Magyar Nemzet, 2003. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-26 / 97. szám

ki Magor fal­ói-Magazin 2003. április 26., szombat Ideje lenne kiszorítani a politikát Még mi okozta a paksi erőműből a tisztítótartály túlmelegedését Leblokkolva A pasztillakérdés : Lukács CsabaFolytatás a 21. oldalról Mint ismert, a Tocsik-ügy szálai éppen a - Kocsis szívéhez oly közel álló - Dunaferr Rt. vagyonából a szocialista irányítású Dunaújvárost megillető­ belte­rületi föld címén járó vagyonjuss precedens ítéleté­hez nyúlnak vissza. A Tocsik-botrány 1996 őszén ér­te el csúcspontját: az ÁPV Rt. vezetése ekkor merült alá a Tocsik-botrány által kavart hullámokban. A botrány miatt lefejezték az ÁPV Rt. egész vezetését, és ekkor lépett színre - a Tocsik Mártának egyébként vezérigazgató-helyettesként szóbeli megbízási szer­ződést adó, ám az ügyből mind a mai napig érthetet­len módon kihagyott - Kocsis István. A kiszivárgott hírek szerint az addig szürke eminenciásként műkö­dő Kocsis vezérigazgatói minőségben az igazgatóság menesztése előtti napon írta alá a visszadátumozott vagyonkezelési megállapo­dást a Dunaferr Rt. menedzs­mentjét tömörítő Acél XXI. Kft.-vel - ugyanúgy sikerdíjas konstrukciót alkalmazva, mint Tocsik Márta esetében. Csakhogy a Dunaferr­­szerződést az ÁPV Rt. fel­ügyelőbizottsága kezdettől fogva kifogásolta, és ezt a kriti­kát később az Állami Számve­vőszék is megerősítette. Mert amikor az ÁPV-sek túl voltak a „sikeres” energiaprivatizáci­ón, ezen felbuzdulva előbb a Dunaferr privatizációjának szükségességét hangoztatták. A félresikerült privatizáció ak­kori felelősei - Kocsissal az élen - azonban, meglepetésre, a Dunaferr esetében később magánosítás helyett vagyon­kezelői pályázatot „hirdettek meg”. Csakhogy a pályázatról senki nem tudott­­ a későbbi győztesen kívül. A befutó, mint említettük, az Acél XXI. Kft. lett, amelyet a Dunaferr 21 vezetője alapított százmilliós alaptőkével, és amelynek a bírósági bejegyzése akkor még csak folyamatban volt. A sikeres pályázathoz szükséges bankgaranciát - milyen véletlen! - éppen a Princz Gábor vezette Postabank szállította. Kocsis ké­sőbb az ügylet rejtelmeit kutató parlamenti vizsgáló­­bizottság előtt azt mondta, hogy azért kötöttek va­gyonkezelői szerződést, mert a privatizáció ez eset­ben nem lett volna kifizetődő. A Kocsis István által aláírt sikerdíjas vagyonkeze­lői szerződés szerint a Dunaferr akkori - szocialisták­hoz igencsak közel álló - menedzsmentje a vagyon­kezelés jutalmául a saját tőke egy százalékában meg­határozott fix díjazásban részesült, s ezt egészítette ki az öt évre tervezett, nyolcmilliárd forintra becsült, sa­ját tőkenövekmény alapján számolt nyolcszázalékos sikerdíj. A vagyonkezelőnek ezenfelül jogában állt a Dunaferr vagyonának bármely elemét privatizálni - sőt ha ezt tette, akkor a befolyó vételárból további két százalékot vághatott zsebre az Acél XXI. Kft. Kocsis István a szerződést úgy írta alá, hogy nem zavartatta magát az ÁPV Rt. jogi igazgatósága által több pontban megfogalmazott kifogásoktól. Nem za­varta az sem, hogy az Acél XXI. Kft. cégjogilag még be sem volt jegyezve, az meg különösen nem, hogy a Dunaferr vagyonkezelője - a vezérigazgató kivételé­vel - maga állapítja meg még a saját javadalmazását is, színházi páholyban ülő nézővé degradálva az álla­mi vállalat igazgatóságát. A tavalyi kormányváltás után - az RWE Energie­­nél kibekkelt néhány évet követően - szeptemberben aztán a paksi atomerőmű élére került Kocsis István. (Emellett tagja az OTP Bank Rt. és a Magyar Villamos Művek Rt. igazgatóságának is.) A paksi erőmű vezetői széke kétségkívül bizalmi ál­lás. Ám hogy politikai értelemben is az legyen, az talán nem szükségszerű. Akik valamennyire is ismerik az erőművet működtető cégeket, könnyen átlátják: nem­csak a vezérigazgatói poszton, hanem az egész vezetés­ben kórosan előtérbe kerültek a politikai szempontok­­ a szakmai munka rovására. (Nem kétséges, hogy az erőművet - üzemi szinten - hozzáértő szakemberek irányítják, mint ahogy az sem, hogy az ország legfelké­szültebb szakértői dolgoznak most az erőműben fel­merült gondok megoldásán. Elvárható lenne, hogy egy ilyen létesítmény legfelső vezetőivel szemben is ugyan­olyan szigorú szakmai és morális követelményeket ál­lítsanak fel, mint azokkal szemben, akik az erőmű mindennapi biztonságos működését felügyelik.) Helyet kapott a Paksi Atomerőmű Rt. legfelső döntéshozó grémiumában Faller Dezső paksi szod­a­A­kik valamennyire is ismerik az erőművet működtető cégeket, könnyen átlátják: a vezérigazgatói az egész vezetésben poszton, hanem kórosan előtérbe kerültek a politikai szempontok - a szakmai munka nemcsak rovására. lista önkormányzati képviselő, a szocialisták helyi el­nöke s az MSZMP utolsó paksi titkára is, aki civilben autókereskedőként kereste a kenyerét. Igazgatótársa Jobban Zoltán, aki jelenleg az SZDSZ megyei elnöke, és információink szerint több, ittas állapotban elkö­vetett szabálysértés ügyében folyik ellene eljárás, egyebek mellett engedély nélküli fegyverhasználat miatt is. (Korábban arról az esetről is beszámolt a megyei sajtó, amikor Jobban felindulásában az abla­kon lógatta ki korábbi feleségét. A szerkesztőségünk birtokába került dokumentumok más szempontból is kérdőjelessé teszik Jobban alkalmasságát az atom­erőműbeli tisztség betöltésére.) Erősen kétséges az is, hogy az egykor Medgyessy Pé­ter MSZP-s kormányfőjelölt által vezetett Magyar Paribas Rt. megdolgozott-e azért a kilenc és fél millió forintért, amelyet 1991-92-ben vett fel a Paksi Atomerőmű Rt.­­től. A mai értéken (a dollár árfo­lyamát alapul véve) több mint harmincmillió forintot szakértői tanácsadásért kapta a francia vál­lalkozás. A szerződést Medgyessy mint a megbízott cég elnök-vezér­igazgatója személyesen írta alá. Az atomerőmű részéről Pónya József akkori vezérigazgató látta el kézje­gyével, aki a rendszerváltozás előtt a szocialista miniszterelnök-jelölt tagtársa volt az MSZMP Központi Bizottságában. Az atomerőmű felügyelőbizottsága azonban ké­sőbb semmiféle nyomát nem ta­lálta a szakértésnek. A grémium leszögezte, hogy „nem kizárha­­tóan kár érte az atomerőművet”. Menesztése után Pónya József az­zal védekezett, hogy Medgyessyék szóban adtak tanácsokat. A szocialistákhoz köthető vál­lalkozói kör a tanácsadói együtt­működés után sem távolodott el Pakstól. Az 1998-as választási kampány előestéjén ugyanis egy később nyolcvanmillió forintos kifizetéssel járó szerződést kö­tött az atomerőművel az MSZP közeli Altus-birodalom egyik tagja. Ezt a megállapodást Szabó József, az MSZP paksi képviselőjelöltje és megyei listavezetője írta alá, aki 1994-től 1998 végéig állt az atomerőmű élén. Doku­mentumok szerint az Altus cég nem végzett értékelhe­tő tevékenységet az erőműnek, s a megbízásában azt sem rögzítették, hogy pontosan mit is kellene csinálnia. Az Altus cégcsoportban vezetői tisztséget töltött be Ap­ró Piroska, Horn Gyula korábbi kabinetvezetője és Ap­ró lánya, Dobrev Klára, aki a tavalyi választási kam­pányban Medgyessy Péter kabinetfőnöke volt. Köztu­dott, hogy az Altus-birodalmat Gyurcsány Ferenc, a kormányfő jelenlegi stratégiai főtanácsadója keltette életre, aki a cégcsoport menedzsmentjében is feltűnt. Visszaélések sorozata árán nyert el egy 4,9 mil­liárd forintos megbízást az Alstom nevű francia mul­tinacionális vállalkozás 1996-ban a paksi atomerő­műtől. Az erőmű hűtőkondenzátorainak cseréje egé­szen 2001-ig húzódott, és végül 2,7 milliárd forinttal került többe az eredeti ajánlatnál. A Magyar Villamos Művek Rt. akkori vezérigazgatója szűk körben bot­ránynak nevezte a történteket. Az esetet mégis elsi­mították. Információink szerint a francia lobbi tér­nyerése mögött a korábban Medgyessy Péter nevével fémjelzett érdekcsoport állt, amely nemzetközi szin­ten üzleti partnere a tendergyőztes Alstomnak. Megtudtuk azt is, hogy az egész kondenzátor­felújítást korábban nem tartották szükségesnek a szakemberek. Annak megvalósulását a Horn-admi­­nisztráció által kinevezett Szabó József vezérigazgató, az MSZP mostani országgyűlési képviselője „hajtotta ki”. Szabó a regnálása alatt személyes tanácsadóként foglalkoztatta Pónya Józsefet, az atomerőmű „aty­ját”. A beruházásban pedig alvállalkozóként vett részt az a Neutron Kft., amely mögött Pónya áll. Az április 10-én bekövetkezett súlyos üzemzavar ráirányította a figyelmet az erőműre. Ugyanakkor a szerdán Pakson megtartott közmeghallgatáson tízen sem voltak kíváncsiak az erőmű vezetésének vála­szaira. Ez az érdektelenség akár szimbólum is lehete: annak a közönynek a jelképe, amely ez idáig a Pakson történt visszásságokat kísérte. A veszélyes üzemza­var talán egyetlen hasznos következményeképp érde­mes lenne elgondolkodni azon, milyen mértékig van helye a napi politikának egy ilyen veszélyes üzem irá­nyításában. Írták: Haraszti Gyula, Huth Gergely, Torkos Matild és C­sernobil óta minden gyanús, ami nukleáris erőművel kapcsolatos. Az április tizediki paksi üzemzavar esetében csak olaj a tűzre, hogy a szakhatóságok utólag magasabb kategóriába sorolták a kettes blokkban bekövetkezett eseményt, mint ahogyan azt a balesetet követő napokban bejelen­tették. (A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség INES- skálája szerinti minősítésnek megfelelően így hármas fokozatú, azaz súlyos üzemzavar történt Pakson.) Az sem túl megnyugtató, hogy nem tudni, miért követke­zett be a hűtővíz túlmelegedése, amelynek következté­ben a tisztítás alatt álló fűtőrudak meghasadtak. • Egyelőre azt sem lehet megmondani, került-e sugár­zó uránium a sérült fűtőelemekből a tisztítótartályba, és hogy mi lesz a megrongálódott kazettákkal. Hogy miért kellett a kettes blokk fűtőelemeit idő előtt eltávolítani a reaktorból és tisztító „kúrának” alá­vetni? A gondok a kettes blokknál már 1998-ban jelentkez­tek, amikor magnetitlerakódást fedeztek fel a fűtőele­meket tartalmazó kazettákon. Az erőmű szakemberei maratással próbálták eltávolítani a korróziót, de a vegyi anyagok felhasználásával végzett átmosás nem járt eredménnyel, sőt egyes szakértők szerint csak rontott a fűtőpálcák állapotán. A kétezer fok körüli üzemhőmérsékleten működő atomerőmű esetében óriási jelentősége lehet a néhány mikron vastagságú szennyeződésnek is, mert az hőszi­getelőként viselkedik, és jelentősen csökkentheti a reak­tor hatásfokát. Ezért az erőmű vezetősége úgy döntött, hogy az idén tavasszal leállítja a kettes blokkot, és egy ideiglenesen a reaktor mellé telepített berendezés segít­ségével letakarítja a fűtőelemeket. A tisztítóberendezés munkába állítása nem tarto­zik az üzemszerű működéshez, alkalmazását a rendkí­vüli helyzet indokolta. A berendezést egy fran­cia-német vegyesvállalat, a Framatome ANP szállítot­ta, és egyszerre harminc darabot helyezhettek bele a reaktor háromszáznegyven kazettájából. (Egy kazettá­ban rácsos elrendezésben százhuszonhat, egyenként 2,5 méter hosszú cső található, amelyek uránpasztil­lákkal vannak feltöltve.) A tisztítótartályt a kettes blokk pihentetőme­dencéjében állították fel. A pihentetőmedence több száz köbméter vizet tartalmaz, és a fűtőelemeket úgy lehet átemelni bele egy speciális daruval, hogy azok mindvé­gig víz alatt, tehát biztonságos közegben maradnak. A baleset a medence mélyén elhelyezett tisztítórend­szer működtetésének hatodik körében történt: a hűtési rendszer hibája miatt a már beindult láncreakciójú ka­zettákban megrepedtek a túlhevült csövek, s ezt köve­tően radioaktív gázokat bocsátottak ki magukból. A túlnyomás következtében maga a tisztítóegység is deformálódott: a szakemberek napokig sem kinyitni, sem bezárni nem tudták. A sérült kazetták most tízmé­ternyi hűtőfolyadék mélyén várnak kiemelésre és el­szállításra. Eddig csak annyi biztos, hogy nem kerülnek vissza a reaktorba, de azt nem lehet tudni, hogy a felha­sadt csövekből került-e uránium a tartályba. Érthető, hogy a szakemberek leginkább emiatt aggódnak, hiszen - ahogyan azt ábránk is mutatja - harminc ilyen kazet­tából több tízezer uránpasztilla szóródhat szét a vízben, ahol ez esetben rendkívül körülményes a láncreakciót szabályozni. A biztonság kedvéért az erőmű dolgozói fóliasátrat húztak a tartály fölé, hogy felfogják a még mindig szi­várgó radioaktív gázokat. Az erőmű környékén azóta több környezetvédő szervezet is végzett méréseket, ám egyik sem talált a megengedettnél magasabb sugárzási értéket. Vöröss Lajos, az Országos Atomenergia-hivatal fő­igazgató-helyettese lapunk kérdésére elmondta: a vizs­gálatok még tartanak, így egyelőre nincs válasz arra a kérdésre, hogy emberi mulasztás okozta-e a tisztítótar­tály túlmelegedését. A hivatal korábbi vizsgálataiból egyértelműen kiderült, hogy a gőzfejlesztő kollektorok cseréjekor a sugármentesítés korróziós folyamatot indí­tott el a rendszerben, aminek következtében - a hűtő­vízbe került magnetit miatt - nem lehetett megfelelően hűteni a csúcsra járatott reaktort. Hogy mennyi uránpasztilla eshetett a vízbe, erre a kérdésre a hűtővíz vizsgálata is választ adhat (a vízbe került ionokat és nyomelemeket már vizsgálják), de an­nak a feltételei még nincsenek biztosítva, hogy távvezé­relt búvárkamerával közvetlen közelről is megnézzék a sérült elemeket. Vöröss Lajostól megtudtuk: december ötödikén is volt egy nulla fokozatú esemény a paksi atomerőműben, amelyet egyértelműen emberi mulasz­tás okozott. Decemberben ugyanis előbb ötven mega­wattnyi teljesítménycsökkenésre utasították a hármas reaktort, majd amikor „visszaküldték a blokkot”, vagyis újra a normál teljesítményre próbálták állítani, a sze­mélyzet elfelejtette lebénítani az ilyesmire érzékeny vé­delmi rendszert, ezért az tette a dolgát: szokatlan inga­dozást észlelve leállította a reaktort. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint fontos tény, hogy az üzemzavar olyan egységben keletkezett, amely eredetileg nem része az erőműnek. A tisztítás „több és más” volt, mint a munkások által megszokott, többszörösen biztosított rutinfeladat, és másféle mű­szaki eszközöket igényelt, így nagyobb volt a tévedés kockázata. Működésben lévő reaktorból kellett kivenni az elemeket, így a fűtőelemek a tisztítómedencében is dolgoztak, ezért hevülhettek túl. A szakemberek véle­ménye megoszlik arról, hogy mi történik a felhasadt rudakból esetleg kieső uránpasztillákkal: egyesek sze­rint a portechnológiával készült, préselt urániumrudak egyben maradnak a hűtővízben, ezért robotkarokkal összegyűjthetők. Mások viszont úgy gondolják, hogy a fúzióban lévő urán a vízzel érintkezve szétesik. Abban mindenki egyetért: ha kiestek a pasztillák a rudakból, akkor nagy a baj. Villányi Károly Mivel a reaktor folyama- \ ' Az uránpasztilla hengereket egy cirkónium-nióbium ötvözetből készült, fainak szabályozásánál a I 2,5 m hosszú csőbe töltik, amelyet aztán feltöltenek héliumgázzal. A cső­több tízezer fűtőpálcát le- I­vet ezután hermetikusan lezárják, hogy a pasztillák ne kerülhessenek a hű­hetetlenség lenne egyenl­í­tővízbe. Az üzemanyag-tabletták és a burkolat együttesen alkotják a fűtő­t A reaktor üzemanyaga az urán-dioxid, amit kb. 9 mm magas, 7,6 mm át­mérőjű hengeres pasztillákká préselnek. A pasztillák belsejében egy furat ta­lálható, amely azt a célt szolgálja, hogy az üzemanyagból kilépő radioaktív „hasadványgázok" feltölthetik ezt az üreget, amelynek következtében a fű­­­­tőpálcában alacsonyabb lesz a nyomás. Í­1 elemPálcát "

Next