Magyar Nemzet, 2011. május (74. évfolyam, 119-148. szám)

2011-05-16 / 133. szám

A beteg háborog és panaszkodik. Őrajta verték el a port Budapesten, a XIII. kerületben. Miközben él és virul a szlogen, a legfontosabb a vá­lasztó. Történt pedig a Visegrádi utcai rendelőben, hogy magánosí­­tották a fogászatot, de oly módon, hogy mind a nyolc felnőttfogásza­ton dolgozó orvos vette a kalapját. Olyanok, akik eltöltöttek ezen a he­lyen húsz-harminc évet, de akad közöttük, aki negyvenet is.­­ Kő András_________________________ A beteg most pánikban van, és ta­nácstalan. Rohan íízhöz-fához, keresi a régi neveket, a megszo­kott arcokat, de nem találja. A sírás fojtogatja, mert idegenekkel néz far­kasszemet. Ráadásul a Visegrádi utcai ren­delő etalonként működött város- és ország­szerte: Nyíregyházától Zalaegerszegig, Sze­gedtől Miskolcig sorba álltak a betegek azért, hogy itt kezeltessék a fogaikat. Szíve­sen tértek be ide a fogorvosjelöltek is ké­sőbbi munkájukhoz tapasztalatokat szere­zendő. Jó csapat, jó hangulat - ez jellemez­te a légkört, jó anyagokkal dolgoztak, egy­szóval korrekt módon ment a gyógyítás­­ az utolsó időkig. A magánosítás azonban elkerülhetetlen volt. Érthető, hogy szabadulni akart a te­hertől az önkormányzat is, mert a fogászat ráfizetéses volt. A magánosítással végső so­ron nem lett volna baj, csak a módja alakult volna másképpen­­ a betegek megnyugta­tására és örömére. Hihetnők, hogy optimá­lis esetben, ha az önkormányzat a csapatot meg akarja tartani, leül az érdekeltekkel, és megpróbál egyezkedni velük, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon. Ehelyett azonban - a kompromisszum­készség legkisebb jele nélkül - a fogorvosok kéthetes ultimátumot kaptak, hogy nyilat­kozzanak: elfogadják a feltételeket vagy nem. Ha igen, jó, ha nem, le is út, fel is út. Ha a feltételek reálisak és méltányosak, hu­szonnégy óra alatt is lehet dönteni, ha nem, a párbeszéd (a vita, az alku) felesleges. A fogorvosok méltánytalannak találták, hogy hét-tíz-tizenöt és tizennyolc éves gépekért fejenként hétszázötvenezer, egymillió-két­százezer és egymillió-ötszázezer, illetve kétmillió forintot is kértek. (A gépek amor­tizációja éves szinten 14,5 százalék.) Ezt megfejelték még fejenként 72 ezer forintos havi bérleti díjjal. Sőt az is szerepelt a szer­ződésükben, hogy járjanak ki munkaidejü­kön túl házakhoz, és ott is biztosítsák az el­látást - ingyenesen. Az önkormányzatot tá­jékoztató kerületi egészségügyi vezetők ér­velése a magas árak megszabásakor az volt, nem akarják, hogy megvádolják őket azzal: elherdálják a vagyont. Csakhogy ez - mint látni fogjuk - kétszínű álláspont volt. A tények ismeretében: nyolc érdemes fogorvos - a betegek legnagyobb bánatára - nemet mondott az „ajánlatra”, így aztán két hét elteltével, április elsejei hatállyal kézhez kapták felmondólevelüket. Pedig ha tisztességesek a kívánalmak, maradtak vol­na szíves örömest, és ott folytatták volna, ahol abbahagyták. Az Egészségügyi Közlönyben 2011. ja­nuár 6-án jelent meg, hogy a Visegrádi ut­cai fogászatra tizennégy orvost keresnek. A jelentkezési határidő február 10. volt. A XIII. kerületi egészségügyi vezetés biztos volt abban, hogy sokan fognak pályázni, hi­szen - és ez is az érvei közé tartozott, ami­kor a régi fogorvosoknak ajánlatot tett -: „ingyen” jutnak olyan vagyonhoz, amelyet tízmillió forintért bármikor eladhatnak. A „többmilliós havi keresetről” nem is be­szélve. (Megjegyezzük, hogy a tízmilliós va­gyon mára már kevesebbet ér, arról nem beszélve, hogy a praxisjog - működési jog­­ jelenleg még az eltávozott fogorvosokat illeti meg.) Csakhogy - és ez később derült ki - az újonnan jövők sokkal kedvezőbb feltételekkel kapták meg a rendelő működ­tetését - a bérleti díjat, a gépeket stb. -, mint azok, akik már több évtizede dolgoz­tak a szóban forgó helyen! Miközben a ke­rület lakossága azt szerette volna, hogy megkedvelt és elismert fogorvosaihoz jár­hasson a jövőben is. Állítólag harminckét fogorvos érdeklődött, tizenkilenc pályáza­tot küldtek be, tizenhét volt közülük érvé­nyes. A pályázatokról egy képviselőkből ál­ló egészségügyi szociális bizottság döntött, amelyben nem volt orvos vagy fogorvos, aki szakmatiag véleményt mondhatott vol­na, de még csak egészségügyi képesítésű személy sem. Az önkormányzatok törvényben előírt kötelessége az alapellátás, azaz a fogászat biztosítása minden területen. A legtöbb budapesti és főleg vidéki rendelőben a magánosítás úgy történt, hogy meghagy­ták a régi fogorvosokat a helyükön, a fel­tételek azonban természetesen megvál­toztak. Nem kellett fizetniük a korábban használt gépekért, és korrekt kondíciókat kaptak. Akad olyan település is, ahol az önkormányzat hozzájárul a kiadásokhoz, csakhogy az ellátás elsőrangú legyen. A másik lényeges különbség a Visegrádi utcai rendelő fogászata és például - a fővá­rosnál maradva - az V. kerületi Hercegprí­más utcai rendelő hasonló szolgáltatása kö­zött, hogy utóbbit először gyönyörűen rendbe hozták, és csak ezt követően magá­­nosították. Ugyanígy jártak el több kerület­ben. A Visegrádi utcában azonban - talán éppen a változásra várva - az utóbbi évek­ben semmilyen fejlesztés nem volt, sőt kife­jezetten elhanyagolták a fogorvosi helyisé­geket. 2000-ben festettek utoljára és most, lóhalálában, éjszakai műszakban, április el­seje előtt. Az ablakok nem zárnak rende­sen, de ki törődik ezzel? Az elhasznált búto­rokat végleg ki kellene dobni, mert a higié­niát csak így lehet biztosítani. A jelek azt mutatják: mintha tudatosan hagyták volna lepusztulni a fogorvosi ren­delőt egy mielőbbi magánosítás reményé­ben. Másutt a lakosság érdekében az ön­­kormányzatok olyan körülményeket te­remtettek, amelyek méltók egy magyar or­vosi intézményhez. A Visegrádi utcában is megoldható lett volna, hogy mindegyik fogorvos külön szobában kapjon helyet, de az egyikben - bármennyire hihetetlen - hárman is szoronganak. Anekdotaként mesélik, hogy X doktornő kérdezett vala­mit a hátsó széken ülő betegétől, és az első széken helyet foglaló beteg válaszolt... A fogorvos és a beteg kapcsolata bizalomra épül. Két ember diszkrét és kölcsönös bi­zalmára. Ez lenne a minimum, amit a bete­gek elvárhatnak, akik a magánosítás követ­keztében a jövőben többet fognak fizetni a Visegrádi utcában is. Miközben jöttek-mentek a kerületben a tanácselnökök, polgármesterek, főigazga­tók és orvos igazgatók, akikre már senki nem emlékszik, a fogorvoscsapat maradt, s bizonyított szakmailag, emberileg és etikai­lag - s csak ez lehetett volna a mérce. Mind­két fél érdekeit és érveit meghallgatva, mondjuk ki az igazságot: a Visegrádi utcai rendelő magánosítása a pénzről szólt - nem a betegekről! Egy magát megnevezni nem akaró önkormányzati képviselő el­mondta, hogy „majd hülyék lesznek száz­millióról lemondani, miközben a fogorvo­sok dögre keresik magukat” - ennyit re­méltek ugyanis a magánosítás során áruba bocsátott vagyontól. Az is elhangzott, hogy „kiöregedett” a gárda, és „nem érdekelt a minőségi munkában”. Mondhatjuk erre, hogy napjaink elterjedt betegsége - a cél ér­dekében - a megalapozatlan véleményal­kotás. Ebben az esetben viszont az a nyolc „öreg” miért dolgozott hosszú éveken ke­resztül tizennégy kolléga helyett? „Fiatal, agilis fogorvosokra számítunk” - hangzott el az önkormányzat falai között. De ők is jól tudják, hogy megfordult néhány fiatal or­vos az eltelt években a rendelőben. Az utol­só kettő közül az egyik három hónapig bír­ta, majd közölte, neki elege van ebből, és nem fog naponta húsz beteget ellátni, kü­lönben sem ilyen beteganyaghoz szokott. A másik öt hétig állta a sarat, igaz, körülbelül három hétig betegállományban volt. Ami a Visegrádi utcai fogorvosi rende­lőben történt, már a múlt. Egy idő után ta­lán beszélni sem fognak róla. Szomorú pél­da azonban arra, hogyan nem szabad ma­­gánosítani. S ez azért is érthetetlen a bete­geknek, mert az újlipótvárosi önkormány­zat - tudomásunk szerint - nem küszködik anyagi gondokkal, és nincs adóssága sem. Az egyetlen szocialista vezetésű önkor­mányzat a fővárosban, amely megmutat­hatta volna a választóinak, hogy ebben az esetben is értük cselekszik, nem ellenük. De nem ezt tette. Gyorsan végrehajtani a pri­vatizálást - ez volt a cél. Az eszközökben nem válogatott. Viszont megszabadult attól a csapattól, amelyik példát mutatott arra, hogyan kell a betegekkel törődni. A fogor­vosok önkéntes távozását sikernek is el­könyvelheti az önkormányzat. A világi böl­csesség azonban arra tanítja az embert, hogy többet használ egy intézmény jó híré­nek, ha korrekt eszközökkel kudarcot vall, mintha inkorrekt eszközökkel sikert ér el. Nem értük, ellenük! A fogorvosi rendelő magánosítása a pénzről szólt Újlipótvárosban 2011. május 16., hétfő ótó-Tér Fontos gyógyszereken spórolunk a vitaminokért A betegek jelentős része nem szedi úgy a gyógyszerét, hogy az ki tudja fejteni a megfelelő hatást - derül ki egy most készült felmérésből. Sok­szor a fontosabb medicinát - pél­dául a vérnyomáscsökkentőt - nem váltják ki azért, hogy a vitamint meg tudják vásárolni. Munkatársunktól:___________________ M­ inden szakértő egyetért ab­ban, hogy a felírt és be nem szedett gyógyszer a legdrá­gább a társadalom számára, mert a rosszul vagy hiányosan megvalósí­tott kezelés elmaradt hasznot, el nem ért egészségértéket jelent. A GfK Hungária piackutató szakértői azután tették ezt a megállapítást, hogy egy kutatásban meg­vizsgálták a magyarok gyógyszervásárlási szokásait. Arra jutottak, hogy a betegek je­lentős része nem szedi úgy a gyógyszerét, hogy az ki tudja fejteni a várt hatást. A fel­mérés több érdekességet is mutat. Például azt, hogy nálunk is megfigyelhető a nem­zetközi szakirodalomban leírt „drug holi­day”, amikor egy beteg szándékosan hagy ki hosszabb-rövidebb időt a gyógyszersze­désben. Az egyik ilyen jellemző „gyógy­szer-szabadságolási” idény a karácsony és szilveszter időszaka, amikor a krónikus betegségek kezelésére szolgáló orvosságok szedését többen felfüggesztik akár egy-két hónapra is. A másik szezonális „gyógy­szerszabadság” időszaka a nyár. Ilyenkor a pihenés és az ellazulás a gyógyszersze­­désbeli kötelezettségektől való megszaba­dulást is jelenti sokaknak. A GfK elemzése felhívja a figyelmet ar­ra: gyakori az is, hogy az egyszerre több gyógyszert szedők csak az egyik készít­ményt szedik pontosan és rendszeresen, a másikat pedig csak időszakonként, akár hónapokat is kihagyva. Sokan a vitamint vagy az immunerősítőt vásárolják és sze­dik rendkívül pontosan időzítve, míg a krónikus betegségre - például magas vér­nyomásra - való gyógyszerüket csak idő­szakonként. Csupán a felét, harmadát ve­szik be annak, mint amennyit szedniük kellene a megfelelő hatás eléréséhez. Eh­hez hasonló viselkedést mutat, amikor egy beteg azért kéri az alacsony árú generikus gyógyszereket, hogy a prémium kategó­riába tartozó multivitaminját is meg tudja vásárolni. Más, furcsa jelenségeket is felfedeztek. Ilyen például, amikor a beteg tartósan szed több gyógyszert a krónikus betegsé­geire, majd az egyik hónapban hirtelen egy másik hatóanyagú készítményt vásá­rol az eredetieg használt helyett. Később visszaáll a régi gyógyszerére, és azt szedi rendszeresen tovább. Bizonyos gyógysze­rekből sok beteg csak egyetlenegyet vált ki, miközben többfélét kellene szednie ugyanarra a betegségre. Ez leggyakrabban a koleszterincsökkentőkkel fordul elő. A betegek elköteleződését az is nagy­mértékben megnehezíti, ha rendszeresen változnak a felírt gyógyszereik - állapítja meg a GfK. Tipikus minta, amikor egyetlen év alatt egy három-négy medicinát tartal­mazó kezelés lépésről lépésre teljesen lecse­rélődik, közben akár egy rövid átmene­­tigyógyszer-használattal. A betegek együtt­működését az is próbára teszi, amikor ne­gyedévente kell gyógyszert váltaniuk. Leg­gyakrabban ez is a koleszterincsökkentők­nél fordul elő, így a beteg újabb és újabb ha­tóanyagokat szed három-négy havonta.­­ Ezek a megfigyelések is alátámasztják azokat a korábbi tapasztalatainkat, ame­lyek szerint a receptköteles gyógyszerek hasznáról a betegek rendszerint nagyon ke­veset tudnak, és meggyőződés nélkül ve­szik át a recepteket az orvosuktól - mond­ta Lantos Zoltán, a GfK Hungária ügyfél­­kapcsolati igazgatója. 5

Next