Magyar Nemzet, 2007. május (70. évfolyam, 118-146. szám)
2007-05-23 / 139. szám
Magyar Nemzet • Gazdaság • Tőzsde 2007. május 23., szerda Már ellenőrzik a gáztámogatásokat Megkezdődhet a gázár-támogatási kérelmek ellenőrzése. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ugyanis csak a 2006. évi személyi jövedelemadó-bevallások birtokában vizsgálhatja, hogy jogosak-e a támogatások. A bevallásokat pedig tegnapelőttig kellett benyújtani az adóhatóságnak. 11 Kiss Roland Január 1-jétől március 31-ig kellett igényelni a gázártámogatást ahhoz, hogy az állam már az év elejétől, visszamenőlegesen megtérítse a fűtésszámlák egy részét. Azok számára, akik április 1-je után adták be kérelmüket, a támogatás legkorábban az igénylés utáni hónaptól jár. Úgy tűnik, ez a kitétel nem maradt hatás nélkül, a kérelmek fogadására hivatott Magyar Államkincstárhoz (MÁK) ugyanis már eddig is 2,2 millió igénylés futott be, s a kérelmek csupán 1-1,5 százalékát utasították el. A jogszabály szerint az igénylések ellenőrzése a MÁK feladata, ám bizonyos esetekben az APEH-nek is jut tennivaló e téren. Az adóhivatalban lapunkat úgy tájékoztatták: nemrég született meg az a megállapodás, amely a gázártámogatások ellenőrzésének terén az adóhatóság és a MÁK feladatait meghatározza. Eszerint a kincstár csak akkor adja át az adatokat az APEH-nak, ha a kérelmet gyanúsnak ítéli. Az adóhivatal ezután a MÁK-tól kapott adatokat számítógépes program segítségével veti össze a személyi jövedelemadó-bevallásokkal. Ez a munka a következő napokban kezdődhet meg, hiszen a magánszemélyeknek május 21-én éjfélig kellett benyújtaniuk az szja-bevallásokat. Igaz, az ellenőrzések során az APEH támaszkodik a havi adó- és járulékelszámolásokra is. Az adóhatóság korábban azt is világossá tette, hogy a vagyonosodási vizsgálatokon minden esetben sor kerül az esetleges támogatások áttekintésére is. Más kérdés, hogy a gyanús esetek kivizsgálása mikorra fejeződhet be. Az APEH közlése szerint ugyanis az ellenőrzéseket nehezíti, hogy a gázár-támogatási kérelmeken csak háromhavi jövedelem szerepel, az adóhatóság pedig jórészt az éves szja-bevallásokból kénytelen kiszámolni, hogy a megadott adatok valósak-e. Sőt a revizoroknak a családtagok jövedelmét is górcső alá kell venniük, az adatlapon azonban csak a támogatást kérő adóazonosító jele szerepel. A büntetés kiszabása, vagyis a jogosulatlanul igénybe vett támogatás kétszeresének visszafizettetése ugyanakkor már a kincstár feladata. Új erőműre lenne szükség Előbb-utóbb Magyarországot is eléri a nagy áramszünet Folytatás az 1. oldalról • Az ellátás estére állt helyre teljesen, köszönhetően annak, hogy be lehetett indítani álló blokkokat - például a Csepeli és az Újpesti Erőműben. Az álló blokkok elindítása azonban csak azért volt lehetséges, mert azok kapacitását az MVM a sokat támadott HTM-ekkel korábban lekötötte. Az áramszolgáltatás gyors helyreállítását lehetővé tevő HTM-eket zömmel 1995-ben kötötték a frissen privatizált erőművek az MVM-mel. Meglétük garancia arra, hogy az erőműveknek lesz kinek eladniuk, az MVM-nek pedig lesz kitől megvennie az áramot, ráadásul segítségükkel a nagykereskedő képes viszonylag alacsonyan tartani a közüzemi fogyasztók tarifáját. A szerződések megtartása, helyesebben újratárgyalása mellett érvelők rendszerint ezt az árelőnyt szokták felhozni a HTM-ek védelmében. A hétfői üzemzavar azonban megmutatta: a megállapodások egyúttal olyan biztonságot is teremtenek, amit a piac önmagában valószínűleg nem tud megadni. A hétfői áramszünet ugyanis úgy következett be, hogy közben az országban volt áram. A kritikus pillanatokban információink szerint 1650 megawattnyi importáram érkezett a határokon túlról. De ebből csak 625 megawattnyit kötöttek le idehaza a piaci kereskedők, a többit a Balkánon értékesítették, ott drágábban lehetett eladni a villamos energiát, mint hazánkban. A dolog úgy fest tehát, hogy a HTM-ek felmondásáért általános versenyérvekkel küzdő gazdasági tárca véleményével ellentétben a piac mégsem képes mindent megoldani, sőt. A már kész tényként kezelhető liberalizáció valószínűleg a nemzeti rendszerirányítók kárára hozza majd még inkább helyzetbe a határokon átfolyó kereskedést. Az országok közötti vezetékkapcsolatokat ugyanis eredetileg nem kereskedelmi célokra hozták létre, hanem azért, hogy az együttműködő villamosenergia-hálózat tagjai szükség esetén gyorsan ki tudják segíteni egymást. Lapunkban visszatérő téma, hogy a magyar villamosenergiatermelő és -ellátó rendszer teljesítőképessége határán dolgozik. A Mavir szakemberei régóta jelzik, hogy nincs elegendő tartalék a hirtelen ingadozások kiegyenlítésére, mégsem történik semmi. A megoldást az jelentené, ha épülne idehaza egy kiegyenlítő erőmű. Ennek hiányában azonban nem elképzelhetetlen, hogy Németország és Olaszország után mi is megtapasztaljuk majd, milyen is az, amikor fogyasztók milliói maradnak áram nélkül. Ez szerencsétlen esetben akár rövid időn belül is bekövetkezhet, hiszen a klímaberendezések elterjedése miatt gyakorlatilag eltűnt a különbség a téli és a nyári áramfogyasztás között, miközben a nagy karbantartásokat nyáron célszerű elvégezni. Amikor a hőmérséklet huszonkilenc fok fölé emelkedik, azonnal tíz százalékkal nő az áramfogyasztás, és nem ritka, hogy a klímaberendezések miatt akár egyik pillanatról a másikra jelentősen, háromszáz megawattnyival ugrik meg az ország kapacitásigénye. Az MVM szerint több európai szolgáltató-elemző társaság jelezte, hogy kontinensszerte nehéz nyár és rendkívül magas árak várhatók a villamosenergia-ellátás területén. „A helyzet Magyarországon sem lesz kedvező” - áll a közleményben. Az erőművek teljesítőképességük határán dolgoznak fotó: mittréba Ákos Főszerepben a Mól Az olajcégre érkezett óriási kötés húzta felfelé az indexet Túlzás nélkül mondható, hogy a Mólról szólt a tegnap a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az olajpapírokra érkezett kötések összértéke ugyanis 80 milliárd forint felett járt. A vezető papírok körében más jelentős elmozdulásra nem került sor, ahogy nyugodt napot zártak a régiós tőzsdék is. il Munkatársunktól.______________ Kimagasló, százmilliárd forintfeletti forgalom mellett 0,6 százalékos erősödéssel, 25 855,9 ponton zárta a tegnapot a BÉT részvényindexe. A BUX ezzel 0,6 százalékot emelkedett a 25 776,3 pontos nyitáshoz képest, igaz, a nap folyamán járt 25 901 pont közelében is. A BUX alakulását tegnap a Mol-papírok határozták meg: az olajtársaság részvényeire összesen 80,8 milliárd forint értékű kötés született. Az első nagyobb adásvételre délelőtt fél tízkor került sor, amikor is 24,6 milliárd forint fejében 1,1 millió Mol-részvény kelt el, ekkor még 22 350 forintos árfolyamon. A nap folyamán a vételi nyomás megmaradt, és további nagy, több milliárd forintos kötések születtek az olajpapírra. Egyelőre nem tudni, hogy ki áll a nagy volumenű vásárlás hátterében. Brókerkörökből származó értesülések alapján a Portfolio.hu tegnap ugyanakkor azt közölte: a vásárlás az ÁÉB Bankhoz és Rahimkulovhoz köthető. A Mol-papírok 2,3 százalékos emelkedéssel zárták a napot, 22 800 forintos árfolyamon, a CA IB ugyanakkor megerősítette a Mol 23 500 forintos célárfolyamát. A Mol mellett az OTP-re figyeltek sokan tegnap, a tízmilliárd forintos forgalom ellenére azonban a papírok árfolyama a 9560 forintos szinten maradt. A Richter csekély erősödés után 38 650 forinton zárt, a Magyar Telekom pedig 0,6 százalékkal, 923 forintra esett vissza. Jól szerepeltek a Rába- és az FHB-papírok. Eközben az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. tegnap kérelmezte törzsrészvényeinek bevezetését. A cég az év elején nyert 24,9 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást, aminek feltétele volt, hogy a részvényeket június 1-jéig vezessék be a BÉT-re, ezután legalább két évig a tőzsdén is maradjanak. A bankközi devizapiacon az eurót tegnap délután fél négy körül 248,00/10 forinton jegyezték a hétfői 249,20/30 forint után. 25 855,86 BUMIX: 2995,72 Nyitóérték Minimum : Maximum 25 776,26 25 647,60 25 907,58 Előző: 25 705,27 Változás:+150,59 (+0,59%) AZ ERSTE BANK VALUTAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2007. 05. 22. Valuta Egység Vétel Eladás AUDI 144,77 158,41 CAD1 162,44 177,74 CHF1 145,37 154,99 GK1 7,95 9,71 DKK1 31,87 34,87 EUR1 241,79 255,72 GBP1 352,45 375,75 HBK1 30,56 37,35 JPY 100 145,16 158,84 NDK1 29,15 31,89 PLN1 59,18 72,33 SEK1 25,77 28,19 SEK 1 6,64 8,12 USD1 178,79 190,61 FHB: már négy érdeklődő DF.hány I.iránt_________________ Egyelőre négy pénzintézet mutatott érdeklődést a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Nyrt. 50 százalék plusz egy szavazatot érő, még állami tulajdonban lévő részvénypakettje iránt, amelynek értékesítése hamarosan várható - számolt be Heinz Lemetz, a Raiffeisen Investment egyik bankára a Reuters hírügynökségnek. Az FHB privatizációs tanácsadójának munkatársa elmondta: meglepetést nem keltett, hogy eddig az UniCredit, a Citigroup, a KBC és az Allianz jelezte ajánlattételi szándékát. A Világgazdaság szerint ezek mellett a piacon még egy magyar pénzintézet, a CIB Bank jöhet számításba a kérők között. - Miután kiírjuk a pályázatot, a majdani győztesnek a magyar szabályozás szerint nyilvános ajánlatot kell tennie minden részvényes számára - fűzte hozzá Sernetz, aki további érdeklődők megjelenésére is számít. A Raiffeisen azt is bejelentette, a következő hetekben összeállít egy információs értesítőt. A Raiffeisent május 10-én választotta ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. arra, hogy szervezze meg az FHB még állami tulajdonú részének eladását. Az ÁPV Zrt. törekvéseiből kitűnik, még az idén le akarja zárni a pénzintézet érékesítését, amit 2003-ban indított el. Eközben a Gazdasági Rádió kérdésére, miszerint a K&H Bank részt vesz-e az FHB privatizációjában, Marko Voljc, a K&H vezérigazgatója azt felelte: mindenképpen közelről figyelik a folyamatot, ám konkrét döntés még nincs. A TÁBLÁZATOK ADATAIT A TDC SZOLGÁLTATJA. 1117 BUDAPEST, HaUSZMANN A. U. 2. TEL.: 481-1573 I 1 BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDEI RÉSZVÉNYEK (A) SZEKCIÓ Drl-Nyitó Min. Átlag Max. Záró vám Forg.(Et) Darab Előző Előző köt. dátuma Vált. (Ft) V ált. (96) Történelmi min. max. ÁNY 10 800 10 700 10911 11000 11000 67 59532750 5456 10800 2007.05.21 200 1,85 5 400 11000 Danubius 9950 9 800 9857 9950 9900 46 9925930 1007 9950 2007.05.21 -50 ■0,50 5 000 11000 Egis 19260 18930 19072 19380 19 000 431 926255 175 48 565 19155 2007.05.21 -155 -0,81 18 905 32450 FHB 2285 2265 222 330 2300 114 222003900 96 707 2261 2007.05.21 39 1,72 850 2 330 Fotex 891 878 884 900 881 314 310019493 350521 888 2007.05.21 -7 -0,79 390 936 Graphisoft 2201 2200 2217 2250 2 250 7 1 226 150 553 2215 2007.05.21 35 1,58 1100 2380 GSPARK 1380 1350 1371 1380 13709 9069230 6617 1380 2007.05.21 -100,72 750 1444 LINAMAR 3 003 3003 3014 3225 3 225 11 812835239 269663 3201 2007.05.21 24 0,75 1600 3385 MOL 22300 22300 22 599 22950 22800 1653 80817012250 3576142 22 290 2007.05.21 510 2,29 17700 23890 MIELEKOM 928 920 925 932 923 608 1506344891 1 628 445 929 2007.05.2160,65 757 1073 OTP 9589 9 505 9 557 9610 9 560 1092 10003946405 1046 768 9 560 2007.05.210 0,00 5120 10020 Pannonplast 4596 4 553 4588 4596 4590 10 2055267 448 4598 2007.05.2180,17 2625 4 805 Rába 1577 1557 1586 1605 1600 236 1420 35923 89534 1570 2007.05.21 30 1,91 645 1613 Richter 38 990 37700 38397 39000 38650 506 4858839495 126 543 38630 2007.05.21 20 0,0533 500 49650 Synergon 1455 1425 1436 1455 1430 51 103250164 71902 1459 2007.05.21291,99 674 1544 Tvk 7980 7 900 7978 8090 8090 69 35949305 4 506 8090 2007.05.210 0,00 5000 8495 Zwack Unicum 15 000 15000 15000 15 000 15 0001 750005 14 510 2007.05.18 490 3,38 11000 15000 BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDEI RÉSZVÉNYEK (B) SZEKCIÓ (hl Előző köt. Történelmi Nyitó Min. Átlag Max. Zárószám Forg. (Ft) Darab Előző dátuma Vált. (Ft) Vált. (%) min. max. CSEPEL 690 690 691 691 6912 117 395 170 695 2007.05.2140,58 105 965 econet.hu 175 175 176 179 175 220 80222588 456492 173 2007.05.212 1,16 51 193 Elmű 33750 33 565 33666 33 750 336003 1346654 34 000 2007.05.21 -400 -1,18 24 500 37000 Emász 23910 23910 23982 24225 24 000 25 33910335 1414 24100 2007.05.21 -100 -0,41 11805 24980 EXBUS 131 131 132 132 1323 64 580 490 131 2007.05.211 0,76 77 158 Forrás DE 1520 1510 1516 1524 15248 608094 401 1490 2007.05.21 34 2,28 805 1788 Fonas T 2050 2050 2178 2195 21957 492 300 226 2 050 2007.05.21 145 7,07 928 2684 Freesoft 2450 2450 2450 2450 24501 29400 12 2420 2007.05.18 30 1,24 2 050 2745 Gardénia 165 164 165 165 1646 742000 4500 161 2007.05.213 1,86 158 243 GENESIS 1089 1089 1171 1245 1200 390 146 896092 125453 1087 2007.05.21 113 10,40 302 1550 Humet 79 78 78 79 79 45 8 133420 103700 78 2007.05.211 1,28 42 97 Konzum 285 275 276 285 282 , 8 492150 1781 284 2007.05.21 -2 -0,70 125 315 Pannonflax 665 665 666 675 6756 261815 393 680 2007.05.21 -5 -0,74 551 1101 Phylaxia Pharma 104 103 105 106 106 72 23684297 225813 103 2007.05.213 2,91 53 113 Pannon Váltó 834 834 839 870 8705 629395 750 801 2007.05.219 8,61 439 1016 TVNETWORK 222 222 222 222 2221 66600 300 220 2007.05.212 0,91 195 244 I AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényesség: 2007.05. 22. Devizanem ______Árf. 1 egységre forintban Angol font 363,07 Ausztrál dollár 151,35 Cseh korona 8,80 Dán korona 33,26 Euró 247,85 Horvát kuna 33,84 Kanadai dollár 169,87 Lengyel zloty 65,69 Norvég korona 30,46 Svájci frank 149,69 Svéd korona 26,92 Szlovák korona 7,35 USA-dollár 184,04 I KÁRPÓTLÁSI JEGY OÉL- Előző köt. Történelmi __________Nyitó Min. Átlag Max. Záró szám____forit (R) Darab Előző dátuma Vált. (Ft) Vált. (%) min. max. Kárpótlási jegy - - - - • - - - 1 161 2007.05.21 • - 310 1742