Magyar Nemzet, 2006. október (69. évfolyam, 270-298. szám)

2006-10-17 / 285. szám

6 Magyar Xmm­ 2006. október 17., kedd Belpolitikai patthelyzet Egy makacs politikus távozása legalább annyiba fog kerülni Magyarországnak, mint tavaszi hatalmon maradása . Fűrész Gábor z október elsejei önkormányzati választás több politikai meglepetéssel is szolgált. Miközben az ellenzék fölénye a közvélemény-kutatások nyo­mán azért valószínűsíthető­ volt, sem a sajtó, sem a kormánypártok nem számítottak ilyen megalá­zó koalíciós vereségre. Az eredmények egyben arra a közvélekedésre is határozottan rácáfoltak, hogy az önkormányzati választások során a sza­vazói magatartás független vagy függetleníthető az országos politikától. Október elseje büntető­szavazás volt, a választással párhuzamos esemé­nyek pedig megpecsételték Gyurcsány Ferenc po­litikai sorsát. A kampány alakulása szempontjából a koalí­ció helyzetét két tényező nehezítette: a nyáron összeomló kormányzati kommunikáció, vala­mint az ő­szödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően lángra kapott morális­ politikai válság. Az előbbi már csak azért is meglepő, mert az elmúlt években egy dolgot senki sem tagadott a kormányfővel kapcsolatban: lehengerlő kom­munikációs teljesítményre képes, ha ehhez meg­felelő médiatámogatást kap. Gyurcsány blogot ír, táncol, fut, talk show-ba jár. Gyurcsány megta­nulja politikai ellenfelei és külföldi példaképei si­keres kommunikációs megoldásait, majd ezt az arzenált példátlanul zárt és irányított médiakam­pányba sűríti. Gyurcsány az a kereskedő, akit a vevő szájtátva hallgat, miközben ecseteli, hogy a dobozba rejtett termék mire képes, hogyan teszi majd soha nem látott módon kényelmessé és boldoggá az életet. A dobozban azonban nincs semmi. A tavaszi győzelmet követően a kormányzati kommuniká­ció összeomlott, de nem a megszorítások beje­lentése okozta választói döbbenet és felháboro­dás hatására, sokkal inkább azért, mert a minisz­terelnöknek semmilyen koherens kormányzati elképzelése nem volt, mit tegyen a választások után. Mindent egy lapra tett fel, semmire sem volt felkészülve. Nem voltak előkészített stabili­zációs tervek, nem voltak reformprogramok, csak improvizáció. Az ígéretek dobozán túl a kormányzati intézkedések doboza is üres volt. A történtek kapcsán kiderült, Gyurcsány Fe­renc politikáról alkotott képe egydimenziós. Szá­mára a politika stratégiai játék, melynek elsődle­ges fokmérője a kommunikációs teljesítmény. Nem meglepő, hogy az önkormányzati választá­sokon elszenvedett vereség okait frakciója is a „rosszul kommunikált megszorításokban” kere­si. A politikai marketing azonban csak ideig-órá­­ig képes helyettesíteni a tényleges kormányzati teljesítményt. Előbb-utóbb feltűnik, hogy a ki­rály meztelen. A vevő belenéz a dobozba. Mindez a jelenlegi miniszterelnök feladatra való veszélyes alkalmatlanságát jelzi. Gyur­csány olyannyira nem tud a még nehéz dönté­seket igénylő történelmi helyzetben sem­­ a primer választási logikától eltérő szemponto­kat érvényre juttatni, hogy a végül nyögvenye­lősen összeollózott stabilizációs lépések terve­zésekor, a terhek elosztásakor is pártszemüve­gen keresztül néz, így inkább feláldozza a gaz­dasági növekedést (szemben például Bokros Lajos megoldásaival), és irracionális terheket rak az aktív, munkavállaló, vállalkozó csopor­tokra, hogy megkímélje a szocialista szavazó­­bázis magját alkotó, nyugdíjból és szociális se­gélyekből élő inaktív rétegeket. Meg sem pró­bálkozik jelentősebb kiadáscsökkentéssel vagy az állami szürkezónában elfolyó (korrupciós vagy pazarló mechanizmusokban köddé váló) pénz megállításával. Sőt sajátos, kifordított lo­gikával, az intézkedések hatására 2010-re még jelentős mértékben növekedhet is az állami re­­disztribúció kegyeitől függők aránya, akik a „húzd meg, ereszd meg” gazdaságpolitikának megfelelően a választási évben ösztönző se­gély- és járulékemelésre számíthatnak. A poli­tikai bázis utánpótlása a romló körülmények ellenére paradox módon, de biztosítható. Porszem került azonban a gépezetbe. Az ő­szödi beszéd nyilvánosságra kerülésével a mi­niszterelnök helyzete tarthatatlanná vált. Ez ak­kor is így van, ha jelenleg nincsenek alkotmá­nyos eszközök egy önszántából távozni nem aka­ró politikus törvényes elmozdítására, s a bizalmi szavazás kommunikációs trükkjével dramatur­giai értelemben pont került a történet egy fejeze­tére. Október közepén kilátástalan patthelyzet körvonala sejlik fel. Ha végigtekintjük az elmúlt hetek vitáit, Gyurcsány távozása mellett erős morális és prak­tikus érvek szólnak. A morális érvek közismer­tek. A praktikus érvek szerint a vállalhatatlan po­litikus maga áll a haladás útjában. Nem egysze­rűen arról van szó, hogy levitézlett kormányfővel nem nyerhető több választás (ami egyébként igaz). A reformok melletti elkötelezettség a hely­zeten mit sem segít, hiszen egy politikus cselek­vőképessége nemcsak személyes ambícióin, de bizalmi tőkéjén is múlik. Bizalmi tőke nélkül a miniszterelnök nem tud áldozatot kérni válasz­tóitól, így lesz Gyurcsány „megcsináljuk” Fe­­rencből Gyurcsány „csak azért is” Ferenc, aki vé­gül letesz a „nép” meggyőzéséről. A bizalmi tőke nélkül maradt politikai vezető bármilyen reform megkezdésekor csak ellenál­lásra számíthat, nemcsak a külső érdekcsopor­toktól, de az apparátus felől is. Az apparátus ugyanúgy veszélyben érzi magát, mint a társada­lom, a közigazgatási reform éppen ezt a végre­hajtó bázist kezdi ki és tartja egzisztenciális kéte­lyek között. A lezáratlan, katarzis nélküli morális válság következménye tehát a cselekvőképesség drasz­tikus csökkenése. Mit kezd magával az a hadve­zér, akinek parancsait a némán álló katonák el­eresztik a fülük mellett? Hangosabban ordibál, és fenyegetőzni kezd, kijelenti például, hogy „nem enged”. Erre néhányan megmozdulnak, a többi marad. A csata még el sem kezdődött, de a vere­ség már eldőlt. Gyurcsány maradása mellett a sajtóban és a politikai nyilvánosságban ma egyetlen épkézláb érvet találunk. Ezt az érvet hangoztatja maga az érintett is: ő a reformok garanciája. Ha túllépünk azon az egyébként nem elhanyagolható logikai ellentmondáson, hogy saját bevallása szerint maga sem tudja, mit szándékozik tenni a refor­mok égisze alatt (lásd őszödi beszéd), tehát prak­tikusan a semmire jelent garanciát, beleütkö­zünk abba a kérdésbe, hogy lehet-e egyetlen em­ber biztosíték egy reformpolitikára. Itt is a kor­mányzati kompetencia kérdése vetődik fel. Ha Gyurcsány nevéhez akár egyetlen sikeres és nagy jelentőségű kormányzati intézkedés is fűződne, a felvetés mellett joggal lehetne érvelni. Bizalmat vesztett tánctanárok és PR-szakemberek azon­ban semmire nem jelentenek biztosítékot. Két és fél év aktív munka után Gyurcsánynak csak és ki­zárólag kommunikációs sikerei vannak. Ezeket nem érdemes és nem is lehet eltagadni, de mit sem érnek az ország jelenlegi problémái tükré­ben. Hacsak nem hiszünk töretlenül abban, hogy a reformok sikeréhez elegendő erőteljesen és el­szántan akarni azok bekövetkeztét. Gyurcsány hisz, lát, akar. Érintsük meg a képernyőt, vegyük át a rezgéseket! Higgyünk mi is! Ez a posztmodern élménypolitika gazdasági stabilitás és prosperitás közegében ellenállhatat­lan és eredményes lehet. Válság közepén azon­ban katasztrofális következményekkel jár. A Gyurcsány pró, kontra érveken túl az események mögötti összefüggések után is érdemes kutatni. Vannak, akik párhuzamot vonnak a 90-es évek első felének válságjelenségei és a jelen között. A történelem ismétli önmagát? A látszólagos hasonlóságok és párhuzamok (tüntetések, sztrájkok, gazdasági válságjelensé­gek, megszorítások stb.) ellenére nincs szó kö­zöttünk kísértő múltról, legfeljebb szolid déja vu­­ró­l. A Bokros-csomag bevezetéséig és a gazdasá­gi stabilitás helyreállításáig tartó időszak rend­­szerátmenet-válság volt. A problémák gyökerét az államszocializmus politikai és gazdasági struktúráival való erőteljes szakításban és az ezekkel együtt járó társadalmi feszültségekben kell keresnünk. A jelenünk viszont konszolidációs válság, mely gyökerét tekintve politikai és nem gazdasá­gi természetű (az államháztartás tűrhetetlen helyzete is csak következménye egy politikai lo­gikának). A rendszerváltás megtörtént, a piac­­gazdaság és a demokratikus intézményrendszer formális kiépítése befejeződött. Az új berendez­kedés azonban nem jutott nyugvópontra, nem tudott optimálisan beágyazódni a társadalomba (e folyamat jele volt az indulatos politikai polari­zálódás, a politikába és a demokráciába vetett ál­lampolgári bizalom drasztikus megcsappanása stb.). Hogy a magyar ember ma nem érzi tiszta szívből magáénak a működő demokráciát, az a (párt)politikai alrendszer fals működésének tudható be. A politikai elit szekrényében annyi csontváz halmozódott fel, hogy az rádőlt az országra. Az elmúlt négy évben a regnáló kormányhatalom botrányt botrányra halmozott (K&H-ügy, priva­tizáció, Gyurcsány-kft.-k stb.), ahol a leleplező­dést nem követte felelősségre vonás (az egyetlen Kiss Elemértől eltekintve), eközben az állami szürkezóna működése változások nélkül folyt, részben ugyancsak leplezetlenül. A posztszocialista elit mindemellett a Kádár­korszak „rövid-hosszú póráz” politikáját próbál­ta újra alkalmazni demokratikus keretek között. E politikai logika sikere már az államszocializ­mus idején is az igazságok elhallgatásának és a valóság átköltésének lábán állt. Demokratikus közegben azonban még az ehhez szükséges mé­diatámogatás sem teremthető meg tartósan. Ma patthelyzet van. A posztszocialista elit és egy négyéves ciklus politikai gyakorlata ugyan hasra esett, de a miniszterelnök ezt nem vette észre.Mivel Gyurcsány Ferenc nem mondott le, a politikai események fogják kikényszeríteni a tá­vozását. Ez a jövő azonban nem a zavargások és az erőszakos trónfosztás, sokkal inkább a költsé­ges, tartós válság és a kormányzati vergődés képében jelenik meg. Egy makacs politikus távo­zása legalább annyiba fog kerülni Magyarország számára, mint amennyibe tavaszi hatalmon ma­radása került. A szerző szociológus BERTALAN TIVADAR RAJZA publiciszt@magyarnemzet.hu C­igányliszka Bayer Zsolt M­ivel senki sem fogja leírni, elmondani helyettünk, rögzítsük a tényt: Olasz­­liszkán a gyerekei szeme láttára agyonvertek egy 44 éves tanárt. Fényes nappal, az utcán. Az elkövetők cigányok voltak. Több tucat. Több tucat lincselő. Azért kell ezt leszögeznünk, mert amúgy tudjuk pontosan, mi fog most következni. Most a párás szemű, elviselhetetlenül aljas „jogvé­dők” fognak következni. Ugyanazok, akik a zámolyi gyilkosokból szenvedő hősöket faragtak, és kimenekí­tették őket Franciaországba. A forgatókönyv így néz majd ki: néhány nap elteltével meg fog jelenni az első cikk arról, hogy az agyonvert tanárember rasszista volt. Majd nagy helyszíni riport is lesz, amelyből kide­rül, hogy szegény cigány gyerekeket állandóan elütik, és a szegény cigányok élete emiatt egy véget nem érő rettegés Olaszliszkán. A harmadik riport már arról fog szólni, hogy Olaszliszkán amúgy tombol a rasszizmus, és a szegény védtelen cigányok állandó atrocitásoknak vannak kitéve. Nem csoda hát, ha elszakadt náluk a cérna. Nagyjából e harmadik riport megjelenésével egy időben fog feltűnni az SZDSZ, Gusztos Péter meg a Furmann Imre. Odaállnak majd Olaszliszka főutcájá­ra, és szenvedélyesen elítélik a rasszizmust. Kicsit elíté­lik majd a tanárember agyonverését, de hozzáteszik, hogyha nem is elfogadható, mégis érthető, ami történt. S hogy az igazi probléma megint a többség intoleran­ciájában keresendő. Végül az olaszliszkai gyilkosok Franciaországban találják majd magukat, és az EU elítéli a rasszista ma­gyarokat.­­ Ez fog történni. Ezért kell most, mindjárt az elején rögzítenünk a tényt: Olaszliszkán több tucat lincselő agyonvert egy tanárembert a gyerekei szeme láttára. Fontos, hogy rögzítsük: több tucat. Ez azért fontos, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal sztálinista közlemé­nye óta tudjuk, hogy aki békés tüntetésen vesz részt, ahol valami törvényellenes történik, megvalósítja a „pszichikai bűnsegéd” tényállását, és maga is törvény­­szegővé válik. Nem csupán formállogikai fejtegetés te­hát, hogy ahol több tucat állat ver agyon éppen egy 44 éves tanárembert a saját gyerekei szeme láttára, ott nem csak azok a gyilkosok, akik a husángot fogják. Az összes, többtucatnyi állat: GYILKOS. Mindezen tények ismeretében pedig vonjuk le a leg­alapvetőbb következtetéseket. 1. Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Ha időközben körbeállják autónkat a ci­gányok, még inkább tapossunk bele a gázba. Akit még elütünk, annak pechje van. A lehető legnagyobb sebes­séggel továbbhajtva, autónkból hívjunk mentőt, és a legközelebbi rendőrőrsön álljunk csak meg, ahol adjuk fel magunkat. (Sajnos, tudom én, ez a helyzet nem for­dulhat elő. Ha az ember elüt valakit, különösen, ha az illető gyerek, muszáj megállnia. Tehát meg fogunk áll­ni ezután is. Valamit mégis tenni kell. Jó, ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyere­ket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöt­tünk az állatok, használjuk bátran fegyverünket...) 2. Mivel a fentebb ismertetett forgatókönyv meg­valósulásának esélye nagyjából 99 százalék, hát jó, ha tudjuk, hogy az állam nem fogja garantálni biztonsá­gunkat. Miképpen abban sem bízhatunk, hogy az ál­lam megtorolja sérelmeinket. (Esetünkben a lehető leg­nagyobb elégtétel annyi lesz, hogy a több tucat állat közül kettőt bűnösnek mondanak ki hirtelen felindu­lásból elkövetett, halált okozó súlyos testi sértés bűné­ben. Kapnak majd öt évet. Három év múlva kint lesz­nek. Éppen annyit fognak ülni, amennyit a kukagyúj­togató randalírozók.) 3. A második pontból levonható és egyben legfon­tosabb következtetés: mondjuk ki jó hangosan, hogy a többségi társadalom nem köteles mindezt tolerálni. Önsorsrontó idióták vagyunk, ha mindezt toleráljuk. Ha eltűrjük. Bizony, Amerika megérkezett. Ott már évtizedek óta magától értetődő, elfogadott tény, hogy vannak he­lyek, ahol az állam nem vállal felelősséget az állampol­gárok biztonságáért. Lemondott az állam Amerikában bizonyos helyekről. Bizonyos népcsoportok, rasszok lakta helyekről. S ezeken a helyeken mindenki úgy gondoskodik a biztonságáról, ahogy jónak látja. Ahogy éppen tud. És persze a legelkeserítőbb igazság: felkerült a vesz­teséglistára egy 44 éves tanárember. S a két leányának a lelke. Merthogy miképpen heveri ki egy gyerek, ha a szeme láttára verik agyon az apját - nos, ezt nem tud­hatja senki sem. De az állatok a két gyerekre sem vol­tak tekintettel. Ez külön tűrhetetlen. A két gyerek lelke is bosszúért kiállt. Zéró tolerancia. Legyen ez a jelszó. A mi jogainkat ugyanis senki sem fogja megvédeni. Csak mi. És ha Olaszliszkán ezt is megússzák a cigány lincselők, akkor velünk van baj. Óriási baj. Akkor ve­lünk már bármit meg lehet tenni.

Next