Magyar Nemzet, 2011. május (74. évfolyam, 119-148. szám)
2011-05-16 / 133. szám
A beteg háborog és panaszkodik. Őrajta verték el a port Budapesten, a XIII. kerületben. Miközben él és virul a szlogen, a legfontosabb a választó. Történt pedig a Visegrádi utcai rendelőben, hogy magánosították a fogászatot, de oly módon, hogy mind a nyolc felnőttfogászaton dolgozó orvos vette a kalapját. Olyanok, akik eltöltöttek ezen a helyen húsz-harminc évet, de akad közöttük, aki negyvenet is. Kő András_________________________ A beteg most pánikban van, és tanácstalan. Rohan íízhöz-fához, keresi a régi neveket, a megszokott arcokat, de nem találja. A sírás fojtogatja, mert idegenekkel néz farkasszemet. Ráadásul a Visegrádi utcai rendelő etalonként működött város- és országszerte: Nyíregyházától Zalaegerszegig, Szegedtől Miskolcig sorba álltak a betegek azért, hogy itt kezeltessék a fogaikat. Szívesen tértek be ide a fogorvosjelöltek is későbbi munkájukhoz tapasztalatokat szerezendő. Jó csapat, jó hangulat - ez jellemezte a légkört, jó anyagokkal dolgoztak, egyszóval korrekt módon ment a gyógyítás az utolsó időkig. A magánosítás azonban elkerülhetetlen volt. Érthető, hogy szabadulni akart a tehertől az önkormányzat is, mert a fogászat ráfizetéses volt. A magánosítással végső soron nem lett volna baj, csak a módja alakult volna másképpen a betegek megnyugtatására és örömére. Hihetnők, hogy optimális esetben, ha az önkormányzat a csapatot meg akarja tartani, leül az érdekeltekkel, és megpróbál egyezkedni velük, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Ehelyett azonban - a kompromisszumkészség legkisebb jele nélkül - a fogorvosok kéthetes ultimátumot kaptak, hogy nyilatkozzanak: elfogadják a feltételeket vagy nem. Ha igen, jó, ha nem, le is út, fel is út. Ha a feltételek reálisak és méltányosak, huszonnégy óra alatt is lehet dönteni, ha nem, a párbeszéd (a vita, az alku) felesleges. A fogorvosok méltánytalannak találták, hogy hét-tíz-tizenöt és tizennyolc éves gépekért fejenként hétszázötvenezer, egymillió-kétszázezer és egymillió-ötszázezer, illetve kétmillió forintot is kértek. (A gépek amortizációja éves szinten 14,5 százalék.) Ezt megfejelték még fejenként 72 ezer forintos havi bérleti díjjal. Sőt az is szerepelt a szerződésükben, hogy járjanak ki munkaidejükön túl házakhoz, és ott is biztosítsák az ellátást - ingyenesen. Az önkormányzatot tájékoztató kerületi egészségügyi vezetők érvelése a magas árak megszabásakor az volt, nem akarják, hogy megvádolják őket azzal: elherdálják a vagyont. Csakhogy ez - mint látni fogjuk - kétszínű álláspont volt. A tények ismeretében: nyolc érdemes fogorvos - a betegek legnagyobb bánatára - nemet mondott az „ajánlatra”, így aztán két hét elteltével, április elsejei hatállyal kézhez kapták felmondólevelüket. Pedig ha tisztességesek a kívánalmak, maradtak volna szíves örömest, és ott folytatták volna, ahol abbahagyták. Az Egészségügyi Közlönyben 2011. január 6-án jelent meg, hogy a Visegrádi utcai fogászatra tizennégy orvost keresnek. A jelentkezési határidő február 10. volt. A XIII. kerületi egészségügyi vezetés biztos volt abban, hogy sokan fognak pályázni, hiszen - és ez is az érvei közé tartozott, amikor a régi fogorvosoknak ajánlatot tett -: „ingyen” jutnak olyan vagyonhoz, amelyet tízmillió forintért bármikor eladhatnak. A „többmilliós havi keresetről” nem is beszélve. (Megjegyezzük, hogy a tízmilliós vagyon mára már kevesebbet ér, arról nem beszélve, hogy a praxisjog - működési jog jelenleg még az eltávozott fogorvosokat illeti meg.) Csakhogy - és ez később derült ki - az újonnan jövők sokkal kedvezőbb feltételekkel kapták meg a rendelő működtetését - a bérleti díjat, a gépeket stb. -, mint azok, akik már több évtizede dolgoztak a szóban forgó helyen! Miközben a kerület lakossága azt szerette volna, hogy megkedvelt és elismert fogorvosaihoz járhasson a jövőben is. Állítólag harminckét fogorvos érdeklődött, tizenkilenc pályázatot küldtek be, tizenhét volt közülük érvényes. A pályázatokról egy képviselőkből álló egészségügyi szociális bizottság döntött, amelyben nem volt orvos vagy fogorvos, aki szakmatiag véleményt mondhatott volna, de még csak egészségügyi képesítésű személy sem. Az önkormányzatok törvényben előírt kötelessége az alapellátás, azaz a fogászat biztosítása minden területen. A legtöbb budapesti és főleg vidéki rendelőben a magánosítás úgy történt, hogy meghagyták a régi fogorvosokat a helyükön, a feltételek azonban természetesen megváltoztak. Nem kellett fizetniük a korábban használt gépekért, és korrekt kondíciókat kaptak. Akad olyan település is, ahol az önkormányzat hozzájárul a kiadásokhoz, csakhogy az ellátás elsőrangú legyen. A másik lényeges különbség a Visegrádi utcai rendelő fogászata és például - a fővárosnál maradva - az V. kerületi Hercegprímás utcai rendelő hasonló szolgáltatása között, hogy utóbbit először gyönyörűen rendbe hozták, és csak ezt követően magánosították. Ugyanígy jártak el több kerületben. A Visegrádi utcában azonban - talán éppen a változásra várva - az utóbbi években semmilyen fejlesztés nem volt, sőt kifejezetten elhanyagolták a fogorvosi helyiségeket. 2000-ben festettek utoljára és most, lóhalálában, éjszakai műszakban, április elseje előtt. Az ablakok nem zárnak rendesen, de ki törődik ezzel? Az elhasznált bútorokat végleg ki kellene dobni, mert a higiéniát csak így lehet biztosítani. A jelek azt mutatják: mintha tudatosan hagyták volna lepusztulni a fogorvosi rendelőt egy mielőbbi magánosítás reményében. Másutt a lakosság érdekében az önkormányzatok olyan körülményeket teremtettek, amelyek méltók egy magyar orvosi intézményhez. A Visegrádi utcában is megoldható lett volna, hogy mindegyik fogorvos külön szobában kapjon helyet, de az egyikben - bármennyire hihetetlen - hárman is szoronganak. Anekdotaként mesélik, hogy X doktornő kérdezett valamit a hátsó széken ülő betegétől, és az első széken helyet foglaló beteg válaszolt... A fogorvos és a beteg kapcsolata bizalomra épül. Két ember diszkrét és kölcsönös bizalmára. Ez lenne a minimum, amit a betegek elvárhatnak, akik a magánosítás következtében a jövőben többet fognak fizetni a Visegrádi utcában is. Miközben jöttek-mentek a kerületben a tanácselnökök, polgármesterek, főigazgatók és orvos igazgatók, akikre már senki nem emlékszik, a fogorvoscsapat maradt, s bizonyított szakmailag, emberileg és etikailag - s csak ez lehetett volna a mérce. Mindkét fél érdekeit és érveit meghallgatva, mondjuk ki az igazságot: a Visegrádi utcai rendelő magánosítása a pénzről szólt - nem a betegekről! Egy magát megnevezni nem akaró önkormányzati képviselő elmondta, hogy „majd hülyék lesznek százmillióról lemondani, miközben a fogorvosok dögre keresik magukat” - ennyit reméltek ugyanis a magánosítás során áruba bocsátott vagyontól. Az is elhangzott, hogy „kiöregedett” a gárda, és „nem érdekelt a minőségi munkában”. Mondhatjuk erre, hogy napjaink elterjedt betegsége - a cél érdekében - a megalapozatlan véleményalkotás. Ebben az esetben viszont az a nyolc „öreg” miért dolgozott hosszú éveken keresztül tizennégy kolléga helyett? „Fiatal, agilis fogorvosokra számítunk” - hangzott el az önkormányzat falai között. De ők is jól tudják, hogy megfordult néhány fiatal orvos az eltelt években a rendelőben. Az utolsó kettő közül az egyik három hónapig bírta, majd közölte, neki elege van ebből, és nem fog naponta húsz beteget ellátni, különben sem ilyen beteganyaghoz szokott. A másik öt hétig állta a sarat, igaz, körülbelül három hétig betegállományban volt. Ami a Visegrádi utcai fogorvosi rendelőben történt, már a múlt. Egy idő után talán beszélni sem fognak róla. Szomorú példa azonban arra, hogyan nem szabad magánosítani. S ez azért is érthetetlen a betegeknek, mert az újlipótvárosi önkormányzat - tudomásunk szerint - nem küszködik anyagi gondokkal, és nincs adóssága sem. Az egyetlen szocialista vezetésű önkormányzat a fővárosban, amely megmutathatta volna a választóinak, hogy ebben az esetben is értük cselekszik, nem ellenük. De nem ezt tette. Gyorsan végrehajtani a privatizálást - ez volt a cél. Az eszközökben nem válogatott. Viszont megszabadult attól a csapattól, amelyik példát mutatott arra, hogyan kell a betegekkel törődni. A fogorvosok önkéntes távozását sikernek is elkönyvelheti az önkormányzat. A világi bölcsesség azonban arra tanítja az embert, hogy többet használ egy intézmény jó hírének, ha korrekt eszközökkel kudarcot vall, mintha inkorrekt eszközökkel sikert ér el. Nem értük, ellenük! A fogorvosi rendelő magánosítása a pénzről szólt Újlipótvárosban 2011. május 16., hétfő ótó-Tér Fontos gyógyszereken spórolunk a vitaminokért A betegek jelentős része nem szedi úgy a gyógyszerét, hogy az ki tudja fejteni a megfelelő hatást - derül ki egy most készült felmérésből. Sokszor a fontosabb medicinát - például a vérnyomáscsökkentőt - nem váltják ki azért, hogy a vitamint meg tudják vásárolni. Munkatársunktól:___________________ M inden szakértő egyetért abban, hogy a felírt és be nem szedett gyógyszer a legdrágább a társadalom számára, mert a rosszul vagy hiányosan megvalósított kezelés elmaradt hasznot, el nem ért egészségértéket jelent. A GfK Hungária piackutató szakértői azután tették ezt a megállapítást, hogy egy kutatásban megvizsgálták a magyarok gyógyszervásárlási szokásait. Arra jutottak, hogy a betegek jelentős része nem szedi úgy a gyógyszerét, hogy az ki tudja fejteni a várt hatást. A felmérés több érdekességet is mutat. Például azt, hogy nálunk is megfigyelhető a nemzetközi szakirodalomban leírt „drug holiday”, amikor egy beteg szándékosan hagy ki hosszabb-rövidebb időt a gyógyszerszedésben. Az egyik ilyen jellemző „gyógyszer-szabadságolási” idény a karácsony és szilveszter időszaka, amikor a krónikus betegségek kezelésére szolgáló orvosságok szedését többen felfüggesztik akár egy-két hónapra is. A másik szezonális „gyógyszerszabadság” időszaka a nyár. Ilyenkor a pihenés és az ellazulás a gyógyszerszedésbeli kötelezettségektől való megszabadulást is jelenti sokaknak. A GfK elemzése felhívja a figyelmet arra: gyakori az is, hogy az egyszerre több gyógyszert szedők csak az egyik készítményt szedik pontosan és rendszeresen, a másikat pedig csak időszakonként, akár hónapokat is kihagyva. Sokan a vitamint vagy az immunerősítőt vásárolják és szedik rendkívül pontosan időzítve, míg a krónikus betegségre - például magas vérnyomásra - való gyógyszerüket csak időszakonként. Csupán a felét, harmadát veszik be annak, mint amennyit szedniük kellene a megfelelő hatás eléréséhez. Ehhez hasonló viselkedést mutat, amikor egy beteg azért kéri az alacsony árú generikus gyógyszereket, hogy a prémium kategóriába tartozó multivitaminját is meg tudja vásárolni. Más, furcsa jelenségeket is felfedeztek. Ilyen például, amikor a beteg tartósan szed több gyógyszert a krónikus betegségeire, majd az egyik hónapban hirtelen egy másik hatóanyagú készítményt vásárol az eredetieg használt helyett. Később visszaáll a régi gyógyszerére, és azt szedi rendszeresen tovább. Bizonyos gyógyszerekből sok beteg csak egyetlenegyet vált ki, miközben többfélét kellene szednie ugyanarra a betegségre. Ez leggyakrabban a koleszterincsökkentőkkel fordul elő. A betegek elköteleződését az is nagymértékben megnehezíti, ha rendszeresen változnak a felírt gyógyszereik - állapítja meg a GfK. Tipikus minta, amikor egyetlen év alatt egy három-négy medicinát tartalmazó kezelés lépésről lépésre teljesen lecserélődik, közben akár egy rövid átmenetigyógyszer-használattal. A betegek együttműködését az is próbára teszi, amikor negyedévente kell gyógyszert váltaniuk. Leggyakrabban ez is a koleszterincsökkentőknél fordul elő, így a beteg újabb és újabb hatóanyagokat szed három-négy havonta. Ezek a megfigyelések is alátámasztják azokat a korábbi tapasztalatainkat, amelyek szerint a receptköteles gyógyszerek hasznáról a betegek rendszerint nagyon keveset tudnak, és meggyőződés nélkül veszik át a recepteket az orvosuktól - mondta Lantos Zoltán, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. 5