Magyar Nemzet, 2014. január (77. évfolyam, 1-30. szám)
2014-01-04 / 3. szám
Magyar Nemzet • Magazin 2014. január 4., szombat A festőkben sem bízhat, aki rekonstruálni akarja a korabeli öltözékeket Sisi súlyos divatja Mindenkinek van szenvedélye: ki luxusautót vesz, ki kaszinóba jár, ki megvarrja Erzsébet királyné ruhatárát valóságos méretekben, eredeti vagy ahhoz legközelebb álló minőségben. Czédly Mónika textilvegyész és varrónő manapság az egyik legjobb Sisi-szakértő az országban, ruharekonstrukciói számos hazai és külföldi múzeumban láthatók. Mnikor már a gólya készítette annak idején Honthy Hanna több fellépőruháját. Ehhez nemcsak nagy szakmai tudás és boszorkányos kézügyesség kellett, hanem angyali türelem is. A művésznő ugyanis két milliméter miatt is szétbontatott egy ruhát. Nem is volt kérdés, hogy Mónika az akkor más nevet viselő, ma Jelky András Ruhaipari és Művészeti Szakközépiskola néven működő intézmény tanulója legyen. Most ide jár a lánya is, aki minden varrási és ruhatervezői versenyt megnyer, lesz, aki továbbviszi a családi hagyományt. Az iskola a karácsony körüli napokban ünnepelte fennállásának 140. évfordulóját, és ez alkalomból kiállították Mónika három ruharekonstrukcióját. Mónika ma már természetesen gödöllői lakos, nem véletlenül: ötéves kora óta a királynét rajzolgatja, és róla álmodozik. Azt mondja, hogy szerencsére nem munkának fogja fel azt, amit csinál, hanem szórakozásnak, még akkor is, ha egy-egy szalagavatói időszakban úgy robotol, mint annak idején gyertyafény mellett a varrólányok. Meggyőződése, hogy nem elég a felkészültség, de még a tehetség sem, a jó varrónőnek vaslogikára van szüksége. Ha jól szerkeszti a ruhát, és jó sorrendben varrja össze a darabokat, nem kell bontania, és kevesebb a hibalehetőség. Ezenfelül szükséges arányérzék is. Lássuk tehát a ruhákat. Mindegyik korhű, és pontosan Erzsébet királyné méreteinek figyelembevételével készült. Amikor férjhez ment, 48-49 centis volt a dereka, a mellbősége pedig 85 centi körül mozgott, ehhez 172 centiméter magas volt, ami pont tíz centivel haladta meg a korabeli átlagot. Abban a korban nem dívott a túl magas sarok, megmaradt cipőinek nem volt magasabb a sarkuk négy-öt centinél. Az etikett szerint mindennap új cipőt kellett felvennie, ezt nem szerette. Fennmaradt egy sétálásra használt cipője, amely elég viseltes, nyilván, ha tehette, kényelmes darabokban járt. 38-39-es lába volt, de nagyon vékony lábfeje. Élete során nem változtak jelentősen a méretei, pedig szült négy gyermeket. Halála előtt viselt fekete látogatóruhájának a dereka 55 centi, a mellbősége 89 centi - magyarázza Mónika. Czédly Mónika a legszebb magyar királyné 12 ruháját varrta meg, ezeknek az eredetije közül 11-et egészen biztosan viselt is. A kakukkfióka az a tollas, fekete kreáció, amelyet Koppay József álmodott rá egy festményen a királynéra. - Mindenki imádja azt a ruhát, csak soha nem viselte, a valóságban nem is létezett - nevet Mónika. Persze nincs könnyű dolga annak, aki nekiveselkedik egy-egy történelmi öltözéknek. Nemcsak tévedhetetlen szabásznak kell lennie, hanem röntgenszeműnek is, aki a korabeli festmények és fényképek alapján képzeletben szét tudja bontani a ruhát. Igaz, ma már rengeteget segít a számítógép is. A fekete látogatóruha például szerepel Benczúr festményén és másik három ábrázoláson, fotón is. Először azt néztem, mi az, ami azonos az összes ábrázoláson. Ebben az esetben ilyen az anyag, ami egyértelműen fekete hímzett tart. Mindenütt azonos a ruha formája, a zsabó, a szalagok. Aztán kell nézni a ruha ujját. Itt máris van egy kis probléma. Koppay József nem mindig azt festette, amit látott, hanem hozzáképzelt valami pluszszépséget. Itt például egy másik ruhaujjat festett az eredeti helyére. Azért van szükségem a kutatásaimhoz szakavatott történész segítségére, mert enélkül becsapnának a festők. Azt gondolnánk, hogy a fotók nem tudnak csalni, de ez tévedés. Erzsébet királyné koronázási ruhájáról az a fénykép, amelyet gyakorlatilag minden magyar ember ismer, még a kiegyezés előtt, 1866-ban készült, ma azt mondanánk, hogy piárcéllal. Igen ám, de létezik még egy koronázási ruha, fémszállal díszített öltözék. Ezt Székely Bertalan örökítette meg. Az ismert fényképeken ábrázolt koronázási ruháról a szakértő megállapíthatja, hogy azt nem viselhette a szertartáson. Akkoriban ugyanis az volt a szokás, hogy a rangos eseményeken (esküvő, koronázás) viselt királyi ruhákat odaajándékozták a katolikus egyháznak. Márpedig ennek a ruhának csipkével szegett az uszálya, a XIX. században viszont csipkés szélű miseruhát hordani teljes képtelenség lett volna. Ezért azt gondoljuk, hogy a királyné a koronázási szertartáson nem ezt, a fényképeken ábrázolt ruhát viselte, hanem mást. Azért készült két ruha, mert eredetileg úgy volt, hogy két koronázást tartanak, egyet a királynak, egyet a királynénak. De aztán együtt koronázták őket - elsőként a magyar történelemben -, és nyilván a hímzett ruhát hordta Erzsébet a nagy napon. Mindenesetre a fűzőrésze mindkettőnek ugyanaz. Csak a szoknyában, a fátyolban és a kötényben volt különbség. Ez a bizonyos fűző a díszmagyar stílusában készült, és azért fekete, mert Erzsébet királynénak jól állt ez a szín. A fehér meg egyik kedvenc színe volt, szerette arannyal, ekrüvel kombinálni, és ez is nagyon jól állt neki, hiszen fiatal volt - a koronázáskor harmincéves, magas, karcsú, gyönyörű. A koronázási öltözéknek ötvencentis a dereka, három gyerek szülése után! Egyetlen lány van, akin be tudjuk mutatni ezeket a ruhákat, de neki is négy centivel vastagabb a dereka, mint Erzsébetnek. Így is negyven percbe telik, míg elfűzzük a derekát, mert ha gyorsabban csinálnánk, rosszul lenne. Nem csak a korabeli szabásvonalakat és ruhaszerkesztési elveket kell ismerni a rekonstrukcióhoz, a legnagyobb feladat a korhű anyagok beszerzése. - A csipke, amelyet a koronázási ruhához használtam, francia, és az a cég gyártotta, amelyik vélhetően az eredetit is elkészítette, valószínűleg a minta is nagyon hasonlít - emeli meg Mónika a kötényt -, mert ez pamutalapú csipke, hasonló ahhoz, amit az eredeti viselethez használtak. - A bársony is pamutbársony, a legjobb minőségű. Maradtak eredeti számlák, lehet tudni, hogy hol vásárolt az udvar. Két évbe tellett, míg el tudtam kezdeni a ruha varrását, addig tartott a megfelelő hozzávalók beszerzése. F. Dózsa Katalin, Kralovánszky Mária, Tompos Lilla segített ebben. Erzsébet királyné a koronázás napján hajnali kettőkor kelt, az első órák a frizurája elkészítésével teltek. Az öltözködés azért tartott ilyen sokáig, mert rávarrták a ruhákat. Legelőször felvett egy fátyolvékonyságú, nagyon kellemes érzést biztosító pamutinget - ez érintkezett a testével. Erre jött a fűző, alatta száras bugyi és harisnyatartó. Akkoriban a feltolt mell volt a divat, sokan párnával toldották meg a dekoltázsukat, de Erzsébetnek ilyesmire nem volt szüksége. A krinolinos szoknyák alulról nagyon keveset melegítettek, úgyhogy a királyné viselt egy combra simuló alsószoknyát is. Utána következett az abroncs, amely a koronázási ruha esetében 33 méter vászonnal bevont rugóacélt jelentett. A koronával együtt az ötvenkilós Erzsébet királynénak összesen 28 kilónyi viseletét kellett elbírnia, mindössze annyi segítséget kapott, hogy az uszályát vitték a hordozók. A másolat, amelyet elkészítettem, csak 18 kiló, de emelgetni is nehéz, nemhogy hordani! Az abroncsra jött a szoknya, egybeszabva az uszállyal - nehéz selyemből -, három méter 20 centi hoszszúságban. Ez a hossz a királyi rangban lévő személyeknek előírás volt, másnak viszont törvény tiltotta, hogy ilyen hosszú uszályt viseljen. Ezt nem tudtuk utángyártani, mert az eredeti anyag nehézfémsókat tartalmazott, ma megyesmit nem használunk. Nagy segítség, hogy eredeti szakmám szerint textilvegyész vagyok, a testvérem is az, ezért segített olyan bevonatokat rávinni a másolathoz használt selyemanyagra, hogy tartós legyen, és ugyanolyan merev, mint az eredeti. A második kiállított ruha, a rubinos már a XIX. század hetvenes éveinek divatját követi, úgynevezett turnűrös szoknya. Ekkor már a ruhák fenékrészét hangsúlyozták elsősorban az abroncshoz erősített párnákkal, ez a viselet már nem volt olyan súlyos, mint a krinolin. Amikor 1854-ben Ferenc József és Erzsébet összeházasodott, az ifjú feleség Zsófia főhercegnőtől, anyósától Marie-Antoinette egykori rubinos ékszerét kapta nászajándékba, ami elég gonosz dolog volt, ha arra gondolunk, hogy az eredeti tulajdonos guillotine alatt végezte. 25. házassági évfordulójára Erzsébet ezt az ékszert átalakíttatta kifejezetten ehhez a ruhához. Czédly Mónikának nagyon sok dolga volt ezzel az öltözékkel, mert először is le kellett másolnia az aranyszínű hímzés mintáját az eredeti ábrázolásokról. Aztán ezeket e kézi rajzokat számítógépre vitték, és ennek segítségével alkották meg a hímzőgép programját. Persze egy ilyen ruhát annak idején két tucat lány hímezett napi 12 órában, és akkor is hosszú ideig tartott, míg elkészült. Erzsébet királynénak azért volt nagyon csinos a ruhatára, mert egy Charles Frederic Worth nevű angol származású párizsi szabó tervezte a toalettjeit. Mónika nagyon sokat adna azért, ha Worth úrral leülhetne egy kicsit tapasztalatot cserélni. De lássuk, mit is tudott ez az ember! Játszott az arányokkal. Úgy szerkesztette meg a császárné öltözékeit, hogy a felsőrész a lehető legtöbbször - háromszor is akár - beleférjen az alsó részbe. Emiatt csúszott magasabbra a derékrész, a kiirályné ettől nemcsak nádszálnak, hanem légiesen hosszú lábúnak is tűnt, szinte lebegett, ahogy járt. Tudta, hogy mi áll jól neki, és ők ketten Worthszel gondoskodtak is róla, hogy mindig gyönyörű legyen. A mesternek volt egy fából faragott Erzsébet-bábuja, és arra próbálta rá a ruhakölteményeket. Worth mester alkotásai akkor kezdtek ébredezni százéves álmukból, amikor Czédly Mónika egyszer megállt a gödöllői kastély egyik képe előtt, és azt gondolta magában, hogy ezt a koronázási ruhát ő is meg tudná varrni. Azt persze ő is tudta, hogy történeti kutatások nélkül nem boldogul, ezért elment F. Dózsa Katalin viselettörténészhez, aki kidobta nem is egyszer, mert akkoriban napi 22 órát dolgozott, és nem volt ideje Sisi-rajongókra. Aztán fordult a kocka, F. Dózsa Katalin lett 2007-ben az Erzsébet-emlékév kurátora, és ezúttal együttműködést javasolt Mónikának. Ekkor kezdték el azt a közös kutatómunkát, amelynek nagy barátság lett a vége, beszélgetésünk alatt is velünk volt a nagyszerű történész asszony, és mesélt ő is a ruhákról. Mónika kedvencei között ott van az a bizonyos aranycsillagos Erzsébet-ruha, amely talán a történelem egyik legszebb ruhája, és az ifjú császárné gyémántcsillagokkal a hajában viselte. A másolatra 550 csillagot varrtak rá, az eredetin ennél is több volt. Erzsébet életében is drága volt egy ilyen ruha, de korántsem annyira, mint most, mert a varrólányok akkoriban éhbérért dolgoztak, és munkaerő volt bőven. Erzsébet egy-egy csipkeesernyőjére a csipkét egy teljes évig verték. Ma az alapanyagok is drágábbak, Mónika egy-egy kocsi árát költi a ruhákra, jobbára a saját zsebéből. Kérdés, hogy miért. - Ez a hobbim, boldog vagyok, hogy csinálhatom. Ezek a ruhák nyitván viszik a jó híremet a világban, megvarrtam már báli ruhának a csillagos ruhát, esküvőre a koronázási öltözéket. Van néhány dolog, például egy zsabó, amelyik Erzsébet blúzát díszítette, és eredeti darab. Az nekem a világ legnagyobb kincse, ajándékba kaptam egy úrtól, aki azt mondta, nálam lesz a legjobb helye. Büszke vagyok, hogy munkáimat rendszeresen kölcsönzik a múzeumok. Mindig ott van mellettük a szabásminta meg a szerkesztési rajz, hogy meghozza a fiatalok kedvét a minőségi varrónői munkához. Itt, egykori iskolámban is szívesen magyarázok a gyerekeknek, mert szeretném, ha azzal az örömmel végeznék a munkájukat, mint én. Ja, és végül ki mondhatja el magáról rajtam kívül, hogy Sisi ruhái lógnak otthon a szekrényében? ■ Farkas Adris. nn f.____________________________ M FOTÓ: VÉGH LÁSZLÓ Mm vm Czédly Mónika: Erzsébetnek jól állt a fekete, a fehér pedig kedvenc színe volt