Magyar Nemzet, 2012. január (75. évfolyam, 1-30. szám)
2012-01-07 / 6. szám
Rigss Márton , idén lenne 71 éves Mansfeld Péter, halálos ítéletét 53 évvel ezt előtt hajtották végre. A Rákosi Mátyás nevét viselő csepeli tanintézet kitüntetett vasesztergályos szakmunkástanulója édesanyjával és testvérével az akkor még gyéren beépített Rózsadomb tövében lakott, amikor kitört a forradalom. Igazi hírnévre mégis a szabadságharc leverése után tett szert, amikor barátaival kamaszos terveket kovácsoltak, és csínytetteket hajtottak végre. Az 1958-ban elfogott, majd másodrendűből hirtelen nem hivatalos elsőrendű vádlottá előléptetett, még nem is felnőttkorú fiú megtörhetetlen viselkedése felháborította Kádár vérbíróit, így másodfokon a „Blaski-csoport” egyetlen tagjaként halálra ítélt budai srácon éppen a Tanácsköztársaság kikiáltásának negyvenedik évfordulóján hajtották végre az ítéletet. A legendával ellentétben azonban ehhez nem kellett megvárni, míg betölti 18. életévét, hiszen egy 1957 júliusában hatályba lépett rendelet már lehetővé tette a fiatalkorúak halálbüntetését. Mansfeld Péter családjának férfi tagjait a megszálló szovjetek elhurcolták, nagyapja soha nem tért vissza. Szülei elváltak az ötvenes évek elején, az édesanyjával maradt fiú a korszak tizenéveseinek életét élte. Akkor is, amikor kitört a forradalom, hiszen érzelmei és kalandvágya által hajtva a lakhelyéhez legközelebbi, Széna téri csoporthoz csatlakozott - mondja M. Kiss Sándor történész, intézetvezető (PPKE BTK). Szabó bácsi, a Széna tériek legendás parancsnoka hazaküldte a kamasz fiút, aki azonban Bóna Rezső barátjával és későbbi vádlott-társával együtt visszatért, és autós futárszolgálatot vállalt. Mansfeld Péter tanult autót vezetni, s bár jogosítványa nem volt, október-november fordulóján a Széna tériek gépkocsis öszszekötőjeként szolgált. November 4-éig maradt a felkelőkkel a Széna téren, majd ezt követően társaival együtt gyűjtögette a környéken maradt fegyvereket és hadianyagokat. Egy ilyen - akkor szintén szokványosnak mondható - fegyvergyűjtés alkalmával járt Piros László volt belügyminiszter kifosztott villájában is. Ez az a pont, ahol kezdődik Szilágyi Andor 1956 ötvenedik évfordulójára készült Mansfeld - Magasabb szempontból című kétórás játékfilmje. A döbbenetesen élethű és mindvégig pörgős moziban Fancsikai Péter játszotta a főhőst. A filmhez - avat be a rendező - a szakirodalom mellett felhasználták Mansfeld Péter László nevű öccsének visszaemlékezését is. A fikciónak meglehetősen kevés teret hagytak, a film hitelesen mutatja be az 1957—59-es eseményeket. Mansfeld Pétert 1957 elején a MOM-ba helyezték át, ahonnan a későbbi vádak szerint szerszámokat tulajdonított el. 1957 októberében egy autó ellopása - majd fának csapódása - után a rendőrök elfogták, de rövidesen ŐSÖK TERE Szent csibész Mi volt Mansfeld Péter bűne? Miért végezték ki a legbátrabb budai srácot? Ezekre a kérdésekre is válaszol a Hír Tv Ősök tere című műsora, megszökött. Ismételt begyűjtését követően, 1957 végén három hónapos vizsgálati fogságban volt, amely bizonyosan mély nyomokat hagyott benne. A Kádár-féle megtorlások még javában tartottak. „Valószínűleg a börtönélmények hatására lett a kommunista rendszer elszánt ellensége” - így szerepel a későbbi periratban. 1958 elején végül egyesztendős, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ötvenhetes lopások miatt. Mansfeld Péter és a nála idősebb Blaski József 1958. február közepén elhatározta, hogy akcióba kezd. A hónap folyamán csatlakozott hozzájuk Bóna Rezső segédmunkás, Furka László és Egei Attila tanulók. A „csoport” vezetője Mansfeld és Blaski volt. Az ötfős társaság kamaszos tervei között szerepelt röplapterjesztés és a forradalom újrakezdése is, hamarosan pedig ismét elővették a másfél évvel előbb elrejtett fegyvereket, és autókat próbáltak lopni. M. Kiss elmondása szerint nem ők voltak az egyetlenek, akik bíztak a márciusi újrakezdésben, a csalóka nyugati segítség ábrándjában és a forradalom lángjának felélesztésében. A restaurált kommunista rezsim a kis ügyekből is hatalmas pereket kreált, és árgus szemmel figyelte az ártatlan tervek szövögetőit is. Mansfeld és társai ráadásul a tettek útjára is léptek. Szilágyi Andor élethűen megidézi filmjében, amint az osztrák nagykövetség elől elrabolták Vekerdi Elek rendőr törzsőrmestert, majd elvették géppisztolyát, és bántódás nélkül elengedték egy erdőszélen. Az Árvácska utcai osztrák missziónál posztoló rendőrt ráadásul egy korábban elkötött Warszavával rabolták el. Február közepén egy, a Nehézipari Minisztérium tulajdonában lévő Mercedest vittek el, végül a II. kerületi Kandó Kálmán utcából elvittek egy Pobedát. Ehhez tudni kell, hogy az utoljára „jogosulatlanul használt” Pobedát korábban a munkásőrök kobozták el valakitől... Az ellopott autóval bejárták a várost, és lerázták a nyomukba eredő motoros rendőrt, de végül hosszas üldözés után mindannyiukat elfogták. Mansfeld Péter azonban a börtönben sem adta fel: egy ízben a fogdából, máskor pedig egy helyszíni szemle alkalmával próbált megszökni, amikor kezét törte. Götz János ügyész 1958. szeptember 13-án készült el a „terrorbanda” elleni vádirattal, amelyhez egy hatodik fiú ügyét is hozzácsapták. A vádirat egyértelműen felnagyítások és ferdítések eredménye volt, a per célja pedig abban állt - mondja M. Kiss -, hogy általa bizonyítsák a bűnözők és az 1956 után még mindig ellenállók kapcsolatát. A per során így ötvenhatos tettekről viszonylag kevés szó esett, ehelyett a gyilkosságra való szövetkezést próbálták bizonyítani. Bár a csoport vezetője vélhetően inkább az idősebb Blaski József volt, a perben Mansfeld elsőbbségét erőltették. Végül az ellene felhozott vádak között volt népköztársaság elleni szervezkedés és robbanóanyag rejtegetése, fegyver- és lőszerrejtegetés, valamint emberölésre vonatkozó összeesküvés kísérlete, továbbá lopás, rablás és hatósági közeg elleni erőszak. Az ügyész beszéde megalapozta a későbbi ítélet indoklását. Mátsik György közvádló szerint ugyanis „nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos ellenforradalmárokról”, ráadásul „igen nagy a vádlottak társadalmi veszélyessége, akik a kapitalista restauráció törekvői”. Sőt mivel „a vádlottak valamennyien munkásszülők gyermekei, úgy kell vizsgálni őket, mint osztályárulókat”. Érdemes tovább is idézni a beszédből, amely előre jelezte, milyen ítélet várható az ügyben: „politikai síkon nincs fiatal vagy idősebb korú vádlott, velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni”, Mansfeld Péternek ugyanis „viszonylag fiatal kora dacára is igen nagyfokú a személyes társadalmi veszélyessége”. Az elsőfokú ítélet 1958. november 21-én, a másodfokú 1959. március 19-én született. Mansfeld előbb életfogytiglanit kapott, amelyet a másodfokú tárgyaláson halálbüntetésre módosítottak. A film végkifejletében drámai erővel mutatkozik meg az, amit a történész és a rendező egyaránt vall, hogy Mansfeldet megtörhetetlensége és dacossága miatt bélyegezték „javíthatatlan ellenforradalmárnak”, és azért ítélték a legsúlyosabb büntetésre másodfokon, mert nem tanúsított semmiféle megbánást. A legbátrabb budai srácot 1959. március 21-én végezték ki. „Éljen Magyarország, éljen a haza, szeretlek, édesanyám!” - ezek voltak utolsó szavai. Bónát 1964-ben, Blaskit 1963-ban, Mansfeld többi egykori társát 1960-61-ben helyezték szabadlábra. Mansfeld Péterről szól az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: szombat 10.30, vasárnap 13.30, szerda 16.05 és csütörtök 11.30. REJTŐZKÖDŐ MAGYARORSZÁG Középkori templom Karván Ml I, u d w ic, Emil._________________________ arva (Kravany nad Dunajom) nyolcszáz lakosú - 85 százalékban magyarok lakta - község a Duna bal partján, a Komáromot Párkánnyal összekötő 63-as számú országút felénél. Az egykori Esztergom vármegyéhez tartozott település középkori történetére vonatkozóan viszonylag sok eredeti, olykor szórakoztatóan részletes irat maradt ránk. 1245-ben Teodor, Toma és Csemer eladott Karván két ekealja földet két halászóhellyel és két kaszálóval Köbölkúti Péternek, aki ezeket még az évben három márkáért továbbadta a Zovárd nembeli Miklósnak, a királynéi csőszök ispánjának - olvashatjuk az Árpád-kori oklevéltárban. Az első ízben ekkor megnevezett „Corpa” falu új földesurának szomszédai között egy Cseka nevű szolgagyőri (galgóci) várjobbágyot, Bencsa, Opur és Ösküd királyi, Mihály királynéi pohárnokokat, továbbá a veszprémi püspök és a pilisi apát Günter és Lőrinc nevű jobbágyát nevezi meg a birtoklevél. Később IV. Béla király újrajáratta a karvai határt (1270 előtt) a Zovárdok kérésére, akiktől egyúttal elkobozta e javaikat hűtlenség címén. 1280 táján IV. (Kun) László király visszaadta a birtokot Vécs unokájának, Miklósnak, akitől az ő fiai - a Zovárd nembeli Karvaiak - kapták meg. 1283-ban Csákkal osztoztak rajta. 1285-ben Vécs unokái, Miklós és Péter tiltakoztak, mert egy bizonyos Elek (Alex) hatalmaskodó szerviensei felégették a javaikat. 1297-ben Péter fia Csák mester 120 ökröt és tehenet, 10 lovat, 50 juhot, illetve kecskét és 60 disznót hajtott el a Külsőkarva nevű majorból, 1299-ben pedig a veszprémi káptalan protestált amiatt, hogy Vécs unokái megölték az emberemlékezet óta itt élő harcos jobbágyait. Ezzel véget is ért a XIII. század. Nem mondhatjuk, hogy eseménytelenül teltek el a tatárjárás utáni békés évtizedek Karván. Aztán 1312-ben Korává, 1352-ben Kerova alakban bukkan fel a helység - megfejtetlen eredetű - neve. Egyháza nem szerepel az 1332 és 1335 közötti pápai tizedjegyzékben, nyilvánvalóan azért, mert királyi, királynéi birtokon feküdt, ahol nem szedtek „péterfillért” Rómának. A falu temploma ez időben akár már réginek számíthatott. A tatárjárás előtt készülhetett az érseki székhely, Esztergom közelében, s az 1241-42. évi mongol pusztítás után csupán újjáépítették. A XIII. század második felének stílusát tükrözi az épület alaprajza: négyzet alakú szentély, amelyhez kelet felől félköríves apszis, az északi oldalon sekrestye csatlakozik. Egy méternél vastagabb fala kőből épült, a déli homlokzat nemrég megbontott vakolata alól nagyméretű, faragott - akár a római provincia korából származó - mészkődarabok tűntek elő, a szentély keleti és egyik déli ablaka tölcsérbélletű, keskeny lőrésszerű nyílással. Eredeti patrocíniumát nem ismerjük, további középkori építéstörténetét szintén homály borítja. Megmaradt azonban a gótika idejéből két fedkő, amelyeket a templom padlózatából a hajó falára helyeztek át. Az egyik, szinte épségben látható a Karvával szemközti piszkei/süttői vörös márványból faragott sírlap majuszkulás latin felirata szerint az Úr 1400. esztendejéből származik, egykor a nemes Lábathlani család nyughelyét takarta. A helytörténet szerint Karva a mohácsi vész utáni évtizedekben teljesen elpusztult. Kisnemesi rangú földesurai elhagyták, lakossága csak a XVII. században kezdett gyarapodni. A törökök 1664-ben húsz jobbágyportát írtak össze a faluban, 34 adózó személlyel. Az újabb háborús csapások és az 1711 -es pestisjárvány nyomán mindössze tizenegy háztartást talált helyben a hódoltság utáni első, 1715. évi egyházlátogatás, holott a település új kegyura, gróf Gyulay Ferenc már három évvel azelőtt hozzáfogott a tönkrement templom renoválásához. 1712-ben meghosszabbították, majd karzattal látták el az átformált hajót, elbontották a régi torony maradványát, és barokk oromzatot készítettek az épület nyugati homlokfalának. Ekkor még Szent Lőrinc vértanú volt a templom védőszentje, valamikor a XVIII. században választották patrónájuknak Nagyboldogasszonyt Karva katolikus lakói. A XX. században két ízben - 1936-ban és 1970-ben - tatarozták a műemlék épületet, időszerű tudományos régészeti feltárása bizonyosan tartogat meglepetéseket. A közvetlenül a Duna partján, 109 méter tengerszint feletti magasságon fekvő községből nézve érdekesen szép tájképet alkot a 600 méter fölé emelkedő Gerecse hegység, a túlparton lévő három - szintén Árpád-kori - településsel, Süttővel, Piszkével és Lábatlannal. 39 Magazin 2012. január 7., szombat