Magyar Nemzet, 2000. június (63. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-10 / 135. szám
20110. június 10., szombat ■ Dévényi István Műsorvezetőt keres a Z+ könnyűzenei televízió - terjedt futótűzként a hír a tinédzserek között. Nem kell hozzá más, csak érettségi meg jó fej, és a tehetség máris elnyeri méltó jutalmát, a sztárpalánta elfoglalhatja megérdemelt helyét a szürke tömeg fölött. A felhívás több ezer ifjú fantáziáját mozgatta meg. Hiszen a média rejtélyes világa mindig is vonzotta a fiatalokat, egy zenei csatorna pedig - amely megnyitja az utat az előadóművészek még rejtélyesebb világába - a legtökéletesebb karriernyitány, amelyet egy tizennyolc éves elképzelhet. A sok ezer álmodozó első lépésként levélírásból mérettetett meg. A televízió munkatársai leginkább arra voltak kíváncsiak, milyen sikerrel egyeztetik össze az alanyt és az állítmányt a felfedezendő fiatalok egy önéletrajz keretei között. A fogalmazási készséget egy egész alakos fotónak kellett megtámogatnia, hiszen ősi tapasztalat, hogy az előnyös külső egykét döccenősebbre sikeredett mondaton is átsegíti az embert. Ezren vették sikerrel az akadályt. Közülük kétszázat június 3-án délelőtt kilenc órára hívtak próbafelvételre a Hegedűs Gyula utcai fotóstúdióba. Az ifjú hölgy a Rákóczi téren száll föl a hatos villamosra. Ha ő lesz a befutó, önéletrajzi regényében megírhatja, mily nehéz körülmények közül indult: nyolcadik kerület, bandaháborúk, miegymás. Viselete korántsem viseltes: nagytalpú, csípőfarmer, hasas póló. Frizurája máris valódi műsorvezetőt mintáz, mivel vörösre és feketére festett tincseit fejbúbján két szarvacskába csavarta. És keresztbe vetett kardtarisznya, természetesen. A sárga járművön más, kevésbé feltűnően sztárjelölt külsejű próbálkozók is utaznak, őket arról lehet felismerni, hogy fennhangon, erőltetett könnyedséggel szidják a Z+ tévét. Úti céljuk, a Hegedűs Gyula utca tipikusan belvárosi terep. Az úttest két sávjában folyamatos az autók özönlése, sőt alkalmanként egy-egy kék busz is befúrja magát a hatemeletes, komor házak miatt napfénymentes aszfaltcsíkra. Most viszont még a hét végi, gyér forgalom is fennakad a huszonhármas számú kapualj előtt gyülekező tömeg miatt. A sofőrök Budapesten ritkán tapasztalható türelemmel fogadják a torlaszt, s ebben talán nem kis szerepet játszik az a körülmény, hogy a jelentkező lányok nagy része a legszűkebb nadrágját, legáttetszőbb pólóját és legtuningolósabb melltartóját öltötte magára a jeles napon, míg a fiúk - a hölgyvezetők örömére - a legizmosabb trikójukban feszítenek. A kinti külsőségekhez képest az apró műterem szerényen bújik meg a körfolyosós társasház földszintjén. Odabennt a kezdés meghirdetett időpontjában még semmi sem utal a nagy válogatásra, csupán egy álmos fiatalember és még álmosabb macskája fogadja álmatagon a néhány sikeresen beszivárgó tinédzsert. Lényeges információval azonban ők sem szolgálnak, mivel kilencre várták a stábot. A stáb ellenben, sűrű bocsánatkérések közepette, csak fél tízkor érkezik. Igaz, ekkor viszont nyomban munkához látnak: öt perc sem telik bele, máris állnak a reflektorok, üzemel a monitor, s a kamera az első kliensre vár. Még el sem helyezkedik székében a válogatást vezető Herczeg György rendező, amikor betoppan a jelölt. - Sietek, hú, nincs sok időm! - hadarja, éreztetvén minden jelenlévővel, hogy számára a mai megmérettetés csupán apró közjáték, légypiszok egyébként jól megszervezett életében. Tempója később sem mérséklődik, bemutatkozásként semmit sem tudunk meg róla, görcsös igyekezetében, hogy lazának lássék, a feltételezett szituációba - miszerint ő a Z+ új műsorvezetője - is belesül. És már ott sincs. - Jó kezdés - fanyalog Herczeg György, majd újfent arcára rajzolja kötelező, egyben lebilincselő, mindent bele, neked bizonyosan sikerülni fog mosolyát. A második próbálkozó határozottan meggyőzőbb. Ráadásul ennek tudatában is van. - Tizennyolc éves vagyok, két éve dolgozom modellként - csacsogja, s szavainak hatására Herczeg Györgyben láthatóan oldódik a feszültség. A produkció egyetlen szépséghibája, hogy a modell-lánynak egyetlen videoklip címe sem jut eszébe. Ákos mindössze ennyit közöl végül megkönnyebbülve. Harmadikként érkezik a hatos villamos reggeli, felcsavart hajú utasa. Az extravagáns külső azonban félénk bensőt takar, alig hallani a rövid, ám annál rögösebb életút részleteit. - És akkor felköltöztem Budapestre, és azóta nem nagyon csinálok semmit , és most itt vagyok - jutunk el a jelenig. - És miért vagy itt? - érkezik rögtön a rendezői keresztkérdés. - Szóval miért szeretnél a Z+ műsorvezetője lenni? - Hogy a vidéken élő édesanyám, ha így is, de mindennap láthasson a tévében. És jönnek az újabb és újabb ifjú titánok, és lassan beigazolódik Herczeg György azon állítása, hogy fél óra múltán még egy fürdőruhás válogatás is unalmassá válik. Szerencsére egy fiatalember üde színfoltként megtöri a hölgykoszorú egyhangúságát. A kamera előtti szereplés sem idegen számára, mivel a Nemzeti Színiakadémia végzett nö-övendékeként a Jó barátok című magyar szappanoperában egy alkalommal rendőrt alakított, és egy reklámfilmben is igazolta már a tehetségét. A műsorvezetéssel azonban ő is hadilábon áll, az utolsó pillanatban itt is Ákos neve menti meg a helyzetet. - Belőle egy kis munkával nagyon jó műsorvezetőt lehetne faragni - véli Herczeg György. - Nem mindenkiről derül ki azonnal, hogy milyen adottságokkal bír. És nem csak a külső számít. Az előző próbafelvételre eljött egy kövér pécsi srác, akinél rátermettebb jelöltet nemigen láttam. Sajnos róla kiderült, hogy korábban több szadomazo alkotásban vállalt szerepet. Déli tizenkettőkor váratlan vendég érkezik. - A Z+-ból küldtek - adja meg soronkívüliségének magyarázatát. Ismerős arc, de hogy honnan, az csak az előélet ismertetése során derül ki. - A Jazz+Az együttesben énekeltem. Jelölt és rendező hosszas tanácskozásba kezd a nemrég megszűnt zenekar feloszlásának körülményeiről. Fél óra alatt megtudjuk, hogy Geszti Péter azért nem akarta folytatni, mert Dés László sem akarta folytatni, de nagyon szép volt az elválás, semmi harag, csak kár, hogy a továbbiakban sem Geszti, sem Dés nem támogatja a három lány karrierjét, talán majd a Z+. Ja, és kint még vannak ketten, őket is a Z+-ból küldték, soron kívül. Egyikük - bőven a meghirdetett 25 éves korhatáron túl - szintén ismert arc, de nem várjuk meg, hogy kiderüljön, melyik zenekarban tevékenykedett korábban. Délután egykor magára hagyjuk az egyre fáradtabb Herczeg Györgyöt. Visszapillantva még látjuk, hogy a rendező egy lopott pillanatra a tenyerébe temeti arcát. Hullócsillagok Anyukástul karonfogva, barátnőstül viháncolva, a haverok vállveregetésétől kísérve vagy elszánt magányosan érkeznek a jelöltek a budapesti stúdióhoz. Közös vonásuk, hogy valamennyien szeretnének minél hamarabb sztárrá válni. Nem mindenkiről derül ki azonnal, hogy milyen adottságokkal bír Fotó: Somoskövy Béla ■ Sebeők János Hol a természet? Avagy - névelő nélkül - hol van természet? Esetleg: hol van még természet? A válasz minden valószínűség szerint helynév. Amazóniában. Ott még van természet. A Mátrában is van természet. Legtöbbünk úgy gondol a természetre, mint egy rajtunk kívüli, messzi helyre. Egy helyre, ahová el kell jutni. Ahová el lehet utazni. Apukám, hét végén hová megyünk? Szalámis zsömle, irány Horány. Turistautak, jelöletlenek és jelzettek vezetnek ki a természetbe. Magazinok, prospektusok tájékoztatnak arról, hogy mely évszakban hová érdemes. Hova menjünk? Színházba, moziba vagy a természetbe? Úgy gondolunk a természetre, mintha valamiféle előadás volna. Egy partitúra nélküli népszínmű, fura karakterekkel, mint például a pincérfrakkos pingvin, a jó hangú pacsirta, az alattomos sikló, a víg rozmár. A természetfilmek is ezt az érzetet erősítik. Hogy a természet egy a látványos attrakciók közül. Megtekinthető s elzárható, illetve elhagyható. Ha vége a természetfilmnek, átkapcsolhatunk más csatornára. Ha vége az előadásnak, felállhatunk a székről, kiegyenesíthetjük zsibbadt lábunkat, s mehetünk haza a betonhüvelybe, saját megszokott tárgyaink, mániáink és vágyaink közé. A tudatélmény szerint az ember a természettől alapvetően különbözik, s az eddigi természetképek a tudatélmény hamis valóságát támasztották alá. A kreacionista modell ezt a hamis valóságot genezis-genetikai érvekkel támasztja alá. Az embernek önálló teremtés jár, s noha időrendileg az állat- és növényvilág után keletkezik, de nem belőlük. A kreacionista kronológia nem létesít oksági kapcsolatot az egymás után következő genezis-genetikai események között, azok mindegyike Isten szabad akaratából következik. Az ember mint saját okú teremtmény „sem rokona, sem ismerőse” senkinek, csak Istennek, így joggal mondhatja, hogy a természet más, az kinn van, ő meg benn. A Darwin-féle evolúciós modell elvileg visszahelyezi a természetbe, mondhatnám, a természetjogba az embert, hisz itt a bibliai teremtéstörténet oksági lánccá áll össze, a fajok nem Isten akaratából erednek, hanem egymás következményei, de az evolúció sem vitt közelebb bennünket a természethez. Az evolúció kommunikációja rossz, tudniillik azt kommunikálja legtöbbünk számára, hogy a természetből jöttünk. Amerikából jöttem, mesterségem címere: h. s. Azaz: homo sapiens. Úgy érezzük, hogy a természet spontán embergyár módjára mintegy előállította, legyártotta az embert, majd elszakadt tőle. A termék a gyártól végleg elszakad, ráadásul eszköz és termék nem hasonszerű. Az autónak többé nincs köze a futószalaghoz, amely létrehozta. Mivel a természetre mint spontán embergyárra tekintünk, ezért aztán a nyilvánvaló kauzális okság sem vezetett egységélményhez. Jó, jó, kialakított bennünket a természet, eddig oké, de most már mi közünk hozzá? Lépjünk tovább! Nem vittek közel a természethez a mikrobák sem. Darwin oksági láncba fűzte az embert, Pasteur pedig összekapcsolta a láthatatlan mikrobiológiai szinttel. Kitettségünk a mikrovilág erőszakának szintúgy sugallhatná, hogy részek vagyunk a természetben, ehelyett viszont a mikrovilággal, a baktériumokkal, gombákkal, vírusokkal való kapcsolatot az immanens humánumért küzdő immunrendszer, az immunimmanens ér és az ellenséges betegség harcaként éljük meg. Ha valaki baktériumokra, egysejtűekre, gombákra gondol, nem a szimbiózis jut eszébe, hanem a betegség. A betegség, amelyhez képest ő eredendően egészséges és eleve ember. A biológiában végbement eddigi nagy fordulatok tehát képtelenek voltak kommunikálni, élményszerűen megragadni ember és természet közös természetét, egytevűségét, egymásrautaltságát és egymásbaágyazottságát. Most újabb nagy fordulat előtt állunk. Mintegy negyven esztendővel a genetikai kód megfejtése után kezd érthetővé válni, hogy a kód nyelvén mit is mond a természet. Avagy a természet saját nyelvén mi mondja el nekünk, hogy tulajdonképpen mik is a lények. Hogy kikkel, mikkel vagyunk körülvéve, s kik vagyunk saját magunk. Pár hónap vagy egy-két év, és anatómiai pontosságú térképünk lesz a humán genomról s párhuzamosan egyre több élőlény teljes génállományáról. Legutóbb a kísérleti biológia által kedvelt muslica - drosophila - hajszálpontos genetikai személyiségtérképe készült el. E személyiségtérkép szerint pedig a muslica „génjei több mint felének, majdnem 60 százalékának megtaláljuk a párját az emberi örökítőanyagban. Abból a 289 génből, amelyet emberi betegségek okozóinak tartanak a szakemberek, 177 hasonló lelhető fel a muslicában.” (Szentgyörgyi Zsuzsa: Óriási muslicák vagyunk? Új korszak kezdete a biológiában. Népszabadság, 2000. április 5.) Még csak nem is „Hannibál ante portás”, nem a kapuk előtt áll, hanem itt van bennünk a természet. Egy olykor gyűlölt tudományág, a genetika szinte naponta szállítja ember és természet sorsközösségének bizonyítékait. Amiről a buddhista bölcsek beszéltek, hogy minden élőlény tisztelendő, hogy a lények testvéreink, rokonaink, az most hétköznapi valósággá vált. „A p53 jelű gén például közös a légyben és az emberben, és azzal vádolható, hogy kulcsszerepe lehet a tüdő-, bél- és mellrák kifejlődésében. Hasonlóképpen megtalálhatók a cukorbetegség vagy a pajzsmirigyproblémák megjelenésében feltehetőleg szerepet játszó gének is e rovar gépjei között.” (Lásd: uo.) A darwini evolúció nyomán legföljebb a majmok és az ember, netalán az emlősök és az ember rokonsága merülhetett föl, most viszont egyértelművé válik, hogy törzstanilag fényévnyire lévő fajokhoz is rejtélyes és, amint a példa mutatja, olykor tragikus szálakkal kötődünk. A futószalag és a kocsi nem vált el, örökségük oszthatatlan. S ez még csak a kezdet. Minél mélyebben ismerjük meg a természetet, annál több keresztkapcsolat, váratlan analógia tárul majd föl, s egyre abszurdabb lesz határt vonni ember és természet közé. Homo drosophilus Magjai* Nemzet 33 magazis