Magyar Nemzet, 2013. november (76. évfolyam, 298-326. szám)

2013-11-15 / 311. szám

zöld gyűrűt hoznék létre Budapest körül, ahogyan Bécsben is csinálják. Apropó, Bécs: összehangolnám a két város fejlesztéseit, és megteremteném a gyors­vasúti összeköttetést Pozsony érintésével. Befedném vagy megszüntetném a Duna alsó rakpartjának for­galmi sávjait, és fájó szívvel, de elterelném a 2-es vil­lamost, hogy a part a járókelőké lehessen. A Dunára uszodákat, a partra futópályát, a Gellérthegyre via ferratát telepítenék, a belváros kis egyirányú vagy zsákutcáiba a lakók által fenntartott zsebkendő­nyi parkokat, zöld felületeket. Ebben az álmodozásban épp az a legszebb, hogy még csak varázspálca sem kellene hozzá feltétlenül. A varázspálcázás autokratikus módszer Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás biciklisfutár-szolgálat alapítója, kerékpáros aktivista, újpesti lakos Nagyon szeretek itt és most élni. Budapest fordulópon­ton van, gyorsan változnak a városlakók szokásai, sok a pozitív tendencia. A kerék­pározás erős jele ennek, de a hosszú idő után csökkenő autóhasználat, a közösségi közlekedés erősödése, a lassan újraéledő közterek, a visszaköltözés mind pozitív folyamat. Amikor Hajtás Pajtás-futárnak álltam, sokkal büdösebb, zajosabb, élhetetlenebb volt a város. Talán a kilencvenes évek volt a holtpont. A Károly körút csúcsidőben fojtogató volt, a Nagykörúton utált, de bevett szokás volt a szél­ső sávban a villogós parkolás, mindenki autóra és az agglomerációba vágyott. Aztán valami kezdett változ­ni a fejekben. Nagyjából ugyanakkor, mikor a biciklis hullám kezdődött, újranyittak a kávéházi teraszok, el­tűntek a kutyagumik, és megjelentek a fapadosrepü­­lő-jegyek az európai nagyvárosokba. Váratlan fejle­mény ez az alulról jövő változás, így izgatottan vá­rom, mi lesz a további menetrend. Azért, ha már megkaptam, az időgépjegyemet mindenképp kihasz­nálnám, hogy lássam a fekete-fehér Budapestet szí­nesben. Megértsem a sugár- és körutaknak eredetileg tervezett funkciókat, ebből pedig azt, hogy mi válto­zott, és hol romlott el. Visszafelé jövet is leszállnék pár évben. Például nagyon sajnálom, hogy nincsenek éles emlékeim a hetvenes évek végéről. Innen az ér­dekelne, hogy milyen volt a főváros az autóhullám előtti pillanatokban. Van például egy fényképem, amelyen 1979-ben ülök az első autómban - egy pedá­­los Moszkvicsban - a József Attila Színház mögötti park járdáján. Ugyanazon a ponton, ahol ma az 1-es villamos halad a Róbert Károly körút középvonalán. Egyszerűen nem tudok visszaemlékezni a képen kí­vüli környékre és forgalomra, pedig nagyon érdekel­ne, ezért ott körülnéznék. Kifaggatnám az akkori em­bereket, mit gondolnak a közlekedésükről, hol lak­nak, hol dolgoznak, mennyi ideig utaznak, hol töltik a hétvégéjüket. Ja, és megkérdezném, mikorra várják a négyes metrót. A választások előtt vagy után? Nem tüntetnék el semmit, legfeljebb a kormot a fekete belvárosi házfalakról és a horpadást az autóm­ról. A varázspálcázás amúgy is eléggé autokratikus módszer, ezért azonnal elcserélném egy szenvedélye­sen meggyőző polgármesterre. Azután munkához látnék, és vele sújtanék le az alagútra, amelynek asz­faltja azonnal buszsávvá változna, természetesen ta­xikkal és biciklikkel. Ez ráfutna a Lánchídra, de ott nem állna meg, hanem továbbhaladna háromról hat­méteresre hízott járdák között az Andrássy út felé. Itt elveszteném az egyensúlyérzékemet, és - a kétszer egy sávot tartva - aszimmetrikusan, csak az egyik ol­dal hatméteres járdáját szélesíteném tizenkét méte­resre, ami Budapest legnagyobb árnyas korzójaként haladna a Hősök tere felé. Valahogy úgy, mint a bar­celonai Rambla. A varázspálcára ezután sem lenne szükségem, mert a sétáló budapestiek és turisták enélkül is egy szempillantás alatt lepnék el a Vár, Du­­na-korzó, Városliget tengelyt, és bárhol fáradnak el, csak felpattannak az eleve erre tervezett földalattira, és már célba is értek. Mindenkit meglepnék azzal, hogy nem nyúlnék a kétszer három sávos Rákóczi út­hoz, annál inkább a pesti rakparthoz. Az új Duna­­korzó a Margitszigettől a Rákóczi hídig érne. Megre­formálnám a sebességkorlátozási rendszert. Az autó­pálya-bevezetők kivételével minden főútvonalon 50 kilométer/óra lenne a maximum, és minden mellék­útvonalon 30. Az így csökkenthető sávszélességek miatt hely szabadulna fel kerékpársávoknak. Lebe­szélném a városlakókat néhány szokásukról. Nem fe­szítené fel senki az orra előtt becsukódó Combino­­ajtót, két perc nyereségért kétszáz embernek okozva két perc késést. A csikk és a rágó újra szemétnek szá­mítana. Leszoknánk a bicikli vasúti szállításáról, he­lyette mindkét állomáson tartanánk egy olcsó biciklit a többezres őrzött tárolókban. Csak lefelé állnánk jobb oldalra a mozgólépcsőn, felfelé két sorba rende­ződnénk, hogy hamarabb feljussunk. Igen, többes szám első személyben. Én és a polgármesterem ugyanis rendszeresen tömegközlekednénk. Ja, és majdnem elfelejtettem. A Szabadság-szobor kezében biciklire cserélném az olajágat. De csak a vá­lasztások előtt. Magyar Nemzei Magazin 2013. november 16., szombat 33 nek? B Varga Attil­a__________ I AZ ELSŐ EMLÉKE? Fogalmam sincs. Em­lékfoszlányaim van­nak: az óvodából, ka­rácsonyról, Leányfa­luról, ahol a telkünk volt és Révfülöpről, ahol sneciket fogok a mólónál. Mit köszönhet a szülei­Elsősorban a génjeimet. A szellemi képessé­geket, kreativitást, intelligenciát, szeretetet, törődést. A kultúrát, a zeneiséget. A gyerek­szobát és a két nővéremet. AZ INGATLANT KIVÉVE MI A LEGDRÁGÁBB DOLOG, AMIT VÁSÁROLT? Egy albumot. A saját első, Fábián Juli Jazz Riff-lemezemet. Én adtam ki, és mélyen bele kellett nyúlnom akkor még nem is létező zse­bembe. Mit szeret a hivatásában? Rengeteg mindent. A stúdiós alkotómunkát, a színpadi zenélést, amely egymásra figyelést igényel. A katarzist, amelyet a koncertektől kapok. Macska vagy kutya? Nem kérdés, hogy a kutya. Régóta kutyát szeretnék. Ennek ellenére eddig két macs­kám volt. Mindig velük kenyereztek le. Bár nem kutya, ez is szőrös és élő... Mi volt a legrosszabb munkája? Sokféle munkát végeztem, hogy önálló lehes­sek. Talán az volt a legkellemetlenebb, ami­kor életmóddal kapcsolatos kérdőívekkel ke­restem fel az embereket. Ráadásul a végén el kellett kérni a telefonszámukat. Milyen szuperhősképességet szeretne magának? Nem szeretnék láthatatlan és halhatatlan lenni. A gondolatolvasás képességét sem szeretném, mert néha nem szeretnék belelát­ni a fejekbe. Repülni és gyógyítani tudni sze­retnék. Ki játszana az ön életéről szóló filmet? Remélem, hogy én. Nem tudom, kik lesznek a jó színésznők, mire megeszem a kenye­rem javát, de biztos, hogy valami érzékeny, energikus és erős nő alakítaná a szerepe­met. Mi a kedvenc illata, szava? Nincs kedvenc illatom, de a friss gyümölcsös illatokat nagyon szeretem. A magyar nyelv tele van gyönyörű szavakkal, mint lehelet, sugallat, szerelem. És ez csak néhány példa. Egyet nem tudnék közülük kiválasztani. Kit hívna meg álmai vacsorájára? Stinget. És az édesapámat, aki már nincs kö­zöttünk. Ha megváltoztathatná a múltját, min változ­tatna? Olyan változtatást el tudnék képzelni, amely megkönnyítette volna az életemet. De lát­ván, hogy mi mindent tanultam ezekből a nehézségekből, nagy dolgokban nem változ­tatnék. Ha visszamehetne az időben, hová menne? Jó körülmények között élve a századforduló környékére. Amikor szépen öltöztek a nők, és lassabb volt az élet. Milyen emlékezetes dolgot vásárolt mostaná­ban? Egy fülmonitorrendszert, amellyel az éne­kesek védik a hangjukat. A fülembe helyez­ve azt hallom, ami koncert közben a színpa­don történik, de én döntöm el, hogy a hang­szerek közül melyiket milyen hangerővel. Például lehalkítom a gitárt, és felerősítem a dobot. Miben szokott kételkedni? Magamban. A döntéseim helyességében és abban, hogy itt van-e az ideje a változtatás­nak. A barátaimban és a családtagjaimban soha nem kételkedem. Mikor volt a legboldogabb? Most. Kedvenc filmje? Woody Allentől az Annie Hall. Sokat mozi­zom. A rendezőket tekintve különösen szere­tem a cseh, spanyol, francia, olasz és ameri­kai rendezőket: Ingmar Bergmant, Jiri Men­­zelt, Wim Wenderst, Jim Jarmuscht, Taran­­tinót és Martin Scorsesét. Kedvenc könyvem? Inkább kedvenc íróim vannak, nehéz lenne közülük választani: Bohumil Hrabal, Rejtő Jenő, Szerb Antal és Márquez. Mindent elol­vastam tőlük, többször is. Most hol szeretne lenni? Valahol melegben, a déli féltekén. FOTÓ: V­É­G­H LÁSZLÓ T­O­N­E­T­T Lehelet, sugallat Fábián Juli énekesnő Fábián Juli 1980. július 9-én született Budapesten. Gyermekként ének-zene tagozatra járt, és klasszikus zongorát tanult. A Külkereskedelmi Fő­iskolán, majd 2007-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessztanszakán szerzett diplomát. Énekelt az Erik Sumo Bandben, a Bara­bás Lőrinc Eklektricben. Több saját zenekart is alapított, ilyenek a Fábián Juli Jazz Riff és a Fábián Juli-Sárik Péter-duó. Négy évig tanított dzsesszéneket, először az Etűd Zeneiskolában, majd a Kodolányi János Főiskolán. Lakatos Ablakos Dezső­-ösztöndíjas volt, két alkalommal a montreux-i dzsesszfesztivál énekversenyének legjobb nyolc énekese között végzett. Többször jelölték Fonogram díjra, számos szerzeménye helyezést ért el a rangos UK Songwriting Competitionön. Jelenleg legfontosabb formációi a Fábián Juli & Zoohacker és a Random Trip.

Next