Magyar Nemzet, 2002. október (65. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-15 / 241. szám

A Magyar Nemzet­i Vitafórum 2002. október 1s., kedd Nincsenek álruhás pártkatonák Alaptalanul vádolják a sikertelen elnökválasztás kapcsán az MTV függetlenségét megóvni igyekvő civil kurátorokat­ ­ruhás civilek a kuratóriumokban címmel. Haszán Zoltán és Nyusztay Máté alapos kutató­munkája révén terjedelmes összeállítás jelent meg a Népszabadság 2002. október 4-i számá­ban. A bevezetőben a szerző­k a következőket állítják: „A civil szervezetek delegáltjaiként fi­­gyelemreméltóan sok politikai kötődésű kurá­tor ül a közszolgálati médiumokat felügyelő testületekben - derül ki lapunk összeállításá­ból. A hétfőn elnökjelöltet buktató MTV-kura­­tóriumban számos volt, illetve jelenlegi politi­kus, képviselőjelölt ül. Ez érvényes a Magyar Rádió kuratóriumára is, e két testület majd minden harmadik kurátoráról derült ki erős politikai kötődés”. A Magyar Televízió Közalapítvány egyik tár­sadalmi kurátoraként természetesen részlete­sen elolvastam az adathalmazt. Kissé keserű szájízt adott, hogy más közügyekben (egészség­ügy, közbiztonság, maffiakapcsolatok stb.) ilyen adatgyűjtő nyomozást régen tapasztaltam, és mivel az ügynek sok politikai vonatkozása van (a média a sokat emlegetett „negyedik ha­talmi ág”), bennem ez a buzgó munkálkodás némileg rossz emlékeket is ébresztett. A témáról író sajtó egy része primitív követ­kezetességgel, de teljesen alaptalanul jobbolda­linak állítja be mindazon társadalmi szervezete­ket, amelyekhez a kurátorok tartoznak. Mások a kurátorokat címkézik kérdés nélkül jobbolda­linak. Néhányan általánosítva állítják, a civil ku­rátorok nem is létező szervezetek ürügyén és a bukott jobboldal kiszolgálóiként csak minél na­gyobb botrányt akarnak keverni. Mindezt anél­kül, hogy egyetlen lényegi kérdést feltennének az elnökválasztáskor történt elutasító döntés in­dokáról, vagy ha mégis feltették, az érdemi vá­laszt már elhallgatják. Vajon miért nem szavazza meg az aktuális kormánypártok által a közszolgálati feladatú MTV elnökének látni vágyott személyeket egy előírt feladata szerint az MTV függetlenségének megvédésére törvényben kötelezett társadalmi kurátor? A sajtószakemberek többsége számára mi sem egyszerűbb a válasznál: a civil kurátor felelőtlen, laikus, felforgató, de legalább­is min­denképpen jobboldali. Pedig éppen az így gon­dolkodó, a gyanútlan olvasók által talán párt­semlegesnek vélt újságírók esetében elkerülhe­tetlen a következetes, MSZP vagy SZDSZ iránti elkötelezettség felvetése. Az is valószínű, hogy ugyanezek az újságírók nem érdeklődnek sem a valódi (nem pártcsicskás) civilek világa, sem a médiatörvény lényege vagy a valós tájékoztatás­hoz való alkotmányos jog iránt. A Népszabadság említett írásában elmaradt a gondos kutatómunka eredményének rövid összefoglalása. Talán azért, mert az rögtön és alaposan megcáfolta volna a bevezetőben emlí­tett előítélet jogosságát, illetve bizonyította vol­na, hogy az adatgyűjtés éppen a szándékokkal ellentétes eredményt hozott. Az MTV Közalapítvány kuratóriumának tagjai között összesen két olyan civil delegált található, aki - a politikai életben mérhető súllyal rendelkező - pártban komolyabb párt­­politikai szerepet vállal vagy ilyesmivel össze­függésbe hozható. Ilyen jelenleg is élő, aktív pártkapcsolata összesen két társadalmi kurá­tornak van: Hanti Vilmosnak, aki az MSZP gyermektagozatának elnöke, illetve Karácsony Mihálynak, aki szakértőként dolgozik az MSZP-nek, s korábban az MSZP önkormányza­ti jelöltje volt. Véletlenül mindketten éppen a nagyobbik kormánypárt érdekkörébe tartoz­nak, tehát valószínűleg nem őket keresték. Va­lahogyan kimaradt a felsorolásból a néhány hé­tig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége küldötteként szintén köztünk civil kurátorkodó Halák László (korábban állítólag párttitkár az MTV-ben) említése, aki sajátos módon közvet­lenül MSZP-jelölt pártkurátorrá avanzsált a Duna Televízió kuratóriumába. Bizonyára ép­pen akkor vált ismét elkötelezetté! Szép lenne pedig, ha a pártokban kialakulna egyszer némi gátlás, mert minél nagyobb szerepe, ráhatása van valamelyiküknek a politikára, annál in­kább illene visszafognia magát a társadalmi jel­leget mutató álruhák kiosztásában. Más álru­hás pártkatonáról nem tudok, lehet, hogy csak azért, mert mi, civilek finnyásabbak vagyunk bizonyos kutakodási szakmák irányában. A civilekről egyébként legfeljebb annyit sike­rült kideríteniük a „kutatóknak”, hogy néhá­­nyuk­­ eléggé el nem ítélhető módon és civilek­hez méltatlanul - részt mert venni civil szerve­zetek jelöltjeként az önkormányzati választá­sokban. Olyan elvetemültek is fennakadtak az ellenőrzésen, akik nem utasították vissza, hogy pártok is támogassák fondorlatos szándékukat, amely szerint a törvény még be nem csukott kiskapuját kihasználva független képviselőkké akartak válni. Eddig nem tudtam, hogy a Népszabadság nyíltan civilellenes. Lehet, hogy a Kirschner Pé­ter által szerkesztett, egyébként hasznos infor­mációkat adó Civil rovatot csak álruhaként hordták? Seres László Civil szabadstílus című publicisztikája például olyan mély ismeret­­hiányról és zsigeri civil utálatról árulkodik, ami már vitára is érdemtelen. Jó lenne, ha a közel­jövőben meg tudnák győzni olvasóikat, hogy a közszolgálati feladatú MTV elnökválasztásáról eddig írt cikkeik csak átmeneti úttévesztés mú­ló jelei. Sajnos, másra utal az a tény, hogy a leg­nagyobb példányszámú, legkedveltebb stb. na­pilap oldalairól - a többi baloldalinak vélt saj­tótermékhez hasonlóan - kurátori tevékenysé­gem óta eltűnt minden olyan hír is, ami szövet­ségünk népegészségügyi szempontból fontos munkájával, így a parlagfű terjedésének meg­fékezését célzó javaslatainkkal vagy a káros és közegészségügyi szempontból is veszélyes tév­eszmék terjesztésének megfékezésével függ össze. Kíváncsian várom, az asztmások és aller­giások mindebből milyen következtetést von­nak le annak ismeretében, hogy rólam megle­hetősen közismert: minden betegtársunk érde­két attól függetlenül egyformán képviselem, hogy melyik parlamenti párttal vagy azon kí­vüliekkel szimpatizál, esetleg mindegyiktől egyformán tartózkodik. A kuratórium „álru­hás” civiljeiről írt cikk a Népszabadság figyel­mes olvasói számára (kiértékelő összefoglalás híján csak nekik!) bebizonyította, hogy az em­lítettek nem álruhások, hanem a közéletben aktívan tevékenykedő civilek. Az ilyen embe­reket azokban az országokban megbecsülik, ahol a közgondolkodást nem zavarta meg egy pártállami közelmúlt. Az csak külön öröm, hogy már előfordulnak a magyar társadalom­ban is pártok, amelyek legalább önkormányza­ti választásokon hajlandók társadalmi szerve­zetek független jelöltjeit is támogatni. Az ország érdeke azt kívánná, hogy az ilyes­mi mindkét nagyobb pártcsoportosulás szelle­misége számára elfogadható, sőt követendő pél­dává válna. Fokozódó undorral veszek részt abban a méltatlan küzdelemben, amelynek lassan sem­mi köze a független közszolgálati televízió meg­teremtéséért folytatott tevékenységhez. Nagy kérdés, hogy az alkotmányban és törvényben előírt függetlenségért elkötelezetten tevékeny­kedő, tehát nem az éppen hatalmon lévő párt­csoportosulás érdekeinek megfelelően szavazó társadalmi kurátoroknak van-e esélye levakarni magukról egy olyan pártpolitikai címkét, ame­lyet, úgy látszik, törvényszerűen felvarratnak mindenkire, aki akár egy szavazás erejéig is a mindenkori hatalom útjában áll. Úgy tűnik, a független civil kurátorok a sajtó túlnyomó többségétől mostanában csak a jobb­oldali, a laikus, a felelőtlen, a botránykeverő, újabban már az identitászavarban szenvedő, a funkcionális analfabéta és más hasonló (bal­káni?, eurokonform?, politikailag korrekt?) jel­zőket kaphatják. Reméljük, időben értesítenek minket, mielőtt választanunk kell: vagy lemon­dunk, vagy megkapjuk a „szélsőséges”, netán majd a „terrorista” címkét is! Amíg azonban nem tilos, folytatom a mun­kát a kuratóriumban azért is, hogy a közszolgá­lati média ne csak a pártok gyakran nehezen minősíthető színvonalú hatalmi harcait közve­títse, hanem igen sok más mellett például a fo­lyamatosan lezüllő közegészségügy kérdéseire és a gyakran elfelejtettnek tűnő népegészség­ügyi program megvalósításának tényleges elő­segítésére is legyen műsorideje. Persze csak óvatosan, szinte álruhában, mert a médiatör­vényt megalkotó pártok a Magyar Televízió Közalapítványt megalapító országgyűlési hatá­rozatban szigorúan eltiltották a kurátorokat at­tól, hogy az MTV műsorszerkezetét, továbbá műsorainak, illetve műsorszámainak tartalmát meghatározhassák. A szerző a Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátora; a sajtóban más szervezetekkel együtt alaptala­nul jobboldalinak címkézett Asztmás és Allergiás Bete­gek Országos Szövetségének elnöke. (Jelen válaszcikk közlését a Népszabadság visszautasította.) p,?TFR_________________________ A Nem vagyunk olyan szegények... M Fodor Sándor___________________,_______ N­ em vagyunk olyan szegények, hogy bizakodásra ne telljék. Számomra ez a kicsengése Pataky István a Magyar Nemzet október 7-i számában közölt, Bizakodás a gyásznapon című, nemes veretű írásának. A gyásznap - természe­tesen október hatodika. A bizakodásra jogosító esemény pedig Mádl Ferenc köztársasági elnök úr látogatása Romá­niában. Pataky István azt írja, hogy az elnöki látogatás során mindmáig megoldatlan, fontos kérdések merültek fel, mint az er­délyi magyar egyházak ingatlanainak, el­­orzott vagyonának a visszaszolgáltatása, az anyanyelven történő felsőfokú oktatás lehetőségeinek a bővítése, a Csíkszeredai magyar konzulátus megnyitása és az ara­di Szabadság-szoborcsoport méltó hely­reállítása. Ez így is van. Jól tette Mádl Ferenc köztársasági el­nök úr, hogy jelezte: minden cvikipuszis, mosolygós (kiváltképpen az euroatlanti csatlakozás küszöbén szembetűnő) barát­­kozás mellett sem hajlandó lemondani a magyar politika annak a több mint másfél millió magyarnak az érdekképviseletéről, aki Románia állampolgáraként még ra­gaszkodik anyanyelvéhez, ehhez kötődő műveltségéhez, hagyományaihoz, noha ez nem esik egybe állampolgári mivoltával. Abból, amit Pataky István valóban eu­rópai hangvételű írásában jelzett a még megoldatlan vagy csak részben megoldott gondokból, mindössze az anyanyelvű ok­tatás további fejlesztését látom valóban megoldhatónak a nem túl távoli jövőben. Természetesen hiba lenne hallgatnom a Babes-Bolyai állami egyetemen anya­nyelvükön tanuló magyar egyetemisták­ról, akiknek a létszáma az egykori Bolyai Egyetem hallgatóságának a háromszoro­sát teszi ki. Ez azonban jórészt az egyetem mostani rektorának, az európai gondolko­dású Andrei Margának köszönhető. Mi lesz azonban, ha Marga rektor urat levált­ják, ha lejár mandátuma az egyetem élén, és - mondjuk - egy funarióta (Funar­­párti) professzort neveznek ki a helyébe?! Még elgondolni is rossz. Ezentúl? Az egyházi javak visszaszol­gáltatásából úgy tűnik, belátható időn be­lül semmi se lesz. Még azt a keveset se kapják vissza egyházaink, amit a kor­mány - elvben - már visszajuttatott ne­kik. Tanulságképp idézzük a kolozsvári református kollégium esetét. Az „új”, mintegy 100 éves épület visszaadásáról szó sem volt. Csak a régiről. Mindkettőt előbb államosították, aztán az újat „egye­sítették” „Ady-Sincai” néven, végül leko­pott Ady neve (megszűnt az épületben a magyar nyelvű oktatás). A jelenlegi Sincai visszaadásáról már szó sem lehet, elvégre ez már „ősi” román iskola. Nemsokára 50 éves lesz! (Az előző, több mint 350 eszten­dőről ne is essék szó.) A nagyváradi püs­pöki palotáról a gyulafehérvári Batthy­­aneumról (az ország messze legértéke­sebb könyvtáráról), vagy akár a kolozsvá­ri ferences kolostor visszaadásáról pedig szó sincs! Természetesen ezt így senki se mondja ki a román kormány részéről, ki­váltképp most a nagy csatlakozások (NATO, Európai Unió) előestéjén. Csak épp határozott ígéretet se kapunk. Egyéb­ként Kolozsváron a református kollégium régi épületét is csak elvben kaptuk vissza. A benne lévő intézmények egyszerűen nem hajlandók kiköltözni belőle. Kötelez­ni pedig nem lehet őket erre, mert ha nem tudnák, Romániában ma már demokrá­cia van! Ami - sajátos értelmezésben - azt is jelenti, hogy az olyan kormányintéz­kedéseknek, amelyek nem kedvére valók a boldog többségnek - egyszerűen nem engedelmeskednek. Ugyanígy szó sincs - román részről - a Csíkszeredai magyar konzulátus meg­nyitásáról. Csak magyarországi politiku­sok, közírók emlegetik, és mi, romániai magyarok. Romániának ugyanis nincs szüksége diplomáciai védettségnek ör­vendő tanúkra Székelyföld elrománosítá­­sát célzó akcióihoz. Az aradi vértanúk emlékére emelt (majd lerombolt, azaz pincébe hurcolt) Szabadság-szoborcsoport helyreállításá­ról (mondjuk) lehetne szó. Ha azonban megtörténik, akkor rövid időn belül le­rombolják, meggyalázzák azt holmi név­telen, kideríthetetlen személyazonosságú „nemzeti erők”, az olyanok, amelyek 1990 tavaszán Marosvásárhelyen kiverték Sütő András fél szemét vagy három évvel ez­előtt obszcén ordítozással próbálták el­hallgattatni Dávid Ibolya akkori magyar igazságügy-miniszter asszonyt Aradon. Nos, ezeket fűzném én hozzá, erdélyi ember, kolozsvári lakos, román állampol­gár létemre Pataky István pályatársam jó­indulatot sugárzó, derűlátó írásához. Ezt is csak azért, mert öreg ember létemre (már a hetvenötödiket taposom) Romá­niában valamivel többet tapasztaltam a tényleg kiváló, de nálam minden bizony­nyal fiatalabb, jóhiszemű pályatársamnál. Végezetül megjegyezném: ha valaki, akkor a romániai magyarság valóban kí­vánja, hogy tartós, jó viszony jöjjön létre Magyarország és Románia között, mégpe­dig a közös, a nagy ,,haza”­­ Európa áhított szellemében. Tegyünk is meg ehhez min­den tőlünk telhetőt - de valóban együtt. Addig azonban, amíg a másik fél nem mutat hajlandóságot a tettekre, ne „ro­hanjunk” és ne „lelkesedjünk” néhány el­ejtett szó miatt, ami holnapra már el is fe­­lejtődhet. Bár igaz, olyan szegények se va­gyunk, hogy - mértékkel - ne bizakod­hatnánk. A szerző író (Kolozsvár) publiciszt@magyarnemzet.hu

Next