Magyar Nemzet, 1999. december (62. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-22 / 298. szám

1999. december 22., szerda Fischer Lyonban is igazgató lesz Más megvilágításban a Fesztiválzenekar-ügy? A jövő év, azaz 2000. szeptem­ber 1-jétől három évig Fischer Iván lesz a Lyoni Nemzeti Ope­ra zenei igazgatója - jelentette be kedden a dél-franciaországi nagyváros zenei intézményének vezetősége. Az MTI-hez is eljut­tatott hír szerint Fischer Iván karmester, a Budapesti Feszti­válzenekar alapítója és jelenlegi zeneigazgatója a kinevezésének életbe léptétől elsősorban a lyoni operának és a Budapesti Fesz­tiválzenekarnak kívánja az éle­tét szentelni. (A lyoni színház korábbi zenei vezetője, Louis Langrée nemrégen jelentette be, hogy jövő ősszel, vagyis megbí­zatásának lejárta előtt lemond, mert nem ért egyet az opera ve­zetőinek zenei politikájával.) Nemes László, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója la­punk érdeklődésére elmondta, hogy meglepte a hír, hiszen Fischer Iván eddig határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy más, külföldi zenekarnál vagy intézménynél is feladatot kíván vállalni. Nemes László hangsúlyozta, hogy Fischer Iván zeneigazgatói megbízatása a Fesztiválzenekarnál nem zárja ki, hogy máshol is betöltsön va­lamilyen vezető tisztséget. Az európai hangversenyéletben el­fogadott gyakorlat, hogy a ne­ves dirigensek egyszerre több együttesnél is vállalnak zene­­igazgatói, művészeti vezetői, ál­landó vagy első karmesteri ál­lást. Hogy a lyoni megbízatás mennyiben érinti majd Fischer Iván budapesti tevékenységét, azt természetesen tisztázni kell a karmesterrel. Körmendy Ferenc, a Főváro­si Önkormányzat kulturális bi­zottságának elnöke nem kívánta kommentálni Fischer Iván lyoni kinevezését, ám úgy véli, a hír döntően új megvilágításba he­lyezi a Fesztiválzenekar körül május óta történteket, valamint Fischer Iván új koncepcióját is, amely szerint a Budapesti Fesz­tiválzenekar ne legyen állandó együttes, muzsikusai ne legye­nek a fővárosnál státusban, és működése térjen vissza az úgy­nevezett staggione-rendszerhez, a csupán alkalmankénti fellé­péshez. (d. m.) Az ELTE tudós professzorai Felavatták az új egyetemépület szobrait Tizenkét magyar tudós bronz­­portréját avatta fel Benczúr And­rás, az ELTE Természettudomá­nyi Karának dékánja tegnap dél­után az egyetem északi tömbjé­nek déli alulujában. Eötvös Lo­­ránd mellszobra mellé tanítvá­nyának, Kövesligethy Radó szeizmológusnak a portréját he­lyezték el, aki a század első évti­zedeiben a kozmográfia tanszék vezetője volt. A tudós portréja E. Lakatos Aranka munkája, akár­csak a kémikus és neves gyógy­szerkutató Winkler Lajos szobra, amely az új egyetemépület déli bejáratánál tekinthető meg. Törley Mária alkotása Len­gyel Béla bronzportréja. A kémi­kus Eötvös Loránddal egy időben tanult Heidelbergben, majd haza­térve 1877-től az újonnan felállí­tott II. sz. kémia tanszék vezetője lett. Az első kémikusok egyike, aki a radioaktivitással foglalko­zott, ezért is került szobra a No­bel-díjas Hevesy György portréja mellé. A nemzetközileg is elis­mert Hevesy fizikai-kémiai kuta­tásai révén 1913-tól az egyetem magántanáraként, 1919-től pedig a II. sz. fizikai intézet vezetője­ként dolgozott. A radioaktív nyomjelzéses módszer feltalálá­sáért 1943-ban kémiai Nobel­­díjjal tüntették ki. Szobra Buch­­böck Gusztáv fizikai kémikus bronzportréjával együtt Tóth Bé­la alkotása. Janzer Frigyes szobrászmű­vész készítette el Tangl Károly kísérleti fizikus és Száva-Kováts József meteorológus portréját. Tangl Károly - szintén Eötvös-ta­­nítvány (már elsőéves korától részt vett Eötvös gravitációs mé­réseiben) fő professzora halála után a kísérleti fizika tanszék ve­zetőjeként dolgozott az egyete­men. Száva-Kováts József, Ma­gyarország első légkör- és éghaj­lattani tanszékének létrehozója, akit 1953-ban koholt vádak alapján elítéltek, szabadulása után sem állását, sem a publiká­ció lehetőségét nem kapta vissza. Portréja mellett ifjabb Szabó Ist­ván munkája, Detre László csil­lagász, a csillagászati tanszék ve­zetőjének szobra látható, s azt egy újabb Szabó-alkotás, Jedlik Ányos portréja követ. A tudós fi­zikus 1840-től közel négy évtize­den át a kísérleti tanszék veze­­tőjekén dolgozott - tudtuk meg Kisfaludy Gyulától, az ELTE dé­káni hivatalának vezetőjétől. Than Károlyt, a hazai kémiai kutatás első európai szintű egyé­niségeként tartják számon. Szobrát Tangl Károly tanítvá­nyának és felfedezettjének, Ort­­vay Rudolfnak másával együtt Szilágyi Bernadett készítette el. A tizenkettedik alkotás, Békésy György élettani Nobel-díjas portréja Benedek György mun­káját dicséri. (n. t. i.) Meghalt Eck Imre Méltósággal viselt hosszú be­tegség után december 20-án, 69 éves korában, elhunyt Eck Imre balett-táncos, koreográfus, Kossuth-díjas, érdemes és kivá­ló művész, a Pécsi Balett alapí­tója, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja - tudatta az MTI- vel a baranyai társulat. Temeté­séről később intézkednek. A tánc volt az anyanyelve. Klasszikus baletten nevelkedett, Nádasi Ferenc tanítványa vált, de kialakította csak rá jellemző mozgásvilágát. Az Operaházban kezdte pályafutását 1949-ben, tíz évig szólót táncolt, majd 1960- ban megalapította a Pécsi Balet­tet. Igazgatója, 1969-től művésze­ti vezetője, koreográfusa volt a társulatnak. A Csongor és Tünde, a Le Sacre du printemps, a Zene húros hangszerekre... koreog­ráfiája, A fából faragott királyfi, a Concerto, A csodálatos manda­rin, a Don Juan, a Kalevala, ba­lettminiatűrjei — pályája emlé­kezetes állomásai. A kor emberé­hez szóló balettet akart. A gondo­lat éppoly fontos volt számára, mint a látvány és az akusztikus hatás. Érzékenyen figyelt a kor­társ szerzők műveire. Rengeteg darabot állított színre, de nehe­zen dolgozott. Tévelygések, gyöt­­­relmek közepette. A színházi munka hol kín, hol kéj - nyilat­kozta. Most megpihenhet. F. M. mMsigiMUDiim A V.A.M. Design » ? M® Akadémia és a Uyl Soproni Egyetem ▼d®ign Ma9Y0':?.l:SI®90.n — ■ ■ ■ =- egyedülálló másod­diplomát adó önköltséges kép­zést indít. Képzési célunk az Ön személyes sikerei Garanciánk: A V.A.M. Design Akadémia nemzetközi információs bázisa, a gyakorlat- és sikerori­entált tanterv és képzés. Mestereink: Több évtizedes gyakor­lati tapasztalatokkal rendelkező, sikeres és elismert szakemberek és a mögöttük álló világcégek. Az oktatás helye: V.A.M. Design Akadémia, 1061 Budapest, Király u. 26. A szerelem költője Jean Racine emlékezete A XVII. század három nagy szín­padi szerzője Corneille - Moliére - Racine. Sorsuk összefonódott. Corneille hatvanéves, amikor Ra­cine első diadalát aratja, és ifjú versenytársként fölébe kerekedik. Racine első drámáját, a Nagy Sándort Moliére viszi színre, és ő játssza a címszerepet. Boileau, a kor nagy hatalmú kritikusa Ars poeticájában mindkettejüket sok­ra tartja. Corneille-t halála után Racine búcsúztatja, és ő nyit új fejezetet a francia klasszikus drá­ma történetében. Az embert el­emésztő féktelen szenvedélyek drámáinak (Andromaché, Britan­­nicus, Berenice, Bajazid, Mithri­­dates, Phaedra) fejezetét. .A sok cselekmény csak azoknak a köl­tőknek menedéke, akik nem érez­nek géniuszukban sem elegendő bőséget, sem elegendő erőt ah­hoz, hogy öt felvonáson keresztül lekössék nézőiket egy egyszerű cselekménnyel, melyet a szenve­délyek heve, az érzelmek szépsé­ge és a kifejezés eleganciája tá­mogat” - írta Racine a Berenice előszavában ars poeticaként. A janzenista Port-Royal isko­lájában nevelkedett, a papi hiva­tásról lemondó, magát az írásnak szentelő, legsikerültebb darabja, a Phaedra megbuktatása után el­hallgató Racine, XIV. Lajos udva­ri történetírója, akinek születése 360. évfordulójára is az idén em­lékezett a világ, kegyvesztve halt meg­­ 300 évvel ezelőtt, épp de­cember 22-én, de halálában lett ismét kegyelt. Lelkes hívei min­dig voltak és vannak. Franciaor­szágban a Comédie Fran£aise ma is játssza műveit. Híres nőalakjai szerepében a színházművészet legnagyobb csillagai versengtek. De időről időre ott és más orszá­gokban is újrakezdődik a vita: ér­­demes-e színpadra vinni ezeket a szigorú szerkezetű drámákat, és felvetődik a kérdés: mit adhat Ra­cine a mai nézőnek. A Magyar Nemzet 1956. má­jus 13-i számában Sós Endre szá­molt be arról a hatalm­as vitáról, amely abban az évben kerekedett a drámaköltőről a Sorbonne-on (a „vádbeszédet” Jean Vilar, a Théátre national populaire meg­alapítója tartotta), majd folytató­dott hetekig Aragon irodalmú he­tilapjában, a Les Lettres Fran­­çaises-ben. Nemcsak irodalom­­történészek, hanem „egyszerű párizsi és vidéki olvasók dispu­tái­tak” ott róla­­ bizonyítva, hogy „a francia közvélemény igen je­lentős része érdeklődik hazájának klasszikus értékei iránt”. Magyarra a XIX. századi át­ültetések után Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Szabó Lőrinc, Kálnoky László, Mészöly Géza, Nemes Nagy Ágnes, Rába György, Vas István, Benedek Marcell, Kardos László, Somlyó György fordította Racine gyönyörűséges nyelve­zetét. Drámáit játszották Maros­­vásárhelytől Pestig. (Budapesten most a Phaedrát tűzte műsorára a Térszínház.) „Ha nem születik franciának, olyan drámákat ír, mint Shakes­peare és kortársai. De franciának született, és udvaronccá faragta a század” - írja némi malíciával Szerb Antal. Babits Mihály így elemzi: „Racine valódi nagy köl­tő volt... Érzelmek és szenvedé­lyek költője, olyan mint Euri­­pides, a szerelem költője.” „A rendben sorakozó versek mögött örvények rémlenek, a konven­cionális szavak titkos gondolato­kat asszociálnak. A dráma a vé­gén mégis avval az ízzel hagy, mintha a szerelem mély poklaiba ereszkedtünk volna.” És ezzel arra a kérdésre is vá­laszt kapunk: szól-e Racine a ma emberéhez. (ferdi) Kultúra Az örök Éva • NAPLÓ Lukács Margit születésnapjára A magyar szülé­szet örökös tagja. Tíz esztendeje a Nemzeti Színház örökös tagja. S még valami, bár­hogy változzék is a kor, teljen az idő: örök Éva. Hisz aligha akad színésznő, aki többször, több betanulásban­­fölújításban ját­szotta volna Ma­dách Imre Évá­ját, aki több Ádám társa s Lu­cifer megkísér­tettje lett volna a színpadon. Lukács Mar­git A SZÍNÉSZ­NŐ, így, csupa nagybetűvel, aki azt vallja, hogy úgy kell gondol­kodnunk a szín­házról, mint egy­koron a görögök tették, akiknek templomuk volt a teátrum, a művé­szet szentélye­ként tisztelték. S vallotta, vallja ma is, hogy a szí­nésznek úgy kell élnie, úgy kell viselkednie, úgy kell léteznie a színpadon és a színpadon kívül, hogy fölnézzenek rá. „Nincs még egy hivatás - magyarázta két esztendeje be­szélgetésünkkor -, ahol ennyifé­le életet lehet élni. Ha még egy­szer kezdhetném sem választa­nék más pályát. Engem mindig magával visz, magával sodor minden alkalom. Huszonhét esztendőn át őriztem Éva szere­pét, de sohasem váltam meg tő­le. Van egy önálló estem Ma­­dáchról, a pályatársakról és per­sze Éváról, egyetlen sál segít a játékban, hogy megmutassam a Tragédiát, egyedül. Egyszer templomban is elmondhattam, Csesztvén, a park kápolnájában, a nézők egészen közel ültek hozzám, úgy figyeltek, olyan nyitott szívvel, ahogy tán az­előtt soha.” (r. k.) Lukács Margitot nyolcvanötödik születés­napján az Ódry Árpád Színészotthonban kö­szöntötték VAJDA JÓZSEF FELVÉTELE Magyar Nemzet 11 IFJ. JOHANN STRAUSS em­léktábláját kedden avatták fel Budapesten, az V. kerületi Bá­thory utca 24. szám alatti épület falán, ahol a Gyapjú utcai Né­met Színház állt egykor. A száz esztendeje elhunyt muzsikus tiszteletére állíttatott emléktáb­lát Zámbó Kornél festőművész alkotása díszíti. A DÉRYNÉ-DÍJAT az idén Vass Éva és Komlós Juci vehet­te át kedd este a József Attila Színház színpadán, a XIII. Ker. Önkormányzat karácsonyi kü­­lönelőadásán. WERBÁNSZKY ERNŐ szob­rászművész kiállítása ma délután öt órakor nyílik meg a Duna Ga­lériában (X3H, Pannónia u. 95.). LEONARD GERSHE A pil­langók szabadok című vígjáté­kát mutatja be a Független Színpad ma délután három óra­kor és este hét órakor a Buda­pest Bábszínházban (VI., And­­rássy út 69.). VILÁGOK HANGJA címmel jótékonysági koncertet rendez­nek a Fonó Budai Zeneházban december 23-án este hét órakor (XI., Sztregova u. 3.). A bevé­telt a Heim Pál Gyermekkór­háznak ajánlják fel. KITÜNTETŐ CÍMEK: Az Operaházban kedden átadták a zenekari tagság szavazatai alap­ján az év zenekari művésze ki­tüntető címeket, ezúttal Mező Márta gordonkaművésznek, szó­lamvezetőnek és Szőke Zoltán kürtművésznek. Ezt követően a zenekari tagság Farkas Zoltán harsona-, Joó János oboa- és Rajkó József hegedűművészt kö­szöntötte 25 éves operaházi jubi­leuma alkalmából. P a tévé műsoráról Riporterek a börtönben A teljes börtönkapacitás is kevés volna ahhoz, hogy leültessék azokat a riportereket, akik hazud­nak a közönségnek - hallottuk Victoria Mapple­­beck dokumentumfilmjében az HBO-n, amely a hírhedt „kamutévésekkel”, televízió és valóság abszurd kapcsolatával foglalkozott. Egy médiamanipulátor portréja A középpontban az a Michael Born állt, aki 16 esetben adott el hamisított szuperriportokat Németországnak. Az egyik miatt, amely a Ku- Klux-Klan állítólagos rendezvényéről tudósított, bíróság elé állították, és négyévi börtönre ítélték. Akkor sem a hamisítás, a manipulálás ténye volt a vád ellene, hanem a filmben elhangzó faji és vallási izgatás... Born egyébként büszke arra, amit művel­­50 márkás órabérért amatőrökkel ját­szat el fiktív történeteket drogkereskedőkről, macskagyilkosokról és más „kelendő” témákról, majd dokumentumfilmként kínálja őket), lelkiis­­meret-furdalást nem érez. A néző a hibás minde­nért, állítja, az ő igényét szolgálják az álhírekkel, a kandikamerákkal, a „hard newsszal”, amelyet e népszerű műfajokat összefoglaló néven, hivatalo­san tényfeltáró újságírásnak szokás hívni. Kímé­letlenül őszinte képet fest a piacnak dolgozó, a nézettségi mutatóknak engedelmeskedő televízió­ról az Egy médiamanipulátor portréja című film, amelyet szilveszter délutánján is megismétel az HBO. Azzal a könyörtelen igazsággal szembesíti nézőjét, hogy a televíziónak manapság nem sok köze van a valósághoz, külön világot épít magá­nak, amelyben tetszés szerint kreál túszdrámákat, élő adásban közvetít öngyilkosságokról és főúri szerelmi légyottokról. (Mapplebech filmje pél­dául azt is bemutatja, micsoda koholmány volt a Diana hercegnő és James Hewitt hancúrozásáról fölvett jelenetsor.) Végtelen cinizmusukban odáig mennek e „művek” megrendelői és létreho­zói, hogy tettük minden ódiumát a nézőre hárít­ják. Ő, a néző az, aki szórakozás, pihenés címszó alatt ezt a fajta televíziót várja - mondogatják -, s egyébként is miért nem veszi észre - a sok árul­kodó jel mind­erre utal -, hogy „átrázás" az egész valósághű televízió. (Bem nevetve sorolja, melyek azok az abszurd vagy dilettáns megoldá­sok, amelyek kitűnően tanúsítják mesterkedései­nek mibenlétét.) Mérlegen a valóság Az Egy médiamanipulátor portréja című film nem veszi védelmébe az átrázott, a lenézett és meg is vádolt publikumot, ez a film olyan, akár a vészcsengő, aki nem teljesen süket, meghallja, s fejvesztetten menekül a baj elől. (A lelkiismere­­tesebbje riasztja embertársait is.) Ettől azonban mit sem változik a médiamanipulátorok felelős­sége, s azoknak a gátlástalanságát sem feledhet­jük, akik műsorukba illesztik, sőt megrendelik az átigazított valóságot. A gond itt van kis magyar médiavilágunkban is, a kereskedelmi televíziók megjelenésével keletkezett versenyhelyzet­­ már­is látható - erre volt csak jó: föllazította hagyo­mányos értékrendünket, elaltatta a szocialista mé­dia hazugságain képzett éberségünket. A kereskedelmi televízió (Tv 2) még a tudo­mányos ismeretterjesztés perceit is fantasztikus filmek hihetetlenül morbid jelenetsorával hozza elénk (Mérlegen a valóság), mert attól tart, kü­lönben unnánk az Egyiptomból érkező híreket az esztendeje oly sokat emlegett fiatal kutató, Vörös Győző legfrissebb ásatási eredményeiről. A hatás nem igazán egyértelmű: aki A múmia című „szu­perprodukció” bombasztikus képsorait kedveli, csalódottan fogadja, ami a fura felvezetés után következik. Aki meg nyitott, sőt büszke is az olyasfajta tudományos sikerekre, mint amilyene­ket a huszonhét esztendős magyar fiatalember immár sorozatként „szállít” a világnak, zavaró­nak és méltatlannak tartja a trükkös, zajos élő­­hangot. Tévémagiszter Ház csakugyan olyan tompa már mifelénk is a televíziónéző nagyközönség, hogy az értelmes szót, az önmagáért való látványosságot elutasítja, s csak a vad műsorokra vevő? Ha ez az igazság, az a néhány értékteremtő és értékmentő csapat is bú­csút mondhat a médiának, amely az átalakítások ellenére is életben maradt, sőt hébe-hóba munká­hoz is jut. Az egyre ritkábban látható Tévémagiszter (ka­rácsonyi) különkiadása a magyar televíziózás leg­jobb korszakait idézte meg a keleti szláv kultúra bölcsőjéről, Kijevről szóló összeállításával. No­­vobáczky Sándorék munkája már csak azért is tet­szett, mert volt mersze Keletre menni a Nyugatra fordulás nagy divatja idején. És azért is, mert sok­oldalúan mutatta be Kelet-Európa e fontos szelle­mi központját. Látni engedte barlangkolostorait, aranykupolás templomait, az utolsó pillanatban megmentett paraszti kultúráját, irodalmi, művésze­ti múltját és jelenét. Legfőképpen pedig azért tet­szett a Tévémagiszter különkiadása, mert más volt, mint műsorszomszédai. Az értelmes embert közelítette meg, és nem a tévé által elkábított, nar­­kotizált tudatáért lenézett befogadót. Lőcsei Gabriella

Next