Magyar Nemzet, 2002. október (65. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-15 / 241. szám

HMMBHF­otó:­ Szocialista ráncfelvarrás A Kovács-féle pártvezetés bírálója Medgyessy stratégiai tanácsadója W­HF.Gy.pfis Tamás_________________________,_______________ E­z é­rdekes fordulóponthoz érkezett a magyar pártstruktúra át­alakulása. Miközben az országgyűlési választások megerő­sítették a kétpólusú rendszert, mindkét oldal vezető pártjá­ban jelentős változásokra lehet számítani - talán még eb­ben az évben, de legkésőbb jövő tavasszal. A hasonlóságok azonban itt véget is értek. Míg a baloldalon a pártháttér tekinthető stabilnak a masszívan beágyazott MSZP-vel, addig a jobboldalon Orbán Viktor vezető szerepe az, ami távlatilag is biztosnak látszik. A két oldal prob­lémát szinte komplementerei egymásnak: míg a szocialista tábor vál­tozatlanul keresi azt a vezetőt, aki hosszabb távon is Orbán Viktor al­ternatíváját jelentheti, addig a polgári oldalon a szervezeti háttér van átalakulóban. A polgári körök robbanásszerű színre lépése, valamint az uniópárt tervének bejelentése előrevetítik azokat a fejleményeket, amelyek során a polgári oldal belső tagozódása az önkormányzati vá­lasztások után jelentősen átalakulhat. A polgári oldal szervezeti konszolidációjának erőterét két tényező is befolyásolhatja: egyrészt az európai uniós csatlakozás kézzelfogha­tó közelségbe kerülése, másrészt a szocialista párt újabb „ráncfelvar­­rási” kísérlete. Utóbbi vállalkozásról Szili Kata­lin úgy nyilatkozott, hogy az MSZP ezzel „végleg levetkőzheti az utódpártiságot”. A Kovács Lász­ló által „negyedik megújulási hullámnak” neve­zett fordulat során (vajon ki tudná felidézni az első hármat?) megfiatalítanák a vezetést, kiköl­töznének a Rákosi-féle MDP egykori székházá­ból, s mindennek tetejében felvennék a Magyar Szociáldemokrata Párt nevet. Megjegyzendő, ilyen nevű párt még nem létezett hazánkban: a magát az egykori Magyarországi Szociálde­mokrata Párt (MSZDP) szellemi örökösének —... tartó „történelmi” Szociáldemokrata Párt már próbálkozott ennek a névnek a felvételével, azt azonban az illetékes bíróság visszautasította, mondván: túlságosan is hasonlít a Magyar­­országi Szociáldemokrata Párt elnevezéséhez. Kíváncsian várhatjuk, miképpen fogja kezelni a bíróság az MSZP hasonló igényét. Kiskapu persze létezik. A nagy múltú MSZDP maradványa annak a Kapolyi Lászlónak a vezetése alatt működik, aki még a nyolcvanas évek állampárti kormányaiban lett ismert miniszterré. Meglévő kap­csolati tőkéjét a kilencvenes években sikerrel kamatoztatta a keleti kereskedelemben, így Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozó­ja lett. A megfelelő időben aztán gazdasági tőkéje egy részét vissza­alakította politikai tőkévé: átvette a romokban heverő, komoly anya­gi gondokkal küszködő MSZDP vezetését. A „kvázi privatizáció” gyümölcse most kezd beérni: tudható volt ugyan, hogy az átvett tár­saság padlón van, de a márkanév aranyat ér. Az arculatmegújító MSZP-nek nincs más dolga, mint összehívni egy egyesítő kongresz­­szust (ebben már nagy gyakorlata van, lásd az 1948-as esztendőt), ahol örömkönnyek között borulhatnak egymásra a hazai „szociálde­mokrácia” két ágának képviselői. (Romániában is hasonló forgató­­könyvvel lett Szociáldemokrata Párttá az Iliescu-párt.) Az egész olyan, mint egy Mikszáth-regény parafrázisa: az újgazdag, feltörekvő papa egy elszegényedett, de jó nevű főnemeshez adja lányát, hogy a vagyon mellé felsőházi tagság is párosuljon végre. Az arculatváltáshoz szükséges ideológiát, úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök stratégiai tanácsadója határozza meg. Ebbé­li minőségében jegyezte „Az új szociáldemokrácia” című írását a Népszabadság 2002. szeptember 23-i számában. Az elemzés jó esély­­lyel pályázik arra, hogy a jövendő MSZ(d?)­ eszmei alapvetésévé vál­jon. Szerzője ugyanis rendelkezik mindazon anyagi, kapcsolati és po­litikai tőkével, amellyel ideológiát stratégiává, cselekvési program­má, majd gyakorlati politikává konvertálhatja. Kérdés, hogy megma­rad-e eddigi királycsináló, majd királyi tanácsadói szerepkörében, vagy esetleg nyíltan is az élre próbál-e állni. Gyurcsány élete eddig is bővelkedett fordulatokban. A nyolcva­nas évek végén a KISZ KB vezető posztjain serénykedik, majd bele­veti magát a privatizáció forgatagába. Elvtársaival ellentétben azon­ban nemcsak megszerezni tudja az állami vagyont, hanem azt ügye­sen is forgatja. Sikeres üzletembernek bizonyul. Tulajdonképpen meg is elégedhetne az ezzel járó előnyökkel, de ő láthatóan többre vá­gyik. Az MSZP 1998-as választási veresége után „kívülről jött” újító­ként száll be a szocialisták útkereséséről szóló vitába. A Népszabad­ság 1999. február 2-i számában nagy vitát kiváltó írást tesz közzé, ahol az éppen rendkívül divatos blairizmus platformján állva, Giddens harmadik utas elméletéből kiindulva fejt ki kíméletlen kriti­kát az MSZP akkori pártelitje és hivatalos politikája ellen. Az alcím­ben megfogalmazott véleménye szerint (Üzenet az MSZP-nek: Bad Godesberg még messze van) az akkori MSZP nemhogy a modern szociáldemokráciától, hanem az ötvenes évek német szociáldemok­ráciájától is távol állt. (Mint emlékezetes, a német SPD a Bad Godesberg-i kongresszuson mondott búcsút a marxizmusnak, elfo­gadva egyben a piacgazdaság és a NATO reali­tását.) Az MSZP hivatalosai ingerülten reagál­tak. Haragjuk később még nagyobb lett: Gyurcsány ugyanis a Kovács László és Németh Miklós közötti párviadalt (utóbbi veresége után) úgy kommentálta, hogy a párt Kovács győzelmével ismét egy lehetőséget szalasztott el a megújulásra (Népszabadság, 2000. novem­ber 16). A szocialista párt belső viszonyait jól ismerők szerint Gyurcsánynak később kulcs­szerepe volt abban, hogy nevető harmadikként nmmmmmi Medgyessy Péter lett a miniszterelnök-jelölt. (A döntés vélhetően az MSZP kampányfinan­szírozási lehetőségeit is kedvezően befolyásolta.) Ekkoriban jelent meg Gyurcsánynak azon nyilatkozata, miszerint a szocialista párt sorsa rövid távon „pár tucat befolyásos ember kezében” van. A kampány során elterjedt az a nézet, hogy Medgyessy csupán Kovács bábja. A fejleményeket figyelve úgy tűnik, hogy a miniszter­­elnök inkább Gyurcsány előretolt bástyája Kováccsal szemben. A ta­nácsadó a pártelnökről még soha nem nyilatkozott elismerőleg. A már említett 1999-es elemzésében például így ír: „.. .jó lenne irányt váltani, mert a Magyar Szocialista Pártnak nem lesz visszaútja a kor­mányzásba a régi mondanivalóval, s talán a régi emberekkel. Vagy ha mégis, akkor az az országnak rosszabb, mint a pártnak.” Az olva­só elgondolkodhat, hogy az MSZP vajon a régi mondanivalóval és a régi emberekkel tért-e vissza a hatalomba? És ha igen, mi lehet ma erről Gyurcsány véleménye? Fontos megvizsgálni, hogy milyen kö­vetkezményei lehetnek egy „arculatváltott” MSZP megjelenésének a polgári oldal esélyeire. A kihívást hiba lenne lekicsinyelni. Bármeny­nyire is kézlegyintéssel intézné el a jobboldali törzsszavazó réteg a ráncfelvarrási akciót, mondván: kutyából nem lesz szalonna, a vá­lasztásokat nem a törzsszavazók döntik el. Az ingadozókra pedig vonzóan hathat egy olyan, magát középre pozícionáló szocdem párt, amely - legalábbis külsőségeiben - mentes az utódpárti bélyegtől. Egy esetleges egyesülési kongresszus után az MSZ(d?)­ ugyanis már nem a Kun Béla, Rákosi és Kádár által vezetett KMP­­MKP-MDP-MSZMP jogutódjaként jelenhetne meg, hanem a több mint százéves Magyarországi Szociáldemokrata Pártot vallhatná elődjének, Garbai Sándorral, Peyer Károllyal és Kéthly Annával együtt. Bizarr? Hát persze, hogy az. De láttunk mi már cifrábbat is... A szerző közgazdász A kampány során elterjedt az a nézet, hogy Medgyessy csupán Kovács bábja. A fejle­ményeket figyelve úgy tűnik, hogy a miniszterelnök in­kább Gyurcsány előretolt bástyája Kováccsal szemben ÉN NEM TUDOM...­ ­ Kristóf Attil­a____________________________________________________ Én nem tudom, hogy a hírnév, amely egyes embereket a szárnyára kap s szinte az egekig röpít, függ-e a széljárástól. Sándor György, a humoralista valaha az ország kedvence volt, fellépéseit és szövegeit a televízióban és a különböző színpadokon ováció és cinkos egyet­értő lelkesedés fogadta, sokan - fő­ként liberális intellektuelek és igé­nyes fiatalok - jobbnak találták Hofinál. Exkluzivitás és minőség jel­lemezte mindig, az a minőség, amely a humorban az „értő” nézőt és hallgatót is felemeli. Hofival ellentétben ő nem csupán kitűnő előadó, hanem szellemi, teremtő értelemben is eredeti, egyedi alkotó volt, s ily módon az adott kortól szinte függetlennek érezhettük. Humora elsöprő volt, de sohasem populáris, a mélyén azzal a megfoghatatlan többlettel, amely csak keveseknek adatik meg a színjátszásban és irodalomban. Isten ál­dotta tehetségét az erkölcs nemesítette meg. Múlt időben beszélek a liberális intellektuelek kedvencéről, de nem abban az értelemben, mintha tovatűnt teljesítményről beszél­nék. Sándor György nem változott, csupán a közeg - amely az is­mertség, az elismerés és a hírnév katalizátoraként működik - ala­kult át Magyarországon s tette kegyvesztetté a kitűnő előadómű­vészt és szerzőt a kultúra véleményformáló és sztárképző körei­ben. Sándor György, akinek liberalizmusa és erkölcsi feddhetet­lensége egyértelmű, nem fér bele a mai magyar liberális etalonba, konzervatív, zsidó, keresztény, hívő volta persona non gratává tet­te azok előtt, akik hajdanán csak nagy erőfeszítéssel értették meg gesztusait, gondolatait és humorát, vagy csupán sznobizmusból álltak be tisztelni közé. Az igaz, hogy sosem volt kabarista, nem tar­tozott a brancsba, amelynek olyan kitüntetett sztárjai és humorfor­rásai vannak, mint Farkasházy és Verebes. A bunkók valószínűleg sohasem szerették a szellemi arisztokratát, így aztán ő nem disznólkodik a Heti hetesben (sohasem kevere­dett korpa közé). A Magyar Nemzet exkluzív magazinjába ír, amelyben mérsékelt hangvételéről, elfogulatlanságra való törekvéséről a „véleményfor­máló” médiaelit ugyancsak nem vesz tudomást. Valójában elképesztő az, ahogyan Sándor Györgyöt „elhallgat­ják” és mellőzik televízióban, színpadon, rádióban. A pszeudo­­liberális baloldal tömegszórakoztató cirkusza valójában joggal te­kintheti őt renegátnak sajnos és borzalmas mint zsidó származású keresztény magyart, akit nem egy bordában szőttek velük. Mit mondjak? Ez iszonyú, méltatlan, kirekesztő. Gálád. Hiszen lénye és szellemisége éppen azt a kultúrát gazdagította és gazdagítja, amely­­lyel a zsidó származású honfitársaink ajándékozták meg hazánkat, hazájukat, Budapestet, a magyar intellektuális filozofikus humort és iróniát. Jobboldali, mondják rá, akinek szellemisége Karinthyéval rokon. Miféle gulág ez? Jó. Fogadjuk el, hogy erre az értékre a szocialista emlékre tapadt magyar kabarémaffia és a liberális értelmiség nem tart igényt. Ami az övék, abból kirekeszthetik. A koncból amúgy sem kért volna. De mi van a jobbközéppel, amely négy éven át kormányzó (s így kegyosztó) szerepet vitt Magyarországon? Ők sem értik Sándor György üzenetét? Sajnos, semmit sem tudtak vele kezdeni, pedig szellemi fegyver lehetett volna. Nem volt rá szükség? A választási vereség után láttam egy nagyobb közönség előtt fel­lépni. Humora vigaszt jelentett, fölényt, káprázatot, reményt. Ő ma­ga volt a reneszánsz. Eredeti, egyedi, független újjászületés. Ne feledjük, a hatalmon lévők és kabarista vazallusaik pedig kü­lönösen ne feledjék: a humor ellenzéki műfaj. Hogy nélkülözheti-e a magyar kultúra, a magyar televíziózás Sándor Györgyöt, én nem tudom... (Sándor György változott-e...) 2002. október 15., ken Nézőpont ■ Magyar Nemzet S­CSPRMFI - PJTFR Digitális stílus A­z alkonyatkor néhány lépés távolságból akár hazánk kor­mányának is nézhető főcsoportfőnökség (továbbiakban: kormány) kizárólag a kommunikációs térben tevékeny­kedik, mégpedig megalakulásától kezdve. A sokszínű va­lóságot, ahogy a kezük ügyébe kerül, azonnal felszeletelik, az így kapott részeket digitalizálva bocsátják rendelkezésünkre. Mégpe­dig bitenként, ami a számítástechnikában tudvalevőleg az informá­ció legkisebb egységét jelöli. Magyarul szólva a bit nem más, mint egy eldöntendő kérdésre adott határozott válasz, tehát: igen vagy nem (az informatikában 1 vagy 0). A stílust alighanem a kormány­fő személyéhez választották, ő ennyit tud folyamatosan elmondani. Egy számítógépnek ez tökéletesen megfelel, az ő világa így teljes, de mi talán mégis többet érdemelnénk. Szép példája volt például a digi­talizálásnak a száznapos milliárdeső (1) és az üresen örökölt kassza (0), hogy helyhiány miatt a többiről (1) most ne is essék szó (0). Legutóbb a kormány eldöntötte, hogy jövő év március 15-én márpedig népszavazás lesz Magyarország uniós csatlakozásáról. A dátummal szemben két komoly ellenérvet vonultatott fel az ellen­zék. Az első, hogy a népszavazásról szóló, jelenleg is hatályban lévő törvény szerint ez az aktus nem eshet nemzeti ünnepre. Az igazság­ügy-miniszter szerint azonban eshet (1). „A megoldás jogdogmati­­kailag nem tökéletes, de tekintettel a kivételes alkalomra, megen­gedhető”, nyilatkozta Bárándy Péter, aki magába az alkotmányba hegesztene be egy pontot, amely külön rendelkezne az EU- referendumról. A másik ellenvetés szerint a szóban forgó napon még nem lesz végleges a csatlakozási szerződés szövege, ami szer­fölött érdekes helyzet, lakást vagy autót bizonyosan nem vennénk ilyen paraméterekkel, de az Európai Unióhoz való csatlakozás egy cickány ügy, úgyhogy hadd szóljon, véli nyilván a kormány. Szerin­tük március 15-re már nyilvánosak lesznek a szerződés akkor már csaknem véglegesnek tekinthető pontjai, tehát birtokában leszünk a kellő ismereteknek (!). (Egyébként: önök vásárolnának bármit is egy csaknem végleges szerződésre alapozva?) Később az EU-csatla­kozáshoz szükséges alkotmánymódosítás ügyében négypárti egyeztetésre hívták a parlamenti pártokat (!), igaz, hogy a munka­napokat alapul véve másnapra és a meghívóhoz mellékelt tervezet nélkül, de mégis. Azok nem mentek oda, mi több, kifogásaikat to­vábbra is fenntartják, tehát, sugározza a kormányzati kommuniká­ció, az ellenzék gátolja Magyarország uniós csatlakozását (0). Ez utóbbi az egyetlen és szilárd következtetés, amit le tudnak szűrni az ellenzék reakcióiból. Ha Orbán Viktor a magyar gazdák érdekeinek markáns védelmére figyelmeztet, ha a kis- és középvál­lalkozások megerősítését várja, ha a bérek emelésének fontosságá­ról beszél, a koalíciós válasz mindig a bit szintjén marad. Orbán és a polgári oldal kerékkötője Magyarország uniós csatlakozásának (0). Minden frekvencián ezt rezonálják a kormány és a koalíciós pártok kulcsemberei, akik amúgy maguktól is olyan politikusok, hogy a torkukra forrasztani a szót legfeljebb pákcával lehetne. A kétpártira karcsúsodott egyeztetés mellesleg felemásan sike­rült, a felek elbizonytalanodtak, mint a vett malac, de azért változat­lan formában beterjesztik a parlament elé a tervezetet (1), valamint összehívnak egy másik négypárti egyeztetést is (1). Mindazonáltal már most bizonyosra vehető, hogy az ellenzék erre akár elmegy, akár nem, az alkalomhoz választandó stratégiájával akadályozni fogja Magyarország uniós csatlakozását (0), legalábbis az alkonyat­kor néhány lépés távolságból akár hazánk kormányának is nézhető főcsoportfőnökség (előzőekben: kormány) meglátása szerint. WMBWMM—WWWWW—wJWMT/JWW— T­OLLHEGYEN *_Bn­­hál György_________________________________________________________ Magánemberek Aki még nem tudná, annak mondom a hírt. Az MSZP (de lehet, hogy már Szociáldemokrata Párttá vedlettek - kicsit kiestem a napi politikából) nem kívánja beengedni a magyar parlament ötvenhatos emlékülésére az ötvenhatosokat. Nem tudom, kik lesznek adott napon az ország házában, félek, nem azok, akik forradalmat csináltak annak idején és még itt vannak közöt­tünk - nem a pesti srácok. Az igaziak. Szívem szerint való a Fidesz elkép­zelése, miszerint nem vesz részt az ilyen „emlékülésen” (pufajkás Horn Gyula valószínűleg ott lesz), vegyen részt azon megboldogult Sztálin elv­társ (Budapest díszpolgára, negyvenmillió ember gyilkosa - ha rosszul számoltam, utólag javítok) meg Rákosi elvtárs, ha kijött a búzatáblából. A hivatalosan szocialista álláspont szerint­­ azt Gál J. Zoltán kor­mányszóvivő­ szokta ismertetni, ő a hivatalos szocialista (néha a szabad madarak helyett is viszi a szót), már a járásáról megismerszik - ötvenha­tot a reformkommunisták robbantották ki, Pongrácz Gergőék csak vélet­lenül keveredtek bele az egészbe - valószínűleg a Corvin moziban voltak az adott napszakban, Csapajev-filmet néztek fekete-fehérben -, itt érte őket a hír, hogy forradalom van. Lőni kéne valakinek... Na most a hivatalos kormányképviselő­ azt mondja, ha mi most az ün­nepnapon szocialista embereket látunk az emlékhelyek valamelyikén, ak­kor azt tekintsük úgy, hogy az az adott szocialista ember magáncélú láto­gatása, éppen arra járt, kutyáját sétáltatta, alkoholgőzét eregette kifele... Hivatalosan nem ünnepel a Magyar Szocialista Párt (ma még annak hívják) meg az SZDSZ október huszonharmadikán, mindösszesen ma­gánemberként teszi le a háromszázegyes parcellában a hála és az emléke­zetkiesés virágait. Trükk. Használjuk az agysejtjeinket, emberek!

Next