Magyar Nemzet, 2000. december (63. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-16 / 294. szám
2000. december 16., szombat Belföld * Magyar Nemzet ) Mindig akadnak, akiknek van szemük a látásra Beszélgetés Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal M Fáy Zoltán__________________ Szent Márton napján, november 11 -én a tömegtájékoztatási eszközök hírt adtak a pannonhalmi főapátság és a Bábolna Rt. közös rendezvényeiről. Miként jutott eszükbe a Bábolnával való együttműködés? - kérdeztük Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttól. - Bábolna a bencés birtokok Pannonhalmához közel eső részeit az államosítás után „megörökölte”. Nagy Vencel atya, korábbi jószágkormányzónk a létező szocializmus idején személyes kapcsolatot tartott Burgert Róberttel, Papócsi László pedig a rendszerváltáskor Pannonhalma támogatására létrehozta a Szent Márton Alapítványt. Ez ma is létezik. A közelmúltban Heimann Zoltán lett a Bábolna Rt. vezérigazgatója. Közösen terveztük meg a Szent Márton-napot, mert szeretnénk a már meglévő kapcsolatainkat turisztikai célból továbbépíteni. Pannonhalma térségében három lehetőséget kínálhatunk az idelátogatóknak: Pannonhalmát mint a világörökség részét, minden lelki és kulturális kincsével együtt; ha valaki sportolni, túrázni akar, a Pannonhalma-dombság területe nyújt erre kiváló alkalmat; aki pedig a lovakat, a lovaglást kedveli, az Bábolnán hódolhat szenvedélyének. Szerettük volna felhívni magunkra a figyelmet. Ez volt a Szent Márton-nap indító gondolata. Pannonhalmára hívtuk a vendégeket: politikusokat, nagyköveteket, cégvezetőket. Itt a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén vettek részt, majd megtekintették a monostorunk gyűjteményéből rendezett kiállításunkat. A vacsora Bábolnán, a felújított és a célnak megfelelően átalakított lovardában volt. Visszajelzéseim alapján azt kell mondanom, hogy jól sikerült a rendezvény, és szeretnénk hagyományt teremteni vele. A pannonhalmi főapát persze nem gazdasági és turisztikai szakember. A közelgő ezredvég kapcsán az egyház múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdezzük. - Vannak, akik jóhiszeműen, derűsen látják az egyház mai állapotát, pedig korunkban számos gonddal küzd. Hiszem és biztos vagyok benne, hogy Krisztus egyháza nem vész el. A világban már évszázadokkal korábban elkezdődött az a szekularizációs tendencia, amely a mi modern vagy posztmodern korunkban felgyorsulni látszik. Ez végigvonul az egész világon. Nemcsak a katolikus egyház létét, hanem a kulturális, gazdasági és egyéb erők összhatásaként minden vallást, a világvallásokat is megkérdőjelezi. Éppen ezért a fundamentalista elgondolások mindenütt - de különösen az iszlám területeken - erősödnek: megpróbálnak a gyökerekbe kapaszkodni. A katolikus egyház, Róma megpróbált ellenállni a szekularizációs folyamatoknak és belülről építkezni. Ez az új evangelizáció programja. Szeretné, ha Krisztus egyházában és a társadalomban ismét érvényesülne az evangélium eredetisége, frissessége és rugalmassága. Az új evangelizáció szerény jelei mind magyar, mind európai vonatkozásban mutatkoznak. Statisztikáim persze nincsenek, de Isten országa statisztikákkal úgysem mérhető. Személy szerint nem ott látom a gondot, hogy az egyénnek, a társadalomnak nincs istenéhsége. Van, ezt ki is fejezi, de a régi létezésmódhoz szokott kereszténység a kihívásokra nem mindig megfelelő módon, főként pedig nem megfelelő gyorsasággal válaszol. A szekták válaszai - érthető módon - gyorsabbak, de tipikusan a szétesőfélben lévő konzumtársadalmakat jellemző válaszok. Pirulaszerűnek ígérik az Istenélményt. Szerintük gyorsan, fáradság és lemondás nélkül tapasztalható meg Isten örömteli közelsége. Ez a fajta istenélmény általában persze nem tart ki egész életen keresztül. Nézzük meg az ősi nagy vallásokat: a zsidóságot, a kereszténységet, az iszlámot, a buddhizmust és a hinduizmust. Több ezer éves lelki tapasztalatuk van. Ezt az ősi, letisztult, sokaknak kikristályosodott utat nem lehet olcsóvá tenni. Mindig akadnak, akiknek van szemük a látásra. Nekik élő a kapcsolatuk Istennel, és alkalmasak lesznek arra, hogy ezt a tapasztalatukat átadják. Ideig-óráig úgy tűnhet, a New Age-jelenségek, a szekták válaszolnak bizonyos fajta lelki éhségre, de nem gondolnám, hogy átfogják egy ember életét, legföljebb csak egy időszakot. Ezek nyomában jó esetben a keresés marad, rossz esetben pedig a kiábrándultság, a csalódás. A kereszténységnek nagy kihívás, hogy a közösség és az egyén élő és eleven Istenkapcsolatából éljen, és ez a belső erő kisugározzák a környezetre. Semmi járulékos nem marad meg, csak ami megéri, ami hiteles. - Éppen egy évvel ezelőtt jelent meg Lengyel Lászlóval közösen írt és nagy port kavart könyve, amely egy új lehetőséget mutatott a társadalom jelentős, elvallástalanodott rétegének megszólítására. -Sok kritikát kaptam, mert nem vették figyelembe, hogy a könyv nem a katolikusoknak szól. Az olvassa el, aki hétmérföldnyi távolságra van Krisztus egyházától. Olyanok, akiknek idegen az egyház élete. Szándékom szerint nem magamról akartam szólni, hanem arról az üzenetről, amelyet minden keresztény hordoz. Tudomásul kell vennünk, hogy hagyományos módon már nem lehet megszólítani az embereket. Elmondok egy történetet: katonakoromban egy rakodóbrigádban dolgoztam. Egyik társam hozzám lépett, és azt kérdezte tőlem: te pap vagy, ugye? Még nem voltam az, de nem okoskodtam, azt mondtam, az vagyok. Akkor nekem szegezte a kérdést: ki Magyarországon a pápa? Megdermedtem, de nem nevettem ki. Nem tudhatta. Elmagyaráztam neki, hogy ki volt Jézus Krisztus. Hogy éppen az olyan embereknek volt a barátja, mint ő. És Jézus Krisztustól „levezettem” a római pápát úgy, hogy egyetlen egyházi műszót, egyetlen teológiai fogalmat sem használtam. A végén láttam, amikor fény gyúlt a szemében: egyrészt megértette, amit mondtam, másrészt rájött, mekkora ostobaságot kérdezett. De azt is tudta értékelni, hogy nem nevettem ki. Az életidegen szózatok nyelvezetét a társadalom többsége ma már nem érti. - Keresztény lesz az új évezredben Európa? - Ez utópia. A világ sohasem lesz keresztény, a világ világ. Jelen vannak benne a keresztények, akik megpróbálják megszentelni puszta jelenlétükkel a világot, és a Jézus Krisztus melletti tanúságtétellel üdvösséghez segíteni. A tendenciák azt mutatják, hogy a keresztény gondolat már most meghatározza az új évezredet, az új Európát. A keresztény civilizáció bizonyos befolyást gyakorol a világra. Tagadhatatlan, hogy van elkereszténytelenedési tendencia is, mint amikor az Európai Unió bizonyos dokumentumaiból Isten nevét is kihagyják, vagy tudatosan mellőzik a vallásra való utalást, amely miatt az európai püspöki karok elnökei tiltakozásukat fejezték ki az EU-nál. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a keresztény értékek - ha nem is okvetlenül az egyház által közvetített formában - jelen vannak és jelen lesznek az európai civilizációban. - A magyar egyház helyzete talán még az európaiénál is roszszabb vagy bonyolultabb. - Bonyolult társadalomban bonyolultabb az egyház helyzete is. A magyar egyházban szembefeszülő erők valóságát mindenképpen el kell fogadnom. Egy hasonlattal a következőképpen tudnám megvilágítani a kérdést: ha az ember belép egy családba, ahol nagyon komplikált, egymással szemben álló érzelmi és személyi kapcsolatok vannak, akkor a következő magatartásformákat követheti: kötődik egy személyhez, magyarán pártoskodni kezd, és szembefordul a másik táborral. A másik lehetőség, hogy nem vesz tudomást a problémákról. A harmadik lehetőség, hogy szembenéz a nehézségekkel, de megpróbálja a valósággal összhangban, a családi hagyományokat is figyelembe véve végiggondolni, hogy mit kezdhet ezzel a megbolydult közösséggel. Ugyanez a helyzet a magyar társadalommal és a katolikus egyházzal. Meggyőződésem, hogy csak az a keresztény gondolat visz előre, amelyik igent mond a világra, a valós gondokra, mert Jézus Krisztus értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért testesült meg. Minden emberért. Nem gondolkodunk katolikus módon, ha bárkit ki akarunk rekeszteni. Ha nem így állunk a világhoz, akkor minden felszíni feszültség további elrugaszkodást jelent forrásainktól, és nem fogjuk tudni megszólítani az embereket. Létkérdés, hogy együtt tudunk-e örülni az örvendezőkkel és szenvedni a szenvedőkkel. Fecseg a felszín, és hallgat a mély. Nekünk mindig a mélyre kell figyelnünk és nem a kérész ideológiákra vagy az ingatag hatalmi viszonyokra. Az egyház hithirdetése paradigmaváltás előtt áll. Másként kell elmondani az üdvösség örömhírét, mert ha ez nem sikerül, akkor létezésünk jogosultsága kérdőjeleződik meg. - De milyen lesz a jövő évszázad magyar egyháza, ha a plébániák és az egyházközségek elnéptelenednek? - A minket körülvevő világ minden csillogása ellenére tele van szenvedéssel. Egy panaszkodó-jajgató egyházra vagy egy diadalittasra sem figyel senki. Az evangélium örömhír, aminek lényege, hogy Isten a szeretet, és nem hagy magunkra. A ma embere Isten örömhíre nélkül akarja megoldani az életét. Úgy tűnik, mintha lennének olyanok, akiknek ez sikerül, de a többségnek nem. Az elit egyház tudatát mindenképpen fel kell váltania az egyház reális, missziós képének: a megtérők egyháza, a kicsinyeké és kitaszítottaké lesz a jövő katolikus egyháza. Bármilyen fájdalmas, a kultúra bizonyos formáiról is le kell mondanunk. A keresztény hit és az evangélium az emberi lét gyökerére tud választ adni, így mindig kovász lesz ahhoz, hogy az egyház egy más típusú kultúrát, a szeretet kultúráját hozza létre. - Milyen a szerzetesség jövője az intézményeit elveszítő egyházban? - Az európai szerzetesközösségek nagy része elöregedett, ez már többé-kevésbé tény. Ugyanakkor Latin-Amerikában 1980 és 2000 között huszonöt új bencés kolostort alapítottak. A nyugat-európai bencés monostorok keresik a megoldást, hogy miként tudják a nagy kolostorok kis közösségeit átmenteni a jövőbe - s velük a bencés lelkiséget. A szekularizált társadalomban ezek a szerzetesközösségek úgy működnek, mint egy oázis. A vándor arra jár, megtapasztalja az oázis felüdítő ajándékát. Választhat: ott marad, vagy tovább megy. De ha tovább is megy, már ivott a forrás tiszta vizéből. Azt ma még nem lehet megmondani, mely bencés közösségek maradnak meg, de abban biztos vagyok, hogy amíg kereszténység, hívő ember lesz, addig szerzetesek is lesznek a földön. Lesznek olyanok, akik teljes istenélményre és megtapasztalásra törekednek, és ezért áldozatokat is képesek hozni. Ezek az emberek tudnak közvetíteni és beszélni az Istenről. Isten úgy teremtette az embert, hogy az ember Isten közössége nélkül torzó marad. Mindannyian választ keresünk. Bizonyos, hogy a magyar szerzetesség nehéz évek elé néz. - A szerzetesség és különösen a bencés közösség nemcsak az elgyökértelenedők megszólításának feladatát vállalja, hanem a különféle vallások közötti párbeszédet is. - II. János Pál pápa a bencés apátok ez év szeptemberi gyűlésén azt mondta: magatokban hordjátok az egyház egységének vízióját, mert az egységes egyházból jöttetek. A bencés hagyományban lépten-nyomon tetten érhetjük az egység lelkületét. Vagyunk Krisztus egyházának egysége, de az emberi nem egysége is. Éppen ezért kértük a bencés, a ferences és a piarista szerzetesrend által létrehozott Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főigazgatójától, hogy az ökumenikus és vallásközi párbeszéd intézete, amely Békés Gellért nevét fogja viselni, Pannonhalmán működhessék. Szeretném, ha ez az intézmény valamiképpen kapcsolódna a Magyar Tudományos Akadémiához is. .Az egyház hithirdetése paradigmaváltás előtt áll" FOTÓ: BURGER ZSOLT § Mert ♦ ♦♦ • a BÁV Rt. kedvező szerződési feltételeket biztosít, • fiókjaiban az értéktárgyak széles körét fogadják el a hitel fedezeteként, • a zálogszerződés többször meghosszabítható, ö O 7 • kétheti kamatmentességet garantál.