláv állampolgárt végül megbilincselték, és őrizetbevétel mellett eljárást kezdeményeztek ellene. DÍSZDOKTORÁVÁ fogadta a chicagói Northwestern egyetem Haraszti Miklóst. Ezzel irodalmi, emberjogi, közéleti és tanári tevékenységét ismerték el. OLASZ KATONÁK gyakorlatoznak a Bakonyban, magyar alegységek bevonásával. Ez egy megszervezendő, multinacionális dandár létrehozásának előzményeként értékelhető. ÉLETMENTŐ emlékérem állami elismerésben részesült pénteken két fővárosi polgár. Kaszán Attila tavaly novemberben Kispesten észrevette, hogy az előtte haladó jármű vezetője rosszul lett. Ekkor testi épsége veszélyeztetésével megállította az autót. Korláth Endre idén februárban egy íváthúzásos munkabalesetnél kimentette munkatársát a hatezer voltos feszültség alól. Közben mindkét kezének több ujja harmad- és negyedfokú égési sérülést szenvedett. SIKKASZTÓ RENDŐRÖK ügyében rendeltek el nyomozást. A BRFK közlekedésrendészeti főosztályának két munkatársa, P. L. őrnagy és B. A. törzszászlós azzal gyanúsítható, hogy szabálytalan parkolás miatt a rendőrség írottkő parki és más tárolótelepeire szállított gépkocsik közül többet szétszereltek, majd az így elértéktelenedett autókat saját vagy ismerőseik nevében megvették, és később értékesítették. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal azok jelentkezését kéri a 2010-133/173-as telefonszámon, akiknek gépkocsiját az utóbbi három évben szabálytalan parkolás miatt elszállították, és nem adták vissza, illetve, akik fontos alkatrészeiktől megfosztva kapták vissza autójukat. NÉGYSZÁZHÚSZEZER forintot vitt el az a férfi, aki pénteken délután öt óra körül kirabolta a Margit körút 58. szám alatti IBUSZ-irodát a fővárosban. Lóverseny Tippek a vasárnapi ügetőversenyekre: I. Roger (4), Alezredes (1), Tokaj (7), Candy Starligh (6), II. Quick Lobell (2), Bordár (6), Bladymary (10), Boszorkány (7), III. Bátyám (5), Borravaló (9), Bright Star (3), Bullville Star (7), IV. Ágáló (6), Zuboly (11), Újfalu (3), Ünneprontó (8), V. Ámokfutó (1), Aszkéta (11), Anno (9), Alarm (5), VI. Zsaroló (3), Tajtékkő (8), Annyrosa (7), Bérc (9), VII. Tolvaj (7), Utrilló (8), Ultra Magnus (9), Lope Bege (13), VIII. Zala Szépe (6), Zsigmond (2), Zádor (5), Rendfőnök (4), IX. Brilliáns (9), Unica (10), Vuk (8), Zsandár (7), X. Black Lee (7), Gunnel Diadem (5), Vicente (10), Zavarj! (12), XI. Air Scot (10), Aladin (12), Bujkáló (7), Zselé (11). A versenyek 14 órakor kezdődnek!