Magyar Nemzet, 2003. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-26 / 97. szám
ki Magor falói-Magazin 2003. április 26., szombat Ideje lenne kiszorítani a politikát Még mi okozta a paksi erőműből a tisztítótartály túlmelegedését Leblokkolva A pasztillakérdés : Lukács CsabaFolytatás a 21. oldalról Mint ismert, a Tocsik-ügy szálai éppen a - Kocsis szívéhez oly közel álló - Dunaferr Rt. vagyonából a szocialista irányítású Dunaújvárost megillető belterületi föld címén járó vagyonjuss precedens ítéletéhez nyúlnak vissza. A Tocsik-botrány 1996 őszén érte el csúcspontját: az ÁPV Rt. vezetése ekkor merült alá a Tocsik-botrány által kavart hullámokban. A botrány miatt lefejezték az ÁPV Rt. egész vezetését, és ekkor lépett színre - a Tocsik Mártának egyébként vezérigazgató-helyettesként szóbeli megbízási szerződést adó, ám az ügyből mind a mai napig érthetetlen módon kihagyott - Kocsis István. A kiszivárgott hírek szerint az addig szürke eminenciásként működő Kocsis vezérigazgatói minőségben az igazgatóság menesztése előtti napon írta alá a visszadátumozott vagyonkezelési megállapodást a Dunaferr Rt. menedzsmentjét tömörítő Acél XXI. Kft.-vel - ugyanúgy sikerdíjas konstrukciót alkalmazva, mint Tocsik Márta esetében. Csakhogy a Dunaferrszerződést az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága kezdettől fogva kifogásolta, és ezt a kritikát később az Állami Számvevőszék is megerősítette. Mert amikor az ÁPV-sek túl voltak a „sikeres” energiaprivatizáción, ezen felbuzdulva előbb a Dunaferr privatizációjának szükségességét hangoztatták. A félresikerült privatizáció akkori felelősei - Kocsissal az élen - azonban, meglepetésre, a Dunaferr esetében később magánosítás helyett vagyonkezelői pályázatot „hirdettek meg”. Csakhogy a pályázatról senki nem tudott a későbbi győztesen kívül. A befutó, mint említettük, az Acél XXI. Kft. lett, amelyet a Dunaferr 21 vezetője alapított százmilliós alaptőkével, és amelynek a bírósági bejegyzése akkor még csak folyamatban volt. A sikeres pályázathoz szükséges bankgaranciát - milyen véletlen! - éppen a Princz Gábor vezette Postabank szállította. Kocsis később az ügylet rejtelmeit kutató parlamenti vizsgálóbizottság előtt azt mondta, hogy azért kötöttek vagyonkezelői szerződést, mert a privatizáció ez esetben nem lett volna kifizetődő. A Kocsis István által aláírt sikerdíjas vagyonkezelői szerződés szerint a Dunaferr akkori - szocialistákhoz igencsak közel álló - menedzsmentje a vagyonkezelés jutalmául a saját tőke egy százalékában meghatározott fix díjazásban részesült, s ezt egészítette ki az öt évre tervezett, nyolcmilliárd forintra becsült, saját tőkenövekmény alapján számolt nyolcszázalékos sikerdíj. A vagyonkezelőnek ezenfelül jogában állt a Dunaferr vagyonának bármely elemét privatizálni - sőt ha ezt tette, akkor a befolyó vételárból további két százalékot vághatott zsebre az Acél XXI. Kft. Kocsis István a szerződést úgy írta alá, hogy nem zavartatta magát az ÁPV Rt. jogi igazgatósága által több pontban megfogalmazott kifogásoktól. Nem zavarta az sem, hogy az Acél XXI. Kft. cégjogilag még be sem volt jegyezve, az meg különösen nem, hogy a Dunaferr vagyonkezelője - a vezérigazgató kivételével - maga állapítja meg még a saját javadalmazását is, színházi páholyban ülő nézővé degradálva az állami vállalat igazgatóságát. A tavalyi kormányváltás után - az RWE Energienél kibekkelt néhány évet követően - szeptemberben aztán a paksi atomerőmű élére került Kocsis István. (Emellett tagja az OTP Bank Rt. és a Magyar Villamos Művek Rt. igazgatóságának is.) A paksi erőmű vezetői széke kétségkívül bizalmi állás. Ám hogy politikai értelemben is az legyen, az talán nem szükségszerű. Akik valamennyire is ismerik az erőművet működtető cégeket, könnyen átlátják: nemcsak a vezérigazgatói poszton, hanem az egész vezetésben kórosan előtérbe kerültek a politikai szempontok a szakmai munka rovására. (Nem kétséges, hogy az erőművet - üzemi szinten - hozzáértő szakemberek irányítják, mint ahogy az sem, hogy az ország legfelkészültebb szakértői dolgoznak most az erőműben felmerült gondok megoldásán. Elvárható lenne, hogy egy ilyen létesítmény legfelső vezetőivel szemben is ugyanolyan szigorú szakmai és morális követelményeket állítsanak fel, mint azokkal szemben, akik az erőmű mindennapi biztonságos működését felügyelik.) Helyet kapott a Paksi Atomerőmű Rt. legfelső döntéshozó grémiumában Faller Dezső paksi szodaAkik valamennyire is ismerik az erőművet működtető cégeket, könnyen átlátják: a vezérigazgatói az egész vezetésben poszton, hanem kórosan előtérbe kerültek a politikai szempontok - a szakmai munka nemcsak rovására. lista önkormányzati képviselő, a szocialisták helyi elnöke s az MSZMP utolsó paksi titkára is, aki civilben autókereskedőként kereste a kenyerét. Igazgatótársa Jobban Zoltán, aki jelenleg az SZDSZ megyei elnöke, és információink szerint több, ittas állapotban elkövetett szabálysértés ügyében folyik ellene eljárás, egyebek mellett engedély nélküli fegyverhasználat miatt is. (Korábban arról az esetről is beszámolt a megyei sajtó, amikor Jobban felindulásában az ablakon lógatta ki korábbi feleségét. A szerkesztőségünk birtokába került dokumentumok más szempontból is kérdőjelessé teszik Jobban alkalmasságát az atomerőműbeli tisztség betöltésére.) Erősen kétséges az is, hogy az egykor Medgyessy Péter MSZP-s kormányfőjelölt által vezetett Magyar Paribas Rt. megdolgozott-e azért a kilenc és fél millió forintért, amelyet 1991-92-ben vett fel a Paksi Atomerőmű Rt.től. A mai értéken (a dollár árfolyamát alapul véve) több mint harmincmillió forintot szakértői tanácsadásért kapta a francia vállalkozás. A szerződést Medgyessy mint a megbízott cég elnök-vezérigazgatója személyesen írta alá. Az atomerőmű részéről Pónya József akkori vezérigazgató látta el kézjegyével, aki a rendszerváltozás előtt a szocialista miniszterelnök-jelölt tagtársa volt az MSZMP Központi Bizottságában. Az atomerőmű felügyelőbizottsága azonban később semmiféle nyomát nem találta a szakértésnek. A grémium leszögezte, hogy „nem kizárhatóan kár érte az atomerőművet”. Menesztése után Pónya József azzal védekezett, hogy Medgyessyék szóban adtak tanácsokat. A szocialistákhoz köthető vállalkozói kör a tanácsadói együttműködés után sem távolodott el Pakstól. Az 1998-as választási kampány előestéjén ugyanis egy később nyolcvanmillió forintos kifizetéssel járó szerződést kötött az atomerőművel az MSZP közeli Altus-birodalom egyik tagja. Ezt a megállapodást Szabó József, az MSZP paksi képviselőjelöltje és megyei listavezetője írta alá, aki 1994-től 1998 végéig állt az atomerőmű élén. Dokumentumok szerint az Altus cég nem végzett értékelhető tevékenységet az erőműnek, s a megbízásában azt sem rögzítették, hogy pontosan mit is kellene csinálnia. Az Altus cégcsoportban vezetői tisztséget töltött be Apró Piroska, Horn Gyula korábbi kabinetvezetője és Apró lánya, Dobrev Klára, aki a tavalyi választási kampányban Medgyessy Péter kabinetfőnöke volt. Köztudott, hogy az Altus-birodalmat Gyurcsány Ferenc, a kormányfő jelenlegi stratégiai főtanácsadója keltette életre, aki a cégcsoport menedzsmentjében is feltűnt. Visszaélések sorozata árán nyert el egy 4,9 milliárd forintos megbízást az Alstom nevű francia multinacionális vállalkozás 1996-ban a paksi atomerőműtől. Az erőmű hűtőkondenzátorainak cseréje egészen 2001-ig húzódott, és végül 2,7 milliárd forinttal került többe az eredeti ajánlatnál. A Magyar Villamos Művek Rt. akkori vezérigazgatója szűk körben botránynak nevezte a történteket. Az esetet mégis elsimították. Információink szerint a francia lobbi térnyerése mögött a korábban Medgyessy Péter nevével fémjelzett érdekcsoport állt, amely nemzetközi szinten üzleti partnere a tendergyőztes Alstomnak. Megtudtuk azt is, hogy az egész kondenzátorfelújítást korábban nem tartották szükségesnek a szakemberek. Annak megvalósulását a Horn-adminisztráció által kinevezett Szabó József vezérigazgató, az MSZP mostani országgyűlési képviselője „hajtotta ki”. Szabó a regnálása alatt személyes tanácsadóként foglalkoztatta Pónya Józsefet, az atomerőmű „atyját”. A beruházásban pedig alvállalkozóként vett részt az a Neutron Kft., amely mögött Pónya áll. Az április 10-én bekövetkezett súlyos üzemzavar ráirányította a figyelmet az erőműre. Ugyanakkor a szerdán Pakson megtartott közmeghallgatáson tízen sem voltak kíváncsiak az erőmű vezetésének válaszaira. Ez az érdektelenség akár szimbólum is lehete: annak a közönynek a jelképe, amely ez idáig a Pakson történt visszásságokat kísérte. A veszélyes üzemzavar talán egyetlen hasznos következményeképp érdemes lenne elgondolkodni azon, milyen mértékig van helye a napi politikának egy ilyen veszélyes üzem irányításában. Írták: Haraszti Gyula, Huth Gergely, Torkos Matild és Csernobil óta minden gyanús, ami nukleáris erőművel kapcsolatos. Az április tizediki paksi üzemzavar esetében csak olaj a tűzre, hogy a szakhatóságok utólag magasabb kategóriába sorolták a kettes blokkban bekövetkezett eseményt, mint ahogyan azt a balesetet követő napokban bejelentették. (A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség INES- skálája szerinti minősítésnek megfelelően így hármas fokozatú, azaz súlyos üzemzavar történt Pakson.) Az sem túl megnyugtató, hogy nem tudni, miért következett be a hűtővíz túlmelegedése, amelynek következtében a tisztítás alatt álló fűtőrudak meghasadtak. • Egyelőre azt sem lehet megmondani, került-e sugárzó uránium a sérült fűtőelemekből a tisztítótartályba, és hogy mi lesz a megrongálódott kazettákkal. Hogy miért kellett a kettes blokk fűtőelemeit idő előtt eltávolítani a reaktorból és tisztító „kúrának” alávetni? A gondok a kettes blokknál már 1998-ban jelentkeztek, amikor magnetitlerakódást fedeztek fel a fűtőelemeket tartalmazó kazettákon. Az erőmű szakemberei maratással próbálták eltávolítani a korróziót, de a vegyi anyagok felhasználásával végzett átmosás nem járt eredménnyel, sőt egyes szakértők szerint csak rontott a fűtőpálcák állapotán. A kétezer fok körüli üzemhőmérsékleten működő atomerőmű esetében óriási jelentősége lehet a néhány mikron vastagságú szennyeződésnek is, mert az hőszigetelőként viselkedik, és jelentősen csökkentheti a reaktor hatásfokát. Ezért az erőmű vezetősége úgy döntött, hogy az idén tavasszal leállítja a kettes blokkot, és egy ideiglenesen a reaktor mellé telepített berendezés segítségével letakarítja a fűtőelemeket. A tisztítóberendezés munkába állítása nem tartozik az üzemszerű működéshez, alkalmazását a rendkívüli helyzet indokolta. A berendezést egy francia-német vegyesvállalat, a Framatome ANP szállította, és egyszerre harminc darabot helyezhettek bele a reaktor háromszáznegyven kazettájából. (Egy kazettában rácsos elrendezésben százhuszonhat, egyenként 2,5 méter hosszú cső található, amelyek uránpasztillákkal vannak feltöltve.) A tisztítótartályt a kettes blokk pihentetőmedencéjében állították fel. A pihentetőmedence több száz köbméter vizet tartalmaz, és a fűtőelemeket úgy lehet átemelni bele egy speciális daruval, hogy azok mindvégig víz alatt, tehát biztonságos közegben maradnak. A baleset a medence mélyén elhelyezett tisztítórendszer működtetésének hatodik körében történt: a hűtési rendszer hibája miatt a már beindult láncreakciójú kazettákban megrepedtek a túlhevült csövek, s ezt követően radioaktív gázokat bocsátottak ki magukból. A túlnyomás következtében maga a tisztítóegység is deformálódott: a szakemberek napokig sem kinyitni, sem bezárni nem tudták. A sérült kazetták most tízméternyi hűtőfolyadék mélyén várnak kiemelésre és elszállításra. Eddig csak annyi biztos, hogy nem kerülnek vissza a reaktorba, de azt nem lehet tudni, hogy a felhasadt csövekből került-e uránium a tartályba. Érthető, hogy a szakemberek leginkább emiatt aggódnak, hiszen - ahogyan azt ábránk is mutatja - harminc ilyen kazettából több tízezer uránpasztilla szóródhat szét a vízben, ahol ez esetben rendkívül körülményes a láncreakciót szabályozni. A biztonság kedvéért az erőmű dolgozói fóliasátrat húztak a tartály fölé, hogy felfogják a még mindig szivárgó radioaktív gázokat. Az erőmű környékén azóta több környezetvédő szervezet is végzett méréseket, ám egyik sem talált a megengedettnél magasabb sugárzási értéket. Vöröss Lajos, az Országos Atomenergia-hivatal főigazgató-helyettese lapunk kérdésére elmondta: a vizsgálatok még tartanak, így egyelőre nincs válasz arra a kérdésre, hogy emberi mulasztás okozta-e a tisztítótartály túlmelegedését. A hivatal korábbi vizsgálataiból egyértelműen kiderült, hogy a gőzfejlesztő kollektorok cseréjekor a sugármentesítés korróziós folyamatot indított el a rendszerben, aminek következtében - a hűtővízbe került magnetit miatt - nem lehetett megfelelően hűteni a csúcsra járatott reaktort. Hogy mennyi uránpasztilla eshetett a vízbe, erre a kérdésre a hűtővíz vizsgálata is választ adhat (a vízbe került ionokat és nyomelemeket már vizsgálják), de annak a feltételei még nincsenek biztosítva, hogy távvezérelt búvárkamerával közvetlen közelről is megnézzék a sérült elemeket. Vöröss Lajostól megtudtuk: december ötödikén is volt egy nulla fokozatú esemény a paksi atomerőműben, amelyet egyértelműen emberi mulasztás okozott. Decemberben ugyanis előbb ötven megawattnyi teljesítménycsökkenésre utasították a hármas reaktort, majd amikor „visszaküldték a blokkot”, vagyis újra a normál teljesítményre próbálták állítani, a személyzet elfelejtette lebénítani az ilyesmire érzékeny védelmi rendszert, ezért az tette a dolgát: szokatlan ingadozást észlelve leállította a reaktort. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint fontos tény, hogy az üzemzavar olyan egységben keletkezett, amely eredetileg nem része az erőműnek. A tisztítás „több és más” volt, mint a munkások által megszokott, többszörösen biztosított rutinfeladat, és másféle műszaki eszközöket igényelt, így nagyobb volt a tévedés kockázata. Működésben lévő reaktorból kellett kivenni az elemeket, így a fűtőelemek a tisztítómedencében is dolgoztak, ezért hevülhettek túl. A szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy mi történik a felhasadt rudakból esetleg kieső uránpasztillákkal: egyesek szerint a portechnológiával készült, préselt urániumrudak egyben maradnak a hűtővízben, ezért robotkarokkal összegyűjthetők. Mások viszont úgy gondolják, hogy a fúzióban lévő urán a vízzel érintkezve szétesik. Abban mindenki egyetért: ha kiestek a pasztillák a rudakból, akkor nagy a baj. Villányi Károly Mivel a reaktor folyama- \ ' Az uránpasztilla hengereket egy cirkónium-nióbium ötvözetből készült, fainak szabályozásánál a I 2,5 m hosszú csőbe töltik, amelyet aztán feltöltenek héliumgázzal. A csőtöbb tízezer fűtőpálcát le- Ivet ezután hermetikusan lezárják, hogy a pasztillák ne kerülhessenek a hűhetetlenség lenne egyenlítővízbe. Az üzemanyag-tabletták és a burkolat együttesen alkotják a fűtőt A reaktor üzemanyaga az urán-dioxid, amit kb. 9 mm magas, 7,6 mm átmérőjű hengeres pasztillákká préselnek. A pasztillák belsejében egy furat található, amely azt a célt szolgálja, hogy az üzemanyagból kilépő radioaktív „hasadványgázok" feltölthetik ezt az üreget, amelynek következtében a fűtőpálcában alacsonyabb lesz a nyomás. Í1 elemPálcát "