Magyar Nemzet, 2002. október (65. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-15 / 241. szám
HMMBHFotó: Szocialista ráncfelvarrás A Kovács-féle pártvezetés bírálója Medgyessy stratégiai tanácsadója WHF.Gy.pfis Tamás_________________________,_______________ Ez érdekes fordulóponthoz érkezett a magyar pártstruktúra átalakulása. Miközben az országgyűlési választások megerősítették a kétpólusú rendszert, mindkét oldal vezető pártjában jelentős változásokra lehet számítani - talán még ebben az évben, de legkésőbb jövő tavasszal. A hasonlóságok azonban itt véget is értek. Míg a baloldalon a pártháttér tekinthető stabilnak a masszívan beágyazott MSZP-vel, addig a jobboldalon Orbán Viktor vezető szerepe az, ami távlatilag is biztosnak látszik. A két oldal problémát szinte komplementerei egymásnak: míg a szocialista tábor változatlanul keresi azt a vezetőt, aki hosszabb távon is Orbán Viktor alternatíváját jelentheti, addig a polgári oldalon a szervezeti háttér van átalakulóban. A polgári körök robbanásszerű színre lépése, valamint az uniópárt tervének bejelentése előrevetítik azokat a fejleményeket, amelyek során a polgári oldal belső tagozódása az önkormányzati választások után jelentősen átalakulhat. A polgári oldal szervezeti konszolidációjának erőterét két tényező is befolyásolhatja: egyrészt az európai uniós csatlakozás kézzelfogható közelségbe kerülése, másrészt a szocialista párt újabb „ráncfelvarrási” kísérlete. Utóbbi vállalkozásról Szili Katalin úgy nyilatkozott, hogy az MSZP ezzel „végleg levetkőzheti az utódpártiságot”. A Kovács László által „negyedik megújulási hullámnak” nevezett fordulat során (vajon ki tudná felidézni az első hármat?) megfiatalítanák a vezetést, kiköltöznének a Rákosi-féle MDP egykori székházából, s mindennek tetejében felvennék a Magyar Szociáldemokrata Párt nevet. Megjegyzendő, ilyen nevű párt még nem létezett hazánkban: a magát az egykori Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) szellemi örökösének —... tartó „történelmi” Szociáldemokrata Párt már próbálkozott ennek a névnek a felvételével, azt azonban az illetékes bíróság visszautasította, mondván: túlságosan is hasonlít a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnevezéséhez. Kíváncsian várhatjuk, miképpen fogja kezelni a bíróság az MSZP hasonló igényét. Kiskapu persze létezik. A nagy múltú MSZDP maradványa annak a Kapolyi Lászlónak a vezetése alatt működik, aki még a nyolcvanas évek állampárti kormányaiban lett ismert miniszterré. Meglévő kapcsolati tőkéjét a kilencvenes években sikerrel kamatoztatta a keleti kereskedelemben, így Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozója lett. A megfelelő időben aztán gazdasági tőkéje egy részét visszaalakította politikai tőkévé: átvette a romokban heverő, komoly anyagi gondokkal küszködő MSZDP vezetését. A „kvázi privatizáció” gyümölcse most kezd beérni: tudható volt ugyan, hogy az átvett társaság padlón van, de a márkanév aranyat ér. Az arculatmegújító MSZP-nek nincs más dolga, mint összehívni egy egyesítő kongreszszust (ebben már nagy gyakorlata van, lásd az 1948-as esztendőt), ahol örömkönnyek között borulhatnak egymásra a hazai „szociáldemokrácia” két ágának képviselői. (Romániában is hasonló forgatókönyvvel lett Szociáldemokrata Párttá az Iliescu-párt.) Az egész olyan, mint egy Mikszáth-regény parafrázisa: az újgazdag, feltörekvő papa egy elszegényedett, de jó nevű főnemeshez adja lányát, hogy a vagyon mellé felsőházi tagság is párosuljon végre. Az arculatváltáshoz szükséges ideológiát, úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc, a miniszterelnök stratégiai tanácsadója határozza meg. Ebbéli minőségében jegyezte „Az új szociáldemokrácia” című írását a Népszabadság 2002. szeptember 23-i számában. Az elemzés jó esélylyel pályázik arra, hogy a jövendő MSZ(d?) eszmei alapvetésévé váljon. Szerzője ugyanis rendelkezik mindazon anyagi, kapcsolati és politikai tőkével, amellyel ideológiát stratégiává, cselekvési programmá, majd gyakorlati politikává konvertálhatja. Kérdés, hogy megmarad-e eddigi királycsináló, majd királyi tanácsadói szerepkörében, vagy esetleg nyíltan is az élre próbál-e állni. Gyurcsány élete eddig is bővelkedett fordulatokban. A nyolcvanas évek végén a KISZ KB vezető posztjain serénykedik, majd beleveti magát a privatizáció forgatagába. Elvtársaival ellentétben azonban nemcsak megszerezni tudja az állami vagyont, hanem azt ügyesen is forgatja. Sikeres üzletembernek bizonyul. Tulajdonképpen meg is elégedhetne az ezzel járó előnyökkel, de ő láthatóan többre vágyik. Az MSZP 1998-as választási veresége után „kívülről jött” újítóként száll be a szocialisták útkereséséről szóló vitába. A Népszabadság 1999. február 2-i számában nagy vitát kiváltó írást tesz közzé, ahol az éppen rendkívül divatos blairizmus platformján állva, Giddens harmadik utas elméletéből kiindulva fejt ki kíméletlen kritikát az MSZP akkori pártelitje és hivatalos politikája ellen. Az alcímben megfogalmazott véleménye szerint (Üzenet az MSZP-nek: Bad Godesberg még messze van) az akkori MSZP nemhogy a modern szociáldemokráciától, hanem az ötvenes évek német szociáldemokráciájától is távol állt. (Mint emlékezetes, a német SPD a Bad Godesberg-i kongresszuson mondott búcsút a marxizmusnak, elfogadva egyben a piacgazdaság és a NATO realitását.) Az MSZP hivatalosai ingerülten reagáltak. Haragjuk később még nagyobb lett: Gyurcsány ugyanis a Kovács László és Németh Miklós közötti párviadalt (utóbbi veresége után) úgy kommentálta, hogy a párt Kovács győzelmével ismét egy lehetőséget szalasztott el a megújulásra (Népszabadság, 2000. november 16). A szocialista párt belső viszonyait jól ismerők szerint Gyurcsánynak később kulcsszerepe volt abban, hogy nevető harmadikként nmmmmmi Medgyessy Péter lett a miniszterelnök-jelölt. (A döntés vélhetően az MSZP kampányfinanszírozási lehetőségeit is kedvezően befolyásolta.) Ekkoriban jelent meg Gyurcsánynak azon nyilatkozata, miszerint a szocialista párt sorsa rövid távon „pár tucat befolyásos ember kezében” van. A kampány során elterjedt az a nézet, hogy Medgyessy csupán Kovács bábja. A fejleményeket figyelve úgy tűnik, hogy a miniszterelnök inkább Gyurcsány előretolt bástyája Kováccsal szemben. A tanácsadó a pártelnökről még soha nem nyilatkozott elismerőleg. A már említett 1999-es elemzésében például így ír: „.. .jó lenne irányt váltani, mert a Magyar Szocialista Pártnak nem lesz visszaútja a kormányzásba a régi mondanivalóval, s talán a régi emberekkel. Vagy ha mégis, akkor az az országnak rosszabb, mint a pártnak.” Az olvasó elgondolkodhat, hogy az MSZP vajon a régi mondanivalóval és a régi emberekkel tért-e vissza a hatalomba? És ha igen, mi lehet ma erről Gyurcsány véleménye? Fontos megvizsgálni, hogy milyen következményei lehetnek egy „arculatváltott” MSZP megjelenésének a polgári oldal esélyeire. A kihívást hiba lenne lekicsinyelni. Bármenynyire is kézlegyintéssel intézné el a jobboldali törzsszavazó réteg a ráncfelvarrási akciót, mondván: kutyából nem lesz szalonna, a választásokat nem a törzsszavazók döntik el. Az ingadozókra pedig vonzóan hathat egy olyan, magát középre pozícionáló szocdem párt, amely - legalábbis külsőségeiben - mentes az utódpárti bélyegtől. Egy esetleges egyesülési kongresszus után az MSZ(d?) ugyanis már nem a Kun Béla, Rákosi és Kádár által vezetett KMPMKP-MDP-MSZMP jogutódjaként jelenhetne meg, hanem a több mint százéves Magyarországi Szociáldemokrata Pártot vallhatná elődjének, Garbai Sándorral, Peyer Károllyal és Kéthly Annával együtt. Bizarr? Hát persze, hogy az. De láttunk mi már cifrábbat is... A szerző közgazdász A kampány során elterjedt az a nézet, hogy Medgyessy csupán Kovács bábja. A fejleményeket figyelve úgy tűnik, hogy a miniszterelnök inkább Gyurcsány előretolt bástyája Kováccsal szemben ÉN NEM TUDOM... Kristóf Attila____________________________________________________ Én nem tudom, hogy a hírnév, amely egyes embereket a szárnyára kap s szinte az egekig röpít, függ-e a széljárástól. Sándor György, a humoralista valaha az ország kedvence volt, fellépéseit és szövegeit a televízióban és a különböző színpadokon ováció és cinkos egyetértő lelkesedés fogadta, sokan - főként liberális intellektuelek és igényes fiatalok - jobbnak találták Hofinál. Exkluzivitás és minőség jellemezte mindig, az a minőség, amely a humorban az „értő” nézőt és hallgatót is felemeli. Hofival ellentétben ő nem csupán kitűnő előadó, hanem szellemi, teremtő értelemben is eredeti, egyedi alkotó volt, s ily módon az adott kortól szinte függetlennek érezhettük. Humora elsöprő volt, de sohasem populáris, a mélyén azzal a megfoghatatlan többlettel, amely csak keveseknek adatik meg a színjátszásban és irodalomban. Isten áldotta tehetségét az erkölcs nemesítette meg. Múlt időben beszélek a liberális intellektuelek kedvencéről, de nem abban az értelemben, mintha tovatűnt teljesítményről beszélnék. Sándor György nem változott, csupán a közeg - amely az ismertség, az elismerés és a hírnév katalizátoraként működik - alakult át Magyarországon s tette kegyvesztetté a kitűnő előadóművészt és szerzőt a kultúra véleményformáló és sztárképző köreiben. Sándor György, akinek liberalizmusa és erkölcsi feddhetetlensége egyértelmű, nem fér bele a mai magyar liberális etalonba, konzervatív, zsidó, keresztény, hívő volta persona non gratává tette azok előtt, akik hajdanán csak nagy erőfeszítéssel értették meg gesztusait, gondolatait és humorát, vagy csupán sznobizmusból álltak be tisztelni közé. Az igaz, hogy sosem volt kabarista, nem tartozott a brancsba, amelynek olyan kitüntetett sztárjai és humorforrásai vannak, mint Farkasházy és Verebes. A bunkók valószínűleg sohasem szerették a szellemi arisztokratát, így aztán ő nem disznólkodik a Heti hetesben (sohasem keveredett korpa közé). A Magyar Nemzet exkluzív magazinjába ír, amelyben mérsékelt hangvételéről, elfogulatlanságra való törekvéséről a „véleményformáló” médiaelit ugyancsak nem vesz tudomást. Valójában elképesztő az, ahogyan Sándor Györgyöt „elhallgatják” és mellőzik televízióban, színpadon, rádióban. A pszeudoliberális baloldal tömegszórakoztató cirkusza valójában joggal tekintheti őt renegátnak sajnos és borzalmas mint zsidó származású keresztény magyart, akit nem egy bordában szőttek velük. Mit mondjak? Ez iszonyú, méltatlan, kirekesztő. Gálád. Hiszen lénye és szellemisége éppen azt a kultúrát gazdagította és gazdagítja, amelylyel a zsidó származású honfitársaink ajándékozták meg hazánkat, hazájukat, Budapestet, a magyar intellektuális filozofikus humort és iróniát. Jobboldali, mondják rá, akinek szellemisége Karinthyéval rokon. Miféle gulág ez? Jó. Fogadjuk el, hogy erre az értékre a szocialista emlékre tapadt magyar kabarémaffia és a liberális értelmiség nem tart igényt. Ami az övék, abból kirekeszthetik. A koncból amúgy sem kért volna. De mi van a jobbközéppel, amely négy éven át kormányzó (s így kegyosztó) szerepet vitt Magyarországon? Ők sem értik Sándor György üzenetét? Sajnos, semmit sem tudtak vele kezdeni, pedig szellemi fegyver lehetett volna. Nem volt rá szükség? A választási vereség után láttam egy nagyobb közönség előtt fellépni. Humora vigaszt jelentett, fölényt, káprázatot, reményt. Ő maga volt a reneszánsz. Eredeti, egyedi, független újjászületés. Ne feledjük, a hatalmon lévők és kabarista vazallusaik pedig különösen ne feledjék: a humor ellenzéki műfaj. Hogy nélkülözheti-e a magyar kultúra, a magyar televíziózás Sándor Györgyöt, én nem tudom... (Sándor György változott-e...) 2002. október 15., ken Nézőpont ■ Magyar Nemzet SCSPRMFI - PJTFR Digitális stílus Az alkonyatkor néhány lépés távolságból akár hazánk kormányának is nézhető főcsoportfőnökség (továbbiakban: kormány) kizárólag a kommunikációs térben tevékenykedik, mégpedig megalakulásától kezdve. A sokszínű valóságot, ahogy a kezük ügyébe kerül, azonnal felszeletelik, az így kapott részeket digitalizálva bocsátják rendelkezésünkre. Mégpedig bitenként, ami a számítástechnikában tudvalevőleg az információ legkisebb egységét jelöli. Magyarul szólva a bit nem más, mint egy eldöntendő kérdésre adott határozott válasz, tehát: igen vagy nem (az informatikában 1 vagy 0). A stílust alighanem a kormányfő személyéhez választották, ő ennyit tud folyamatosan elmondani. Egy számítógépnek ez tökéletesen megfelel, az ő világa így teljes, de mi talán mégis többet érdemelnénk. Szép példája volt például a digitalizálásnak a száznapos milliárdeső (1) és az üresen örökölt kassza (0), hogy helyhiány miatt a többiről (1) most ne is essék szó (0). Legutóbb a kormány eldöntötte, hogy jövő év március 15-én márpedig népszavazás lesz Magyarország uniós csatlakozásáról. A dátummal szemben két komoly ellenérvet vonultatott fel az ellenzék. Az első, hogy a népszavazásról szóló, jelenleg is hatályban lévő törvény szerint ez az aktus nem eshet nemzeti ünnepre. Az igazságügy-miniszter szerint azonban eshet (1). „A megoldás jogdogmatikailag nem tökéletes, de tekintettel a kivételes alkalomra, megengedhető”, nyilatkozta Bárándy Péter, aki magába az alkotmányba hegesztene be egy pontot, amely külön rendelkezne az EU- referendumról. A másik ellenvetés szerint a szóban forgó napon még nem lesz végleges a csatlakozási szerződés szövege, ami szerfölött érdekes helyzet, lakást vagy autót bizonyosan nem vennénk ilyen paraméterekkel, de az Európai Unióhoz való csatlakozás egy cickány ügy, úgyhogy hadd szóljon, véli nyilván a kormány. Szerintük március 15-re már nyilvánosak lesznek a szerződés akkor már csaknem véglegesnek tekinthető pontjai, tehát birtokában leszünk a kellő ismereteknek (!). (Egyébként: önök vásárolnának bármit is egy csaknem végleges szerződésre alapozva?) Később az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás ügyében négypárti egyeztetésre hívták a parlamenti pártokat (!), igaz, hogy a munkanapokat alapul véve másnapra és a meghívóhoz mellékelt tervezet nélkül, de mégis. Azok nem mentek oda, mi több, kifogásaikat továbbra is fenntartják, tehát, sugározza a kormányzati kommunikáció, az ellenzék gátolja Magyarország uniós csatlakozását (0). Ez utóbbi az egyetlen és szilárd következtetés, amit le tudnak szűrni az ellenzék reakcióiból. Ha Orbán Viktor a magyar gazdák érdekeinek markáns védelmére figyelmeztet, ha a kis- és középvállalkozások megerősítését várja, ha a bérek emelésének fontosságáról beszél, a koalíciós válasz mindig a bit szintjén marad. Orbán és a polgári oldal kerékkötője Magyarország uniós csatlakozásának (0). Minden frekvencián ezt rezonálják a kormány és a koalíciós pártok kulcsemberei, akik amúgy maguktól is olyan politikusok, hogy a torkukra forrasztani a szót legfeljebb pákcával lehetne. A kétpártira karcsúsodott egyeztetés mellesleg felemásan sikerült, a felek elbizonytalanodtak, mint a vett malac, de azért változatlan formában beterjesztik a parlament elé a tervezetet (1), valamint összehívnak egy másik négypárti egyeztetést is (1). Mindazonáltal már most bizonyosra vehető, hogy az ellenzék erre akár elmegy, akár nem, az alkalomhoz választandó stratégiájával akadályozni fogja Magyarország uniós csatlakozását (0), legalábbis az alkonyatkor néhány lépés távolságból akár hazánk kormányának is nézhető főcsoportfőnökség (előzőekben: kormány) meglátása szerint. WMBWMM—WWWWW—wJWMT/JWW— TOLLHEGYEN *_Bnhál György_________________________________________________________ Magánemberek Aki még nem tudná, annak mondom a hírt. Az MSZP (de lehet, hogy már Szociáldemokrata Párttá vedlettek - kicsit kiestem a napi politikából) nem kívánja beengedni a magyar parlament ötvenhatos emlékülésére az ötvenhatosokat. Nem tudom, kik lesznek adott napon az ország házában, félek, nem azok, akik forradalmat csináltak annak idején és még itt vannak közöttünk - nem a pesti srácok. Az igaziak. Szívem szerint való a Fidesz elképzelése, miszerint nem vesz részt az ilyen „emlékülésen” (pufajkás Horn Gyula valószínűleg ott lesz), vegyen részt azon megboldogult Sztálin elvtárs (Budapest díszpolgára, negyvenmillió ember gyilkosa - ha rosszul számoltam, utólag javítok) meg Rákosi elvtárs, ha kijött a búzatáblából. A hivatalosan szocialista álláspont szerint azt Gál J. Zoltán kormányszóvivő szokta ismertetni, ő a hivatalos szocialista (néha a szabad madarak helyett is viszi a szót), már a járásáról megismerszik - ötvenhatot a reformkommunisták robbantották ki, Pongrácz Gergőék csak véletlenül keveredtek bele az egészbe - valószínűleg a Corvin moziban voltak az adott napszakban, Csapajev-filmet néztek fekete-fehérben -, itt érte őket a hír, hogy forradalom van. Lőni kéne valakinek... Na most a hivatalos kormányképviselő azt mondja, ha mi most az ünnepnapon szocialista embereket látunk az emlékhelyek valamelyikén, akkor azt tekintsük úgy, hogy az az adott szocialista ember magáncélú látogatása, éppen arra járt, kutyáját sétáltatta, alkoholgőzét eregette kifele... Hivatalosan nem ünnepel a Magyar Szocialista Párt (ma még annak hívják) meg az SZDSZ október huszonharmadikán, mindösszesen magánemberként teszi le a háromszázegyes parcellában a hála és az emlékezetkiesés virágait. Trükk. Használjuk az agysejtjeinket, emberek!