Magyar Nemzet, 2010. június (73. évfolyam, 147-176. szám)

2010-06-10 / 156. szám

Nem spekuláltak a forint ellen Nem történtek a forint árfolyamváltozásával összefüggő, az ország pénzügyi biztonságát veszélyeztető jogellenes törekvések - ez de­rült ki a T. Ház nemzetbiztonsági bizottságának ülése után a hír­szerzés főigazgatójának jelentéséből. A grémium nem tűzte napi­rendjére a polgári titkosszolgálatok irányítóinak Mesterházy Atti­la MSZP-frakcióvezető felvetésére javasolt meghallgatását. Íj SWF.NDT PAI._____________________ M­ájus 3-tól kezdődően máig sem technikai, sem humán forrásból nem érkezett olyan érte­sülés az Információs Hivatalhoz, amely az ország gazdasági, pénz­ügyi biztonsága ellen irányuló tö­rekvésre, magatartásra utalna - áll a levélben, amelyet a nemzetbiz­tonsági bizottság ülése előtt egy nappal Hetesy Zsolt főigazgató kül­dött el a hírszerzést felügyelő Kül­ügyminisztériumnak. A vezérőr­nagy a dokumentumban arról szá­molt be Vadai Ágnesnek, a bizott­ság MSZP-s elnökének, az ebben a tárgyban érkezett meghívója nyo­mán áttekintették a jelzett időszak­ra vonatkozó adatokat, és ezek alapján nem fordult elő a forint árfolyamváltozásával kapcsolatos spekuláció. A grémium öt igen és három nem szavazattal elutasította az ülésre meghívott Hetesynek és Balajti Lászlónak, az Alkotmányvé­delmi Hivatal főigazgatójának meg­hallgatását, amelyet a bizottság el­nöke az MSZP-s Mesterházy Attila javaslata alapján kezdeményezett. Mesterházy egyébként kedden azt állította, kérdéseit a PSZÁF-hoz is elküldi, de a felügyelet szóvivője cá­folta, hogy a politikus hozzájuk for­dult volna. Az ülés után Vadai azzal vigasztalta magát: talán évek múl­va, egy MSZP-s többségű parla­ment megalakulása esetén meg­hallgathatják a szolgálatok vezetőit, azonban Hetesy levelének tartalmát kérésünkre sem kívánta ismertetni. A testület Demeter Ervin (Fi­desz) indítványa alapján öt igen, egy nem és két tartózkodó vokssal úgy döntött: két kormánypárti és két ellenzéki tag részvételével ellen­őrző albizottságot hoz létre a polgá­ri nemzetbiztonsági szolgálatok nyolcéves működése során tapasz­talt anomáliák feltárására. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG INFORMÁCIÓS HIVATALA Főigazgató A Meghívó alapján utasításomra munkatársaim áttekintették a jelzett időszakban a keletke­zett információkat, adatokat. Megállapítottam, hogy 2010. június 3-ától kezdődően a mai napig az Információs Hivatalhoz sem technika, sem humán forrásból nem érkezett olyan információ, amely szerint az ország gazdasági és pénzügyi biztonsága ellen irányuló jogel­lenes külföldi törekvésre vagy magatartásra utalna a jelzett témában. GYURCSÁNY: A FIDESZ HAZUDOTT. Szegény, fizess!­­ Gyurcsány Ferenc szerint ez Orbán Viktor­­csomagjának a lényege. A volt miniszterelnök blogján értékeli a Fidesz­­elnök első akciótervét, kifejtve: az egy­­virtigli liberális adó­programot­ tartalmaz, mert az egykulcsos személyi jöve­delemadó bevezetését az SZDSZ szorgalmazta. - Orbán­ból Kóka legjobb tanítványa lett - írta a szocialista politi­kus, hangsúlyozva, az indítvány megvalósulása a keveseb­bet kereső rétegeket sújtja, az a buszsofőröknek, a vasuta­soknak és a postásoknak­­tesz majd be­, akik jövedelmük hatodát is elveszíthetik Gyurcsány rövid értékelésében le­írta, hogy a 29 pontos terv a felső középosztály önzésének programja, és a társadalmi szolidaritás felmondását jelenti. - Hosszú, ütemes taps éltesse a gazdagok új barátját Or­bán Viktort! - ironizál a bukott kormányfő. Szerinte míg a Fidesz korábban nekirontott a vizitdíjnak, addig a mostani indítványokkal a húsz-harmincszorosát veszik el az átlagos munkástól, tanártól, nővértől. - Világos, hogy Orbán hazu­dik amikor azt mondta, hogy ezzel a rendszerrel minden­ki jól jár - véli az MSZP-s képviselő, hozzátéve, Orbán nem váltotta be radikális adócsökkentésre vonatkozó ígéretét - Átvertek bennünket - így Gyurcsány. (T. L) Van mit spórolni az államon Notebook, szolgálati autó és telefon a félmilliós fizetés mellé A főosztályvezetők félmillió, az osztályvezetők négyszáz­­ezer, a főtanácsosok pedig háromszázezer forintot keres­nek átlagosan havonta az ál­lamigazgatásban és a közszfé­rában. A szerencsések ezen­felül magáncélokra is használ­hatják szolgálati telefonjukat, notebookjukat, autójukat. ■ Bakonyi Apám__________________ A bérek összehasonlításával foglalkozó cég, a Merces megvizsgálta, hogy 2010 első felé­ben milyenek voltak a fizetések és az egyes juttatások az állami és közszférában. A felmérés szerint az állami tulajdonú cégek 192 500 forintos átlagjövedelméhez képest lényegesen jobb a bérszínvonal az államigazgatási szervek dolgozói körében (224 ezer), de még a köz­­igazgatási szervek (202 400) átlag­­jövedelme is magasabb. Mindez azért is jelentőséggel bír, mert Orbán Viktor miniszter­­elnök kedden bejelentette, hogy az állam százhúszmilliárd forintot takarít meg saját magán a szemé­lyi kiadások megállításával, a do­logi kiadások mérséklésével, az állami és költségvetési intézmé­nyekben elrendelt költségstoppal, a közszféra bérkiadásainak átala­kításával, a külső megbízások és a feladatkiszervezések teljes körű felülvizsgálatával. A közszférában, államigazga­tásban betöltött pozíciók összeha­sonlításból kiderült, hogy míg egy ügykezelő 136 ezer forintért dol­gozik, addig a főosztályvezetők át­lagosan havonta 492 ezer forintot vihetnek haza. A közszférában osztályvezetőként akár 378 ezret is meg lehet keresni, de nem pa­naszkodhatnak a főtanácsosok sem, hiszen az ő átlagos alapbérük eléri a 288 ezer forintot. Főmun­katársnak lenni sem utolsó dolog, a státus átlagosan havonta 222 ezer forintot hoz a konyhára. A Mercer felméréséből kiderül, hogy míg a közigazgatásban dol­gozók csaknem negyven százaléka semmiféle egyéb juttatásban nem részesül, a szerencsések tucatnyi hozzájárulást élvezhetnek az adó­fizetők kontójára. Ezek között sze­repel a nyugdíjbiztosítási vagy élet- és balesetbiztosítási hozzájá­rulás, meghatározott kereten felü­li étkezési hozzájárulás, mértéken felüli szabadság, a munkába járási költségek megtérítése, sport- és kulturális juttatás, valamint ma­gáncélú mobiltelefon-, laptop- és szolgálati személygépkocsi-hasz­nálat, s végül munkahelyi ingye­nes italellátás­­ van min spórolni tehát az államigazgatásban és a közszférában. A magát baloldalinak nevező előző kormány 2002 óta horribilis összegeket fizetett saját tisztvise­lőinek, a gyakorlattal pedig a leg­súlyosabb megszorítások alatt sem hagyott fel. Medgyessy Péter egykori szocialista miniszterelnök fizetését majdnem megduplázták, a miniszterek, államtitkárok pedig ennél is nagyobb arányú emelés­ben részesültek. Medgyessy utód­ja, Gyurcsány Ferenc takarékossá­gi felhívása ellenére 2008-ban csak huszonegy kormányzati ve­zető jutalmazása bruttó ötven­nyolc millió forintot emésztett fel. Az állami vállaltoknál, a MÁV-nál, a Postánál, a Vagyonkezelőnél, a BKV-nál százmilliókat,­ összessé­gében pedig milliárdokat fizettek ki bérként, jutalomként, végkielé­gítésként. Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc Nem magukon kezdték a takarékoskodást fotó: Máté Péter m Kiss Péter (MSZP) egykori kancelláriaminiszter szerint az Or­bán Viktor-féle gazdasági akciótervnek mindenképpen pozití­vuma, hogy számot vet azzal: a válság alól Magyarország sem vonhatja ki magát. A volt kormánytag ugyanakkor attól tart, hogy a program eredményeként a nehéz körülmények között élők további terheket kapnak a nyakukba. «S Bodacz Bal­ázs E­lhangoztak az önök által is annyira várt gazdaságpolitikai tervek. Mit szól hozzájuk? - Először is azt kell mondanom, örülök, hiszen kiderült: Orbán Vik­tor és a kormánypártok is felismer­ték, hogy a gazdasági világválság hatásai alól Magyarország sem vonhatja ki magát. - Nekem úgy rémlik, éppen ők ismerték fel először. Orbán Viktor már 2008 szeptemberében, ellentét­ben az akkori kormány vezetői poli­tikusaival, arról beszélt, hogy a vál­ság nem áll meg a határoknál. - Gyurcsány Ferenc nem mon­dott olyat, hogy a válság megáll a határoknál. - A veszélyekről nyíltan beszélő fideszeseket viszont 2008 októberé­ben a válság apostolainak nevezte. - Most nem az a lényeg, hogy akkor mi hangzott el. A véleménye­met kérdezte a most bejelentett gazdasági csomagról. - Hallgatom. - Még nagyon sok dolog nem világos. Az azonban igen, hogy az egykulcsos adónak sok kárvallottja lesz. A felső középosztály tagjai jól járnak, a szélesebb alapra helyezett adóbeszedés viszont éppen azokat a minimálbért keresőket sújtja, akik jelenleg nem fizetnek személyi jövedelemadót.­­ Egyelőre nem tudni, mekkora lesz a minimálbér jövőre, nem ki­zárt, hogy lesz kompenzáció. Mint ahogy az adótörvényekről sem tudni még részleteket. Azt pedig leszögez­hetjük, a milliónyi minimálbéresnek jelentős része zsebbe kap feketejöve­delmet. Ha ezt sikerül kifehéríteni, még pozitív is lehet a szaldó. - Az ördög nyilván a részletek­ben rejlik, de a program ismerteté­sekor elhangzottak alapján nem zárható ki, hogy sokan fognak rosz­­szul járni. Gondolok például a köz­szférában dolgozókra. - Azt ön sem vitathatja, hogy a közszféra rengetegbe kerül, ráadásul katasztrofálisan működik. Nemigen lehet érvet találni amellett, hogy ez továbbra is így maradjon.­­ A bértömeg-gazdálkodás, az erre szánt összegek 15 százalékos csökkentése viszont azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb pénzt le­het a közkiadások részeként bé­rekre fordítani.­­ Csak megismételni tudom: ezt az elképesztően bürokratikus álla­mot nyilván le kell építeni. Nem hallottam még senkit, aki ezt vitat­ta volna.­­ De ha ebbe a körbe mondjuk beleesnek a tanárok, az orvosok, az ápolók is, akkor azt már nem lehet helyeselni. - Szó nem volt arról, hogy bele­esnének. - Itt is a részleteken múlik minden. Az mindenesetre biztos, hogy csak megfelelő érzékenység­gel szabad végrehajtani ezt az ak­ciótervet, azért pedig szót kell emelni, ha a legelesettebb embe­rek sorsát tovább nehezítik a ren­delkezések­ ál Török I.Aszt­ó___________________ O­rbán Viktor első akciótervé­ről, amelynek részleteit ked­den ismertette az Országgyűlés­ben a miniszterelnök, a Fidesszel nem igazán szimpatizáló, balolda­li véleményformáló közírók is több pont vonatkozásában elis­merően nyilatkoztak. A Népsza­badság Piros pont című vezér­cikkében azt írja, hogy a leginkább rászorultak kis levegőhöz jutnak az intézkedések nyomán. BAKA F. ZOLTÁN a Népszabadság­ban így kezdte tegnap megjelent vezércikkét: „Többet kaptam az Or­­bán-beszédtől, mint amire számí­tottam”. A szerző szerint a megvál­tozott világgazdasági feltételeihez igazodó gazdaságpolitikát vázolt fel a miniszterelnök, karcsúbb, takaré­kosabb és kevésbé bürokratikus - vagyis állampolgárbarát - állam­mal. Az írásban megemlítik, hogy a kisebb cégek is örülhetnek az ala­csonyabb adók és a Széchenyi-kár­­tyán keresztül megnyíló lehetősé­geknek. A Piros pont című cikk szerint az állampolgár felől nézve feltétlenül hasznosak a javaslatok, sőt - írja a szerző - a „leginkább rászorultak kis levegőhöz jutnak”, hiszen a konszolidáció árát nem velük, inkább a bankokkal és a közműcégekkel fizetik meg. Orbán akciótervében bankadó bevezeté­se, a jelzálog-hitelezés átalakítása, kilakoltatási moratórium és köz­­műdíj-emelési stop is szerepel. A Népszabadság szerkesztőségi állás­pontjában az is olvasható, hogy a 29 pont hozzájárul a költségvetés stabilitásához, miközben hadat üzentek a bürokráciának. A terv egyetlen komoly hiányosságának a cikkíró azt látja, hogy nem látni, hogyan teremtenek munkahelye­ket belátható időn belül, mi moto­rizálja majd a gazdaságot. ■ VÁRKONYI TIBOR írásában - ame­lyet a Fidesszel szemben kritiku­sabb Népszava közölt - az szere­pel: a programban tagadhatatla­nul megjelennek olyan indítvá­nyok, amelyeket a „sanyargatot­­tak”, a devizában eladósodottak, a munkára áhítozók és a kilakolta­tással fenyegetettek vártak. A szerző azonban túl általánosnak véli a javaslatcsomagot, amelyet neoliberálisnak tart. Várkonyi szerint a 16 százalékos adókulcs a mamutjövedelműeknek kedvez. TÓTA W. ÁRPÁD az Indexen szub­jektívebb álláspontjában kifejti, hogy Orbán Viktor „az évtizednyi sötét parasztvakítást félretolva ér­telmesen kezd beszélni”, helyre­állni látszik a világ rendje. A szer­ző működőképesnek látja az ak­ciótervet, kritizálva az ellenzéket, hogy nem merik a kormányt „bá­tor haladásra” biztatni. GAÁL CSABA a Világgazdaságban megjelent írásában meglepően összeszedettnek és legtöbb elemé­ben előremutatónak írta le Orbán javaslatait, több pontjáról is pozi­tív véleményt alkotva, bár a cikk­író a bankadó mértékét, a közüze­mi díjak emelésére és a kilakolta­tási moratóriumra vonatkozó in­dítványokat túlzottnak tartja.­ ­ Zavart okozott Orbán Viktor akcióterve a baloldalon A szocialista Kiss Péter bírál, szerinte kizárólag a felső középosztály jár jól Piros pont ellenzéki véleményformálóktól A képviselő azt mondja, az ördög a részletekben rejlik fotó: Máté Péter

Next