Magyar Nemzet, 2001. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-17 / 41. szám

EZ3 Magyar Merazet • Magazin 2001. február 17., szombat Az első hazai bajnoki futballmeccs Kezdőrúgás 1901. február 17. Millenáris. Közepes számú közönség. Játékvezető: Speidl Zoltán. Gólok: Ray (30.), Róka (65., 75., 80.). BTC: Bádonyi - Harsády, Lucius - Klebersberg, Ordódy, Skrabák - Cservenka, Buda, Róka, Ray, Minder. RSC: Juhász - Szedlyár, Giszinger - Klein G., Fey, Steiner - Klein J., Rames, Dinics (Din Hits), Terbe, Kertész. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni annak a labdarúgó-mérkőzésnek a krónikáját, amelyet éppen száz évvel ezelőtt játszottak a század eleji Budapesten. S ha még hozzátesszük, hogy ez volt az első magyar futballbajnokság nyitó meccse, akkor a mély meghajlás is kijár az ősöknek________ ■ KŐ András - összeállítás sporttörténelem, a nevek kiejtése, pontos írása azonban itt-ott már gondot okoz. Klebersberg, Skrabák, Ray... És aligha van e hazában olyan sportrajongó, aki fejből fújná az akkori első számú együttes, az első bajnok BTC (Budapesti Torna Club, piros-fehérek) csapatnévsorát. Mennyivel egyszerűbb volt ötven évvel később a­­ Grosics-, Buzánszky-, Lóránt-, Lantos-féle társaság emlegetésekor. Most búvárkodunk, hogy koszorú­val illethessük azokat, akiknek idehaza a legnép- ,új­szerűbb játékot köszönhetjük, de talán azt sem tudjuk, hol vannak eltemetve. Hiába, az utókor hálátlan. Ezzel nem számolnak soha az úttörők. Pedig a fe­ledés függőónja egyre mélyebbre taszítja a múlt emlékeit. Lázba hozhat-e minket - száz év távlatából - egy „Football-Mérkőzés az 1901. évi bajnoki crönért”? A fel­hívás - az akkori plakát szerint - vasárnap délután há­rom órára a Millenárisra csábít. Induljunk! Az sem tarthat vissza bennünket, hogy kemény tél van, fogvacogtató hideg. Villamosközleke­dés a zuglói kocsikkal. Két koronáért tribünjegy és ter­mészetesen „buffet”. Nevek, emberek. Mit emberek, gyerekek! Róka János tegnap még „Kaján” becenévre hallgató gimnazista, 1901-ben 21 éves futballista. Bu­da István betöltötte a 17-et, Bádonyi Gyula és Skrabák István 19 éves, hogy csak a BTC legtöbbet szereplő já­tékosait említsük. A bíró Speidl Zoltán, az előző évi, 1900-as párizsi olimpia ötödik helyezettje a 800 mé­teres síkfutásban, tehát jeles atléta, később sportíró, a Sporthírlap főmunkatársaként hunyt el 37 éves ko­rában, 1917-ben. A magyar bajnokságok történetének első kez­dőrúgását látjuk. A BSC (Budapesti Sport Club, zöld-feketék) középcsatára, Din Hits (később csak így olvassuk: Dinics) áll a labda mögött, és passzolja Terhének. Ez a játék majd sohasem szakad meg! Meglepetésre eleinte a BSC támad, de a BTC lassan magához tér. A vé­delem mindkét oldalon zár, így aztán goal, bocsánat gól sincs. A BTC ősfutballt játszik, a német előírást követi: „A labdát vedd el az ellenfél­től, ha nem adja - döntsd fel!”, no meg: „Irány mindig az ellenfél kapu­ja!” Ilyen tanácsok nyomán alakul ki a BTC „kick and rush”-a, azaz a rúgj és rohanj ősstílusa. Csupa erős atléta vagy tornász alkotja a csapa­tot, a BTC gyors és erőszakos. Erőssége a támadás, a lerohanás. Két gyors szélsője elrobog, beadja a labdát, és a középcsatár kapura lő. Vagy, urambocsá!, belöki a goalkeepere­t, bocsánat, a labdával együtt a kapust. A kapuvédőt ugyanis abban az időben még szabad volt tá­madni és akadályozni is. (Az MFC - Műegyetemi Football Club­­ lab­darúgói a korabeli újságok szerint keménységben túltettek a BTC-n is. Nem véletlenül kapták „a legnyersebb magyar csapat nevet.) De fi­gyeljünk csak! A harmincadik percben járunk. A BTC balszárnya ügye­sen kombinál. Mindennyi a labda, továbbadja Raynek, a balösszekötő nem sokat teketóriáz, hanem lő: gól! , Gól, g­ól. A játéktéren valaki megkérdezi, ki ez a Ray gyerek. Száz év múltával így felelünk: az 1901-ig tartó őskor legnagyobb futballegyénisége. Svájc-Az első bajnoki mérkőzés plakátja a neol­ifiak révén - azzal a játékkal, amely meghódítja majd a világot. Mindenesetre 1896 karácsonyán már Budapesten az egye­temre iratkozik be, és vegyészmérnöki dokánnt szerez a Ka c­u­­­kény ifjú, aki a pályán eltörpül a Góliátok mellett. De ha dublizm, btxsá „erőemberek” tápláltak belé, és amit vezetőjük, Iszer Károly, a nagy elő­­tornász, az egyesület csapatának első kapusa, kapitánya, amatőr edzője, a „Tata” meghatározott. És mégis, ha Rayhez került a labda, felzúgott a tömeg. A kedvéért töltötték meg az emberek a régi Millenárist - Már rég bent voltunk az öltözőben, a tribün alatt - emlékezett athéni olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd, szintén a BTC játékosa (jólle­het a szóban forgó első mérkőzésen nem lépett pályára)­­, amikor még mindig dobogtak a fejünk felett. Az ütemes dobogást ütemes üvöltés kí­sérte, aminek a szövegét hamarosan felismertük: „Ray, Ray, Ray!” - zengett a hármas tagolás a négynegyedes taktus első három negyedére, követve az egynegyedes pauzával. Hát igen, az emberek rajongása a technikai trükkök iránt száz esz­tendő alatt mit sem változott. Jut eszünkbe: vajon milyen ünneplés kí­sérhette az első bajnoki mérkőzés első gólszerzőjét? Taps vagy ujjongás? Ismétlődő és fülsiketítő brávó? És odabent a pályán? Még messze van a csók, az ölelkezés, de kezet már muszáj szorítani. Hajlunk rá, hogy lel­kesedni lássunk „labdaéhes diákot és inast, / s egy bolyongó, dörütött pasast, / ki eltűnődve dől a kapufához”. Egyszóval játékosokat és druk­kereket. 1897-ben, az első nemzetközi mérkőzésen középen, labdával a kezében Ray áll a képen, ugyanúgy, ahogy néhány évvel később a kis­pesti pályán Puskás Öcsi... Ray Ferenc 1901 tavaszán megsértődik, elhagyja a BTC-t, és a MUE- ba (Magyar Úszó Egyletbe) „igazol”. De nem sokáig marad Pesten. Syd­neyben, a Pasteur Intézet mérnökeként dolgozik tovább. És nem látjuk többet magyar földön. De hogyan is alakult később a meccs? Emlékezhetünk: a BTC 1-0-ra vezet. Szünet után a BSC játékosai fáradnak, így a BTC nagy fölénybe ke­rül. Úgy tetszik, hogy a második gól dicsősége is Ray nevéhez fűződik, de a kapuba tartó labdát­­ csetlő-botló igyekezet! - a gólvonalon álló Róka (saját játékostársa!) kivágja. A középcsatár azonban, aki tánc- és illemtanár lesz később - alighanem az egyetlen az első osztályban sze­replő futballistáink közül néhány perc múltával javít: egy beívelést követően fejjel csúsztatja a labdát a hálóba, 2-0 a BTC javára. Ezután ki­sebb kényszerszünet következik. A nagy igyekezettel védő Juhász egy hárításnál olyan erővel vágja a lábát a kapufába, hogy rövid ápolásra szorul. (Ide kívánkozó megjegyzés, hogy az egyik „jóságos előharcos”, Del Medico Ágoston budapesti városatya 1900 tavaszán azt javasol­ta a főváros közgyűlésének, hogy Budapest összes iskolá­jában tiltsák be a futballt. A közoktatási miniszter vala­mennyi állami iskolából zárja ki ezt a veszélyes játékot. Meglepetésre több iskola tantestülete támogatta a javasla­tot.) A harmincadik percben mutatós Minder-Buda-Róka adogatás után a középcsatár lövése nyomán megszületik a harmadik BTC-gól. Néhány perccel a befejezés előtt pedig az ismét kitűnően játszó Minder-Buda-Róka hármas töri át a BSC védelmét, és Róka ezúttal sem hibázik. „Hat trick” - mondanák az angolok, mesterhármas - mondjuk mi. A vég­eredmény tehát 4-0 a BTC javára. Lássuk csak, hogy az első bajnoki mérkőzés résztvevői közül kik játszottak a magyar válogatottban! Bádonyi Gyula az első válogatottmérkőzés (1902. október 12., Bécs, Magyarország-Ausztria 0-5) kapusa volt. Magas, vékony ka­puvédő, aki főleg ököllel és lábbal hárított. Ma talán megmo­solyogtató a jelszava: „Csak a részeg ember fekszik le a földre.” A szólás meg azt tartja, hogy „részegre, (asszonyra), gyerekre titkot ne bízz!” Hát még futballkaput - vélhette Bádonyi. Ebből világosan kitetszik, hogy nem szeretett vetődni, jóllehet kétség­telen tény, hogy abban az időben a magyar kapusok ritkán ve­tődtek a labda után. Ordódy Béla - MÁV-főmérnök - alacsony termetű, nagyon szívós, roppant népszerű játékos volt. A futball mellett kitűnően jégkorongozott és teniszezett. Ma ez elképzel­hetetlen. Hát még az, hogy jégkorongban a 20-as évek végén (!) a vá­logatottságig vitte. Skrabák István jellemzői: nagy testi erő, abszolút kétláb. Ez az őskorban ritkaság volt. Buda István is tagja volt az elő­ször pályára lépő magyar válogatottnak. Azt mondták rá: intelligens, technikás játékos. A húszas években pedig így jellemezték: „A húsz év­vel ezelőtti Orth.” Minder Frigyes az első megnyert válogatottmérkő­zésen (1903. április 5., Budapest - Millenáris -­ Magyar­­­ország-Csehország 2-1) szerepelt a nemzeti tizenegyben, és a győztes gólt ő szerezte. Győztes gól... A repülés boldogsága... Később a labda­rúgó-szövetségben különböző tisztségeket viselt, és kapitány is volt. Nagy híve lett a jégkorongnak, és a sportág első hazai szakkönyvét 1930-ban ő írta. Steiner Bertalan népszerűségét növelte, hogy feltű­nően szép énekhangja volt. Az első világháborúban halt hősi halált. (Hajós Alfrédről már volt szó; róla még annyit, hogy 1902-ben, az el­ső válogatottmérkőzésen balösszekötőt játszott, később pedig szövet­ségi kapitány volt.) A nem válogatottak közül Klebersberg Géza sokat tett a foci népsze­rűsítéséért. Otthon ugyanis mindig tartott néhány labdát - a Millenáris közelében lakott -, s a hozzá forduló srácoknak szívesen adta kölcsön. Az ötvenes években hunyt el, túl a 80. életévén. Meseszerű elemek a magyar futball őstörténetéből. A BSC egyik játékosa sem volt válogatott. A bajnokság első mérkőzéséről szóló értékelés megállapította, hogy a BTC csapatán a biztos győzelem ellenére meglátszott a kellő felkészü­lés hiánya. Csatárai szépen adogattak, de a kapuk előtt sok lehetőséget elszalasztottak. Ejnye, ejnye, már akkor is?! A BSC ügyes, igyekvő játé­kosokból állt, de még sok gyakorlásra volt szükségük. A bajnokságot egyébként veretlenül a BTC nyerte a MUE és az FTC (Ferencvárosi Torna Club) előtt. Hogy mi kívánkozik még ide a végére? Tóth Béla, a Pesti Hírlap munkatársa, akinek már a századfordulón a labdarúgás szót köszön­hetjük (politikai és nyelvészeti cikkein kívül többek között A magyar anekdotakincs szerzője), így lelkesedik a „labdarúgó deákokért”: „... Budapestnek épp abban a házában lakom, melynek egynéhány ablaká­ból a Csömöri úti versenypályákra látni. Akár zimankós idő volt, akár a tél bősz szelei dühöngtek, a piros sapkás fiúk hetente háromszor rúgták a labdát. (...) A gyep szélén nézőállvány van, födél alatt egy óriási lépcső­zetes lejtő, amelyen ezernél több ember fér el. Hát, ez a menedékes desz­kaalkotmány tegnap csupa fej volt. Tenyere a fejeknek... Furcsa! Labdá­­zást nézni­­ pénzért. És totalizatőr sincsen... Mégis. Ezen a szép tavaszi vasárnapon vagy ezer ember nem a kávéházban tespedt, hanem az Is­ten szabad ege alatt a zsendülő fűtől illatos levegőben leste, mikor megy be a labda a kapun. Ha jobban meggondoljuk, nem is valami igen fon­tos, hogy mikor megy be. Sokkal fontosabb az ujjongás ifjú, boldog, büszke, friss hangjait hallani...” ni február hó ifjni == Muim, :t amkor ^ V‡ : £s~z ;~127 n iv *PTMub“ * MM-jffolflZfis Beljár&k-Triton^.*, *or 8 csapatok mérkőzése Villamos közlekedés síkkal. Megállóhely: Buffet. ■ — ----------.. ■ M’nHer Buda, Lucius, Róka, Skrabak, A BTC első bajnokcsapata a Millenárison. Állnak (balról): Harsády, Klebersberg, Bádonyi, 1 ' RapoS)­stobbe, Fey (utóbbiszer. Ülnek: Cservenka, Ordódy, Windett (7) vagy Wagner (7). Hiányzik a képről: Manno, Hajós, ay, ki a BSC-ből került a BTC-be) _________________________________^

Next