Magyar Nemzet, 2012. január (75. évfolyam, 1-30. szám)

2012-01-07 / 6. szám

R­i­g­ss Márton , idén lenne 71 éves Mansfeld Péter, halálos ítéletét 53 évvel ez­­t­ előtt hajtották végre. A Rákosi Mátyás nevét viselő csepeli tan­intézet kitüntetett vasesztergályos szakmunkástanulója édes­­­­anyjával és testvérével az akkor még gyéren beépített Rózsa­domb tövében lakott, amikor kitört a forradalom. Igazi hírnévre mégis a szabadságharc leverése után tett szert, amikor barátaival kamaszos ter­veket kovácsoltak, és csínytetteket hajtottak végre. Az 1958-ban elfogott, majd másodrendűből hirtelen nem hivatalos elsőrendű vádlottá előlép­tetett, még nem is felnőttkorú fiú megtörhetetlen viselkedése felháborí­totta Kádár vérbíróit, így másodfokon a „Blaski-csoport” egyetlen tagja­ként halálra ítélt budai srácon éppen a Tanácsköztársaság kikiáltásának negyvenedik évfordulóján hajtották végre az ítéletet. A legendával ellen­tétben azonban ehhez nem kellett megvárni, míg betölti 18. életévét, hi­szen egy 1957 júliusában hatályba lépett rendelet már lehetővé tette a fiatalkorúak halálbüntetését. Mansfeld Péter családjának férfi tagjait a megszálló szovjetek elhurcol­ták, nagyapja soha nem tért vissza. Szülei elváltak az ötvenes évek elején, az édesanyjával maradt fiú a korszak tizenéveseinek életét élte. Akkor is, amikor kitört a forradalom, hiszen érzelmei és kalandvágya által hajtva a lakhelyéhez legközelebbi, Széna téri csoporthoz csatlakozott - mondja M. Kiss Sándor történész, intézetvezető (PPKE BTK). Szabó bácsi, a Széna tériek legendás parancsnoka hazaküldte a kamasz fiút, aki azonban Bóna Rezső barátjával és későbbi vádlott-társával együtt visszatért, és autós fu­társzolgálatot vállalt. Mansfeld Péter tanult autót vezetni, s bár jogosítvá­nya nem volt, október-november fordulóján a Széna tériek gépkocsis ösz­­szekötőjeként szolgált. November 4-éig maradt a felkelőkkel a Széna té­ren, majd ezt követően társaival együtt gyűjtögette a környéken maradt fegyvereket és hadianyagokat. Egy ilyen - akkor szintén szokványosnak mondható - fegyvergyűjtés alkalmával járt Piros László volt belügymi­niszter kifosztott villájában is. Ez az a pont, ahol kezdődik Szilágyi Andor 1956 ötvenedik évfordulójára készült Mansfeld - Magasabb szempontból című kétórás játékfilmje. A döbbenetesen élethű és mindvégig pörgős mo­ziban Fancsikai Péter játszotta a főhőst. A filmhez - avat be a rendező - a szakirodalom mellett felhasználták Mansfeld Péter László nevű öccsének visszaemlékezését is. A fikciónak meglehetősen kevés teret hagytak, a film hitelesen mutatja be az 1957—59-es eseményeket. Mansfeld Pétert 1957 elején a MOM-ba helyezték át, ahonnan a későb­bi vádak szerint szerszámokat tulajdonított el. 1957 októberében egy autó ellopása - majd fának csapódása - után a rendőrök elfogták, de rövidesen ŐSÖK TERE Szent csibész Mi volt Mansfeld Péter bűne? Miért végezték ki a legbátrabb budai srácot? Ezekre a kérdésekre is válaszol a Hír Tv Ősök tere című műsora, megszökött. Ismételt begyűjtését követően, 1957 végén három hónapos vizsgálati fogságban volt, amely bizonyosan mély nyomokat hagyott ben­ne. A Kádár-féle megtorlások még javában tartottak. „Valószínűleg a bör­tönélmények hatására lett a kommunista rendszer elszánt ellensége” - így szerepel a későbbi periratban. 1958 elején végül egyesztendős, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az ötvenhetes lopások miatt. Mansfeld Péter és a nála idősebb Blaski József 1958. február közepén elhatározta, hogy akcióba kezd. A hónap folyamán csatlakozott hozzájuk Bóna Rezső segédmunkás, Furka László és Egei Attila tanulók. A „cso­port” vezetője Mansfeld és Blaski volt. Az ötfős társaság kamaszos tervei között szerepelt röplapterjesztés és a forradalom újrakezdése is, hama­rosan pedig ismét elővették a másfél évvel előbb elrejtett fegyvereket, és autókat próbáltak lopni. M. Kiss elmondása szerint nem ők voltak az egyetlenek, akik bíztak a márciusi újrakezdésben, a csalóka nyugati se­gítség ábrándjában és a forradalom lángjának felélesztésében. A restau­rált kommunista rezsim a kis ügyekből is hatalmas pereket kreált, és ár­gus szemmel figyelte az ártatlan tervek szövögetőit is. Mansfeld és társai ráadásul a tettek útjára is léptek. Szilágyi Andor élethűen megidézi film­jében, amint az osztrák nagykövetség elől elrabolták Vekerdi Elek rend­őr törzsőrmestert, majd elvették géppisztolyát, és bántódás nélkül elen­gedték egy erdőszélen. Az Árvácska utcai osztrák missziónál posztoló rendőrt ráadásul egy korábban elkötött Warszavával rabolták el. Feb­ruár közepén egy, a Nehézipari Minisztérium tulajdonában lévő Merce­dest vittek el, végül a II. kerületi Kandó Kálmán utcából elvittek egy Po­bedát. Ehhez tudni kell, hogy az utoljára „jogosulatlanul használt” Pobe­­dát korábban a munkásőrök kobozták el valakitől... Az ellopott autóval bejárták a várost, és lerázták a nyomukba eredő motoros rendőrt, de vé­gül hosszas üldözés után mindannyiukat elfogták. Mansfeld Péter azonban a börtönben sem adta fel: egy ízben a fogdá­ból, máskor pedig egy helyszíni szemle alkalmával próbált megszökni, amikor kezét törte. Götz János ügyész 1958. szeptember 13-án készült el a „terrorbanda” elleni vádirattal, amelyhez egy hatodik fiú ügyét is hoz­zácsapták. A vádirat egyértelműen felnagyítások és ferdítések eredmé­nye volt, a per célja pedig abban állt - mondja M. Kiss -, hogy általa bi­zonyítsák a bűnözők és az 1956 után még mindig ellenállók kapcsolatát. A per során így ötvenhatos tettekről viszonylag kevés szó esett, ehelyett a gyilkosságra való szövetkezést próbálták bizonyítani. Bár a csoport vezetője vélhetően inkább az idősebb Blaski József volt, a perben Mansfeld elsőbbségét erőltették. Végül az ellene felhozott vádak között volt népköztársaság elleni szervezkedés és robbanóanyag rejtege­tése, fegyver- és lőszerrejtegetés, valamint emberölésre vonatkozó össze­esküvés kísérlete, továbbá lopás, rablás és hatósági közeg elleni erőszak. Az ügyész beszéde megalapozta a későbbi ítélet indoklását. Mátsik György közvádló szerint ugyanis „nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos ellenforradalmárokról”, ráadásul „igen nagy a vádlottak társadalmi veszélyessége, akik a kapitalista restauráció törekvői”. Sőt mi­vel „a vádlottak valamennyien munkásszülők gyermekei, úgy kell vizs­gálni őket, mint osztályárulókat”. Érdemes tovább is idézni a beszédből, amely előre jelezte, milyen ítélet várható az ügyben: „politikai síkon nincs fiatal vagy idősebb korú vádlott, velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni”, Mansfeld Péternek ugyanis „viszonylag fiatal kora dacára is igen nagyfokú a személyes társadalmi veszélyessége”. Az elsőfokú ítélet 1958. november 21-én, a másodfokú 1959. március 19-én született. Mansfeld előbb életfogytiglanit kapott, amelyet a má­sodfokú tárgyaláson halálbüntetésre módosítottak. A film végkifejle­tében drámai erővel mutatkozik meg az, amit a történész és a rendező egyaránt vall, hogy Mansfeldet megtörhetetlensége és dacossága miatt bélyegezték „javíthatatlan ellenforradalmárnak”, és azért ítélték a legsú­lyosabb büntetésre másodfokon, mert nem tanúsított semmiféle meg­bánást. A legbátrabb budai srácot 1959. március 21-én végezték ki. „Él­jen Magyarország, éljen a haza, szeretlek, édesanyám!” - ezek voltak utolsó szavai. Bónát 1964-ben, Blaskit 1963-ban, Mansfeld többi egyko­ri társát 1960-61-ben helyezték szabadlábra. M­ansfeld Péterről szól az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: szombat 10.30, vasárnap 13.30, szerda 16.05 és csütörtök 11.30. REJTŐZKÖDŐ MAGYARORSZÁG Középkori templom Karván Ml I, u d w i­c, Emil._________________________ arva (Kravany nad Dunajom) nyolcszáz la­kosú - 85 százalékban magyarok lakta - község a Duna bal partján, a Komáromot Párkánnyal összekötő 63-as számú ország­út felénél. Az egykori Esztergom vármegyéhez tarto­zott település középkori történetére vonatkozóan vi­szonylag sok eredeti, olykor szórakoztatóan részletes irat maradt ránk. 1245-ben Teodor, Toma és Csemer eladott Karván két ekealja földet két halászóhellyel és két kaszálóval Köbölkúti Péternek, aki ezeket még az évben három márkáért továbbadta a Zovárd nembeli Miklósnak, a királynéi csőszök ispánjának - olvas­hatjuk az Árpád-kori oklevéltárban. Az első ízben ek­kor megnevezett „Corpa” falu új földesurának szom­szédai között egy Cseka nevű szolgagyőri (galgóci) várjobbágyot, Bencsa, Opur és Ösküd királyi, Mihály királynéi pohárnokokat, továbbá a veszprémi püspök és a pilisi apát Günter és Lőrinc nevű jobbágyát neve­zi meg a birtoklevél. Később IV. Béla király újrajáratta a karvai határt (1270 előtt) a Zovárdok kérésére, akiktől egyúttal el­kobozta e javaikat hűtlenség címén. 1280 táján IV. (Kun) László király visszaadta a birtokot Vécs unokájának, Miklósnak, akitől az ő fiai - a Zovárd nembeli Karvaiak - kapták meg. 1283-ban Csákkal osztoztak rajta. 1285-ben Vécs unokái, Miklós és Pé­ter tiltakoztak, mert egy bizonyos Elek (Alex) hatal­maskodó szerviensei felégették a javaikat. 1297-ben Péter fia Csák mester 120 ökröt és tehenet, 10 lovat, 50 juhot, illetve kecskét és 60 disznót hajtott el a Kül­­sőkarva nevű majorból, 1299-ben pedig a veszprémi káptalan protestált amiatt, hogy Vécs unokái megöl­ték az emberemlékezet óta itt élő harcos jobbágyait. Ezzel véget is ért a XIII. század. Nem mondhatjuk, hogy eseménytelenül teltek el a tatárjárás utáni békés évtizedek Karván. Aztán 1312-ben Korává, 1352-ben Kerova alak­ban bukkan fel a helység - megfejtetlen eredetű - ne­ve. Egyháza nem szerepel az 1332 és 1335 közötti pá­pai tizedjegyzékben, nyilvánvalóan azért, mert kirá­lyi, királynéi birtokon feküdt, ahol nem szedtek „pé­­terfillért” Rómának. A falu temploma ez időben akár már réginek számíthatott. A tatárjárás előtt készülhe­tett­­ az érseki székhely, Esztergom közelében­­, s az 1241-42. évi mongol pusztítás után csupán újjáépí­tették. A XIII. század második felének stílusát tükrö­zi az épület alaprajza: négyzet alakú szentély, amely­hez kelet felől félköríves apszis, az északi oldalon sek­restye csatlakozik. Egy méternél vastagabb fala kőből épült, a déli homlokzat nemrég megbontott vakolata alól nagyméretű, faragott - akár a római provincia korából származó - mészkődarabok tűntek elő, a szentély keleti és egyik déli ablaka tölcsérbélletű, kes­keny lőrésszerű nyílással. Eredeti patrocíniumát nem ismerjük, további középkori építéstörténetét szintén homály borítja. Megmaradt azonban a gótika idejé­ből két fedkő, amelyeket a templom padlózatából a hajó falára helyeztek át. Az egyik, szinte épségben lát­ható­­ a Karvával szemközti piszkei/süttői vörös márványból faragott­­ sírlap majuszkulás latin felira­ta szerint az Úr 1400. esztendejéből származik, egy­kor a nemes Lábathlani család nyughelyét takarta. A helytörténet szerint Karva a mohácsi vész utáni évtizedekben teljesen elpusztult. Kisnemesi rangú föl­desurai elhagyták, lakossága csak a XVII. században kezdett gyarapodni. A törökök 1664-ben húsz job­bágyportát írtak össze a faluban, 34 adózó személlyel. Az újabb háborús csapások és az 1711 -es pestisjárvány nyomán mindössze tizenegy háztartást talált helyben a hódoltság utáni első, 1715. évi egyházlátogatás, holott a település új kegyura, gróf Gyulay Ferenc már három évvel azelőtt hozzáfogott a tönkrement templom reno­válásához. 1712-ben meghosszabbították, majd kar­zattal látták el az átformált hajót, elbontották a régi to­rony maradványát, és barokk oromzatot készítettek az épület nyugati homlokfalának. Ekkor még Szent Lő­rinc vértanú volt a templom védőszentje, valamikor a XVIII. században választották patrónájuknak Nagy­boldogasszonyt Karva katolikus lakói. A XX. század­ban két ízben - 1936-ban és 1970-ben - tatarozták a műemlék épületet, időszerű tudományos régészeti fel­tárása bizonyosan tartogat meglepetéseket. A közvetlenül a Duna partján, 109 méter tenger­szint feletti magasságon fekvő községből nézve érde­kesen szép tájképet alkot a 600 méter fölé emelkedő Gerecse hegység, a túlparton lévő három - szintén Árpád-kori - településsel, Süttővel, Piszkével és Lá­batlannal. 39 Magazin 2012. január 7., szombat

Next