Magyar Nemzet, 2002. október (65. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-15 / 241. szám
A Magyar Nemzeti Vitafórum 2002. október 1s., kedd Nincsenek álruhás pártkatonák Alaptalanul vádolják a sikertelen elnökválasztás kapcsán az MTV függetlenségét megóvni igyekvő civil kurátorokat ruhás civilek a kuratóriumokban címmel. Haszán Zoltán és Nyusztay Máté alapos kutatómunkája révén terjedelmes összeállítás jelent meg a Népszabadság 2002. október 4-i számában. A bevezetőben a szerzők a következőket állítják: „A civil szervezetek delegáltjaiként figyelemreméltóan sok politikai kötődésű kurátor ül a közszolgálati médiumokat felügyelő testületekben - derül ki lapunk összeállításából. A hétfőn elnökjelöltet buktató MTV-kuratóriumban számos volt, illetve jelenlegi politikus, képviselőjelölt ül. Ez érvényes a Magyar Rádió kuratóriumára is, e két testület majd minden harmadik kurátoráról derült ki erős politikai kötődés”. A Magyar Televízió Közalapítvány egyik társadalmi kurátoraként természetesen részletesen elolvastam az adathalmazt. Kissé keserű szájízt adott, hogy más közügyekben (egészségügy, közbiztonság, maffiakapcsolatok stb.) ilyen adatgyűjtő nyomozást régen tapasztaltam, és mivel az ügynek sok politikai vonatkozása van (a média a sokat emlegetett „negyedik hatalmi ág”), bennem ez a buzgó munkálkodás némileg rossz emlékeket is ébresztett. A témáról író sajtó egy része primitív következetességgel, de teljesen alaptalanul jobboldalinak állítja be mindazon társadalmi szervezeteket, amelyekhez a kurátorok tartoznak. Mások a kurátorokat címkézik kérdés nélkül jobboldalinak. Néhányan általánosítva állítják, a civil kurátorok nem is létező szervezetek ürügyén és a bukott jobboldal kiszolgálóiként csak minél nagyobb botrányt akarnak keverni. Mindezt anélkül, hogy egyetlen lényegi kérdést feltennének az elnökválasztáskor történt elutasító döntés indokáról, vagy ha mégis feltették, az érdemi választ már elhallgatják. Vajon miért nem szavazza meg az aktuális kormánypártok által a közszolgálati feladatú MTV elnökének látni vágyott személyeket egy előírt feladata szerint az MTV függetlenségének megvédésére törvényben kötelezett társadalmi kurátor? A sajtószakemberek többsége számára mi sem egyszerűbb a válasznál: a civil kurátor felelőtlen, laikus, felforgató, de legalábbis mindenképpen jobboldali. Pedig éppen az így gondolkodó, a gyanútlan olvasók által talán pártsemlegesnek vélt újságírók esetében elkerülhetetlen a következetes, MSZP vagy SZDSZ iránti elkötelezettség felvetése. Az is valószínű, hogy ugyanezek az újságírók nem érdeklődnek sem a valódi (nem pártcsicskás) civilek világa, sem a médiatörvény lényege vagy a valós tájékoztatáshoz való alkotmányos jog iránt. A Népszabadság említett írásában elmaradt a gondos kutatómunka eredményének rövid összefoglalása. Talán azért, mert az rögtön és alaposan megcáfolta volna a bevezetőben említett előítélet jogosságát, illetve bizonyította volna, hogy az adatgyűjtés éppen a szándékokkal ellentétes eredményt hozott. Az MTV Közalapítvány kuratóriumának tagjai között összesen két olyan civil delegált található, aki - a politikai életben mérhető súllyal rendelkező - pártban komolyabb pártpolitikai szerepet vállal vagy ilyesmivel összefüggésbe hozható. Ilyen jelenleg is élő, aktív pártkapcsolata összesen két társadalmi kurátornak van: Hanti Vilmosnak, aki az MSZP gyermektagozatának elnöke, illetve Karácsony Mihálynak, aki szakértőként dolgozik az MSZP-nek, s korábban az MSZP önkormányzati jelöltje volt. Véletlenül mindketten éppen a nagyobbik kormánypárt érdekkörébe tartoznak, tehát valószínűleg nem őket keresték. Valahogyan kimaradt a felsorolásból a néhány hétig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége küldötteként szintén köztünk civil kurátorkodó Halák László (korábban állítólag párttitkár az MTV-ben) említése, aki sajátos módon közvetlenül MSZP-jelölt pártkurátorrá avanzsált a Duna Televízió kuratóriumába. Bizonyára éppen akkor vált ismét elkötelezetté! Szép lenne pedig, ha a pártokban kialakulna egyszer némi gátlás, mert minél nagyobb szerepe, ráhatása van valamelyiküknek a politikára, annál inkább illene visszafognia magát a társadalmi jelleget mutató álruhák kiosztásában. Más álruhás pártkatonáról nem tudok, lehet, hogy csak azért, mert mi, civilek finnyásabbak vagyunk bizonyos kutakodási szakmák irányában. A civilekről egyébként legfeljebb annyit sikerült kideríteniük a „kutatóknak”, hogy néhányuk eléggé el nem ítélhető módon és civilekhez méltatlanul - részt mert venni civil szervezetek jelöltjeként az önkormányzati választásokban. Olyan elvetemültek is fennakadtak az ellenőrzésen, akik nem utasították vissza, hogy pártok is támogassák fondorlatos szándékukat, amely szerint a törvény még be nem csukott kiskapuját kihasználva független képviselőkké akartak válni. Eddig nem tudtam, hogy a Népszabadság nyíltan civilellenes. Lehet, hogy a Kirschner Péter által szerkesztett, egyébként hasznos információkat adó Civil rovatot csak álruhaként hordták? Seres László Civil szabadstílus című publicisztikája például olyan mély ismerethiányról és zsigeri civil utálatról árulkodik, ami már vitára is érdemtelen. Jó lenne, ha a közeljövőben meg tudnák győzni olvasóikat, hogy a közszolgálati feladatú MTV elnökválasztásáról eddig írt cikkeik csak átmeneti úttévesztés múló jelei. Sajnos, másra utal az a tény, hogy a legnagyobb példányszámú, legkedveltebb stb. napilap oldalairól - a többi baloldalinak vélt sajtótermékhez hasonlóan - kurátori tevékenységem óta eltűnt minden olyan hír is, ami szövetségünk népegészségügyi szempontból fontos munkájával, így a parlagfű terjedésének megfékezését célzó javaslatainkkal vagy a káros és közegészségügyi szempontból is veszélyes téveszmék terjesztésének megfékezésével függ össze. Kíváncsian várom, az asztmások és allergiások mindebből milyen következtetést vonnak le annak ismeretében, hogy rólam meglehetősen közismert: minden betegtársunk érdekét attól függetlenül egyformán képviselem, hogy melyik parlamenti párttal vagy azon kívüliekkel szimpatizál, esetleg mindegyiktől egyformán tartózkodik. A kuratórium „álruhás” civiljeiről írt cikk a Népszabadság figyelmes olvasói számára (kiértékelő összefoglalás híján csak nekik!) bebizonyította, hogy az említettek nem álruhások, hanem a közéletben aktívan tevékenykedő civilek. Az ilyen embereket azokban az országokban megbecsülik, ahol a közgondolkodást nem zavarta meg egy pártállami közelmúlt. Az csak külön öröm, hogy már előfordulnak a magyar társadalomban is pártok, amelyek legalább önkormányzati választásokon hajlandók társadalmi szervezetek független jelöltjeit is támogatni. Az ország érdeke azt kívánná, hogy az ilyesmi mindkét nagyobb pártcsoportosulás szellemisége számára elfogadható, sőt követendő példává válna. Fokozódó undorral veszek részt abban a méltatlan küzdelemben, amelynek lassan semmi köze a független közszolgálati televízió megteremtéséért folytatott tevékenységhez. Nagy kérdés, hogy az alkotmányban és törvényben előírt függetlenségért elkötelezetten tevékenykedő, tehát nem az éppen hatalmon lévő pártcsoportosulás érdekeinek megfelelően szavazó társadalmi kurátoroknak van-e esélye levakarni magukról egy olyan pártpolitikai címkét, amelyet, úgy látszik, törvényszerűen felvarratnak mindenkire, aki akár egy szavazás erejéig is a mindenkori hatalom útjában áll. Úgy tűnik, a független civil kurátorok a sajtó túlnyomó többségétől mostanában csak a jobboldali, a laikus, a felelőtlen, a botránykeverő, újabban már az identitászavarban szenvedő, a funkcionális analfabéta és más hasonló (balkáni?, eurokonform?, politikailag korrekt?) jelzőket kaphatják. Reméljük, időben értesítenek minket, mielőtt választanunk kell: vagy lemondunk, vagy megkapjuk a „szélsőséges”, netán majd a „terrorista” címkét is! Amíg azonban nem tilos, folytatom a munkát a kuratóriumban azért is, hogy a közszolgálati média ne csak a pártok gyakran nehezen minősíthető színvonalú hatalmi harcait közvetítse, hanem igen sok más mellett például a folyamatosan lezüllő közegészségügy kérdéseire és a gyakran elfelejtettnek tűnő népegészségügyi program megvalósításának tényleges elősegítésére is legyen műsorideje. Persze csak óvatosan, szinte álruhában, mert a médiatörvényt megalkotó pártok a Magyar Televízió Közalapítványt megalapító országgyűlési határozatban szigorúan eltiltották a kurátorokat attól, hogy az MTV műsorszerkezetét, továbbá műsorainak, illetve műsorszámainak tartalmát meghatározhassák. A szerző a Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátora; a sajtóban más szervezetekkel együtt alaptalanul jobboldalinak címkézett Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke. (Jelen válaszcikk közlését a Népszabadság visszautasította.) p,?TFR_________________________ A Nem vagyunk olyan szegények... M Fodor Sándor___________________,_______ N em vagyunk olyan szegények, hogy bizakodásra ne telljék. Számomra ez a kicsengése Pataky István a Magyar Nemzet október 7-i számában közölt, Bizakodás a gyásznapon című, nemes veretű írásának. A gyásznap - természetesen október hatodika. A bizakodásra jogosító esemény pedig Mádl Ferenc köztársasági elnök úr látogatása Romániában. Pataky István azt írja, hogy az elnöki látogatás során mindmáig megoldatlan, fontos kérdések merültek fel, mint az erdélyi magyar egyházak ingatlanainak, elorzott vagyonának a visszaszolgáltatása, az anyanyelven történő felsőfokú oktatás lehetőségeinek a bővítése, a Csíkszeredai magyar konzulátus megnyitása és az aradi Szabadság-szoborcsoport méltó helyreállítása. Ez így is van. Jól tette Mádl Ferenc köztársasági elnök úr, hogy jelezte: minden cvikipuszis, mosolygós (kiváltképpen az euroatlanti csatlakozás küszöbén szembetűnő) barátkozás mellett sem hajlandó lemondani a magyar politika annak a több mint másfél millió magyarnak az érdekképviseletéről, aki Románia állampolgáraként még ragaszkodik anyanyelvéhez, ehhez kötődő műveltségéhez, hagyományaihoz, noha ez nem esik egybe állampolgári mivoltával. Abból, amit Pataky István valóban európai hangvételű írásában jelzett a még megoldatlan vagy csak részben megoldott gondokból, mindössze az anyanyelvű oktatás további fejlesztését látom valóban megoldhatónak a nem túl távoli jövőben. Természetesen hiba lenne hallgatnom a Babes-Bolyai állami egyetemen anyanyelvükön tanuló magyar egyetemistákról, akiknek a létszáma az egykori Bolyai Egyetem hallgatóságának a háromszorosát teszi ki. Ez azonban jórészt az egyetem mostani rektorának, az európai gondolkodású Andrei Margának köszönhető. Mi lesz azonban, ha Marga rektor urat leváltják, ha lejár mandátuma az egyetem élén, és - mondjuk - egy funarióta (Funarpárti) professzort neveznek ki a helyébe?! Még elgondolni is rossz. Ezentúl? Az egyházi javak visszaszolgáltatásából úgy tűnik, belátható időn belül semmi se lesz. Még azt a keveset se kapják vissza egyházaink, amit a kormány - elvben - már visszajuttatott nekik. Tanulságképp idézzük a kolozsvári református kollégium esetét. Az „új”, mintegy 100 éves épület visszaadásáról szó sem volt. Csak a régiről. Mindkettőt előbb államosították, aztán az újat „egyesítették” „Ady-Sincai” néven, végül lekopott Ady neve (megszűnt az épületben a magyar nyelvű oktatás). A jelenlegi Sincai visszaadásáról már szó sem lehet, elvégre ez már „ősi” román iskola. Nemsokára 50 éves lesz! (Az előző, több mint 350 esztendőről ne is essék szó.) A nagyváradi püspöki palotáról a gyulafehérvári Batthyaneumról (az ország messze legértékesebb könyvtáráról), vagy akár a kolozsvári ferences kolostor visszaadásáról pedig szó sincs! Természetesen ezt így senki se mondja ki a román kormány részéről, kiváltképp most a nagy csatlakozások (NATO, Európai Unió) előestéjén. Csak épp határozott ígéretet se kapunk. Egyébként Kolozsváron a református kollégium régi épületét is csak elvben kaptuk vissza. A benne lévő intézmények egyszerűen nem hajlandók kiköltözni belőle. Kötelezni pedig nem lehet őket erre, mert ha nem tudnák, Romániában ma már demokrácia van! Ami - sajátos értelmezésben - azt is jelenti, hogy az olyan kormányintézkedéseknek, amelyek nem kedvére valók a boldog többségnek - egyszerűen nem engedelmeskednek. Ugyanígy szó sincs - román részről - a Csíkszeredai magyar konzulátus megnyitásáról. Csak magyarországi politikusok, közírók emlegetik, és mi, romániai magyarok. Romániának ugyanis nincs szüksége diplomáciai védettségnek örvendő tanúkra Székelyföld elrománosítását célzó akcióihoz. Az aradi vértanúk emlékére emelt (majd lerombolt, azaz pincébe hurcolt) Szabadság-szoborcsoport helyreállításáról (mondjuk) lehetne szó. Ha azonban megtörténik, akkor rövid időn belül lerombolják, meggyalázzák azt holmi névtelen, kideríthetetlen személyazonosságú „nemzeti erők”, az olyanok, amelyek 1990 tavaszán Marosvásárhelyen kiverték Sütő András fél szemét vagy három évvel ezelőtt obszcén ordítozással próbálták elhallgattatni Dávid Ibolya akkori magyar igazságügy-miniszter asszonyt Aradon. Nos, ezeket fűzném én hozzá, erdélyi ember, kolozsvári lakos, román állampolgár létemre Pataky István pályatársam jóindulatot sugárzó, derűlátó írásához. Ezt is csak azért, mert öreg ember létemre (már a hetvenötödiket taposom) Romániában valamivel többet tapasztaltam a tényleg kiváló, de nálam minden bizonynyal fiatalabb, jóhiszemű pályatársamnál. Végezetül megjegyezném: ha valaki, akkor a romániai magyarság valóban kívánja, hogy tartós, jó viszony jöjjön létre Magyarország és Románia között, mégpedig a közös, a nagy ,,haza” Európa áhított szellemében. Tegyünk is meg ehhez minden tőlünk telhetőt - de valóban együtt. Addig azonban, amíg a másik fél nem mutat hajlandóságot a tettekre, ne „rohanjunk” és ne „lelkesedjünk” néhány elejtett szó miatt, ami holnapra már el is felejtődhet. Bár igaz, olyan szegények se vagyunk, hogy - mértékkel - ne bizakodhatnánk. A szerző író (Kolozsvár) publiciszt@magyarnemzet.hu