Magyar Nemzet, 2014. január (77. évfolyam, 1-30. szám)

2014-01-04 / 3. szám

Magyar Nemzet Magazin 2014. január 4., szombat Mórucz Lajosné a védőnők felelősségéről, a legendás mobilról és a Gólyahír híréről A gyermekvédelem helyzetét nézve ön itt még a boldog békeidőkben kezdte a szakmát, a hivatást? »­­ - Azt hiszem, igen. 1971-ben végeztem a védőnőképzőt, ez érettségi után két év szakmai­­ képzést jelentett. Először Cs-Jr 111 -an kezdtem védőnőként, ők majd a gyermekeim szüle­­irammas­tését követően, 1977-ben költöztünk Százhalombattára, mert a férjem itt ka­pott állást és szolgálati lakást. Mivel védőnői állás nem volt a városban, négy évig egy bölcsődében dol­goztam gondozónőként. Később a törvények értel­mében főiskolára, kiegészítő képzésre kellett járnom, hogy újra védőnőként dolgozhassak, s erre az időre Budapesten kaptam védőnői állást. Két óra volt az odautazás, két óra a hazaút, reggel hattól este hatig voltam távol a gyermekeimtől, így ők gyakorlatilag önállóan jártak óvodába és iskolába. - Öskün mekkora körzete volt? - Az egész falu, biciklivel jártam a gyermekes há­zakhoz. Az az igazi védőnői munka, amikor egyedül van a szakember a faluban egy hetvenéves doktor bá­csival, aki már nem igazán értett az újszülöttek gon­dozásához, ezért teljesen megbízott bennem. Nagyon jó kezdés volt. - Már akkor is voltak ügyek? - Igen, de jól végződtek. Például élt ott egy fiatal lány, akiről én úgy gondoltam, hogy várandós, de ő határozottan tiltakozott. Na jó, akkor menjen el nő­gyógyászhoz, és hozzon egy leletet, hogy nem terhes! * Többször kellett kérlelni, végül elment, és kiderült, hogy a hetedik hónapban van. A baba megszületett, s amíg az apa katona volt, szépen egyedül nevelte. - Már akkor is volt észlelőrendszer, ha elfajul egy történet, tudott volna hová fordulni? - A gyámügyi rendszer már működött, de akkor még nagyobb tisztelete volt a védőnőnek is. Mi több, hatásköre is, és olyan nem fordulhatott elő, hogy egy védőnőt nem engedtek be a kisgyermekes házba, és megakadályozták abban, hogy a gyermeket levetkőz­tesse, így ugyanis több benyomást szerezhet a táplált­ságáról, illetve arról, hogy vannak-e a testén külsérel­­mi nyomok. - Ezek a jogok hogyan csorbultak és miért? - Kitalálták például, hogy legyenek szociális mun­kások, akik végül is a klasszikus védőnői munkából vettek el feladatokat. És ma már van családsegítő és gyermekjóléti szolgálat is. Az egyén már nem tudja, ki­nek mi a joga és a feladata. És sokan úgy gondolják, hogy a védőnő feladatát már a családsegítők látják el. Ha a védőnő észrevételt tesz, azt mondják, ők ezt a csa­ládsegítővel megbeszélték. Régen a terhességtől a gyermek tizennyolc éves koráig a védőnőhöz futott be az egyén fejlődésével, körülményeivel kapcsolatos minden információ­­ az is, ha éhezett vagy bántották. A védőnők feladata volt a kismamák látogatása, az új­szülöttek ellátásában segédkezni, nagyobb gyerme­keknél tanácsot adni. És a védőnőknek az óvónőkkel, pedagógusokkal is szorosabb volt a kapcsolatuk. Mára az óvodákba már nem mehetnek be a védőnők, az éves vizsgálatra a szülő viszi el a gyermekét, ha elviszi. A sok gazda között elvész a gyermek. És több a szülői jog, mint a kötelezettség. De egy példa a mi praxisunkból: az örökbe fogadó családok esetében például a gyámhi­vatali ügyintéző mondja meg, hogy kihelyezhető-e a gyermek (megfelelően felkészültek-e, van-e kiságy, babaruha stb.) a családhoz, és nem a védőnő, aki rend­szeresen látja majd a gyermeket és a környezetét. És hamar észrevenné, hogy csak a látogatás idejére sze­rezték be a kisgyermek ellátásához szükséges eszközö­ket. Mi ezt többször szóvá tettük, ám azt mondták, in­kább a területi gyermekvédelmi szakszolgálat vagy a gyámhivatal nézze meg, van-e kiságy és babaruha a la­kásban, pedig szerintem ez a védőnő feladata lenne.­­ Kétezer-tizenötben lesz százéves az egész orszá­got lefedő magyar védőnői rendszer. Most felülvizsgál­ják, hogy jól működik-e. Min kellene változtatni?­­ A védőnők bérezését mindenképpen meg kell oldani, és központosítani, államosítani kellene a rendszert. Mert bizony előfordul, hogy a mostani szűkös pénzügyi keretet hiába utalja el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az önkormányzat a pénz egy részét másra fordítja. Egységesebb lenne a védő­női szolgálat, ha nemcsak a vezető védőnő, hanem maga a védőnői rendszer is az ÁNTSZ-hez tartozna.­­ Harminc év munkaviszony után, ötvenévesen, betegség miatt nyugdíjazták. Hogyan jött a Gólyahír Egyesület gondolata? - Egy kolléganőm egy másik szervezetnél karitatív munkát végzett, ám pont akkor járt egyetemre, és azt mondta, hogy a tanulás miatt a segélyszervezet tele­fonját nem tudja annyira aktívan kezelni, mint sze­retné, segítsek neki, így került hozzám átmenetileg a telefonja. Mivel őt hamarosan megválasztották a szervezet elnökévé, rajtam maradt a Pest megyei tele­fon. 2000 márciusában harmincketten - védőnők, szociális munkások és örökbe fogadó szülők - meg­alakítottuk a Gólyahír Egyesületet. - Mindent a nulláról kezdtek. Hogyan lehetett ezt a szolgálatot bevinni a köztudatba? - Öt mobiltelefonnal kezdtünk, a százhalombattai önkormányzattól kaptuk kölcsön őket. Volt zöldszá­munk is. Egy újszülöttgyilkosság körülményeit feltá­ró rádióműsorban a hozzászólók között egy anyu­kánk is betelefonált, és azt mondta: „bezzeg ez meg­előzhető lett volna, hiszen van egy szervezet, amely segíthetett volna”. Ezt követően rendszeresen be­­mondták az éjszakai műsorban a telefonszámunkat. Szinte minden alkalommal felkeresett bennünket egy várandós hölgy. A körülményeiből sejteni lehetett, hogy akár újszülöttgyilkossággal is végződhetett vol­na a története. Titkolt terhességgel, az utolsó percben került hozzánk. A védőnői újságban rendszeresen be­számoltunk az egyesület tevékenységéről, és a védő­női szakma is befogadott minket. - Legendássá vált, hogy a telefonja mindig be van kapcsolva... - Éjjel-nappal hívhatnak bennünket. Sokszor az éjjeli lámpa fényénél megnézem a térképet, és a me­gyei munkatársunk segít a nehéz helyzetbe került anyukának. Persze előfordult az is, hogy a lányomat vittem volna terhessége utolsó szakaszában orvos­hoz, de nem tudtunk menni, mert telefont kaptam. A lányom azt mondta: „Anyu, megértem, mert ez sür­gős és fontos, mi majd holnap megyünk.” Bizony volt olyan eset, hogy az örökbe adó kezét fogva Ajka kocs­máit kellett végigjárnom, hogy megtaláljuk a férjét, aki egyébként tizenöt éve nem látta a feleségét. Nyil­ván nem ő volt az apa, de mivel nem váltak el, neki kellett lemondania a gyermekről, hogy örökbe adha­­tóvá váljon. Először a lakhelyén kerestük, majd a kö­zeli kocsmákban, aztán az újabb lakhelye körüli ital­kimérésekben. Egy árokásó vállalkozásnál bukkan­tunk rá. Lekotorta az agyagot a csizmájáról, beült az autóba, és bejött velünk a gyámhivatalba aláírni a pa­pírokat. Ott már szorongva várt minket az örökbe fo­gadó család. Az elsődleges célunk nem az örökbe adás, hanem az, hogy a gyermeket megtartsák és fel­neveljék, illetve az, hogy megbízható családban nőjön fel. Márciusban lesz tizennégy éves az egyesületünk, 320 alkalommal végül az anya vagy a nagyszülők ne­velték fel a gyermeket, 690 alkalommal adták örökbe. Leginkább a környezet és sokszor a család elől is tit­kolt terhességgel keresnek fel bennünket. Előfordult, hogy a többi gyermek érdekében adták örökbe az új­szülöttet, a középiskolás diákok pedig adott esetben még nem képesek egy gyermek felnevelésére. Sokféle tragédiával találkozom: munkanélküliséggel, anyagi ellehetetlenüléssel, hajléktalansággal. Ugyanakkor a Rózsadombról is adtak már csecsemőt örökbe, más­kor egy többdiplomás hölgy mondott le a gyermeké­ről, mondván, az Európai Parlamentbe készül. - Hazaviszi a problémákat? - Nem. Még aktív iskola­védőnői korszakomban családóvó nyári egyetemre jártam hét éven át. A ne­velési tanácsadóban ingyen dolgoztam egész évben azért, hogy egy héten át magas színvonalú előadások­kal, személyiségfejlesztő tréningekkel tarkított kur­zusra befizessenek. El tudtam sajátítani azt a techni­kát, hogy ne cipeljem mások gondját. Rövid ideig családsegítő szolgálatnál dolgoztam, s bizony előfor­dult az is, hogy egy anyát a két gyermekével buszra szállva menekítettem ki a városból, mert korábban az élettárs a negyedikről akarta kihajítani őket. Egy csa­ládotthonban kötöttünk ki. De nem viszem haza a problémáikat, és nem halok bele minden esetbe. Ezek az anyák nagyon szeretik a gyermekeiket, és azért ad­ják örökbe őket, mert jobb sorsot szeretnének bizto­sítani nekik. - Önnek nyilvánvalóan sokkal borzasztóbb hallani a mélyhűtőbe rakott, árnyékszékbe dobott csecsemők­ről szóló híreket, mint másoknak.­­ Ha tudta volna a mi címünket vagy telefonszá­munkat, akkor azt a gyereket valakik boldogan nevel­nék. Már kértük, de lehet, hogy nem jó helyen, hogy minden rendőrségi hír végén, amelyben újszülött­gyilkosságról számolnak be, tegyék hozzá, hogy ez nem történhetett volna meg, ha a hét örökbe adással foglalkozó civil szervezet valamelyikéhez fordult vol­na. És megmaradt volna a titka is! Mert azért nem fordulnak a helyileg illetékes, tehát faluban vagy kör­nyéken található családsegítő és gyermekjóléti szol­gálatokhoz, mert másnapra már mindenki tudná, hogy nem kívánt terhesek. Sokszor előfordul, hogy annyi pénze sincsen a kismamának, hogy eljöjjön az otthonunkba. Ilyenkor a megyei munkatárs megke­resi, és buszra, vonatra ülteti. - Amikor egy otthon nevelt gyermeknek hányatott a sorsa - mint például a Szigetszentmiklóson feltárt esetben, amikor verték, éheztették, szexuálisan mo­lesztálták a kicsiket -, akkor hol vannak a hatóságok? - A szolgálatok kicsit túlzásba esnek azzal a kije­lentéssel, hogy minden gyermeknek a saját családjá­ban van a legjobb helye. Ezzel messzemenőleg nem értek egyet. Ezeket a gyermekeket, ha kiskorukban kiemelték volna, most egy másik családban boldogan élnének, és tudnák, mi az a szeretet.­­Ám sokszor a környezet is azt mondja: miért pont én tegyek feljelentést... - Ez éppolyan felesleges félelem, mint a gyerme­küket örökbe adó anyák elítélésük miatti félelme. Mert nem lenne annyi csecsemőgyilkosság, ha az anyáknak nem kellene félelemből titkolniuk a terhes­ségüket. És azért sem kellene félniük, hogy ráadásul az örökbe adás miatt is elítélik őket. Meg kellene ér­teni őket. Mi életet adónak hívjuk a szülőanyát, aki tiszteletet érdemel, és édesanyának azt, aki felneveli a csöppséget. Ezer élet Előfordult már Mórucz Lajosnéval, hogy buszon menekített olyan hölgyet a két gyermekével akit korábban az élettárs panelház ablakán akart kihajítani, máskor egy örökbe adó anyával járta egy falu kocsmáit, hogy a régen látott férjre rábukkanjanak, és az lemondhasson a „gyermekéről” Harminc évig dolgozott védőnőként, és a Gólyahír Egyesület elnökeként munkatársaival 690 gyermek örökbe adásában segédkezett. ■ Varga Attit. a_______________________________ „Előfordult, hogy a többi gyermek érdekében adták örökbe az újszülöttet" 4 * Társadalmi lelkiismeret „Minden állami gyermekvédelem s a legtökéletesebb gyermekvédelmi törvények értéktelenek, ha hiányzik a társadalmi lelkiis­meret, amelyik egyedül tudja a gyermekvédelmet élő valósággá tenni" - fogalmazta meg a manapság is helytálló mondatot 1929-ben Dréhl Imre szociálpolitikus. A gyermekvédelem egyik eszköze, ha a gyermeket szülei elhanyagolják, bántalmazzák, sze­xuálisan molesztálják, a védelembe vétel. Ez akkor történik, ha a gyermek veszélyeztetett, és ezt a szülő nem tudja vagy nem akar­ja megszüntetni, segítséggel azonban mégis családi környezetben maradhat a kiskorú. A kirendelt családgondozó a védelembe vételt követően egyéni gondozási-nevelési tervet készít. A másik lehetőség a családból történő kiemelés: a gyermek családból va­ló kiemelése a családgondozó javaslatára abban az esetben történhet, ha a gyermek felügyelet nélkül marad, vagy testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete vagy önmaga súlyosan veszélyezteti.

Next