Magyar Nemzet, 2000. december (63. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-16 / 294. szám

Mindig akadnak, akiknek van szemük a látásra Beszélgetés Várszegi Asztrik pannonhalmi foapáttal M Fáy Zoltán __________________ S z ent Márton napján, novem­ber 11 -én a tömegtájékoztatási eszközök hírt adtak a pannonhal­mi főapátság és a Bábolna Rt. kö­zös rendezvényeiről. Miként ju­tott eszükbe a Bábolnával való együttműködés? - kérdeztük Várszegi Asztrik pannonhalmi fő­apáttól.- Bábolna a bencés birtokok Pannonhalmához közel eső részeit az államosítás után „megörö­költe”. Nagy Vencel atya, korábbi jószágkormányzónk a létező szo­cializmus idején személyes kap­csolatot tartott Burgert Róberttel, Papócsi László pedig a rendszer- váltáskor Pannonhalma támoga­tására létrehozta a Szent Márton Alapítványt. Ez ma is létezik. A közelmúltban Heimann Zoltán lett a Bábolna Rt. vezérigazgatója. Közösen terveztük meg a Szent Márton-napot, mert szeretnénk a már meglévő kapcsolatainkat tu­risztikai célból továbbépíteni. Pannonhalma térségében há­rom lehetőséget kínálhatunk az idelátogatóknak: Pannonhalmát mint a világörökség részét, min­den lelki és kulturális kincsével együtt; ha valaki sportolni, túrázni akar, a Pannonhalma-dombság területe nyújt erre kiváló alkal­mat; aki pedig a lovakat, a lovag­lást kedveli, az Bábolnán hódolhat szenvedélyének. Szerettük volna felhívni magunkra a figyelmet. Ez volt a Szent Márton-nap indító gondolata. Pannonhalmára hív­tuk a vendégeket: politikusokat, nagyköveteket, cégvezetőket. Itt a Liszt Ferenc Kamarazenekar kon­certjén vettek részt, majd megte­kintették a monostorunk gyűjte­ményéből rendezett kiállításun­kat. A vacsora Bábolnán, a felújí­tott és a célnak megfelelően átala­kított lovardában volt. Visszajel­zéseim alapján azt kell monda­nom, hogy jól sikerült a rendez­vény, és szeretnénk hagyományt teremteni vele. A pannonhalmi főapát persze nem gazdasági és turisztikai szak­ember. A közelgő ezredvég kap­csán az egyház múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdezzük.- Vannak, akik jóhiszeműen, derűsen látják az egyház mai álla­potát, pedig korunkban számos gonddal küzd. Hiszem és biztos vagyok benne, hogy Krisztus egy­háza nem vész el. A világban már évszázadokkal korábban elkezdő­dött az a szekularizációs tenden­cia, amely a mi modern vagy posztmodern korunkban felgyor­sulni látszik. Ez végigvonul az egész világon. Nemcsak a katoli­kus egyház létét, hanem a kulturá­lis, gazdasági és egyéb erők össz­hatásaként minden vallást, a vi­lágvallásokat is megkérdőjelezi. Éppen ezért a fundamentalista el­gondolások mindenütt - de külö­nösen az iszlám területeken - erő­södnek: megpróbálnak a gyöke­rekbe kapaszkodni. A katolikus egyház, Róma megpróbált ellenállni a szekulari­zációs folyamatoknak és belülről építkezni. Ez az új evangelizácíó programja. Szeretné, ha Krisztus egyházában és a társadalomban ismét érvényesülne az evangélium eredetisége, frissessége és rugal­massága. Az új evangelizácíó sze­rény jeléi mind magyar, mind eu­rópai vonatkozásban mutatkoz­nak. Statisztikáim persze nincse­nek, de Isten országa statisztikák­kal úgysem mérhető. Személy sze­rint nem ott látom a gondot, hogy az egyénnek, a társadalomnak nincs istenéhsége. Van, ezt ki is fejezi, de a régi létezésmódhoz szokott kereszténység a kihívá­sokra nem mindig megfelelő mó­don, főként pedig nem megfelelő gyorsasággal válaszol. A szekták válaszai - érthető módon - gyor­sabbak, de tipikusan a szét­esőfélben lévő konzumtársadal- makat jellemző válaszok. Pirulaszerűnek ígérik az Isten­élményt. Szerintük gyorsan, fá­radság és lemondás nélkül tapasz­talható meg Isten örömteli közel­sége. Ez a fajta istenélmény általá­ban persze nem tart ki egész éle­ten keresztül. Nézzük meg az ősi nagy vallásokat: a zsidóságot, a kereszténységet, az iszlámot, a buddhizmust és a hinduizmust. Több ezer éves lelki tapasztalatuk van. Ezt az ősi, letisztult, sokak­nak kikristályosodott utat nem le­het olcsóvá tenni. Mindig akad­nak, akiknek van szemük a látás­ra. Nekik élő a kapcsolatuk Isten­nel, és alkalmasak lesznek arra, hogy ezt a tapasztalatukat átadják. Ideig-óráig úgy tűnhet, a New Age-jelenségek, a szekták vála­szolnak bizonyos fajta lelki éhség­re, de nem gondolnám, hogy át­fogják egy ember életét, legföljebb csak egy időszakot. Ezek nyomá­ban jó esetben a keresés marad, rossz esetben pedig a kiábrándult­ság, a csalódás. A kereszténység­nek nagy kihívás, hogy a közösség és az egyén élő és eleven Isten­kapcsolatából éljen, és ez a belső erő kisugározzák a környezetre. Semmi járulékos nem marad meg, csak ami megélt, ami hiteles.- Éppen egy évvel ezelőtt jelent meg Lengyel Lászlóval közösen írt és nagy port kavart könyve, amely egy új lehetőséget mutatott a társa­dalom jelentős, elvallástalanodott rétegének megszólítására.-Sok kritikát kaptam, mert nem vették figyelembe, hogy a könyv nem a katolikusoknak szól. Az olvassa el, aki hétmérföldnyi távolságra van Krisztus egyházá­tól. Olyanok, akiknek idegen az egyház élete. Szándékom szerint nem magamról akartam szólni, hanem arról az üzenetről, amelyet minden keresztény hordoz. Tudo­másul kell vennünk, hogy hagyo­mányos módon már nem lehet megszólítani az embereket. El­mondok egy történetet: katonako­romban egy rakodóbrigádban dolgoztam. Egyik társam hozzám lépett, és azt kérdezte tőlem: te pap vagy, ugye? Még nem voltam az, de nem okoskodtam, azt mondtam, az vagyok. Akkor ne­kem szegezte a kérdést: ki Ma­gyarországon a pápa? Megder­medtem, de nem nevettem ki. Nem tudhatta. Elmagyaráztam .Az egyház hithirdetése paradigmaváltás előtt áll' neki, hogy ki volt Jézus Krisztus. Hogy éppen az olyan embereknek volt a barátja, mint ő. És Jézus Krisztustól „levezettem” a római pápát úgy, hogy egyetlen egyházi műszót, egyetlen teológiai fogal­mat sem használtam. A végén lát­tam, amikor fény gyúlt a szemé­ben: egyrészt megértette, amit mondtam, másrészt rájött, mek­kora ostobaságot kérdezett. De azt is tudta értékelni, hogy nem ne­vettem ki. Az életidegen szózatok nyelvezetét a társadalom többsége ma már nem érti.- Keresztény lesz az új évezred­ben Európa?- Ez utópia. A világ sohasem lesz keresztény, a világ világ. Jelen vannak benne a keresztények, akik megpróbálják megszentelni puszta jelenlétükkel a világot, és a Jézus Krisztus melletti tanúságté­tellel üdvösséghez segíteni. A ten­denciák azt mutatják, hogy a ke­resztény gondolat már most meg­határozza az új évezredet, az új Európát. A keresztény civilizáció bizonyos befolyást gyakorol a vi­lágra. Tagadhatatlan, hogy van elkereszténytelenedési tendencia is, mint amikor az Európai Unió bizonyos dokumentumaiból Isten nevét is kihagyják, vagy tudatosan mellőzik a vallásra való utalást, amely miatt az európai püspöki karok elnökei tiltakozásukat fejez­ték ki az EU-nál. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a keresztény értékek - ha nem is okvetlenül az egyház'által közvetített formában - jelen vannak és jelen lesznek az európai civilizációban.- A magyar egyház helyzete ta­lán még az európaiénál is rosz- szabb vagy bonyolultabb.- Bonyolult társadalomban bonyolultabb az egyház helyzete is. A magyar egyházban szembe­feszülő erők valóságát minden­képpen el kell fogadnom. Egy ha­sonlattal a következőképpen tud­nám megvilágítani a kérdést: ha az ember belép egy családba, ahol nagyon komplikált, egymással szemben álló érzelmi és személyi kapcsolatok vannak, akkor a kö­vetkező magatartásformákat kö­vetheti: kötődik egy személyhez, magyarán pártoskodni kezd, és szembefordul a másik táborral. A másik lehetőség, hogy nem vesz tudomást a problémákról. A har­madik lehetőség, hogy szembenéz a nehézségekkel, de megpróbálja a valósággal összhangban, a családi hagyományokat is figyelembe vé­ve végiggondolni, hogy mit kezd­het ezzel a megbolydult közösség­gel. Ugyanez a helyzet a magyar FOTÓ: BURGER ZSOLT társadalommal és a katolikus egy­házzal. Meggyőződésem, hogy csak az a keresztény gondolat visz előre, amelyik igent mond a világ­ra, a valós gondokra, mert Jézus Krisztus értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért testesült meg. Minden emberért. Nem gondol­kodunk katolikus módon, ha bár­kit ki akarunk rekeszteni. Ha nem így állunk a világhoz, akkor min­den felszíni feszültség további el­rugaszkodást jelent forrásainktól, és nem fogjuk tudni megszólítani az embereket. Létkérdés, hogy együtt tudunk-e örülni az örven- dezőkkel és szenvedni a szenve­dőkkel. Fecseg a felszín, és hallgat a mély. Nekünk mindig a mélyre kell figyelnünk és nem a kérész ideológiákra vagy az ingatag ha­talmi viszonyokra. Az egyház hit­hirdetése paradigmaváltás előtt áll. Másként kell elmondani az üd­vösség örömhírét, mert ha ez nem sikerül, akkor létezésünk jogo­sultsága kérdőjeleződik meg.- De milyen lesz a jövő évszá­zad magyar egyháza, ha a plébá­niák és az egyházközségek elnépte­lenednek?- A minket körülvevő világ minden csillogása ellenére tele van szenvedéssel. Egy panaszko- dó-jajgató egyházra vagy egy dia­dalittasra sem figyel senki. Az evangélium örömhír, aminek lé­nyege, hogy Isten a szeretet, és nem hagy magunkra. A ma embe­re Isten örömhíre nélkül akarja megoldani az életét. Úgy tűnik, mintha lennének olyanok, akik­nek ez sikerül, de a többségnek nem. Az elit egyház tudatát min­denképpen fel kell váltania az egy­ház reális, missziós képének: a megtérők egyháza, a kicsinyeké és kitaszítottaké lesz a jövő katolikus egyháza. Bármilyen fájdalmas, a kultúra bizonyos formáiról is le kell mondanunk. A keresztény hit és az evangélium az emberi lét gyökerére tud választ adni, így mindig kovász lesz ahhoz, hogy az egyház egy más típusú kultúrát, a szeretet kultúráját hozza létre.- Milyen a szerzetesség jövője az intézményeit elveszítő egyház­ban?- Az európai szerzetesközössé­gek nagy része elöregedett, ez már többé-kevésbé tény. Ugyanakkor Latin-Amerikában 1980 és 2000 között huszonöt új bencés kolos­tort alapítottak. A nyugat-európai bencés monostorok keresik a meg­oldást, hogy miként tudják a nagy kolostorok kis közösségeit átmen­teni a jövőbe - s velük a bencés lel­kiséget. A szekularizált társada­lomban ezek a szerzetesközössé­gek úgy működnek, mint egy oázis. A vándor arra jár, megtapasztalja az oázis felüdítő ajándékát. Vá­laszthat: ott marad, vagy tovább megy. De ha tovább is megy, már ivott a forrás tiszta vizéből. Azt ma még nem lehet megmondani, mely bencés közösségek maradnak meg, de abban biztos vagyok, hogy amíg kereszténység, hívő ember lesz, ad­dig szerzetesek is lesznek a földön. Lesznek olyanok, akik teljes isten­élményre és megtapasztalásra tö­rekednek, és ezért áldozatokat is képesek hozni. Ezek az emberek tudnak közvetíteni és beszélni az Istenről. Isten úgy teremtette az embert, hogy az ember Isten kö­zössége nélkül torzó marad. Mind­annyian választ keresünk. Bizo­nyos, hogy a magyar szerzetesség nehéz évek elé néz.- A szerzetesség és különösen a bencés közösség nemcsak az elgyökértelenedők megszólításá­nak feladatát vállalja, hanem a különféle vallások közötti párbe­szédet is.- II. János Pál pápa a bencés apátok ez év szeptemberi gyűlésén azt mondta: magatokban hordjá­tok az egyház egységének vízióját, mert az egységes egyházból jötte­tek. A bencés hagyományban lép- ten-nyomon tetten érhetjük az egység lelkületét. Vágyunk Krisz­tus egyházának egysége, de az em­beri nem egysége is. Éppen ezért kértük a bencés, a ferences és a piarista szerzetesrend által létre­hozott Sapientia Szerzetesi Hittu­dományi Főiskola főigazgatójától, hogy az ökumenikus és vallásközi párbeszéd intézete, amely Békés Gellért nevét fogja viselni, Pan­nonhalmán működhessék. Szeret­ném, ha ez az intézmény valami­képpen kapcsolódna a Magyar Tudományos Akadémiához is. 2000. december 16., szombat Belföld * Magyar Nemzet H § Mert ♦ ♦♦ • a BÁV Rt, kedvező szerződési feltételeket biztosít, I • fiókjaiban az értéktárgyak széles körét fogadják el a hitel fedezeteként, • a zálogszerződés többször meghosszabítható, ö O 7 • kétheti kamatmentességet garantál.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék