Magyar Nemzet, 2001. november (64. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-30 / 279. szám

K3 Magyar Nemzet Kitekintő 2001. november 30., péntek wmmmmmmmmmmmmmm­HMMMMNMMKMHMMM Dél-tiroli sikerrecept­­ további felhasználásra A németek és az olaszok továbbra sem szeretik egymást, de megtanultak békésen együtt élni Az almás strudli és a sült kolbász illata keveredik Bozen főterén. A város napja van, és a jó üzletérzékkel megáldott németek tipikusan dél-tiroli népviseletbe öltözve kínálják a wurstot. A sört óriási hordóból csapolják, persze a borra is akad jelentkező. Ők az olaszok, signorinára. Ekkor a táncparketten is helycsere következik, a körtáncban kifulladt néme­tek után az olaszok kezdenek el andalogni. Nincs ebben semmi furcsa, a két népnek lassan egy évszázada kell együtt élnie, s mint ahogy mondják, nem szeretik, de elviselik egymást, akik a szőlőlé mellé inkább a sült csirkét választják, a kolbászt meghagyják német „ testvér 'ben az értelemben szükségünk volt, van és lesz az . , . . . „ „ anyaország támogatására - hangsúlyozza Pand­reiknek . A zenekar folyamatosan húzza a jódlit, majd hirtelen átvált a Bona serra, aki egyébként oktató az Innsbrucki Egyetemen.­ ­ Gui AngEla (Bozen)A békés hétköznapok alapvetően a dél-tiroli auto­nómiának köszönhetőek. A modellértékű auto­nómia „sikerreceptje” három lényeges tényezőn nyugszik, a saját identitástudat megőrzésének akaratán, a politikai egységen és az anyaország tetterős támogatásán. Nem mellékes persze, hogy Dél-Tirol az egyik leggazdagabb régió Európában, autonómiájának köszönhetően a beszedett adó 90 százaléka helyben marad, ez azt jelenti, évente négymilliárd euróból gazdálkodhat a tartomány. A német szorgalom és spórolás az olasz tempera­mentummal és életkedvvel keveredve virágzó ré­giót teremtett. Pedig akár össze is veszhettek vol­na a németek és az olaszok például azon, hogy e festői tájhoz miként csalogassák ide a turistákat, akiket a régióban három-négyszázezer vendégágy vár. Ez nagyobb kapacitás, mint Görögországé volt tíz évvel ezelőtt, így a két nép a konfliktus he­lyett megegyezett abban, hogy az eltérő munka­szokások miatt a turizmusiparban is szerencsé­sebb, ha az azonos nemzetiségűek dolgoznak együtt. A német vendégek jobban szeretik a né­met személyzetet, míg az olaszok a sajátjaikat. A német turisták korábban vacsoráznak és krump­lit esznek, az olaszok később étkeznek, és inkább a tésztaféle mellett kötnek ki. Az autonómia értelmében teljes a kétnyelvű­ség, legalábbis annak kellene lennie. A hivatalok megnevezését, a boltok feliratait olaszul és néme­tül is feltüntetik, és így van ez szinte minden fogyasztási cikkel. Az utcanevekkel is ez a helyzet, de a kivétel itt is erősíti a szabályt, ráadásul nekem pechem is van. A térképemen, amelyet német is­merőseimtől kaptam, csak németül van feltüntet­ve az utca neve, ahová igyekszem. A Dél-tiroli Népcsoportok Intézete a Lauben utcában van, s elég sokat kóválygok, míg rájövök, hogy ez egy és ugyanaz, mint a Via de Portiéi, amely megnevezés csak olaszul van kiírva. Amikor Christoph Pont, a Dél-tiroli Népcsoportok Intézetének vezetőjét ar­ról faggatom, hogy a németeknek milyen hátrá­nyuk adódhat nemzetiségükből kifolyólag, mégis pár perc német csend következik. Ez a hosszas gondolkodás jó jel, mondom neki, mire a profesz­­szor megerősíti, hogy a politikai intézményrend­szerben igazából nincsenek problémák, akadnak viszont kisebb gondok a hétköznapi életben, az at­titűdökben és a mentalitásban. Kifejti, hogy a né­metekre és az olaszokra egyaránt szerepspecifikus magatartás jellemző, ami alatt a kisebbségi és többségi lét gyakori váltogatása értendő. A dél-ti­roli németek a majdnem kizárólagosan olasz nyel­vű Itáliában nemzeti kisebbségnek számítanak, Dél-Tirol regionális szintjén viszont többségben vannak, a tartomány fővárosában, Bozenben pe­dig ismét kisebbségi sorban. A professzor elmesé­li, hogy a két háború között, a szegényebb dél-itá­liai ipar betelepítésével érkezett sok olasz Bozenbe, ekkor váltak helyi kisebbséggé a néme­tek. S bár nekik általában több gyermekük van mint az olaszoknak, ennek ellenére a természetes migráció miatt nem várható lényeges változás az etnikai arányokban, már az is örvendetes, hogy megállt a németek fogyása...Mindez az autonómi­ának köszönhető - fűzi tovább Pan -, nem kétsé­ges, hogy a békésen kialakult dél-tiroli statútum igen jó megoldás a nemzetiség kérdéseire. A dél­­tiroli autonómia a területi, a kulturális és a helyi autonómia keveréke. Utóbbi értelmében a helyi kisebbséget képviselő, megközelítőleg 18 ezres ladin népcsoportnak nemzetiségi önkormányzata van, így ők is képesek identitásukat megőrizni.” A dél-tiroli németség szinte teljes mértékű po­litikai képviseletét a Dél-tiroli Néppárt (SVP) je­lenti, amelynek háttérintézménye a Christoph Pan vezette központ. A párt támogatottsága tarto­mányi szinten már hosszú évtizedek óta 55-60 százalék között alakul, az 1998-as választásokon például a voksok 56,6 százalékát szerezték meg, míg a nála jóval radikálisabb másik német párt, a Dél-tiroli Egységpárt a szavazatok 5,6 százalékát tudhatta magáénak. Ez egyrészt azt jelenti, az SVP tartományi szinten uralja a politikai hatalmat, másrészt azt is tükrözi, hogy a Dél-Tirolban élő németek 90 százaléka a Néppárttal szimpatizál. A tartományban már évek óta vezető helyen lévő SVP ugyanakkor nemcsak saját németeinek az ügyét képviseli kitartóan, hanem különböző eu­rópai szervezetekben a kisebbségek kollektív jo­gai és autonómiája mellett is érvel. Miután megbeszéltük Pannal, hogy az ausztri­ai Észak-Tirol tartománnyal közösen milyen jól működő eurorégiót sikerült létrehozni, az intézet melletti korcsmába vonulunk át kávézni. Megle­petésemre nem csak a kávé olasz, de a felszolgáló­hölgy sem tud németül. Pan végig olaszul beszél vele, pedig a Kaffe és a caffé között nincs olyan sok különbség, hogy ne lehetne bármelyik nyel­ven megérteni. Kérdem is tőle, nem zavarja, hogy olaszul kell kávét kérnie, mire értetlenül leszöge­zi, ha neki kerül kisebb erőfeszítésbe az olasz használata, mint a felszolgálónak a német megér­tése, akkor miért akadékoskodna? Kávézás köz­ben Pan Ausztria anyaországi szerepéről beszél, mint mondja a háromszázezer dél-tiroli német­nek azért nincs igénye önálló egyetemre, mert megszorítások nélkül tanulhatnak Ausztriában. Mintegy hétezer dél-tiroli német jár felsőfokú képzésre, 80 százalékuk Ausztriában tanul. „Ez­Az oly sokszor mintaként emlegetett dél-tiroli autonómia értelmében az etnikai arányoknak megfelelően szükséges alkalmazni az önkor­mányzati tisztségviselőket, az igazságszolgálta­tásban tevékenykedőket és az önkormányzati rendőrség alkalmazottait. 2002-re kell az ará­nyosságot véglegesen elérni, jelenleg 90-95 száza­lékban már sikerült az etnikai összetételnek meg­felelő alkalmazottakat találni. Az önkormányzati szférában még jobb az arány, ott már 98 százalék­ban teljesült a statútumban előírt etnikai összeté­tel - számol be elégedetten Christoph Pan. Az ola­szok persze ezt kissé másképp látják, és néhányan fel vannak háborodva azon, hogy német nyelv­vizsgát kell tenniük, ha a közszférában akarnak dolgozni. Pedig nincs mese, az autonómia statútum végrehajtási intézkedéseiben előírják, hogy a németeknek olasz, az olaszoknak német nyelvvizsgával kell rendelkezniük, amennyiben közintézményekben kívánnak dolgozni. Az olaszok és a németek megtanulják ugyan egymás nyelvét, de minőségileg rosszul beszélik - ecseteli Dávide Zaffi, a kisebbségi nyelvekkel és kultúrákkal foglalkozó trentói kutatóközpont szakértője. Szerinte ki kell mondani, hogy az au­tonómia a németek számára létkérdés, az ola­szoknak viszont nincs szükségük rá. Nem tagad­ja ugyanakkor, hogyha a béke a háború meg­szüntetése, akkor az olaszok és a németek béké­sen élnek együtt. Az autonómia első éveiben az olaszok egyértelműen ellenezték a tartomány önállóságát, magyarázza Zaffi, miközben rámu­tat arra, hogy mára ők is megtanultak az önren­delkezési modellnek megfelelően játszani. A ku­tató, nem kis meglepetésemre, kritikus hang­nemre váltva azt is elmondja, hogy egy demok­ratikus rendszerben csak erős politikai elképze­léseknek van súlya. A dél-tiroli olaszoknak pedig mintha nem lennének politikai céljai. Az a tény, hogy a tartomány gyűlésében kilenc olasz képvi­selő hét pártra oszlik, azt mutatja, az olaszoknak nincs valódi nemzeti érdekük. Francesco Palermo, az Európai Akadémia olasz kutatója azt vallja, a régiónak az sem tesz jót, hogy a Dél-tiroli Néppárt kvázi egypártrend­­szerben vezeti a régiót. A kutató jobbnak látná, ha véget érne az etnikai jellegű kormányzás, a kvóták és a kötelező identitásválasztás. Talán nem csoda, hogy ezzel a németek nem értenek egyet. Egy felmérésből kiderült, míg a helyi ola­szok 81 százaléka vélekedik úgy, hogy a társadal­mi integráció feleslegessé teszi a kvótarendszert, addig csak a németek 30 százaléka gondolja ugyanezt. A németek túlreprezentáltak az auto­nómia intézményrendszereiben - fűzi tovább a kérdés szakértője, majd kis szünet után töredel­mesen hozzáteszi, hogy az olaszok pedig az álla­mi szervekben, a rendőrségben és a katonaság­ban vannak túlnyomó többségben. A dél-tiroli népcsoport hetven évvel egy ide­gen állam általi annektálása után demográfiai fejlődését és gazdasági erejét tekintve ismét megerősödve él. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a Dolomitok csúcsai között, Dél-Tirolban a lakosság mindössze 3 százaléka volt olasz, mi­után a tartományt Olaszországhoz csatolták és Mussolini megkezdte a betelepítéseket, a néme­tek száma 65 százalékra csökkent. A dél-tiroli autonómiának köszönhetően azonban a német „kisebbség” fogyása megállt. A tartomány köz­pontjában, Bozenben, vagy ahogy az olaszok mondják, Bolzanóban mára az olaszok vannak többen, a város képe mégis egyértelműen német hatásról árulkodik. Az alpesi stílusban épített házak azonban körül vannak véve azzal a ször­nyű, inkább Kelet-Európából ismert lakóne­gyedekkel, ahová a betelepített olaszokat költöz­tették. S ha már térségünknél tartunk, a dél-tiro­li önrendelkezéshez hasonló jogokat egyébként mind Christoph Pan, mind Dávid­ Zaffi köny­­nyen megvalósíthatónak tartana például Szé­kelyföld esetében. Éppen azon gondolkodom, vajon milyen indulatokat váltana ki a románok­ból az autonómia kérdésének a felvetése, amikor egy fiatal olasz csapat a Crispisstrasse iránt ér­deklődik. Sajnos nem tudom, merre van, vála­szolom németül, mire ők ironikusan utánam ki­áltják, hogy ezek a dél-tiroli németek semmit nem árulnak el az olaszoknak. Le lettem tolva, de ennek ellenére látom, nem lehet olyan rossz dolog németként élni ebben a régióban, ahol nemcsak egy mintául szolgálható autonómia va­lósult meg, hanem a határok sem választják el egymástól a nemzettársakat. I. A kétnyelvű Bozenben senkit nem zavar, hogy valaki olaszul vagy németül beszél és gondolkodik FOTÓ: MTI/SIMÓ ENDRE AZ ELNYOMÁSTÓL AZ AUTONÓMIÁIG. Az olasz fegyveres erők 1918 novemberében akadálytalanul vo­nultak be a már széteső Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Tirol déli felére, majd 1919. szeptember 10-én a Saint Germain-i békeszerződés értelmében Tirol Brenneren túli részét a Saturni-szorosig Olaszországhoz csatolták. Mussolini hatalomátvétele után kormányprog­rammá emelkedett a terület elolaszosítása, megtiltották a Dél-Tirol név használatát, a tarto­mányt egybeolvasztották egy másik olasz provinciával, olasz községi elöljárókat neveztek ki, elbocsátották a német hivatalnokokat, megakadályozták a német bevándorlást, a német ut­ca- és helységneveket olaszra cserélték, az oktatás és a közigazgatás nyelve az olasz lett, meg­erősítették a csendőrséget. 1934-ben az olaszosítás második fázisaként Mussolini felszólítot­ta a milánói és piemonti nagyipart, hogy létesítsenek fióküzemeket Bolzanóban. Mindez több ezer olasz család betelepülésével járt, miközben a dél-tiroliakat az új munkahelyeken nem al­kalmazták. 1921-től 1939-ig a terület olasz lakosainak száma négyszeresére nőtt. A második világháborút követő párizsi béketárgyaláson Olaszországnak sikerült keresztülhúznia azt a német javaslatot, hogy Dél-Tirol lakossága népszavazáson döntsön, melyik államhoz tartoz­zék. Az 1946-os Gruber-De Gaspari-egyezmény autonómiát adott ugyan Dél-Tirolnak, de az olasz kormány ennek gyakorlati alkalmazását megakadályozta azzal, hogy egyesítette az olasz többségű Trient (Trentino) tartománnyal, és létrehozta a Trentino-Alto Adige igazgatási egy­séget. Az olasz elnyomás folytatódott, miközben megkezdődött a német kivándorlás, akik maradtak, azok robbantásos merényleteket hajtottak végre, összesen 19 halálos áldozatot kö­vetelve. Az osztrák kormány ezzel egy időben az ENSZ elé vitte a dél-tiroli autonómia kérdé­sét. 1960-1961-ben a szervezet olasz-osztrák tárgyalásokat sürgető határozatokat hozott. Hosszas huzavona után 1972-ben életbe lépett egy új autonómia-statútum, a tulajdonképpe­ni önrendelkezés azonban csak 1992-ben kezdődött el. Ennek értelmében létrejött a Trient és Bozen provinciákat magában foglaló Trentino-Dél-Tirol régió, amelyben minden nyelvcso­port tagjai - így a ladinok is - jogegyenlőséget élveznek. A német minden közintézményben hivatalos nyelvként, az olasz nyelvvel egyenértékű lett. Megvalósult egy etnikai arányossági rendszer, amely a három nyelvcsoport mindegyikének a lakosság arányának megfelelően le­hetővé teszi a közalkalmazotti pozíciók betöltését. Mind a három nyelvcsoportnak anyanyel­vű óvodák és iskolák állnak rendelkezésére. (G. A.)

Next