Magyar Nemzet, 2011. május (74. évfolyam, 119-148. szám)

2011-05-16 / 133. szám

6 Vélemény 2011. május 16., hétfő Rovatvezető: Körmendy Zsuzsannapubliciszt@magyarnemzet.hu Romák és nem romák békésen egymás mellett Alig tudunk valamit a hazai cigánypasztoráció csöndesen végzett munkájáról, jelentős eredményeiről I­ NOVOSZATH PI.TF.R___________________________ romákkal szemben a világ legtöbb országában sokan előítélettel viseltetnek. Az erre vonatkozó társadalmi kutatások ugyanakkor rámutatnak, hogy a romák kirekesztését nem kizárólag etni­kai hovatartozásuk, hanem sokkal inkább sokuk társadalomba, gazdaságba való beágyazottságá­nak hiánya okozza. A romák ma a világ számos részén megtalál­hatók. Becslések szerint a legnagyobb lélekszá­mú roma kisebbség ma Törökországban él, ami kettő-öt millió főt jelent. Romániában egy-két millió, Spanyolországban másfél millió, Francia­­országban 1,2-1,3 millió, Magyarországon fél­­egy millió, Bulgáriában 850 ezer, Szlovákiában 550 ezer, Szerbiában pedig 500 ezer roma él. A romák üldözése a XVI. században a moha­medán török terjeszkedéssel kezdődött. Ekkor a romákat színlelt kereszténységgel kezdték vádol­ni, valamint azzal, hogy török kémek. Több or­szágban megtiltották a velük való mindennemű kereskedelmet és érintkezést. A magyarországi cigányságot a XVIII. században erőszakkal tele­pítették le a Habsburg-uralkodók. Békés megyé­ben olyan rendelet látott napvilágot 1769-ben, amely megtiltotta, hogy a romák egymás mellé építsék házaikat, ezzel is az asszimilációt kíván­ták szorgalmazni. A várt eredmény azonban el­maradt, éppen ellenkezőleg, sokan azok közül is megszöktek, akik már kezdtek áttérni a letelepe­dett életmódra. Míg Európa legtöbb országában mindvégig jelentősek maradtak az összetűzések romák és nem romák között, addig Magyarország jelentős eredményeket ért el romák és nem romák békés egymás mellett élésében a múltban. Ebben ki­emelkedő szerepet játszott a cigánypasztoráció, a roma közösségek célirányos lelki gondozása a római katolikus egyházon belül és a cigányság felzárkóztatását célzó több társadalmi program. Számos figyelemre méltó cigánypasztorációt folytató hazai kezdeményezés működik jelenleg is Magyarországon. Alsószentmártonban cigány nemzetiségi óvoda és tanoda működik. Arlón az egykori kántorlakásban kis kórus működik, színpadi előadások, nyári találkozók szerveződ­nek, rendszeresek a nyári táborok és az ifjúsági találkozók. Budapest-Józsefvárosban 1998-tól rendszeresen zarándoklatokat szerveznek roma családoknak, és 1999 óta kézműves- és cigány­­tánc-foglalkozások is vannak. Esztergomban a marista testvérek hivatása a szegények, rászoru­lók szolgálata. A város legszegényebb utcájában 1999 óta a cigánysoron két szerzetes, egy spa­nyol és egy francia telepedett le. A cigány gyere­keknek naponta játékos foglalkozásokat tarta­nak gazdag, változatos programokkal. Segítik őket a tanulásban. Gyomron működik a Váci Egyházmegye Cigánypasztorációs Központja, a Ceferino Ház, amely országos programok szer­vezésében is részt vesz. Gyöngyösorosziban Dutra Mária Lurdes nővér vezetésével a Jó Pász­tor Nővérek a cigány asszonyokkal közös akció­kat, programokat rendeznek. 13-15 éves lá­nyoknak gazdasszonyképzést indítottak nagy si­kerrel. Főzni tanítják és felkészítik őket a feleség és a családanya feladataira. Hodászon roma kö­zösségi ház és a cigányok részére épült idősek napközi otthona is működik. Hodász és Kántor­­jánosi falu közössége emellett aktív résztvevője a máriapócsi cigány búcsúnak. A Miskolc környé­­kangya János rajza ki Körömben, Kiscsécsen és Girincsen tevékeny­kedik a Köröm Életminőségéért Alapítvány. El­sősorban gyermekek felzárkóztatásával foglal­kozik. A girincsi plébánián vasárnap esténként főleg a cigány ifjúság számára tartanak foglalko­zásokat. Körömben, a foglalkoztatóházban ci­gány asszonyok tanulhatják meg a főzés és a házvezetés fortélyait. Közben elolvasnak velük egy-egy történetet a Szentírásból vagy egy novel­­láskötetből, amit aztán megbeszélnek. Kialakí­tottak egy kis konyhakertet is, ahol maguk ter­melik meg a főzéskor használt zöldségeket. Az itt szerzett tapasztalatok segítenek az otthoni környezet és hasonló kiskert kialakításában. Szendrőládon Cursillo-tanfolyamokat (a keresz­ténységről szóló rövid ismeretátadás) tartanak, amelyeken külön vesznek részt a férfiak és a nők, hogy oldott, őszinte, baráti légkör alakuljon ki közöttük. Már több száz cigány ember vett részt ezeken a tanfolyamokon, ahol az egyik alapvető élmény, hogy elfogadja és befogadja őket a közösség. Többen közülük ma már lelki­­pásztorként működnek. E példák megannyi ap­ró, de mégis fontos gyöngyszemek a romák és nem romák együttműködésében, amelyet „a ha­zai romák sorsáért” aggódó itthoni és nemzet­közi sajtó képviselői még csak nem is ismernek, nemhogy említenének. Ugyanakkor Zámoly, Gyöngyöspata mára már meglehetősen­ kétes vi­lághírre tettek szert. Gyöngyöspatán pedig éppen azután robbant ki botrány, hogy a magyar néppárti európai par­lamenti képviselő, Járóka Lívia jelentése és elő­terjesztése nyomán az Európai Bizottság és az Európai Parlament is egyetértett azzal, hogy ösz­­szehangolt, de országonként a helyi adottságok­hoz alkalmazkodó fellépésre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unióban előrébb lehessen jutni a romák társadalmi integrációjának ügyében. Nagyon sokat árt a magyar társadalomnak az a fajta negatív kép, amely a többségi társadalom­ban a cigányságról és a cigányságban a többségi társadalomról kialakult. De a legtöbbet azok az emberek ártanak, akik nem riadnak vissza sem­milyen eszköztől, hogy ezt a negatív képet mind­két félben erősítsék, a feszültséget élezzék ahe­lyett, hogy oldanák. A cigányságnak alapvető ér­deke, hogy erős közbiztonság legyen, mivel más­különben a többségi társadalom ellenérzése csak tovább fokozódik vele szemben. Ugyanakkor a többségi társadalomnak szintén alapvető érdeke, hogy a cigányság jelenleg meglehetősen korláto­zott életlehetőségei bővüljenek. Ebben a helyzetben a cigányság egyoldalú pozitív diszkriminációja az oktatásban, a mun­kahely megszerzésében nem a problémák meg­oldását, hanem sokkal inkább a romák és nem romák közötti feszültségek további éleződését segítené elő, mi több, a romákon belül is jelentős megosztottságot okozna a pozitív diszkrimi­nációval támogatottak és a nem támogatot­tak között. Ma ugyanis a legnagyobb szakadék nem a roma és nem roma gyerekek között hú­zódik, hanem sokkal inkább a dolgozó szülők és a gazdaságilag inaktív szülők gyermekei között. Magyarországon jelenleg a nyomorban élők csupán harmada roma, a romáknak pedig mind­össze körülbelül a harmada él mélyszegénység­ben. Ennek következtében egy olyan romastraté­gia, amely nem származás, hanem társadalmi­gazdasági jellemzők szerint jelöli ki a támogatan­dó célcsoportokat, sokkal eredményesebb és igazságosabb lenne, és nem utolsósorban sokkal inkább a romák és nem romák közötti együttmű­ködés erősödését, mintsem a feszültségek szítá­sát segítené elő. Ehhez kapcsolódik Járóka Lívia jelentésének egyik legfontosabb kezdeményezése, hogy olyan összeurópai „válságtérképet” kellene létrehozni, amely közös és összehasonlítható indikátorok alapján méri fel, határolja be a nyomor és a tár­sadalmi kirekesztés által leginkább sújtott vál­ságterületeket Európa-szerte. Például a munka­helyek elérhetősége, a városközpontok távolsá­ga, a munkanélküliség mértéke, a közszolgálta­tások minősége, a környezeti feltételek, az inf­rastrukturális körülmények, a lakosság jövedel­mei és iskolázottsága, a közlekedési infrastruk­túra működése és a társadalmi feszültségek érté­ke alapján. A gyöngyöspatai események legfőbb tanulsá­ga az, hogy türelemre, mintsem az indulatok fe­lelőtlen és értelmetlen gerjesztésére van szükség a romák és nem romák békés együttélésének elősegítéséhez. Nehéz ugyanis belátnunk, hogy mindannyian egy csónakban evezünk, és külön­bözőségeink ellenére együtt úszunk vagy süllye­dünk el. Úgy látszik, ez mindenütt a világon így működik. Emberek vigyáznak egymásra nézet­­különbségeik, nézeteltéréseik ellenére is. Ha más országban jó ötleteket látunk, átvesszük. Ha mások jobban bánnak elesettjeikkel, hajlékta­lanjaikkal, betegeikkel, szegényeikkel, okosab­ban tanítják, nevelik gyermekeiket, jobban gon­doskodnak újszülöttjeikről, gyerekeikről, vagy csak jobban bánnak egymással, akkor nekünk mi a gondunk? Mi miért nem tesszük? Ők a „mi” és nem az „én” világában élnek. Semmi nem fog javulni, míg ezt fel nem ismerjük. És hatalmas erők remélik, hogy mi itt, Magyarországon so­hasem fogjuk ezt felismerni, megérteni, s hogy mi is egyike maradunk a világ azon országainak, amelyeknek ezt nem sikerült tudatosítaniuk ma­gukban. Pontosan tudják, ha valaha egyszer ezt felismerjük, és kiszabadulunk számláink, adós­ságaink szorításából és mindabból, ami nem en­ged minket, hogy a sarkunkra álljunk, akkor Magyarország új napra ébred. A szerző közgazdász ■ Seszták Ágnes___________________________________________________ K­ifogyhatatlan a tárháza a buta tévéreklámoknak. Másutt sem különb a helyzet, de az ilyen szánalmas együgyűségek, hogy a galambok potencianövelőt kapdosnak, vagy Szabó Lőrinc oda nem illő versét dramatizálják egy debil kávérek­lámhoz, kételyekkel töltik el a nézőt. Biztos, hogy tele vagyunk kreatív reklámszakemberekkel, vagy ezt is az dönti el, kinek az unokaöccsét, nagybátyját, nőjét, férjét protezsálják be az ilyen pénzes helyekre? Ami a tévénézőket nagyon nem izgatja, hiszen a médiatörvény megtiltotta ugyan, hogy két műsor között a reklá­­moknál felbőgjön a tévé, de felbőg, kit érdekel a médiatörvény, így a hangerő-szabályozóhoz kapnak a nézők. A reklámok felénél némán tátog a doboz. A koszbrigád mosóporától a német alapanyagból készült ajtó-ablakig meg a legújabb pihekönnyű szár­nyas betétig széles a választék, csak lapos és unalmas. Ami mégis meglódítot­ta a fantáziát, az egy vadonatúj tévéreklám, amelyben Géza, a tévészerelő csatornákat állít be egy házaspárnak. A csatornák megvannak, de a magyar ember telhetetlen, kellene még néhány csatorna, természetesen ingyen. Erre szólal meg az asszony évődve: „Géza egy Isten, de ingyen csatornát ő sem tud varázsolni.”Persze dehogynem, de ez minket már nem érdekel. A tárgyunkhoz szorosabban az tartozik, hogy tévészerelő Géza mi­től Isten. Nemcsak a reklám készítője ízléstelen, hanem az elfogadó és a forgalmazó is. Ha pedig a reklám készítőjének eszébe sem jutott, mek­korát fogott mellé számos hívő ember lelkivilágát megsértve, akkor ne­héz ezt magyarázni. Mitől hasonlít Géza az Istenre? Mondhatni, sem­ I­sten ingyen miben, ha Isten van, akkor nem tévészereléssel és potya csatornabiz­nisszel foglalkozik. Mióta az új alkotmány a Himnusszal kezdődik: Isten, áldd meg a magyart!, azóta felhangosodott a kissé retardált dialektikus materializ­muson nevelkedett tömeg hangja, hivatkozva Cohn-Benditre: én nem hi­szek Istenben, milyen alapon kerül be az alkotmányba? Nem is kell, hogy Cohn-Benditnek tessék, akinek meg nem tetszik a Himnusz, válasszon másik országot másik himnusszal. Különben nagyon könnyedén bánunk mi Istennel, valahogy köznapi szófordulattá igyekszünk alacsonyítani. Minden isteni: az epertorta, a Big Mac, a nyaralás, az új cipő. Az egyik kereskedelmi csatornán megjegyezte a riporter, hogy VV Alekosz, „ez a görög félisten”. Ha a riporter ezt nem valamelyik héroszra vonatkoztat­ta, hanem arra a rossz tartású, pókhasú, szexuálisan látványosan túlve­zérelt ifjúra, aki szereti az olyan idegen szavakat, amelyeknek jelentésé­ről fogalma sincs, akkor a riporter csak jelzett egyfajta közvéleke­dést. Géza Isten, Alekosz félisten, mi ez? Mindenekelőtt arányté­vesztés. Persze a hívőkre nézve minden gúny megengedhető, Isten is látszólag sokat kibír. A magyaroknak mintha VIP-páholyuk lenne Istennél, köztudomású, hogy eleink ütközetkor megcsókol­ták a lovuk nyakát, és Isten, segíts! kiáltással indultak a csatába, de közbeszédben több mint gyakran emlegetjük Istent: Isten vele, Isten látja lelkemet, Isten engem úgy segéljen, ahol Isten, ott szükség nin­csen, bizonyisten, az Isten szerelmére, van Isten, Isten szeme mindent lát, segíts magadon, az Isten is megsegít, Isten áldása, Isten hozott, a magya­rok Istene, Isten az atyám, ha Isten velünk, ki ellenünk? Erős várunk az Isten. Ahhoz képest, hogy hatvan év marxista dialektikája a vallást a né­pek ópiumának nevezte, amikor nagy próbatétel közelít, bizony, önkén­telenül is Istenhez fohászkodunk, még akkor is, ha nem vagyunk temp­lomjárók vagy hívők. Ebben a reklámban viszont Gézától potyát remél­nek. Ilyen lenne egy isten? A reklám potyaistene?

Next