Magyar Nemzet, 2003. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-14 / 62. szám

6Magyar Nemzet­i Vélemény 2003. március 14., péntek Rovatvezető: Berszán György publiciszt@magyarnemzet.hu A sajtószabadság és a Freedom House A durva hazugságok korát éljük, ahol a dolgok a darwini és hobbesi modellek szerint haladnak előre evés olyan tévéműsor van, amely gusztustalanabb a magyarországi televíziók egyes programjainál, de olykor találni ilyet. Mint március 11-én, amikor a Fox News - konzervatív amerikai televízió - lát­ható örömmel jelentette annak a tíztonnás, Moab nevű bombának a floridai tesztelését, amelynek pusztító ereje szinte nukleáris. Minden bizonnyal Irak ellen vetik majd be. Arról csak bizonytalan becsléseink lehetnek, hogy hány gyermek, hány nő, hány iraki férfi esik áldozatául. Mert nem ez az a bomba, amelyet Szaddám Huszein „lézersebé­szeti” eltávolításához használnak majd. Az ameri­kaiak a kínai, a koreai, a vietnami, a laoszi, a kam­bodzsai, a kubai, a Szomáliai és az afganisztáni néphez hasonlóan most az irakiakat is a demokrá­ciába akarják bombázni. Feltételezhetően az emlí­tett esetekhez hasonló sikerrel járnak majd. Kettős mércével van tele a padlás Az Egyesült Államok nem is olyan régen még so­kak szemében hitelesen képviselhette azt a köve­tendő mintát, amelyben a jó értelemben vett libe­rális demokráciát meglehetős sikerrel valósították meg. A tengerentúlról érkező, egyre riasztóbb hí­rek azt mutatják, e modellt rekordgyorsasággal já­ratják le. A megkülönböztetésre, kirekesztésre, a letartóztatott jogainak védelmére, a sajtó- és szó­lásszabadságra otthon és máshol eddig, ha nem is mindig következetesen, de többé-kevésbé érzéke­nyen reagáló szuperhatalom szégyentelenül vezet­te be a racial profiling (faji jegyek alapján megkü­lönböztető bánásmód) visszataszító gyakorlatát, de már nemcsak a gyanúsnak kezelt fekete bőrű autósokkal, hanem az amerikai repülőterekre ér­kező arab kinézetű utasokkal szemben is. Az ame­rikai sajtó viharsebességgel romló állapotának fel­méréséhez elég egyetlen pillantást vetni a Guardian baloldali brit lap hét eleji összefoglalójá­ra, amelyből kitűnik: szélsőséges háborús propa­ganda vette át a tájékoztatás és a kritikus hangvé­tel szerepét az elektronikus és az írott amerikai sajtó szinte teljes területén. Szemléltetésként csu­pán egyetlen nézői reagálás (mint tudjuk, minden médiumnak olyan fogyasztói vannak, amilyene­ket megérdemel­ az említett Fox News O’Reilly­­show-jára: „Tudja, hogyan kell megölni Szaddámot és Chiracot egyetlen golyóval? Szad­­dámot lelőjük, Chiracot meg fejbe vágja a puská­val.” Hahaha. Erről - és persze a racial profilingről - írná a balliberális sajtó nálunk, hogy szélsőjobb­­oldali, náci módszerek. De ez a sajtó most oppor­tunista módon hallgat. Hiszen a gazdája beszélt. His Master’s Voice. Mint ahogyan hallgat lényegében a teljes világ­sajtó arról is, mi történik nálunk 155 évvel azután, hogy a bátor márciusi ifjak cenzúrázatlan sajtót követeltek. Az Európai Unió Bizottságának koráb­bi budapesti képviselője, Michael Lake felháboro­dottan tiltakozott a csonka kuratórium miatt Or­bán kormánya idején, ugyanennek a bizottságnak mai képviselője, Jürgen Köppen úr borítékolható­­an nem fogja bírálni a Medgyessy-kormányt azon tévékuratórium miatt, amelyet pedig éppen Bauer Tamás volt SZDSZ-es parlamenti képviselő is csonkának nevezett a Magyar Hírlap március 12-i, szerdai számában Újra csonka címmel meg­jelent véleménycikkében. Lakó kifakadása és Köppen hallgatása igen nyomós érv lehet azok szemében, akik szerint nemmel kell szavazni az Európai Unióhoz való csatlakozásra, ha ott ennyi­re kettős mércével mérnek. Kettős mércéval tele van a padlás. Talán érde­mes említeni, hogy a balliberális sajtó antiszemi­tának (nem tréfa, antiszemitának) bélyegezte egyes polgári körök azon javaslatát, hogy vásárol­junk baráti boltokban, és Orbán Viktor azon, más, nyugati demokráciákban teljes természetességgel elhangozható javaslatát, hogy a hazai termékeket részesítsük előnyben, merthogy­­ e balliberális sajtó szerint - ez egyenértékű a bojkottált boltok sárga csillagos megjelölésével. Most ennek a sajtó­nak nem akaródzik ugyanezt az elvet ráhúzni az Egyesült Államokra, amely kormányzati szinten ösztönzi a francia és német áruk bojkottját (akár a Fox televízió saját honlapján), olyan féktelen német- és franciaellenes indulatokat keltő honlapokat életre hívva, mint például a germanystinks.com és a francestinks.com. E gyű­löletkeltő honlapok fénykép- és karikatúra­bemutatóját csak ajánlani lehetne a megbotránko­zásra máskor oly szívesen hajló helyi, balliberális sajtónak. Amelynek egyébiránt ezen, oly haszon­­elvűen bevethető antiszemitizmusvádja egy pilla­natig sem bújt elő akkor, amikor három hete Mol­nár Péter SZDSZ-es médiaember a jobboldali ter­mékek árusítóinak bojkottját javasolta. A durva hazugságok korát éljük, ahol a dolgok a darwini és hobbesi modellek szerint haladnak előre. Magyarán: az erősebb kutya... A szabadságjogok mindenkit megilletnek Nézzük meg, hogy a Freedom House, a világon az emberi és a polgárjogok, illetve a sajtószabadság legismertebb figyelője - amelyet a kilencvenes évek elején a konzervatív sajtó tett ismertté nálunk - miként veti össze a különféle, egymással szinte összehasonlíthatatlan kultúrájú országok sajtója szabadságának helyzetét egységes szempontból. A New York-i szervezet alapvetően az ENSZ - amelyet Amerika éppen most helyezett a húsda­rálóba - egyik alapokmányából, az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatának oly híres, 19. cik­kelyéből indul ki, amely szerint „Mindenkinek jo­ga van a vélemény- és szólásszabadsághoz, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye mi­att ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra va­ló tekintet nélkül felkutathasson, kaphasson és terjeszthessen ismereteket és gondolatokat bár­milyen közvetítési módon.” A Freedom House ki­emeli: a hangsúlyt a „mindenki” szóra fekteti. És arra, hogy e kötelezettség az ENSZ minden tagál­lamát terheli. Ez a szabadságjog tehát megillet Mugabe zimbabwei, marxista diktatúrájában ép­pen megkínzott újságíróktól kezdve a poszt­marxista Magyarország minden egyes polgáráig mindenkit, Ágfalvától Csengerig és Pácintól Mórahalomig. Loppert Dánielt és jelenleg szólás­­szabadságuk gyakorlásáért üldözött társait is be­leértve. A Freedom House módszertanában több szempontot vesz figyelembe. Ezeknek egyike az, hogy a hírek milyen módon jutnak el a fogyasz­tókhoz, és hogy milyen törvények és adminisztra­tív intézkedések befolyásolják ezt a hírelosztási rendszert. Vagyis a Freedom House-nak - ha nem akar beszállni a Might is right (az erőnek van iga­za) brutális gépezetébe - megfelelően kellene érté­kelnie április végén nyilvánosságra kerülő jelenté­sében azt is, hogy Magyarországon a kábeltársasá­gok a világ demokráciáiban meglehetősen egyedi módon beleszólnak az általuk közvetített műso­rok tartalmába, vagyis a nekik politikailag nem megfelelő tartalmat sugárzó tévéállomásokat levé­tellel fenyegetik, vagy velük egyszerűen nem írnak alá szerződést. A Freedom House megvizsgálja azt is, hogy a politika milyen hatással van a hírre aszerint, hogy tartalma hogyan jelenik meg a médiában. E szem­pont szerint az értékelésnek természetesen része kellene legyen az MSZP egyik vezetőjének, Lendvai Ildikónak és a közszolgálati televízió egyik MSZP-s pártszolgálatos tisztként működő kulcsemberének, Friderikusz Sándornak a balliberális lapokban is bizonyítottként értékelt, demokráciákban megengedhetetlen kapcsolata. Valamint a kormánynak a közszolgálati és keres­kedelmi adók hírfolyamára való, antidemokrati­kus ráülése. A Freedom House a pontszámok kiosztásakor figyelembe veszi a magánszektorban folyó ver­seny kormányzati befolyásolását. Például azt, hogy a hatalomnak nem elég a kormánybarát mé­dia eddigi, mintegy kilenctizedes túlsúlya, közve­tett szubvencióival tovább terjeszkedik (az amúgy is telített napilappiacon újabb lapjai a Budapesti Nap és a legújabb, az Esti Hírlap), és hirdetései megvonásával szinte az ellehetetlenülés határára sodorja az ellenzéki médiumokat, amelyek amúgy is csak mutatóban léteznek. A Freedom House szabad, részben szabad, nem szabad kategorizálásában fontos szerepet ját­szik a kormány erőszakszervezeteinek a média képviselői ellen való fizikai fellépése is, amelynek véres példáját már a kormányzati ciklus elején is láthattuk a Népszabadság című napilap vérző fejű fotósa és más, a tüntetés idején őrizetbe vett új­ságírók esetében. Érdemes megemlíteni, hogy a Népszabadság mennyire nem sietett saját hasáb­jain munkatársa védelmére, hanem az ügy követ­kezményeiről mélységesen hallgatott. A Freedom House mind ez ideig ama nem iga­zán számos amerikai intézmény egyike volt, ame­lyet az amerikai kormányt - udvarias szóval kife­jezve - nem szeretni megtanult magyar jobboldal is nagyra becsült. A Freedom House volt az a szervezet, amelyik a Horn-Kuncze-kormány ide­jén a magyar médiát részben szabadnak rangso­rolta, a két, jobbközép kormány idején pedig tel­jesen szabadnak. A világpolitika brutalizálódásával azonban jo­gosan aggódik amiatt a magyar jobboldal, hogy a Freedom House is sodródni fog. Az kétségtelen, hogy a szervezet, amelynek Budapesten is van iro­dája, meglehetős tárgyilagossággal látja a magyar média helyzetét. Az is valószínű, hogy jelentése készítésében kellő súllyal támaszkodik majd a po­litikai spektrum minden oldaláról hozzá beérkező információkra. Az azonban most első ízben kétsé­ges, hogy - látva a nemzetközi büntetőbíróságnak vagy a kiotói szerződésnek a washingtoni kor­mány részéről való elutasítását, avagy e kormány­nak a palesztinok legtermészetesebb, államalapító vágyával szemben mutatott nagyfokú érzéketlen­ségét - a szervezet április végi jelentésében a való­ságos helyzet tükröződik-e majd a magyar sajtó helyzetéről. Coca-Cola helyett Mecca-Cola Sokan hallottak nálunk Charles Gátiról. Ő több al­kalommal fejezte ki félreérthetetlenül politikai ro­­konszenvét a volt és jelenlegi MSZP-SZDSZ- koalíció iránt, és igencsak intenzív ellenérzéseit Magyarország jobbközép kormányaival szemben. Charles Gáti jelenleg a Freedom House egyik ta­nácsadója is. Ha Magyarország sajtója az idén sza­bad lesz, akkor a magyar jobbközépen nem keve­sen ezt az értékelést Gátinak fogják köszönni. És szimpátiájukat egyszer és mindenkorra megvon­ják a Freedom House-tól is. Washington és itteni emberei szerencséjére a magyar jobboldal nem olyan vehemens, nem olyan szervezett és talán nem is olyan bátor, mint a nyugati. Jó okkal. 1956-ban még az 1848-ban ta­pasztaltaknál is jóval nagyobb kegyetlenséggel ug­rottak népünk gerincére. E gerinc máig nem gyógyult meg teljesen. Az pedig végképp nem vár­ható, hogy ha a Freedom House most szabadnak nyilvánítja sajtónkat, akkor a magyar jobboldal amerikai mintára Amerika-ellenes honlapot nyis­son. Nem várható, hogy felszólítsa polgárait, hogy a Coca-Cola helyett igyák a Mecca-Colát, ezt a Nyugat-Európában erősen terjedő, franciaországi üdítőitalt (címkéjén: „Ne igyál ostobán - igyál el­kötelezetten”), amely ital nyereségének tíz száza­lékát az éhező, golyóknak kitett palesztin gyerme­kek javára utalják át, és forgalmazásának meggát­­lására itt legalább olyan érdekek állnának és állnak csatasorba, mint amilyen érdekek határainknál zárják le azt a hírt - semmibe véve a fentebb emlí­tett 19. cikkely követelményét, vagyis az informá­ciók szabad terjesztését határokon át -, hogy a saj­tó- és szólásszabadság most tényleg ismét súlyos veszélyben van. Egy pici remény azért még van. Mert a re­ménykedés szabadságát még ennek a kormány­nak sem sikerült megfojtania. E szabadság él a Moabok és Gatik ellenére is. 11 Lovas István______________________________________ _ Magyarként Európában, magyarként az unióban A Professzorok Batthyány Körének állásfoglalása Magyarország belépéséről az Európai Unióba A magyar nép erőfeszítéseinek és a történe­lem kedvező fordulatainak köszönhetően Magyarország 2004-ben történelmi esély­hez jut. Sok évtizedes kényszerű kiszakí­­tottság után visszatérhetünk Európába, a keresztény­ség, a kultúra és a civilizáció hazájába, ahová lélekben mindig tartoztunk. Szent Istvántól Antall Józsefig és Balassi Bálinttól Illyés Gyuláig hosszan sorolhatjuk azokat a történelmi személyiségeket, akik európaisá­gunkat megalapozták és megőrzéséért küzdöttek. A belépéssel 1956-os szabadságharcunk és az 1990-ben elkezdett rendszerváltoztatásunk egyik legfőbb célját válthatjuk valóra. Nekünk, Európa népeinek, kölcsönösen szüksé­günk van egymásra. Ezt Európa legtöbb országában fel­ismerték, és az Európai Unió a tíz országgal való bőví­tés kockázatát - igaz, hogy hosszas, és sokszor kicsi­nyes alkuk eredményeként - vállalta. Rajtunk a sor, hogy a meghívásra válaszoljunk, még abban az esetben is, ha nem ismerjük pontosan a részleteket. Az alku lefolyása, az ennek utolsó szakaszában elért mérsékelt magyar siker, és a jelenlegi kormánnyal szembeni bizalmatlanság vegyes érzelmeket kelt. Ezért meg kell fontolnunk a belépés ellenzőinek érveit is. So­kam­ okkal érezhetik úgy, hogy nem mi, hanem csak a piac és a magyar föld kell Európának. A szerződés rész­letei sok körülmény hatására alakultak ki. A szerződés ténye azonban történelmi elhatározást tükröz, és a je­lölt államok polgáraitól több nemzedék jövőjével szá­moló állásfoglalást kíván. Felül kell emelkednünk érzel­meinken és pillanatnyi érdekeinken, és hagyománya­inkra támaszkodva, bátran, a távlatokra figyelve, felelő­sen kell döntenünk. Európa meghatározó szerepet játszik a világ jövőjé­nek formálásában, még akkor is, ha az őt megtestesítő szervezet, az Európai Unió nem tökéletes. Európa a szabadságeszmék és a demokrácia őshazája, amelyben a nemzeti sokszínűséget értéknek tartják, a hagyomá­nyokat istápolják. A kereszténység nyomán Európában jutott legmesszebbre a testvériség eszméje, és itt telje­sedett ki a polgári szemléletmód. Mára Európát is meg­kísértette a javak habzsolása, a fogyasztás kultusza, de Európa ma is a tudás, az erkölcs, a szolidaritás és a ha­tékony munkán, az önálló kezdeményezésen alapuló jólét világa. Az „európai normák” átvételének eddig is számos üdvös következményét láttuk, s törékeny de­mokráciánknak, sajnos, ma is szüksége lehet Európa támogatására. A belépés adhat esélyt arra, hogy Euró­pával végre megértessük a környező országok magyar kisebbségeinek helyzetét, mi pedig megtehessük értük, amit meg kell tennünk. Szükségünk van Európa segít­ségére saját belső gondjaink megoldásában, például a cigányság felzárkóztatásában is. A globális gazdasági térben minden nemzetgazda­ság ki van téve a külső erők szeszélyeinek. Az európai összefogás, amely hagyományosan védelmezi a nemze­ti gazdaság és művelődés értékeit, viszonylagos védel­met adhat a világgazdaság kíméletlen önzésével szem­ben, ha megtanuljuk, hogyan kell egy belső, láthatatlan védelmi vonalat kiépíteni. Amelyre szükség van, mert egyetlen állam sem szolgáltatja ki magát teljesen a sza­bad piacnak. Ha kívül maradnánk az unión, még ke­vésbé tudnánk ellenállni a globális gazdasági kiszipo­lyozásnak, és elsöpörnének bennünket a külső erők. Velünk együtt Európa is válaszúton van, és az Euró­pai Unió lépései is bizonytalanok. Vajon nem kerül-e túlságosan a nagyok befolyása alá, vagy nem válik-e a sok állam széthúzásának martalékává? Az intézménye­ket kísértő öngerjesztő bürokrácia nem bénítja-e meg működését? A mindent befogadás kényszere vajon nem öli-e meg az öntudatot, s nem porlasztja-e szét há­romezer év kultúráját? Tudnunk kell azt is, hogy a belépés csak esély. Az országnak a tagság évei alatt kell felzárkóznia, s köz­ben állnia kell a versenyt a régi és az új tagokkal szem­­--------------------------------------------------------------------­ben. Ez a polgártól tenni akarást és szolidaritást kíván, a kormánytól pedig a nemzeti érdeket keményen kép­viselő politikát. Mert lesznek honfitársaink, akik meg­­sínylik a belépést. A kormánynak a jelenleginél sokkal többet kell tennie a csatlakozás megjósolható kelle­metlen mellékkövetkezményeinek csökkentéséért. Azért, hogy esélyt adjon a gazdaság versenyhátrányba szoruló szereplőinek, és felkarolja a veszteseket, azért, hogy a mezőgazdaság helyzetét és a szomszédos álla­mokban élő magyarokkal való kapcsolattartást minél kevésbé nehezítsék meg az unió szabályai. Azért, hogy oktatási, tudományos és kulturális intézményeinket képessé tegye az európai versenykövetelmények telje­sítésére. A tagság lehetőség arra, hogy nemzetünk megsza­baduljon elszigeteltsége maradványaitól, új erőre kap­jon a hasonló értékeket valló népek közösségében, és együtt boldoguljon szövetségeseivel. Az Európai Unión belül Magyarország a nemzeti összefogás, a tudás és a kitartó munka révén ismét elindulhat felfelé. Ha azt akarjuk, hogy így legyen, tegyünk érte! Tag-' Ságunkkal a kontinensen hivatalos lesz a magyar nyelv, és több helyen ragyoghat fel a magyar szellem. A ma­gyar nemzet követheti és alakíthatja is Európát. Marad­junk magyarok Európában is!

Next